Beszélgetés a Pszinapszison – videó!

Általános

Újabb videó! A Pszinapszis XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvényén három pszichológus és egy jogász szakemberrel beszélgettünk az örökbefogadásról, én a moderátor voltam. A téma: amiről nem szoktunk beszélni az örökbefogadás kapcsán. Izgalmas volt a különböző területekről érkező szakemberek és a közönség között tolmácsolni. A beszélgetőtársak rendelkeztek egyetemi oktatóként, nevelőszülői hálózatnál, családsegítőben, igazságügyi szakértőként és örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is szerzett tapasztalattal, szóval sok szempontból ráláttunk a témára. A hallgatóságról nem tudunk ennyit, de ha elkezditek nézni, egy-két dolog az ő örökbefogadáshoz való viszonyukról is kiderül. A kerekasztalnál szóba kerültek a téma alapjai, az örökbefogadásról való beszélgetés a gyermekkel, az örökbeadó anyák háttere, a nevelőszülők, a rendszerben felnövő fiatalok sorsa, az, hogy karitatív tett-e az örökbefogadás, de olyan érdekességek is, mint a vér szerinti apák jogai vagy az örökbefogadás felbontása. Mindössze hatvan perc, és ebbe még a hallgatók kérdései is belefértek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem!

A felvétel a színpadi fények miatt kissé kásás, de úgyis a hang a lényeg. (Laptoppal készítettem. De hamarosan lesznek jobb színvonalú felvételek is a blogon!) Én középen ülök.

Előadók:

Bogár Zsuzsa pszichológus, Ágacska Alapítvány

Dr. Szabó Beáta pszichológus, Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért

Tárnokiné Dr. Törő Krisztina pszichológus, igazságügyi szakértő, Vecsési Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Dr. habil. Szeibert Orsolya jogász, ELTE

Moderátor: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu bloggere

Elhangzott: 2019. április 6-án.

Itt tudjátok megnézni a videót:

 

Legyenek videóposztok a jövőben is?

5 responses »

  1. Örültem, hogy végre láttam egy alapítványt, ami az örökbefogadó szülőket is segíti. Aztán rákerestem az oldalra, de úgy láttam, hogy a nevelőszülői hálózat van előtérben. Tud valaki olyan csoportról, alapítványról, akik a várakozó örökbefogadókat támogatná?

    Kedvelés

      • Szia! Mindenképpen érdemes a várakozás alatt eljárni közösségekbe. Itt van egy cikk a hozzáférhető társaságokról.

        A Mózeskosár-Ágacska-Örökbe-Romadopt négyese minden örökbefogadónak szól, bárki mehet a találkozókra.
        A nyílt örökbefogadást közvetítő civilek általában a náluk várakozókat és örökbefogadókat várják a rendezvényeikre, illetve ezek tudják meg egyáltalán őket.

        Ezen kívül több vidéki városban van helyi szerveződés az ott élőknek, az örökbefogadás módjától függetlenül.

        https://orokbe.hu/2018/06/11/helyi-kozossegek-orokbefogadoknak-magyarorszagon/

        Kedvelés

  2. Szerintem nagyon érdekes és hasznos volt a beszélgetés, Zsuzsa!
    (s igen, egy szavazatod már van, én legalább is szívesen vennék videoposztokat is a jövőben!)

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.