Örökbe.hu

Bemutatkoznak azok az örökbefogadó családok, akikhez nemrég érkezett kisgyerek. Ezúttal minden szereplőnk két év körüli gyereket fogadott örökbe. Szeretettel gratulálok mindenkinek! A rovatba folyamatosan várom azok jelentkezését (zsuzsa.martonffy@gmail.com), akik az elmúlt egy évben sikeresen fogadtak örökbe, netán örökbefogadás után született gyerekük. 

Nicknév: nincs

Kik vagytok? Borsod megyei házaspár vagyunk, Eszti (36 éves) és Peti (41 éves). 2009-ben házasodtunk össze, 2010-től szerettünk volna babát, de nem akart összejönni, így elindítva a kivizsgálásokat, 2011-ben kiderült, hogy természetes úton nem is lehet. Ez kicsit sokkolt minket, mivel a családban ilyen még nem fordult elő. Idő kellett a feldolgozáshoz, majd “kis” szünet után belevágtunk a lombikba. Hosszadalmas kivizsgálás után kiderült, hogy már csak spermadonorral lehet gyerekünk, majd három intézet vizsgálatait végigjárva, végül a harmadik intézetben 2016-ban meg is történt a donoros beültetés, mely sajnos sikertelen volt. Akkor derült fény arra, hogy vannak még egyéb betegségek, melyet korábban nem vizsgáltak és ez tette fel az “i”-re a pontot, hogy elinduljunk az örökbefogadás útján. Így 2016 októberében jelentkeztünk a Tegyesznél.

Miben vagytok mások, mint mások? Szerintem semmiben, mi is gyermeket szerettünk volna, mint mások.

Ki érkezett? Hajnika, egy 18 hónapos kis csoda, saját megyéből. 🙂  Bár súlyban és centiben le van maradva a kortársaihoz képest, ezen kívül teljesen egészséges örökmozgó gyerkőc. A szülőanyja a kórházban hagyta, nem érdeklődött utána. A kórházból csecsemőotthonba, majd nevelőszülőkhöz került.

Mennyit vártatok? 2016 októberében jelentkeztünk és 2018 január 15-én szólalt meg az a bizonyos telefon.

Mennyit várt a gyerek? 18 hónapot. Bár otthagyták a kórházban, mégis csak 2017 év végére vált örökbe fogadhatóvá.

Miért pont ő? Mert Ő nekünk született. Mi 0-2 éves korú, egészséges vagy korrigálható állapotú kislányt szerettünk volna, származási megkötéssel, amit később enyhítettünk. Ő volt az első kiajánlásunk.

Miért pont ti? Nem tudjuk. Az biztos segített, hogy a várakozás alatt jeleztük, hogy elfogadunk bizonytalan származást is. És mivel Hajnika biológiai apukája ismeretlen, így lehet, hogy ezért kerültünk szóba. Úgy tudjuk, nekünk ajánlották ki először.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Talán az, hogy ne ijedjek meg, ha nem jönnek elsőre az elsöprő szülői érzelmek, mert nem mindenki egyforma, van akinél ezek később alakulnak ki.

A legnagyobb problémátok most: Igazából nincs semmi probléma, talán csak azok az általános apróságok, amik minden kisgyermekes család életében ott vannak.

Miről olvasnál szívesen? Arról, hogy az örökbefogadó szülők lelkileg hogyan élik/élték meg az első heteket, amikor hirtelen gyökeresen változik meg az életük. (Ez főleg az első gyerekeseknél érdekelne).

******

Nicknév: Nóra

Kik vagytok? 15 éve vagyunk házasok. A férjemmel nagy családot szerettünk volna. Amikor kiderült, hogy természetes úton nem valósulhat meg az álmunk és a lombikprogram sem kecsegtetett sok eséllyel, akkor döntöttünk az örökbefogadás mellett. Voltak nagyon nehéz időszakok a várakozás idejében. De bíztunk, hogy ha vagyunk mi, szülői szeretettel a szívünkben, akkor lesz egy-két gyermek, akiknek megadhatjuk ezt. A Tegyeszen keresztül titkosan örökbefogadással nagyfiunk 3 és fél évnyi várakozás után érkezett hozzánk. Éppen egy újabb hosszítási kérelemre vérteztük fel magunkat, mikor a 3 hetes kisfiunk, Lőrinc Mihály megérkezett. Egyéves kora körül úgy éreztük, hogy van még hely a szívünkben.

Miben vagytok mások, mint mások? Érdekes kérdés. Szerintem, nem különbözünk más családoktól. A nagy várakozás ideje alatt, a gyermektelen időben, rengeteg időt töltöttünk együtt a párommal. Ezek az édes élmények segítenek átlendíteni bennünket most, hogy néha kevés idő marad kettőnkre. Erős szövetség a miénk. Az anyák napja talán más, mert a nagyfiunkkal, Mihállyal veszünk egy virágot külön a szülőanyukájának, amit kiültetünk a kertbe. A “párhuzamos univerzummal” együtt élünk, törekszünk rá, hogy ez mindenki számára minél természetesebb legyen. Mihály nagycsoportos korában naplót kezdett “írni” a szülő anyukájának. Az ő ötlete volt, hogy addig amíg nem találkozhat vele, addig a kérdéseit legyen hol összegyűjteni. Eddig rajzok kerültek be. Nem rendszeresen veszi elő, de van.

Ki érkezett? Imre a héten lett kétéves. Nagyon aranyos kisfiú. Szép nagy szemekkel csodálkozik rá a világra. 6 hetes koráig nevelőszülőknél élt. 1,5 évesen került hozzánk tavaly december elején.

Mennyit vártatok? A szintén szívből született nagyfiunk mellé szerettünk volna még egy gyermeket örökbe fogadni. A kistestvére való várakozás hosszabb idő volt, mint az első. Még a nagyfiunkat is megviselte. Természetes úton született testvérnél ugye van 9 hónap, hogy felkészítsünk egy gyereket a másik érkezésére. De amikor évek telnek el? Hat évbe került, hogy teljes legyen a létszám.

Mennyit várt a gyerek? Ahogy említettem a csecsemőotthonból a 45 nap letelte után vették magukhoz a nevelőszülők. Tavaly egyéves kora után találkoztunk vele először, nem sokkal azután, hogy “listára került”. Nekünk ekkor a határozatunk éppen változtatás miatt (az életkort szerettük volna kitolni 0-1 évről 2-re), így aztán a kötelező pszichológiai vizsgálaton is át kellett esnünk, hogy látogathassuk. Az kicsit elhúzódott. A 6 év nem telt olyan lassan, mint az a pár hónap. Viszont után gyorsan peregtek az események. 2017 novemberében kezdődött az ismerkedés. A rossz idő miatt inkább csak a nevelőszülőknél, a gyerekszobában, de mindig jó hangulatban. Decemberben, pár nappal Mikulás után, már hazahoztuk.

Miért pont ő? Amikor újra beadtuk a kérelmet, Mihály egyéves volt, nála nem is lehetett idősebb gyermeket bejelölni. Aztán a két hosszabbítás alatt ezen nem is változtattunk, mert úgy gondoltuk, hogy a kisbabát könnyebben elfogadja Mihály is. Az ő esetében még nem reménykedtünk, hogy csecsemőkorú babánk lesz, de annál nagyobb öröm volt, hogy 3 hetes korától vagyunk vele. Szinte csak a születéséről maradtunk le. Ezt szerettük volna újraélni. De aztán átléptünk a 40. életéven mindketten, így tavaly már ki akartuk tolni az életkori kikötést. És talán ez volt a szerencsénk, mert Imre pont két hónappal az első életéve után lett örökbe adható.

Miért pont ti? Elmondása szerint, a gyám azért választott bennünket, mert öt másik gyerekkel nevelkedett egy nagy kertes házban állatok között. Úgy vélte, hogy jobb lesz a kisfiúnak, ha lesz testvére és mi is kertes házban élünk. A testvérre várók között már két éve első helyen voltunk. Elfogadható indok volt, hogy mások még az első babára várnak, ezért nem jön hír sosem. Így fantasztikus, hat év ide vagy oda, hogy pont a testvér miatt jöttük szóba és kaptunk esélyt.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Most semmi nem jut eszembe. Ha akad valami nehézség, akkor mindig van kihez fordulni. A nevelőszülőkkel és a gyámmal is kapcsolatban maradtunk. Egy-két FB csoportbeli bejegyzés másoktól a legjobb időben vetődik fel. Néha az is segít a lelkünkön, ha sorban álláskor összenézünk, hogy “Uh. De jó, hogy nem a mi Sünink sikít.”

A legnagyobb problémátok most: Nagyon nehéz félév van mögöttünk. Imre “Süni” jól feladta nekünk a leckét. Éjjelente többször sírva kelt fel. Sokáig volt sikítás, megtorló rosszalkodás. Nem az van, amit én akarok, Nesztek!  Minden tisztába tétel vagy esti tisztálkodás hatalmas ellenállásba ütközött. Minden reggel újrakezdtünk. Nincs az a taktika, amit ki ne próbáltunk volna. Elvetve, természetesen, a büntetés bármilyen formáját. Már szájzárat kaptam, elkoptak a fogaim az állandó összeszorítástól, mert tudtuk, hogy nem tehet róla. Nem ránk haragszik. Ki van szolgáltatva, hozták-vitték őt, szeretett egy helyen és most nem ott van, meg aztán dackorszakba lépett. Nem hogy ez “Neem”, de ha az ellenkezőjét teszitek, hát, az sem…. Azóta lett “Apa”, majd “Anya”, lett ölelés, lett simogatás, lett puszi. Imádja a kertet, a nagytesót mindenben utánozza (igen, a huncutságban is, nemcsak a főzelékevésben)… A legnagyobb problémánk, aggodalmunk most a bölcsődei beszoktatás lesz ősztől, hiszen rémesen hasonló lesz a helyzet az örökbefogadós látogatásokkal: itt vagyunk szép játékok között, kedves nénikkel, aztán hazamegyünk és itt hagynak. Szóval, új menetre készülünk…

******

Nicknév: Miro

Kik vagytok? Pest megyei házaspár vagyunk, 10 éve élünk együtt,  8 éve házasodtunk össze. Az élet úgy írta, hogy elviekben semmi akadálya nem lett volna, mégsem sikerült a gyermekáldás, így más úton próbálkoztunk. Eljutottunk a lombikig, de annak közepén “feladtuk” és úgy döntöttünk, hogy szeretnénk örökbe fogadni. Volt/van már egy “gyerekünk”, aki Füge névre hallgat, ő egy menhelyről örökbefogadott keverék kutya leányzó. Lakásban lakunk és Füge is családtag, így tulajdonképpen családunk várva-várt 4. tagja érkezett.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán csak abban, hogy nem várakozásunk szerint haladtunk, hanem annál sokkal gyorsabban! Ha nem is 5-6 évre számítottunk, de fél évre semmiképp! Másban nem hinném… 😉

Ki érkezett? 2 éves kislegény érkezett a családunkba az ország másik végéből. Gondozatlan terhességből született, talán koraszülött is lehetett, mert pici fiúcska volt (a papírjai alapján), de egészséges, vidám és kiegyensúlyozott. Szerencsénkre nagyon kedves nevelőcsaládban várt ránk, így csupa jó szokásokkal érkezett új, közös otthonunkba. Van egy pici lemaradása, de ezt elkezdte már gyorsan behozni!

Mennyit vártatok? Velünk “pillanatok” alatt történtek az események. 2017 júliusában jelentkeztünk a Tegyesznél, november végére lett meg a végzésünk és januárban már csörgött is a telefon. Áprilisban már 4-en voltunk!

Mennyit várt a gyerek? A kisfiút a kórházban hagyta a szülőanyja és nem is látogatta később sem. 4 hónapig volt csecsemőotthonban, aztán került nevelőszülőkhöz. Azt hiszem, 2017 augusztusától volt örökbe fogadható és úgy tudjuk, mi voltunk az elsők, akiknek kiajánlották.

Miért pont ő? Nekünk sok kikötésünk nem volt, 0-3 éves kor közötti gyermekre vágytunk, nemtől, származástól függetlenül és korrigálható betegséget is elfogatunk. Csak a Tegyeszhez jelentkeztünk és feliratkoztunk az országos listára, ahonnan végül érkezett. Nekünk Ő volt az első kiajánlásunk és Ő is lett a gyermekünk! Ránk várt!

A roma származás miatt először voltak félelmeink, éri-e őt hátrány majd az óvodában, iskolában, a későbbi élete során és ezekkel az akadályokkal mi meg tudunk-e majd küzdeni. Sokat beszélgettünk erről barátokkal, ismerősökkel és mivel mindenki pozitív és nyitott volt, így a mi kétségeink is elmúltak. Sőt, az első élő találkozó után már nem volt kérdés, hogy Ő lesz a mi gyermekünk!

Miért pont ti? Azt nem tudjuk, hogy miért pont mi, hiszen a kezdetekkor kb. a 750.-ek voltunk a sorban. Talán az elfogadásunk nagyban befolyásolta, hogy előre ugrottunk, más oka nem lehet, legalábbis nincs tudomásunk semmi extra tényezőről. Nem is igazán foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, nem tudom, hogy az ügyintézőnk tudja-e erre a választ.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Az az igazság, hogy mi nagyon szerencsések vagyunk, semmi rossz tapasztalatunk nincs, így előre felkészítő tanácsra sem lett volna szükségünk, talán csak annyi, hogy semmilyen fenntartásunk ne legyen. Nekünk minden gyorsan, gördülékenyen, kedvesen és segítőkészen ment, igazából felocsúdni sem volt időnk. Inkább ezen lepődtünk meg utólag visszagondolva, tényleg nem erre számítottunk.

A legnagyobb problémátok most: csak annyi – de ezt sem hívnám igazán problémának-, hogy nem tudunk még “rendesen” kommunikálni a kisfiunkkal, de ez is inkább csak pici nehezítés, mint probléma. Valójában egy nagyon édes, mosolygós babát kaptunk, aki jól eszik, alszik és bár a legszebben a “nem” szót használja, mégis úgy látjuk, hogy semmi gondunk nincs!

Miről olvasnál szívesen? A kötődés kialakulásáról/kialakításáról.

******

Kik vagytok? 7 éve vagyunk együtt és lassan 3 éve házasságban élünk párommal, Ádámmal. (Hivatalosan regisztrált élettársi kapcsolat, de mi házasságnak hívjuk.) Kb. az első randin téma volt, hogy szeretnénk mindketten családot. Nálunk csak az örökbefogadás lehetősége kerülhetett szóba. Ennek a blognak köszönhetjük, hogy belevágtunk, hiszen itt jelent meg egy cikk, arról, hogy meleg párok is örökbe fogadhatnak Magyarországon. Addig álmodni sem mertünk róla.

Miben vagytok mások, mint mások? Olyanok vagyunk, mint bármilyen másik ember, akik szeretik egymást és családot szeretnénk, de természetes úton nem lehet saját gyermekük.

Ki érkezett? Andris érkezett hozzánk országos listáról. 20 hónaposan Ceglédről a világ legjobb nevelőszüleitől, ahol 3 hónapos kora óta élt (országos lista). Az első találkozás első percében éreztük, hogy ő az, akire vártunk idáig.

Mennyit vártatok? Közel 3 évet, de megérte. Akkor jött, amikor jönnie kellett. Annyit szeretnék megosztani, hogy nekünk a lehető legpozitívabb tapasztalatunk volt az egész örökbefogadás alatt. Tegyesz, gyámhivatal, nevelőszülők stb.

Mennyit várt a gyerek? Nem tudom biztosan megmondani, de talán 1 éves kora környékén lett örökbe adható.

Miért pont ő? 0-3 éves korig, kisebb egészségügyi problémákkal, származási kikötés nélküli határozatunk volt. Az első kiajánlásunk. Andris története nem egyszerű és én azt gondolom, hogy a legtöbb várakozó pár megijedt tőle. Az első találkozás első percében éreztük, hogy ő az, akire vártunk idáig. Megláttuk és teljes szerelem. Utána egymásra sem néztünk párommal, de tudtuk, hogy ő az. Szerencsések vagyunk.

Miért pont ti? Nem tudom, hogy miért mi. Gondolom a sorban is mi jöttünk, de én azt gondolom, hogy sokat köszönhetünk a Tegyeszes kapcsolattartóknak is.

Hogy szólít titeket Andris? Apu és Apa.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nagyjából minden úgy történt, ahogy elképzeltük. Telefon, találkozás, óriási izgalom, beszélgetések és végül boldogság.

A legnagyobb problémátok most: Nincsen semmilyen problémánk. Minden olyan gördülékenyen történik, hogy mi is alig hisszük el.

Miről olvasnál szívesen?  Én a nevelőszülőkről olvasnék többet, illetve, hogy nekik milyen érzés örökbe adni egy gyermeket és utána ennek az utánkövetése.  Izgalmas lenne arról tudni többet, hogy mi alapján választanak ki egy családot egy gyermeknek. Természetesen jó lenne, ha több információ lenne a meleg párok jogairól és lehetőségeiről is.

******

Nicknév: nincs (anya) és lila7134 (nagynéni)

Ki vagy? 42 éves nő vagyok, jelenleg egyedülálló. Gyerekkorom óta szerettem volna családot, de végül máshogy alakult az életem. Sikeres lettem a munkámban és mindig sok időt töltöttem barátnőim gyerekeivel. Bár volt köztük, aki kifejezetten csüngött rajtam, folyamatosan úgy éreztem, sajátot is vállalnék. Emiatt választottam az örökbefogadást.

Miben vagytok mások, mint mások? Ezt a kérdést azért hagytam többes számban, mert a szűkebb családom helyzete picit szokatlan. Nővérem, aki ezt az írást segít összerendezni, egyedülállóként korábban maga is gondolkozott örökbefogadáson, végig is járta a Tegyesznél a szokásos folyamatot, de a határozat előtt úgy döntött, hogy ez nem az ő útja. Emiatt teljesen képben van az örökbefogadással kapcsolatban és azóta is olvassa ezt az oldalt. Amikor hívtam, hogy kiajánlást kaptam, egyből mellém tudott állni és azóta is támogat, amiben tud.

Ki érkezett? Polli, Apollónia érkezett közel 3 évesen (érkezése után egy héttel volt a születésnapja), a megyéből. A telefont idén február 13-án kaptam. Nehéz volt döntenem, továbblépjek-e. Az aktát látva erősen billegett bennem valami, mert kiderült, hogy autoimmun eredetű reumás gyulladással kezelik, bár a gyógyszeradagját éppen csökkentették. A kezelőorvosával és gyógyszeriparban dolgozó barátokkal, rokonokkal beszélgettem erről. Volt, aki lebeszélt, mert ennek a betegségnek komoly szövődményei lehetnek. Nővérem annyit mondott, hogy ez egy nem eléggé ismert terület, így nagyon nehezen jósolható meg, mi fog történni. Ha a kislányt szerető család veszi körül, annak hatása lehet egy autoimmun betegségre, amelynek jó eséllyel lehetnek lelki összefüggései. Végül úgy döntöttem, megnézem őt. Amikor először találkoztunk, egy határozott, hosszú hajú kislány masírozott be a szobába, ahol többen ültünk. Az ügyintéző két játékszarvast adott a kezébe. „Barátok” – mondta Polli. Azután kapott egy harmadikat. „Egy, kettő, három” – számolt hangosan. Láttam, hogy nagyon helyes, mosolygós, tetszett az okossága is, így elkezdtük a barátkozást. A barátkozás 4 hétig tartott, ezalatt hetente többször látogattam. Április végén egyszer felhoztam egy délutánra, hogy megmutassam a szobáját, másnap pedig már költözött is. A nevelőszülők és a Tegyesz szakemberei végig nagyon segítőkészek voltak.

Mennyit vártál? A jelentkezéstől számított 5 évet. Ez annyira hosszú idő, hogy már lemondtam arról, hogy gyerekem lehet. Ráadásul nem is nagyon biztattak, egyrészt azért, mert egyedülálló vagyok, másrészt azért, mert nincs autóm, így nehéz lenne távoli megyébe utaznom barátkozni.

Mennyit várt a gyerek? Polli születését követően gyermekotthonban volt, majd 9 hónap elteltével nevelőszülőkhöz került, akikkel nagyon szerették egymást. Vér szerinti anyukája másfél éves koráig még itt is rendszeresen látogatta. 2017 szeptemberében lett örökbeadható. Két párnak ajánlották ki előttem, de egyik sem vállalta a betegsége miatt.

Miért pont ő? 0-4 éves gyerekre (elsősorban kislányra) vártam származási kikötés nélkül. Még most is nehezen hiszem, hisszük el, hogy ennyire eleven és cserfes, kifejezetten bájos és szeretetreméltó kis nőcivel bővült a családunk. Polli maga is állandóan ölelget és puszilgat.

Miért pont te? A nevelőszülők tanácsadója és a kislány gyámja azt mondták, szívük szerint nekem ajánlották volna ki elsőként, mert úgy érezték, Polli a szemem fénye lenne. Amiatt soroltak végül hátrébb, mert egyedülálló vagyok.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Szerencsés helyzetben vagyok, mert körülöttem több örökbefogadó szülő van, köztük frissen örökbefogadó egyedülállók is. Hálás vagyok, mert ők azonnal készen álltak beszélgetni és tapasztalatot cserélni velem, így azt mondhatom, megfelelően felkészültem. Nincs olyan tanács, ami hiányzott volna.

A legnagyobb problémátok most: Polli alkalmazkodó és kedves kislány. Az elején még nem volt rendszer az életünkben, amivel nem tudtam mit kezdeni és emiatt hullámzott a hangulatom, néha szorongtam is. Ez azonban néhány hét alatt rendeződött. Az evés az egyetlen nehézség: eleget eszik, de például a tésztát csak csupaszon fogadja el és egyszerre általában egy, vagy talán kétfélét hajlandó enni. Azért ebben mindketten folyamatosan fejlődünk.

Miről olvasnál szívesen? Az egyedülálló örökbefogadók életéről és megoldásairól (például gyereknevelés munka mellett, az apa hiánya).