Monthly Archives: április 2017

A borostyán és az üveghegy

Általános

A blogon ismertetek örökbefogadáshoz nem kapcsolódó, gyereknevelési témákat is. Ma egy ilyen könyv van soron, L. Stipkovits Erika pszichológus Szeretettel sebezve című kötete. Ez nem is igazán gyereknevelési könyv, nem arról szól, hogy fegyelmezzünk, hogy válasszunk iskolát, hogy neveljünk boldog gyereket. A gyereknevelés kevésbé látványos oldala ugyanis, hogy a szülő maga milyen mintákat hoz a saját gyerekkorából, hogy viselkedtek az ő szülei, ezt másolja-e, ha kapott sebeket, azokat feldolgozta-e, egyáltalán rálát-e a saját neveltetésére. Tudatosság híján ugyanis előfordulhat, hogy a legjobb szándék ellenére is szüleink hibáit ismételjük, de aki szentül megesküszik, hogy ő majd mindent másképp csinál, az is belecsúszhat patologikus viselkedésekbe. Szóval, mielőtt gyereknevelésbe kezdünk, jól tesszük, ha előbb felneveljük saját magunkat.

L Stipkovits Erika nyolc problémás szülői viselkedést ismertet a könyvben, és melléjük teszi az „elég jó” szülőt is. Nagyon izgalmas a típusok ismertetése, mindegyikhez mellékel bőven sztorikat, eseteket saját praxisából. Arra is kitér, az adott szülő gyermeke majd hogy viselkedik felnőttként, a munkában, a párkapcsolatban, milyen szülő lesz belőle. Tanácsokat ad arra, hogyan lehet változtatni, ha felismerjük magunkat az adott csoportban, illetve ha szüleink tartoztak oda. Persze, ez nem ilyen egyszerű, hisz a típusok keveredhetnek, és lehet, hogy valaki egy új élethelyzet, például egy válás hatására lesz mártír anya.

A könyv célcsoportja a fiatal felnőttek, akiknek még élnek a szüleik, de már maguk is gyereket nevelnek (vagy erre készülnek). Természetesen, felnőttkorban nem lehet már azzal takarózni, a szüleink mit követtek el, ki-ki maga felelős a sorsáért.  Read the rest of this entry

„Nem kell tudni minden probléma okát ahhoz, hogy nekilássunk kijavítani őket”

Általános

A blog már olyan régen működik, hogy ideje visszatérni egy-egy korábban bemutatott családhoz. Az Utánkövetés rovatban korábbi interjúalanyokat látunk viszont. Bajnokék három éve adtak interjút, két gyereket nevelnek, akik egymás vér szerinti testvérei. Újszülöttként fogadták őket örökbe a Gólyahír Egyesület révén, Boróka ma ötéves, Domonkos három és fél éves.

Hol tart most a családotok? Történt-e valamilyen nagy esemény az elmúlt három évben?

Orsi: Boróka óvodába jár 2015 szeptembere óta. Nagyon ragaszkodó leányzó, általában nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez, így a beszoktatás időszaka eléggé hosszú ideig tartott, és mindkettőnket meg is viselt. Boró oviba járása mellett múlt tanévben Domonkossal még itthon maradtam, azzal a szándékkal, hogy neki is lehessen egy olyan éve, amikor „egyedül” van velem. Szerettük volna, hogy néha Domonkos is érvényesülhessen a gyerekszobában, azzal és azt játsszon, amit akar. Az az év eltelt, Domonkos tavaly szeptemberben bölcsibe kezdett járni, én októberben álltam újra munkába.

img_9909

Kapcsolatban vagytok még a szülőanyával?

Semmit sem tudunk róla, nem vagyunk kapcsolatban. Szoktunk küldeni fotót a gyerekekről a születésnapjuk után, de arról sincs információnk, hogy megkapja-e őket.

A gyerekek értik már az örökbefogadást?

Azt hiszem, értik. Egyrészt azért is, mert rendszeresen találkozunk olyan családdal, ahol szintén van örökbefogadott gyerek, így a „másik néni pocakjában volt, mielőtt megszületett” mondat sokszor elhangzik, másrészt a környezetünkben sok baba születik az anyukája pocakjából is, unokatestvérek, barátaink gyerekei, így az elmúlt években azt is többször végigasszisztálták már, ahogyan vér szerinti gyerek érkezik egy családba. Read the rest of this entry

Örökbe.hu családi kirándulás április 22-én

Általános

 

A kirándulás sajnos elmarad! 

Olvasói találkozó! Április 22-én, szombaton délelőtt 9:30-13 óráig szeretettel várlak titeket egy közös, erdei, családi kirándulásra és játszóterezésre.

Gyülekezés 9:30-tól a Görgényi úti erdei “macis” (vagy “baglyos“) játszótéren, Budapesten a II. kerületben.

 

Innen 10:30-kor elindulunk a Vitorlázó repülőtérre. Kellemes, 1,5 km-es erdei séta, különösebb szintkülönbség nélkül, egy hároméves már meg tudja tenni, városi babakocsival is járható. A Vitorlázó repülőtéren a gyerekek kirohangálják magukat, ha van szél, lehet sárkányt eregetni, majd visszasétálunk a játszótérre.

Semmi sem kötelező, lehet a túra helyett a játszótéren maradni, vagy épp nagyobb kirándulást tenni, netán estig az erdőben barangolni. Ahogy jólesik!

Hozzatok rágcsálnivalót. Az eseményen fotók készülhetnek a blog számára, akinek ezzel gondja van, az jelezze. Jöhet bárki: az is, aki még sose volt találkozón, akinek nincs gyereke, akinek nincs határozata, aki csak érdeklődve olvasott eddig. Jelentkezzetek mailben vagy kommentben. Aki úgy érzi, el fog tévedni, írjon nekem és elküldöm a számomat.

Ha esik az eső, akkor alternatív helyszínre megyünk (játszóház vagy gyerekbarát kávézó), ehhez várom az ötleteket, ha így alakul, azt előző este hirdetem ki itt.

A Színes a világ könyvkiadó jó állapotú gyerekkönyveket gyűjt az Igazgyöngy Alapítvány részére, ebbe itt is be tudtok kapcsolódni, nekem adjátok oda a könyveket (lehetőleg még a túra előtt).

A macis játszótér megközelítése:

Busszal a Batthyányi térről induló 11-es busz Nagybányai úti felső végállomásáig kell menni, onnan 800 m séta meredeken lefelé, aszfalt-, majd földúton. Babakocsival is járható.

Autóval ugyanígy, a Törökvész út-Nagybányai út sarok után lefelé a Görgényi úton be az erdőbe, 800 méter után egy parkolóhoz értek, és jobbra van a játszótér.

A Vitorlázó repülőtér a térképen.

Jó lesz! Várlak szeretettel!

Következő találkozónk egy nyáresti, szombati kerthelyiséges beszélgetés lesz, június 3-án vagy 17-én, a törzshelyünkon (Margit u. 9.).

Babaköszöntő, 2017. április

Általános

Bemutatkoznak azok a családok, akikhez nemrég érkezett örökbefogadott gyerek. Ma csupa nyílt örökbefogadás szerepel. Lássuk, milyen utakon érkeznek az újszülöttek!

Nicknév: s.eszter

Kik vagyunk: tíz éve vagyunk házasok, hétéves Benedek fiunk a húszas éveink elején született, hat és fél hónapra, majd több második trimeszteri vetélés után fogadtuk örökbe a most hároméves Ágoston fiunkat, egy hónaposan. Kislányunk, Emma az Együtt az Életért Egyesület segítségével érkezett hozzánk. Vicces adalék, hogy vér szerinti kisfiunkat hozhattuk haza legkésőbb a három gyerek közül.

Miben vagyunk mások: talán abban, hogy már volt egy gyerekünk, mikor az örökbefogadást választottuk, és az, hogy ezt a számunkra elég megrázó tapasztalást „kipipáltuk”, szerintem megkönnyítette a veszteségeink feldolgozását és az arra való ráébredést, hogy a gyerekek hiányoznak az életünkből, nem a terhesség. Boldogan és megkönnyebbülve választottuk az örökbefogadást. Én eddigre pszichológushallgatóként már nyakig ültem a különféle veszteségek nyomán kialakuló szülői identitások kérdéskörében, a szakdolgozatomat is ebből írtam. Az átlagnál elfogadóbbnak tartom magunkat.

Ki érkezett: Emma Virág, újszülött kislány, aprócska kardiológiai problémával, amiről tudtunk a terhesség során is. Szerencsére néhány hét után kiderült, hogy nem lesz vele nagyobb gond, noha korábban ez a lehetőség is felmerült; reméljük, a fél éves kontrollra kinövi.

Ami talán még keveseknek adatik meg, hogy Emma szülőanyukájának kérésére – ez persze nekem fantasztikus lehetőség volt, mind őt bensőségesen megismerni, mind a babavárásban – a terhesség második felét elég szoros kapcsolattartással csináltuk végig, a kórházban volt lehetőség együttszülésre, ahol nagyon szépen és emberséggel kezelték ezt a helyzetet. Én feküdtem be Emmával, ő a folyósó túloldalára, de minden nap meglátogattuk egymást, és egy nagyon szép búcsúfolyamat zajlott le. Read the rest of this entry

Oroszlán: könyv és film

Általános

Igaz történet! Ma párhuzamosan írok az Oroszlán című könyvről és a belőle készült filmről. Utóbbit az olvasókkal együtt meg is néztük (és nagyot bőgtünk). Lesz egy kis spoiler az ismertetésben, de ezeket az összes kritika is leírta, így a filmre én is úgy ültem be, hogy tudtam, mi lesz a vége.

A sztori röviden: az ötéves Saroo anyukájával és testvéreivel él India egyik nyomorúságos vidékén, innen nézve elképesztő szegénységben, de szeretetben. A fiúk korán önellátásra kényszerülnek, egyik kalandjuk során Saroo elalszik egy vonaton, ami elindul és hosszú ideig nem is áll meg vele. Végül Kalkuttában köt ki a kisfiú, aki nem is beszéli a helyi nyelvet. Rosszul emlékszik a városa nevére, így senki nem tud neki segíteni, hogy hazataláljon. Több hónapig az utcán él, csodás módon életben marad, végül egy árvaházba kerül, ahonnan egy ausztrál házaspár örökbe fogadja. A fiú jól beilleszkedik új életébe, de a régit sem tudja feledni. Felnőttként, immár 2010 körül a Google Earth segítségével módszeres kutatással keresi és találja meg az óriási Indiában a szülőhelyét, és odautazva a családját.

A történetben – bár az elveszett fiú mesél – az örökbefogadási háromszög minden szereplője megjelenik. Nagy öröm végre egy olyan örökbefogadási sztorit látni/olvasni, ahol az örökbefogadó szülők mindent jól csinálnak! De tényleg. Nicole Kidman (aki maga is kétszeres örökbefogadó anyuka) csodálatos a vásznon, de a könyvben még inkább kidomborodik, hogy a Brierley szülők megelőzték a korukat az örökbefogadás kezelésében. Tisztelettel fogadták az új családtagot, szereztek egy hindi nyelven beszélő ismerős családot, akikkel kezdetben szót tudott érteni a kisfiú, az indai hagyományok, kultúra ápolására is odafigyeltek, és teljesen jól vették a felnőtt Saroo gyökérkeresési kísérleteit is. De talán nekik köszönhető az is, hogy a kisfiú megőrizte az emlékeit, amelyek segítségével visszatalált a szülővárosába – mikor először mesélte el elveszése történetét új családjában, a mama még térképet is rajzoltatott vele. Még 5-6 éves korban örökbefogadott gyerekek korábbi emlékei is nyom nélkül törlődhetnek, ha a szülő ezt nem tartja fontosnak, vagy nem is akar hallani a gyerek előző életéről! Read the rest of this entry