Örökbe.hu

Gyerekszáj az örökbefogadásról. Családunkban gyakran előkerül a téma. A komolyabb beszélgetésekből már idéztem, most közlök néhány viccesebb megjegyzést, ahol az örökbefogadás, gyerekvállalás került szóba. Gyerekeim jelenleg 4, 6, 8 évesek, a beszélgetések az elmúlt két évben születtek.

Veronika 7-8 éves barátnői vannak nálunk vendégségben.
A testvéredet örökbe fogadták? – kérdezi az egyik kislány.
Igen – Veronika nekilendül. – Mert ha valaki szül egy gyereket, és nem akarja felnevelni, akkor elviszi egy nevelőszülőhöz, és aki fel akarja nevelni, az örökbe fogadja.
Akkor neki nem az anyukád az igazi anyukája?
De! Ő az igazi anyukája! Nem az az igazi anyuka, aki megszüli, hanem aki felneveli – tart tanfolyamot Veronika.
Az az igazi anyuka, aki felneveli – ismételi el a kislány. – Az anyukám testvérét örökbe fogadták – jelenti be váratlanul.
Az én apukám testvérét is örökbe fogadták – mondja egy másik kislány.
Miért? – lepődöm meg.
Mert a kistestvére túl hamar született utána és meghalt.
Én koraszülött voltam – ecseteli lelkesen Veronika. – Engem sikerült megmenteni, de volt egy ikertestvérem, aki meghalt. Mama háromszor szült, én voltam a középső – tereget ki mindent.
Anya mindig mondja, hogy örökbe akar fogadni még egy gyereket, de én nem akarom – mondja kislány 2. Plafonig ér a penetráció a szobában.
Én akarok egy nővért – ábrándozik kislány 1., akinek húga van.
Azt nem lehet! – utasítja helyre Veronika. – Örökbe fogadni csak nálad kisebb gyereket lehet, és szülni is!
Akarok egy bátyát! – szólal meg kislány 3.
Én akarok egy ikertestvért! – teszi fel a koronát kislány 2.

Karácsonykor mindig felhívjuk a fiúk nevelőszüleit. Este megkérdeztem Veronikát: Neked nem rossz, hogy neked nem tudunk felhívni senkit?
Veronika elnevette magát: Nekem nem kell telefonálnom az anyámnak, ha valamit mondani akarok neki, mert itt van.

A fiúk óvodája látogatást tett egy gyerekotthonban, ez annyira érdekelt, hogy én is velük mentem. A fiúk is várták nagyon, tudták, hogy ott “szegény gyerekek laknak, akiknek nincs anyukája”. Beszélgetés odafelé: – Szegények, mert nincs anyukájuk, nincs apukájuk, nincs testvérük, ott vannak egyedül – magyarázza Tinti.
– Testvérük éppen lehet – szúrom közbe.
– Mert úgy is be lehet adni a gyereket, hogy testvérrel, de úgy is, hogy egyedül – fejti ki Zsolti.

Szőnyegboltban már fél órája válogatunk, az eladó készségesen segít. Tinti (4) váratlanul és hangosan megkérdezi: Ő a régi anyukám?  (Kicsit tényleg hasonlított a nevelőanyára a nő.)

Készülünk visszamenni Valentin nevelőcsaládjához.
A nevelőanya össze fog puszilgatni – készítem fel.
Nem akarom!
Szerintem engem nem fog – jegyzi meg a realista Zsolti.

Valentin (3) sírva jön: A Zsolti azt mondta, hogy én nem voltam ott, amikor születtem.

Elmehetnénk a Kinizsi-várba – javaslom.
Én még sosem voltam ott – jegyzi meg Veronika.
Te pont voltál, csak nem emlékszel rá, még kicsi voltál.
Lehet, hogy a fiúkat is elvitték régen, amíg kicsik voltak – talál egy matematikailag létező, ám reálisan elhanyagolható eshetőséget Veronika.

Zsolti születésnapján, már lefekvéskor megemlítem:
Ilyenkor Erikára is gondolunk, aki Zsoltit szülte.
Zsoltiban rögtön felötlik egy kérdés: Erika vitt el Ildikóhoz? (Ildikó a nevelőszülő).
Nem. (elmagyarázom a gyermekvédelem működését dióhéjban)
Veronika: Mondjuk meg Erikának, hogy köszönjük, hogy megszülte a Zsoltit!
Ez most nem fog menni, de gondolunk rá.
Tudod a telefonszámát?
Nem.
És az e-mailcímét?
Nem.
És hogy hol lakik? – nyomoz tovább Sherlock.
Az igazat felelem: Azt tudom, hogy hol lakott akkor, mikor Zsolti született.
Még ott lakik! – rikkantja Zsolti.
Akkor miért nem írunk neki? -forszírozza Veronika.
Ez egy titkos örökbefogadás volt.
Titkos?
Ő sem tudja, hova került Zsolti, és nekünk sem kéne őt zavarnunk.
Az igaz – szállja meg az ihlet Veronikát. – Mert lehet, hogy azóta férjhez ment, és a férje azt gondolja, hogy hülye az a nő, aki nem neveli fel a gyerekét. 

Játék közben Zsolti rászól Tintire: Te nem játszhatsz, mert te nem ide tartozol.
Ezt hogy érted? – szólok közbe.
Mert régen nem itt volt… 
És te hol voltál régen?
Erikában. 
Akkor te ide tartozol?
Igen.
És Tinti?
Ő is.

Beszélgetés első- és másodszülöttemmel az autóban.
Ki tudja, hova megyünk most?  – vezetem fel. (Természetesen örökbefogadós találkozóra megyünk).
Örökbefogadó… örökbefog… találkozunk – nyökög Zsolti (5).
Örökbefogadó találkozóra – helyesbít Veronika (7).
És kik lesznek ott?
Örökbefogadott és cigánygyerekek – vágja rá Veve. – De én egyik sem vagyok! Én kakukktojás leszek!
De mi örökbefogadó család vagyunk, ezért jössz te is.
Igen. Fejtegetni kezdi. Végülis mindegy, hogy valaki szüli a gyereket vagy örökbe fogadja. Zene füleimnek, nevelési cél pipa. Mindegy, mert mindkettő ingyen van. Elbizonytalanodik. De a szülés pénzbe kerül, ugye? Akkor az nincs ingyen.
Lehet ingyen is szülni.
És te pénzért szültél engem? Mikor a világra hoztál?
Hát, mikor megszülettél, akkor nem fizettem, de aztán utána bejött nagymama a kórházba, és meggyőzött, így utólag adtam egy kis pénzt az orvosnak.
Veronika nem boldog ettől. Nagymama szereti túl mélyre beleásni magát a dolgokba. Pedig gratulálhatott is volna. Ehelyett a te füledet rágta, hogy adj pénzt az orvosnak.

Zsolti ingyen született – vélelmezem.
Én nagyon messze születtem – közli büszkén Zsolti. Mert azt szerettem.
Mit? Messze születni?
Igen, messze akartam születni.
Inkább a kórház volt közel Erikának.
Nem, én mondtam neki, hogy ott szülessek.
De akkor még nagyon kicsi voltál, meg se születtél – magyaráz Veronika.
Még nem tudtam beszélni – közli Zsolti, és az ujjaival mutogat. Csak mutogattam.

Tinti egyszer így interpretálta, hogy mit jelent az örökbefogadás: Új nevem lett.

Tinti a hasamhoz bújik.
Kinek a hasában voltál?
Neked – mutat rám.
És örökbe fogadtunk?
Igen! – vágja rá lelkesen.
Nem érzel ellentmondást a kettő között?
Nem érez.
Egy másik néni hasában voltál.
Kinek?
Megmondom a keresztnevét.
Hol lakik? – ellenőriz Tinti.
Megmondom a település nevét.
A házát mondjad! – utasít Sherlock.
Megmondom az utca, házszámot.
Jól van – nyugszik meg. Irányítószámot nem kért.
Van még kérdésed?
Nincs.

Egy hasonló beszélgetés Zsoltival:

Hol lakik Erika?
Mondom a települést.
Milyen utcában?
A Katica utcában.
Utcában lakik – nyugtázza elégedetten Zsolti. Mi nem.
És tényleg, mert mi úton lakunk.

A keresztneveket megváltoztattam.