Kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Általános

Itthon tabu, Amerikában szokás, nekem szívügyem. Avagy, amikor az örökbefogadó család tartja a kapcsolatot a vér szerinti szülőkkel, oly módon, hogy a gyerek is rendszeresen találkozik velük. (Ezt fogom nyitott örökbefogadásnak is nevezni, megkülönböztetendő a hazánkban szokásos nyílt örökbefogadástól.)

Miért is jó ez? Kinek jó ez?

Elsősorban a gyereknek. Az örökbefogadás pszichológiájában központi téma a titok, a tabu, az ismeretlen származás, az elutasítottság érzése. Bármilyen szerető családban nő fel a gyerek, érdekli, hogy kitől származik, kire hasonlít, miért nem a vér szerinti család neveli. Az is lehet, hogy úgy érzi, őt elhagyták. Nem feltétlenül beszél ezekről, ha nem olyan az otthoni klíma, de egész biztosan foglalkoztatja. Legtöbben elképzelnek egy fantomcsaládot, fantomanyát, mindez rengeteg energiát vesz el, és az identitásuk egy része homályban marad előttük. Aztán jönnek a felnőttkori gyökérkeresés szorongásai: mi van, ha közben meghalt a szülőanya, ha nem válaszol, ha nem találják meg, ha elutasít, vagy ha az örökbefogadók zokon veszik?

Amerikai család, ahol a vér szerinti és az örökbefogadó szülők rendszeresen találkoznak

Ha a gyereknek kicsi kortól rendszeres kapcsolata van a szülőanyával (akár testvérekkel, más rokonokkal is), akkor ezen problémák egy része egyszerűen kiesik. Nem kell fantáziálnia, hogy nézhet ki a szülőanyja, mert pontosan tudja. Nem kell spekulálnia, vannak-e testvérei, mert ismeri őket. Nem kell teóriákat kieszelnie, miért adták örökbe, mert pontosan látja a körülményeket. Nem kell aggódnia, hogy az örökbefogadó szüleit megsérti, hisz azok is támogatják, sőt ők szervezik a kapcsolatot. Nem azt érzi, hogy őt eldobták, hanem hogy őt számon tartják a vér szerinti családban, ő fontos, hisz a szülőanya évente eljön meglátogatni. Nincs titok, nincs fantom, eggyel több ember szereti. A vér szerinti család valószínűleg más életstílussal rendelkezik, de ez nem baj, a világ színes, a gyerek lát ilyet is, nyitottságot tanul.

Jó az örökbeadónak, a gyereket nem veszti el teljesen szem elől. Látja, hogy jó dolga van, követi a fejlődését, nem egy idegen a számára. Segíti a feldolgozást a folyamatos kapcsolat, ha be tudja vonni a látogatásokba a férjét, gyerekeit vagy szüleit, akkor nem egy magányos titok lesz az örökbeadott gyerek, hanem az élete része. Neki sem kell azon szorongania, hogy megkeresi-e majd a gyerek és mikor.

Jó az örökbefogadónak, mert jót akar a gyereknek, és mert nem neki kell az egész örökbefogadás minden részletét elmagyaráznia. Erősíti a bizalmat a gyerekkel, hisz a gyerek látja, nem kell titkolóznia, a szülei is támogatják a kapcsolatot. Nincs versenyhelyzet, ettől ő nem lesz kevésbé anya vagy apa, hisz a gyerek ismeri a szülőcsaládot, és mégse hagyja el őket. Ha bármi felmerül, később is tud kérdezni a szülőanyától a betegségekről, öröklésről, családi jellemzőkről.

Amerikában a kapcsolattartás elég elterjedt, 2007-es adat szerint az újszülöttként örökbeadott gyerekek kétharmada, a nevelőszülői hálózatból örökbefogadottak harmada érintkezik valakivel a vér szerinti családjából, s azóta csak még népszerűbb lett. Felmérések szerint a családok többsége pozitív tapasztalatokat szerzett a kapcsolattartással. Ott a közvetítők is fel vannak készülve erre, nagyon sokszor a kommunikációs hajlandóság is közrejátszik, melyik házaspárt választja a szülőanya, és már a lemondásnál szerződésben szabályozzák a felek, hogy fog zajlani a kontaktus később. Amerikai forrásokat böngészve, a következő témakörök merülnek fel a szerződés szövegezésénél, illetve a későbbi kapcsolattartásnál:

  • A kapcsolattartás formája: levélben számol be az örökbefogadó a gyerekről, fotókkal, vagy látogatja is az örökbeadó a gyereket?
  • Gyakorisága: milyen gyakran történik a kapcsolattartás?
  • Születésnapok: eljöhet-e az örökbeadó a gyerek születésnapjára? Küldhet ajándékot?
  • Költség: ki fedezi az útiköltséget?
  • Nevek: hogy szólítsa a gyerek a vér szerinti szülőt, nevezheti-e magát Mamának az örökbeadó?
  • Vér szerinti rokonok: a biológiai nagyszülők látogathatják-e a gyereket?
  • Tágabb család: az örökbefogadók rokonai, szülei is megismerhetik az örökbeadót?
  • Közösségi oldalak: legyenek-e ismerősök örökbeadó és örökbefogadó a Facebookon? Kiteheti a vér szerinti szülő a gyerek fotóját a Facebookra?

Persze, ha fennáll egy kapcsolat, akkor azzal együtt mindenféle probléma is bejöhet. Az ottani tanácsadó források kitérnek olyasféle problémákra, mint: Hogy kezeljék az örökbefogadók, ha az örökbeadó a megbeszéltnél gyakrabban vagy éppen ritkábban jelentkezik? Ha teljesen eltűnik? Ha bedrogozva érkezik a láthatásra? Ha pénzt kér? Elmondják-e neki, ha elváltak?

Lori Holden, amerikai örökbefogadó anya, aki a gyermeke életet adó anyjával közösen (!) írt könyvet a nyitott örökbefogadásról, azt vallja, hogy az ilyen kérdéseknél tegyük le az örökbefogadással kapcsolatos stresszt, és kezeljük a kérdést ugyanúgy, mintha a saját családunkból valaki tenné ezeket. Hisz ott is sok olyan emberrel találkozol rendszeresen, akik neked nem vérrokonaid (mondjuk az anyósod, apósod vagy az unokatesód férje), magadtól nem is járnál össze velük, de mivel rokonok, az évi egy karácsonyt kibírod velük. Mit teszel, ha anyósod akarja olyankor meglátogatni a gyereket, mikor épp elfoglaltak vagytok? Ha a férjed keresztanyja édességekkel tömi? Ha a sógorod berúgva érkezik a családi bulira? Hát, szerinte valahogy ugyanúgy kell kezelni a vér szerinti családdal való konfliktusokat. Ha pedig a szülőanya minden második időpontra nem jön el, az segíthet a gyereknek megérteni: olyan kaotikus az élete, hogy abba nem fért bele egy gyerek. Egy másik örökbefogadó anyát pedig az sem tántorít el, hogy a szülőanya néha bedrogozva érkezik, ő azt a megoldást találta ki, hogy semleges terepen, például egy kávézóban ülnek össze, és ha az anyuka nem tiszta, akkor tíz perc múlva lelépnek. Úgy gondolja, hogy a gyereknek fontos ez a kapcsolat és nem akarja megszakítani.

Ariel, aki nyitott örökbefogadásban nőtt fel Amerikában, mellette a vér szerinti majd az örökbefogadó szülei

Természetesen, vannak olyan helyzetek, mikor a személyes összejárás nem érdeke a gyereknek, ha a szülők bántalmazták, vagy ha nincs biztonságban a találkozásokon. A nyitott örökbefogadás fanatikusai szerint azonban ilyenkor is lehet olyan rokon a származási családban, aki normális és akivel tarthatjuk a kapcsolatot, nagyszülő, nagynéni, testvér. (Ne feledjük, hogy az örökbeadásról az anya, esetleg még az apa dönt, és a gyerek az összes többi rokonát is elveszti.) Ha más nem megy, legalább szellemileg érdemes nyitottnak maradni és a gyerek kérdéseire őszintén felelni, amennyi információ van, azt átadni. A nyitottság jelent egy örökbefogadási gyakorlatot, de egy filozófiát is a tengerentúlon.

Térjünk át a magyar helyzetre. Nálunk az a fajta kapcsolattartás egyáltalán nem jellemző, ahol a gyerek találkozik a vér szerinti szülőkkel az örökbefogadás után. Maroknyi ilyen családot ismerek, ők vagy nagyon elkötelezettek, akik a közvetítő szervezet berzenkedése ellenére is találkoznak, vagy nevelőszülőként fogadták örökbe a gyereket és a korábbi látogatásokat nem állították le, vagy ez volt a feltétele a megállapodásnak. De egyszerűen a hazai helyzet még nem érett a kapcsolattartásos örökbefogadásra, sok a félelem, a tévhit a témáról. Olyan, szelídebb kérdések is végletesen megosztják az örökbefogadói közösséget, mint hogy ha van a szülőanyáról fotó, betegyük-e a gyerek albumába (a szakmai válasz: igen), vagy eláruljuk-e a gyereknek a szülőanya nevét és hogy vannak vér szerinti testvérei. Gyakori előítélet a szülőanyákkal kapcsolatban, hogy ezek szívtelen nők, ami nem igaz. Többségük nagyon is szereti a gyereket, de a körülmények és egyéni rossz döntések bizonyos kombinációja miatt nem volt képes a felnevelésére. Nincs szakember, erőforrás a találkozások mediálására. Amire leginkább nyitottak az örökbefogadók itthon, az a vér szerinti testvérekkel való kontakt, ha azok másik örökbefogadó családnál élnek. Erre a civilek többsége nyitott is.

A képen egy kanadai család. Olivia vér szerinti apja és nagyszülei minden nyáron két hetet az örökbefogadóknál töltenek

Ahol a kapcsolattartás egyáltalán felmerül, az a nyílt örökbefogadás, mikor a két fél találkozik. Ekkor van mód megállapodni, hogy később jelen lesznek-e egymás életében és milyen formában. Ahol igen, többnyire ott ez annyit tesz, hogy az örökbefogadó minden karácsonykor vagy szülinapon küld fotókat a gyerekről, általában a közvetítő szervezeten keresztül. Vagy amikor az örökbeadó kéri. Ez is jó dolog, de ettől még a gyerek nem fogja ismerni a vér szerinti családot, bár legalább el lehet mondani, hogy érdeklődnek utána. Mindenesetre, aki erre nyitott, az örökbefogadásnál beszélje meg a későbbieket. Fontos tudni, hogy minden jog a gyerekkel kapcsolatban az örökbefogadóé, ha egyszer lezárult az ügy, tehát ő dönti el, ki találkozhat a gyerekkel.

A kapcsolattartásnak van néhány alapfeltétele a vér szerinti és az örökbefogadó szülő részéről is

  • a gyereket ne veszélyeztesse a találkozás
  • mindkét fél a gyerek érdekét nézze
  • ne rivalizáljanak egymással, mindenki fogadja el a saját szerepét a folyamatban
  • ne a másiktól várják a saját (vagy éppen a gyerekkel kapcsolatos) problémáik megoldását
  • tisztelettel, nyitottan közeledjenek egymáshoz, induljanak ki a másik jó szándékából
  • ne mondjanak a másikra rosszat a gyereknek
  • fogadják el, hogy a másik fél más elvek szerint, más körülmények közt él, bízzanak a gyerekben, hogy ettől gazdagodik.

Kicsit úgy hangzik ez, mint egy kulturált válás utáni felállás, igaz? Mirah Riben amerikai szakíró, aki maga örökbeadó volt, azt vallja, hogy a vér szerinti szülő akár úgy is jelen lehet a gyerek életében, mint mondjuk egy különélő szülő válás után: még egy ember, akire számíthat a gyerek.

Néhány tanács a hazai helyzetre adaptálva, személyes érintkezést fontolgatóknak:

  • vonjanak be közvetítő szakembert, aki jelen van a találkozásokon. Ez lehet a Tegyesz vagy a civil szervezet embere, pszichológus, védőnő, családsegítő, szociális munkás vagy bármilyen segítő szakember. Értse, mi az örökbefogadás, és tudja mindkét felet segíteni a kapcsolattartás során felmerülő problémákban.
  • Az örökbefogadó diktálja az ütemet.
  • Ne a legelején kezdjék a találkozásokat. Az első év kritikus, az örökbeadók ilyenkor küzdenek a gyásszal, az örökbefogadók pedig a családdá válással vannak elfoglalva. Akkor engedjék be (vissza) a szülőanyát az életükbe, ha a kötelék már megszilárdult a gyerekkel.
  • Utána viszont nem érdemes sokáig halogatni, a totyogó kor ideális olyan szempontból, hogy a gyerek még nem beszél, nem kérdez, mindkét fél megnyugodhat, hogy semmi drámai nem történik ilyenkor.
  • Legyen jó élmény a gyereknek a találkozás. Az örökbeadó ne sírjon, ne rohanja le a gyereket, hisz elsőre neki ő egy idegen néni.
  • Mivel a hazai örökbefogadásokban jellemzően nagy társadalmi különbség van, érdemes semleges terepen összefutni (fagyizó, játszótér). Egyik fél se érezze magát kényelmetlenül, hogy a másikhoz képest nagyon szerény/puccos lakáskörülményei vannak. Ugyanezen okok miatt a nyár jobb időszak, mint a tél.
  • Évi egy vizit arra pont elég, hogy ne folyjanak bele egymás életébe, de a kép élő maradjon. Természetesen ki-ki maga dönt a találkozások gyakoriságáról.
  • Ha a gyerek már nagyobb, ő is beleszólhat a látogatások tervezésébe a maga szintjén (Fagyizni menjünk vagy pizzázni? Húsvétkor menjünk vagy a nyári szünetben?) Az örökbefogadott gyerekekkel nagyon sok minden csak történik, ez kicsit visszaadja nekik a kontrollt.
  • Nem az örökbefogadó dolga a vér szerinti család segélyezése. Ha mégsem tud ellenállni, akkor oly módon támogassa őket, hogy ne derüljön ki, ki áll a háttérben, azaz vonjon be egy fedőszervezetet, egyházat, jótékonysági alapítványt, családsegítőt. Így nem fogja magát az örökbeadó kínosan érezni.

Összességében tehát a nyitott örökbefogadásban a vér szerinti család távoli rokonként van jelen az örökbefogadott gyerek életében.

Van köztetek, aki tartja a kapcsolatot a vér szerinti családdal, vagy gondolkodik rajta? 

7 responses »

  1. Nagyon jó ez a cikk! Sokat olvastam már a témában és éppen tegnap este beszélgettünk a férjemmel arról, hogy mi elképzelni sem tudjuk, hogy milyen veszteség egy öf gyerek számára, ha mit sem tud a vsz családjáról, a valós gyökereiről. Én elkötelezett híve vagyok a nyitott öf-nak, vagyis a vsz szülővel, családdal való kapcsolattartásnak. Igaz, jelenleg még csak várakozunk, de alig hiszem, hogy pusztán attól a ténytől, hogy “kézzel foghatóvá” válik a most még csak álmainkban létező baba, ez megváltozna. Tény, hogy kettőn áll a vásár és ha a vsz nem nyitott a kapcsolat tartásra, mi nem erőltethetjük – a közvetítő civil szervezetnek azért mindenképp juttatnánk el ebben az esetben is infokat, képeket, hátha valamikor a vsz mégis megkeresi őket -, de rendkívül fontosnak és hasznosnak tartom, hogy itt Magyarországon, az előítéletek hazájában is végre téma ez.

    Kedvelés

    • Ez lehet egy szempont is, például lehet szólni, hogy ti erre nyitottak vagytok és ilyen anyával hozzanak össze.
      Amúgy azt gondolom, hogy egy lemondás előtt álló terhes nő sokszor “billeg”, sokáig nem egyértelmű, mit akar, nagy szerepe van a segítőnek, mi felé tereli, milyen lehetőségeket vázol fel neki. Márpedig ha úgy edukálják az asszonyt, hogy kapcsolattartás nincs és nem is lehetséges, akkor nem fogja ezt kérni. A civilek is félnek a közvetlen kapcsolattartástól, nem akarnak problémákat.

      Kedvelés

  2. Sziasztok! Én nagyon sokat gondolkodom ezen. Jó -e gyereknek? Nem sérül? Érdemes eleinte intenzívebben tartani a kapcsolatot a nevelő szülővel majd ritkítani? Nem tudom mi a jó. Úgy gondolom a helyzet fogja hozni. Ki mennyire nyitott. Persze az is számít, hogy a nevelőszülő, hogy áll hozzá. Nagyon érdekes a cikk. Szeretném én is a nyitott örökbefogadást. Örülnék ha a gyermek látná, hogy honnan jött. Hogy van háttere. De félek is tőle, hogy rosszul sül el.

    Kedvelés

  3. Köszi a cikket! Gondolatébresztő, még rágódnom kell rajta. Amikor a My felsh and blood című filmet néztük, akkor is felmerült, hogy milyen a gyerekeknek-örökbefogadónak-örökbeadóknak a kapcsolattartás. Kívülállóként felkavaró volt látni – főleg az egyik életadó anyát és az ő viszonyát a fiához. Eddig csak annyit képzeltem el (mi is csak várakozunk), hogy az éleatadó keresztnevének és esetleg egy fényképnek örülnénk és mi is szívesen küldenénk fényképet a gyerekről. De ha a Tegyesz nyitott lesz/lenne a közvetítésre, nem zárkóznék el a gondolattól. Vagy ha a későbbiekben már a tanfolyamon felvetődne a lehetőség, lehet, hogy többen vágnának bele. Bár, amíg a tanfolyamnak még arról kell szólnia, hogy miért kell tudni a gyereknek, hogy örökbefogadott, addig messze vagyunk ettől Mo-n.

    Kedvelés

  4. Azért érdekes ez a felvetés, mert általában direkt nem ugyanabba a városba, településre adják a gyereket örökbe, ahol a vérszerinti szülő él, hogy ne zaklassa esetlegesen a rokonság a családot, most akkor minden pozitív hozadékával ezt az opciót is szépen visszahelyezzük. Maximum úgy tudom elképzelni az efféle kapcsolattartást, ha a vérszerinti szülő is végez hozzá tanfolyamot, és ne a pillanatnyi érzelmei domináljanak, illetve semmiképp sem a lakóhelyen, hanem egy semleges harmadik városban esetleg.
    A gyerekek nagyrésze eleve nem úgy kerül a rendszerbe, hogy kirakják egy dobozban, hanem a szülő a maga szintjén szereti és ragaszkodik hozzá, a körülményei viszont nem alkalmasak egy gyerek felnevelésére. Az Egyesült Államokban országok vannak a vérszerinti és az örökbefogadó családok között, itthon úgy tudnám elképzelni ha innen pl Norvégiába fogadnak örökbe gyereket és ők tartják a kapcsolatot, a távolság pozitívvá válik.
    Nehezen tudom elképzelni, hogy ez itthoni gyakorlatban kivitelezhető az esetek 90%-ában. Plusz szerintem egy gyerekenek ez stresszt okoz. Mit érez az a gyerek aki látja az örökbefogadói színvonalát és 10-12 évesen már fogja látni a vérszerinti szülője helyzetét, nyilván szenvedést fog okozni neki a helyzet, szociálisan érzékeny a jó néveltetése révén, és mégis a vérszerinti szülője, rá fog nehezedni ennek a súlya is, akárhogy mondják neki hogy nem az ő feladata. Ne legyen igazam, de jelenleg ezt látom.

    Kedvelés

    • Mint írtam, Magyarországon ez a nyílt örökbefogadások esetében elképzelhető. Ott amúgy is tudják egymás nevét, címét a felek, bekerül a határozatba. Tehát az örökbeadó amúgy is tudja ezt. A gyakorlatban zaklatás nagyon ritkán fordul elő, a vér szerinti családnak elég bonyolult az élete és nem ér rá a gyerek után leskelődni. De aki fél a zaklatás lehetőségétől, az inkább ne nyílt örökbefogadásra vállalkozzon. És igen, a civileknél szempont, hogy ne egy kerületben vagy városban lakjon a két család. Évi egyszer meg el lehet menni Budapestről mondjuk Szabolcsba.
      A szociális helyzet valóban nyomaszthatja az arra érzékeny gyereket. Kérdés, mi a jobb, kis cseppekben megtudni a valóságot, vagy egyszerre szembesülni vele felnőttként. Illetve, ha látja, talán jobban érti, ő miért nem fért el ott. De ezekre nincs végső válasz.
      A kapcsolattartás nem kötelező, sőt jelenleg olyan nagy az “ellenszél”? hogy csak a nagyon elkötelezettek viszik véghez. Abban igazad van, hogy az örökbeadó szülőnek is kéne felkészítés hozzá, ezért is javasoltam közvetítő bevonását, aki segít neki felkészülni a találkozásokra és utólag feldolgozni ezeket.
      Biztos nem könnyű út és nem való mindenkinek, nem alkalmas rá minden örökbeadó és minden örökbefogadó sem. Ugyanakkor az is bizarr, hogy a gyerek nem tud semmit a vér szerinti anyjáról, egy fantomot képzel el, miközben a nő 1-2 órányira él tőle.

      Kedvelés

      • Megértem, hogy a legjobb szándék hozza létre ezt a lehetőséget. A személyes véleményem az, hogy egy gyereknek a legfontosabb a stabil nyugodt gyerekkor, lehetőleg zavartalan fejlődés, amikor stabil és erős fiatallá fejlődik, akkor jobban szembe tud nézni ezzel a történettel, és már tud önállóan dönteni, hogy szeretné-e ezt vagy sem. Szerintem egy örökbefogadás önmagában is nagy falat, az örökbeadó jelenléte nem szerencsés. De ez az én véleményem és érzésem, a világ annyira színes, hogy hely van benne mindenféle megoldásnak, biztos vagyok benne, hogy valakinek ez válik a javára, és így él teljes életet. Az hogy lehetőségként megjelent a nyílt örökbefogadásnál jó, azt nem tartanám jónak ha ez lenne az alap.

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.