Bemutatkoznak azok a családok, akikhez nemrég érkezett kisgyerek. Szeretettel gratulálok! A rovatba a jelentkezés folyamatos, aki a közelmúltban (legfeljebb egy éve) fogadott örökbe, írjon a zsuzsa.martonffy@gmail.com címre.
Kik vagytok? Férjemmel 4 éve vagyunk házasok. Párom előző házasságából van egy 9 éves kisfiunk. Majdnem 4 évig próbálkoztunk, mire összejött Zsombor, aki beültetéssel fogant. 3 hónapos terhes voltam, mikor kiderült, a férjem unokaöccsének és párjának kislánya lesz, de nem akarják vállalni. Úgy döntöttünk, örökbe fogadjuk Fannit.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem gondolom, hogy mások vagyunk, sokan érdekesnek, egyedinek tartják ezt az állapotot, szerintem teljesen természetes dolog, hogy Fannit magunkhoz vettük.
Ki érkezett? Fanni életvidám, imádnivaló kislány, aki rajong a tesóiért. A kórházból már mi hoztuk haza, végig kísértem már pocaklakó kora óta fejlődését. Most egyéves, két hónappal idősebb Zsombornál.
Mennyit vártatok? Mivel már születése előtt tudtuk, hogy hozzánk fog kerülni, nem kellett várnunk, sajnos az örökbefogadás közel egy évbe telt.
Miért pont ti? A vér szerinti szülők családjából senki nem akarta vállalni Fannit, nagyszülők az abortuszt támogatták.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Mikor még pocaklakó volt Fanni, már akkor el kellett volna kezdeni a papírok beszerzését, hogy ne most két picivel kelljen rohangálni.
A legnagyobb problémátok most: Még mindig nem alusszák át az éjszakát.
Miről olvasnál szívesen? Több pici egy családban: praktikák, tippek, ötletek…
*******
Nicknév: sterretje
Kik vagytok? Tíz és fél éve vagyunk házasok, ebből öt és fél évet töltöttünk gyermekre várva, vágyva. Eredetileg szerettünk volna szülni és örökbe fogadni is, de pár év alatt kiderült, a terveinkből nem lesz valóság. A veszteségeink elgyászolása után vágtunk bele az örökbefogadásba. Másfél évvel később egy gyermekotthonból megérkezett hozzánk az akkor egyéves, csoda édes kisfiunk, Fecó. Röviddel ezt követően megcsináltuk a határozatot a tesóbabára, hiszen tudtuk, hogy évekig kell majd várnunk. Származási megkötésünk volt, viszont gyakorlatilag minden betegséget beikszeltünk. És vártunk – Fecóval együtt nyilván sokkal lazábban és türelmesebben telt a várakozás.
Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben. Gyerekeket szeretnénk. Én speciel egy látássérült kisgyereket, de aki beleássa magát az örökszülők történeteibe, rájöhet, hogy ebben sincs semmi szokatlan. Aki anya akar lenni, az még egy követ is dédelgetne – az anyaság a szív állapota, független attól, hogy megtestesült-e már a gyermeke vagy sem.
Ki érkezett? Dorka egy vidéki nagyvárosban született, első, várva-várt gyermekként. 35. hétre érkezett, és egy agresszíven növekvő daganat volt az arcán. Háromhetesen életmentő műtétet hajtottak végre rajta, mely során elvesztette az egyik szemüreg csontját, az egyik orrcimpáját, gégekanült kapott és kérdéses volt, hogy fog-e látni a bal szemére. A vér szerinti szülei lelkileg nem bírták a rájuk váró terheket (a társadalom megítélése, plasztikai műtétek, stb), ezért úgy döntöttek, hogy az akkor kéthónapos kislánynak két alapítványon keresztül szülőket keresnek. Én a baptistáknál kezdtem el kérdezősködni a babáról. Amikor megtudtam a betegsége nevét, azonnal hívtam két orvos ismerősömet, a túlélési esélyekről tudakozódva. Közben kaptam egy fotót is a heges arcú, sűrű hajú, csodaszép hősnőről. Amikor megtudtam a nevét (Dorka – Isten ajándéka), már tudtam, hogy megérkezett a Földre a leányom. Részletesen beszámoltam a férjemnek is Dorkáról, aki annyit mondott: Jó. Ő nem szokott gyors döntéseket hozni, így meg is lepődtem a hirtelenségén. Másnap azonban felkelt, és egy nap alatt megcsinált a tetőtérben egy gyerekszobát Fecónak (ez volt a Tegyesz feltétele a következő gyermek érkezéséig). Egy nappal később leutaztam megismerni a vér szerintieket. Megdöbbentem, és szerintem ők is: külsőre ugyanolyan típusúak voltunk, mint ők, csak mi egy évtizeddel idősebbek. A gyámügyön tett lemondó nyilatkozat után bemehettünk Dorkához a kórházba. Kivették a kanüljét, és megfigyelésre bent tartották még öt napig. Én gondozhattam, figyelhettem, kenguruzhattam. Az inkubátora felett állva, telefonon intéztem el mindent: értesítettem a családot, a munkahelyet, a védőnőt. A kórházi dolgozók állandóan telefonnal a kezemben láthattak. Ugyanakkor öt nap alatt össze is simultunk Dorkával, és útra készen vártuk a zárójelentést – a több mint húszoldalas dokumentumot. Dorka második nevét – Hadassa – a bibliai Eszter királyné után kapta tőlünk. Hadassa, azaz Eszter maga is örökbefogadott volt, és a szépsége tette királynévá. De halhatatlanná mégsem az arca, hanem a szíve szépsége tette: bátor szeretetével megmentette a népét. Ez az üzenetünk a kislányunknak: szépséged felemelhet egy elitbe, de maradandót csak akkor alkothatsz, ha a szíved szép.
Mennyit vártatok? Két éve vártuk a tesóbaba érkezését.
Mennyit várt a gyerek? A vér szerintiek döntését követően egy héten belül ott voltunk, és kifejeztük örökbe fogadási szándékunkat. A kórházban kb. egy hétig volt “senkiföldje” a baba, ezalatt ők már nem látogatták, mi meg még nem tehettük meg.
Miért pont ő? Miért pont ti? Mit is írjak? Mert elfogadó határozatunk volt? Mert hasonlítottunk a vér szerintiekre? Mert gyorsan reagáltunk? Nem. Mert Dorka Hadassa egyszerűen nekünk született.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nincs ilyen.
A legnagyobb problémátok most: A testvérféltékenység.
*******
Nicknév: Nincs
Kik vagytok? Budapesten élünk, hétköznapi pár vagyunk. Férjem 43 éves, én 44 vagyok. Viszonylag későn, 30 évesen ismerkedtünk meg. Már a legelejétől fogva terveztük, gondoltuk, majd ha jön a gyerek, akkor összeházasodunk. De a gyerek csak nem jött, végül 2010-ben azért összeházasodtunk. 🙂 A baba nem jött, mi éltük a hétköznapokat, az évek meg teltek. Abban talán különbözünk a többi örökbefogadótól, hogy mi soha nem végeztettünk orvosi vizsgálatokat, mai napig nem tudjuk, hogy mi az oka, hogy nem lett vér szerinti gyerekünk. Nem is tartjuk fontosnak: a természet tudja a dolgát – szoktam mondani. Az örökbefogadást mindketten jobb megoldásnak tartottuk. Végül 2017. január legelején adtuk be a papírokat.
Ki érkezett? Tegyesz országos listáról, nem túl távoli megyéből érkezett hozzánk a kisfiunk. Az aktabemutatáskor 18 hónapos volt, a barátkozási folyamat másfél hónapig tartott, így kb. 20 hónaposan hoztuk haza. A papírjai alapján minden rendben volt nála egészségileg, fejlődésben. Amikor megismertük, egy zárkózott, nehezen megnyíló, késztetéseiben erősen visszafogott gyerekkel találkoztunk. Akkor ez engem gyógypedagógusként megijesztett, annyira indítékszegénynek tűnt, a kommunikációja is elmaradt a korától elvárhatótól. Utólag most már látjuk, hogy ez azért volt, mert nagyon okos, és ő ott és akkor már tudta, hogy valami készül, és bizony szorongott miatta. Most is megfigyelő új helyzetekben, de indítékszegénynek egyáltalán nem mondanám, sőt. 🙂 Vagány, erős akaratú, mindent meg akar ismerni és érteni. A beszéde egy kicsit nehezen indul, de mutogatással és néhány szókezdeménnyel mindent elmond, megérteti magát.
Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számítva 1 év 1 hónapot. A határozattól kb. fél évet.
Mennyit várt a gyerek: A vér szerinti családjában ő már sokadik gyerek. Amikor megfogant, a többi gyereket már kiemelték a családból (amennyire megtudtuk, az életkörülményeik miatt), így ő a kórházból rögtön nevelőszülőkhöz került. Egy ideig még látogatták a gyerekeket a vér szerinti szülők, aztán az apától megvonták a láthatás jogát, onnantól az anya sem ment, így vált örökbe adhatóvá. Azt nem tudjuk, hogy mikor, de nagyon sok idő nem telhetett el az örökbe adhatóvá nyilvánítás és a kiajánlás között.
Miért pont ő? 0-2 éves korú gyereket jelöltünk meg, nemi és etnikai kikötés nélkül. Ő a második kiajánlásunk. Előtte volt egy 9 hónapos kislány, akinek több olyan orvosi problémája is volt, aminek a következményei csak 1-2 év múlva derültek volna ki. Nehéz döntés után végül nemet mondtunk, már a megtekintésig sem jutottunk el. Azt gondoltuk, hogy azt az 1-2 évet folyamatosan vizsgálgatva, aggódva töltöttük volna, és ez neki és nekünk sem lett volna jó. Megérdemel egy olyan családot, ahol szorongás nélkül tudják őt elfogadni.
Amikor a kisfiunk miatt hívott minket a tegyeszes ügyintézőnk, akkor azt éreztem, hogy ez lesz az. Aztán az aktabetekintésen mutattak egy képet róla, és úgy éreztem, hogy sajnos mégsem. A férjemnek rögtön tetszett. Én nagyon csalódott voltam, de abban egyetértettünk, hogy egy fotó alapján nem döntünk. Ahogy már írtam, amikor megismertük, picike volt, vékony és inaktív. Az én fejemben élt egy kép már évek óta a gyerekemről, ami ettől nagyon különbözött. Vagány, nyüzsgő, tettre kész, mokány kis srác. Na, mostanra pont ilyen a fiam. 🙂 Most is kis termetű a korához képest, de éles eszű, elszánt, belevaló kis fickó. A barátkozás alatt nem tudta megmutatni az igazi arcát. A férjem volt az, aki már akkor látta benne. Ő biztatott engem, aki akkor csak a hiányokat láttam. Ez a hátránya annak, ha az ember gyógypedagógus. 🙂 Ez nekem nagyon fontos tapasztalás volt.
Miért pont ti? A kiválasztásnál, úgy tudjuk, szempont volt, hogy nálunk egyedüli gyerek lesz, mivel a gyógypedagógiai és a gyámi vélemény alapján nagyon fontos számára a kizárólagos figyelem. Ez igaz, tényleg nagyon igényli, hogy figyeljenek rá, de mivel 3 másik gyerekkel együtt nőtt fel, én látom, hogy hiányzik neki a gyerekek társasága is. A másik szempont, ami miatt mi szóba kerültünk, az az, hogy én gyógypedagógusként magatartási és tanulási problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkozom, és, hát ahogy a megtekintéskor mondták a vele foglalkozó szakemberek, ő “hisztis”. Tényleg vannak hisztijei, de ez ebben a korban, ilyen háttérrel szerintem természetes. Nagyon erős akarata van, az is tény. Volt olyan, hogy 3/4 óráig tartott, amíg a férjemmel együtt felöltöztettük, mert ha ő nem akar, akkor nem akar. 🙂 De máskor meg nagyon belátó és segítőkész.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Sokat olvastam itt a blogon és a közösségi hálón létrejött csoportban is az örökbefogadásról, és ott mindenki csak azt írja le, hogy szerelem első látásra. Engem ez nagyon elbizonytalanított. Akkor is, ha tudom magamról, hogy én egyáltalán nem vagyok az a könnyen szerelembe esős. De a rózsaszín ködön át írt hozzászólások, vélemények azt az érzetet keltik az emberben, hogy ha nem ez van, akkor ott valami nem stimmel. Szerencsére már az ismerkedési folyamat alatt tudtam beszélni olyan emberekkel is, akik elmondták, hogy ez egyáltalán nem mindenkinél van így, és hogy menjek nyugodtan tovább. És az is biztos, hogy az, hogy egyik napról a másikra totálisan megváltozik az életünk, nem kis sokk volt. Teljesen újra kellett strukturálnunk a mindennapjainkat és a kapcsolatunkat is. Persze tudjuk, hogy a gyerek születését normatív krízisként írják le a szakemberek a család életében. De amikor nem egy újszülött érkezik, hanem egy, már önálló akarattal, kialakulóban lévő személyiséggel, “élettapasztalattal” rendelkező kis ember lép be a 40-es éveiben járó, már megrögzült szokásokkal bíró pár életében, hát az bizony nem egyszerű.
A legnagyobb problémátok most: Talán az, hogy én hajlamos vagyok mindent túlanalizálni, túlaggódni.
Miről olvasnál szívesen? A kötődés alakulásáról ebben a korban. Nem elméleti, hanem gyakorlati, tapasztalati szinten. Kinél milyen folyamatok játszódtak le, hogy alakultak a kapcsolatok?
******
Ki érkezett? Tamara érkezett, újszülött, koraszülöttsége ellenére teljesen egészséges kislány.
Mennyit vártatok? Három éve volt határozatunk, alapítványnál nem várakoztunk. A családunk egy közeli ismerőse tudta, hogy elvégeztük a tanfolyamot és megvan a határozatunk és ismert valakit, (aki ismert valakit), aki terhes volt és örökbe akarta adni születendő babáját. Így értek össze a szálak.
Mennyit várt a gyermek? Semennyit, egynapos korától kezdve vele vagyok, én feküdtem vele bent a kórházban, amíg haza nem engedtek bennünket.
Miért pont ő? Mert nekünk született, ő a mi kislányunk.
Miért pont ti? Mert mi vagyunk a szülei, nem lehetne máshogy.
A tanács,ami jól jött volna utólag: Hogy amit először súg az ösztönöd, az általában a jó megoldás.
A legnagyobb problémátok most: A szeparációs szorongás.
Miről olvasnál szívesen: A gyökérkeresésről az örökbefogadottak szemszögéből, az érzéseikről.
Nicknév: Evangeline
Kik vagytok? 30-as házaspár vagyunk, 2012 óta házasok és az első gyerekünkre vártunk. Mikor jelentkeztünk, én 28, férjem 30 éves volt. Mindig azt hallgattuk a hivatalokban és a tanfolyamon, hogy szemtelenül fiatalok vagyunk és ez majd nagy előny lesz (kapkodni fognak értünk), de végül sehol nem jelentett ez semmi pluszt. Azért kerülhettünk ilyen hamar az örökbefogadás útjára, mert nem mentünk el a lombik és az inszemináció irányába, hisz egyikünk sem akarta. A családban több örökbefogadás is volt, így tudtuk, hogy ez nem a világ vége, hanem egy új világ kezdete.
Miben vagytok mások, mint mások? A férjem is örökbefogadott, így ő első kézből fog tudni segíteni a fiunknak, mikor itt lesz az ideje (és természetesen a mindennapokban is, ha ilyen jellegű támogatásra lesz szüksége). Na meg abban, hogy nálunk kb. minden elromlott, ami elromolhatott az örökbefogadás során.
Ki érkezett? Lacus a Gólyahír Egyesülettel érkezett hozzánk. Szeptemberben egy keddi napon az életet adója jelezte, hogy lemond róla és másnap megszült. Minket csütörtökön értesítettek, de csak egy hét múlva láthattuk. (nagyon hosszú hét volt!!!) Mikor megkaptuk a telefont, bennem nem volt kérdés, bár koraszülöttsége miatt tényleg egy csöpp kisfiúról beszélünk, aki a 31. hétre érkezett, mindössze 38 centivel és 1350 grammal. A férjemben volt egy kis bizonytalanság, de szerette volna megismerni mindenképpen. Amint visszahívtam a Gólyahír munkatársát és megbeszéltük a részleteket, az elmúlt évek fájdalma zokogásban tört ki rajtam, mert éreztem, hogy végre a mi gyerekünk született meg.
Az első találkozást sosem felejtjük el. Kijött a doktornő és azt mondta, hogy “Anyuka, Apuka, jöjjenek, bemutatom a fiukat!”. Megláttuk az inkubátorban azt a csöpp gyermeket, én sírtam, férjemnek körbeért a szája és nem volt kérdés. Bemutatkoztunk neki és Ő egy hatalmas mosollyal nyugtázta, így tudtuk Ő is benne van a dologban. 🙂
Szerencsére nagyon jó értékekkel született és bár volt egy súlyos visszaesése (vért és lélegeztetéstámogatást is kellett kapnia és napokig “rongybaba” volt, akiből csövek álltak ki), de Ő nagyon erős és helyrejött hamar! Nagyjából 1,5-2 hónapot volt, összesen 4 kórházban, de mostanra azt mondhatom, hogy minden rendben és ezerszer belevágnánk érte újra.
Három nehéz dolog volt (a kórházon felül). Az egyik, hogy a szülőanya eltűnt, mielőtt lemondott volna róla, így minden nap ott lebegett a fejünk felett, hogy elviszik vidékre csecsemőotthonba. A 4. hét közepére sikerült eljutnunk aláírni, amihez nagyon sok segítséget kaptunk barátoktól is, amit nem győzünk megköszönni. A másik az, hogy semmilyen jogcímen nem tudtam a munkahelyemről eljönni. Mikor Laci rosszabbul lett, akkor másnaptól táppénzre mentem és csak így tudtuk megoldani, de a kórházba nem feküdhettem be. Nagyon kimerítőek voltak a mindennapok és még így is nagy szerencsénk volt, hogy budapesti kórházakról volt szó. A harmadik pedig azok a falak, amikbe az ügyintézéseknél ütköztünk. Pl. pont határozathosszabbításban voltunk, mikor Laci megszületett és aznap, mikor rosszul lett (egy napig azt se tudtuk, mi a baj és életben marad e), akkor a mi gyámügyesünkkel volt egy nagy vitánk, mert mikor mondtuk neki, hogy ha valami történik a fiunkkal, akkor el sem temethetjük, azt a megdöbbentő választ kaptuk, hogy miért ilyen sürgős a határozat, ha az se biztos, hogy túléli a gyerek. De természetesen volt ellenpélda is, aki erőn felül segített, hogy minden a helyére kerüljön.
Mennyit vártatok? Hivatalosan 3,5 évet, de már több, mint 8 éve szerettünk volna gyereket.
Mennyit várt a gyerek? Szerencsére semennyit.
Miért pont ő? Laci előtt kétszer is közelebb kerültünk a szülőséghez, de mind a kettő hamar meghiúsult. Az első alkalommal a fiatalkorú szülőanya gyámja inkább intézetbe vitte a kicsit, a második alkalommal egy kismamával hozott össze a sors minket, akit végül a Gólyahírhez irányítottunk (februárban fog csak szülni). A két lehetőség és Lacus érkezése egy hónapon belül volt. Nagyon intenzív hónap volt, mert ezzel egy időben költöztünk. 🙂 Amikor értesítettek minket Laci érkezéséről, teljesen más volt, mint az első kettő esély. Nem volt kétség, hogy ez az igazi hívásunk.
Miért pont ti? A fiunk gondozatlan terhességből született, 31. hétre, bizonytalan származással. Mi ezeket el tudtuk fogadni, ezért lehetünk most a szülei. Gabi néni az ilyen esetekre mondta mindig, hogy aki mer, az nyer. És tényleg így van. 🙂
A tanács, ami jól jött volna utólag: Amire lehetett felkészültünk. A váratlanokra meg úgysem tudtunk. 🙂
A legnagyobb problémátok most: Nem alszunk, hasfájósak vagyunk, de semmi problémánk sincs. Mindig erre vágytunk és most hol jobban, hol kevésbé, de élvezzük minden pillanatát. 🙂
Miről olvasnál szívesen? Korababák örökbefogadásáról valamint a régi babaköszöntőkben szereplő családokról (mi történt velük, hogy vannak).
******
Nicknév: Hilda11
Kik vagytok? 47 és 52 éves értelmiségiek, vér szerinti gyerekünk nem született, Szimonetta az első és egyetlen gyerekünk lett .
Miben vagytok mások, mint mások? A mi korunk és a kislányunk kora (7 és fél év) mellett vélhetően abban, hogy 6 évet vártunk gyerkőcre. Az alkalmassági határozatunk 2016 végén lejárt, mert átmenetileg változtak a körülményeink, így csak ezek megoldása után hosszabbítottunk. Közben a környezetünk nagyjából leírta a dolgot, vagy megfeledkeztek róla, így volt nagy meglepetés, hogy hirtelen szülők lettünk.
Ki érkezett? Szimike egy nagyon rendes vidéki nevelőcsaládból került hozzánk, és mint minden ilyen korú örökbefogadható gyereknek, neki is szomorú múltja van. Biológiai anyukájának nyolcadik gyereke volt, Szimit még egy testvér követte, ma már összes édestestvére állami gondozásban, bentlakásos iskolában, nevelő- vagy örökbefogadó szülőknél nevelkedik. Önérzetes, határozott jellemű, erős kislány, érdeklődő, érzékenyen is vagány és nagyon erősen kötődik hozzánk.
Mennyit vártatok? Majdnem 6 évet. De miután jött a hívás, minden nagyon felgyorsult. Szeptember elején kerestek meg, október elején kezdtük az ismerkedést, amit az intenzív ismerkedős egy hét követett, már nálunk november 5-től indult a sikeresen záruló átmeneti kihelyezés, december 7-én pedig pecsét került a végleges kihelyező határozatra, Szimit hozta a Télapó .
Mennyit várt a gyerek? Sajnos már 2013-ban örökbe adható lehetett volna. A vér szerinti anyuka 2014-ben rendezte anyagi problémáit, így a Tegyesz javaslatára a Gyámhivatal visszahelyezte Szimit az eredeti családjához, de a talpraállás nem volt tartós, így 4 éves korára újra ki kellett őt emelni és kihelyezni egy nevelőcsaládba (szerencsére az előző nevelőszülőkhöz). Eszerint én a negyedik és egyben legutolsó anyukája vagyok.
Miért pont ő? Miért ilyen idős gyereket vállaltok? Az első alkalmassági határozat után kiajánlottak egy roma kisfiút, aki idősebb volt, mint az elvárásunk, így őt visszautasítottuk. A második körben (miután újraindítottuk az örökbefogadási igényt) 4-8 év közötti gyermeket szerettünk volna, nemi vagy származási kikötést nem tettünk. Amikor az Alföldi utcában, a Tegyesznél felolvasták Szimike előtörténetét, egyszerre voltunk szomorúak és bizakodók. Miután tisztáztunk pár kérdést, azt kérdezték, hallottunk-e olyat, ami alapján nem lépnénk tovább a kislány örökbefogadása érdekében, és mi egyszerre ráztuk meg a fejünket. Ekkor mutattak két fotót és azonnal igent mondtunk. Amikor egy hét múlva megláttuk élőben, elsírtam magam, azonnal tudtuk mindketten, hogy rá vártunk.
Miért pont ti? Hogy a Tegyeszes kapcsolattartónkat idézzem, a sorban minket találtak neki és nem őt nekünk. Nem tettünk származási kikötést. A kislányunk fehér bőrű, de vér szerinti családjának környezete és a későbbi nevelőcsaládja is roma származású. Ilyen környezetben, kultúrában nevelkedett, aranyos tájszólása van, ami már 6 hét nagyváros után kopott. Ha tehetné, 0-24-ben roma-tinipopot hallgatna Bódi Gusztival keverve, amit azt hiszem, mi képesek vagyunk a múltja szerves részeként tiszteletben tartani.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem voltunk járatosak a gyermekpszichológiában, nem tudatosultak bennünk előre a gyermekfejlődési szakaszok, ahogy a túlzó apa-imádás is meglepett (pláne engem). De hát az ödipális fejlődés és pszichoszexuális kötődés is megérthető, ha az ember ismeri a releváns szakirodalmat, mert abból az is kiderül, hogy mindaz, amit tapasztalunk, ilyenkor normális. Az is normális, hogy egy ilyen helyzetben egy 7 éves gyerek visszaesik a fejlődésben és újra ovis szintre kerül, átmenetileg.
És a további tanácsok: „Ha örökbe fogadsz, legyen elég (sok) önbizalmad!”
„Az örökbefogadás nehéz az anyának és nehéz az apának. De a szülők kihívásai teljesen eltörpülnek a gyerek nehézségei mellett. Mindig tartsd észben, hogy a folyamat elsősorban Róla szól és Neki a legnehezebb!”
A legnagyobb problémátok most: A ciklikusan ismétlődő érzelmi hullámzásait kezelni és megteremteni kettőnk közt azt az egyensúlyt, amivel lehetővé válik úgy nevelnünk őt, hogy miközben egyformán szeretjük, pont ugyanazt és ugyanúgy engedünk és tiltunk. Azt hiszem most ezen dolgozunk a legintenzívebben. Emellett kezeljük a negatív énképét, naponta elmondjuk mennyire szeretjük és hogy innen aztán Szimi sehová sem megy, mert mi mindig vele leszünk. Nagy gond az iskolai beilleszkedése és az elég jelentős tanulási lemaradása; utóbbival a korábbi iskolájának eltérő követelményrendszere és az iskolaérettségi felmérés elmaradása miatt kell küzdenünk.
Miről olvasnál szívesen? Nagyobb gyerek örökbefogadásával kapcsolatos tapasztalatokról, a mienkhez hasonló kihívásokról és kezelésükről.
Örökbe.hu 
Sziasztok, gratulálok mindenkinek az új családtaghoz!
Már egy ideje nagy érdeklődéssel követem a blogot, örökbefogadás előtt állunk, novemberben jelentkeztünk a Tegyesz-nél, még a tanfolyam hátravan, hogy meglegyen a határozatunk. Köszönet a blogért, és minden infóért!
KedvelésKedvelés
Szia! Sok sikert! Melyik megyében várakoztok? Ha Budapest nincs messze, akkor gyertek találkozóra is.
KedvelésKedvelés
Szia, köszi. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, úgyhogy megyünk majd.
KedvelésKedvelés
Gratulálok a családoknak, csodaszépek a gyerekek.
Sterretje mondata könnyeket csalt a szemembe, mert annyira igaz: aki anya akar lenni, az még egy követ is dédelgetne – az anyaság a szív állapota, független attól, hogy megtestesült-e már a gyermeke vagy sem.
Hihetetlen hogy egy vérszerinti gyerekről csupán a betegsége, a társadalom megítélése miatt lemondanak, le tudnak mondani- soha nem fogják tudni feldolgozni, szerintem ezt lehetetlen. Eszter szempontjából ez a legjobban alakult: valóban nem jó helyre született.
Annyira remélem hogy a várakozás nagyrészén már túlvagyunk:) és 1-év múlva is jövünk.
KedvelésKedvelés