Monthly Archives: november 2018

Babaköszöntő 2018. november

Általános

Bemutatkoznak azok az örökbefogadó családok, akikhez a közelmúltban érkezett kisgyerek. Szeretettel gratulálok! A rovatba a jelentkezés folyamatos a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. 

Nicknév: PGizi

Kik vagytok? 2013 júliusában találkoztunk először, egy évre rá már egy pár voltunk, 2017-ben házasodtunk. Most 41 és 40 évesek vagyunk. A férjemnek már van 3 vér szerinti gyereke a korábbi kapcsolatából, mindhárman 10 év fölöttiek. Nekem két vesztett terhesség után kezdett el kitisztulni, hogy annyira tartok a terhességtől és a szülés közbeni komplikációktól, hogy a várandósság 9 hónapját végigstresszelném, a szülést végigrettegném, ezért inkább az örökbefogadás az én utam. Már így találkoztunk egymással, hogy ez egyértelmű volt számomra. Szóval lehetett volna vér szerinti gyerekünk, de szinte komolyabban nem is esett szó róla, hogy belekezdjünk. Számomra az örökbefogadás volt az út, és bár a férjem eleinte nem tervezett több gyereket, aztán ő is becsatlakozott ebbe az útba. Vidéken élünk, kertes házban.

Miben vagytok mások, mint mások? Lehetett volna vér szerinti gyerekünk, de számunkra nem az a fontos, hogy vér a véremből legyen, hanem, hogy összetartozzunk.

Ki érkezett? Flóra, 5 éves, félig roma származású, megyei listáról. Egészséges, szép, elképesztően vidám kislány. Kis lemaradás van a beszédfejlődésében, de ez már első találkozás óta is rengeteget fejlődött, plusz a helyi óvodában is kap fejlesztést. Röviddel születése után került, nagyon jó nevelőszülőkhöz. Sajátjukként nevelték. Elmaradó kapcsolattartás miatt lett örökbe fogadható.

Mennyit vártatok? 2017. június végén jelentkeztünk, 2017. november közepén kaptunk határozatot, 2018. áprilisában jött a telefon. Első kiajánlásunk volt.

Mennyit várt a gyerek? 2017 januárjában lett örökbe fogadható. Mi voltunk az első kiajánlása 2018 áprilisában.

Miért pont ő? 4-6 éves gyerekre várakoztunk, egészségügyi állapottal kapcsolatosan nagyon elfogadóak voltunk, származási kikötést nem tettünk. Nem éreztem magamban a vágyat egy csecsemőre és szerettem volna, ha láthatom a gyereken is a kapcsolat igényét.

Amikor először meghallottam a nevét, az volt az első gondolatom, hogy magamtól ez a név sosem jutott volna eszembe, de nagyon szép név.

Amikor a Tegyesz iratismertetés után ültünk a kocsiban és az útra hullott, rózsaszín virágszirmokat felkapta a szél és embermagas örvényt kavart belőle előttünk, akkor úgy éreztem, ez egy olyan jel, amit nekünk küldött valaki.

Miért pont ti? Megkérdeztem az ügyintézőnket, hogy miért pont mi és azt mondta, hogy „mert elfogadóak vagytok”.

Amikor az iratanyagot ismertették, kb. 1-1,5 órán keresztül sorolták a tudható dolgokat. Nem tűnt túl barátságosnak a háttér, de inkább sok, apró dolog volt, amik összességében ijesztően is hangozhattak volna. Ugyanakkor minden egyes dologra azt tudom mondani, hogy odafigyeléssel, gondossággal és óvatossággal elkerülhetőek, fejleszthetőek.

Hezitálás nélkül igent mondtunk.

A tanács, ami jól jött volna utólag: „Ne gondold azt, hogy felkészült vagy!” Arra, hogy szülő leszel egyik napról a másikra, ne számíts. Az érzés majd alakul. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem úgy működik, hogy „tudom, mit kell tennem”. Megpróbálsz rájönni, hogy mi és hogyan a leghatékonyabb, mi, hogyan működik. Ugyanakkor a legnehezebb az, amikor be kell látnod, ha valami zsákutca. Azt el kell engedni. És ettől én görcsös voltam.
Mostanra kezdek kiengedni és most érezhetően jobbak vagyunk együtt.

A legnagyobb problémátok most: A nevelőszülőhöz nagyon erősen kötődik, a vér szerintiekkel csak felszínesen találkozott. Bár felkészítette a nevelőszülő és mi is, tudta, mi történik, de kb. 1 héttel azután, hogy ténylegesen hozzánk került (az ideiglenes kihelyezővel) letisztult neki, hogy akkor ez most örökre szól, nem mehet vissza a régi életébe és beütött egy olyan krízis, amikor az egész napja arról szólt, hogy sírt és a régi életét hiányolta vagy erőt gyűjtött az újabb síráshoz. Ez a hónapok elteltével egyre enyhébbé vált és most már nincs sírás, csak ringatózunk és megbeszéljük, hogy hiányoznak a nevelőszülők és azért hiányoznak, mert akit szeretünk és nem láthatunk, az hiányzik. Bár javul a helyzet, de attól az ismeretlentől félek, hogy a későbbiekben ez milyen nyomokat hagy majd.

Miről olvasnál szívesen? Sokat olvasom a blogot és szívesen olvasnék hasonló korú, hasonló helyzetből családba került gyerekről. Arról, hogy hogy alakult a feldolgozása a változásnak, mikor mentek vissza a nevelőcsaládhoz.

****** Read the rest of this entry

Örökbe év végi morzsabuli, december 27.

Általános

Szeretettel várlak titeket a hagyományos, két ünnep közti Örökbe.hu találkozóra, ahol elpusztítjuk a karácsonyról megmaradt sütiket. Külföldről hazalátogatók welcome!

Hozzatok játékokat a gyerekeknek, poharat, tányért. Külön kedves lenne, ha mindenki elmoshatót hozna saját magának, és nem szennyeznénk a környezetet. 

Mikor: 2018. december 27-én, csütörtökön, 16-19 óráig. Lehet késni… de nem érdemes!

 

Hol: a Szigeti József utcai Általános Iskolában, Újpesten, azon belül valószínűleg az ebédlőben, a bejárattól balra. Cím: Budapest, IV. kerület, Szigeti József u. 1-3. Köszönjük az új helyszínt!

Mi történik: kötetlen beszélgetés, bulizás, morzsabál. Hozd el a megmaradt sütit, kekszet, fasírtot, salátát, bármit! Hozhattok gyerekjátékokat is.

Várjuk szeretettel

  • az örökbefogadó családokat, mindenféle korú gyerekkel (általában 0-10 év közti gyerekek szoktak lenni, de idősebbet is hozhattok, az én 6, 8, 10 éves gyerekeim is ott lesznek).
  • a várakozókat, fontolgatókat, az örökbefogadás előtt állókat,
  • a nagyszülőket (igyekszem anyósomat is elcsábítani),
  • azt is, aki még sose volt Örökbe.hu találkozón, de megnézné,
  • és bárkit, aki szívesen tölt ebben a társaságban egy délutánt.

bejglievés a tavalyi hasonló rendezvényen

Egyebek:

  • tegeződünk.
  • Lehet, hogy lesz ismerkedős játék 🙂
  • Lehet, hogy lesz fotózás, aki nem akar felkerülni a blogra, a jelentkezéskor szóljon.
  • Gyerekjátékokkal, pohárral, tányérral nekünk kell készülnünk. Külön köszönöm, aki nem eldobhatót hoz!
  • Bárki jöhet, de kérem, regisztráljatok előre a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.
  • A találkozó, ahogy a többi program is, ingyenes. Köszönet a blog támogatóinak!

További tervek: januárban megnézzük közösen az Instant család című filmet, februárban jelmezbált tartunk.

Visszatekintés: a hatvanas években az örökbefogadás

Általános

Kis csemege az 1963-as A dolgozó nő című kötetből, ami az otthon minden kérdésében eligazít, a családformáktól kezdve a lakberendezésen át a főzésig. Az örökbefogadásról az “Idegen a családban” című fejezet emlékezik meg, a válás, újraházasodás, mostohaszülő, -testvér kérdései között. Olvassátok, okuljatok.

Örökbefogadás adakozásból

Általános

Amikor nyilvános adománygyűjtő kampánnyal fedezik az örökbefogadás költségeit a leendő szülők. Magyarországon még szórványosan is alig létezik a jelenség, de Amerikában bevett dolog, aminek a netes crowdfunding felületek megjelenése új lendületet adott. Gyorsan tegyük hozzá, az Egyesült Államokban az örökbefogadás drága, még az ott élőknek is. A belföldi újszülött-örökbefogadás átlagos költsége 37 ezer dollár (9,3 millió forint), a nemzetközi örökbefogadásoké 42 ezer dollár (10,5 millió forint), persze a szórás nagy. Ezt az összeget általában elég rövid időn belül kell kicsengetni, és az egyéb módszerek (spórolás, hitel, családtagok segítsége) mellett itt jönnek szóba az adománygyűjtő kampányok.

Számos weboldal létezik, ami lehetőséget ad a nyilvános adománygyűjtésre, például a sokféle ügyet átfogó YouCaring, vagy a csak örökbefogadások donálására létrejött AdoptTogether. Ezeken az oldalakon a családok meghatározzák, mennyi pénzt szeretnének összegyűjteni, látható, ebből mennyi jött már össze, és persze megosztják a család és a gyerek történetét és fotókat. Adakozhatnak ismerősök és ismeretlenek, névvel és név nélkül. Minél ügyesebben marketingeli magát a család, annál hamarabb összejön a pénz. Ott egyébként sokkal piacszerűbb az örökbefogadás, mint nálunk: leendő örökbeadók és örökbefogadók is a neten keresik a másik felet, főleg utóbbiaknál nagy szerepe van a minél profibban kialakított hirdetésnek, az örökbe adható gyerekek fotós adatbázisa is elérhető a neten.

Az örökbefogadásra való kalapozás jelensége azonban a net előtt is létezett Amerikában, csak kisipari módszerekkel: garázsvásárt tartottak a család felesleges holmijaiból, jótékonysági sütivásárt szerveztek, vagy éppen pólót, naptárt, puzzlét készítettek, amit támogatói áron vásárolhattak meg az ismerősök. Az internet viszont kinyitotta a lehetőségeket. Számos tanácsadó cikk olvasható amerikai weblapokon arról, milyen szuperkreatív ötletekkel lehet adományokat gyűjteni az örökbefogadásra, a szakállvágástól kezdve a házi palacsintapartin át a tökfestő fesztiválig. A közösségi média pedig megtöbbszörözi ezek hatását. Egyébként az amerikaiak nem szívbajosak, más ügyekre is ugyanilyen lelkesen gyűjtenek, a lombiktól kezdve (ami szintén elég drága) a gyerek iskoláztatásán és a „bakancslistás” utazásokon át a hozzátartozó méltó temetéséig.

A Barker házaspár sikeres vírusmarketingje, szakállnövesztéssel egybekötött adakozásra buzdítanak

Magyarországon ez a jelenség még csak nagyon szórványosan létezik. Nálunk az örökbefogadás adminisztratív költsége nem összevethető az amerikaival, inkább az okoz gondot, hogy az otthon töltött időt kigazdálkodják a juttatásokból. Viszont sok esetben magyar gyerekeket fogadnak örökbe amerikaiak közadakozásból. (Nem tömegesen, évi 5-25 gyerekről van szó.)

Amerikában viszont komoly etikai vitákat vet fel az örökbefogadás „kalapozásból” való finanszírozása. Felsorolom a gyakori érveket és ellenérveket. Read the rest of this entry

A háromszög néma oldala

Általános
A háromszög néma oldala

Sue Wells fél évszázaddal ezelőtt, 17 évesen adta örökbe a lányát, akit lányanyaként szült Új-Zélandon. Ma Nagy-Britanniában él, szociális munkásként dolgozik, még két lánya született, s azóta az örökbeadott lányával is újra találkozott. Sue-val a Mózeskosár Egyesület 25 éves konferenciáján beszélgettem, ahol előadást is tartott. Az egyesület kiadta magyarul Veled, nélküled címmel Sue Wells könyvét, amely 16 lemondó anya történetét tartalmazza, akik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon adták örökbe a gyermeküket. Néhány írásban az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó szülő is mesél. Sue célja bemutatni az örökbefogadási háromszög „láthatatlan” oldalát, a vér szerinti anyák szemszögét, s a kapcsolattartással járó nyílt örökbefogadás népszerűsítése. Vele és a Mózeskosár egyesület vezetőségének alapító tagjaival készítettem interjút az örökbeadó anyák helyzetéről.

Lát közös vonásokat a lemondó anyákban, akiket meginterjúvolt a kötetéhez?

Sue Wells: Igen, közös bennük az élethosszig tartó gyász, ami az évek során növekszik is, pont ellenkezőleg, mint a más típusú gyásznál. Szerették a gyereküket, de lemondtak róla egy meddő pár számára, mert nem éltek házasságban. A Veled, nélküled örökbeadó anyák történeteinek gyűjteménye, az örökbeadásé és a viszontlátásé. Hangot akartam adni nekik, az elbeszélés gyógyító hatása miatt. A könyvben levő esetek példát mutatnak a veszteségre és a szeparációra, a titok nyomasztó súlyára, s arra, hogy ezek a nők egy életen át vágyakoznak a gyerekük után, és néhány egymásratalálás is szerepel benne. Az én történetemet is megírtam a könyvben.

Nagy-Britanniában egy napilapba írtam egy cikket az örökbeadásról, és a reakciók elindítottak egy gondolkodást, ennek az eredménye lett a könyv. Egy kérdőívet szerkesztettem, 262 brit örökbeadó anya válaszolt, 1932-ig visszamenő történetekkel, sokaknak ez volt az első alkalom, hogy az örökbeadásról beszéltek. Hagyományosan az örökbeadó anyák a háromszög csendes oldala. A nők 86 százaléka úgy érezte, nem volt választása. Az örökbeadó anyák traumája a gyerekük elvesztése mellett szégyennel, bűntudattal, titkolózással párosul, sokaknak egy életen át. Többen oldalakat írtak nekem. Hiába mondták nekünk, hogy „felejtsd el a gyerekedet, majd szülsz másikat”, ők nem akartak továbblépni és felejteni. Nem kaptak semmilyen információt a gyerekről, ez szorongást indított el bennük, a veszteség tagadása feloldatlan gyászt eredményezett. Sokan mondták, hogy érzelmileg, vagy fizikailag a hatása alá kerültek, depresszió, szorongás alakult ki bennük, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Sokan közülük ezt a döntésüket bánják legjobban életükben. Így jött az ötlet, hogy egy könyvben is bemutassam a vér szerinti anyák történeteit.

Ezek kényszeradoptálások voltak?

Ezt nem artikuláltuk akkoriban. A legtöbb nőre nyomást gyakoroltak, hogy mondjon le a gyerekéről. Nem ezt akarták, de aláírták az örökbeadási papírokat. Nekünk azt mondták, nem vagyunk elég jó szülők, mert nem vagyunk házasok, ha szereted a gyerekedet, lemondasz róla és elfelejted. Úgy éreztük, bűnt követtünk el, magunkat hibáztattuk azért, ami történt, nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy véleményünk legyen, és nem is kérték a véleményünket vagy az egyetértésünket. Ez nem igazán lett megbeszélve. Kivéve akkor, mikor információt kértek rólunk és a vér szerinti apáról, ez volt az egyetlen alkalom, mikor előkerül a téma. Megnéztem a nyomtatványt, de csak picike rubrikát hagytak a családi háttérnek, minél kisebb betűkkel írt a szociális munkás, annál több információ fért ki. Az apáról egyetlen dolog érdekelte őket, hogy szenved-e valamilyen nemi betegségben. Minimális információt kaptak az örökbefogadók a szülőanyáról. És sérült gyerekeket nem adtak örökbe, őket megtarthatták az anyák, mert a hatvanas években annyi gyerekből lehetet válogatni. Ma épp fordítva van.

Tekintve ezt az óriási gyászt, mondhatjuk, hogy az örökbefogadások egy része hiba volt és jobb lett volna, ha a gyerek a vér szerinti anyával marad? Read the rest of this entry