Babaköszöntő 2021. május

Általános

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: 10 mancsék

Kik vagytok? Lassan 9 éve házasok vagyunk, mindketten a negyvenes éveinkben. Mindig is szerettünk volna gyermeket. Lényegében az utolsó sikertelen beültetéssel párhuzamosan indítottuk el a folyamatot. Majd úgy alakult, hogy a lombikkezeléseket abba is hagytuk.

Miben vagytok mások, mint mások? Erre nehéz felelni. Két dolog talán. Az egyik, hogy nem mentünk el alapítványok felé és csak titkos örökbefogadást szerettünk volna. A másik, ahogy várakoztunk. Mi a várakozás időszaka alatt nem léptünk be ebbe a csoportba, nem érdeklődtünk sorszámról, nem rendeztünk be gyerekszobát, éltük az életünket két csodás kutyusunkkal. Utólag ránézve, annak, ahogy várakoztunk, volt előnye is és hátránya is. Egyrészt így nem számoltuk a hónapokat és éveket és elképesztően gyorsan eltelt az idő, másrészt viszont kevésbé voltunk felkészülve a gyermek érkezésére.

Ki érkezett? A lányunkat 5 és fél hónaposan hoztuk haza, egy csodálatosan szép és meglepően nyugodt kisbaba érkezett.

Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számítva 4 évet.

Mennyit várt a gyerek? 2020. áprilisban lett örökbe fogadható, minket május első napjaiban hívtak. (Születésétől a hazajöveteléig csecsemőotthonban volt.)

Miért pont ő? 0-6 hónapos kort jelöltünk. Ő volt az első és már a fotó alapján beleszerettünk. Így, hogy lassan egy éve család vagyunk, nehéz habozásról beszélni, de volt olyan eleme a történetének, amit alaposabban végig kellett gondolnunk.

Miért pont ti? Erre a kérdésre szintén nehéz válaszolni. Éppen a COVID első hulláma zajlott, minden virtuálisan történt, még a barátkozás is teljesen másképp volt. A rápillantáson kívül (ami egy üvegablakon keresztül történt maszkban és nagyon messziről megnézhettük a teraszon) kétszer tudtunk elmenni hozzá, mielőtt hazahoztuk. Szülőként viszont a válaszunk az, hogy ő nekünk született és mi neki.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A tanfolyamon végigvettük, hogy a gyermek mit él át, neki milyen és milyen nagyobb kérdéseket kell végiggondolni miatta és érte. Ami jól jött volna, hogy szülőként milyen hullámvasútra ül fel az ember. Hogy ér kételkedni, elbizonytalanodni is és hogy nem azonnal fog kialakulni a szeretet, kötődés. (Ezt persze tudtuk, de más tudni és más megélni.) Hogy ez olyan, mint egy tánc, együtt táncolunk a gyerekkel és egyszer csak már nem akarjuk elengedni egymást. De ez egy hosszú folyamat. És meg kell élni azt is, amikor adott esetben még nem kér a szeretetedből.

A legnagyobb problémátok most: Jó lenne már végre óvintézkedések és aggodalom nélkül elmenni a játszótérre, játszóházakba, gyerekközösségekbe.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A kislányunk az első pillanattól nyugodtan és szépen végigaludta az éjszakákat. Pedig fel voltunk készülve arra, hogy az elején nem így lesz. Azóta is jó alvó.

Miről olvasnál szívesen? Minden olyan téma érdekel minket, ami abban segít, hogy a kislányunk a nagyobb gyerekközösségekben és később a gyökérkutatás során a lehető legnagyobb felkészültséggel és önbizalommal tudjon működni és megélni ezeket a helyzeteket. És mindenki története és megosztása nagyon sokat számít és óriási támogatást jelent.

******

Kik vagytok?

Férjem (40) és én (33) 14 éve alkotunk egy párt. A családbővítéssel komolyabban 3-4 évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni. Eltelt néhány év, de természetes úton nem fogant gyermekünk. Bár szervi és komolyabb egészségügyi akadályt nem állapítottak meg, hamar úgy döntöttünk, hogy szeretnénk örökbe fogadni egy gyermeket. Elindulhattunk volna a lombik útján is, de ezt az utat egyikünk sem érezte magáénak.

Már kapcsolatunk elején is többször szóba került közöttünk, hogy ha életünknek abba a szakaszába érünk, akkor majd a leendő vér szerinti gyermekünk születése után mindenképp szeretnénk örökbe is fogadni gyermeket/gyermekeket. Persze ez a mi tervünk volt, de Isten egy másik utat tervezett számunkra. És milyen jól tette 🙂

Miben vagytok mások, mint mások? 

Nem hiszem, hogy bármiben is mások vagy különlegesek lennénk. Mindenkinek megvan a saját útja, története, sorsa. Gyermekre vágytunk, ahogy mindenki más is, aki az örökbefogadás mellett dönt.

Ki érkezett?

Egy 3,5 éves gyönyörű kisfiú, Ákos érkezett hozzánk (megyei listáról) egy évvel ezelőtt. 1 hónapos kora óta nevelőszülőnél nevelkedett szeretetben, rendszett körülmények között.

Bár korábbi jellemzésében visszahúzódó személyiségnek írták le és mondták, hogy a nevelőanyja nélkül nem megy sehová, ennek ellenére első perctől kezdve nyitott volt felénk. Főleg a férjemmel találták meg az első pillanattól a közös hangot. Már a barátkozás harmadik napján eljött velünk hármasban sétálni egy kicsit, következő nap hosszabb időre, azutáni nap szánkózni, utána már beült az autónkba, aztán együtt vásároltunk már és így tovább. Iszonyatosan izgultunk minden egyes nap… Már akkor láttuk, hogy ő egy nagyon ragaszkodó, szeretetre vágyó és sok szeretetet adó kisfiú.

Nagyon hálásak vagyunk, mert annak ellenére, hogy Ákos egyáltalán nem volt felkészítve az örökbefogadásra, nagyon ügyesen alkalmazkodott az új élethelyzethez. Kevesével, fokozatosan meséltük el neki, hogy mi is történt vele, hogy kik vagyunk mi és kik voltak a nevelőszülei, és egy év elteltével a kötődés és a bizalom is szépen kiépült közöttünk.

Mennyit vártatok?

Szinte pontosan egy évet az örökbefogadási szándékunk benyújtásától.

Mennyit várt a gyerek?

Ákos 2019 márciusától volt örökbe adható, de majdnem egy év telt el, mire kiajánlották. Az örökbeadási folyamat szempontjából ezt sok időnek gondolom, de mivel nem hiszek a véletlenekben, így tudom, hogy mindenképpen szükséges volt ez az idő ahhoz, hogy vele egy család lehessünk.

Miért pont ő?

Határozatunkban bármilyen nemű és származású gyermeket jelöltünk, szinte minden egészségügyi állapotnál bővebb tájékoztatást kértünk, kor tekintetében pedig 2-5 évet jelöltünk. Testvérpár örökbefogadására is nyitottak voltunk (0-5 év között). Mivel nem ragaszkodtunk kicsi gyermekhez/babához, így biztosak voltunk benne, hogy egy 3 év körüli gyermek érkezik majd hozzánk.

Ákos volt az első ajánlásunk és csak nekünk ajánlották ki. Aktabetekintéskor ültünk a férjemmel egymás mellett és hallgattuk a tanácsadót, aki egy aktából olvasta fel Ákos „jellemzőit” és mindketten arra vártunk, hogy mikor hallunk valamit – mert azt gondoltuk, biztos, hogy van valami –, ami megijeszt. De tévedtünk 🙂 Semmi olyat nem hallottunk, amivel ne tudnánk együtt élni. A tanácsadó a telefonján mutatott egy képet is róla, és bár lett volna idő gondolkozni a döntésen, már ott tudtuk, hogy szeretnénk őt megismerni.

Miért pont ti?

Erre igazság szerint nem kérdeztünk rá. A megyénkben nem ritka az egy éves várakozás.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Sajnáltuk, hogy a nevelőanyuka nem segítette (bár látszólag nem is hátráltatta) a kisfiúnk átkötését hozzánk. Ők is szerették volna örökbe fogadni, de erre nem volt lehetőségük a korkülönbség miatt. Emiatt a légkörre telepedett szomorúság rányomta a bélyegét a barátkozás időszakára. Kicsit úgy éreztük, hogy mi vagyunk a rosszak, hogy kiszakítunk onnan egy gyermeket.

A nevelőanyuka megnyugtatására megígértük, hogy tartjuk a kapcsolatot, hogy könnyebben szakadjon el tőle, tudva, hogy biztonságban van nálunk, illetve a tanfolyamon hallottak miatt én is úgy gondoltam, hogy Ákos érdekében is fontos a kapcsolattartás, ha a későbbiekben szeretnénk visszalátogatni. Így nem láttam ebben semmi rosszat. A kapcsolattartásnak az irányítása azonban kicsúszott a kezemből. Már hazahozatalt követően másnaptól minden nap hívott, illetve minden nap írt és fényképet kért és néhány mondatot. A 30 napos kihelyezés letelte után nem hívott, gondolom a tanácsadónk szólt neki, hogy ezt nem teheti, de a napi üzenetküldés megmaradt. Mivel sajnáltam őt, így az elején belementem, de egyre terhesebb lett ez számomra. Sajnos fél év telt el, mire a sarkamra álltam, és ennek gyakoriságát csökkenteni kezdtem, amiért persze szemrehányást kaptam. És egy év elteltével is úgy érzem, ő még mindig ragaszkodna ahhoz, hogy részese legyen Ákos életének… A jószándékát és Ákos iránti szeretetét nem kérdőjelezem meg, de nincs arra belátása, hogy ez így már nem helyes a részéről.

Viszont a továbbiakban bizonytalan vagyok, hogy legyen-e személyes találkozás. Ákos természetesen emlékszik rájuk és beszélgetünk is róluk, és már beszéltünk is róla, hogy majd találkoznak még… De nem tudom, hogy én hogy kezeljem kettőnk kapcsolatát. Jelenleg havi egy alkalommal küldök pár sort és képet, de arra törekszem, hogy a gyakoriság tovább csökkenjen.

Sokan tanácsolták, hogy húzzam meg a határt, de sajnos nem hallgattam rájuk, mert nem akartam, hogy a sértettség miatt megszakadjon a kapcsolat. Sajnálom, hogy ezt a tanácsot nem fogadtam meg. Sokszor voltam frusztrált emiatt, ami egy éppen kialakuló család életének egyáltalán nem használt.

A legnagyobb problémátok most:

Az eltelt egy év alatt sok minden történt, sok mindent tapasztaltunk és oldottunk meg, és van, amivel még mindig küzdünk. De ez így van minden családban.

Egy dologban, a szófogadás terén nem történt még szinte semmilyen előrelépés. Tudjuk, hogy kori sajátosság is, viszont jelentős szerepet játszik ebben – természetesen – az első 3 év nevelési stílusa is (szabályok nélkül, következmények nélkül, mindent megengedek elv, gumicukor, chips, nasikák, rengeteg tv nézés, stb…).

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Az események lezajlásának a vezérfonala a tanfolyamon elhangzottak mentén haladt, de minden ismerkedés/barátkozás/összeszokás egyedi és sokszor nehézségekkel teli, amire nem lehet felkészülni. 

Az elmúlt évben szomorúan olvastam, hogy a tanfolyam kötelezettségét eltörölték. Már rengetegen megírták, hogy miért is hasznos, ezért én ezt nem részletezem, de az örökbefogadás előtt állóknak tiszta szívből ajánlom, hogy végezzék el valamilyen módon. Alapítványnál vagy a Tegyesznél. Sem az időt, sem a pénzt nem szabad rá sajnálni. Nemcsak az örökbefogadás elsőre kuszának tűnő rendszere tisztázódik ilyenkor, hanem rengeteg olyan kérdésre is választ kapunk, amit eddig senkitől sem mertünk/tudtunk megkérdezni, kiderül, hogy a félelmeink valósak-e vagy csak a berögződésink/előítéleteink miatt félünk. És nem utolsó sorban komoly önismereti munkára is ösztönöz az a sok-sok információ.

Miről olvasnál szívesen?

A fent említett, nevelőszülővel történő kapcsolattartás dilemmáiról. Milyen negatív hatásai lehetnek egy nevelőszülőhöz történő visszalátogatásnak? Milyen esetben nem javasolják a szakemberek a visszalátogatást?

******

Nicknév: Ági és Ottó

Kik vagytok? Megismerkedésünk elég rendhagyó módon internetes társkeresés útján történt immár 14 éve. Az évek hosszú során minden természetes és mesterséges praktikát bevetve sem sikerült összehozni egy babát. Mindketten úgy gondoltuk, hogy gyermekkel lenne teljes az életünk, ezért indultunk el az örökbefogadás útján.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy mások lennénk, habár nem is tudom milyenek mások. Nálunk az örökbefogadás első felvetésekor úgy kb. hat éve a férjem kerek perec azt mondta, nem, majd erre rá három évre ő hozta elő, hogy „mi lenne, ha”. Ma már bánja, hogy nem akkor vágtunk bele, de jobb is így, hogy megérett benne is a gondolat.

Ki érkezett? Ádám érkezett hozzánk, az országos listáról. Számomra azért is érdekes, hogy pont ő, hiszen kb. akkor született, mikor mi elindítottuk a folyamatot, vagyis ő csak arra várt, hogy megtaláljuk. Most töltötte második életévét. Makkegészséges, vidám, huncut, ugyanakkor igen akaratos kisfiú. Másfél hónapja érkezett haza, mégis olyan, mintha mindig velünk lett volna.

Mennyit vártatok? Mivel országos listán is fent voltunk így szerintem hamar, két év után csörrent is a telefon

Mennyit várt a gyerek? Öthetes kora óta volt a nevelőszülőnél, úgy tudom, sose látogatták, tavaly nyár óta volt örökbefogadható, és mi voltunk az elsők, akinek kiajánlották.

Miért pont ő? Na ez igen érdekes kérdés. A mi „kívánságunk” egy 0-2 éves, neme mindegy, korrigálható egészségi állapotú gyermek volt. Első körben kizártuk a roma származást, azonban mire a tanfolyam végére értünk, módosítottuk, hogy bizonytalan származást elfogadunk, szó szerint az volt írva a papírunkba, hogy „küllemben hozzánk hasonló”, vagyis erős rasszjegyek nélkül. Az aktabetekintéskor az derült ki, hogy feltehetően roma származású, makkegészséges kisfiú. A kép alapján nem tudtunk egyértelműen dönteni, de valamiért mindketten a nem felé hajlottunk. Majd jött a nagy találkozás, ahova úgy indultunk, hogy 90%, hogy nem. (Sajnos ebben az ügyintézőnek is szerepe volt, aki azt mondta „biztos meg szeretnénk nézni, mert elég hangsúlyosak a rasszjegyek, ne fussunk felesleges köröket.”). Aztán a megpillantásnál el is szállt minden kétely, a férjem egyből azt mondta, mikor kijöttünk, hogy „hozzuk”. Igen, igen, ő mondta először azt, hogy igen, menjünk tovább. Nálam az érzés kicsit később jött, de minden várakozást megért.

Miért ti? Három házaspár aktáját mutatták meg a nevelőszülőnek, és ő az alapján, hogy ismerte, milyen kisfiú Ádám, úgy ítélte meg, hogy nálunk lenne a legjobb helyen. Ezért utólag is nagyon hálásak vagyunk.

A tanács, ami jól jött volna utólag: ne habozzunk, vágjunk bele mihamarabb 🙂

A legnagyobb problémátok most: Probléma nincs, boldogok vagyunk, hogy azt mondhatjuk, megvan mindenünk ☺

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: ami máshogy volt, az mind a pandémia számlájára írható, borzasztóan megnehezítette a dolgokat, és volt, amikor úgy nézett ki, meg kell szakítanunk a barátkozást, de külön engedéllyel folytathattuk szerencsére.

Miről olvasnál szívesen? Ehhez hasonló személyes történetekről, tapasztalatokról.

******

Nicknév: Bambini

Kik vagytok? Pest megyében élünk, férjem 51 éves, én 48 éves vagyok. Életünk viszonylag késői szakaszában találkoztunk, 6 éve vagyunk házasok.

Miben vagytok mások, mint mások? Egyfelől semmiben, mert mi is családra vágytunk. Másfelől annyiban, hogy nem a mi utunknak láttuk a lombikprogramot. Gyermeket szerettünk volna, az örökbefogadás közel állt hozzánk. Rengeteget olvastunk a témában, tájékozódtunk, megismerkedtünk családokkal, akiknek örökbefogadott gyermekeik vannak. Úgy gondolom, felkészülten kezdtünk hozzá a hivatalos ügymenethez.

Ki érkezett? 4 év 8 hónapos kislány érkezett hozzánk megyei listáról, némi beszéd- és mozgáselmaradással. Az aktaismertetés napján éreztük, ő a mi gyermekünk. Elmondhatatlan érzés volt.

Mennyit vártatok? 2020. január elején kezdtük a folyamat és májusra lett jogerős határozatunk. Ezt követően 6 hónapra, novemberben csörrent meg a telefon.

Mennyit várt a gyerek? Kislányunk 2020 év elején lett örökbefogadható.

Miért pont ő? A törvényi előírás és 6 év közötti kislányra várakoztunk (3-6 év) Származás tekintetében elfogadóak voltunk, betegségekkel kapcsolatban bővebb felvilágosítást kértünk.

Nem volt semmi olyan ok, ami miatt haboztunk volna. A szívünkre hallgattunk. Az események magával ragadtak minket. Csodálatos egy hónap volt. Rendkívül intenzív időszak is egyben, mert az aktaismertetés és a hazajövetel között mindössze 6 hét telt el.

Miért pont ti? Ha sorszámunkat vesszük figyelembe, ami igen magas volt novemberben (600 feletti), nem mi kerültünk volna sorra. Több család közül minket találtak kislányunkhoz legjobban illőnek.

Pár héttel hazaérkezésünk után, vacsora közben az örökbefogadásról beszélgettünk, mennyire örülünk, hogy megtaláltuk. Ezt követően nagy csönd, majd kislányunk megszólal: „Nem ti találtatok meg engem, hanem én találtalak meg titeket.” Azt hiszem, ez mindent elmond.

December közepén érkeztünk haza. Csodálatos 5 hónapon vagyunk túl, amelyben karácsonyt, születésnapot, húsvétot már együtt ünnepeltünk.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem tudok mondani. Ágacskánál végeztük a felkészítő tanfolyamot, rengeteget tanultunk, magunkról is. Hiteles szakemberektől kaptunk egy óriási útravaló csomagot, amibe bele-bele nézegetünk, ha szükségünk van rá.

A legnagyobb problémátok most:  Nincsenek problémáink. Megoldandó helyzetek és szituációk vannak inkább. Éljük kis családi életünket, amire mindig is vágytunk. Egyszerűen boldogok vagyunk.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Nálunk semmi. Mintaszerű örökbefogadásunk volt. Fantasztikus, támogató szakemberekkel mind a  Tegyesz, mind a gyámügy részéről.

Miről olvasnál szívesen? Idősebb gyermekek örökbefogadásáról. Illetve olyan gyerekekről, akik több nevelőszülőnél is voltak elhelyezve az örökbefogadásig.

******

Nicknév: Kiscsibe

Kik vagytok? Viki és Attila vagyunk Győr-Moson-Sopron megyéből. 2018-ban már szerepültünk első gyermekünk érkezésekor a Babaköszöntőben.

Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben. Mi is csak gyerekekre vágytunk, család szerettünk volna lenni.



Ki érkezett? Erika, 2,5 évesen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből titkos örökbefogadással. Nevelőszülőnél nevelkedett születése óta, aki nagy szeretetben nevelte. Nagyon ügyes, okos, szobatiszta kislány. Igazi kis tűzrőlpattant, van benne spiritusz. A barátkozás elég nehéz volt a koronavírus miatt. Szállást, programokat találni nem igazán lehetett. Az időjárás se volt kegyes velünk november végén. Nagyon vártuk a kihelyezés napját.

Mennyit vártatok? Megint nem vártunk sokat. Határozatunk 2020 márciusában lett meg és szeptember elején már csörgött is a telefon. Október elején volt az első találkozás és december elsején megtörtént a kihelyezés. Minkét gyermekünk országos listáról érkezett és roma származású. Úgy gondoljuk, ezért zajlottak mindkét esetben gyorsabban a kiajánlások.

Mennyit várt a gyerek? Születése után nevelőszülőhöz került, és mi voltunk az első család, akinek kiajánlották 2,5 évesen. Az elején látogatta a vér szerinti, de annyira titkos volt most tényleg az örökbefogadás, hogy részleteket nem igazán tudok. Ami biztos, hogy a vér szerinti kiskorú volt Erika születésénél, igazából ő is gyerek volt még.

Miért pont ő? Nekünk teljesen tökéletes. Igazi kis roma lány, pont ilyenre vágytunk mint ő.

Miért pont ti? Megint nem kérdeztük meg.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nincs ilyen. Tudatosabb és nyugodtabb volt most minden, tudtuk, mi vár ránk nagy vonalakban.

A legnagyobb problémátok most: Jelenleg nincs problémánk. Erika nagyon jó kislány, szépen vette az akadályokat. Természetesen az eleje nehéz volt, az első 4 napban csak akkor nem sírt, ha aludt vagy erőt gyűjtött az újabb síráshoz, de semmit nem éltünk vele meg gondként. Ami nehezebb volt az elmúlt 6 hónapban, az a 6 éves kisfiunk reakciója a testvér érkezésére. Nagyon nehezen viselte, hogy már osztozkodni kell rajtunk. Hála égnek azt mondhatjuk, ez is sokat javult mostanra.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvbenmeg van írva/ahogy a tanfolyamon tanultátok: Minden, a koronavírus mindent felborított.

Miről olvasnál szívesen? Felnőtt örökbefogadottak történeteiről, érzéseiről.

Ha te is várakozol az örökbefogadásra, és szívesen készülnél sorstársakkal közösen a gyerek érkezésére, gyere a Finis csoportba. Legközelebb június 25-től péntek esténként, online. 

One response »

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.