Örökbe.hu filmvetítés január 13-án

Ismét egy különleges programra hívlak benneteket. Két, örökbefogadással és gyermekvédelemmel foglalkozó dokumentumfilmet fogunk megnézni együtt, amelyeket máshol nem láthattok. Vincze Máté Artur filmrendező lesz a vendégünk. Ő 27 éves, dokumentumfilm-rendező szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ha nem dokumentumfilmet forgat, akkor reklámfilmkészítésből él, jelenleg New Yorkban tanul és gyermekvédelmi témákkal foglalkozik elkötelezetten.

Az első kisfilm az Elválasztva. A 2015-ös dokumentumfilm azt rögzíti, ahogy öt testvért kiemelnek a vér szerinti családból és nevelőszülőknél helyeznek el. 25 percben párhuzamosan követjük a nevelőcsalád és a vér szerinti anya szemszögét. Ezt a filmet fesztiválokon már bemutatták, például a Verzió Emberijogi Filmfesztiválon. A trailere itt látható:

A második film főhőse három magyar lánytestvér, akiket egy amerikai házaspár fogadott örökbe. Máté jelen volt kamerájával a barátkozáskor, s nagy projektje, hogy tíz éven át követi az új család sorsát, a lányok felnövekedését. Három év már eltelt az örökbefogadás óta, Máté többször meglátogatta a családot és forgatott náluk. A rendezvényünkre most 20-30 percet összevág az anyagból. A film egy része angolul lesz, felirat nélkül, alapfokú nyelvtudással megérthető (a gyerekekhez beszélnek angolul az új szülők). Tehát, aki most nem jön el, annak még hét évet várnia kell, hogy ezt a filmet láthassa.

Mikor: 2018. január 13.-án, szombaton 16 órakor kezdünk. Az első órában levetítjük a filmeket, a második órában beszélgetünk a rendezővel, a harmadik órában pedig csatlakoznak hozzánk a gyerekek, és kötetlen baráti beszélgetéssé alakulunk.

Hol: Budapest, II. kerület, Szilfa u. 4., a Kájoni ház nagytermében. Ez a Pasaréti tér közelében van, ahol a 29-es és 5-ös busz megáll, az 56-os és 61-es villamos megállója is pár perc sétával elérhető. Parkolni a környező utcákban lehet. A Szilfa utca egyirányú. Térkép itt. Az épület főbejáratán belépve rögtön balra lesz a terem.

Az egyéb feltételek a szokásosak:

  • Lesz gyerekmegőrző egy másik helyiségben, óvónők fognak vigyázni a kicsikre, 1000 forint/gyerek a díja, ezt a helyszínen nekik kell kifizetni. Aki gyerekkel érkezik, az jöjjön picit előbb. Játékok nincsenek, ezt ti hozzatok.
  • Mivel vetítünk, aki késik, az diszkréten tegye.
  • Hozhattok enni- és innivalót.
  • Az eseményen fényképek készülhetnek, amik felkerülnek a blogra. Aki nem szeretne szerepelni, a jelentkezésnél jelezze.
  • Tegeződünk, nyitottak vagyunk, bátran lehet (de nem kötelező) barátkozni a többiekkel.
  • Szeretettel várok örökbefogadókat, családtagokat, érdeklődőket és szakembereket. Ez a program most túlmutat a kisgyerekes, örökbefogadós témákon, bátran jöjjön bárki, akit érdekelnek a dokumentumfilmek, nem baj, ha még sosem volt Örökbe.hu rendezvényen.
  • Mindenki jelentkezzen előre gyerek- és felnőttszám megjelölésével a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. Határidő: január 9. Ha pedig jelentkeztél, és mégse tudsz jönni, akkor kérlek, szólj.
  • Belépődíj nincs, de köszönöm, ha egy mozijegy árával támogatjátok a blog és a rendezvények további működtetését. Erre a helyszínen is lesz mód.

Várlak titeket szeretettel. Én is várom!

Előtte még találkozunk december 27-én egy morzsabulin.

8 gondolat “Örökbe.hu filmvetítés január 13-án” bejegyzéshez

  1. Fatika 2018. január 1. / 23:13

    Köszönjük a szervezést, mi szeretnénk menni jan. 23-án. 🙂 Egy felnőtt és egy gyerek.

    Kedvelés

    • Erika 2018. január 4. / 09:53

      Fati, 13-án lesz, ne téveszd össze a két dátumot! 🙂

      Kedvelés

  2. Fatika 2018. január 4. / 19:46

    Igen, köszi, január 13-ra gondoltam. 🙂

    Kedvelés

  3. Tibor Rikárdó Pásztor 2018. január 10. / 13:19

    Megnéztem a film trailerét, és kiakadtam. Mi ez a mondat a legvégén, hogy “ha visszakerülnének, azt én nagyon-nagyon sajnálnám. Én most már nagyon megszerettem őket.” Nem az a nevelőszülő dolga elsősorban, hogy segítse a gyerekek visszakerülését a családba?!

    Kedvelés

  4. Fatika 2018. január 13. / 12:32

    Sziasztok, sajnos lebetegedtünk, nem tudunk most menni. Nektek jó szórakozást!

    Kedvelés

  5. Örökbe 2018. január 14. / 07:00

    Kép a tegnapi Örökbe.hu vetítésről, elöl Vincze Máté rendező és én, hátul a tömeg. 85 felnőtt és 15 gyerek regisztrált. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, kérdezett, hozzászólt, hozott sütit és adománnyal támogatott. Volt nagy beszélgetés, spontán ismerkedés, a gyerekek is elég jól egymásra találtak. Szuper volt! Hamarosan lesz beszámoló és az egyik film korlátos ideig elérhető lesz a neten, amit majd a blogon közzéteszek. Ottmaradt: egy kisfiú polár kardigán.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .