Monthly Archives: április 2018

Gyereknevelés: Egyszerűbb gyermekkor

Általános

Könyvajánló. Ez a könyv egy olyan problémát taglal, amin én is szinte naponta gondolkodom, nevezetesen: hogyan lehet ép gyereket nevelni egy kommerciális, a hihetetlen áru-, információ-, aggodalom-, és programbőséget hajszoló korban? Nem annyira gyereknevelési tanácsokkal lát el, inkább az egész család életmódját átható filozófia. Kim John Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyve nagyon erősen megérintett, továbbgondolásra ösztönzött, ezért beszámolóm szubjektív lesz. Örökbefogadásról nem esik szó a könyvben, de azért ne kapcsoljátok ki a gépet.

A könyvet először májusban olvastam. Ahol 1-2-3 kisgyerek él, ott nem kell mondani, miről szól ez a hónap: anyák napja, szülinapi zsúrok, gyereknap, ovis kirakodóvásár, úszóbemutató, készülés a témazáró dolgozatra, ballagás, hegedűvizsga, iskolai tavaszköszöntő nap, év végi feleltetés, osztálykirándulás, búcsúajándék a dadusnak. De ugyanilyen a december vagy a szeptember is. Eközben három anyukával beszéltem egy hét alatt, akik a „mit csinálsz nyáron?” kérdésre azt felelték: kiselejtezik az otthoni játékok felét. De láttam olyan totyogót, akinek egy játszótéren kezébe nyomtak egy mobilt, hogy ne unatkozzon. Az is rejtély számomra, mitől sztárvórsz-rajongók a gyerekeim, mikor én soha egyetlen részt sem engedtem nekik megnézni. Ha saját gyerekkorommal vetem össze az enyémekét, még nagyobb a szakadék, pedig már én is jólétben, bőségben cseperedtem a nyolcvanas években.

A szerző alapgondolata: korunk jelszava, a még több (áru/program/információ/választási lehetőség) traumatizálja a gyereket. A kevesebb több, a gyerekkor a lassúság ideje. Payne először délkelet-ázsiai menekülttáborokban élő gyerekekkel dolgozott, majd London környéki, jómódú családok sarjaival. Döbbenten látta, hogy az utóbbi, jólétben élő gyerekek, akiknek szüleik a legjobbat akarták, ugyanolyan traumás tüneteket mutattak, mint a menekült gyerekek. A túl sok információ, a túl nagy pörgés, a beavatódás a felnőttvilág gondjaiba bánt el így velük.

Payne nemcsak szörnyülködik a felgyorsult világon, hanem gyakorlati tippeket ad, hogyan lehet lelassítani az életet a gyerekszoba, sőt az otthonunk küszöbénél. Felfogásában a szülő karmester, aki a család egész szimfóniáját vezényli. Négy területre bontja az egyszerűsítést: tárgyi környezet, ritmus, időbeosztás és felnőtt információk. Sok konkrét példa segíti a továbbgondolást. A könyvben szereplő családok általában amerikaiak és középosztálybeliek, és mintha mind diliházban élnének, de a tanulságok Magyarországon is megfogadhatók. Az olvasás közben ki-ki kialakíthat saját ötleteket, megoldásokat, amelyek az ő családjában működhetnek. Lássuk sorban! Read the rest of this entry

Nézzük együtt: Genezis

Általános

Bogdán Árpád játékfilmje a 2008-as magyarországi romagyilkosságokról szól, szerepel benne örökbefogadási szál is. És nem lesz vidám. Április 23-án, hétfőn lesz egy ingyenes vetítés a budapesti Cinema City Arénában este 8-kor, utána beszélgetés a rendezővel. Én ott leszek, ha ti is jöttök, mehetünk együtt. Majd sírunk egymás vállán. Találkozzunk fél 8-kor a moziban. A Facebook-eseménynél tudtok jelentkezni.

Trailer:

Fejlesztem a kislányomat

Általános
Fejlesztem a kislányomat

Hogyan tud a szülő segíteni otthon egy idősebb korban, elmaradásokkal érkező gyereket? Tweetyjuicy olvasónk egy közel ötéves kislányt fogadott örökbe, s most, két év elteltével elmeséli, mi mindent csináltak a hiányosságok pótlására. Tudatos, szeretetteljes szülői magatartás, és persze rengeteg befektetett energia révén az addig elhanyagolt kislány szárnyalni kezdett. Bár az anyuka egyedül neveli, a nagymama is velük lakik és otthon dolgozik, így több ideje van Elizára. Nemrég pedig az otthontanulásba is belevágtak. Következzen az anyuka beszámolja.

Nosztalgiavonaton ülök az utóbbi hetekben. Hétről hétre idézem fel magamban a két évvel ezelőtti eseményeket. Nézem a röpködő kétcopfos, vagány, dudorászó kislányomat, és látom magam előtt azt a kis csutkára vágott hajú vézna gyereket, akit először megpillantottam a barátkozáson. Óriási utat tettünk meg ebben a két évben, nem tudok néha nem meghatódni azon, hogy honnan hová jutottunk el.

A kislányom az ötödik születésnapját már itthon ünnepelte. Két hónappal előtte érkezett haza, egy viszonylag gyorsan lebonyolított folyamat után, már ami a kiajánlástól a hazaérkezésig tartó időt illeti. Az két és fél hónap volt, az első telefonhívástól a gondozásba vételig, ami rajtam múlott, azt nagyon gyorsan pörgettük benne, és szerencsére nem ütköztünk akadályokba, mindenki nagyon segítőkész volt. Eliza idejét nem ekkor húzták, hanem a megelőző több mint két év alatt, az örökbefogadhatóvá nyilvánítás és az aktakészítés is egy-egy év volt. No comment. Ez az idő a senki földjén telt a gyerek számára, igazából már csak „parkolt” a nevelőszülőnél, nem érezték fontosnak, hogy elvigyék az óvodába, így bár beíratták, de mindjárt ki is vették és otthon tartották. Ott ellébecolt, nézegette a tévét, de nem tanult mondókákat, verseket, nem ismert dalokat és sajnos ceruza sem volt még a kezében. Nem voltak kirakói, építőjátékai, öltöztetős babái, és amúgy szinte egyáltalán nem is tudott játszani. Még labdázni sem, pedig kertes házban élt, és váltott lábbal lépcsőn járni sem, pedig tele volt a ház lépcsővel. Más gyerekekkel való együtt játszásban is kívülálló, szemlélődő maradt csak. És bár sokat tévézett, a tévé előtt sem maradt meg 5 percnél tovább nyugalomban.

A lányom aktájában úgy szerepelt, van rá esély, hogy átlag alattian alacsony értelmi képességei vannak. Szerencsére ezt nem hittem el, és már az első rápillantásnál kiderült, hogy éles eszű, rendkívül jól kapcsoló gyerekről van szó. Azóta pedig tudom, hogy ha valaki nem szimpatikus neki, nem beszél, nem produkál, nyilván ez volt anno a vizsgálódó pszichológusnál is. Rendkívül érdeklődő, sokat beszélő kislány volt már akkor is, de ezt elég szűk szókinccsel és kevés témával tette. Az nagyon hamar feltűnt, hogy nagyon jól kombinál, kapcsol, von le következtetéseket, és az is, hogy minden érdekli. Read the rest of this entry