Örökbe.hu

Itt az áprilisi Babaköszöntő, bemutatkoznak azok a családok, akikhez nemrég érkezett gyermek. A rovatba a jelentkezés folyamatos, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.

Kik vagytok? 2002 őszén találkoztunk, és nagyon hamar világossá vált, hogy mi összetartozunk. Pár találkozás és – a közöttünk lévő több száz kilométer távolságból adódó – a virtuális hálón váltott több száz üzenet, e-mail, és telefonbeszélgetés után eldöntöttük, hogy együtt szeretnénk leélni az életünket, így 2003 nyarán összeházasodtunk. Én 25 éves voltam, a férjem 33. Már az elején eldöntöttük, hogy több gyermeket szeretnénk, de 14 év sikertelen próbálkozás után sem született vér szerinti gyermekünk. Mi is végig mentünk mind azon a küzdelmen, amin ma már egyre többen. Műtétek, lombik eljárások stb.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban vagyunk mások, hogy már a lombik eljárások megkezdése előtt beadtuk az örökbefogadási kérelmünket az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálathoz. Nem akartuk, hogy csak a lombik legyen az egyetlen esélyünk, habár a természetes teherbeesést sem zárták ki. Nem volt fontos számunkra, hogy vér a vérből legyen, csak az, hogy végre legyen egy kis totyogónk, aki a szívünkből szülessen.

Ki érkezett? Másfél hónapos kisfiú érkezett, Tegyeszen keresztül, megyei listáról. Egészséges, vidám, nyugodt és nagyon figyelmes. Szerelem volt első látásra. Nem volt kérdés, hogy ő nekünk született. Ő volt az első kiajánlásunk, és boldogan el is fogadtuk.

Mennyit vártatok? Pár nappal többet, mint 3 évet.

Mennyit várt a gyerek? 1,5 hónapot. Pár hetet születése után kórházban töltött, és pár hetet nevelőszülőnél. Bár első perctől örökbe adható volt.

Miért pont ő? 0-1,5 éves, magyar származású, nemi kikötés nélküli, korrigálható egészségügyi állapotú gyermekre várakoztunk. Már az iratismertetés során kiderült, hogy őt nekünk küldte az ég, mert édesanyámmal egy napon született, és az eredeti második keresztneve megegyezett azzal, amit mi is szerettünk volna neki adni. Már kislány koromtól tudtam, hogy szőke, kékszemű kisfiam lesz. Ő álmaink babája.

Miért pont ti? Másodikak voltunk a listán, de az előttünk lévő párnak volt nemi kikötése.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nálunk minden flottul ment. Tisztában voltunk az ügyintézés folyamatával is.

A legnagyobb problémátok most: Nincsenek problémáink. Éljük a kisgyermekes családok minden napi életét.

******

Nicknév: Nagyné Kata

Kik vagytok?  Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban élünk. Párommal mindketten 44 évesek vagyunk és van négy vér szerinti gyerekünk: 23, 16, 13 és 6 évesek. 2016 májusában szereztünk határozatot egy 2-5 év közötti egészséges kisfiú örökbefogadására származási kikötéssel.

Miben vagytok mások, mint mások?  Talán annyiban, hogy nekünk soha sem volt, és most sincs termékenységi problémánk.  Nekünk negyedik gyerekünk, Rebeka úgymond meglepetésgyerekként érkezett a családunkban (nem terveztük, de megfogant), és mindenképpen szerettük volna, hogy neki is legyen majd egy korban hozzáillő testvére, akivel együtt nőhessen fel és játszhasson. Mivel korban már nem éreztem magam fiatalnak egy újabb szülésre, ezért az örökbefogadás mellett döntöttünk.

Ki érkezett? Noel 4 évesen a Tegyeszen keresztül megyei listáról került családunkba, második kiajánlásként.

Mennyit vártatok? Határozat megszerzésétől számítva kb. 2 és fél évet.

Mennyit várt a gyerek?  Amit tudunk róla, az az, hogy nagyon fiatal pár gyereke, és a szülőanyja már terhesen jelezte, hogy nem tudja hazavinni a gyermeket, így Noel fiunk már születését követően nevelőszülőkhöz került. Vér szerinti szülei kb. 2 éves koráig látogatták, majd lemondtak róla. Hogy mikor vált örökbe adhatóvá, nem tudjuk pontosan, de 2018 szeptemberében nekünk ajánlották ki először.

Miért pont ti?  2017 februárjában már volt egy kiajánlásunk, melyet visszautasítottunk. A gyermek egy aranyos, de erősen asztmás 2 éves roma kisfiú volt. Mivel ő nem volt az elképzeléseinknek megfelelő, nemet mondtunk rá.  Majd 2018 augusztusában hívtak miket újra, hogy úgy gondolják, van egy számunkra megfelelő gyerek, akinek megtekinthetjük az aktáját. Az akta ismertetésekor nem hallottunk semmi olyat, ami problémát okozott volna nekünk, és a fényképről egy csodaszép fiúcska nevetett ránk, akibe azonnal beleszerettünk. Hogy miért minket választottak, nem tudjuk, de amikor igent mondtunk rá, az örökbefogadási tanácsadó megjegyezte, hogy először nem miránk gondoltak lehetséges szülőjelöltként, majd meggondolták magukat és mégis miránk esett a választásuk.  Nem igazán firtattuk az okát, mert nem is igazán érdekelnek a miértek. Mi csak örülünk neki, hogy ez így történt.

Miért pont ő? Minden szempontból megfelelt az elképzeléseinknek.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Igazából az, hogy nem kell sokat görcsölni rajta, mert egy nagycsaládba is ugyanolyan zökkenőmentesen be lehet illeszteni egy gyereket, mint egy gyermektelen vagy egygyermekes családba.

A legnagyobb problémátok most:  Igazából nincs problémánk. Noel 2018. november 6.-án történt örökbefogadását követően várakozáson felül, szinte zökkenőmentesen beilleszkedett a mi kis-nagy családunkba. Szeretik egymást a nagyobb tesókkal is, de Rebeka lányunkkal szinte össze vannak nőve. Nagyon jó rájuk nézni, ahogy játszanak, tanácskoznak, megbeszélik a kis dolgaikat. Számoltunk testvérféltékenységgel is, de nem igazán jellemző a kettőjük kapcsolatára. Mintha mindig is köztünk élt volna.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Mi naivan mindent elhittünk, amit a Tegyeszben mondtak a lehetséges szülők kiválasztásával kapcsolatban. Nekünk ugyanis a jelentkezéskor és a tanfolyamon is azt mondták, hogy nem kerülünk hátrányba a kiválasztáskor azért, mert már van gyerekünk, sem azért, mert esetleg visszautasítottunk egy számunkra nem megfelelő gyermeket, hanem a sorszámnak megfelelően, ha az elképzelt gyermek paramétereinek megfelelően mi jövünk a sorban, akkor minket fognak elsőként választani. Pedig a valóságban nem így volt. Úgy vettük észre, hogy folyamatosan hátrébb lettünk sorolva azért, mert nekünk már vannak gyermekeink. Mikor ezt szóvá tettük, azt mondták, hogy ha nem kapunk 3 éven belül gyermeket, akkor legfeljebb majd hosszabbítunk. Mire mi azt feleltük, hogy nem fogunk hosszabbítani, mert ha Sz-Sz-B Megyében nem kapunk 3 éven belül egy 2-5 éves korú fiúgyermeket, akkor az nem azért van, mert nincs ilyen gyermek, hanem mert nekünk nem akarnak adni. Ami nem is fájt volna annyira, ha már a kezdetekkor ezt kommunikálják felénk, és ennek tudatában vágunk neki az egésznek. Igazából a szívünkben már le is mondtunk az örökbefogadásról, majd nem sok idő múlva lett újabb kiajánlásunk.

Miről olvasnál szívesen?  Idősebb korú gyermekek örökbefogadásáról, gyökérkeresésről.

******

Kik vagytok: István és Szilvia, 40 feletti házaspár. 10 éve élünk együtt, 2 éve házasodtunk össze. Egyikünknek sem volt gyermeke. Nyolc évig próbálkoztunk, 1 műtét, 3 lombik és négy spontán vetélés van mögöttünk. A lombik kezelések az utolsó (legalább megpróbáltuk) fázis volt. Kezdetektől próbálkoztunk mindenféle alternatív lehetőséggel, módszerrel, ami szembe jött (a teljesség igénye nélkül: akupunktúra, természetgyógyászati ágak, családállítás, Aviva torna, gyógyító kövek, színterápia, inzulin és számtalan más étrend, sok étrend kiegészítős kúra, méhpempő, biorezonancia, aura tisztítás, hormonkrém, homeopátia stb.) valamint folyamatosan foglalkoztunk a lelki egyensúlyunkkal is, ami szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy ilyen helyzetben egy kapcsolat működni tudjon és egyenként se őrlődjünk fel a folyamatos kudarcok, megpróbáltatások miatt, amelyek kihatnak a személyes állapotunkra, családi, munkahelyi kérdésekre is.

Miben vagytok mások, mint mások? Semmi speciális nincs a történetünkben. A várakozási idő alatt minden fórumon és módon igyekeztünk tájékozódni, kérdéseinkre válaszokat találni. A barátkozási időszakban derült ki, hogy általában nem szokták a nevelőszülőt a gyermek új otthonába meghívni. Nálunk ez nem volt kérdés. Nagyszerű embereket ismertünk meg bennük, és hisszük, hogy a szeretetükkel a mi kisfiunk több lett és ez után is így lesz. Szerettük volna, ha látja a nevelőanya, hogy hová kerül a kisfiú, akit több mint egy évig szeretettel nevel, és biztosítottuk róla, hogy kapcsolatban maradunk ez után is. Talán ebben picit mások vagyunk, de persze tudjuk, hogy ez mindig az összes szereplőtől is függ.

 

Ki érkezett? Zalán zárt örökbefogadás útján, megyei listáról érkezett, egy zöld megyéből, feltehetően cigány származású. Születése óta nevelőszülőknél, szerető családban nevelkedett négy másik kisgyermek között. Pont egyéves volt, amikor megkapta a határozatát, de kapacitás és adminisztratív akadályok miatt már 15 hónapos volt, mikor az adatismertetésre bemehettünk. Három nap múlva találkoztunk is vele, de újabb három hetet vártunk, mire a barátkozás elkezdődhetett, mivel a nevelőcsalád is és mi is lebetegedtünk.

Mennyit vártatok? Másfél évet vártunk. Nekünk a várakozási idő nem volt olyan megterhelő, mint ahogy másoktól hallottuk. Felkészültünk az érkezésére, előkészítettük a szobáját, megvettük azokat a dolgokat, amik biztos kelleni fognak, plusz épp egy felújítási munkálat folyt ebben az időszakban, mellette sokat dolgoztunk, így gyorsan elszállt az idő.

Mennyit várt a gyerek? A határozatától számítva 3 hónapot várt. Születése óta nevelőszülőknél élt, a vér szerinti anya nem tett lemondó nyilatkozatot, ezért már egyéves lett, mire a határozat elkészült.

Miért pont ő? 0-2 éves korig, korrigálható egészségi állapotú babát vártunk. Származással kapcsolatos bizonytalanságunk a bővülő ismereteinkkel elmúlt. Mi voltunk az elsők, akinek kiajánlották, és nekünk is ő volt az első kiajánlás. A tanácsadónk az adatismertetéskor büszkén mondta, hogy ilyen szép státuszt ritkán szokott felolvasni (egy éves korban végzett pszichológiai és gyógypedagógia vizsgálat). Ennek nagyon megörültünk, mert én nagyon vágytam arra, hogy egészséges gyermekünk legyen. A másik vágyam az volt, hogy minél kevesebbet sérüljön a kis lelke, mire rátalálunk. Születésétől fogva nagy szeretetben nevelték, amiért nagyon hálásak vagyunk a nevében is. Érdekesség, hogy a telefonhívást közeli hozzátartozónk temetésén kaptuk. Másik közeli hozzátartozónkkal pedig egyezik a szülinapjuk. Harmadik közeli hozzátartozónk szülinapján kaptuk meg a végleges határozatot. Ahogy mondani szokták, mi is úgy hisszük, hogy ő nekünk született.

Miért pont ti? A telefonhívás előtt egy hónappal érdeklődtünk a sorszámról, az alapján nem mi jöttünk volna. Amikor Zalán megkapta a határozatát, a tanácsadó (ahogy fogalmazott) egyből ránk gondolt. Ráadásul a nevelőcsalád tőlünk néhány kilométerre lakik, ami messzemenően megkönnyítette a barátkozást. Erre a barátkozás alatt is minden nap hálával gondoltunk. Hisszük, hogy nincsenek véletlenek és örülünk, hogy pont a közelünkben helyezték őt el.

A tanács, ami jól jött volna utólag? Barátkozás ideje alatt rengeteg kérdés merült fel bennünk, és akkor jó lett volna, ha találkoztunk volna sok olyan történettel, kinél mi hogy ment. Az altatás egy ilyen kérdés volt, mikor már a déli alvás nálunk volt. Vagy mikor már végleg nálunk aludt, és ahonnan jött, ott külön szobája volt, így dilemma volt, hogy mi lesz akkor a jó: ha mindent úgy csinálunk, mint ahogy eddig megszokta, vagy inkább az igényeihez alkalmazkodva változtatunk dolgokon. Az utóbbi vált be egyébként. Így említve apróságok, de akkor, amikor benne vagyunk, ezek mindennél fontosabbnak tűnnek. Szerencsések vagyunk, hogy ennél nagyobb gondunk nem volt 🙂

A legnagyobb problémátok most? Egyelőre szokjuk a napi ritmus átrendeződését, ami hozzá van igazítva. Így mi ahhoz képest későn vacsorázunk, korán ebédelünk és mivel a konyhából nyílik a gyerekszoba, sokat lopakodunk. 😀 Ez majd idővel biztos rendeződni fog, problémának nem neveznénk, inkább aktuális feladatnak.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva? A nagy könyvhöz képest sokkal gördülékenyebben ment minden, mint amit általánosságban hallani lehet. Az első Tegyesz látogatásunk után másnap megvolt a környezettanulmány, következő héten az első alkalom a pszichológusnál, és ugyanezen a héten a tanfolyam. Rá két hétre volt a második pszichológia, két hónap múlva pedig megvolt a határozatunk.

A várakozás ideje nem volt stresszes, az első kiajánlás lett a végleges, egészséges babát kaptunk, szerencsés előélettel, szerető nevelőcsaládtól. Jól ment a barátkozás, szóval összességében minden ideálisan történt. Nehéz volt, de messze nem úgy, amire számítottunk. Fel is voltunk készülve mindenre.

Zalán nem szenvedett sem betegségtől, sem bántástól, fejlődésben nincs elmaradva, kiváló nevelőcsaládhoz került, személyisége nyitott, érdeklődő, nyugodt. Jó étvággyal eszik, jól alszik és végtelenül cuki. Kívánni sem lehet jobbat.

Egyedül annyi volt talán más, hogy betegségek (influenza járvány, műtét) miatt három hetet vártunk az első rápillantástól, de utána minden simán ment.

Három találkozás után (a közelség miatt) már nálunk folyt a barátkozás, így mire végleg elhoztuk, már jól ismerte új otthonát. Férjemmel mindketten meg tudtuk oldani, hogy a legideálisabb körülmények közt folyhasson a barátkozás, ami két és fél hét volt. Az első héten három alkalom, azután minden nap, és egyre hosszabb ideig találkozhattunk. Majd a hazaérkezése után a férjem még két hétig itthon volt. A nevelőanyuka mindenben segítette a folyamatot. Az első másfél hétben az éjszakái nyűgösek voltak, de ott voltunk mellette és napról napra érezhető volt, ahogy alkalmazkodik új életéhez.

Miről olvasnál szívesen: Zalán érdekeit mindenek felett szem előtt tartva fogjuk őt nevelni. Szeretnénk, ha természetes lenne számára a története, és hogy úgy nevelkedjen, hogy tudja, nem ő az egyetlen, akit örökbe fogadtak, és mindig tudjon beszélgetni róla velünk. Ezért nagyon szívesen olvasnék olyan interjúkat, történeteket, amelyek segítenek előrevetíteni, hogy a felnövekedése ideje alatt mikor milyen kérdések foglalkoztatják, és milyen mélységében. Felnőtt örökbefogadottak sikertörténeteit is szívesen olvasnánk, amik arról szólnak, mit csináltak jól a szülők.

******

Kik vagytok? Budapesti 40-es pár vagyunk, és nálunk Olivér az első gyerek. Több éves lombikos kálvária után döntöttünk úgy, hogy itt az ideje, hogy más módon találjunk megoldást, és beadtuk a papírokat az örökbefogadáshoz. Mondhatnánk, hogy előbb is lehetett volna, de akkor nem Oli lenne velünk, ami persze teljesen elképzelhetetlen. Természetesen akkor még fogalmunk sem volt semmiről. Hogy megy ez? Mi fog történni? Stb…, de belevágtunk, mert úgy éreztük, hogy semmiképpen nem maradhat ki a gyerek az életünkből.

2016 december elején kaptuk a hívást, hogy pár óra múlva már a kórházban van jelenésünk, ahol megtekinthetjük a babát. Egy kis szobában hagytak minket pár percre, hogy eldöntsük, mit szeretnénk, de hát nem is volt kérdés. Oli jól megnézett magának minket, és mint aki megnyugszik, hogy jó kezekben lesz, pár perc múlva el is aludt. Innentől nagyon gyorsan mentek az események, rohanás, bevásárlás, ügyintézés, babázás. Visszagondolva felfoghatatlannak tűnik, de akkor csak csinál mindent az ember.

Miben vagytok mások: Mindenben 🙂

Ki érkezett? Olivér, egy alapítványon keresztül. Még egy napos sem volt, amikor megismerkedtünk. Most már két éves és négy hónapos, odavan az autókért, imád festeni, mindenkit azonnal az ujja köré csavar, és saját bevallása szerint a neve Olivér Tünemény, és ezt mi sem tudjuk megcáfolni.

Miért pont Ő? Nem is kérdés, mert Ő a kisfiunk, és mi vagyunk a szülei. A vicc, hogy még a nézése is ugyanaz, mint az apjáé, a dumája meg elképesztő.

Miért pont Ti? Mert Olivér minket választott. Kb. 3 évet vártunk, és éppen azt tervezgettük, hogy a karácsonyi szünetben végre kicsit kipihenjük az év fáradalmait, amikor jött a hívás, hogy egy „kis” programváltozás lesz.

Tanács, ami jól jött volna utólag: a nagyszülők tanácsainak tárháza kimeríthetetlen, így nem hisszük, hogy lenne olyan tanács, amit mi nem kaptunk volna meg.

Legnagyobb probléma: Olivér kissé válogatós, így az étkezés néha elég kalandos, de a legnagyobb izgalom jelenleg az óvoda keresése.

******

Nicknév: Manó

Kik vagytok? Neki csak Apa (Laci – 42) és Aja (Vera – 36) vagyunk. 11 éve vagyunk együtt, ebből 9 házasság. Apának az első házasságból van két gyerkőce, Dorina (majdnem 17) és Márk (14,5), a Nagy Tesók. Egészségügyi okok miatt nem lehetett vér szerinti babánk, lombikkal nem próbálkoztunk.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem vagyunk mások és pont ez a lényeg. Mi is csak boldog, békés családot szerettünk volna, mint oly sokan.

Ki érkezett? Krisztián Marcell született nekünk még 2017 karácsonya előtt. Egy hónaposan került nevelőszülőkhöz, onnét hozzánk. 13 hónapos volt, amikor a barátkozást megkezdtük, 14, mikor az ideiglenes kihelyezésre sor került. Most 15 hónaposan már a családunk szerves része. Somogy megye, megyei lista.

Mennyit vártatok? 2018. január 4-én volt az első Tegyeszes megbeszélésünk. Jogerős örökbefogadói határozatunkat 2018. október 2-án vettük kézbe. Az a bizonyos telefon 2019. januárjában szólalt meg.

Mennyit várt a gyerek? Mennyit várt? Túl sokat! 2018 decemberében kapta meg a határozatot az örökbefogadhatóságról. Egy évig tartott mindezt elintézni úgy, hogy a szülők egyáltalán nem is érdeklődtek utána.

Miért pont ő? 0-3 év közötti, nemi megkötés nélküli, látható rasszjegyektől mentes gyermeket szerettünk volna. Betegségekkel kapcsolatban is voltak engedményeink.

A tavalyi év végén lehetőségünk lett volna egy újszülött kislány örökbefogadására. Mi kaptunk az alkalmon, és ezért amikor az ügyintézőnk megkeresett minket azzal, hogy lenne egy 1,5 éves fiúcska, visszautasítottuk. Idő közben az anyuka meggondolta magát. két szék között a pad alá… De ennek így kellett lennie, hogy ma itt lehessen velünk a Kincsünk! Akkor nagyon bántott minket a dolog, de most már abszolút nem. Ennek így kellett lennie.

Miért pont ti? Lerágott csont, de nekünk született. Amikor elkezdtük az egész procedúrát, akkor a 45.-ek voltunk. Januárban a 24.-ek. Aztán megszólalt a telefon. Nem hiszem, hogy a sorszám számított. Talán pont ránk volt szüksége, ahogy nekünk Őrá.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Bármi és minden. Egy teljesen kezdőnek (mint Aja), minden segíthet.

A legnagyobb problémátok most: Próbálunk a délelőtti alvásról leszokni… Heti 1-2 nap még azért bealszik.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A tanfolyamon felkészítenek a negatív kritikákra, a bántó hozzáállásokra. Szerencsések vagyunk, a környezetünkben mindenki nagyon jól fogadta a dolgot, egy rossz megjegyzést sem hallottam. Vadidegenek bizonygatják, hogy éppen Apára, vagy Ajára hasonlít a gyerek… 🙂

Miről olvasnál szívesen? Szívesen olvasnék még több örökbefogadásos történetet, minden oldalról, legyen az örökbefogadó szülő, örökbeadó, vagy örökbefogadott szemszögéből.

******

Kik vagytok? Budapesti házaspár vagyunk (40 és 42 évesek). 21 éve vagyunk együtt. Mindig szerettünk volna gyereket, de nem siettük el. Az elméletből csak tavalyelőtt lett gyakorlat. Kiderült egy olyan egészségügyi probléma, ami szinte lehetetlenné tette, hogy vér szerinti gyerekünk legyen. Elindultunk a lombik felé és bejelentkeztünk a Tegyesznél is (gondolván, hogy az utóbbinál úgyis nagyon hosszú a várakozási idő és minél előbb elkezdjük, annál hamarabb peregnek le az évek – ez utólag már viccesen hangzik). A bejelentkezéskor nagyon kedves ügyintéző foglalkozott velünk, sokat beszélgettünk. Az általunk megadott paraméterek alapján 4-6 év várakozási időt prognosztizált nekünk. Lelkiekben elkezdtünk erre berendezkedni, elkezdtünk volna a lombikhoz pár vizsgálatot, amikor jött az a telefon.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy sokban különböznénk másoktól, talán annyi, hogy az egész örökbefogadási folyamat során hatalmas szerencsénk volt. Minden úgy alakult, mint a mesében: kedves ügyintéző, jó fej pszichológus, vidám tanfolyam, rövid várakozás, jó fej nevelőszülők, cuki gyerek, gördülékeny barátkozás.

Ki érkezett? Származási kikötést nem tettünk (csak az erős rasszjegyeket zártuk ki), az egészségi állapotos táblázatban a legtöbb betegségre vonatkozóan a „további tájékoztatást kérek” rovatot jelöltük meg, nemi kikötést nem tettünk. Így 3,5 éves szőke, kék szemű, egészséges kislányunk érkezett, országos listáról.

Mennyit vártatok? 2018 februárjában jelentkeztünk először a Tegyesznél, határozatunk június elején lett, a telefont szeptemberben kaptuk (ez is a csoda része), októbertől vagyunk hármasban.

Mennyit várt a gyerek? Kislányunk már 2017 szeptemberétől örökbe adható volt, de az aktáját a különböző szakemberek véleményével csak 2018 áprilisára állították össze. (Itt is felénk lejtett a pálya, hiszen ha rögtön kész lett volna az aktája, akkor még nem lehetett volna a mi gyerekünk, hiszen csak ezt követően jelentkeztünk.) Úgy tudjuk, hogy előttünk már volt egy kiajánlása, de abban az esetben az aktába való betekintésnél megállt az örökbe fogadni szándékozó.

Miért pont ő? Először 0-3 éves kort jelöltük meg, de a tanfolyam során átgondoltuk és módosítottunk 0-4-re. (Ez is az egyik szerencsés döntés, hiszen ő már elmúlt 3, mikor hozzánk érkezett, tehát az eredeti életkori intervallum alapján nem lehetett volna ő a mi lányunk.)

Többször is olvastuk, hogy az örökbefogadóknál már a rápillantáskor elindul a kémia és jön a rózsaszín felhő, stb. Nálunk nem voltak ilyen heves kezdeti érzelmek, de valahogy mégis (már az aktaismertetéstől kezdve) tudtuk, hogy ő a mi gyerekünk lesz. Utólag ezen sokat gondolkodtunk, de rájöttünk, hogy mi ilyen típusú emberek vagyunk, a kapcsolatunk kezdetén se volt lila köd, csak elkezdtük szeretni egymást egyre jobban. Valahogy ez esetben is így történt.

Miért pont ti? Csak találgatni tudunk. Valószínűleg több tényező szerencsés együttállása miatt. Egyrészt a fenti korhatár-emelés miatt, másrészt elfogadóak voltunk a bizonytalan származással kapcsolatban és azért is, mert a saját megyéjében nem tudták kiajánlani, mert kicsit a megye és több családtag él megyeszerte. De van olyan teóriám is, hogy a minisztériumban a mi aktánk esett az országos listát kezelő ügyintéző fejére.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Legyen több önbizalmad és legyél lazább! Eleinte bátortalanabbak voltunk, mikor a tanfolyamon hallottak és a gyakorlat között jelentős eltérését tapasztaltuk. Pl. a megyei Tegyesz kéthetes barátkozást javasolt és már volt is időpontunk a gyámhivatalba. Mi eléggé félve tártuk elő, hogy szerintünk kell még egy hét és csúsztassuk a gyámos időpontot is. De beestünk a nyitott ajtón, mert készségesen belementek.

A legnagyobb problémátok most: Problémának nevezhető nagyobb dolog nincsen. Most az óvodai beszoktatás van folyamatban, annak apró nyűgeivel és az életkorból adódó hisztik (amik szerencsére kezelhető mértékűek). Ezen kívül a lakás felforgatásán gondolkodunk, hogy kislányunknak nagyobb szobát tudjunk kialakítani.

Miről olvasnál szívesen? Bármilyen jellegű őszinte történetet szívesen olvasunk és a hosszútávú gondolkodást segítendő olvasnánk tesós történeteket, gyerekkel barátkozásról szólóakat is.

Szeretettel gratulálok a családoknak!