Örökbe.hu

Bemutatkoznak azok a családok, akikhez nemrég érkezett kisgyerek. Szeretettel gratulálok mindenkinek!

Kik vagytok? 33 és 31 éves vidéki házaspár vagyunk. Első babánkra vártunk. Az utunk nem volt hosszadalmas. Két vetélés után döntöttünk az örökbefogadás mellett minden más lehetőséget kihagyva.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy mi a lombik útvesztőibe bele sem fogtunk és a minimum korhatárt (25 év) meg kellett várnunk, hogy betöltsem.

Ki érkezett? Noel Gergő(a Noel a mi választásunk, a Gergőt pedig az életet adó adta). Egészséges kisfiú. A Tegyeszen keresztül érkezett hozzánk, titkos örökbefogadással. Hazaérkezésekor 9 napos volt. A szomszéd városból, mindössze 7 perc autó útnyira.

Mennyit vártatok? Az első tegyeszes találkozótól számítva majdnem napra pontosan 4 év 7 hónapot.

Mennyit várt a gyerek? 2 nappal a születése után érkezett a telefon. Rá 4 napra láttuk először. 9 naposan hoztuk haza. Már jóval a születése előtt lemondott róla az életet adó.

Miért pont ő? Nem tudjuk miért pont ő, de abban biztosak vagyunk, hogy nincsenek véletlenek.
Kikötésünk nem volt csak annyi, hogy 0-6 hónapos babát szeretnénk, kis korrigálható betegséggel. Első kiajánlás volt és szerelem első látásra.

Miért pont ti? Miért pont mi? Mai napig nem tudjuk…

Miről olvasnál szívesen? Arról, hogy a családok hogyan és milyen módon mesélik el gyermekeiknek, hogy hogyan is érkeztek a családba.

******

Balogh-Kálsecz Barbara és Balogh Tamás vagyunk Barcsről. 2015 októberében házasodtunk össze másfél év ismeretség után. Mindig is tudtuk, hogy szeretnénk gyerekeket, ezért nem is ijedtünk meg, hogy mindössze 4 hónapos ismeretség után terhes lettem. Sajnos spontán vetélés lett a vége és innentől fogva kezdetét vette vizsgálatok egész sora. Kétoldali petevezeték-elzáródást diagnosztizáltak. Természetesen lombik lett a vége. 2016 december elején megvolt a beültetés, karácsony másnapján megjött a vérzésem. A hormonok hatására felborult a szervezetem hormonszintje és egy éven keresztül kisebb-nagyobb megszakítással véreztem. Eldöntöttük, hogy több beültetésre nem vállalkozunk.
Az elhatározás, hogy örökbe fogadunk, először nálam jelentkezett, nem sokkal a sikertelenség után. Tamásnak idő kellett hozzá. Nagyon sokat beszélgettünk, olvastuk a sikersztorikat és szépen lassan eljutottunk oda, hogy 2017 március 31-én jelentkeztünk Marcaliban. 0- 3 éves kor közötti, egészséges, roma, de erős rasszjegyektől mentes, a neme mindegy meghatározást adtunk meg. Nem mentünk országos listára, sem alapítványhoz.
2017 júniusában meglett a határozat, hogy örökbe fogadhatunk és 2017. november 14.-én megszólalt a telefon, hogy a kaposvári kórházban vár ránk egy öthetes kisfiú, ő volt Bulcsú.

Nekünk ő volt az első kiajánlás, kevesebb, mint nyolc hónap leforgása alatt érkezett meg hozzánk. November 22.-én hoztuk haza és lettünk általa család.

******

Nicknév: nincs, csak olvasók vagyunk.

Kik vagyunk? Fejér megyében élünk, 8 éve vagyunk egy pár, első babára vártunk, semmiféle orvosi beavatkozáson nem vettünk részt, ez nem a mi utunk. Már a megismerkedésünkkor tudtuk, hogy örökbe fogunk fogadni.

Miben vagyunk mások, mint mások? Szerintünk semmiben. Mások szerint bevállalósabbak vagyunk.

Ki érkezett? Sarolta, egészségesen, Tegyeszen keresztül, nyílt örökbefogadással.

Mennyit vártunk? Jelentkezésünktől 3,5 évet.

Miért pont Ő és miért pont mi? Egészséges, újszülött babát szerettünk volna, nemi kikötésünk nem volt. (bár titkon mindig is kislányra vágytunk :-)) Egy nap csörgött a telefon a Tegyesztől, hogy lenne egy lány, aki örökbe adná születendő babáját, nyílt örökbeadással. Egy kikötése volt,  hogy abba a városba szerette volna örökbe adni, ahol ő és mi (az örökbefogadó család) is élünk, érzelmi okokból. Előttünk többen nemet mondtak rá, ezért kerültünk ilyen hamar előre. Mi egy percet sem gondolkoztunk, egyből mondtuk, hogy igen, szeretnénk megismerni.
Találkoztunk egyszer vele, a védőnője volt jelen és a tegyeszes ügyintézőnk. Beszélgettünk, kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak. Rengeteg hasonlóság volt az ő és mi életünkben. Szerette volna, ha vele vagyok, mikor világra hozza a babát, de sajnos ez kimaradt, mert hamarabb érkezett a pici. Otthonában adott életet a kislányunknak. Azonnal értesítette a tegyeszes ügyintézőnket, ő pedig minket. Akkor ők már a kórházban voltak. Odasiettünk. Találkozhattunk az életet adóval, majd a pici lányunkkal is. Öt napot töltött kórházban, ahol végig vele lehettünk.
Aznap, mikor a gyámügyre kellett mennünk aláírni a papírokat, ott találkoztunk még egyszer az életet adóval, akinek könnyek közt megköszöntük a mi kis csodánkat, azt, hogy világra hozta nekünk. Ő pedig azt, hogy gondoskodunk róla a továbbiakban, ha már ő nem tud. Másnap hazavihettük a kórházból a kislányunkat.

Tanács, ami jól jött volna még: a hivatalokban sok türelem, mert nem túl felkészültek az örökbefogadással kapcsolatos dolgokra.

A legnagyobb problémánk most: a kisbabások életét éljük, a kibújó fogakkal küzdünk néha, minden más probléma eltörpül most.

******

Ki vagy? A blogon Giorgio néven kommentáltam néha. Egyedülállóként vágtam bele a gyermekvállalásba. Mivel meleg vagyok, tudtam, hogy nem lesz gyermekem nővel való kapcsolatból, de szerettem volna gyermeket. Mi vitt pont az örökbefogadás felé?  Nem akartam (mint sok meleg férfi) egy leszbikus párral együtt gyermeket nevelni mint társszülő, és a dajka- vagy béranyaság különféle formáit is problémásnak tartom. Ezen kívül hozzájárult a döntésemhez, hogy sok évig szerzetespap voltam, és egy iskolánkban Borsod megyében dolgoztam 7 éven át hátrányos helyzetű fiatalokkal: köztük sok állami gondoskodásban élő és örökbefogadott gyermek volt. Sok sorsot láttam közelről. Miután eljöttem a rendből, és elkezdtem az új életem 10 éve, tudtam, szeretnék majd örökbe fogadni. Aztán vártam arra, hogy anyagi helyzetem stabilizálódjon, és legyen párom. Ez utóbbi nem jött, de ettől függetlenül 43 évesen úgy éreztem, nincs miért tovább várni, itt az idő, hogy belevágjak ebbe, és apuka legyek.

Miben vagy más, mint mások?  A fenti történetből kiderül, azt hiszem, hogy miben vagyok más. Abban nem, hogy gyermekre vágytam, és reméltem, hogy jó apja lehetek, de az élethelyzetem a többségétől igencsak eltérő sok tekintetben. Ez okozott is némi fennakadást a rendszerben, bár nagyon vegyesek a tapasztalataim: erről a diszkrimináció résznél írok bővebben.

Egyébként nem csak a melegség, de az egyedülálló férfi státusz is ritkaság. Nagyon tanulságos nekem feministaként megtapasztalni, hogy mit is jelent a legtöbbször nőkre háruló otthoni munka felelőssége és terhe. Ezzel együtt elmondhatom, hogy bár nem élek még együtt senkivel, de egyre kevésbé tekinthetem magam egyedülállónak, mert belépett az életembe valaki. Végül úgy alakult a történet, hogy egyre inkább már hárman vagyunk, és nem ketten a gyerekkel. Lehet, hogy egyszer erről is érdekes lesz írni, hogyan is történik ez, amikor épp egy örökbefogadás elején vagyunk. Az biztos, hogy az épülő kapcsolattal és családdal járó nehézségek eltörpülnek a pozitívumok mellett.

Végül, ami még megemlítendő sajátosság, hogy mivel a gyes idejére gyakorlatilag nem jár semmi, én meg egyedül vagyok, biztos anyagi háttérrel ugyan, de óriási megtakarítások nélkül: a közösségi adományozás megoldását választottam, hogy otthon tudjak hosszabb ideig maradni. Ez a „módszer” sok országban bevett az örökbefogadások esetén, és elmondhatom, hogy sikeres volt a gyűjtésem, általában is rengeteg szolidaritást és a pénzadományokon túli segítő gesztust tapasztaltam meg. Ugyanakkor főleg a hazai közegben ez az út sokak számára koldulásnak, “ingyenélésnek”, felelőtlenségnek tűnt, és kaptam hideget-meleget is az online térben a kezdeményezésemre. Durva volt ezt megtapasztalni, de én továbbra is nagyon jó módszernek tartom az adománygyűjtést a meglévő szabályozás igazságtalanságának megoldására.

Ki érkezett? Dávid, négy és fél éves országos listáról, egy meg nem nevezett megyéből. Gyönyörű cigány kisfiú, fekete szemekkel. Tünemény, saját stílusa van. Teljesen egészséges, és azt kell mondjam, érzelmileg nagyon jól működő gyerkőc. Kiváló öngyógyító mechanizmusai vannak, nagyon jól alkalmazkodik, és jól kötődik az eddigi tapasztalatok szerint, a kezdeti nehézségekből és a dackorszakból szerintem természetesen következő feszültségekkel együtt. Beszédfejlődésben van némi elmaradása, de mióta velem van, már nagyon sokat fejlődött; egyelőre erősen beszédhibás (auditív észlelési problémával), de ez teljesen kezelhetőnek tűnik, és már tervbe vannak véve a fejlesztések.

Mennyit vártál? Nagyon rövid időt. Tény, hogy 2016-ban, mikor elindítottam a folyamatot, volt egy olyan megérzésem, hogy a következő év karácsonyára már együtt leszek a kisfiammal, és ez így is lett 😃

2016 októberében jelentkeztem. Májusra lett határozatom, június elején kerültem fel a listákra, de szeptember elején már jött a telefonhívás Dávidról. Érdekes, mert ezt is megéreztem. Hihetetlen volt. Aznap vártam, hogy jöjjön a telefon, és jött.

Mennyit várt a gyerek? Ő sem várt sokat. A vér szerinti anyukája nem látogatta 2016 ősze óta, 2017 júliusában vált örökbe adhatóvá. Szeptemberben hívtak, de utána kicsit megint lelassult a folyamat (az előzetes procedúra miatt), és november 24-től vagyunk együtt. Akkor érkezett haza.

Miért pont ő? Hát nekem azt mondták, ha én nem fogadom örökbe, akkor valószínű külföld lesz belőle, mert ezekkel a paraméterekkel nem találtak más szülőt neki. 2-6 éves kisfiúra vártam, származási kikötés nélkül, korrigálható egészségügyi problémával. Ő volt az első kiajánlott gyermek, akivel felhívtak, és örömmel mondtam rá igent, azzal együtt is, hogy az aktájában több olyan félelmetes dolgot leírtak, ami aztán nem igazolódott be. Ezt kicsit éreztem az akta olvasásakor, és mikor találkoztunk, és megismertem, már tudtam, hogy nincsenek valóban félelmetes problémák vele. Egy pszichológus és gyógypedagógus egyszeri vizsgálata alapján írhat ijesztőnek tűnő dolgokat.

Miért pont te? Hogy mennyire tudatos volt az én kiválasztásom, nem tudom. Azt mondták, az országos listán ilyen gyermekre csak én várakoztam (a megyének csak az én nevem küldték). Ez azért furcsa, mert különböző fórumokon azóta is beszéltem emberekkel, akik hasonló paraméterekkel nálam régebb óta várakoznak. Az viszont biztos, hogy bármi alapján is választottak, úgy érzem, mi tényleg nagyon összepasszolunk. Egymásra tudunk hangolódni, és sok mindenben hasonlítunk.

Tapasztaltál diszkriminációt? Egyrészt kevesebbet, mint amire melegként ma általában lehet(ne) számítani, másrészt igen. A budapesti Tegyeszben azt láttam, hogy már a szemük sem rebbent a szakembereknek, hogy egy meleg férfi jelentkezik, nagyon nyitottan és természetesen fogadták. A gyámhivatalnál viszont bizalmatlanok voltak első körben, kijöttek egy környezettanulmányra is, és úgy tűnt, mintha nehezen adták volna meg az alkalmassági határozatot, de végül megtették. A vidéki Tegyeszben volt a következő nehézség. A kiajánlás előtt le kellett utaznom, és akartak velem beszélni. 2 és fél órán keresztül kellett meggyőznöm a tanácsadót majd a gyermek gyámját, hogy egyedülálló meleg férfiként alkalmas vagyok arra, hogy apuka legyek. Egyébként a melegség mellett az egyedülálló férfi szülőség is nagy falat volt: ebben a patriarchális társadalomban a gondoskodást alapvetően a nőkhöz szokták kötni, s arról is meg kellett győznöm a szereplőket, hogy ez nekem is mehet jól. Ezt leszámítva aztán gördülékeny volt minden, és mind a gyámhivatalnál mind a megyei Tegyesznél végül nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Jól sikerült a meggyőzés 😃

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem tudom, van-e tanács, amit előzetesen lehet adni a szülőség megéléséről. Irtó sokat olvastam cikkeket, szakirodalmat, de ez egy egészen sajátos, új tapasztalat, amire nem lehet felkészülni, a legjobb tanácsokkal sem (amiket kaptam bőven, de nem mondtak nekem semmit, míg meg nem tapasztaltam, mit is jelent ez). Ez most minden pszichodrámánál vagy terápiánál erősebb önismereti út számomra, és pozitív érzéseiben, meg a nehézségeiben is olyan, amit – már be kell látnom – egyáltalán nem tudtam előre elképzelni.

A legnagyobb problémátok most: Dávidka kezd megnyugodni, az új helyet megszokni, egyre inkább kötődik. Emellett full dackorszakban van, amit néha nehéz kezelni. De a legnehezebb most talán összeegyeztetni sok egyidejű szempontot az életünkben: egy 4 és fél éves gyereknek sokszínű programokra van szüksége, de közben nyugalomra is; vele kell lennem, de vinnem a háztartást is, meg ügyintéznem (szintén cipelve őt mindenhova); sok energiát kell belefektetnem az együttléteinkbe (türelmesnek maradva), s közben van némi elmaradt (otthon végzendő) munkafeladatom, amit muszáj csinálnom, de ha nem pihenek, mindez nem megy… Szerintem elég általános gyeses élmények (főleg sok anyukának :-)!

Miről olvasnál szívesen? Bármiről. Nagyon szeretem a blogot. Most leginkább különféle fejlesztésekről, ezekhez kapcsolódó véleményekről, az örökbefogadáshoz kapcsolódó sajátosságokról a fejlesztésekhez kapcsolódóan.

******

Nicknév: Bogárka

Kik vagytok? Jelenleg még budapesti, de lassan vidékre áttelepülő háromgyermekes értelmiségi házaspár. Az utolsó pillanatban, még a nagymama-nagypapa kor előtt végül három gyermekünk lett (42 és 48 évesek vagyunk). Mindent megváltoztatott mindez, ráadásul három fiú. Elmegyünk a Balaton mellé, talán ott könnyebb lesz őket felnevelni.

Miben vagytok mások, mint mások? A történetünket már megismerhették az olvasók. Marci fiunk, a kis örökbefogadott csoda azóta már elmúlt másfél éves, fut, szalad, és szavakat mondva mesél. Kedvence a Papa és az Apa szó, és az Áé, ez Áront takarja, a bátyját. Marci 8 hetes volt, amikor elkezdtem reggelente undorodni a kávé szagától. Eleinte le sem esett a tantusz, hogy mi ez, annyira nem volt elképzelhető 14 év után. Aztán csak-csak, naptár nézegetése, mosogatóba kiöntött pár kávé után valahogy eljutottam egy terhességi tesztért a szinte még újszülött második mellől. És igen, pozitív lett. Azóta már Marci kis középső lett, mert megszületett a kisöccse Álmos tavaly nyáron.

Ki érkezett? Áron vér szerinti lombik fiunk után 2016 nyarán érkezett hozzánk az örökbefogadott Marci fiunk, 2017 nyarán pedig Álmos, aki spontán fogant 14 év várakozás után. Az a fantasztikus, hogy mind mások, mindnek különleges az érkezéstörténete. Hívőként most is megértettem újra, hogy minden élet Istentől van és ajándék, és hogy Ő a csodák gazdája is. Három fiú, három csoda, nagyon hálásak vagyunk mindezért Neki.

Mennyit vártatok? Álmomban sem gondoltam, hogy várandós leszek. Éppen Marci körül forgott minden, küzdöttem az éjszakázással, a testvérféltékenységgel, 10 km-eket futottam hetente kétszer, hogy bírjam mentálisan és fizikailag is a hirtelen jött terhelést. És így toppant be a pozitív teszt az életünkbe. Hihetetlen, de mikor megláttam a két csíkot, elsőként  iszonyatos félelem tört rám. Hogyan fogom bírni a két kicsivel, akik között alig lesz egy év korkülönbség? A félelmem be is igazolódott, veszélyeztetett terhes lettem a 14. héttől, két hónapot feküdtem, nem emelhettem, nem gondozhattam Marcit. A férjem lett az anyukája, talán ezért is az egyik legkedvesebb szava az “Apa”. Közben Áront apás beszoktatással ovis nagyfiúvá érleltük. Nagyon nehéz volt, aztán nehezen is folytatódott, mert Álmos koraszülött lett, 33 hét végén megérkezett. Három hét kórház után mehettünk csak haza. Végül 9,5 hónap van a két kicsi között. De mindez már a múlt, a ráncok kisimulóban a homlokomon, Álmos egy egészséges, gömbölyű gombóc, Marci egy gyönyörű, bújós szerelem, Áron pedig egy szuper klassz nagyfiú. Ja, és a legnagyobb hős Apukát se felejtsem el!

A leg…

A nehezeket már megírtam. Minden napban van vicces, kedves, nehéz is. De sokszor csak egymásra mosolygunk a férjemmel két kakis pelus és egy négyéves pasihiszti után, megöleljük egymást, és arra gondolunk, hogy “igen, ezt vártuk annyi ideig.” A következő gondolatunk pedig az, hogy “mikor lesz már picit könnyebb?” Aztán pedig azon szomorkodunk, hogy “milyen hamar felnőnek és elmúlnak ezek a cuki pici korszakok” utána pedig hangosan felsóhajtunk, hogy “mikor mehetünk már el végre moziba kettesben úgy, hogy nem kell hazarohanni, és szabadon, gondtalanul bandukolhatunk egy jó nagyot a belvárosban bámulva az embereket és a kirakatokat?” Aztán pedig azon ábrándozunk, hogy “milyen lenne örökbe fogadni egy negyediket is? Na jó, de csak ha tuti kislány!” Értitek, ugye?

Mit szól a nagy? Áronnak Álmos meg sem kottyan, az ő igazi riválisa Marci volt tavalyelőtt. Marci viszont elérte azt az értelmi szintet a fejlődésében 1-2 hónapja, hogy leesett neki, kicsoda is Álmos. És hát szeretgeti is, de bántja is. Ölelve püföli, majd puszilgatja a síró kicsit. De hát ez az élet rendje. Marci elvesztette a legkisebb státuszát, és néha emiatt ki kell fejeznie a csalódását.

A tanács, ami jól jött volna utólag:  Hogy ne legyünk olyan szigorúak Áronhoz a testvérféltékenység miatt. Mert úgyis enyhül majd, illetve idővel a kisebb már egész jól meg tudja magát védeni. Talán a legjobb tanács, amit mostanában mindig mondogatunk magunknak: “napi szinten nézz utána a gyermeknevelési elveidnek, ötleteidnek, és korrigáld magad, ha kell. Tutira nem te tudod a legjobban! Légy alázatos, és lásd meg a hibáidat, ne csak a gyerekedét!” Rengeteget tanulunk most az életünknek ebből a szakaszából is.

Miről olvasnál szívesen? Marci inkubátorba letett baba, szívesen megismerném olyan gyerekek történetét, akiket inkubátorban találtak, de mégis sikerült felnőtt korukban valahogy eljutni a vér szerinti őseikhez.