Örökbe.hu

Sajtófigyelő. A spanyol La Vanguardia napilap cikkének összefoglalása a sikertelen örökbefogadásokról, amelyek azzal végződnek, hogy a gyerek állami gondozásba kerül. Mivel Spanyolországban akár 7-9 év is lehet a várakozás belföldön pici gyerekre, sokan inkább nemzetközi örökbefogadásban vállalnak idősebb, problémás gyerekeket. A cikk fordításában Limi segített.

Csendes bűntudat és a kudarc érzése kíséri azon családok életét, akik nem képesek teljesen elfogadni örökbefogadott gyermeküket.

„Nem tudom elviselni és nem is akarom” – fogalmazza meg kegyetlennek tűnő hangon Mercedes M.S. örökbefogadott lánya iránti érzéseit, annak ellenére, hogy nyolc éven át küzdött, hogy felülemelkedjen az örökbefogadással járó nehézségeken. „Szarnak érzem magam”.

Katalóniában az örökbefogadó családok 1,5 százalékát érinti a kérdés, a 6 év felett örökbefogadott gyerekek esetében pedig akár 6 százalék is lehet az arány. A szakértők szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, mivel a pszichológusok, családterapeuták által kezelt gyermekek 30-40%-a örökbefogadott.

Mit jelent a kudarcos örökbefogadás? „Olyan családokról van szó, akik nem tudják tovább vállalni a gyermek nevelését, és ezért a szociális ellátórendszerre bízzák őket. Ez a szituáció hasonlít ahhoz, amikor a vér szerinti szülők adják állami gondozásba a gyermeket” – mondja Marga Muñiz, családterapeuta, a nemzetközi örökbefogadások szakértője, és „A gyerekek nem Párizsból jöttek” c. könyv írója. „Mindkét eset nagyon traumatikus, de az örökbefogadott gyermekeknek duplán kell megélniük az elhagyottság érzését.”

„Általában ezek a gyermekek már nem kapnak egy második esélyt az élettől, amikor bekerülnek az intézetbe. Túl mélyek a sebek, sem a koruk, sem a körülményeik miatt nem alkalmasak arra, hogy újrakezdjék” – mondja Ana Berastegui, a Pontificia de Comillas Egyetem kutatója. Ráadásul Spanyolországban az örökbefogadás felbonthatatlan, így ezek a gyerekek nem kerülnek vissza a származási országukba, és ugyanúgy, mint a vér szerinti gyerekek esetében, a szülői felügyeleti jog sem szűnik meg azáltal, hogy a gyerek intézetbe kerül.

A vérségi kötelék hiánya miatt ez törés sokkal durvább. A szülők – akik a gyermek érkezése előtt hosszú procedúrán estek át, és talán túl nagy elvárásokat támasztottak saját magukkal szemben is – óriási kudarcként élik meg a történteket. „Bűntudatuk van, és szégyellik magukat, mindezt a legnagyobb titokban, hiszen nagyon nehéz bevallani a kudarcot saját maguknak és a környezetüknek is” – teszi hozzá Berastegui, aki szerint terápiás céllal is meg kell törni a csendet a többi európai országban is.

Franciaországban az utóbbi két évben kb. 40 örökbefogadott gyerek került vissza állami gondozásba, ami az örökbefogadások 2 százaléka. A témával a „Rossz anya” c. könyv is foglalkozik, amelyben egy anya meséli el fájdalmas tapasztalatait, és kérdőjelezi meg a rendszer működését. „Néhány gyereknek komoly és többféle magatartási problémája van, a rendszer pedig terapeutaként tekint a szülőkre, magasra emelve ezzel a lécet” – mondja Nahalie Parent, az Örökbefogadó Családok Intézetének elnöke.

„Ezek a gyerekek a múltból olyan mély problémákat hoznak magukkal, hogy képtelenek a megfelelő kötődésre, nem tudnak a család részévé válni, hiába tesz óriási erőfeszítéseket a család” – mondja Muñiz. „Ha ehhez még hozzáadódnak olyan patológiás esetek, mint a magzati alkoholszindróma, amelyet csak a közelmúltban kezdtek diagnosztizálni, a probléma leküzdhetetlenné válik.”

Spanyolországban, ahol a nemzetközi örökbefogadás újkeletű jelenség, nincsenek hivatalos számok. Muñiz kb. 1,5 százalékról beszél, ami egy 10 éves időszakot tekintve 500 gyerek állami ellátórendszerbe kerülését jelenti, míg azokban az országokban, ahol régebben működik a nemzetközi örökbefogadás, ez az arány ennél még magasabb. Hollandiában 5, Svájcban 6, Nagy-Britanniában 11 százalék lehet a visszaadott gyerekek aránya.

Berastegui két különösen nehéz időszakra mutat rá az örökbefogadás kapcsán: az első évre, amikor a kötődésnek kell kialakulnia, és a kamaszkorra, amikor a rejtett problémák nyilvánvalóvá válnak. A fiatalok keresik a gyökereiket, és ez a folyamat próbára teszi a kapcsolatot a szülők és a gyerekek között.

A visszaadások növekvő számát a szakértők azzal magyarázzák, hogy a múlt évtized elején örökbefogadott gyerekek most érték el a kamaszkort. „15 évvel ezelőtt a nemzetközi örökbefogadás nagy durranás volt, idealizált, romantikus dolog, divattá vált” – meséli Anges Russiñol, az Örökbefogadók és Nevelőszülők Katalán Intézményének vezetője. Elismeri, hogy alábecsülték a gyerekek „érzelmi puttonyát” különösek azokét, akik életük első éveit csecsemő- vagy gyermekotthonban töltötték. „Ezek a gyerekek sokat szenvedtek, talán bántalmazták is őket, és nekik olyan felkészült családokra van szükségük, akik tisztában vannak azzal, hogy ezek helyrehozatala, kezelése sok munkát igényel.”

„Az emberek azt gondolják, hogy a szeretet mindent meggyógyít. A szeretet alap, de ne legyük naivak, mert önmagában ez még nem elég” – mondja Eva Gispert, a Család és Örökbefogadás Egyesület elnöke. Szerinte az a gondolat, hogy minél kisebb a gyerek, annál kevesebb problémája van, hibás. „A problémák már a nemkívánt terhesség miatti stresszből is származhatnak”. Egyesületéhez egyre több szülő érkezik kétségbeesve, bűntudattól és a tehetetlenség érzésétől gyötörve.

A szakértők szerint az örökbefogadást megelőző felkészítés és tájékoztatás alapvető. „Sokáig nálunk volt a leglazább az alkalmassági vizsgálat folyamata egész Európában. Belgiumban a kérelmezők 30 százalékát elutasítják, míg Spanyolországban ez az arány mindössze 3 százalék” – mondja Berastegui.

„A nemzetközi örökbefogadás magánszerződés az ügynökség és az örökbefogadó család között” – pontosít Russiñol, aki szerint nem lehet bagatellizálni a traumát, amit a visszaadás törése okoz, hiszen mindenki sokat szenved. Fontosnak tartja, hogy a családokat megfelelően felkészítsék az örökbefogadásra, hogy pontosan tudják, mire vállalkoznak. Ugyanakkor tisztában van a pénzügyi nehézségekkel is, ezért az osztálya egy munkacsoportot hozott létre, hogy meghatározza az erre szánt forrásokat.

Annak érdekében, hogy az örökbefogadás ne felbontással érjen véget, Russiñol és a többi szakértő arra bíztatja a szülőket, hogy merjenek segítséget kérni már a problémák kezdetekor. „Nem szabad megvárni, amíg a helyzet teljesen megromlik, és túl késő lesz” – mondja Gispert, aki szerint a helyzetet az is nehezíti, hogy hiány van a hozzáértő terapeutákból.

A kudarc fokozatai:

1. A család kezdi azt érezni, hogy egyre több a nehézség, és egyre kevesebb a boldog pillanat. Sok szülő ekkor azon kezd gondolkodni, hogy egyáltalán hogyan jutott eszükbe az örökbefogadás. A probléma akkor válik igazán égetővé, ha ez a gondolat egyre gyakrabban felmerül.
2. A szülők olyan mértékűnek kezdik érezni a problémákat, hogy nem tartják magukat képesnek azok leküzdésére.
3. A család mások előtt is beszél a problémákról. Ezen a ponton fontos lenne, hogy a hallgatóság segítőkész legyen, és ne az elszakadás gondolatában erősítsék a családot. Ebben leginkább azok a családok tudnak segíteni, akik maguk is átélték a szituációt, és tapasztalattal rendelkeznek a témában.
4. Bekövetkezik a fordulópont. A család számára eljön az a pont, amikor azt gondolják, hogy már egyáltalán nem tudják elviselni a gyermek viselkedését. Ebben a hangulatban a gyerek fizikailag megtámadja valamelyik családtagot, ami „megerősíti” a családot, hogy jobb mindenkinek, ha nem marad a gyermek a családban.