Közös mozizás: Instant család

Moziba megyünk! Az Instant család című filmet rég várja az olvasóközönség, most az UIP-Duna Filmnek köszönhetően premier előtt megnézhetjük, ingyen.

Mikor: 2019. január 23-án, szerdán. A vetítés 19 órakor kezdődik, de a jegyek miatt gyertek oda legkésőbb fél 7-re. 9 körül ér véget a film.

Hol: Cinema City Aréna, Budapest, Kerepesi út 9. Találkozzunk a pénztáraknál.

Kinek: az első 30 jelentkező nézheti meg a filmet. Jelentkezés nálam mailben a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. 12 éven felülieknek szól. Bárki jelentkezhet!

Instant család (Instant Family), amerikai vígjáték, 2018, 90 perc

Rendező: Sean Anders. Szereplők: Mark Wahlberg, Rose Byrne, Isabela Moner, Charlie McDermott, Octavia Spencer

Ellie és Pete, a sikeres házaspár a semmiből válnak nagycsaláddá, mikor három gyereket fogadnak egyszerre örökbe, egy kamaszlányt és két kisebb testvérét. A film az ő hol humoros, hol drámai összeszokásukat követi. A rendező, Sean Anders és felesége maguk is három testvért fogadott örökbe, a film sokat merít az ő tapasztalataikból.

Ebben a videóban a rendező és családja is látható:

Köszönjük az UIP-Duna Filmnek a lehetőséget.

Kérem, aki jelentkezett, és közbejött neki valami, az mondja le, hogy más jöhessen helyette.

Februári programunk: jelmezbál.

10 gondolat “Közös mozizás: Instant család” bejegyzéshez

  1. Ella 2019. február 2. / 13:51

    Most meg lehet nézni az intravidean a teljes filmet. Mozis felvétel, szerintem hamarosan le lesz tiltva.

    Kedvelés

  2. Rekenei izabella 2019. február 19. / 15:54

    Sajnos nekem és a páromnak nem lehet kis babank 😒😞😞😞ezért arra gondoltunk h fogadunk
    örökbe egy szép
    kis babát 👶👶👶👶és segítséget szeretnek kérni és ötleteket h mere és hova menjek kit keresek h örökbe tudjak fogadni egy babát 👶👀😒

    Kedvelés

  3. Ella 2019. február 19. / 18:17

    Először a megyei TEGYESZ-t kell felkeresni.

    Kedvelés

  4. Dorothea8 2019. február 20. / 09:15

    Kedves Mindenki!
    Nektek, hogy tetszett a film? Mi megnéztük moziban a férjemmel. Nekünk nagyon tetszett. Bár nagyon más az amerikai és a magyar rendszer, mégis tanulságosnak tartom a filmet.

    Kedvelés

  5. Filomena 2019. február 23. / 20:04

    Számunkra ez a film óriási csalódás volt, konkrétan kijöttünk róla. Többet árt, mint használ. Szánalmasan és igénytelenül dolgozza fel ezt a számunkra komoly és kedves témát.

    Kedvelés

      • Filomena 2019. február 25. / 11:15

        Például az, hogy felvetett pár értelmes gondolatot (kötődés zsinórokkal való megjelenítése), amit aztán nem dolgoztak ki. Elvágták a zsinórokat, a nő húzta a száját közben, és ennyi. Vagy hogy a gyerekek között úgy válogattak, mint a piacon az áruk között, ami szerintem teljesen félrevezető. Nekünk a tanfolyamon folyton hangsúlyozták, hogy ez nem kívánságműsor, nem a szülő igényeiről szól, hanem a gyerekéről, mert az illesztés az ő igényeihez alkalmazkodik (nagyon helyesen!). És az sem tetszett, hogy a pasi először hallani sem akar az örökbefogadásról, majd meglát néhány cuki képet cuki gyerekekről, és egycsapásra meghozza életre szóló döntését. Ja, és ahol elhagytuk a mozitermet: “utálom mind a három kis seggdugaszt, vigyük vissza őket…” 😦

        Kedvelés

        • Örökbe 2019. február 25. / 14:11

          Értem a fenntartásaidat. Igen, ez egy vígjáték, nem egy mélységi dráma. A hasonló “kirakodóvásár” tényleg létező gyakorlat Amerikában. Aztán nem vitték vissza a gyerekeket.

          Kedvelés

        • Dorothea8 2019. február 25. / 15:21

          Mi tudatában voltunk, hogy ez egy vígjáték lesz. Ismerve a rendező páros előző munkáit (Koszorús lányok) én kellemesen csalódtam. Nem is vártam, hogy a TEGYESZ elveihez teljesen hű filmet fogunk látni. Ami más az amerikai rendszerben, azon én nem akadtam fent, hiszen mi Magyarországon élünk, ezért nem is annyira fontos, hogy ott milyen a rendszer, de mivel ez egy amerikai film, amerikai alkotóktól ezért, nyílván ezt ismertették. Nekem is fura ez a kirakodó vásár, de a film ezért nem hibáztatható szerintem, mivel az USA-ban így megy ez.
          Az, hogy bemutatták a szülők mélypontjait is, szintén nem zavart. Film lévén ki kellett mondaniuk a szereplőknek a gondolataikat, még ha valóságban sosem mondanának ilyet a rendezők (szvsz). Plusz szerintem jó, ha egy filmben van karakterfejlődés. Ha az elejétől kezdve tökéletes szülők lettek volna, akkor nincs történet.
          Szerintem voltak nagyon megható részek is, engem mélyen érintett az a rész, amikor azt magyarázták az ügyintézők, miért nem baj, ha gyerekek nem hasonlítanak a szülőkre (bőrszín).
          A vége is nagyon tetszett. Tudom, az amerikaiak mindent nagyon teátrálisan csinálnak, de szerintem klassz ez az ünnepélyesség egy ilyen jogi aktus lezárásaként.
          Persze tudom, hogy nem vagyunk egyformák, azt is megértem neked miért nem tetszett, de köszönöm, hogy leírtad a véleményed.

          Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .