Babaköszöntő 2019. november

Általános
Babaköszöntő 2019. november

Bemutatkoznak a nemrég örökbefogadott családok. Egy kislány anyukára lelt, egy házaspárhoz az első kisgyerek érkezett, két újszülött kislány családra talált, két házaspár pedig már a kistestvérnek örülhet. Szeretettel gratulálok a szülőknek! Jelentkezzetek a rovatba, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. 

Nicknév: Hamsa

Kik vagytok? Egyedülállóként fogadtam örökbe 2 év 4 hónaposan a kislányomat. Régóta tudtam, hogy ezt szeretném. Tudni azonban kevés. Zsigerből éreznem is kellett ezt ahhoz, hogy elinduljak az úton. 40 éves korom körül érett be ez az érzés. Nincsen olyan ismert problémám, ami miatt ne szülhettem volna. Nem próbáltam teherbe esni akkor sem, amikor párkapcsolatban éltem.

Miben vagytok mások, mint mások?  Néha azt hiszem, hogy rendkívül különlegesek vagyunk mi ketten együtt 🙂 Egy félig algíri anya a cigány kislányával… aztán rájövök, hogy pont olyanok vagyunk, mint minden másik egyszülős család, csak egy olyan családban, aminek szűkebb és tágabb értelembe vett tagjai a világ különböző pontjain élnek, házasodtak, alapítottak családot. Igen, talán abban különbözünk, hogy családi hátterünk nagyon multikulti. A vegyes házasságokból kifolyólag etnikailag és vallásilag is nagyon vegyes az összetétel: arab, magyar, német, cigány, muszlim, keresztény (annak több ága), ateista, zsidó rokonok ülték körbe eddig is az asztalt családi összejöveteleken. És ebbe a családba érkezett meg cigány származású kislányom.

Ki érkezett? 2 év 4 hónapos kislány, Somogy megyéből, országos listán, fizikailag, szellemileg, mentálisan és minden szempontból tökéletesen egészségesen. Csodálatos, lelkiismeretes nevelőszülők gondoskodtak róla, akik egyszerre nevelték szívvel és ésszel.

Mennyit vártál? Az első alkalmassági határozattól számítva 11 hónap telt el a kiajánlásig.

Mennyit várt a gyerek? Sosem látogatták. Koraszülöttsége miatt hónapokat töltött kórházban. Utána nevelőszülőkhöz került. 1,5 éves kora körül vált örökbeadhatóvá. Volt egy sikertelen ismerkedés, aminek a 3. hetében lépett vissza a pár.

Miért pont ő? Első kiajánlás volt. 0-4 évesig jelöltem meg az életkort, nem számítottam arra, hogy 4 évesnél fiatalabb érkezik. Származási kikötésem nem volt. Nemre vonatkozó kikötést sem tettem. A betegségeknél nagyon sok kategóriánál „bővebb információt kértem”. Országos listán várakoztam.

Miért pont te? Egy házaspárral lezajlott sikertelen barátkozás után a soron következő jelölt egy újabb pár volt, és én. Az illetékes gyermekvédelmis mellettem lobbizott. Engem nem ismert, de az előzmények alapján (sikertelen barátkozás és annak körülményei) és az anyagom alapján így látta jónak.

A sikertelen barátkozásról nem sokat tudni. A „hivatalos” indok külföldre költözés volt, de valószínűleg a feleség részéről alakult ki valamilyen ellenérzés.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Csupa olyan dolog történik, amire nem lehet felkészülni, nincs semmi, ami segíthet ezeknek elébe menni.

A legnagyobb problémátok most: A kislányom megdöbbentően jól viselte a nevelőcsaládból való elköltözést, a beilleszkedést, az összeszokást. Akaratlanul is folyton a „bomba robbanását” vártam. „Bomba” azóta sem robbant, de a viselkedésében önmagához képest radikális változás következett be. A korábban belül hordott feszültség kitör időről időre. Nehéz eldönteni, hogy az előélet, „hozott csomag” okozza a túlpörgést és hisztiket, vagy tisztán életkori sajátosság.

A hivatali ügyintézés, a bölcsődei felvétel elképesztően nyögvenyelős és nehéz volt, sok esetben méltatlan helyzeteket generált.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: túl szép minden ahhoz, hogy igaz legyen. A tanfolyam rózsaszín köd eloszlató módszere nagyon hasznos. Sokkal nehezebb időszakra számítottam.

Miről olvasnál szívesen? Eddig csak hasznos és érdekes témákkal találkoztam. Rengeteget segített a blog a várakozás során, és azóta is. Nincs hiányérzetem.

******

Nicknév: Szilvia és Zoltán

Kik vagytok? Házaspár vagyunk immár 15 éve. Közel 17 év sikertelen vér szerinti gyermekre várás után döntöttünk az örökbefogadás mellett. Első gyermekre vártunk.

Miben vagytok mások, mint mások? Szerintem semmiben. A legnagyobb kincs számunkra a gyermek és végre megadatott. Őszinte és tiszta szerelemben élünk 18 éve és szerettük volna megosztani ezt a szeretetet egy gyermekkel, egy családként.

Ki érkezett? Panka érkezett, Bács megyéből, a megyei listáról, 2 évesen, teljesen egészségesen.

Mennyit vártatok? Szinte napra pontosan 3 évet. Egy kis érdekesség: a kislányunk abban a hónapban fogant, mikor mi jelentkeztünk a Tegyeszhez 🙂 Ez a sors. Ebből is tudtuk, hogy Ő a mi lányunk.

Mennyit várt a gyerek? Már újszülött korában lemondtak róla, de a papírok húzódása végett a kislány két évet várt ránk.

Miért pont ő? 0-3 éves korig jelöltük meg a „kérelmet” és ő 2 évesen érkezett. Első kiajánlás volt és a tökéletes! Egy percig nem haboztunk, rögtön tudtuk, hogy igen, őrá várunk.

Miért pont ti? Előttünk egy házaspár nemet mondott, az okát nem tudjuk, de azt hiszem, ez nem is fontos. Mi következtünk a sorban a korát illetően, és valószínű a hasonlóság a gyermek és köztünk szintén döntő lehetett.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Igazából nincs olyan, amit ne tudtunk volna, illetve amire ne készítettek volna fel minket.

A legnagyobb problémátok most: Semmi problémánk nincs, túl vagyunk egy-két hisztihullámon, de álljuk mindhárman a sarat.

******

Nicknév: sanymarcs

Kik vagytok? Egy átlagos családnak mondanám magunkat. Első gyerekünk örökbefogadásával mér szerepeltünk itt: https://orokbe.hu/2017/03/16/babakoszonto-2017-marcius/

Ki érkezett? Egy okos, 15 hónapos kis bohócot kaptunk, aki a bohókás, vicces természetével bearanyozza a napjainkat. Teljesen egészséges kislányt kaptunk.

Mennyit vártatok? Kicsit több, mint egy évet vártunk.

Mennyit várt a gyerek? Sosem látogatta senki, a kórházba hagyta a vér szerinti anya.

Miért pont ő? Szerelem volt első látásra.

Miért pont ti? Mi voltunk az első jelöltek.

Mit szól a nagy? Nagyon várta és első perctől kezdve, olyan mintha világéletükben együtt nőttek volna fel.

******

Nicknév: Dikóca

Kik vagytok? 2011-ben házasodtunk össze a férjemmel, 7 gyermek nélküli év és több sikertelen inszemináció után döntöttünk végleg az örökbefogadás mellett.

Ki érkezett? Nina érkezett hozzánk, ebben az évben, egészséges, fehér bőrű, csupa szem kislány. Borsod megyében a Tegyeszen keresztül kaptuk meg a szemünk fényét. Kéthónapos volt, amikor először találkoztunk.

Mennyit vártatok? 2 év 7 hónapot

Mennyit várt a gyerek? Kétnaposan mondott le róla a vér szerinti anyukája. Hosszas orvosi kivizsgálás után került a csecsemőotthonba, ahonnan hazahoztuk.

Miért pont ő? Mindegy volt a baba neme és származása. Egészségügyi állapotnál mindenhová a bővebb tájékoztatást jelöltük be. Megláttuk és tudtuk: ő a mi kislányunk. Hiába adtak gondolkodási időt (egy hétvégét), mi akkor ott rögtön tudtuk.

Miért pont ti? Elfogadóbbak voltunk talán, mint az előttünk lévők.

******

Nicknév: Nincs

Kik vagytok? 32 és 35 éves házaspár, 15 éve vagyunk együtt. Első gyermekre vártunk, több lombikpróbálkozás áll mögöttünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Végigjártuk a saját utunkat a családdá válásig. Talán annyit tudnék megemlíteni, hogy fiatalon találtunk egymásra, mindig tudtuk, hogy nagyon szeretnénk gyerekeket, így a sok éves próbálkozás ellenére viszonylag fiatalon válhattunk anyává és apává.

Ki érkezett? Emma, gyönyörű, tündéri egészséges újszülött kislány, megyei listáról érkezett (zöld megye).

Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számítva 3 évet vártunk.

Mennyit várt a gyerek? 3 napos korában láthattuk először és 10 naposan hoztuk haza a kórházból.

Miért pont ő? 0-1,5 év közötti egészséges vagy korrigálható állapotú gyermekre vártunk. Korábban volt egy kiajánlásunk egy 1,5 éves kislányra, akit az egészségi állapota miatt nem tudtunk vállalni, illetve volt egy érdeklődő hívásunk országos listáról egy 2 hónapos kisfiúval kapcsolatban, de Emma közben megérkezett hozzánk. Vele kapcsolatban nem volt egy pillanat habozás sem bennünk, már a telefonhívásnál éreztük, hogy ő az, akire vártunk! Az első találkozáskor rögtön igent mondtuk a folytatásra.

Miért pont ti? A sorszámunk szerint a sor elején jártunk már, és annyit mondtak, hogy hozzánk illesztették ezt a kislányt. Ezen kívül a kórházban már csodálkozó szemekkel méregettek minket, mert elmondásuk szerint Emma nagyon hasonlít a férjemre 🙂

A tanács, ami jól jött volna utólag: Ne aggódjunk az ügyintézés menetén, dokumentumok beszerzésén, minden megy a saját útján és a legtöbb automatikusan, illetve ne akarjunk mindent tökéletesen csinálni, mert csak felesleges frusztrációt okoz.

A legnagyobb problémátok most: Minőségi időt tudjunk együtt tölteni a férjemmel kettesben, valamint a rengeteg babaholmi tárolására helyet találni. 🙂

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Meglepő volt, hogy nekünk kellett „közvetíteni” a kórház és a Tegyesz között, mikor milyen információra, dokumentumra volt szükség a továbblépéshez. Viszont kellemes csalódás volt, hogy mennyire alkalmazkodott hozzánk a Gyámhivatal és a Tegyesz is, maximálisan segítőkészek voltak.

Miről olvasnál szívesen? Minden téma érdekel, de leginkább az foglalkoztat, hogyan tudjuk a legjobban támogatni lelkileg a lányunkat az örökbefogadás tényével kapcsolatban.

******

Nicknév: Vixicat

Kik vagytok? Közel 2 évtizede egymásra talált házaspár vagyunk. Majdnem 4 éves Péter fiunkkal éltünk együtt imádatban egynapos korától, a Gólyahír Egyesület segítségével találtunk otthonra egymásban.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem gondolom, hogy bármiben mások lennénk. Sziklaszilárd hittel vágtunk bele az örökbefogadásba, mert azt éreztük, hogy gyermek nélkül biztosan lehet élni, de számunkra nem lenne érdemes.

Ki érkezett? Kornél kicsibabánkat még pocakban ismertük meg. Annyira megkönnyebbültünk a találkozástól mindannyian, hogy másnap hajnalban már el is indult hozzánk.

Mennyit vártatok? A jogerős határozat kézhezvételétől számítva Péter fiunkra kereken 3 évet, míg Kornél babánkra további majdnem 4 évet vártunk. Minden pillanata megérte, hiszen nem két gyermeket kaptunk, hanem megérkezett hozzánk pontosan az a két gyermek, akikre mindig is vágytunk. Türelmet és alázatot tanultunk a várakozás hosszú évei alatt.

Mennyit várt a gyerek? Nem kellett várniuk, hiszen az Életet adók nyílt örökbeadással gondoskodtak róluk. Minden hálánk és tiszteletünk az Övék ezért.

Miért pont ő? Egyik gyermekünk esetében sem volt még halvány kérdés sem bennünk. Az első hívásoktól fogva megérezte a szívünk, hogy rájuk vártunk, pedig nagyon kevés és általános információt kapunk még ilyenkor (származás, gondozatlan titkolt terhesség, Életet adó kora, mely város felé kell vennünk az irányt). Kornél érkezése előtt 5 hónappal volt egy kiajánlásunk, a szívem ott sem hagyott cserben, annak a babának (egészséges, gyönyörű kislány) saját döntésem alapján nem lehettem az anyukája.

Miért pont ti? Talán mindkét alkalommal az volt az oka annak, hogy a vártnál kicsit előbb szólalt meg a telefon, mert elfogadóak voltunk nemre. Gondozatlan terhességek lévén egyik gyermekünk neme sem volt ismert születéséig, számunkra pedig ez nem volt kizáró tényező. Péterre várva még tettünk származási kikötést azzal indokolva, hogy tartunk a környezetünk reakcióitól, de születését követően bekerülve az örökbefogadói közösségbe megláttuk azt, mennyire nincs a származásnak jelentősége. Másodszori várakozóként már megértünk arra, hogy megértsük, ahhoz, hogy Péter kistestvérét a karjainkba tarthassuk, meg kell adnunk minden esélyt. Hittünk abban, hogy aki minket szeret, a gyermekeinket is nyitott szívvel fogadja. Aki pedig minket nem kedvel, vagy közömbös felénk, nincs is ráhatása az életünkre. Így vehettem aztán a karjaimba április elején teljesen cigány származású kisebbik kisfiamat, aki legnagyobb megdöbbenésünkre nem cigány származású bátyja klónjaként érkezett erre a világra. Az első találkozás világot rengető földrengését még a mai napig dolgozzuk fel.

A tanács, ami jól jött volna utólag: nem érezzük ennek hiányát. Talán azért is van ez így, mert a Gólyahír Egyesületnél várakoztunk, ahol mindig volt kit kérdeznünk, ha szükségesnek tartottuk. A várakozók találkozóján és a babaápolási tanfolyamon alkalomról alkalomra mindig hasznos információkhoz jutottunk. Talán azzal kapcsolatban jött volna jól egy kicsit több információ, hogyan várjunk kistestvért. Érzelmileg nagyon nehéz volt kezelni a nagyfiam vágyakozását és a sajátomét egyidőben. Sokszor voltam bizonytalan, mennyire szabad teret engedni a családban a várakozásnak. Nagyon féltettem őt attól, nehogy sérüljön ebben a helyzetben.

A legnagyobb problémátok most: Őszintén? Nincs ilyen. Ha ilyesmi szembejön velünk, azt általában megoldandó feladatként szoktuk megélni. Minden annyira természetesen és a helyén történik, mintha mindig is kétgyermekes édesanya lettem volna.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: egyelőre nem tudok ilyet írni. A tanfolyamon elhangzottak nagyon hasznos információk voltak. Elméleti tudás, amit szépen lassan építünk be a gyakorlati mindennapokba.

Miről olvasnál szívesen? Szívesen olvasnék többet az életet adói oldalról, arról, hogyan született meg a döntés, a feldolgozás folyamatáról és a döntés utóéletéről. De bármiről szívesen olvasok, ami örökbefogadással kapcsolatos. Minél többet írunk, beszélünk róla, annál többet teszünk az elfogadásáért, megértéséért.

******

2 responses »

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.