Örökbe.hu

Miben vagytok mások, mint mások? A férjem és köztem az átlagosnál nagyobb a korkülönbség, az én javamra, ezért akár újszülöttet is kaphattunk volna, de kezdettől fogva kicsit nagyobb gyerekre/gyerekekre gondoltunk a örökbefogadással kapcsolatban.  Az előző házasságomból van már egy felnőtt fiam, közös gyermekünk azonban  nem született. Semmilyen egészségügyi problémánk nem volt, egyszerűen nem lett. A férjem már a kapcsolatunk elején azzal nyugtatott, ha nem lesz természetes úton, akkor majd örökbe fogadunk. Három éve úgy döntöttünk, hogy a házasságkötés lesz az első lépésünk  örökbefogadás felé.

Kik érkeztek? Nonó és Viktor. Testvérek, születésük óta a nevelőanyukájuk gondozta őket. Nonó augusztusban lesz 3 éves, Viktor szeptemberben 4. Megyei listáról érkeztek, titkos örökbefogadás történt. Mindketten koraszülöttek, Nonó csupán 970 grammal jött a világra. Egészségesek, különösebb egészségügyi problémájuk nincs. Korai fejlesztésben részesültek. A kisfiam agyában van egy jóindulatú ciszta, de a kontroll vizsgálatokon kívül más teendő egyelőre nincs vele. A gyerekek nagyon ragaszkodnak egymáshoz, minket első perctől elfogadtak. Sajnos a kisfiam kimondottan rossz evő, ezért az étkezés most is gondot okoz. Imádnak mozogni, ezért általában napi 2-3 órát sétálunk vagy játszunk velük a szabadban.

Mennyit vártatok? Pontosan 2 évet. A nyár folyamán már egyszer kiajánlottak nekünk egy testvérpárt. Levélben küldtek róluk képeket és egy pár mondatos leírást. Mivel 5 évnél idősebb volt a nagyobbik gyermek, ezért mi nem éltünk a megismerkedés lehetőségével. Ekkor  tudtuk meg, hogy a 3-5 éves testvérpár listán már az első három hely egyikén vagyunk. Ekkor kaptunk felvilágosítást arról is, hogy a többi listán hányadik helyen vagyunk. Ha újszülöttet szerettünk volna, arra még legalább ugyanennyi időt kellett volna várnunk. 59. helyen voltunk, amikor a határozatot kézhez kaptuk.

Ezután nyilvánvalóvá vált, hogy belátható időn belül újabb kiajánlást kapunk, de valahogy mégsem két kicsire készültünk. A első levél az újabb kiajánlásról nagy izgalommal töltött el bennünket, de derült égből  villámcsapás volt, hogy a levél tévedésből érkezett hozzánk. Három hét után jött az újabb levél (vagyis ugyanaz a levél újból), amiből értesültünk arról, hogy egy újabb testvérpárral ismerkedhetünk meg. A levélben röviden leírtak a születési körülményeiket, azt, hogy jelenleg egészségesek és azt is, hogy már megpróbálták őket örökbe adni, de a házaspár visszalépett.

A fényképekről két olyan  életvidám arcocska mosolygott ránk, hogy azonnal telefonáltunk, hogy szervezzék meg nekünk az első találkozót. 100 km-t utaztunk néma csendben, mert annyira izgultunk, hogy még egymáshoz sem tudtunk szólni.

Miért pont ők? Megijedtem, hogy milyen lesz majd két kicsivel, akik között nagyon kicsi a a korkülönbség és most vannak túl egy kudarcba fulladt ismerkedési folyamaton. Azonban nem volt min gondolkodni. Két gyönyörű, egészséges gyerek, akiket  a nevelőszülő láthatóan nagyon szeretett és nagyon jól nevelt, vigyázott rájuk, igazi családmodellt adott nekik. Hálásak vagyunk, hogy gondoskodott róluk  és anyaként gondozta őket. Be kell vallanom, hogy titkon egy kisfiút szerettem volna, míg a férjem egy kislányt, de erről igazán csak az első találkozás után útban hazafelé beszéltünk. Mindkettőnk kívánsága teljesült!! Most, amikor már igazi család vagyunk, olyan, mintha mindig velünk lettek volna, pedig tegnap volt három hónapja, hogy nálunk vannak.

Miért pont ti? Pontosan a 2. helyen álltunk a sorban, elsősorban ezért választottak minket. Bár külsőleg is hasonlítanak ránk a gyerekek, de amikor megkérdeztük, a listára hivatkoztak.

A levél kézhezvétele után rögtön telefonáltunk, hogy szervezzék meg az első találkozást. A nem éppen családias helyi irodaház egykori portásfülkéjében berendezett gyerekváróban történt az első találkozás. Olyan szűk volt a hely, hogy az ügyintézők már csak az ajtóból figyelhették, hogy mi fog történni

Sütöttem sütit, mert arra gondoltam, ha a kisfiam elfogadja tőlem, akkor nem lesz baj. (Az előző családtól nem fogadott el ételt.) Amikor a első almás pite elfogyott a dobozból, felszabadultam, és már nem okozott gondot a közös játék. A férjem kitalálta, hogy a régi portásfülke elhúzható ablakán keresztül egy kis szivacsgolyót átdobálni igazán rendhagyó játék lehet még egy bizalmatlan fiúcskának és egy csillogó szemű, kíváncsi természetű leánykának is. Egy órás ismerkedés után, már útban hazafelé eldöntöttük, hogy belevágunk. Ezután három hét alatt rendeztük át a lakást (ez volt a legegyszerűbb), az életünket, és készítettük elő a szívünket a fogadásukra.

A legfurcsább élmény: Talán az a sorsszerűség, hogy kétszer is “jártak” a postaládánkban.

Tanács, ami utólag jól jött volna: több tapasztalati élmény arról, hogy hogyan vezessük át őket a régi életükből a közös életünkbe. Mikor várhatunk el tőlük dolgokat, és mikor számít korainak mondjuk a barátokkal, rokonokkal való találkozás? Mikor kezdjék az óvodát? Hogyan élték meg a néhány hónapja új családba került gyerekek azt, hogy oviba kell majd járniuk? Hogyan beszéljünk az örökbefogadásról két olyan gyerkőcnek, akik az új családba kerülés előtt egy héttel tudták meg a nevelőanyukájuktól, hogy ő nem az édesanyjuk?

A legnagyobb problémátok most: átlagos problémáink vannak, mint akárki másnak két dackorszakban lévő gyerekkel, illetve az óvoda kérdése. Mindkettőnknek vissza kell, illetve nekem már vissza kellett menni dolgozni. Kisfiunk hallani sem akar az óvodáról. Játszócsoportba kezdtünk járni két hete, ahová kislányunk szívesen jár, de kisfiunk nem.

Kicsi lányunk a nevelőszülő elvesztést meggyászolta, majd egyik napról a másikra megváltozott. Kinyílt, minket folyton puszilgat, örökké vidám, sokszor elmondja, mennyire szeret minket. Ő sokáig emlegette esténként a nevelőanyukáját és ha kocsiba ültünk, azt hitte, hogy visszavisszük. Sokáig szorulása volt.

Kisfiunk viszont az elmúlt három hónap alatt egyszer sem tett említést, sőt még utalást sem arra, hogy eddig hol és kivel élt. Mikor megérkeztünk annyit kérdezett, hogy “Ez a mi házunk? Te vagy anya?” Először mindent meg akart ismerni. Rengeteget kérdezett, kérdez most is. A testi közeledést csak ritkán fogadja el. Ha megölelem, feszít és tartja a távolságot. Esténként nagyon erősen ringatta magát és hozzá ütemesen skandált egy-egy történést, nevet a napi eseményekből. Megfigyeltük, hogy mindezek pozitív élményekhez kötődnek. Az önringatás enyhült és a skandálást teljesen elhagyta, de úgy gondoljuk, hogy a változás okozta a feszültséget nem tudja magából kipörgetni. Örülnénk néhány jó tanácsnak ezzel kapcsolatban.

Miről olvasnál szívesen? Hogyan szoktassuk a gyerekeket az óvodába néhány hónappal az új családba kerülés után? Hogyan oldjuk fel a gyermekünkben azt a feszültséget, amit a családváltás okozott?

*******

Nicknév: zoju3

Kik vagytok? A férjemmel 13 éve élünk együtt egy vidéki városban. Ez idő alatt bejártuk szó szerint a poklot. Mindent elkövettünk, hogy kettőnkből legyen egy, kettő vagy három gyermekünk. Volt több sikertelen lombik beültetés, jártunk természetgyógyásznál, energiaadónál, jógára jártam, talpstimulációs kezeléseket vettem, Lux Elvirához is jártunk, aki csak olyan párokkal foglalkozott, mint mi. Aztán egyszer felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha örökbefogadó szülők lennénk. El is végeztük a tanfolyamot. Kb. egy év után megijedtünk és mégsem szerettünk volna örökbe fogadni. Viszont volt egy nagy házunk és csak ketten voltunk benne, hiányzott belőle a gyerekhang, a nyüzsgés, az élet. Elhatároztuk, hogy nevelőszülők leszünk. Azok is lettünk és a mai napig azok vagyunk, de nem sokáig. Azt el szeretném mondani, hogy egyáltalán nem merült fel bennünk, hogy így keressünk kiskaput, hogy hamarabb legyen gyermekünk, hiszen akkor már nem szerettünk volna örökbe fogadni. Most öten élünk a kisházunkban, mi ketten és a három kisgyermek.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán csak annyiban, hogy sokkal odaadóbban neveljük a gyermekeinket, mert számunkra ők nagy kincsek.

Ki érkezett? Először két kistestvér került hozzánk. Egy kisfiú, aki egy-, és egy kislány, aki kétéves volt. A kislány korához képest nagyon felnőttes volt, olyan, mint egy 5 éves. A felnőttes dolgok érdekelték, de nálunk csak az volt a dolga, hogy gyerek legyen, és csak játsszon. A gyerekek egészségesek, szépek és okosak a mai napig. A kiemelés lelki sebeit próbáltuk gyógyítani, ápolni. Eleinte nagyon nehéz volt mind a kettőnknek, pedig én óvodában dolgoztam és még így is. Elég hamar sikerült a bizalmukba fogadni minket. És amire nem is gondoltunk, két év múlva született egy egészséges kisfiú testvérük is, akit 3 naposan hoztunk haza a kórházból. A gyerekek azóta megnőttek. A kislány most lesz 7 éves, a kisfiú is 6 lesz, a kicsi pedig már elmúlt 3 éves.

Mióta voltak nálatok? A nagyobbak 2012. november óta, a kicsi pedig 2014 márciusa óta van nálunk.

Mikor dőlt el, hogy vállaljátok őket örökre? Rendesen volt kapcsolattartás az elejében, aztán születtek bírósági döntések, határozatok a szülőkkel kapcsolatban, majd megvonták az összes szülői felügyeleti jogot tőlük és így 2015 novemberében a két nagyot felterjesztették örökbefogadásra. Az egész előtt volt, hogy egyáltalán nem akartuk örökbe fogadni őket, mert a szülők elég kötözködősek, problémásak voltak és tartottunk a későbbiektől. Mikor felterjesztették őket az örökbefogadásra, nagyon sokat dilemmáztunk, hogy hogy is legyen. Néztük magunkat is és néztük a gyerekeket is. Előre láttunk, elképzeltük, hogy elmennek, milyen lesz az a szituáció, és hogy hogy viselik a gyerekek az egészet.  Mivel a gyermekvédelem nem a gyermekekkel, a gyermekek érzékeny lelkével foglalkozik, mondván, hogy majd megszokja az új helyet és embereket, úgy döntöttünk, hogy itt kell, hogy maradjanak, nem engedjük, hogy a sok-sok törés után még egy újabb nagy törés legyen nekik. És persze itt magunkra is gondoltunk, mert mi is fontosak vagyunk, nekünk is borzasztó lett volna. A kicsit még nem terjesztették fel az örökbefogadásra, de ő is várható lesz és természetesen őt is szeretnénk, ha itt maradna velünk.

A legnagyobb problémátok jelenleg: A legjobban aggasztó dolog számunkra az, mint minden többgyermekes családnak, akiknek szintén nincs semmi segítségük, hogy hogy tudom megoldani azt, hogy én is munkába álljak úgy, hogy reggel el tudjam vinni iskolába, óvodába, tudjak értük menni, majd focira, tornára, zeneórára is eljussanak. Lehetetlenség ilyen munkahelyet találni sajnos.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Az örökbefogadásnál semmi tanácsot, segítséget nem kaptunk avval kapcsolatban, hogy esetleg milyen juttatás járna egy örökbefogadó szülőnek.

Miről olvasnál szívesen? Szívesen olvasnék olyan igaz történeteket, ahol elmesélik a szülők a gyerekeknek, hogy hogyan és miért kerültek az új családjukba, ezt hogyan dolgozták fel, értették meg és melyik korosztályban érdemes erről beszélgetni.

Szeretettel gratulálok a családoknak! A jövő hónapban is lesz Babaköszöntő, bárki jelentkezhet, akihez az elmúlt egy évben érkezett gyermek. A zsuzsa.martonffy@gmail.com címre tudtok írni.