Örökbe.hu

Kollár-Klemencz László filmes, zenész (a Kistehén Tánczenekar énekese) és felesége, Révai Sára fotós meséltek nekem az örökbefogadásról. A házaspár erdőszéli tanyáján beszélgetünk, közben három kutya őrzi az udvart, macska ugrik az ölembe, vadászok sétálnak el a ház mellett, az udvaron kecskék és lovak. A két és negyed éves Roli vidáman kalauzol a házban, kerek mondatokban beszél, megfújja a trombitát, ügyesen felmegy egyedül a meredek lépcsőn, leül a zongorához. Laci és Sári pedig nagy őszinteséggel mesélnek az örökbefogadáshoz vezető útról, arról, hogy a meddőség feldolgozása nem ér véget a gyerek érkezésével, hogy még a vágyott gyerek érkezése is megviseli a párkapcsolatot, s hogy miért baj, ha egy gyerekkel túl kevés gond van.

Mióta vagytok együtt?

Sári: Hét éve vagyunk együtt, négy éve házasok. Az összeismerkedésünk különleges, nagy találkozás volt, és elég hamar, körülbelül egy év után elkezdtünk gyereket tervezni. Tehát mi már öt-hat éve vártunk a gyerekre. Én már nagyon szerettem volna, Lacinak volt két nagy gyereke. Amikor elkezdtünk próbálkozni, én már az első hónapban azt éreztem, hogy terhes vagyok, de nem jött, nem jött, teltek a hónapok, nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elképeltem. Pár évig próbálkoztunk, aztán elmentünk vizsgálatokra. Semmi sem derült ki, mindkettőnknek extrán jó minden eredménye, semmi akadályt nem találtak. Jó érzés, hogy ilyen egészségesek vagyunk, csak nem tudtuk megfogni, miért nem jön hozzák a gyermek. Még utolsónak felmerült az endometriózis ötlete, az orvosom szerint sok esetben ez az ok, ha mást nem találnak, javasolta, hogy menjek el laparoszkópiás műtétre, ezt még halogatom. Lombikot nem szeretnék, inszeminációnk már volt négy. Laci kezdte el mondogatni, hogy fogadjunk örökbe.

Laci: Mivel minden eredményünk pozitív, ebből valamikor gyerek lesz, de azért készüljünk fel arra, hogy ha mégsem lesz vér szerinti, akkor is legyen gyerekünk.

Ezt az orvos javasolta, vagy te?

Sári: Az orvos azt mondta, hogy ne fogadjunk örökbe, mert nincs rá szükség, nekünk úgyis lesz.

Laci: Ha lesz vér szerinti gyerekünk is, amellett is van helye egy örökbefogadott gyereknek nálunk, van elég szeretet a szívünkben. Én így indultam ezzel, de Sárinak nem volt olyan könnyű.

Sári: Én világéletemben szülni akartam, kislányként a babáimmal szülést játszottam. A fejemben az a képzet élt, hogy ha örökbe fogadunk, akkor én nem fogok tudni szülni. Eleinte nem is akartam. Emellett voltak olyan önző szempontjaim, hogy a gyerekünkben szeretném viszontlátni a kettőnk vonásait. Olyan nagy szerelem van köztünk Lacival, hogy szerettem volna ennek a gyümölcsét meglátni. Innen idő volt eljutni oda, hogy egy örökbefogadott gyerek is a mi gyümölcsünk lehet. Amikor örökbefogadásra jelentkeztünk, még akkor is sok kétely kavargott bennem, de szerencsére a felkészítő tanfolyamon Rózsahegyi Nóra megerősített. Egy évbe telt, mire felkerültünk a várólistára, ez olyan volt, mint egy terhesség, fel tudtam készülni, hogy tényleg akarom az örökbefogadást, és onnantól még egy évet várunk Rolandra.

Laci, mennyi idősek a gyerekeid?

Laci: 22 éves a lányom, és 29 éves a fiam.

Neked könnyebbé tette az örökbefogadás elfogadását, hogy már van vér szerinti gyereked?

Laci: Én az előző házasságomban is szerettem volna még gyereket. Nekem az életem legjobb időszaka volt, mikor családban gyerekekkel együtt éltem. Minden más helyzet kicsit fölösleges. Ha nincsenek ott a gyerekek, akkor nincs ki miatt elmenni a tengerre nyaralni, főzni egy nagyon jót vasárnap, megsütni egy rétest, elmenni kirándulni… Csak magam miatt? Akkor teljes az egész, ha gyerekek vannak az ember körül, vártam ezt az állapotot, az már teljesen mindegy, hogy ezt egy vér szerinti vagy egy örökbefogadott gyerek hozza-e el. Van bennem sok minden, amit át tudok adni egy gyereknek, ő meg csomó mindent vissza tud adni. Ez a kölcsönösség nincs meg, ha az ember egyedül vagy a párjával éli a mindennapjait. Ott egy nagy űr, főleg, hogy előtte megtapasztaltam, milyen gyerekkel élni.

Ezzel a hozzáállással nehéz lehetett az öt-hat év várakozás.

Laci: Mivel felnőttek közben a gyerekeim, távolodtam ettől a hiánytól, és a saját dolgaimat csináltam. De tudtam, hogy ez az állapot mennyire jó, ehhez vissza akartam kerülni.

A korod nem aggasztott?

Laci: Nem. Soha nem aggaszt a korom. Nem vagyok olyan, aki negyvenévesen begubózik egy állapotba, hogy kész van és innentől így fog élni. Én követem azokat a változásokat, amelyek körülöttem és bennem zajlanak. Épp ezért a koromat soha nem figyelem. Mikor Sárival megismerkedtem, 45 éves voltam. Csomó ilyen korú férfi vállal először gyereket, ez egyáltalán nem volt furcsa. Aztán húzódott, hogy én 50 éves vagyok, és még mindig próbálkozunk… Most úgy gondolom, 55 vagy 60 körül már nem vállaltam volna gyereket, de ebben nagyon változik az ember megítélése, húszévesen egész másképp néztem a negyvenévesekre, mint most. Nem szabad az embernek megkötni magát, elég energiát, szeretetet, nyitottságot érzek magamban ahhoz, hogy simán tudjak gyereket vállalni.

Sári. És szerencsére az orvosi eredményeid is nagyon jók lettek.

Az szóba kerül köztetek, kinek a hibája, hogy nem született gyerek?

Sári: Nekem volt olyan érzésem inkább, hogy ez egy női kudarc, hogy nem sikerült szülnöm. Elkezdtem magam tudat alatt ostorozni. Mielőtt Lacival megismerkedünk, nekem jó pár év mélyrepülésben telt, kábítószerrel, bulikkal. Évekig azt csináltam, amit akartam, és nem figyeltem a szervezetemre. Egy időben azt gondoltam, ez a büntetés. De most már letelt a büntetés ideje. De nem Lacit okolom, inkább magamat. Ez már nem arról szól, hogy nem lehet gyerekem, mert egy csodálatos gyerekem van, nem is gondoltam, hogy ennyire lehet valakit szeretni. Egy ideig mások szülését filmeztem, hogy legalább kerülgessem a témát.

Segített?

Sári: Nagyon szerettem ezeket a filmeket, bár nem sokan engedtek oda a szülésükhöz. De ahogy filmeztem és vágtam, sok érzés szakadt fel bennem, ez terápia is volt.

Laci: Visszatérve a korra, inkább az a fura, hogy reagál erre a társadalom. Az egyik alapítványnál meg is mondták, ne gondoljuk, hogy egy ötvenéves apuka könnyen kap gyereket. Magyarországon minden szempontból konzervatív a gondolkodás, ami azt is előírja, egy férfinak meg egy nőnek hány éves korig ildomos gyereket vállalnia, és egy ötvenéves férfi inkább az unokáit várja már. De ennek nem szabad felülni, és ez gyorsan tud változni. A rokonságom vidéki, most voltunk az unokatestvérem fiának a lakodalmán, tehát az unokatestvéreim lassan nagyszülők, miközben én a kétéves fiamat vittem, és az egész család természetesnek vette. Aki úgy érzi, hetvenévesen is tud gyereket vállalni, és van benne annyi erő és energia, hogy legalább 18 éves koráig támogatni tudja, azt vágjon bele.

Az örökbefogadással kapcsolatban volt benneteket aggodalom?

Sári: Bennem az, hogy ha örökbe fogad valaki, azzal kizárja magát a gyerekszülésből. A tanfolyamon is olyan párok ültek, akik már túl voltak mindenen, ez az utolsó esélyük. De ez csak az én fejemben volt így. Hülye félelmeim voltak, mi lesz, ha idegennek érzem a gyerekünket, míg, ha nekünk születne, viszontlátnám benne magunkat.

Laci: Ezért is gondoltuk úgy, hogy nem csecsemőt, hanem egy másfél-kétéves gyereket vállalunk, aki ha visszanéz ránk, valami elindul, kiderül, tudunk-e azonosulni.

Sári: Nekem a csecsemőkor a várandósság, szülés köréhez tartozik, és ha az első kettő kimaradt, akkor inkább ne csecsemő legyen.

Laci: Viszont még hároméves kor előtt, hogy a kapcsolódási folyamatban benne legyünk. Épp ezért nem is erőltettük az alapítványokat, mert ott csecsemőket közvetítenek. Végül a Tegyeszen keresztül érkezett Roland, másfél évesen. Azt éreztük, jó kezekben vagyunk, pontosan letapogatnak minket, hogy milyen környezetbe kerül a gyerek. És egyszer csak ott voltunk Cegléden, és ez a kiscsávó nézett bennünket a teraszról, és nem hittük el.

Sári. Annyira a miénk volt… Bár a legelső találkozáson odament Lacihoz, jól megnézte és pofon vágta.

Roli képeskönyvet lapoz, majd zokniban kiszalad a kecskékhez, és kérdezgeti, milyen Zsuzsa vagyok.

Roli nagyon jól sikerült gyerek, meglepően sokat tud kétévesen.

Laci: Nagyon.

Sári: Már próbáljuk visszafogni, hogy ne dicsérgessük mindig.

Laci: Roli a kórházból rögtön az ideiglenes családba került, és onnan hoztuk el, tehát olyan sok sérülése nem lehet, és azt is mutatja, hogy vele minden rendben. De még most is vesszük észre a jeleket. Nem mer sírni. Ha valami nem tetszik neki, titkolja. Ha valamit nem jól csinál, rögtön bocsánatot kér: „anya, elnézést”.

Ez elég meglepő egy kétévestől.

Laci: Meg akar felelni nagyon.

Sári: Ha sír, azt hüppögi, „nem akarok sírni, anya”.

Laci. Egy darabig tetszett, hogy milyen szuper gyerek, nem sír, nem kiabál soha, de aztán rájöttünk, hogy neki bizonyos helyzetekben ordítani kéne és tiltakozni.

Sári: Most elkezdtük beszoktatni egy családi napközibe, és mikor otthagytam, pánikban sírt. Az érzelmeit nagyon ki tudja fejezni, mostanában elalvás előtt megszorít és azt mondja, „nagyon szeretlek, anya, nagyon szeretem apát”.

Mióta van veletek?

Laci: Nyolc hónapja.

Értette, hogy mi történik?

Laci: Mindig beszélünk róla, hogy Ceglédről hoztunk el, meséltünk a nevelőanyukáról, a gyerekekről, és hogy vártuk őt. Ezt hallgatta, de nem mondott semmit. Most tavasszal egyszer a biciklin ülve elkezdte mondani: „Ott voltam messze, messze ott éltem, aztán apa eljött értem és most erdőben élek.”

Sári: (Rolihoz) Emlékszel Zolikára? Szoktunk neki beszélni az örökbefogadásról. A barátnőim sorra esnek teherbe, akkor kérdezi, mi van a hasukban. Mindig elmondjuk, hogy ő nem az én hasamban volt. Akkor azt mondja: „Anya, szeretnék tesót, van baba a hasadban?”

Tényleg, akartok még gyereket?

Sári: Én nagyon szeretnék, örülnék, ha a vér szerinti is sikerülne. Jó értelemben irigykedem a várandós barátnőimre, és szeretnék szülni. De az már nincs bennem, hogy minden áron gyereket szeretnék.

Azért eddig nem tettetek meg minden elképzelhetőt.

Sári: Igen, nem tepertünk, most is halogatom, hogy bejelentkezzek a műtétre az endometriózis miatt.

Laci: Az biztos, hogy a gyermektelenség-érzés megszűnt, ami egy olyan kapcsolatban nagyon feszít, ahol várják a gyereket. Ezt Roli egy hatalmas ágyúval kilőtte és betölti a napjainkat.

Laci, a valóság aztán megfelelt az általad elképzelt idillnek?

Laci: Túlszárnyalta. Minden nagyon szépen és simán történt, karácsony környékén ismertük meg Rolit. Roli teljesen rendben volt, jól reagált, hamar jól aludt, de aztán mi egyre feszültebbek kezdtünk lenni. Próbáltuk megfejteni, mi ez. Roliról elég hamar úgy éreztük, mintha mindig velünk lett volna. De hirtelen, vágásszerűen vége lett az addigi életünknek. Ez nem sirám, de lelkileg feldolgozandó. Ha egy terhességet végigélsz, könnyebb felkészülni. Nekem is nehéz volt, pedig tudtam, milyen egy kisgyerek, de hirtelen más lett a kettőnk viszonya is, nem tudtunk annyit beszélni. Próbáltunk este leülni beszélgetni, de hullafáradtak voltunk és elaludtunk. Emiatt csomó feszültség keletkezett. Nekünk is meg kellett szoknunk a hirtelen ott termett valóságot.

Sári: Mostanra átestünk ezen, tudtunk róla sokat beszélgetni, már nem vagyunk se feszültek, se ingerültek. Kisimult, egyek lettünk hárman, és figyelünk rá, hogy ketten is elmenjünk.

Hét évet kettesben töltöttetek, megszoktátok, hogy úgy éltek, ahogy akartok.

Laci: Igen, ez egy páros szingli állapot, s bár vártuk a gyereket, ez mind a kettőnknek jó időszak volt. Egy házaspárnak nagyon kell figyelni arra, hogy fenn tudják tartani ugyanazt a viszonyt, ami a gyerek előtt kettejük közt volt. Ha megjön a gyerek, minden pillanatban ott fog ordítozni, hogy figyelj rám. Ezt egy ideig érzik, aztán már nem veszik észre, hogy nem figyelnek egymásra. Emiatt gondot is okozhat egy kapcsolatban a gyerek. Ha folyamatosan Rolit szolgáljuk ki, vagy róla beszélünk, az nem párkapcsolat. És ha elmegyünk kettesben, akkor lehetőleg ne Roliról beszéljünk, hanem egymásról.

Sári: Nehéz…

Laci: Ilyenekre kezdtünk rácsodálkozni, és megborított minket.

Mindketten itthon vagytok napközben?

Sári: Laci szerencsére nem kilenctől ötig jár el, sokat van itthon, de akkor is dolgozik. Én most próbálok visszatérni a munkába, ha elmegyek, akkor vagy Lacival, vagy anyukámmal marad a gyerek, egy bébiszitterünk is van újabban. Most megpróbáltuk a bölcsit is, de nem tetszett, mert tele volt egy kis helyiség műanyag játékokkal, Roli nem fogja tudni, mihez kapjon, itthon szeret sokáig elmélyülten játszani egy tárggyal. Így oda nem fog járni, inkább a bébiszitterrel menjen el programokra, amíg dolgozom.

Volt már nehéz helyzetetek, nagy betegség, durva hiszti?

Sári: Egy nagy betegségünk volt, az örökbefogadás után egy hónappal, mikor mindhárman magas lázzal feküdtünk és egyikünk se tudott mozdulni, a nagymama főzött nekünk. Azóta nem voltunk betegek. Hiszti nincs, már-már aggasztóan nincs. Reméljük, lesz. Egy dologgal küzdünk, hogy a cumit szereti a szájában tartani, a nevelőcsaládnál ezt szokhatta meg, és egyet-egyet a kezében is fog, három cumival mászkálna, ezt próbáljuk az alvásra szorítani, ez okoz konfliktust. De nincsenek nagyobb kilengések.

Kinek mondjátok el, hogy örökbe fogadtatok?

Sári: Mindenkinek. Én nagyon büszke vagyok! Sokan mondják, hogy hogy hasonlít, akik nem is tudják, hogy örökbefogadott, például a játszótéren. Ilyenkor el szoktam mondani. Akkor meglepődnek.

Mindenki jól vette körülöttetek az örökbefogadást?

Sári. Igen. Egyedül anyukám mondogatta, hogy ne hagyjuk abba a próbálkozást, de aztán ő lett a legszerelmesebb Roliba.

Laci: A felkészítő tanfolyam jó volt nagyon, de rávilágított arra, hogy ott túlnyomórészt csalódott párok ülnek, akik bizonyos értelemben kényszerből fogadnak örökbe, mert nem tud vér szerinti gyerekük születni. Egy család vett részt, akinek voltak vér szerinti gyerekei. Mi is ilyen állapotban vagyunk, de kicsit lazítva azzal, hogy nekem vannak gyerekeim. Én félig-meddig gondolok úgy Rolira, hogy Sárival legyen gyerekünk, de úgy is, hogy az a gyerek ne szülők nélkül nőjön fel, hanem jöjjön hozzánk.

Kicsit látlelete a magyar társadalomnak az, hogy hogyan ítélik meg az örökbefogadást. Túlzottan kiemelik, mint hőstettet. Szeretném, hogy odáig jutnánk, hogy ez természetes lenne. Olvastam, hogy a fejlett társadalomban élők sérült gyereket is örökbe fogadnak, és felvesznek mellé egy embert, aki segít. Mi még nagyon messze vagyunk ettől. Jó lenne olyan tárdadalomban élni, ahol ez nem egy nagy ügy.

Örökbe fogadni akartok még?

Sári: Beszéltünk arról, hogy ha nem jön a vér szerinti, akkor annyira jól sikerült az örökbefogadás Rolanddal, hogy félünk, nem lesz még egyszer ilyen szerencsénk, és az a gyerek hozna magával érzelmi hátrányokat, ezért nem akarunk másodszor is örökbe fogadni.

Laci: De akkor sem maradunk hárman, mert a lányom hétvégén végig itt van, a nagyfiam eljön velünk nyaralni, hiába már nem gyerekek, de tesókáznak Rolival, a nagypapa velünk lakik, itt folyton jövés-menés van. És már többször felmerült, hogy mi nyissunk az erdőben egy családi napközit. Valóban annyira koncentrálódott Roliban minden. Ha a Jóistennek össze lehetett volna írni, milyen gyereket szeretnénk, nem jutott volna eszünkbe annyi jó, amilyen Roli.