Babaköszöntő, 2021. január

Általános
Babaköszöntő, 2021. január

Csupa tesós sztori! Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.


Nicknév: “Két csoda egy évben”

Kik vagytok? Lassan négyfős család: harmincas éveik végén járó házaspár, 8 hónapos, újszülöttként örökbe fogadott kislányunkkal és 5 hónapos picúrral a pocakomban.  

Miben vagytok mások, mint mások? A mi történetünk nem klasszikus történet. Szeretnénk reményt és hitet adni mindazoknak, akik hosszú ideje várakoznak.

Épp 10 évet vártunk arra, hogy családunk legyen. Mindig is abban gondolkodtunk, hogy gyerekeket szeretnénk, nem csak egyet. 5 inszemináció és 5 sikertelen lombik, sikertelen örökbefogadási kiajánlások után idén márciusban, a covid első hónapjában fogadtunk örökbe egy tündéri kislányt. Rengeteg hullámhegy és hullámvölgy, remény és kudarc kísérte az idáig vezető utunkat. Sokat tanultunk magunkról, egymásról, ha lehet, ma még jobban szeretjük egymást, mint valaha. Bár folyamatosan törekedtünk arra, hogy teljes életet éljünk kettesben is a várakozás alatt, de egyre nehezebb volt felállni a sorozatos csalódások után.

És akkor megérkezett a kislányunk. A boldogság, amit az érkezése okozott, minden korábbi kételyt, nehézséget egy szempillantás alatt feledtetett velünk. Igazi csodaként éltük meg az első heteket és az azóta eltelt időt is. Sokat meséltünk neki a családról, arról is, hogy nagyon szeretnénk majd neki kistestvért. De arra legmerészebb álmainkban se mertünk gondolni, hogy a kislányunk ilyen gyorsan testvérvarázslóvá avanzsál. Legnagyobb meglepetésünkre 3 hónap után, teljesen váratlanul, és mindeddig példátlan módon, bekopogtatott a kistestvér. A kislányunk egy éves korára érkezik a kisöccse. Ami kettőnknek 10 év alatt nem sikerült, azt Ő pillanatok alatt elintézte és úton az idei második csodánk.

Ki érkezett? Egy kis kíváncsi mosolygombóc, még nem volt egy hetes, amikor haza hozhattuk a kórházból. Előbb a vér szerinti anyukájával találkozhattunk, akivel hosszan volt alkalmunk beszélgetni. Korábban sokat készültünk az első találkozásra, hogy ne feszengős legyen. Szeretetteli volt, megható pillanatokkal.

Mennyit vártatok? Összesen 10 évet, az örökbefogadásra 6 évet. Ma már úgy éljük meg, hogy minden percét megérte, hiszen rá vártunk.

Mennyit várt a gyerek? Alig néhány napot. Az első találkozásunk másnapján hazahozhattuk.

Miért pont ő? Nekünk sok megkötésünk volt az örökbefogadás kapcsán, ezért is vártunk hosszan. Az elején alaposan mérlegeltük a szempontjainkat, amik mellett mindvégig kitartottunk. Ez sok kihívás elé állított minket, kaptunk hideget-meleget. Ugyanakkor mi mindig úgy gondolkodtunk, hogy a nap végén a gyermekünket mi fogjuk felnevelni, és mi a döntésünkkel mindvégig komfortosak voltunk.  

Miért pont ti? Illesztéssel került hozzánk a kislányunk civil szervezettől, a szülőanya választhatott néhány család közül. Számára a nagy, szerető család fontos volt.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Az örökbefogadási határozat után mi 2 évet veszítettünk tétlen várakozással. Számunkra tanulság volt, hogy érdemes nagyon alaposan feltérképezni a civil szervezeteket, minél többet olvasni, megtudni róluk, minél több rendezvényükre elmenni, hogy pontosan érezzük, kiben hiszünk a legjobban, hogy onnan érkezhet a mi gyermekünk. A civil szervezetekben dolgozók, többnyire önkéntesek, nagyon leterheltek – ez 0-24 órás munka, hétköznap és hétvégén is, mindemellett sokszor pszichésen és fizikailag is megterhelő. Sokan mégis csak elvárásokkal fordulnak hozzájuk, mindenki mielőbb gyermeket szeretne. A várakozás pedig sok esetben türelmetlenséget, csalódottságot eredményez. Mi az évek alatt azt tanultuk, hogy az önismeret és az empátia a civil szervezetekkel való kapcsolattartásban is fontos érték.

A legnagyobb problémátok most: Életünk legboldogabb időszakában vagyunk, nincs nagyobb problémánk.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Nekünk furcsa szociológiai látlelet, hogyan viszonyulnak egymáshoz még az örökbefogadásra várók, vagy az örökbefogadók is a származási és az egészségügyi megkötések kapcsán. Nagyon könnyen megy a stigmatizálás egymás között is. Mi abban hiszünk, hogy egyéni szinten kell nagyon világosan látni, mik a lehetőségeink, mik a vágyaink, mivel szeretnénk és tudunk azonosulni. Ez sok belső munkát igényel, de úgy gondoljuk, hogy ha ez kialakul, akkor tudunk mindig önazonos döntést hozni.

Miről olvasnál szívesen? Egyrészt hasznos lenne minél több jó példát látni a vérszerinti szülőkkel való kapcsolattartásra. Szerintünk ez itthon egy másik tabutéma, holott sokat lehet olvasni arról, hogy kamaszkorban milyen sokat számít a gyökerek ismerete. Másrészt szívesen beszélgetnénk olyanokkal, akár nagyobb gyerekekkel is, ahol vér szerinti gyermek is van a családban.

******

Nicknév: Ani

Kik vagytok? Nagycsaládosok vagyunk. 5 év lombikozás után fogadtuk örökbe a lányunkat 2014 áprilisában, nyílt, magánutas örökbefogadás útján. A szülő anyáról képünk is van, és a többi testvéréről is. Már a terhesség során megismertük, így mi adtunk nevet a lányunknak. A Kaáli Intézetből eltanácsoltak, hogy reménytelen eset vagyok. 3 inszemináció, 6 lombik, 1 spontán vetélés után azt mondta a lombikos orvosom, hogy nem tud többet tenni értünk. Aztán 2016-ban váratlanul állapotos lettem és megszületett a fiam. 2017 karácsonyán, miközben fürdettem a két gyereket, a lányom a következő kérdést tette fel: anya, mikor fog már kiszületni a hasadból a másik kisöcsém? Nos, terhesteszt elővesz, és ott virít a 2 csík. Kisebb sokkot kaptunk.  Így történt, hogy 2018 augusztus 22-én megszületett a második fiam. A  terhesség ikerterhességnek indult, de  7. héten már csak egy baba volt, és egy hatalmas hematóma (valószínűleg emiatt ment el a másik magzat), a 12. hétig veszélyeztetett terhes voltam. Majd idén egy januári napon, miután benyomtam egy óriás üveg fekete olivát (amit amúgy nem is szeretek), bevillant, hogy babát várok. Szinte rá sem pisiltem a tesztre, már pozitív lett. Februárban jött a covidos mizéria, az SZTK-ban már kicsit káosz volt. 2 hét múlvára kaptam időpontot. Ott, akkor nem láttak terhességet, elrendeltek egy komplett hormonsort, köztük HCG-t, de a labor azt valamiért nem csinálta meg. Totális káosz, a saját nőgyógyász szabin.

Miben vagytok mások, mint mások? Örökbefogadás után lett még 3 vér szerinti gyerekünk. Habár mindenki azt mondja, hogy örökbefogadás után már csak így szokott lenni, hogy pikk-pakk összejön a gyerek, mert “megnyugodtunk”. Én nem ismerek mást, akinek ennyi gyereke született volna örökbefogadás után (úgy látszik mi tényleg nagyon megnyugodtunk).

Ki érkezett? Zselyke Villő, 2020 szeptember 23, 3920 g, 54 cm. 

Mennyit vártatok? Semmit 🙂 

Mit szólnak a nagyok?  Imádják. Babusgatják, segítenek mindenben. Kincső sokat kérdez az ő születéséről, ekkor elővesszük a saját kis élettörténeti könyvét, megnézzük  kórházban készült képeket. Olyan jó, hogy mindent tudunk az ő születéséről is, mikor kezdődtek a fájások, mikor született, stb. 

A tanács, ami jól jött volna utólag: nincs ilyen

Miről olvasnál szívesen? Gyökérkeresés, örökbefogadás feldolgozása, nagycsaládosok 

******

Nicknév: Nina

Kik vagytok? A férjemmel 16 éves korunk óta, 19 éve fogyasztjuk egymást. Első örökbe-babánk (rövid sikertelen mesterséges megtermékenyítéses-pályafutásunk végén) 2016ban érkezett hozzánk Gerdi lányunk személyében. Gyönyörű, egészséges, 2 hetes pici lány volt ekkor. Gerdi 7 hónapos korában adtuk be a kérelmünket a tesóra, aki idén novemberben érkezett meg hozzánk, s a Frida nevet kapta tőlünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán annyiban, hogy onnantól, hogy nekifutottunk a babavállalásnak, elég rövid idő telt el, míg felismertük, nem szeretnénk folytatni a különböző mesterséges beavatkozásokat, az örökbefogadás a mi utunk.

Ki érkezett? 3 hetes, egészséges, gyönyörű kicsi lány: Frida. Titkos örökbefogadással érkezett hozzánk, a megyei listáról (Komárom-Esztergom), sajnos kisebb jogi kalamajka alakult ki születése után, így csak 2,5 hetesen ismerhettük meg, kezdhettük meg a barátkozást/látogatást.

Mennyit vártatok? Szinte hajszálpontosan 4 évet.

Mennyit várt a gyerek? Születése utáni második héten rendeződött a jogi helyzete, ekkor vált örökbeadhatóvá, ekkor kiajánlották egy másik párnak, akik nemet mondtak, majd 2,5 hetes korában csörrent meg nálunk az a bizonyos telefon.

Miért pont ő? Korrigálható egészségügyi állapotú, 0-6 hó közötti gyermekre vártunk származási kikötéssel. A vérszerinti apa mentális betegségéről tájékoztattak minket, körüljártuk alaposan a témát és úgy döntöttünk, megnézzük a babát. Amikor először megláttuk Fridát, azonnal tudtuk, hogy szeretnénk ha hazajöhetne velünk.

Miért pont ti? Elvileg a mi megyénkben nem nézik, mennyire passzol a gyerkőc a családba, hanem sor alapján hívják az örökbe fogadni szándékozókat. Szeptemberben állítólag 4. helyen voltunk (tavaly november óta, ugyanis azóta nem született a megyénkben baba), novemberben mégis csörgött a telefon. Annyit tudunk, hogy előttünk egy pár nemet mondott a babára.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Szerintem nincs ilyen. Nem hiszem, hogy bármilyen tanács könnyebbé tudná tenni a várakozást. Ez egy hosszú folyamat, bele kell menni, át kell élni, aztán örülni kell, hogy túlvagyunk rajta és itt a csodálatos babánk.

A legnagyobb problémátok most: Épp evickélünk az online ügyintézés legmélyebb bugyraiban. Reméljük, sikerül minden okmányt/ellátást időben beszerezni/megigényelni 🙂

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy a tanfolyamon tanultátok? Második gyerekre várakozó párként azt gondoltuk, feketeöves örökbefogadók vagyunk, minden csípőből megy majd, hiszen egyszer már végigcsináltuk. Csak arról az apróságról feledkeztünk meg, hogy most egy 4,5 éves csemetével a hónunk alatt kell végigtolnunk a folyamatot 😀 Szerencsére nagyon régóta várakoztunk, nagyon régóta próbáltuk felkészíteni Gerdit a tesó érkezésére és végül a 4 tagú családdá válás sokkal zökkenőmentesebben ment, mint gondoltuk volna.

Miről olvasnál szívesen? Mindenről, ami felnőtt örökbefogadottakról szól. Hogyan tudták meg, hogyan élték meg, hogyan dolgozták fel?

******

Kik vagytok? Egy harmincas évei elején járó pár vagyunk. Házasságkötésünk után 2-3 évig vártuk a vér szerinti gyerek érkezését, de amikor az egyik orvosi papír egyértelművé tette, hogy a lombik az egyetlen lehetőség, akkor kb. azonnal elindultunk az örökbefogadás útján. Mivel mindig is nagycsaládról álmodtunk, ezért titkon testvérekre vágytunk, és be is jelöltük.

Miben vagytok mások, mint mások? A nagy átlaghoz képest talán abban, hogy a lombikkal nem próbálkoztunk, és talán emiatt is nyitottak voltunk nagyobb gyerekre is. Nekünk fontos volt, hogy fiatal szülők lehessünk, és ha már sikerült ilyen gyorsan elindulni az örökbefogadás útján, szerettük volna, ha ennek a gyerekeink is érzik az előnyét.

Ki érkezett? Egy testvérpár érkezett 4 és 2,5 évesen a budapesti Tegyeszen keresztül (megyei lista). A történetük abból a szempontból nagyon jó, hogy születésük óta ugyanannál a nevelőcsaládnál és együtt nevelkedtek, másképp viszont szomorú, hogy bár nem volt kapcsolat a vér szerinti családjukkal, és mégis ilyen sok idő kellett, hogy örökbefogadhatók lehessenek. Jó helyen voltak, nagyon szerették őket, és ők ketten is nagyon szoros egységet képeznek, ami azóta sem változott. Szerintünk ez sokat segített is nekik a zökkenőmentes életváltásban, illetve ezért nagyjából életkoruknak megfelelően is fejlődtek, egészségesek, életrevalók.

Mennyit vártatok? Mi 2018 májusában jelentkeztünk, augusztusban lett határozatunk, és a tanácsadónktól 2019. november közepén kaptuk az első hívást. 

Mennyi várt a gyerek? A kicsi 2019 tavaszán lett örökbefogadható, a nagy már 2018 tavaszán, így hivatalosan nem várták sokat, és mi voltunk az elsők, akiknek kiajánlották őket. Ahhoz képest viszont, hogy nem volt kapcsolattartás, rengeteget vártak. Az eddigi életüket. A papírokból ki is derült, hogy mindkettejüknél volt adminisztrációs hiba, ami legalább +1-1 évet jelentett. 😢

Miért pont ő? Mi 0-5 éves korig várakoztunk nemi és származási megkötés nélkül, testvérpár esetén a kicsi 0-4 éves lehet. 2019 tavaszán még voltak más hívásaink, amiket nem tudtunk vállalni: az első történet nagyon bonyolult volt, és a másik kettő meg túl hamar jött utána, nekünk fel kellett dolgozni az első sikertelen történetet. Ezek után novemberben hívtak a gyerekeink miatt, akikkel a barátkozás alatt szépen összeértünk, és megszerettük egymást. Bár az elején a családunk nem volt nagyon támogató, de azóta jól alakult minden, és szépen beilleszkedtek a gyerekek, az unokatesókkal is nagyon jól kijönnek. Hálásak vagyunk a Jó Istennek, hogy ránk bízta őket.

Miért pont ti? A tanácsadónk tudta, hogy testvéreknek nagyon örülnénk, és mivel korban és származásban is elfogadóak voltunk, mi jöttünk a sorban is. 

A tanács, ami jól jött volna utólag: Első benyomás alapján nem lehet életre szóló döntést hozni. Paulon Viktória írta egyszer, hogy amilyen ember vagy, olyan szülő leszel. Én úgy fogalmaztam ezt át, hogy amilyen a személyiséged és a döntési mechanizmusod, olyan lesz az örökbefogadási folyamatod is, ha nem vagy első látásra szerelmes típus, akkor a rápillantás és a barátkozás első alkalmai sem lesznek ilyen elvakultak. Ez mind nem baj addig, amíg nem olvasod a történetek 90%-ánál, hogy megláttam és megszerettem örökre. Ez annyira nem így volt, hogy olyan volt, mintha más szemüvegen keresztül néztük volna a mosolygós és huncut gyerekeinket.

A legnagyobb problémátok most: Testvérharc, és kevés töltődési idő (főleg így vírus idején). 

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Mivel fővárosi Tegyesz, minden szuperül, a papírforma és a tanfolyamon elhangzottak szerint zajlott. Szuper, támogató tanácsadónk és pszichológusunk volt/van: végig biztonságban éreztük magunkat.

Miről olvasnál szívesen? Ki hogy pihen? Gyerekekkel és kettesben 😁

******

A mi történetünk 7 és fél évvel ezelőttre nyúlik vissza, akkor vártuk az ötödik gyermekünket. Nagyon boldogok voltunk, de a 12. heti uh-on kiderült, hogy nem egészséges. Összetörtem. Jártunk orvostól orvosig, hogy megtudjuk, mire számíthatunk. Mikor Pécs talán legjobb ultrahangosa vizsgált, kint óriási vihar tombolt, én szinte észre sem vettem. Down-szindróma. Nem emlékszem, hogyan jutottam el az autóig. A férjem vezetett. Még el kellett menni az oviba, a suliba és a bölcsibe a lányokért. Én folyamatosan zokogtam. Alig vártam, hogy hazaérjünk – ott felváltva hánytam és sírtam. Nem akarok Down-szindrómás gyereket!!!

Volt 4 csodaszép, egészséges kislányunk. Szerető férjem. Hobbiból lett munkám. Tökéletes életem. Hogyan illik ebbe bele egy DOWN-SZINDRÓMÁS???
A férjem annyira kétségbeesett attól, amilyen állapotba kerültem, hogy azt mondta, ha akarom, elvetetjük.
A férjem katolikus pap volt. Hatalmas tudása és erős hite van. Az abortusz bűn. De képes lett volna értem még erre is. Mondtam neki, hogy egy Down-szindrómás gyerekkel még megbirkózom. De ha elvetetném, sosem tudnám megbocsájtani magamnak.
A férjem fenti mondata örökre belém égett. Nekem ez a végtelen szeretetének a bizonyítéka volt. Annak, hogy ő mindig ott lesz nekem, rá mindig számíthatok, és együtt bármire képesek vagyunk.
Nagyon hamar megbékéltem. Még felmentem Bp-re korionbiopsziára, mert biztosan tudnom kellett, mire készüljek. Éppen a Balatonon nyaraltunk, mikor pár nap múlva megjött az eredmény, hogy Down-os kisfiút várunk. Már csak egy picit sírtunk. Elfogadtuk. Szerettük.
Innentől boldog babavárással telt az idő, otthonszülésre készültem. December 9-re voltam kiírva.
November elsején viszont úgy keltem fel reggel, hogy a kisfiunk nem mozog. 🙁 Nem szerette, ha bármi hozzáért vagy nyomta a hasamat. Arra azonnal reagált. De ezen a reggelen hiába nyomkodtam, mozgattam a hasamat, hiába noszogattam. Bementem a szülészetre, hogy készítsenek uh-ot, ahol kiderült, hogy nem ver már a kis szíve. 🙁

Arról a napról csak bevillanásaim vannak. Az indításról, a vajúdásról, hogy leállt közben (nem akartam elengedni, mert végig reménykedtem abban, hogy él még), a megszületéséről… Végigsírtam a napot, az éjszakát, a következő heteket.
Mindannyian nagyon sokat tanultunk a kisfiúnktól, Zakariástól. Megváltoztatta az életünket.
A munkába menekültem. Rengeteget dolgoztam. Szerettünk volna még babát, de nem jött össze. Többször elvetéltem. A férjem ekkor kezdte pedzegetni az örökbefogadást, de én nem vettem komolyan, mert szülni akartam. 2 év múlva elkezdtem járni craniosacrális terápiára. Ott derült ki, hogy két oka van annak, hogy nem foganok meg, ill. elvetélek: nem dolgoztam fel a kisfiunk elvesztését, plusz túl sokat dolgozom. Attól kezdve nem tartottam tanfolyamokat és hetente jártam kezelésre. Egy hónap múlva megfogantam, és 2016 decemberében megszületett az 5. kislányunk, Glória.

De nem tudunk leállni. 🙂
Még mindig szeretnénk gyermeket. Sajnos a folyamatos sakkozás a növekvő cégem és az 5 gyermekünk között nagyon sok stresszt okozott, ami végül hormonproblémákhoz vezetett. Egy évvel ezelőtt eladtam a vállalkozásomat, hogy maximálisan a családbővítésre koncentrálhassak. De az állapotom nem javult, hiába pihentem ki magam, és hiába járok kezelésekre.

Júniusban küldött át a férjem egy Grecsó Krisztiánnal készült videóinterjút. Ők is örökbe fogadtak, biztosan tudjátok. Miután megnéztem, csak annyit üzentem a férjemnek, hogy „készen állok”. Azt éreztem, Isten azért nem ajándékozott meg további gyermekkel, mert az a terve velünk, hogy örökbe fogadjunk.
Júliusban voltunk nyaralni, olyankor mindig viszünk egy csomó könyvet olvasni is. Megvettük az „Akiknek két anyja van” című könyvet is. Mindketten kiolvastuk. A lányaink kérdezősködtek, beleolvastak, majd ketten ki is olvasták. A férjem terve az volt, hogy egy roma testvérpárt fogadjunk örökbe. Én pedig felvetettem neki a Down-szindrómás baba lehetőségét. Azzal már képben voltunk. Tudtuk, mi várna ránk, mit vállalnánk. A lányaink „cuki betegségnek” hívják. 
Augusztusban adtuk be a kérvényt a Tegyeszhez, szeptemberben elkezdődtek a vizsgálatok, környezettanulmány, stb. Még augusztusban felhívtam a bp-i Down dadát, Steinbach Évát (akit Zakariást várva ismertem meg), hogy ha lesz örökbefogadható Down-baba, akkor számítson ránk!


Október közepén hívott, hogy született egy kisfiú, akit nem vittek haza a kórházból. Izgatottak lettünk, tele reménnyel, de féltünk örülni – már túl sokat csalódtunk. Ráadásul még a határozatunk sem volt meg. Pár nap múlva már biztosak voltak benne, hogy rajtunk kívül nincs más az országban, aki örökbe fogadná, vagy akinek jó lenne az időzítés. Két hét alatt elintéztek nekünk minden papírmunkát, és december elsején hazahozhattuk Nimródot, titkos örökbefogadással. Tüneményes és gyönyörű kisfiú! Külsőre hasonlít a lányokra, de türelemben, küzdőszellemben verhetetlen!

A család azonnal elfogadta, befogadta, megszerette. Azok is, akik annak idején arra akartak rábeszélni, hogy vetessük el Zakariást. Az anyai érzések ugyanúgy és ugyanakkor jöttek, mint a vér szerinti gyermekeinknél. Az életünk már most, 5 hét után is elképzelhetetlen nélküle. Teljesen természetes, hogy itt van, hogy a mi gyermekünk, a lányaink öcsikéje.
Sosem gondoltam volna, hogy mi valaha örökbe fogadunk, azt pedig pláne nem, hogy egy Down-szindrómás gyermeket. De biztos vagyok benne, hogy ez a mi utunk, és hogy nagyon sokat fog tanítani nekünk ez a gyermek!

Ha úgy érzed, hogy te is hamarosan sorra fogsz kerülni, várlak a Finisben csoportba, ahol együtt készülünk fel a gyerek érkezése kapcsán várható helyzetekre. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/finisben/

2 responses »

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.