Országváltásunk gyerekekkel – a karantén éve

Általános
Országváltásunk gyerekekkel – a karantén éve

Folytatom a Németországba való költözésünkről szóló beszámolót. Az első rész már több, mint egy éve íródott. Emlékeztetőül: 6, 8 és 10 éves gyerekekkel költöztünk ki Saarbrückenbe (német-francia határ), a férjem munkája miatt, hosszú távra (végleg), másfél évvel ezelőtt. Különösebb örökbefogadási vonatkozása továbbra sincs az írásnak, de a blog szerzőjéről szól és mi örökbefogadó család vagyunk.

Mi történt az elmúlt évben? Főleg a karantén, mint bárki mással. Ez a szociális beilleszkedésünket lassította, de nem állította meg.

Fő meglátások:

  • A gyerek annál gyorsabban tanulja a nyelvet, minél jobb a nyelvérzéke, az intelligenciája, és minél kisebb.
  • Hogy a gyerek milyen gyorsan tanulja a nyelvet, mennyire jól érzi magát, és mennyit profitál a váltásból, három külön dolog.
  • Ha mi szülők nem tudnánk németül, sokkal nehezebb lenne nekik segíteni az iskolai dolgokban.
  • A gyerekek sokkal gyorsabban beilleszkednek, mint a felnőttek.

Lássuk sorban.

Iskolai haladás

Legidősebb gyerekünk (11) a nyolcosztályos gimnáziumot kezdte itt. Előtte Magyarországon pár hónapig tanult németül, de nem vette komolyan, és nem akart költözni. Ez a pár hónap elég muníciót adott neki, hogy felvegye a tanulás folyamát. Mire a tavaszi karantén jött, teljesen önállóan tudta követni a tananyagot, csak a spéci szókincsben (mélyföldek feltöltése) kellett segítenem. Neki addig minden könnyen ment, zéró erőfeszítéssel volt kitűnő Magyarországon, és semmit sem fejezett be. Az országváltás megadta számára a szükséges kihívást. Tavaly második helyezést ért el itt egy tartományi matekversenyen, a gimiben négyes átlaga volt, mostanra pedig már képes könyveket olvasni németül, az iskolában mindent ért. Most elkezdett saját akaratából intenzíven angolul tanulni. A gimiben egyébként fele-fele arányban vannak a magolós („lejegyzeteljük és megtanuljuk a szarvasmarha bélrendszerét”) és a gondolkodtatós megközelítésű tárgyak. Németből nagy örömömre nem a Nibelung-éneket veszik, hanem hétköznapi kommunikációs helyzeteket, mint levélírás, érvelés, élmények elmesélése. Szociális helyzete a magyart másolta: ott az osztályban sokáig csúfolták, végül egy maroknyi fiú lett a barátja – itt ugyanez történt. Az iskola egyébként a magyarhoz képest nem kemény, sokkal kevesebb a tananyag. Tanulással nem tölt időt, viszont rengeteg hobbija van, és végre befejezett valamit, ez a Jürgen képregény, ami két nyelven is elkészült. Egy itteni felmérés megállapította, hogy kiemelkedően tehetséges. Ő fejben nem 11, hanem inkább 14 éves, már nem fog elfelejteni magyarul, és mindkét országból profitál, részt vesz magyar online programokban. A távolság ráébresztette, hogy a kapcsolatokat ápolni kell, több erőfeszítést tesz, sokat beszél telefonon a magyar barátaival, nyáron találkozott is velük. Szavakban sokáig kifejezte, hogy vissza akar menni Magyarországra, most, bár ezt nem vallaná még be, de már kezdi jól érezni magát itt.

Középső gyerekünk (9) az első osztályt végezte Magyarországon, ahol szépen megtanították írni, de olvasni nem. Itt a második osztályban folytatta, viszont az elsős anyagot vették vele. Ez olyan szempontból jó, hogy rugalmas a rendszer. Minden nap 1-2 órára külön elviszik őt és a németül nem tudó gyerekeket kiscsoportos foglalkozásra. Itt sok a külföldi, szokva vannak hozzá, őutána pár hónappal is érkezett egy németül semmit nem tudó vietnami kisgyerek az osztályba. A gimibe is beesett év közben olyan lány, aki még a latin betűket sem ismeri. A rendszer hosszú türelmi időt ad, két évig nem lehet megbuktatni a gyereket, mert nem tud németül. Visszatérve, a középső gyerekünk most harmadik osztályba jár, de a másodikos anyagot tanulja. Sajnos, az olvasással még nagyon küzd, és nagy benne az ellenállás ezzel, és ő kicsit beszorult a két nyelv közé: gyakoroltatjuk vele a magyar olvasást, mert még mindig az megy jobban, és nem akarjuk, hogy elveszítse az anyanyelvét, közben ugye a német is fontos lenne, de abban még nem érti eléggé a szavakat. Nemrég felvettem egy különtanárt is az iskola kérésére, hogy ő is tanuljon vele. A gyerekeink közül ő halad leglassabban a némettel. Nem tudom, hogy mi lesz. Csoda történik és utoléri a többieket? Át kell majd vinni más iskolába, ahol rá szabott módszerekkel tanítják? Ismételjen évet? Legyen simán rossz tanuló? Még jegyeket is alig kapnak, így nehéz megítélni a haladását, közben egy év múlva, negyedik osztály félévkor kell dönteni a továbbtanulásról. Amíg nem olvas stabilan, addig mindenféle akadémiai továbblépés esélytelen.

Legkisebb gyerekünk (7) még egy évet oviba járt itt, azaz az év felében nem járt. Nála a leendő iskola felmérte az elsősök némettudását, és aki nem tudott eléggé, azt egy iskolaelőkészítő programra behívta, heti két délelőtt. Ugye itt a gyerekek harmada-fele külföldi hátterű. Sajnos ez a remek program pár hét után megszakadt a karantén miatt. Most ő elsős, de fejben négyéves. Eddig a tananyaggal nincs nagy baj, de a viselkedésével, figyelmével annál inkább… Keressük az okokat és a megoldásokat. Neki szuper a nyelvérzéke, nagyon kommunikatív, gyönyörű kiejtéssel beszél. Ő sose emlegeti Magyarországot vagy a régi ovistársait.

Ami nehéz…

… az ugyanaz, mint Magyarországon, leginkább a gyerekeink viselkedési problémáival és állandó figyelemigényével megküzdeni. Na jó, kicsit fokozódott a helyzet, ugyanis 8 és 13 óra közt vannak távol, itt a napközi nem jár automatikusan, és mi nem vagyunk rá jogosultak, mert nem dolgozom, vagy nem úgy, hogy azt elfogadják. Hiányzik a rokoni, ismerősi segítő háló is. Egy dolog már jól működött: a gyerekek sportversenyeire mindig találtunk másik családot, aki elfuvarozta őket, a távoli fociedzésre való szállítást is megosztottuk egy szomszéddal, akinek szintén oda jár a gyereke. Más segítség nincs. Bébiszitter persze lenne, igen sok pénzért, de nem mindig akarunk elmenni, most nincs is hova, és ő se bír a gyerekeinkkel. (Itt a szolgáltatások nagyon drágák, egy cipő megjavítása annyiba kerül, mint egy új, egyszer hívtam ki szerelőt háztartási géphez, többet nem fogom tenni.) Egy darabig próbálkoztunk egy fiatal lánnyal, de leöntötte egy pohár vízzel a gyereket, akkor abbahagytuk. Pozitívan nézve: sok időt töltünk mi szülők a gyerekekkel, minden nap itthon ebédelnek, együtt, a karantén ezt tovább fokozta, de erről később.

A költözés hátránya, hogy kevésbé ismerjük ki itt magunkat, már több helyre bejelentkeztünk a gyerekeknek fejlesztést kérni, és egyelőre mindenhol csak várunk… Tavaly a legkisebb gyerekünk jogosult volt korai fejlesztésre, ez nagyon érdekesen alakult: a neki kirendelt nő hihetetlen rugalmassággal próbálkozott, hol a lakásunkra jött ki, hol az oviba, elvitte a gyereket méhészkedni, sütni, falat mászni… Nem az ő hibája, hogy különösebb fejlődést nem konstatáltunk. Magyarországon évekig benne voltunk az ellátórendszerben, ott nem adtak diagnózist a gyerekeknek, itt egy alkalom után egy egész halommal, amit ezért gyanakodva szemlélek. Egyébként itt az orvosi és egyéb beutalók az adott negyedévben érvényesek, azaz ha március 25-én kapod, akkor még hat napig.

A karantén

Szerencsére a tavaszi karantén alatt még csak két iskolás gyerekünk volt. Az iskola leginkább kiadta a feladatokat, online oktatás nem volt, így ez rám hárult, idegen anyanyelvű szülőként. A gimnazista gyereknél ez elműködött minimális közreműködéssel. A másodikos gyereknél nehéz volt belőni, hogy pontosan mit kéne szem előtt tartani. Az osztálytársainak kiadott másodikos feladatokat? A neki külön adott elsős szintűeket? A szorgalmi feladatokat, az iskola által ajánlott telefonos gyakorló appot? Az osztályfőnök intését, miszerint napi két óra tanulás elég, vagy a francia minisztérium körlevelét, hogy a jó szülő-gyerek kapcsolat fontosabb, mint a tanulás? Nekem a fő prioritás a saját ép eszem és a családi jó hangulat megőrzése volt, ennek megfelelően a gyerek lemaradása fokozódott. Bejelentkeztem a magyar online rendszerekbe is, gondolván, milyen vicces lesz közös online órákon ülni a volt osztálytársakkal, de nem voltak ilyenek, olvasónaplót kellett írni a János vitéz következő fejezetéből. Így ezt hamar feladtuk.

Összességében a tavaszi karantén klassz emlék marad. Továbbra is minden hétvégén kirándultunk. Sokat sütöttünk a gyerekekkel, és megnéztük a Csillagok háborúja mind a 11 részét. A lazább szakasz alatt pedig végre megismertük az utcabeli gyerekeket. Szerencsések vagyunk, él tíz gyerek a kis utcánkban, így a fiúknak lettek játszótársai. Vicces módon egy másik örökbefogadott gyerek is lakik itt, aki elsőre elújságolta, hogy őt Venezuelából fogadták örökbe nyolcévesen, két apja van és az egyik papa pap. Kiderült az is, hogy az egyik utcabeli gyerek egy ovis csoportba jár a mienkkel, ez addig a rohanásban nem tűnt fel.

Most megint karantén van, december közepétől, egy darabig várhatóan így marad, immár három iskolás gyerekkel. Ez most nehéz, rossz az idő, kimerültünk, nonstop együtt vagyunk fél éve. Továbbra is nyomaszt, hogy a napi két feladatlap megoldásától hogy fogja a nyelvi lemaradását behozni a gyerek, miközben egész nap magyar közegben van.

Szociális életünk

A két kisebb gyerek őrületes társaséletet bonyolít. Mi egy kertvárosi részen lakunk, ahol a környéken minden gyerek ugyanabba az általános iskolába jár. Ők mindenkit ismernek és csomó barátjuk van, szinte minden délután átmennek valakihez vagy játszóterezni. Még egyik gyerek se perfekt, de a köznapi helyzetekben boldogulnak. A fenti nagy barátkozás azért működhet, mert itt tényleg sok gyerek önállóan közlekedik, nem csak ők. Mint írtam, a gyerekeim egyedül járnak iskolába, és ezzel itt nem vagyunk ufók. Az elsős fiam még nem tudott olvasni, de már dolgozatot írtak az iskolában a zebrán való átkelésből!

Nyár elején már minden gyereknek tudtunk zsúrt tartani néhány vendéggel. Nekünk, felnőtteknek hosszabb idő lesz barátokat szerezni. A férjem nagyon introvertált, és ő németül se tud annyira, hogy magabiztosan haverkodjon. Én elkezdtem járni néhány társaságba különböző hobbik mentén, de még senkivel sem alakult ki barátság, sőt annak előszobája sem. Persze a több hónapos leállás nem tett jót a bimbózó ismeretségeknek.  Hiányzik a társaság, de elfogadom, hogy hosszabb lesz a folyamat. Magyarországon nagyon klassz barátaink voltak, és rengeteg ember körülöttünk, gyerekek osztálytársainak szülei, volt kollégák, örökbefogadók, én Budapesten bárhova mentem, ismerőssel találkoztam. Viszont rendszeresen beszélek telefonon vagy zoomon a magyar barátokkal, ez jó. Az sem látszott előre, hogy csak egyszer tudunk 2020-ban Magyarországra látogatni, azt jól kihasználtuk.

A lassabb beilleszkedés miatt továbbra is sok időt töltünk ötösben, együtt étkezünk, sokat főzünk a gyerekekkel, kirándulunk, társasozunk, közösen filmeket nézünk. Rossz, hogy nincs segítség a gyerekekkel, viszont az intenzív együttlét egy lassabb, „békebeli” tempót tesz lehetővé.

A város egyébként rengeteg gyerekprogramot kínál, minden gyerekünk talált neki való rendszeres elfoglaltságot, járnak kézilabdára, focira, zongoraórára, már voltak múzeumi festőprogramon, falat mászni, gyerekeknek szóló médiahasználati kurzuson. Az iskolai szünetekben a város rengeteg programot szervez a gyerekeknek, egy részük ingyenes. Már ha nincs karantén.

Magyarságunk őrzése

Továbbra is cél, hogy a gyerekek, a lehetőségekhez képest, mindkét kultúrában otthon legyenek. Otthon magyarul beszélünk, ez természetes, magyar meséket olvasok nekik. Szeretném, ha olvasnának is majd magyarul. Egyelőre még nem ért el minket az az emigráns családoknál általános jelenség, hogy a gyerek egy idő után otthon nem hajlandó az anyanyelvén beszélni. Nyilván a karantén ezt a folyamatot is lassítja. Mivel hónapok óta a lakásban ülünk, kicsit olyan, mintha a senkiföldjén lennénk a két ország közt, a gyerekek Németországban, mi felnőttek Magyarországon…

Később beszámolok a beilleszkedésünk további fejleményeiről.  

Az Örökbe.hu blogot egy ember írja. A rólam és családomról szóló bejegyzéseket a személyes kategória alatt találjátok.

3 responses »

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.