Monthly Archives: november 2018

Örökbefogadás adakozásból

Általános

Amikor nyilvános adománygyűjtő kampánnyal fedezik az örökbefogadás költségeit a leendő szülők. Magyarországon még szórványosan is alig létezik a jelenség, de Amerikában bevett dolog, aminek a netes crowdfunding felületek megjelenése új lendületet adott. Gyorsan tegyük hozzá, az Egyesült Államokban az örökbefogadás drága, még az ott élőknek is. A belföldi újszülött-örökbefogadás átlagos költsége 37 ezer dollár (9,3 millió forint), a nemzetközi örökbefogadásoké 42 ezer dollár (10,5 millió forint), persze a szórás nagy. Ezt az összeget általában elég rövid időn belül kell kicsengetni, és az egyéb módszerek (spórolás, hitel, családtagok segítsége) mellett itt jönnek szóba az adománygyűjtő kampányok.

Számos weboldal létezik, ami lehetőséget ad a nyilvános adománygyűjtésre, például a sokféle ügyet átfogó YouCaring, vagy a csak örökbefogadások donálására létrejött AdoptTogether. Ezeken az oldalakon a családok meghatározzák, mennyi pénzt szeretnének összegyűjteni, látható, ebből mennyi jött már össze, és persze megosztják a család és a gyerek történetét és fotókat. Adakozhatnak ismerősök és ismeretlenek, névvel és név nélkül. Minél ügyesebben marketingeli magát a család, annál hamarabb összejön a pénz. Ott egyébként sokkal piacszerűbb az örökbefogadás, mint nálunk: leendő örökbeadók és örökbefogadók is a neten keresik a másik felet, főleg utóbbiaknál nagy szerepe van a minél profibban kialakított hirdetésnek, az örökbe adható gyerekek fotós adatbázisa is elérhető a neten.

Az örökbefogadásra való kalapozás jelensége azonban a net előtt is létezett Amerikában, csak kisipari módszerekkel: garázsvásárt tartottak a család felesleges holmijaiból, jótékonysági sütivásárt szerveztek, vagy éppen pólót, naptárt, puzzlét készítettek, amit támogatói áron vásárolhattak meg az ismerősök. Az internet viszont kinyitotta a lehetőségeket. Számos tanácsadó cikk olvasható amerikai weblapokon arról, milyen szuperkreatív ötletekkel lehet adományokat gyűjteni az örökbefogadásra, a szakállvágástól kezdve a házi palacsintapartin át a tökfestő fesztiválig. A közösségi média pedig megtöbbszörözi ezek hatását. Egyébként az amerikaiak nem szívbajosak, más ügyekre is ugyanilyen lelkesen gyűjtenek, a lombiktól kezdve (ami szintén elég drága) a gyerek iskoláztatásán és a „bakancslistás” utazásokon át a hozzátartozó méltó temetéséig.

A Barker házaspár sikeres vírusmarketingje, szakállnövesztéssel egybekötött adakozásra buzdítanak

Magyarországon ez a jelenség még csak nagyon szórványosan létezik. Nálunk az örökbefogadás adminisztratív költsége nem összevethető az amerikaival, inkább az okoz gondot, hogy az otthon töltött időt kigazdálkodják a juttatásokból. Viszont sok esetben magyar gyerekeket fogadnak örökbe amerikaiak közadakozásból. (Nem tömegesen, évi 5-25 gyerekről van szó.)

Amerikában viszont komoly etikai vitákat vet fel az örökbefogadás „kalapozásból” való finanszírozása. Felsorolom a gyakori érveket és ellenérveket. Read the rest of this entry

A háromszög néma oldala

Általános
A háromszög néma oldala

Sue Wells fél évszázaddal ezelőtt, 17 évesen adta örökbe a lányát, akit lányanyaként szült Új-Zélandon. Ma Nagy-Britanniában él, szociális munkásként dolgozik, még két lánya született, s azóta az örökbeadott lányával is újra találkozott. Sue-val a Mózeskosár Egyesület 25 éves konferenciáján beszélgettem, ahol előadást is tartott. Az egyesület kiadta magyarul Veled, nélküled címmel Sue Wells könyvét, amely 16 lemondó anya történetét tartalmazza, akik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon adták örökbe a gyermeküket. Néhány írásban az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó szülő is mesél. Sue célja bemutatni az örökbefogadási háromszög „láthatatlan” oldalát, a vér szerinti anyák szemszögét, s a kapcsolattartással járó nyílt örökbefogadás népszerűsítése. Vele és a Mózeskosár egyesület vezetőségének alapító tagjaival készítettem interjút az örökbeadó anyák helyzetéről.

Lát közös vonásokat a lemondó anyákban, akiket meginterjúvolt a kötetéhez?

Sue Wells: Igen, közös bennük az élethosszig tartó gyász, ami az évek során növekszik is, pont ellenkezőleg, mint a más típusú gyásznál. Szerették a gyereküket, de lemondtak róla egy meddő pár számára, mert nem éltek házasságban. A Veled, nélküled örökbeadó anyák történeteinek gyűjteménye, az örökbeadásé és a viszontlátásé. Hangot akartam adni nekik, az elbeszélés gyógyító hatása miatt. A könyvben levő esetek példát mutatnak a veszteségre és a szeparációra, a titok nyomasztó súlyára, s arra, hogy ezek a nők egy életen át vágyakoznak a gyerekük után, és néhány egymásratalálás is szerepel benne. Az én történetemet is megírtam a könyvben.

Nagy-Britanniában egy napilapba írtam egy cikket az örökbeadásról, és a reakciók elindítottak egy gondolkodást, ennek az eredménye lett a könyv. Egy kérdőívet szerkesztettem, 262 brit örökbeadó anya válaszolt, 1932-ig visszamenő történetekkel, sokaknak ez volt az első alkalom, hogy az örökbeadásról beszéltek. Hagyományosan az örökbeadó anyák a háromszög csendes oldala. A nők 86 százaléka úgy érezte, nem volt választása. Az örökbeadó anyák traumája a gyerekük elvesztése mellett szégyennel, bűntudattal, titkolózással párosul, sokaknak egy életen át. Többen oldalakat írtak nekem. Hiába mondták nekünk, hogy „felejtsd el a gyerekedet, majd szülsz másikat”, ők nem akartak továbblépni és felejteni. Nem kaptak semmilyen információt a gyerekről, ez szorongást indított el bennük, a veszteség tagadása feloldatlan gyászt eredményezett. Sokan mondták, hogy érzelmileg, vagy fizikailag a hatása alá kerültek, depresszió, szorongás alakult ki bennük, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Sokan közülük ezt a döntésüket bánják legjobban életükben. Így jött az ötlet, hogy egy könyvben is bemutassam a vér szerinti anyák történeteit.

Ezek kényszeradoptálások voltak?

Ezt nem artikuláltuk akkoriban. A legtöbb nőre nyomást gyakoroltak, hogy mondjon le a gyerekéről. Nem ezt akarták, de aláírták az örökbeadási papírokat. Nekünk azt mondták, nem vagyunk elég jó szülők, mert nem vagyunk házasok, ha szereted a gyerekedet, lemondasz róla és elfelejted. Úgy éreztük, bűnt követtünk el, magunkat hibáztattuk azért, ami történt, nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy véleményünk legyen, és nem is kérték a véleményünket vagy az egyetértésünket. Ez nem igazán lett megbeszélve. Kivéve akkor, mikor információt kértek rólunk és a vér szerinti apáról, ez volt az egyetlen alkalom, mikor előkerül a téma. Megnéztem a nyomtatványt, de csak picike rubrikát hagytak a családi háttérnek, minél kisebb betűkkel írt a szociális munkás, annál több információ fért ki. Az apáról egyetlen dolog érdekelte őket, hogy szenved-e valamilyen nemi betegségben. Minimális információt kaptak az örökbefogadók a szülőanyáról. És sérült gyerekeket nem adtak örökbe, őket megtarthatták az anyák, mert a hatvanas években annyi gyerekből lehetet válogatni. Ma épp fordítva van.

Tekintve ezt az óriási gyászt, mondhatjuk, hogy az örökbefogadások egy része hiba volt és jobb lett volna, ha a gyerek a vér szerinti anyával marad? Read the rest of this entry