Könyvajánló. Ez a könyv egy olyan problémát taglal, amin én is szinte naponta gondolkodom, nevezetesen: hogyan lehet ép gyereket nevelni egy kommerciális, a hihetetlen áru-, információ-, aggodalom-, és programbőséget hajszoló korban? Nem annyira gyereknevelési tanácsokkal lát el, inkább az egész család életmódját átható filozófia. Kim John Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyve nagyon erősen megérintett, továbbgondolásra ösztönzött, ezért beszámolóm szubjektív lesz. Örökbefogadásról nem esik szó a könyvben, de azért ne kapcsoljátok ki a gépet.
A könyvet először májusban olvastam. Ahol 1-2-3 kisgyerek él, ott nem kell mondani, miről szól ez a hónap: anyák napja, szülinapi zsúrok, gyereknap, ovis kirakodóvásár, úszóbemutató, készülés a témazáró dolgozatra, ballagás, hegedűvizsga, iskolai tavaszköszöntő nap, év végi feleltetés, osztálykirándulás, búcsúajándék a dadusnak. De ugyanilyen a december vagy a szeptember is. Eközben három anyukával beszéltem egy hét alatt, akik a „mit csinálsz nyáron?” kérdésre azt felelték: kiselejtezik az otthoni játékok felét. De láttam olyan totyogót, akinek egy játszótéren kezébe nyomtak egy mobilt, hogy ne unatkozzon. Az is rejtély számomra, mitől sztárvórsz-rajongók a gyerekeim, mikor én soha egyetlen részt sem engedtem nekik megnézni. Ha saját gyerekkorommal vetem össze az enyémekét, még nagyobb a szakadék, pedig már én is jólétben, bőségben cseperedtem a nyolcvanas években.
A szerző alapgondolata: korunk jelszava, a még több (áru/program/információ/választási lehetőség) traumatizálja a gyereket. A kevesebb több, a gyerekkor a lassúság ideje. Payne először délkelet-ázsiai menekülttáborokban élő gyerekekkel dolgozott, majd London környéki, jómódú családok sarjaival. Döbbenten látta, hogy az utóbbi, jólétben élő gyerekek, akiknek szüleik a legjobbat akarták, ugyanolyan traumás tüneteket mutattak, mint a menekült gyerekek. A túl sok információ, a túl nagy pörgés, a beavatódás a felnőttvilág gondjaiba bánt el így velük.
Payne nemcsak szörnyülködik a felgyorsult világon, hanem gyakorlati tippeket ad, hogyan lehet lelassítani az életet a gyerekszoba, sőt az otthonunk küszöbénél. Felfogásában a szülő karmester, aki a család egész szimfóniáját vezényli. Négy területre bontja az egyszerűsítést: tárgyi környezet, ritmus, időbeosztás és felnőtt információk. Sok konkrét példa segíti a továbbgondolást. A könyvben szereplő családok általában amerikaiak és középosztálybeliek, és mintha mind diliházban élnének, de a tanulságok Magyarországon is megfogadhatók. Az olvasás közben ki-ki kialakíthat saját ötleteket, megoldásokat, amelyek az ő családjában működhetnek. Lássuk sorban!
Tárgyi környezet: elsősorban a gyerekszobát elöntő játékok kiszelektálására ösztönöz. Masszív javaslata, hogy egyszerűen dobjuk ki a játékok nagy részét, mert ha minden megvan, minden elérhető, a gyerek semmivel sem akar játszani. Arra is ad tippeket, mely játékok maradjanak meg. Nem meglepő módon ezek olyan holmik, amik már a szüleink gyerekkorában is léteztek, s száműzi azokat, amelyek csak egyféle játékra alkalmasak. A megmaradók nagy részét egy játékkölcsönzőben helyezi el, hogy csak annyi játék legyen szem előtt, amennyit a gyerek maga is el tud pakolni. Nekem meglepő volt azon javaslata, hogy a könyvek közül is csak néhány legyen elöl a gyerekszobában. Payne szerint a legtöbb család itt kezdi az egyszerűsítést, mert a mindent elöntő „kupi” a felnőtteket is zavarja. Én a játékok felét bedobozolva elraktam egy felső polcra, az is jó indikátor, közülük melyeket kérik a gyerekek, és melyek nem jutnak soha eszükbe.
Ritmus: ezt hívhatjuk napirendnek, de a heti, sőt az éves menetrend is ide tartozik. Ha nincs két egyforma nap, az is megzavarja a kisgyereket, míg egy stabil napirend fix pontjaiba tud kapaszkodni. Ide tartoznak olyan szokások, hogy zajlik nálunk a lefekvés, mit csinálunk hétvégén, mi történik karácsonykor. Ami nehezen megy az adott családban, arra érdemes valamilyen szokást kialakítani. Nálunk például a vasárnap este lett a hajmosás, körömvágás és hasonló műveletek ideje, ami azért jó, mert a gyerek nem fog alkudozni, halogatni, meg a hétben is egy fix pont, amire tud támaszkodni, tagolja az idő múlását. Természetesen ennek az az ára, hogy nekünk, felnőtteknek is tartanunk kell hozzá magunkat, úgy szervezni, hogy vasárnap ötre hazaérjünk. A könyv az evésre is ad ötleteket, és az összes itt citált gyereknevelési munkához hasonlóan megint leírja, hogy az egész család együtt üljön le az asztalhoz vacsorázni legalább heti néhány alkalommal. Egyfelől triviális, másfelől az óvónő ismerőseim szerint a családok 80 százalékában ez nem történik meg. Mi a könyv ötletére azt is bevezettük, hogy étkezés előtt fél perc csendet tartunk. Ez három sajtkukac gyermekemmel lehetetlen vállalkozásnak tűnt, de mostanában már várják, kérik „a csendet”, szokássá vált. Payne odáig megy, hogy heti menüt javasol, ahol mondjuk minden hétfőn tészta, kedden egytálétel, szerdán leves a vacsora és így tovább. Ez a gyereknek kapaszkodót ad, feleslegessé teszi a „mást kérek” nyafogást, könnyebbé a tervezést. Megfigyelése szerint egyébként az élet más területeinek egyszerűsítésével a gyerek válogatása is csökken. Sőt: a cukros üdítők, chipsek, nasik, agyonfeldolgozott élelmiszerek száműzését javasolja a konyhából, helyette fogyasszon valódi ételeket a család.
Időrend. Ide tartozik az, amivel a gyerek az idejét tölti: iskola, óvoda, szakkörök, különórák, edzések, leckeírás, házimunka, kötetlen játék, alvás. A könyv megállapítása szerint az amerikai gyerekek szabadideje heti 12 órával csökkent a nyolcvanas évek eleje és az ezredforduló között. (A könyv első kiadása 2009-ben jelent meg, az azóta eltelt közel egy évtizedben még sokat durvult a helyzet minden tekintetben, például a mindent elárasztó okostelefon még nem is szerepel a kötetben.) A gyerekeknek egyre korábban kell kezdeni mindent, nehogy lemaradjanak: már ovis korban különórákkal kell felzárkózniuk, nyelvtanulás, zene, sport, fejlesztés tölti ki a délutánokat, az iskola is egyre több leckét ad. A könyv szerint mindenképpen hagyni kell a gyereknek időt a leeresztésre, a kötetlen játékra (ez nem azonos azzal, ha fociedzésen szabályok szerint kell működnie), sőt az unatkozásra is. A gyereket hagyni kell unatkozni, szól a verdikt, s nem rögtön betölteni ezt az űrt programmal, játékkal, ötletekkel – az unalomból fakadnak a legkreatívabb ötletek. Olyan radikális gondolatai is vannak, mint hogy a gyerek ne sportoljon versenyszerűen kiskamasz kor előtt, s a közös családi szabadidőt se zsúfoljuk tele programokkal. Ide tartozik az is, ha a szülő folyton „elérhető” otthon is, csörög a telefonja, üzenetekre válaszol. Nemrég az egyik fórumonkon vita alakult ki, minőségi idő-e a játszótérre vinni a gyereket. Payne szerint a játszótér remek terep a kreatív játékra, szociális helyzetek gyakorlására, javaslata szerint a szülő olvasson újságot egy padon, így a gyerek nem rajta fog lógni, de ha gond van, elérhető. Sok gyereknek tényleg szüksége van fejlesztése, ez különösen égető kérdés, magam is megtapasztaltam, milyen, ha az estéket azzal töltöm, hogy a nagyobb gyerekre várok az előtérben, míg a kicsit próbálom lekötni vagy csitítani. Ha nincs más választás, akkor lehet cserébe valahol máshol egyszerűsíteni. Nálunk ide tartozó döntés volt az is, hogy a gyerek a legközelebbi iskolába járjon, és az összes gyerek ugyanoda, ez is sokat egyszerűsít az életen.
A felnőttvilág kiszűrése. Ide mindazon információk szelektálása tartozik, amelyek a gyereket megzavarják, elárasztják. Az első pont a tévé, Payne egyszerűen azt javasolja, a hétévesnél fiatalabb gyerekek szülei ne tartsanak tévét otthon. Ez egy régi vita, Magyarországon is ismert. A szerző úgy érvel, hiába szabadítottunk fel időt és teret az egyszerűsítés révén otthonunkban, ha azt mind a tévé oltárán áldozzuk fel. De ugyanez mondható a más kütyükről is, amivel felnőttek és gyerekek töltik az idejüket. Ez a fejezet foglalkozik a mindent átható szülői aggódással, de a férfi-nő munkamegosztással is, vagy azzal, hogy hagyjuk csak megtörténni, megélni a dolgokat, nem kell mindent agyonkommentálni a gyerekkel. De az sem mindegy, a szülő mennyi aggasztó, idegesítő hírt „fogyaszt el”, vagy milyen hangon beszél más emberekről otthon. Ez mind-mind kihat a légkörre. Meglepve olvastam, miért nem helyes, ha otthonunkban szidalmazzuk az amerikai elnököt. (Azért, mert a gyerek nem fogja érteni, pontosan mi a bajunk a politikájával, csak azt jegyzi meg, megengedhető más embereket ócsárolni.) Nálunk például van tévé, de hetek telnek el a bekapcsolása nélkül, viszont a netfüggés elég komoly méretű. Részben a könyv sugalmazására bevezettem, hogy csak kétnaponta netezek, s döbbenetes módon a világ megvár és már a gyerekeim is kérik, hogy „Mama, tarts netböjtöt.” Nem, nem kell minden kellemetlenségtől megkímélni a gyereket, azzal is foglalkozik a kötet, hogy a családban előforduló betegséget, halálesetet sem szabad eltitkolni előle, de nem biztos, hogy a globális felmelegedés problémáiban is szakértőnek kell válnia kisiskolás korára.
Mi köze a könyvnek az örökbefogadáshoz? A felszínen semmi, ez a szó nem is szerepel benne. Minden családnak szól. Ugyanakkor azt gondolom, örökbefogadott gyerekeknek különösen hasznos a fenti szemlélet. Ha egy családba örökbefogadott gyerek érkezik, akit a szülők rég várnak, a gyereknek pedig amúgy is minden új, akkor az első hetekben-hónapokban nem árt némi önmérséklet, hogy ne halmozzák el rögtön a kicsit játékokkal, programokkal, hadd fedezze fel először nyugisan az új környezetet. A fix szokások kapaszkodót jelentenek az átállásban. Az örökbefogadott gyerekek sokszor traumákkal érkeznek, egy nyugodt, kiszámítható tárgyi, időbeli környezet erre is jobban hat. A szerző kísérlete szerint a különböző betűszavas problémákkal (ADHD, ODD stb.) küzdő gyerekek állapota sokat javult pusztán a családjukban végrehajtott egyszerűsítési program révén. Nem „gyógyultak meg”, nem múlt el nyom nélkül a probléma, de a kisebb stressz miatt kezelhetőbb méretet öltött. Azt magam is tapasztalom, hogy a gyerekeimnél azokat a szokásokat tudtam meghonosítani, amiket nagyon következetesen mindig ugyanúgy vártam el, amit hol engedtünk, hol nem, az maradt kaotikus.
Lehet, Payne tanácsai így egyben sokkolóan hangzanak. A könyvet nem kell egészben lenyelni, lehet csak egy-egy kis lépésben elkezdeni az egyszerűsítést, vagy csak azon a területen változtatni, amit az adott család is problémásnak érez a saját életében. Mondjuk, kikapcsolni a mobilokat vacsora alatt. Minden család máshol tart, legtöbben a tárgyaknál kezdik, a mi családunkban például a programok és az időrend egyszerűsítése terén volt a legtöbb feladat. Tudom, a családok sok nehézséggel küzdenek, kevés az idő, sok a munka, a gyerekintézmények is rengeteg pluszfeladatot adnak a szülőknek, s emellé jönnek az olyan „extrák”, mint anyagi gondok, betegség, több műszakos munka, válás, sérült gyerek gondozása, létbizonytalanság. A könyv elolvasásától nem fogunk elröpülni egy mézeskalács jurta előtti virágos rétre, ami felett mindig süt a nap, de talán segít kisebb derűs tisztásokat kialakítani a káoszban.
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor. Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? Kulcslyuk Kiadó, 2013, 320 oldal, 3190 forint
Örökbe.hu 
Köszi az ismertetőt, nagyon tetszik!
KedvelésKedvelés
Minden szavával egyet kell értsek.
Az oviban a nagycsoportosok már 4-5 féle kötött foglalkozásból választhatnak délutánra. És a szülő választ is: lehetőleg mindent. Mindegyik jópofa, de minek, kérem? Válasz: úgy élvezi, ha megterhelő lenne, azt látnám! Erről nem tudom, szól-e a könyv: nagyon megtévesztő szerintem, hogy a gyerek a kötött plusz foglalkozást élvezi, épp csak “általánosan” nyűgös, fáradt, terhelt. (És már hogyne élvezné, amikor öntudatlanul is kampányol a szülő: jaj de jó lesz, te már nagy vagy járhatsz a….)
A suliban már megy a kaszting a focira, egyebekre: ha a szülő nem vállalja, hogy heti 3 délután edzésre viszi és minden hétvégén meccsre utaztatja – nem ritkán többre, akkor mehet a B csoportba. Ott “csak” 2 hetente van meccs. Itt a hatalmas játszótér nagy füves focipályával, a férjem anno itt rugdosta a bőrt a fiúkkal. Pár gyerek, ahol a szülő ilyen-olyan okból nem viszi a gyereket az egyesületbe, még mindig csak ezt teszi. Keresztkérdés: melyikből lesz Ronaldinno? pont egyikből sem. És ez nem leminősítés, hanem a realitás (és tán jobb is így). És most itt nem térek ki a szülő meg nem valósult álmára, amit a gyerekkel kíván bevégeztetni, szerintem külön kötet lenne.
Más: lehet szétszedni, de szerintem a másik a magyar hangszeres zenei oktatás egy katasztrófa- tisztelet a kivételnek. De legalább az is elvesz heti x délutánt. Pont az az hátránya, amit mindenki előnyeként zeng kórusban évtizedek óta. Itt nincs szó örömzenélésről ,hanem törekszünk az összes gyerekből Fischer Anit nevelni. Erőltetjük a szolfézst, elméletet és arányiban döbbenetesen keveset fognak hangszert. Amikor az uncsitesók hazaköltöztek A Nyugatról, a 11 éves kislányt fél éves szívós munkával szoktatták le itthon az addig imádott hangszerről: abbahagyta. Kint rengeteget gyakoroltak, csak a legszükségesebb elmélettel, már az első évben játszottak a kicsik zenekarában. Ha tehetségesebb, érdeklődőbb gyereket látott a tanár, egyeztetett a szülőkkel és a gyerekkel és az ő számára előkaptak egy más tanrendet: a magyarhoz hasonlót. A többi meg csak élvezze, hogy fújja, üti, pengeti, nem baj ha hamis, majd lesz az jobb – vagy nem, de kit érdekel.És ehhez nem szükségeltetett több erőforrás. Itthon az ismeretségi körben a zenesulisok 99%-a az általános iskola befejezése után soha többé nem nyúl a hangszerhez.
Az is külön téma, hogy miért kell elsőben karácsonyra olvasni, év végére vagy hogy folyóírással írni. Van olyan ország, ahol 4. év végre ugyanazt tudja a gyerek, mint itthon csak harmadannyi tanulással – családban a példa. Mivel ott számol azzal a pedagógia, hogy van érés (tanulás nélküli fejlődés) – és amit a 6 éves kínnal csinál meg, azt a 8 éves könnyedén elsajátítja – miért 6 évesen kell akkor?
Tévé, okostelefon, internet, videó játékok – összefoglaló nevükön: A Butítók. Mert hogy a gyerek készségeit fejleszti – no de milyen részképességeket, és milyen (irreális) mértékben és milyen egyéb készségek rovására? Mihez is kellenek ezek a képességek – a túl korai visszatérő ínhüvely gyulladáson kívül? Emberi kapcsolatok, pszichoszociális fejlődés meg mehet a kukába.
Egy tavaszi életkép a játszótéren (tegnap): 4 kamasz -3 fiú és 1 lány ül a 12 éves korig használható játszótér kellős közepén, üvölt a tüppci tüppci. 2 fiú egymásra / bárhová kb 1,5 óra alatt nemigen néz, nem kommunikálnak, nyomják a telefont.A másik kettő: a fiú és lány legalább hosszas előjátékba bonyolódik. Helyes, legalább van szem (és egyéb) kontakt! 🙂 Fiam néha érdeklődve odanéz. De a tüppci miatt a kreszpálya felét merik csak használni a kicsik, ő sem mer felmenni és legurulni a kedvenc dombra. Anyucik v apucik fele eszetlenül nyomkodja a telefont vagy csacsog rajta – nem a gyerekével, (számomra) totál érdektelen és semmitmondó témákban – mert végig kell ám hallgatni, ha ott töpörödik le a gyerek homokozni. Mi többiek meg dumálgatunk, ha igényli a sarj, belefolyunk a játékba, ilyenek. És nem akkor lépek oda a nagy telefonozásból, amikor a gyerek már 2 perce dobálja, szórja a homokot és a többi szülő húzza el a gyerekét, hogy több marokkal már igazán ne menjen a szemükbe, mert a kislány jól céloz. Aztán anyuka nagy nehezen: Nem szabad, majd back to telefon…
Egész nap dolgozik az ember lánya, a gyerek oviban. Nehogy már ne arra figyeljek a játszón. hogy “Aja nézd…”, “Nézd aja….” – melyik közösségi oldal ad ennél többet?
És olyan kevés ez az idő, pár év és már nem anyának mondja, mutatja stb. (Hanem majd a játszón tapizza a 16 évesen már kőkeményen túlsúlyos nőjét. :-)))) )
Asszem most hónapokig nem írok 🙂
KedvelésKedvelés
Sajnos igen. Nálunk digitális eszköze még nincs a gyerekeknek, de a lányom jár zeneiskolába, Zsolti pedig nagyon szeretne focizni. A hétköznapi edzések még hagyján, de arra nem vágyom, hogy meccsre fuvarozzam őt. Ugyanakkor ez az álma…
A zeneiskolával látom, hogy a gyerek, aki korábban lelkesen gyakorolt egyedül, már csak velünk hajlandó, nehogy rosszul csinálja.
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik, elolvasom, köszi! Különösen a rendszeres menük fogtak meg ezt bevezetem!
KedvelésKedvelés
Ezen én is elgondolkodom, mert mostanában azt tapasztalom, sok időt töltök a főzéssel, amit utána csak piszkálnak a gyerekek…
KedvelésKedvelés
Hű, ez de jó írás, és nem baj ha szubjektív.
Nagyon időszerű ez a könyv, és amit megfogalmaz. Időről -időre agyalok azon hogyan nevelem majd a gyerekemet. Hallgatom a szülők (kollégák, barátok) problémáit és sokszor szörnyűlködöm…a világ változott, az ember is, de ennyire?
Szösszenetek:
– Evés: a mai gyerekek válogatnak – pedig hatalmas a kínálat, és ha épp nem eszik meg semmit, hát kap valami tejes desszertet, vagy csokit. Na itt a vége, én se ettem volna meg ezek után a zöldbabfőzeléket:( Mi nem válogathattunk, ma is megeszek szinte mindent.
– Játékok: teli vannak a szobák, és az udvarok mindenféle csili-vili és színes kacattal- a gyerekek mégis unatkoznak, kreativitásuk alig van. Gyerekszöveg: a 2,5méteres trambulin kicsi, a 4m3-es medence kicsi, mikor veszünk nagyobbat? ! Ez a felnőttektől átvett nagyzolás. Sajnos nem lesz boldogabb a nagyobbtól, és a többtől sem:( A minőségtől lesz az, ha hidat építhet Apával a kis patakra vagy tyúkokat etethet, és kicserélheti a vizüket. Ha beletrappolhat a sárba, és ha adunk neki ceruzát és papírt nem pedig kész színes műanyag kacatokat. (persze vannak nagyon jó játékok amik műanyagból készültek)
– Napirend: én magam szeretem a spontaneitást, kevés a két egyforma nap. Persze tudom, hogy a gyerek miatt ez kelleni fog. Biztos hogy engem senki nem fog este, gyerekkel bevásárlóközpontban látni. Az alvás, az evés időhőz kötött kell hogy legyen és ha belegondolunk ezek még a felnőttek biztonság és komfortérzetét is növelik.
– és végül a TV, és internet: a MUMUS! Nehéz a mai gyerekeknek játékot találni, lekötni őket ha a TV-ből árad az inger és akár egész délelőttös, szombatos maratoni mesesorozatokat lehet nézni. Kövezzetek meg: de nálam a TV tiltólistán lesz, lesz letöltött mesefilm, amit lehet nézni de ennyi. Az okostelefon, az hogy már a 10éves gyerekek is csak azon élnek borzasztó! Az utcára nem merik kiengedni a gyereket (nem tudni miért: elrabolják, elütik…), de hogy a neten mivel találkozik azzal nem foglalkoznak a szülők, sőt ők is egésznap a neten lógnak- pedig az sokkal veszélyesebb.
KedvelésKedvelés
Szia Francicus!
Sajnos, a spontaneitás meg a kisgyerekes lét nem olyan jó barátok… Ezt én is nehezen fogadtam el eleinte, aztán azóta folyamatos hátraarcban vagyok. Azt látom, még a kellemes meglepetések is kizökkentik a gyereket, hiába a szuper program, ha utána a nyűgös, fáradt, kiborult gyerekkel huzakodunk este… Kispolgári dolog, de nagyon igénylik a napirendet. Több gyereknél meg muszáj. Nem lehetne élni, ha minden gyerekünk akkor enne, amikor megéhezik, akkor egész nap tálalnánk…
KedvelésKedvelés
Igen, értem és ezt látom is a környezetemben. Ezért is írtam, hogy az evés, alvás az napirend szerint, időhöz kötött lesz. Ha pici babát kapok, akkor tudom hogy az egésznap egy megszokott menetrendre kell hogy beálljon. Talán 3 éves kor körül és afelett értem hogy lehetne több spontaneitás? Mondom ezt tapasztalat nélkül. 😦
Sajnos előfordul hogy pl.hétvégén Férjemmel annyira dolgozunk hogy du.4-5 körül ebédelünk csak, na ez gyerekkel lehetetlen.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó könyv, én is mostanában vettem újra elő. Nálunk is a játékok eldobozolása vált be, ahonnan időnként visszakérnek egy-egy játékot a gyerekek, de legalább nincs minden folyamatosan elöl.
Köszi az ismertetőt, Zsuzsa, újra kedvet kaptam tőle, nagyon jók a szubjektív tapasztalatok is… Ezt a legközelebbi iskola dolgot emésztgetem, mert tényleg annyira ideális lenne sétatávolságra menni majd reggelente, de sajnos nem túl megnyerő az adott intézmény.
KedvelésKedvelés
Szia Borsnéni!
Én azt látom, minden iskolában folyamatosan vannak érkezők és távozók. A lányom harmadikos, az osztályából elment 4 gyerek eddig, és érkezett ugyanennyi. Nagyon nehéz előre megítélni, mennyire válik be egy suli a gyereknek. Nekünk bejött, egyre jobban kedvelem az intézményt. Őrületes előny, hogy már egy éve egyedül megy az iskolába. Ide fognak járni a fiúk is. Ugyanakkor egy rossz tanító nagy károkat tud okozni, szóval nem könnyű a döntés.
Mi, amikor mérlegeltünk, úgy éreztük, a közelség nagy előny, és nem láttunk garanciát, hogy ha távolságban, pénzben, vallási irányultságban a komfortzónán túl merészkedünk, az jobb lesz-e. Illetve, mennyivel kell biztosan jobbnak lennie, hogy megérjen egy hosszú utazást…
KedvelésKedvelés
Szia Zsuzsa!
Pikáns a helyzet nálunk: az a körzetes sulink, ahol én is tanítottam több mint 10 évig, de aztán eljöttem (szuper ideális: kertvárosi részen 2 utcasarokra tőlünk). Kívülről-belülről láttam, azért hagytam ott, mert a szervezetlenség a szakmaiság rovására ment (…) Egy ottani leendő jó tanító néni “meg tudna győzni” arról, hogy oda járjunk, de ambivalens érzés lenne olyan helyre vinni a gyerekemet, ahonnan én kiléptem, mert nekem nem felelt meg. Szerencsére a kérdést elnapoltuk 2019-re 🙂
KedvelésKedvelés
Ezt megértem. Nálunk például itt van nem messze az az iskola, ahova én jártam, de olyan rossz emlék, hogy hiába telt el 25 év, egyszerűen nem merült fel.
KedvelésKedvelés
Vicces, hogy most került elő ez a könyv nálad is, mert nálunk a suliban pont ezt dolgozzuk fel február óta a szülői esteken. Az is érdekes, hogy még az előtt, hogy az iskolában bejelentette volna a tanító, hogy ezt fogjuk részleteiben átbeszélni a havi alkalmakon, már eljutottam odáig, hogy a gyerekek nem bírnak mit kezdeni a rájuk özönlő játékmennyiséggel. A karácsony tette be végleg a kaput és utána elhatároztam és bejelentettem itthon, hogy befejeződött a tárgyi ajándékok ideje. Ezentúl élményt kapnak. Valamikor két hónapja összeszedtem magam és kihajítottam egy csomó mindent itthonról, befejezték a gyerekek a napi tévénézést (nem volt sok naponta, de rendszeres volt). Nagyságrendekkel egyszerűbb kezelni őket azóta. Főleg a két nagynál érezhető a javulás, a közel kétéves még nem érdeklődik a mozgóképek iránt, a játékait meg amúgy is keveset használta, hiszen itt van neki egy jól felszerelt kecó, amiben mindenféléket lehet mozdítani és ezzel felhívni anya figyelmét, szóval neki mindegy volt a változás. Szóval akkora pozitív tapasztalat és eredmény, hogy szinte verem a fejem a falba, hogy előbb nem világosodtam meg.
Az élmény ajándékról még annyit, hogy Izának volt egy hónapja szülinapja. Akkor debütált a dolog és nagyon élvezte, sőt élvezi, mert még most hétvégére is jutott egy színházi látogatás, ami még a szülinapi élményajándékok egyike.
Napirenddel nem volt gondunk. Nem csak a gyerekeknek, de nekünk szülőknek is nagyon hasznos, ha tudjuk, hogy mi mikor várható, így ezt már a kezdeteknél beiktattuk.
KedvelésKedvelés
Szia Pakinyanya!
Az ajándékokat én most fogom megreformálni, nemsokára jön a lányunk szülinapja, és megbeszéltem a nagyszülőkkel, hogy élményt adnak. És nem is feltétlenül színházjegyet, hanem pl. egy múzeumlátogatást, kirándulást, hajókázást. Nem lehet kibírni a szülinapokat, mikulásokat stb., pláne három gyerekkel, ovis, rokoni stb. ünnepségekkel…
KedvelésKedvelés
Azért azt tudd, hogy nagyon nehéz teljesen elzárni a bejövő tárgyak útját. A nagyszülők ugyan értik és veszik az adást, de egy-egy alkalommal, mikor a gyerek velük van, csak nem tudnak ellenállni egy kis apróságnak. Aztán a barátok is mindig előállnak valami piciséggel. Most már tudják a gyerekek, hogy ha új cucc jön hozzánk, akkor én utálattal ejtem ki, hogy már megint egy tárgy. Annyira aranyosan átvették, hogy nem kellenek dolgok. Persze időnként van egy kis vita, hogy nem veszünk meg valamit, de egészen könnyen megy.
KedvelésKedvelés
És ugyanez a helyzet a csokikkal, amik valahogy az égből potyognak… Azt látom, annyi édesség beesik az oviból, rokonoktól stb., hogy felelős szülőként nekem már egyáltalán nem lenne szabad ilyesmit adnom, így is majdnem minden napra jut.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, a nasirengeteget kihagytam. Na azt aztán tényleg nem lehet rendszabályozni, mert az oviban is egy rakás édességet kaptak húsvétra is, meg előtte mikulásra.
KedvelésKedvelés
Viszont: mik ezek a szülői estek? Nagyon klassz, hogy ilyesmire is figyelnek az iskolában.
KedvelésKedvelés
Hát ez ilyen Waldorf iskolás dolog. Ez az itteni szülői értekezlet, csak az a neve, hogy szülői est. Minden hónapban van és ilyenkor tárgyaljuk meg a gyerekek dolgait, az iskolai munkát, meg egyéb ilyen dolgokat, amiket a tanító felvet, vagy amiket mi felvetünk.
KedvelésKedvelés
Szuper írás! Én most a Gary Chapman-Ross Campbellpárostól Az 5 szeretet-nyelv, Gyerekekre hangolva c.könyvét olvasom. Ha elolvastam, írok róla én is 🙂
Tervezem, hogy az Egyszerűbb gyermekkort is elolvassam.
KedvelésKedvelés