Könyvem: Akiknek két anyja van

Általános

Pár napja megjelent a könyvem, az örökbefogadásról szóló, Akiknek két anyja van című interjúkötet. A Facebookon már egy ideje adagoltam a híreket, most összeszedem a könyvvel kapcsolatos híreket.

Hat éve készültem rá, hogy könyvet is összeállítok az örökbefogadásról, eddig mindig halogattam, végül a Libri megkeresésére idén év elején gyorsan elkészült az anyag, nagyon jó együttműködés volt a szerkesztőkkel. Utána a tervezett tavaszi megjelenést a koronavírus miatt előbb őszre halasztották, majd az előrendelések szép számát látva mégis májusban kijöhetett a nyomdából a könyv. A megjelenés előtt egész a második helyig jutott a kötet a Bookline előjegyzési sikerlistán. Köszönöm minden kedves olvasónak, aki megrendelte, és természetesen az interjúalanyoknak és mindenki másnak, aki támogatott. A címet a férjem találta ki, de mélyen azonosulok vele.

A 300 oldalas kötet tartalmaz interjúkat az örökbefogadás minden érintettjével (örökbefogadók, örökbeadó szülők, örökbefogadottak, nevelőszülők, szakemberek), adok egy kis betekintést a saját családom életébe, a könyv negyedét pedig egy közérthető, az én ironikus stílusomat sem nélkülöző összefoglaló teszi ki, ami elmagyarázza, hogy is működik az örökbefogadás Magyarországon. Itt a blogon nyilván az örökbefogadásban érintettek olvasgatnak, de a könyvvel szeretnénk szélesebb közönséghez is elvinni a témát. Örökbefogadóknak is ajánlom, a blogon 550 poszt van már, nehéz eligazodni, de ezt a kötetet le lehet tenni az éjjeliszekrényre, és oda lehet adni a szomszédnak, a nagyapának, az óvónőnek, a barátoknak, hogy tisztázza a kérdéseiket.

A könyv online megrendelhető itt (és a Belelapozok gombbal egy kis részlet is látható): https://bookline.hu/product/home.action?_v=Martonffy_Zsuzsa_Akiknek_ket_anyja_van&type=22&id=318605

Természetesen a könyvesboltokban is kapható.

E-könyvben: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Martonffy_Zsuzsa_Akiknek_ket_anyja_van_&type=250&id=50747

Egy részlet itt olvasható: http://nyugatiter.blog/2020/05/nekunk-tobb-anyukank-van-te-vagy-az-egyik/

Egy beszélgetés velem a könyvről: https://pszichoforyou.hu/akiknek-ket-anyja-van/

A könyvvel kapcsolatos eseményeket kiteszem az oldalsávba, a rendezvények közé.

A Mózeskosár Egyesület klubestjén már volt egy könyvbemutató a héten.

Június 7-én vasárnap 13 órakor online beszélgetés lesz róla a Margó Irodalmi Fesztiválon: https://www.facebook.com/events/1084891568572722/

Mostanában egy politikai téma kapcsán is többször szerepeltem a sajtóban: az örökbefogadásban tervezett törvénymódosításokról nyilatkoztam. Nagy reakciót kiváltó publicisztikám az Indexen jelent meg a kötelező felkészítő tanfolyam eltörléséről: https://index.hu/velemeny/olvir/2020/05/15/orokbefogadas_felkeszito_tanfolyam_erkolcsi_bizonyitvany_meddoseg/

A téma sajtófejleményeit a Facebook-csoportban közzétesszük, azok a produktumok, ahol én is megszólalok, megtalálható a Sajtószereplések menüpontban. Természetesen fogom elemezni a törvényváltozásokat, amint végleges formában elfogadja őket a Parlament.

 

5 responses »

  1. Sok szeretettel gratulálok a könyvedhez. A megrendelt könyvedet ma délelőtt vettem
    át a Bookline könyvesboltban. További sok sikert kivánok!!

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.