Itt a Babaköszöntő, az olvasók kedvenc rovata. Bemutatkoznak azok a családok, akik nemrég fogadtak örökbe gyereket. A rovatba a jelentkezés folyamatos, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címre írjatok.
Kik vagytok? Átlagos katolikus család vagyunk egy 10 éves vér szerinti gyerekkel. Mi nagyon szerettünk volna gyermeket, ő pedig egy testvérkét. Mivel nem érkezett természetes úton, az örökbefogadás mellett voksoltunk.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem gondolnánk, hogy mások vagyunk. Mi is csak a családbővülésre vágytunk, ahogy általában a többiek. Talán annyi különbséggel, hogy meg sem fordult a fejünkben a lombik vagy más orvosi beavatkozások. Úgy gondoltuk, ha nem hozzánk születik gyermekünk, akkor máshová. Megkeressük, kivárjuk egymást. A Jóistenre bíztuk.
Ki érkezett? Egy csodaszép másfél éves kislány érkezett megyei listáról (Győr-Moson-Sopron). Szuper nevelőszülei voltak, akik alig két hónapos kora óta nevelték, szerették. Hála a sok gondoskodásnak, egészséges, fizikailag és mentálisan is teljesen a korának megfelelő állapotú, okos, értelmes, s mindezeket megspékelve gyönyörű kislány.
Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számítva két és fél évet.
Mennyit várt a gyerek? Miután az édesanya nem látogatta, nagyon gyorsan örökbe adható státuszra került. Néhány hónap volt, mire a papírok elkészültek, s minket megtaláltak Neki.
Miért pont ő? Hivatalosan az első kiajánlásunk volt a két és fél év alatt. Előtte kétszer képbe kerültünk az országos listán, de végül nem minket választottak. Rozi szerelem volt az első hallásra, majd látásra is. Nem volt semmi kétségünk, már az iratbetekintéskor tudtuk, megtaláltuk a lányunkat.
Miért pont ti? Nem tudjuk, hanyadikak voltunk a sorban, de még voltak előttünk bőven. Mi azonban nagyon elfogadók voltunk mind származás, mind pedig betegségek tekintetében. Azt mondták, a származás volt az, ami elsősorban döntött.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Minden örökbefogadás annyira egyedi, hogy sajnos előre nem lehet okosságokat mondani.
A legnagyobb problémátok most: Nincsenek ilyenek, vagyis csak a szokásos. Fogzás, akaratérvényesítés, hisztik… Mindig valami apróság, amit egy nagy öleléssel meg lehet oldani.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Nem képzeltünk el előre semmit, így minden csak úgy alakult, mondhatni ment s megy ma is a maga útján.
Miről olvasnál szívesen? Felnőtt örökbefogadottak gondolatairól.
*****
Nicknév: SHEn
Kik vagytok? Egy fiatal házaspár vagyunk. 2015-ben esküdtünk, mert úgy éreztük, készen állunk párból családdá válni. De a gyermekáldás váratott magára. Két év után kivizsgálásokat kértünk. A férjemmel nem volt semmi probléma, cserébe nekem több is, így borítékolható volt, hogy természetes úton nem lesz gyerekünk. Felvetettem az örökbefogadást. A férjemnek rengeteg félelme és fenntartása volt, de ahogy egyre többet beszélgettünk a témáról, egyre nyitottabb lett, és 2018-ban jelentkeztünk.
Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy
- tényleg nagyon fiatalok vagyunk.
- az inszemináció, és a lombik nálunk fel sem merült, mert nagyon idegenkedem tőle.
- kifejezetten roma származású, nem újszülött, nem feltétlenül makkegészséges gyermekért álltunk sorba, ami elég ritka kombináció a várakozók között.
Ki érkezett? Macika, egy két és fél éves perpetuum mobile (megyei lista, Borsod). Igazi kis örökmozgó. Minden érdekli. Rendkívül értelmes, kedves, gyönyörűszép kisfiú. Ami engem meglepett, hogy ilyen fiatalon ennyire fejlett a humorérzéke. Gyermekotthonban nevelkedett. Egy tonna orvosi papírja van (ami másokat talán elijesztett volna), de a hétköznapi életet befolyásoló betegsége, vagy elmaradása nincsen.
Mennyit vártatok? A gyermekvállalás gondolatától négy évet. A jelentkezéstől egy év négy hónapot. A határozattól másfél hónapot.
Mennyit várt a gyerek? Két és fél évet. Születése óta az otthonban élt. A vér szerinti családjából soha nem látogatta senki, így hamar örökbefogadhatóvá vált. Viszont a paraméterei miatt előttünk még kiajánlása sem volt.
Miért pont ő? Sok szempontból tökéletes. Mivel nem a klasszikus “igényekkel” indultunk neki az örökbefogadásnak, így elég durva helyzetekre készültünk lélekben. Ehhez képest Macika egy csodagyerek. Csupamosoly. Kis csibész. Igazi szeretetbomba. Egy percig sem hezitáltunk. Már az aktabetekintésnél tudtuk, hogy ezt a kisfiút örökbe fogadjuk. Bár nem a rózsaszín köd és mályvacukor érzés kapott el minket, hogy ő nekünk született, vagy ilyesmi, csak nem volt egy szikrányi ellenérzésünk sem, és korábban megegyeztünk, hogy nem válogatunk, mert vér szerinti gyereknél sincs cserebere.
Plusz a paraméterei miatt biztosak voltunk benne, hogy ha mi nem fogadjuk örökbe, akkor az esélyei körülbelül a nullához konvergálnak majd, mert kevesen fogadnak (közel) három éves, bizonytalan származású gyereket, akinek egészségügyi problémái is vannak. Amikor élőben megláttuk, végképp eldőlt. A csoportszobában minden gyerek mesét nézett, amikor rápillantásra mentünk, nem is foglalkoztak velünk, de ő konkrétan ránk dermedt. Egyszerűen nem lettünk volna képesek nemet mondani rá. Ez elég romantikátlannak hangzik, pedig nagyon felemelő pillanat volt.
Miért pont ti? Szerintem azért választottak minket, mert elfogadóbbak voltunk az átlagnál, és fiatalok vagyunk. Macikához pedig rengeteg energia kell, fizikailag, és szellemileg is. Mindent tudni és látni akar. Mint egy szivacs, folyamatosan szívja magába a külvilágot. Mi pedig elég mozgalmas életet éltünk már az érkezése előtt is, így tökéletesen passzol hozzánk. Pillanatok alatt összeszoktunk, mintha mindig is velünk élt volna.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy ne legyünk türelmetlenek magunkhoz. Nálunk nem volt rögtön eufória, lassan kúszott át az “aranyos ez a gyerek” érzés, az “Istenem, hát hogy lehet ennyire szeretni valakit, aki naponta négyszer ilyen büdöset kakál?!” érzésbe. 😀
A legnagyobb problémátok most: Az apró szokásainkban áttérni arra, hogy gyerek van a háznál. Hogy nem hagyunk éles, veszélyes dolgokat elöl, hogy gyanús legyen a csend, hogy teljesen normális, ha valaki keresztben alszik a hasunkon, meg ilyenek.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Hogy őszinte legyek, annyira gyorsan történt minden, hogy nem volt időm összevetni a tanultakat az eseményekkel.
Miről olvasnál szívesen? Már felnőtt örökbefogadottak történeteiről, érzéseiről.
*****
Nickname: Árkó
Kik vagytok? Hét éve vagyunk házasok, a férjem 45 éves, én 44 éves vagyok. Nekem az előző házasságomból van egy 18 éves és egy 15 éves lányom. Közös gyermekünk nem született, lombikkal nem is próbálkoztunk.
Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben.
Ki érkezett? Egy újszülött kisfiú, Áron érkezett hozzánk két és fél hetes korában egyenesen a kórházból. Most négy hónapos.
Mennyit vártatok? Az elhatározástól és első jelentkezéstől számítva szűk három évet.
Miért pont ő? Nehéz írásban pontosan megfogalmazni, ahol lelkileg mi az Áron érkezésekor tartottunk. Nagyon vártuk, de úgy vártuk, mint amikor az ember egy várandósságot is vár: nem biztos, hogy teherbe esik… (ezt az érzést jól megtanulja évek alatt az ember). Az örökbefogadást sem tekintettük biztosnak. Újszülöttet szerettünk volna, szűk háromnegyed esztendő volt még a 45. születésnapomig, belekalkuláltuk, hogy már nem fér bele az, hogy sorra kerüljünk. Aztán egyszer csak megszületett Ő és valóban nem kerültünk volna sorra, ha nem kétoldali dongalábbal jön világra. Ez a helyzet a 22. helyről repített bennünket a találkozásig és leginkább jelnek vagy olyan csodának éreztük, ami az egymásra találásunkat segítette. Szükség volt műtétre, viselt gipszet majd sínt, de ha minden jól alakul, akkor pici nyoma marad csak.
Miért pont ti? Gyakorlatban: mert elfogadóak voltunk az egészségi problémákat illetően. Valójában: a teremtése pillanatában már nekünk szánta, formálgatta a Teremtő.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Csütörtökön találkoztunk, pénteken választ adtunk, hétfőn még dolgoztam, szerdán már együtt mentünk haza a kórházból. Két kutyánk van, egy hétvége volt takarításra, babakelengye beszerzésre, egy nap a munkahelyen a lezárásra. Emellett három óránként bejártunk ismerkedni, etetni (a munkanapokat kivéve, mert akkor csak este). Az eufória mellett is iszonyúan nehéz volt satufékkel leállítani az életet, nem volt kilenc hónap a testi-lelki lelassulásra. De hogy mit tanácsolnék így utólag magunknak? Most sem tudom…
A legnagyobb problémátok most: Probléma nincs, csak megoldandó feladatok sora.
Mit szólnak a nagyok? A szándékra azt felelték: „Na, végre!” A készülődéskor a tanfolyamon ugyan nem vettek részt, de mindent megbeszéltünk, a származási és betegségekkel, egészségi állapottal kapcsolatos kikötéseket különösen. Áront már a bemutatás napján látták ők is, majd a kórházban felváltva látogatták velünk. Itthon rengeteg segítséget kapunk tőlük, nagy a szerelem.
******
Nick név: Petra, Péter és Áron (és most már Letti!)
Kik vagytok? Fiataloknak mondható, szerető 40-es házaspár. Van már egy gyönyörű, lassan 9 éves kis-nagyfiunk, immáron két éve, az ő örökbefogadásával is szerepeltünk a rovatban. Így tavaly már hármasban adtuk be ismét az örökbefogadási szándékunkat.
Miben vagytok mások, mint mások? Szerintünk nem vagyunk mások. Családra vágyó és ezért küzdő pár vagyunk.
Ki érkezett? Letti érkezett haza, Borsodból (országos lista). 4 és fél éves, cserfes és imádni való kislány. Egészségesen, csak alacsony súllyal érkezett.
Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számított 7 hónapon belül hazaérkezett, úgy, mint a kisfiunk két éve (majdnem napra pontosan minden ugyanúgy történt).
Mennyit várt a gyerek? Igazából, hogy hazatérjen, 4 és fél évet várt. Örökbefogadhatóságra pedig egy évet (ha jól emlékszem).
Miért pont ő? Mert Ő a mi a lányunk 🙂 Amikor az első telefont megkaptuk, már akkor tudtuk, hogy Letti minket vár. Mihelyst megtudtuk a kis élettörténetét, tudtuk, hogy hatalmas nagy kihívás lesz most nekünk, de semmi és senki nem tudott minket eltántorítani a döntésünktől. Amiről tudni kell, a korosztályának megfelelően most vagyunk a miért-korszakban és az akaratnyilvánítás korszakában. Amit, mint kiderült, nem sokan tudnak kezelni. Így a kislányunknak sajnos előttünk volt két sikertelen örökbefogadása (egyszer az elején szakadt meg, egyszer két hét kihelyezés után). Ezáltal a bizalmat a részéről sok-sok szeretettel és odafigyeléssel lehetett “megszerezni”. Ami már 100%-os, teljes család lettünk a gyerekekkel, akik imádják egymást.
Miért pont ti? Mivel Letti életében nem szerettek volna újabb törést, így az előző gyermekünk örökbefogadása és figyelemmel kísérése után minket választottak megfelelő szülőknek, családnak.
A legnagyobb problémátok most: “Apa csak őt szeretheti.”
******
Kik vagytok? Napsugár (36) és Barnabás (39) vagyunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. 2007-ben házasodtunk össze, már akkor tudtuk, hogy nem biztos könnyen leszünk anya-apa, és az örökbefogadás is szóba került. Kis várakozás, próbálkozás, sokkoló „5% esély”, majdnem lombikozás… de végül az örökbefogadást sokkal hozzánk, gondolkozásunkhoz közelebb állónak éreztük.
Miben vagytok mások, mint mások? 2014 januárjában érkezett lányunk örökbefogadás útján, majd 2017 tavaszán megérkezett a tesó szintén örökbefogadás útján. 2018 novemberétől, születése óta nevelkedik nálunk egy fiú (családbafogadás), majd 2019 októberében örökbe fogadtuk második gyermekünk vér szerinti öccsét.
5,5 éves – 2,5 éves – 1 éves – 7 hónapos gyerekeink vannak. Ebből három örökbefogadott. Sűrű életkor, három sikeres örökbefogadás. Egyik sem gyakori.
Ki érkezett? Marcell érkezett fél évesen. Nyílt örökbefogadás, Tegyeszen keresztül. Nagyon vidám, kiegyensúlyozott, jól alkalmazkodó, egészséges gyerkőc.
Mennyit vártatok? Érvényes határozattól kb. 1 év telt el.
Mennyit várt a gyerek? 2 + 4 hónapot. Két hónapos volt, amikor az anya jelezte, szeretné a tesó mellé örökbe adni. 4 hónapig tartott, mire oda értünk, hogy megnézhettük és elindult a barátkozás.
Miért pont ő? Miért pont ti? Mivel nővérét már örökbe fogadtuk korábban és az anya úgy gondolta, jó helyre került a lánya, valamint ha már nem tudja felnevelni az öcsit, akkor a tesók legalább együtt legyenek.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Mivel nevelésben volt Marci és a kihelyezésnél nem lettem egyben gyám is, nem tudtuk elindítani a családtámogatásokat. (Hiába vagyunk jogosultak elméletben, ha nincsenek kezünkben azok a dokumentumok, amik szükségesek az ügyintézéshez.) Korábban újszülötteket vittünk haza, másként működött és erre nem számítottunk. A gyest közben lemondtuk, hogy legalább visszamenőleg meg tudjuk igényelni. 4 gyerek azért eszik, iszik és a többi… de Isten gondot visel.
A legnagyobb problémátok most: Fizikailag és mentálisan igen fárasztó a helyzet. Sokat vagyunk betegek, alig van néhány nap szünet. Igen intenzív figyelmet kíván a sok apróság, megy már az egyévesünk és Marci is elindult 10 hónaposan. Nagyon energikusak, életrevalók mindannyian. A délutáni altatás külön kihívást jelent!
A történetünk nem átlagos, és bizony sok veszélyt hordozott (bizonyos szempontból magánutas örökbefogadáshoz hasonlított). Nehéz röviden bemutatni, mert elég összetett, időben elhúzódó, sok apró érdekességgel fűszerezett.
Nyílt örökbefogadás útján fogadtuk lányainkat, így Marci szülőanyja Facebookon meg tudott keresni minket 2018 novemberében (aki fél ettől, ne tegye, saját akaratunkból döntöttünk úgy, hogy visszajelzünk az üzenetére. Azt is választhattuk volna, hogy nem reagálunk!) Épp akkor vittük haza a családba fogadott fiúcskát. Üzenetváltás, telefonszámcsere, telefonbeszélgetés, majd kapcsolattartás, találkozás… Fontos szerepe volt a civil szervezetnek, akiken keresztül korábban örökbe fogadtunk, valamint annak a krízistanácsadás képzésnek, amin időközben más okból kifolyólag részt vettem. Szakmai és lelki segítséget is jelentett mindkettő.
A megkeresést néhány hónap dilemmázás követett, majd a szülőanya a megtartás mellett döntött, meg is szakadt a kapcsolat, majd újra jelentkezett, mikor Marci két hónapos lett. Miért tartott ilyen sokáig? Egyrészt mire az anya eldöntötte, pont nevelésbe vették. Felülvizsgáltak minket, mivel a családbafogadott fiú pici volt. És nyár jött… Minden lépés 3 hetet vett igénybe. Marci nevelőszülőhöz került a kórházból, ahol szűk egy hónapot volt. Nem egészségügyi okokból, hanem gondolom az elhelyezés miatt.
Istenfélő emberek vagyunk és fontos volt számunkra, hogy Istennek mi a terve. Nagyon különleges bátorításokat kaptunk, és tudjuk, hogy Marcit ránk bízta a Mindenható. A mindennapok terhei közben ez visz tovább, de természetesen nagyon sok öröm, vidámság és áldás forrása is számunkra mind a négy csemete. Ha időben visszamehetnénk, ugyanígy döntenénk.
Szeretettel gratulálok a családoknak!
Örökbe.hu 
Szívet melengető történetek , csodaszép gyerekek és családok.
Ami még feltünt , hogy valahogy áradt a nyugalom az elbeszélésekből. Nyugalom és elfogadás. Köszönöm hogy elolvashattam.
KedvelésKedvelés
Sok szeretettel gratulálunk nektek! Mindenkinek sok örömet, kitartást, türelmet kívánunk! Olyan jó olvasni, hogy mások is hasonló dolgokat élnek meg, mint mi.
KedvelésKedvelés