Bemutatkoznak azok az olvasók, akik nemrég fogadtak örökbe kisgyereket. Szeretettel gratulálok a szülőknek! A Babaköszöntőbe várom mindazok beszámolóját, akikhez az elmúlt egy évben érkezett örökbefogadott gyerek (vagy örökbefogadás után vér szerinti). A zsuzsa.martonffy@gmail.com címen tudtok jelentkezni. Minden történet erőt ad a várakozóknak.
Nicknév: Kata
Kik vagytok? 30-as pár vagyunk. 7 éve házasok, 3,5 éve várakoztunk első gyerekre, a mi kis pólyába csomagolt kövünkre, akiről hamar kiderült, hogy nem is akármilyen kő, hanem egyenesen maga a Heart of Eternity. (https://orokbe.hu/2016/09/15/egy-polyaba-csomagolt-kovet-is-hazavinnek-mar/) (http://famousdiamonds.tripod.com/heartofeternitydiamond.html)
Miben vagytok mások, mint mások? Fiatalon, viszonylag gyorsan kapunk diagnózist a meddőségünkről. Úgy döntöttünk, hogy inkább az örökbefogadás irányába indulunk.
Ki érkezett? Kinga baba várt ránk, kicsattanó egészségben, 6 naposan ismertük meg, (narancssárga) megyei listáról érkezett, titkos örökbefogadás történt.
Mennyit vártatok? 3,5 évet. Nagyon nehéz volt, főleg a vége. Kicsit letettünk arról, hogy belátható időn belül kiajánlást kapunk. Úgy ért bennünket a hír, mint a villámcsapás, ez volt az első és persze így az utolsó kiajánlásunk.
Miért pont ő? Megdöbbentünk, hogy ilyen pici babát kaphatunk. Állami rendszerben ez a csoda kategória. Mi kicsit idősebb gyerekre készültünk, hiszen tudtuk, mindenki a felső határainak megfelelő életkorú gyerkőcre esélyes. Nem volt min gondolkodni. Gyönyörű, egészséges baba, a szülőanya láthatóan nagyon szerette, vigyázott rá. Hálásak vagyunk, hogy gondoskodott a sorsáról és a jövőjéről. Őtőle kapta ezt a csodaszép nevet, és mi úgy éreztük, annyira illik rá, hogy nem változtatunk. Meg kell vallanunk, hogy titkon pontosan egy ilyen szépséges kislányról álmodoztunk.
Miért pont ti? Épp a hívás előtt egy héttel nyújtottuk be a kérvényt, hogy hosszabbítsák meg egy évvel a határozatunk érvényességi idejét. Mivel tértivevénnyel adtuk fel, és nem jött a visszaigazolás, felhívtam az ügyintézőt, aki nagyon sietett épp, de ígérte, felhív a jövő héten. Másnap megszületett Kinga. Szóval hívott az ügyintéző pár nap múlva, ahogy ígérte, csak nem amiatt, amire én gondoltam 🙂 Nem tudjuk, hogy hol álltunk pontosan a sorban, és hogy miért pont minket választottak.
A hívás utáni éjszaka nem aludtunk. Mostunk, vasaltunk, fúrtunk, faragtunk. Nagyon hamar beszereztük, ami még hiányzott. Meglepően sok segítőnk akadt, olykor vadidegen emberek. Az ügyintézőnket meglepte, hogy nagyon határozottak voltunk, céltudatosan, felkészülve mentünk (vittük a gyereknek a nyünyüt, fejpelenkát, cumisüveget). Amikor megláttuk Kingát, egyszerre mondtuk ki az igent, alig két másodperccel a szobába toppanás után. Balázs csak annyit kérdezett, hol kell aláírni, mert vinnénk, most azonnal. Ezek után minden lehető időt a gyerekkel töltöttünk, gondoztuk, tanultuk a nővérektől a pelenkázást, öltöztetést, etetést, csonkápolást. A nagyszülőknek csak a hazaérkezést követően szóltunk, mert nem élték volna túl, hogy nem jöhetnek be a kórházba. Mi is csak fényképes igazolvánnyal és engedéllyel közlekedtünk, látogatási időben. Borzalmasan nehéz volt esténként “leadni” ezt a gyönyörűséget, minden nap sírtam hazafelé a kocsiban.
A legfurcsább élmény: Ez a kislány minket választott, kezdettől éreztük. Megdöbbentünk, hogy mennyire “kiszámolta” a landolást. Péntek 13-án találkoztunk először, megismerkedésünk 11. évfordulóján hozhattuk haza. Emellett pedig az összes szerencseszámunkhoz kötődik valamilyen formában az érkezése és a létezése.
Tanács, ami utólag jól jött volna: nem volt ilyen. Erős háló van/volt alattunk, sorstársak kísértek és segítettek bennünket végig az úton. Ami nekünk nem jutott eszünkbe, nekik igen.
Hogy őrizted meg ép elmédet a várakozás alatt? Nálunk krízis helyzetben mindig bekapcsol a robotpilóta, a feszültséget igyekeztünk sporttal, ügyintézéssel levezetni. Olykor ránk tört a pánik, hol váltva, hol egyszerre rettegtünk. Rémálmaim voltak, hogy Kinga kiesik az erkélyen, és mászik tovább 3 emelettel lejjebb, hogy elvitték külföldre és futok utána, hogy ott van mellettem a kendőbe csomagolva, és nem hallom a szuszogását. Túl tökéletes volt minden, nem mertük elhinni, hogy tényleg úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt reméltük és álmodtuk. De minden félelem elmúlt, amikor Kingát a karunkba vettük. Őt bámulva, az időt vele töltve, gyakran el is felejtettük a felettünk lebegő árnyat.
A legnagyobb problémátok most: átlagos problémáink vannak, mint akárki másnak. Nincs okunk panaszra.
Miről olvasnál szívesen? Továbbra is bármiről, ami akárhogy köthető az örökbefogadáshoz. Ez a téma továbbra is az egyik középpontja marad a beszélgetéseinknek.
******
Nicknév: Fegame
Kik vagyunk: 16 évnyi küzdelem, számos orvosi kezelés, és 4 lombik után jöttünk rá, hogy ez a mi utunk. Első gyerekre vártunk. Férjem 43, én pedig 45 éves vagyok.
Miben vagytok mások? Nem hiszem hogy különböznénk másoktól. Gyermeket szerettünk volna mint bárki más.
Ki érkezett? 20 hónapos kislány a megyénkből (Borsod, zöld megye). A papírjain szerepelt némi elmaradás, de ha volt is, mára már mindent behozott. 6 hónapja vagyunk egy család.
Mennyit vártatok? A határozattól számítva szűk 3 évet vártunk, rá pedig 4 hónapot. Egy kisfiút ajánlottak ki nekünk először, aki ugyan annál a nevelőmamánál volt, mint a kislányunk. De mi az első pillanatban beleszerettünk Aisába. Ezt a nevet mi adtuk neki második keresztnévnek. Az eredeti nevén szólítottuk, persze mondtuk neki ezt is, de nem gyakran, de amikor elkezdte magát megnevezni, mindig Aisát mondott, így most már mi is ezt használjuk. Mikor fél füllel meghallottuk, hogy örökbe adható lesz, egy pillanat alatt eldöntöttük, hogy őt szeretnénk. Április végén jeleztük a szándékunkat, nem mondtak se igent, se nemet, bár azért sejtettük, hogy nem hiába várunk. Augusztus végén szóltak, hogy minden papír elkészült, ha még mindig akarjuk, elkezdhetjük az ismerkedést.
Az ismerkedés könnyen ment. A második hét végén már haza is hoztuk. Elfogadott minket az első pillanattól. Lehet hogy nem is mi választottuk őt, hanem ő választott minket. 🙂 Ami nehéz volt, az az első hét, amikor kettesben maradtunk itthon. A férjem kamionsofőr, 2 hétig itthon volt, de aztán el kellett indulni dolgozni. Mostanra már megtalálta a helyét a családban. A nagyszülők, a barátaink is nagyon szeretik. Ő is egyre jobban beilleszkedik. Már én is belerázódtam az anyaságba. 🙂
A tanács, ami jól jött volna utólag: Sokat segített volna, ha az első itthon töltött napokról olvashatok, mert eléggé be voltam parázva, de lassan összecsiszolódtunk.
Miről olvasnál: Igazából bármiről szívesen olvasok, nagyon nagy segítség a blogod.
******
Nicknév: Kubus
Kik vagyunk? 28 és 32 éves tanár házaspár vagyunk. Idén lesz 11 éve, hogy egy pár vagyunk, és ebből már 5. éve házasok. Az otthonunkat egy szem cicánkkal osztottuk meg tavaly októberig, amikor is megérkezett a gólya a kisfiunkkal. Ő az első gyermekünk és egyelőre még nem szeretnénk kistesót neki, kiélvezzük maximálisan a vele tölthető perceket. Az örökbefogadás valójában mindig is ott lebegett lehetőségként számunkra, de 1,5-2 éve vált biztossá számunkra, hogy ez a mi utunk, CSAKIS ez, és innentől kezdve nyugodtan, de izgalommal vártuk a végkifejletet, ami végül csodásnak bizonyult. Mindig csak egy lépésre koncentráltunk, haladtunk az úton, szerencsére a család és a barátok is egyaránt maximálisan támogattak, ill. a Tegyesznél is a tanácsadónk és a pszichológusunk, akiknél jobbat egyszerűen kívánni sem lehet.
Miben vagyunk mások? Semmiben és sok dologban. Semmiben, abban a tekintetben, hogy egy fiatal házaspár vagyunk, akik gyermekre vágytak, hogy egy családdá váljanak az együtt eltöltött hosszú évek után. Talán ami kicsit egyedivé tesz minket, az az életkorunk , ugyanis bár már egyre fiatalabbak az örökbefogadó szülők napjainkban, de mi inkább az alsó jelentkezési korhatár kategóriáját súroljuk, ami viszonylag újdonság, ahogyan az eddigi tapasztalatok és szakemberek véleménye alapján tudjuk. A másik dolog az, hogy gyakorlatilag nem lenne akadálya annak, hogy vér szerint gyermekünk szülessen, azonban nagyon kockázatos és bonyolult terhesség lenne, mivel veleszületett szívfejlődési rendellenességgel születtem. Sokunk nagyon szerencsés, mert szülhet, akár több babát is. Ez egy érdekes “állapot”, viszonylag teljes, egészséges életet tudunk élni, azonban mégis ott vannak a korlátok, szabályok, életmód és életritmus összehangolása, ami által ez lehetővé válik. Amikor a kisfiunk megérkezett, mindent át kellett szervezni úgy, hogy mindenkinek jó legyen a családban, elsősorban neki, majd nekünk is.
Ki érkezett? 17 hónapos volt a pici fiunk, amikor először találkoztunk vele. Már annyira, de annyira vártuk az első találkozást és sokkal jobb volt, mint ahogyan elképzeltük, illetve amire számítottunk. A telefonhívás és tényleges találkozó között kb. egy hét telt el, amit nagyon nehéz volt kivárni. Nevelőszülőknél élt 4 másik gyermekkel együtt. A jellemzés alapján félős babának írták, aki nehezen barátkozik meg az idegenekkel és nagyon ragaszkodik a nevelőszüleihez. Nagyon féltünk, hogy mi lesz, ha nem tetszünk majd neki, de ő is érezte, hogy megérkeztek a szülei. Odabújt hozzánk, játszott velünk és ragyogó arccal szorongatta a plüssjátékot, amit vittünk neki. Ami a mai napig a szíve csücske a játékai közül. Teljesen egészséges, vidám, energikus, roppant érdeklődő, élénk, barátságos, néha kicsit akaratos, de szeretnivaló picuri volt az első találkozás alkalmával, amely tulajdonságok azóta is jellemzőek rá és csodálatos látni, ahogyan napról-napra fejlődik és egyre okosabb lesz.
Mennyit vártunk? A jogerős határozat kézhezvételétől számítva 2 hetet. A jelentkezéstől számítva pedig 7 hónap volt, mire örökbefogadó szülővé nyilvánítottak minket.
Mennyit várt a gyerek? Sokkal hamarabb örökbe fogadhatóvá vált volna a kisfiunk, de az apa küldött neki csomagot, ami kapcsolattartásnak minősült. Látogatni soha nem látogatták a vér szerinti szülei. Nagyjából akkor, amikor mi beadtuk a jelentkezésünket a Tegyeszhez, indult el az ő örökbe fogadhatóvá nyilvánítása, ekkor mondtak le róla a “szülei”. Előttünk kiajánlották egy másik házaspárnak, de nem jutottak el a találkozásig.
Miért pont ő? Mert Ő a MI kisfiunk. 🙂 Minden mozzanat, történés, érzelem egymáshoz vezetett minket. Egy napon van a születésnapunk, ugyanúgy néz ki, mint férjem kiskorában. Az apa-fia hasonlóság lenyűgöző. Aki nem ismeri a történetünket, fel sem merül bennük, hogy nem vér szerinti gyermekünk. Álmunkban sem reménykedtünk ilyen csodaszép babában . Azt szoktam mondani, hogy elromlott a gólya GPS-e és először máshova vitte, ezért kellett ennyit várnunk egymásra.
Miért pont mi? Nem sok kikötést tettünk a jelentkezéskor, megbeszéltük, hogy nagyjából igyekszünk mindent ugyanúgy csinálni, ahogyan az a gyermekszülésnél történik. Nem tettünk nemi kikötést, nem zártunk ki betegségeket, mindenről bővebb tájékoztatást kértünk. 2-3 nagyon súlyos betegség volt, amire nemet mondtunk, mivel azt az életet jelen állás szerint nem tudtuk volna felvállalni. A nyílt és zárt örökbefogadást egyaránt elfogadhatónak tartottuk, az életkort 0-2,5 évben jelöltük meg.
A kiajánlás után nagyon izgatottak voltunk, féltünk, hogy mi lesz, ha nem fogad el minket, ha nem érezzük, hogy ő a mi gyermekünk, mit fogunk tenni ilyen esetben, hogyan reagálunk. Aztán esetleges származási kétségek is felmerültek, de ez kevésbé volt fontos, mivel itt is laza határokat szabtunk meg. A család véleményét is kikértük, ez is nagyon fontos volt számunkra, hogy a hozzánk közelállók tudjanak a dologról, haladjanak velünk lépésről-lépésre és fogadják el őt. Ezzel nem volt probléma, támogattak minket, ami nagyon-nagyon sokat jelentett nekünk.
A tanács ami jól jött volna utólag: Akárhogy tanakodtunk, nem tudunk ilyet találni. A procedúra kapcsán folyamatosan tájékoztattak minket, mindenre alaposan felkészítettek. A találkozások is gördülékenyen zajlottak, minden haladt a maga útján. Talán annyit említenénk, hogy tanárként és sokszoros nagynéniként és nagybácsiként azt tapasztaljuk, hogy más gyermekét könnyebb nevelni, mint a sajátunkat, mert mindig ott lebeg a fejünk felett, hogy vajon jól csináljuk-e. Aztán jön egy pozitív dolog, egy apró visszaigazolás is elég a kisfiunk részéről, megnyugszunk, de a kétely mindig ott motoszkál bennünk. Erre nem számítottunk.
Miről olvasnál szívesen? Tinédzserkorú vagy felnőtt örökbefogadott gyermekekről, hogy hogyan élték meg ők ezt az egészet. Hogyan tekintenek a vér szerinti szüleikre, esetleg miben befolyásolta ez a dolog az életüket stb.
******
Nicknév: Laura
Nicknév: szemle
Kik vagytok? Átlagos életvitelű negyvenes pár vagyunk. Mindkettőnknek ez a második házassága. Mindketten gyermektelenek voltunk és egyikünknél sem derült ki, hogy miért nem jött a gyermekáldás. Mindketten mindig is szerettünk volna gyermekeket és mivel nem volt sok vesztegetnivaló időnk, viszonylag rövid közös próbálkozási szakasz után beadtuk a Tegyeszhez az örökbefogadási kérelmünket.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy mások lennénk. Mi is – mint mindenki, aki erre az oldalra téved – egész életünkben gyermekáldásra vágytunk. A sok, drága, felejteni kívánt sikeretlen beavatkozás és a megszámlálhatatlan egycsíkos terhességi tesztek számunkra sem ismeretlenek. Talán az egyetlen kiemelhető különbség az, hogy a férjem EU-n kívüli állampolgár, ezért a számunkra a jogszabályok alapján kizárólag a titkos örökbefogadás jöhetett szóba. Korunkból kifolyólag – ahogy utóbb megtudtam – az alapítványok úgysem álltak volna velünk szóba, tehát még ebben sem vagyunk mások…
Ki érkezett? A fővárosban élünk, de a felajánlás országos listáról érkezett. Egy örökbefogadható aranyos kétéves kislányról tavaly nyár végén kaptunk étesítést. Azonnal igent mondtunk. Kalandos és hosszadalmas volt már egyáltalán az is, hogy először dokumentumot és képet láthassunk róla, mert a papírok valahogy elkeveredtek, de amikor végül megláttuk azt a néhány kicsi képet, ami abban a csecsemőotthonban készült, ahol születésétől fogva élt, már akkor éreztük, hogy őrá vártunk olyan nagyon régóta.
Mennyit vártatok? Negyven évet (valamivel több mint egy évet).
Mennyit várt a gyerek? Két évet és három hónapot.
Miért pont ő? Mi mindenképpen kislányt szerettünk volna. Felső korhatárnak a három évet jelöltük meg. Hogy miért pont ő? Erre csak annyit tudok válaszolni, hogy hiszem, hogy neki hozzánk kellett kerülnie. Előttünk több örökbefogadásra várónak kiajánlották, de egyikük sem jutott el odáig, hogy meg is nézze őt. Így került fel az anyaga az országos listára. Mi voltunk azok, akik a kicsinyke életéről szóló vaskos orvosi dokumentáció kijózanító volta ellenére is azt éreztük, hogy a felelős döntés előtt meg kell őt személyesen is ismernünk.
Miért pont ti? Nem tudjuk. Szerintem alapvetően azért, mert átlag felett elfogadóak vagyunk. Csak alig néhány körülményt zártunk ki kategorikusan, így a származásra vonatkozó bizonytalanság sem volt kikötés. Azt gondolom, hogy a kiválasztással foglalkozó szakembereknek hatalmas tapasztalata van a sorok között olvasásban. Mindig a kisgyermekek érdekei az elsők, nekik választanak megfelelő családokat és ennek nem is szabad másként történnie. A mi kislányunk sok tekintetben komoly hátrányokkal érkezett erre a világra. Csak néhányat említve: gondozatlan terhesség utáni korai születés, majd kórházban maradt baba, aki kis súlyú volt, lassan fejlődött, úgy nagyjából mindenben egy évvel le van maradva a korosztályának átlagától, járni is csak 25 hónaposan kezdett. Számunkra azonban ő így tökéletes, így fogadtuk el. Minden szeretetünkkel azt támogatjuk, hogy boldog, teljes és természetes gyermekkora legyen, hogy majd később meg tudja állni a helyét az életben is. Nyíltan kezeljük az örökbefogadás tényét. Nem tukmáljuk rá senkire, de tudunk erről természetesen beszélni. Szerencsések vagyunk abban, hogy erős a házasságunk, imádjuk egymást és a kislányunkat is és a családjaink is nagyon szeretik őt. A nagyszülők vidéken ill. másik kontinensen élnek és a koruk miatt sem tudnának a kislányunkra vigyázni, de ennél sokkal fontosabb, hogy a felénk áradó szeretetük folyamatos támaszt jelent. Nagyon szerencsések vagyunk, mert családon belül nem kellett megküzdenünk semmilyen ellenállással és tudjuk, hogy ez nem minden családban természetes. Ennek köszönhetően mi is sokkal nyugodtabban tudtunk elindulni a szülővé válás időnként meglehetősen rögös útján.
A legnagyobb problémátok most: A kislányunkat decemberben hoztuk haza, így már öt hónapja velünk él. Együtt változunk, és persze voltak és vannak nehezebb időszakaink, de együtt mindig meg tudtuk oldani. A humorérzék nélkülözhetetlen és az, hogy időnként esélyt adjunk egymásnak egy kis gőzkieresztésre. Ami nagyon fontos nekünk most, hogy a kislányunk március óta korai fejlesztésre jár. Egyelőre még zömében az otthon biztonságában van, az első hónapok bezárkózása után elkezdtük látogatni a rokonokat és a barátokat, kirándulunk vagy a szabadban időzünk. Azt tervezzük, hogy a kislányunk ősztől újra járni fog közösségbe.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Az örökbefogadás utáni „papírmunka” számomra rémálom volt és még ma is küzdök pár dologgal. Erre jó lett volna, ha a Tegyesz felhívja a figyelmünket. Aki két év feletti kisgyermeket fogad örökbe, az anyagilag is alaposan készüljön fel, mert hónapokig tart, mire elrendeződnek a papírok és addig is élni kell valamiből.
Miről olvasnál szívesen? Minden téma, minden cikk nagyon hasznos. Nem tudok megemlíteni egy specifikus témát, ami különösen fontos. A kezdeti szárnypróbálgatásaim során ez volt az egyetlen tematikus hely, ahonnan segítséget kaptam. Köszönöm, hogy létrehoztad ezt az oldalt.
******
Nicknév: Berkibea. Inkább csak olvasói voltunk/vagyunk az oldalnak, keveset fórumozunk (pedig nagyon hasznos).
Kik vagytok? Harmincas éveink vége felé járó házaspár, 12 éve élünk együtt, ebből 4 éve házasságban. Megyeszékhelyen élünk. Közel 10 évig próbálkoztunk a gyermekvállalással. Nagyon hamar eldöntöttük az összeköltözés után, hogy gyermeket akarunk, fiatalon akarunk szülők lenni, de egy vetélés, több inszemináció után ezt az utat elvetettük – nekem többféle autoimmun betegségem derült ki a próbálkozás ideje alatt – így 2014 nyarán lett határozatunk. Első gyermekre vártunk, 0-3 éves életkorú, korrigálható egészségi állapotú, nembeli megkötés nélkül.
Miben vagytok mások, mint mások? A 8-as szám a szerencseszámunk 🙂 (ez később a dátumoknál lesz egyértelmű)
Nem hiszem, hogy nagyon különlegesek lennénk, de nálunk a férjem mondta rá a végszót az örökbefogadásra, 1-2 alkalommal beszéltünk róla felszínesen, de egyik vasárnapi ebéd előtt egyszerűen kimondta, hogy ezt kell tennünk, onnan másnaptól csak ebben tudtunk közösen gondolkodni. Koraszülött babát is vállaltunk, ezt is beleírták az anyagunkba, mert a keresztlányunk 1000 g alatti súllyal született és végigkísértük a fejlődését, eldöntöttük, hogy ezzel mi is meg tudunk birkózni, ha nem nagy a fizikai károsodás.
Ki érkezett: Gabriella 21 hónaposan országos listáról. Gabi extrém kis súllyal született, 25 hétre, sokáig vártak az örökbeadásával, nevelőszülőnél élt 4 hónapos korától. Szülőanyja a kórházban lemondott róla. Több területen vizsgálták, hogy milyen károsodást szenvedett a koraszülöttsége miatt. A bal szeme tompalátó, azt korrigálták szemüveggel, de ezen kívül komolyabb hátránnyal nem küzdött. Másik megyéből fogadtunk örökbe.
Mennyit várt a gyermek? Születése után örökbefogadható volt, de nem tudták a saját megyéjében örökbe adni a koraszülöttsége miatt. Nem tudták, mennyi hátrány érte (szeme, hallása, idegrendszere), hogy milyen a károsodása. A nevelőszülő rendszeresen vitte vizsgálatokra (fejlődésneurológiára, és szemészetre), de szerencsére nem volt komoly lemaradás. Gabi 20 hónapos volt, amikor mi képbe kerülhettünk. Arról nincs információnk, hogy hányan utasították vissza (biztos volt ilyen helyzet).
Miért pont ő? Nem volt előtte kiajánlásunk, eredetileg nem is voltunk az országos listán, de tavaly év elején már annyira nehéz volt a várakozás, hogy módosíttattuk a határozatunkat, és az országos listát is megjelöltük, továbbá hogy koraszülöttet is fogadunk. 2016. áprilisban intéztük ezt és a nyár elején már történt is valami…
Az első telefonnál (július 8.) csak azt közölték, hogy Gabi létezik, van egy másik házaspár is a képben, de szeretnénk-e többet tudni a gyermekről. Igent mondtunk. 2 hét múlva hívtak a Tegyesztől, hogy mi kaptuk meg az iratanyagot. Másnap ott voltunk és a leírás után már tudtuk, hogy nagyon életrevaló kis csajjal van dolgunk, a fénykép pedig meggyőzött minket arról, hogy nagyon szeretnénk személyesen is megismerni Gabit. A férjem tekintetet teljesen ellágyult, amikor meglátta a fotón, és én már akkor tudtam, hogy igen, megérkezett a mi kislányunk.
A személyes találkozó augusztus 8-án volt a Tegyeszben. Nagyon cuki volt Gabi, a nevelőszülővel együtt jöttek, 1,5 órát játszottunk, tőlünk fogadta el az ételt. Már akkor eldőlt, hogy indítjuk a barátkozási egy hetet. A munkahelyem gyorsan jeleztem az új helyzetet (nagyon jól kezelték, próbaidő alatt voltam, de megtartották az álláshelyem) és szeptember elején kezdődött a barátkozás. Szombattól csütörtökig tartott, szeptember 8-án hoztuk haza.
A barátkozás nagyon jól ment, Gabi sokat lehetett velünk, minden fontosat megtudtunk, etettük, fürdettük, a délelőtti, délutáni alvásnál is jelen voltunk. A hazautazás előtt egy hordozható kiságyban aludt velünk, ezt már azért vittük, hogy ne legyen neki nagyon szokatlan az első otthoni éjszaka. Az első 2 hét így is nagyon nehéz volt. Bár Gabi fantasztikusan rugalmas, derűs kislány, de az elalvás okozott problémát, fel-felriadt éjjel. A mi szobánkban aludt az elején, az elalvásig a közös ágyunkban, de utána a sajátjában. Az első hónap végén – az ideiglenes kihelyező határozat lezárásával – az örökbefogadás véglegessé válásával Gabi is “hazatalált” hozzánk. Sorsszerűnek érezzük, hogy azon a napon kezdett minket anyának és apának szólítani, amikor visszautaztunk aláírni a papírokat a megyéjébe, addig egy különleges szót (Buji) használt velünk kapcsolatban.
Mi a legnagyobb problémátok jelenleg? Szerencsére az életkori sajátosságon kívül – kezdődik a dackorszak – nincs komoly probléma. A szemét korrigálni kell, szemtakarással és állandó szemüveg viselésével megállt a szemromlása, reméljük, hogy így is marad, nem romlik tovább a szeme. Mozgáskoordináció fejlesztése érdekében heti 2 alkalommal fejlesztésre járunk, nagyon jól fejlődik, teljesen utoléri a hasonló korú társait. Imádja a zenét, nagyon sokat énekelünk, mondókázunk. Megállás nélkül beszél és elvarázsolja a környezetét a nyitottságával, kedvességével, bátorságával.
Tanács, ami jól jött volna utólag: A történetünk sorsszerű és igazán nem is kértünk senkitől sem tanácsot, hagytuk megtörténni a dolgokat. A blogon található barátkozásról szóló írásokat olvastuk a “barátkozós hét” előtt, az sokat segített. A bürokrácia útvesztőire nem készített fel senki, azt jó lett volna ügyesebben kezelni.
Miről olvasnál szívesen? Második gyermek beillesztése az első örökbefogadott után, mert szeretnénk majd kistestvért. Tapasztalatok, jó tanácsok.
Köszönöm a beszámolókat.
Ha szeretnéd az Örökbe.hu oldal fenntartását előfizetéssel, adománnyal vagy poszt örökbefogadásával támogatni, erről itt olvashatsz: https://orokbe.hu/eloszor-vagy-itt/tamogatom-az-oldalt/
Örökbe.hu 
Már megérte felkelni.
Kata ♡♡♡♡♡♡
Mirabella meg hogy hasonlít a tesójára! .
Itt vigyorgok, mint a tejbetök! Egészséget, boldogságot minden családnak!
KedvelésKedvelés
Gratulálunk a családoknak 🙂
KedvelésKedvelés
Mindenkinek örülök, de Katának külön nagyon! 🙂 De jó, de jó. ❤
KedvelésKedvelés
Mi is gratulálunk mindenkinek! 🙂
Köszönjük a rengeteg biztatást, és hogy háló vagytok alattunk.
KedvelésKedvelés
szép a kendőd ❤ rugalmas?
KedvelésKedvelés
Köszi 🙂 Igen, az még a rugalmas fajta volt. Rengeteget adott/ad nekünk a hordozás. Aztán amióta sószsák üzemmódba fejlődött a drága, áttértünk a szövött hosszúkendőre.
Már a kórházban hordoztam, így nem viselte meg annyira, amikor végre hazahozhattuk. Pillanatok alatt megnyugszik, ha felkötöm, sőt, lázat csillapítottam gyógyszer nélkül azzal, hogy kötve bőrhűtöttem. Idegen helyen azonnal el tudom altatni így, és még az idegen rokonokkal is cicázott, annyira nagy biztonságérzetet nyújt neki (és persze nekem is) ez a fajta közelség.
A háti hordozással haverkodunk épp, mert olyan, mint egy periszkóp, mindent látni akar, és ez kicsit más perspektíva, mint a zárt babakocsi. Amikor először kivittem, és rácsodálkozott a lakótelepre, hát az valami tündéri volt. Mint a turisták: egész úton ó-ba fordult szájjal tekintgetett.
KedvelésKedvelik 1 személy
Azon tűnődtem, hogy mivel annyira rettenetesenborzasztóan örülök a batyutölteléketeknek, elfogadnátok-e tőlem ajándékba a hátikötésre kiváltképp alkalmas, szellős, nyári rövid batyukendőmet és ha a batyuzás nem megy elsőre, abban is szívesen segítek.
KedvelésKedvelés
Ó, nagyon örülnénk neki!! Kaphatnék tőled mailcímet? Köszi!!
KedvelésKedvelés
háhogyne. írok fbn, OK? :*
KedvelésKedvelés
Nem vagyok fenn sajna. A mail indításnak jó lesz 😉
KedvelésKedvelés
Kata 💙💚💛💜Kinga tiszta apja.😍
Gratulálok a tobbi babahoz is, gyonyoruek.
KedvelésKedvelés
Ugyehogyugye? 🙂
KedvelésKedvelés
Szeretettel gratulálok minden Családnak! 🙂
KedvelésKedvelés
Szeretettel gratulálunk minden családnak, sok örömet a gyerkőcökhöz! Köszönet a cikkért!
KedvelésKedvelés
Én is nagyon szeretem a babaköszöntőket, a hét fénypontja, amikor nyugodtan végigolvashatom.
Szívből gratulálok minden családnak, Katának meg külön itt is!!!
Mondtam én, hogy milyen jó dolga lesz a kislányotoknak! Ez a hordozó kendős lázcsillapítás zseniális ötlet:-)
KedvelésKedvelés
Angéla, ezer éve nem hallottam feloletek. Mi a helyzet, jól vagytok? 😊Csak ami publikus. 😊
KedvelésKedvelés
Szia Eleven! Te is nagyon eszembe jutottál a napokban.
Nem tudom, hogy emlékszel-e rá, pár éve erőteljesen firtattam, hogy honnan van benned ez az erőteljes empátia, segítőkészség. Akkor azt felelted, hogy az (örök) anyukádtól tanultad, ő volt ilyen segítőkész.
Ami miatt én annak idején kérdezgettem, az az volt, hogy a kisfiamnál is nagyon erőteljesen megmutatkozott ez a segítőkészség már a kezdetektől. Emlékszem az első közös advent idején (csak pár hete ismertük akkor) elvittem a csillogó, villogó adventi vásárba. Sosem volt előtte ilyenen, büszkén mutattam neki körbe, hogy milyen szépen minden, és akkor megdöbbentem, mert ő nem a kirakatokat, meg a fényeket figyelte, hanem egy reklám cédulákat osztogató nénit és megkérdezte: „Miért nem veszi el tőle senki a lapokat, szegény néninek meddig kell itt állnia a hidegben?” Aztán később is sok ilyen történt, szintén még nagyon a kezdetekkor, amikor még nem tudtam kiszámítani a reakcióit, volt, hogy a buszmegállóban meglátott egy koldust és azonnal leugrott a buszról, egy pillanatig nem habozott, és odaadta a kedvenc szendvicsét, aminek pedig pár perccel előtte még annyira örült. Szerencsére a busz sofőr is figyelmes volt és megvárta amíg visszaszáll, és aztán magyarázta nekem, hogy de hát éhes volt a bácsi, nézzem csak hogy örül, ő meg úgyis mindig kap tőlünk enni.
Az elmúlt években sokat tanultam tőle e téren is, de persze még mindig nagyon messze vagyok tőle.
Aztán eljött a mostani anyák napja, és a kisfiamtól egy fogalmazást kaptam ajándékba, ami így kezdődik: „Én nagyon szeretem az anyukámat, mert jószívű és kedves…”.
Aznap elmeséltem neki ezeket a történeteket, meg hogy milyen büszke voltam rá akkor is, amikor a homokozóban azonnal észrevette, hogy ott ült egy sérült kisfiú, akitől mindenki elhúzódott és leült vele játszani, de valahogy úgy, hogy aztán a többi gyerek is becsatlakozott, hogy képes volt a kirekesztését megszüntetni. Az volt a furcsa, hogy ezekből ő semmire sem emlékezett, viszont arra meg igen, hogy neki milyen pozitív emlékei voltak velünk kapcsolatban. Erről jutottál eszembe, úgy érzem valahogy hasonlóan játszódhatott le nálatok is anyuddal.
Nálunk egyébként most nagy ünneplések sorozata van, ami a legfontosabb: egyszerre ünnepeljük a 11. születésnapját, ami egybeesik annak az ünneplésével, hogy innentől többet lesz velünk, mint nélkülünk:-) A másik nagy örömünk pedig mostanában az volt, hogy felvették a nagyon vágyott nyolc osztályos gimnáziumba. Sokat dolgozott érte, de szerencsére nagy sikerélménnyel zárult a dolog. Szokta mondogatni, hogy most nem is tudja mit vár jobban, a nyári szünetet vagy az új iskolát:-)
És ami nagyon fontos, mostmár nagyon sokszor mosolyog a szeme, sokkal többször, mint ahányszor szomorú.:-)
KedvelésKedvelés
Gratulálok!!! Kedvenc rovat még mindig 😁
Ilyenkor olvasva kedvet kapok mégegyhez 😉
Sok boldogsàgot minden csalàdnak!!!
KedvelésKedvelés
Olyan jó volt olvasni Kubus leírását. Végre egy sorstárs! 28 évesek vagyunk, bár mi csak most vagyunk a folyamat közepén (most megyünk vissza a pszichológushoz 2. alkalomra), de még így is fiatalok vagyunk. Veleszületett szívfejlődési rendellenességem volt nekem is, megműtöttek, de valami rosszul sült el és gyógyszert kell szednem, amivel tökéletesen vagyok, sportolok, csak éppen terhes nem lehetek. Nem vagyok meddő. Azt gondolom, ez sokszor nehézség, máskor éppen könnyebbé teszi a dolgot, az viszont mindenképpen jó dolog, hogy az örökbefogadás nem egy olyan erős kényszerhelyzet, amit meg kell szeretnünk, hanem egy tudatos és végiggondolt döntés eredménye. Sokat agonizáltunk a dolgon, ahogy gondolom minden sorstársunk ezt teszi, sorra veszi a problémákat és a legjobb megoldást keresi (mi 2 évig ültünk a kérdésen, szinte minden nap beszélve róla). Ez az oldal is nagyon nagy segítség folyamatosan, hogy tisztába kerüljünk a dolgokkal, valós képet kaphassunk a lehetőségeinkről és a rendszerről.
Köszönöm ezt a rovatot! Mindig feldob, de ma különösen! Sok boldogságot mindenkinek!
KedvelésKedvelés
Hangosan felkiàltottam ma reggel a metróban, amikor megláttam a Babaköszöntöt. Nagyon sok boldogságot kívánok az összes családnak. Köszönöm hogy itt lehetek.
KedvelésKedvelés
Miért kiáltottál fel?
KedvelésKedvelés
Mert annyira megörültem
KedvelésKedvelés
És üdv a blogon 🙂
KedvelésKedvelés
Gabriella mennyire hasonlít az apukájára _ ez volt az első gondolatom a kép láttán 🙂 mert véletlenek ugye nincsenek 🙂 sok boldogságot minden újdonsült kis családnak.
KedvelésKedvelés