Babaköszöntő, 2017. október

Három kisbaba és egy totyogó szerepel az e havi Babaköszöntőben. Szeretettel gratulálok a családoknak! A rovatba bárki jelentkezhet nálam (zsuzsa.martonffy@gmail.com), aki az elmúlt egy évben fogadott örökbe.

Nicknév: Syl7711

Kik vagytok? 40-es házaspár vagyunk, Szilvia és Tamás. Kislányunk 5 hónapos, nyílt örökbefogadással került a családba, akit egy 11 éves Yorkie kutyus is nagy szeretettel várt.

Miben vagytok mások, mint mások? Mindenben és semmiben! Ugyanolyan család vagyunk, mint bármelyik másik, de mindenkinek van saját története. Amiben kicsit talán mégis, hogy 13 műtét, 3 lombik van mögöttem, a műtétek során lassan eltávolították a petevezetékeket majd a petefészkeimet is, a lombikok donorosak voltak, így egy morzsányi kétely sem merült fel az örökbefogadás során sem.

Ki érkezett? Flóra Éva. 2017 április 13-án született. A nevét mi adtuk, a Flórát közösen választottuk, az Évát pedig édesanyám után kapta, aki sajnos 18 éve nincs közöttünk. A Tegyesz segítségével, magánúton került hozzánk, születésétől fogva velünk van, a kórházból 11 napos korában hoztuk el. A terhesség 30. hetében ismertük meg a vér szerinti szülőket. A terhesség 38. hetében született meg Flóra. A vér szerinti anya megengedte, hogy bent legyek a szülésnél, így én vághattam el a köldökzsinórt, párom pedig kint izgulta végig gyermekünk érkezését.

Mennyit vártatok? A határozattól számítva három és fél évet.

Mennyit várt a gyerek? A kórházakban töltött 11 napot, azt is csak a” majdnem” visszalépés miatt.

Miért pont ő? 0-1 éves korig, bármilyen nemű, korrigálható egészségi állapotú gyermekre vártunk, származási megkötéssel. Az elmúlt három és fél évben volt néhány lehetőség, de mindig meghiúsult. A Gólyahír Egyesületnél 400-as sorszámmal kezdtünk, 92-es volt a sorszámunk, mikor Flóra megszületett, így Gabikától telefonon elbúcsúztunk. A Tegyesztől nem kaptunk kiajánlást.

Miért pont ti?  A vér szerinti szülők nem szerették volna, hogy állami gondozásba kerüljön a baba, mivel ők mindketten megjárták ezt az utat. Egy véletlen folytán ismerkedtünk meg, a többi pedig már ment a maga útján.

Hogy bírtad a majdnem-visszalépést? Mindketten összeomlottunk, bár én nem adtam fel, hiszen nekem a vér szerinti anya nem ezt mondta akkor, és nem hittem, hogy ez megtörténhet. Három nap alatt szerintem öregedtünk 20 évet, viszont mióta a kis hercegnő velünk van, 20 évet fiatalodtunk!

A tanács, ami jól jött volna utólag: szerencsére eddig nem volt olyan helyzet, amit ne tudtunk volna kezelni.

A legnagyobb problémátok most: Valós problémánk nincs! A hivatalos ügyintézések lezárultak, Flóra pedig csodálatos kisbaba, teszi a dolgát.

******

Nicknév: Zsuzska

Kik vagytok? 17 éves házasok vagyunk, és az elejétől fogva szeretnénk gyermeket. Mi is végigjártuk a szokásos utat a vér szerinti gyerekért, sikertelenül, de most már tudom, hogy ennek így kellett lennie. Az idő segített felkészülni az anyaságra. Eddig nagyon csendben teltek a napjaink, mindketten dolgozunk. Férjem hobbija a Star Wars figurák gyűjtése, az én hobbim a kertészkedés VOLT!!! Közben megszületett sok unokaöcsi és unokahugi. Már nem volt kényszer a nagyszülők részéről, hogy jöjjön az unoka. Ráadásul, belejöttek a mostani „gyereknevelési trendekbe” is, szóval nagyon tudják, hogy mit és hogyan lehet és kell. A kislányunk nagyon élvezi a játékot a nagyikkal, meg persze jobban is főznek, mint én, szóval nekem a babázás legjobb részei maradnak, sokat énekelnünk, játszunk, és tanítom angolul. Vicces volt, hogy mennyire csodálkozott az elején amikor angolul szóltam hozzá. Mára már megszokta, sőt hallgatja, amikor a kollégáim beszélnek hozzám.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem vagyunk mások. Talán csak abban, hogy nálunk a terv szerint a férjem maradt itthon gyesen és én itthonról dolgozom.

Ki érkezett? Kislányunkról a születésnapomon hallottunk először, akkor 7 napos volt. Végül 2 hónaposan fogadtuk örökbe Mónikát a Tegyeszen keresztül titkos örökbefogadással, a megyei listán. Kalandosak voltak a születés körülményei, mert a vér szerinti szülő nem tudta, hogy terhes, szóval a papírok alapján el kellett volna menekülnünk. De beleszerettünk és nagyon imádjuk, és imádkozunk, hogy az apróságokat minél hamarabb kinője.

Mennyit vártatok? Mi 4,5 évet vártunk. A hároméves hosszabbításkor ajánlották, hogy változtassunk a feltételeinken, mert már túl öregek vagyunk és nem lesz energiánk egy kisbabához. 0-3 évesig volt megadva az életkor és szerettük volna, hogy egészséges életet élhessen és hogy hasonlítson ránk.

Mennyit várt a gyerek? Már a kórházban a születéskor lemondott róla a vér szerinti szülője, bár még visszamentek a 42 nap alatt a vér szerinti nagymamával, és az utolsó napon is kérte a gyámhivatalt, hogy még láthassa. Mivel titkos örökbefogadás volt, ezért nem tudok sokat az anyukáról, de meggyőződésem, hogy a legjobbat akarta a babának és azért mondott le róla, mert nem voltak meg a lehetőségei, hogy gondoskodjon róla.

Miért pont ő? Amikor a kislányunkat látogattuk a csecsemőotthonban, volt mellette egy 3 éves kislány, aki pár hónappal később vált örökbe fogadhatóvá. Komolyan gondolkoztunk azon, hogy őt is elhozzuk, de persze ez nem lehetséges, nem is lenne jó neki. Valamint azt a hátborzongató információt kaptuk a gyámhivataltól, hogy ha nem ragaszkodnánk a kislányunkhoz, akkor még 3-4 éves koráig bent tartanák a rendszerben, mert nem tudnak az egészségi állapotára garanciát vállalni. Ezek után nem volt kérdés, hogy hazahozzuk. Arról nem beszélve hogy szerintem a mi kislányunk a legszebb, legaranyosabb, és legokosabb a földön, és én csak kicsit vagyok elfogult. Az első hetekben mindig azt álmodtam, hogy a baba a kezemben van, elalszom és leejtem, amire persze felriadtam. A párom álmában is babasírást hallott, szóval nagyon keveset aludtunk. De egy percig sem merült fel hogy visszaadjuk – ebben nem feleltünk meg a pszichológus elvárásának .

Miért pont ti? Régóta vártunk, szóval az elsők voltunk a sorban, mivel megfeleltek a körülményeink nekünk ajánlották fel először. Ő volt az első kiajánlásunk. Nem vagyunk különlegesek csak nekünk volt rendelve.

******

Nicknév: Nem regisztrált olvasó vagyok.

Kik vagytok? 13 éve vagyunk együtt, ebből 12 éve házasságban. A férjem 40 éves, én 45. Első gyermekre várakoztunk, 0-6 hónapos, korrigálható egészségi állapotú babát vártunk, származási és nemi kikötés nélkül. Végigjártuk a klasszikus utat, 6 lombik programmal és egy spontán, de sikertelen terhességgel.

Miben vagytok mások, mint mások? Jelentősen szerintem nem vagyunk mások. Megjártuk a magunk kálváriáját, meg kellett érlelnie mindkét félnek a döntést, hogy el tudjuk fogadni a családdá válás ezen módját is. Kisbabát szerettünk volna mindenképpen, a saját sebeinket is elég volt a jelentkezéskor kezelni, nem mertünk nagyobb gyermeket vállalni. A másságunk talán az alapítványokkal kapcsolatos, sajnos részben negatív tapasztalatainkon alapuló sarkos véleményünk. Emiatt a mi várakozásunk hosszabbra nyúlt, de ezt tudomásul vettük, a véleményünknek ez az ára (végül csak a Tegyesznél és a Baptista Szeretetszolgálatnál álltunk sorban).

Ki érkezett? Zsófi Sára Fejér megyében született, egyhetes volt, amikor tudomást szereztünk róla, 8 naposan látogattuk először, és végül 12 naposan hoztuk haza. Teljesen egészséges újszülött baba, gondozatlan terhességből. Az életet adó ötödik gyermekeként született. Az örökbefogadás titkos volt, a Tegyesz közvetítette.

Mennyit vártatok? 57 hónapot. Zsófi akkor érkezett, amikor már lemondtunk arról, hogy mi is sorra kerülünk.

Mennyit várt a gyerek? A születése után bizonytalan volt, örökbe adható lesz-e a baba, mert ugyan az életet adó a kórházban hagyta, de a megbeszélt időpontban nem írta alá a lemondó nyilatkozatot, így elindult a gondozásba vétel folyamata is. Végül az utolsó pillanatban, Zsófi egyhetes korában aláírta a lemondót, ez után értesítettek minket.

Miért pont ő? Mert ő a mi kislányunk 🙂

2015-ben volt egy kiajánlásunk a Tegyesztől, nyílt örökbefogadásra, ahol végül 2 heti huzavona után a babát hazavitte a szülőanya és családja. Akkor az eset nagyon megviselt minket, holott tudjuk, a babának ez az ideális, pláne ha szerető család veszi körül, de a bizonytalanság szörnyű volt. Utána volt egy kisfiú, akire az egészségi állapota miatt nemet mondtunk. Aztán jött Zsófi. Nála nem volt kérdés, semmilyen szempontból sem.

Miért vártatok ilyen sokat? A mi megyénkben kevés az újszülött a Tegyesznél.

Miért pont ti? Mi következtünk a sorban.

A tanács, ami jól jött volna utólag: a várakozás is egy érzelmi hullámvasút, erre fel kell(ene) készülni, és meg kell tanulni a veszteséget is feldolgozni (a 2015-ös eset komoly gyászmunkát igényelt, holott a babát nem láttuk, nem mertük megnézni).

A legnagyobb problémátok most: egyelőre szerencsére nincsen, a bürokrácia útvesztőin is túl vagyunk, végre van anyakönyvi kivonatunk és a többi okmány is úton van.

Miről olvasnál szívesen? Életkornak megfelelően mikor, mit és hogyan mondunk el a gyereknek, milyen szavakkal.

******

Nicknév: Moncsi Tomi

Kik vagytok? 43 és 45 évesek vagyunk, késői szerelem, 4 év “babaprojekt”, egy babavesztés áll mögöttünk. Az inszemig mentünk, de szinte mindenem tiltakozott ellene… A kisbabánk elvesztése után kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy fogadjunk örökbabát. A korunk miatt csak a T​egyesz és a Gólyahír állt szóba velünk, csak ők nyújtottak segítő kezet.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem vagyunk mások. Sorstársak vagyunk, és nagyon boldogok, hogy végre családdá válhattunk a kislányunkkal.​

 

Ki érkezett? Származási és nemi megkötés nélkül, korrigálható betegséggel 0-3 éves korig vállaltunk babát. A Tegyesz segítségével megyei listáról érkezett hozzánk Panna 16 hónaposan, Győr-Moson-Sopron megyéből. Teljesen egészséges. Életadója a kórházban hagyta és nevelőszülőkhöz került, akik imádták. Emiatt az elválás nehéz​ volt, ​sírós ​- hol én sírtam, hol a picurka -, és fájdalmas  mindannyiunknak.

Mennyit vártatok? ​4 éve vártunk gyermekáldásra, két éve októberben jelentkeztünk a Tegyesznél, februárban végeztük a tanfolyamot, ​a határozatunk tavaly augusztusban készült el. A Bébi szeptember 16-án érkezett meg hozzánk.

Mennyit várt a gyerek? Ő nyáron vált örökbefogadhatóvá. Életadója 2-szer látta a 16 hónap alatt, így elveszítette a jogait​.

Miért pont ő? Első kiajánlás volt, és első látásra szerelem. ​Nagyon ügyesen és jól vette az akadályokat. Én zenész vagyok, és olyan kislányt kaptunk, aki egész nap igényli a zenét, a táncot, és énekel, ha kell, ha nem. Nem hiszünk a véletlenekben. :-)​

Miért pont ti? Az, hogy a származást nem kötöttük ki, n​agyban hozzájárult a gyors folyamathoz. ​Nem tudjuk, hogy hányadikak voltunk. Jött a telefon és mi mentünk. Gyakorlatilag 3 hét alatt váltunk így hárman kis családdá.​

A tanács, ami jól jött volna utólag: Igazából ​amire nem tudnak felkészíteni, arra igazán recept sincs, hogy hogy veszi a gyermek az elválást, a találkozást, meddig fog tartani a sírás, és hogy hogy legyél jó szülő. Mi a Tegyesztől és a mi kapcsolattartónktól rengeteg segítséget kaptunk. Minket felkészített hogy mire figyeljünk  az első találkozásunknál. Ez például sokat segített. Azt mondta, hogy ne eufóriát várjunk, hanem figyeljük, hogy van-e bármi rossz érzésünk, mert az később sem fog megváltozni, és valószínűleg akkor a picur nem a mi babánk. De nálunk ez az első pillanattól, ahogy kitotyogott elénk, nem volt kérdés….

​A legnagyobb problémátok most: ​a kötödés velem alakult ki először, és nehezen fogad el másokat körülöttünk, bár napról napra lépünk előre.

Miről olvasnál szívesen? Szívesen olvasnék arról, hogy kinél hogy alakult ki mindkét szülő felé a bizalom, és hogy mennyi időbe telt, amíg az anyuka először tudott nyugodt szívvel kilépni az ajtón és otthon hagyni apával a babát… illetve nagyon szeretjük a babaköszöntős történeteket.​

6 gondolat “Babaköszöntő, 2017. október” bejegyzéshez

  1. Kata78 2017. október 19. / 06:37

    Már jól indul a reggel. Minden jót kívánok a családoknak!

    Kedvelés

  2. Erika 2017. október 19. / 09:36

    Októberi lánycsokor. 🙂 Gratulálok a kicsikhez meg picikhez!

    Kedvelés

  3. Mary Celeste 2017. október 19. / 09:49

    Gratulálok mindenkinek. Szépek vagytok 🙂 (Nekem is a kedvenc rovatommá lett a Babaköszöntő.)

    Kedvelés

  4. Éva 2017. október 19. / 17:20

    Gratulálok a családoknak!

    Kedvelés

  5. Maribella 2017. október 21. / 09:06

    Mint minden hónapban, ismét bearanyozta a napomat a Babaköszöntö! Kis dràgasàgok! Szívből gratulálok a gyönyörű gyerekekhez.

    Kedvelés

  6. Manuela 2017. október 22. / 08:56

    Szívből gratulálok, mindig jó ezt olvasni! 🙂

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .