Örökbe.hu

Ma fájó, de fontos témáról írok. Arról, amikor nem örökre szól az örökbefogadás, mert felbontják (a magyar jog erre is ad lehetőséget), vagy ez nem történik meg, de a gyerek visszakerül az állami rendszerbe. A Mózeskosár Egyesület 2021. novemberi klubján elhangzottak leiratát olvashatjátok, dőlt betűvel jelzem a saját filozofálgatásomat. Néhány drámai történetet is idézek.

Hat szakember tartott kerekasztal-beszélgetést a sikertelen örökbefogadások témájáról: Deli Judit, Andrási-Stahl Júlia és Simon Noémi jogászok, Székely Zsuzsa, Dénes Zsuzsa és Kántor Nedda pszichológusok, mindannyian évtizedek óta dolgoznak a rendszerben az örökbefogadásokkal kapcsolatosan és számos felbontást láttak közelről.

Jogi háttér: a magyar családjog lehetőséget ad az örökbefogadás felbontására. Ez a felek kölcsönös kérésére történhet meg, a kijelölt gyámhivatal előtt, a nagykorúaknál ez a saját önrendelkezési jog része. Ha a gyermek még kiskorú, akkor az örökbefogadás kizárólag az ő érdekében bontható fel, és a szülő kérésére csak kivételesen indokolt esetben történhet meg. Egyoldalú kérelem esetén csak a bíróság bonthatja fel, ezt kérheti a gyermek, a szülő vagy kiskorúnál a gyámhivatal. Alapvető elv, hogy akkor bontja fel a bíróság, ha valamelyik fél olyan magatartást tanúsít, ami miatt a másik fél számára az örökbefogadás fenntartása elviselhetetlen. Hogy mi az elviselhetetlen, azt a bíróság mérlegeli, a szakember által ismert esetekben nem rendeltek ki szakértőt. Vizsgálni kell azt is, az örökbefogadáskor mennyire tájékoztatták a szülőket a gyermek esetleges problémáiról.

A felbontások száma nem magas, évi 10-20 ilyen eset történik, miközben évi 700 és 1000 közt volt az elmúlt húsz évben az örökbefogadások száma. Ez nem jelenti azt, hogy ennyi gyerek marad szülők nélkül, a felbontások fele házastársi örökbefogadás volt, (ilyenkor általában egy válás után az új férj fogadja örökbe a gyerekeket), jellemzően az apa bontotta fel egy újabb válás után, tehát a gyerekeknek remélhetőleg az anyja megmaradt. Illetve az esetek felében már nagykorú volt a gyermek a felbontáskor.

Kiskorúaknál jellemzően akkor történik meg a felbontás, ha van esély a gyermeknek új örökbefogadó szülőket találni. Ez a hazai gyakorlatot ismerve talán az óvodáskor végéig reális. Egyéb esetekben bírósági per indul.

A felbontás megszünteti a szülő-gyermek viszonyt az örökbefogadó(k) és örökbefogadott között. Azaz: a gyermek innentől nem viselheti a szülők vezetéknevét, nem örököl utánuk, jogilag nem rokonuk, és az ő gyermekei sem. Ilyenkor hivatalosan ismét a vér szerinti szülők gyermekévé válik, ahogy a szakzsargon mondja: a leszármazáson alapuló jogok felélednek a származási családdal kapcsolatban, de a szülői felügyeleti jogok nem, azaz nem kap kapcsolattartási lehetőséget a vér szerinti szülő. Meglepő módon a felbontáskor a vér szerinti szülőt is megkérdezik. Képzeljük el azon anya, apa döbbenetét, aki évek óta nem tud semmit a gyerekéről, vagy abban a megnyugtató tudatban él, hogy a gyereknek jó dolga van az új családjában, és egyszer csak egy ilyen ügyben hívják. Nem tipikus, de előfordult, hogy a gyerek visszakerült a vér szerinti családba. A magyar jogra jellemző a „ne öntsd ki a piszkos vizet, amíg nincs tiszta” szemlélet, azaz a bármilyen szülő is jobb a semmilyennél. Hasonlóan, ha egy szülő a gyermeke örökbeadásához hozzájárul, ekkor még nem, hanem csak akkor szűnik meg az ő szülősége, ha a gyereket ténylegesen örökbe is fogadja valaki.

A felbontáskor az örökbefogadó családból nem kérdeznek meg más rokonokat, hogy vállalják-e.

 

Zsóka története:

Háromévesen fogadták örökbe, 10 hónap múlva visszakerült a rendszerbe. Az örökbefogadó családban élt egy 2-3 évvel idősebb értelmi sérült vér szerinti gyerek,. A szülők hamarosan elváltak, az anya egyedül maradt a két gyerekkel. A kislány elvárta volna a szeretetet, hozta a nagyobb gyerek tüneteit. A szülők érzelmi zavarokra panaszkodtak. A nevelőcsaládba viszont zökkenőmentesen beilleszkedett a kislány. A gyermek érdekében felbontották az örökbefogadást, azóta újra örökbe fogadták.

 

Ha a bíróság nem bontja fel a kiskorú gyermek örökbefogadását, ez sem jelenti azt, hogy a szülőnek muszáj együttélni a gyerekkel. Ilyenkor jellemzően a gyerek szakellátásba kerül (nevelőszülőhöz vagy gyerekotthonba). Viszont a szülőnek marad kapcsolattartási joga (már amennyiben él vele), gondozási díjat kell fizetnie a gyerek után, megmarad a gyerek családneve, örököl az örökbefogadó szülő után. Ha a gyereknek már nincs esélye újabb örökbefogadásra, akkor az lenne a logikus, ha ilyen esetben is fennmaradna az örökbefogadás, hiszen a gyerek legalább valahova tartozik, a tágabb családnak is rokona marad… Előfordul, hogy a szülők nem, de a tágabb családból valaki tartja a kapcsolatot a gyerekkel.

A névváltozás kicsi tehernek tűnik ebben a nagy csomagban, de nem az. Az egyik ismertetett esetben egy hatévesen örökbefogadott fiút átneveztek az örökbefogadók, majd felbontáskor elvették a keresztnevét is, a gyerek összeomlott, nem tudta, hogy ő kicsoda.

 

Zoli története:

Csecemőkora óta élt a családban, kezdetben nevelőszülőkként nevelték, 2,5 évesen fogadták örökbe, 13 évesen került vissza. Később született a szülőknek egy vér szerinti gyereke. Zoli deviáns viselkedést mutatott, iskolai hiányzásokat halmozott fel, a szomszéd lánnyal párkapcsolatot kezdett. A szülők gyerekotthonba adták, ahonnan hazaszökött, kapcsolatot tartott az örökbefogadó rokonokkal. Az anya akarta nevelni, Zolit, de nem bírt a problémáival. A gyerekotthonban labilis, zárkózott viselkedést mutatott, komoly beilleszkedési problémákkal küzdött. Nem került haza, de kapcsolatban maradt a családtagjaival.

 

Andrási-Stahl Júlia kutatóként is foglalkozik a témával, ő a minisztérium felmérését ismertette, itt minden évben azt vizsgálják, hogy az adott évben a szakellátásba bekerülő gyerekek közül kik az örökbefogadottak. 2008-2019 között összesen 231 gyerek került be a gyerekvédelembe örökbefogadóktól, évente nagyjából 20 gyermek. (Az ismertetett számok nem reprezentatívak.) A gyerekek többségét viszonylag kis korban fogadták örökbe, a visszakerülés viszont jellemzően a kamaszkorban történt. A 231-ből 15 gyerek tudott az adott évben visszakerülni a családba, 21 került még abban az évben új örökbefogadó családba (azt nem tudjuk, mi történt velük később, mindig csak az adott évben bekerülő gyerekeket vizsgálták), az örökbefogadások 29,5%-át felbontották.  Azaz olyan esetekben is engedélyezte a felbontást a gyámhivatal vagy a bíróság, mikor a gyereknek nem volt esélye már újabb örökbefogadásra.

A leggyakoribb közreható tényezők és arányuk:

• egyik vagy mindkét szülő halála (18%)
• válás, különélés (15-17%)
• szülők súlyos betegsége (15-20 %)
• nem megfelelő érzelmi kapcsolat, elfogadási problémák (50-60%)
• eltitkolt örökbefogadás (10% alatt) – régen ez magasabb arány volt, szerencsére mára lecsökkent.

A gyerekek közel fele testvérrel együtt nevelkedett (legyen az szintén örökbefogadott vagy a szülők vér szerinti gyereke).

A gyerekek oldaláról felmerülő tényezők:

• magatartási problémák (70%)
• pszichés problémák (40%)
• komoly egészségügyi gond (8%)
• értelmi fogyatékosság (12%)

Még 18 % volt azon esetek aránya, ahol nem kért segítséget a szülő. Természetesen mindig több nehézség együttállásáról van szó, önmagában egy válás vagy betegség miatt nem adják vissza a gyerekeket az örökbefogadók, viszont ahol amúgy is gyenge lábakon állt a kapcsolat, sok megelőző probléma volt, ott lehet ez az utolsó csepp a pohárban… A visszakerülés egyik tipikus helyzete a kamaszkori nehézségek, amelyekkel már nem boldogul a szülő, de amelyek nem a semmiből jönnek, hanem egy eleve problémás érzelmi viszonyra rakódnak rá.

Dzseni története:

A szülők egy roma kislányt fogadtak örökbe, de otthon nem volt szó erről, nem beszéltek róla nyíltan. 15 évesen a kislány elszökdösött, egy roma fiúval járt, ott marad napokra annak családjánál. A szülők ilyenkor, bár tudták, hol a gyerek, mindig rendőrségi bejelentést tettek. A szülők panaszkodtak, hogy a gyerek lop tőlük, ezért nem adtak lakáskulcsot, telefont neki, a 15 éves kamaszlány az utcán kellett hogy várja a szüleit. A szülők külföldre költöztek, a lány szakellátásba került.

Több történetben visszaköszön a kudarc okaként a roma származás nem elfogadása, vagy amikor valaki nem elfogadó, de mégis beírja a bizonytalan származást, reménykedve, hogy „megússza”, vagy abban bízva, hogy „majd kineveli belőle”. A szakemberek szerint az is előfordulhat, hogy a szülő nem látja cigánynak a gyereket, de később más romák felismerik benne a roma származást. Tehát ismét: a gyerek egész hátterét örökbe kell fogadni, akár azt az eshetőséget is, hogy a párja is roma lesz. És egy nem roma, vagy nem örökbefogadott gyereknél is…

A szakemberek végül egyetértettek: nem helyes, hogy az örökbefogadás felbontható. Tényleges kiutat csak az egész kicsi gyerekeknek jelent, akiknek van esély egy második örökbefogadására. Viszont a kudarcos esetekben rossz spirált indít, ha a szülő azzal fenyegeti a gyereket: „visszaadunk, ha nem viselkedsz megfelelően”. A gyerek ebben sérül, de a szülőt vezeti félre ez a rendelkezés, mert hamis kiutat csillant meg, miközben rossz irányba viszi a család dinamikáját. Ha nem lenne ilyen lehetőség, talán jobban küzdenének a családi viszony megmentéséért a szülők. S ne feledjük, ezek a gyerekek egyszer már sérültek, már elváltak a vér szerinti családjuktól, talán a nevelőcsaládtól is. Számos országban ma nem felbontható az örökbefogadás.

Bea története

A kislány 2 évesen került családba, 4 évesen kérték a felbontást. A gyám példásan gyorsan felbontatta az örökbefogadást, azóta nagyon jó nevelőcsaládban van a gyerek, a nagyon súlyos pszichés és szomatikus tüneteket elhagyta. Itt mintha a szülők nem lettek volna felkészülve az örökbefogadásra, az utánkövetés előtt közvetlenül adták vissza.

A felszólalók egyöntetűen arra jutottak, hogy az örökbefogadás felbontásának lehetősége káros, évtizedekkel korábbi személetet tükröző elavult jogi gyakorlat. A törvényben megmutatkozó szemlélet, miszerint a gyermek tud „elviselhetetlenül” viselkedni, mára teljesen kikopott a jogalkotásból, más jogszabályok általában a gyermek, különösen a 12 év alatti gyermek minden viselkedéséért a szülőt teszik felelőssé. Azaz: a gyerekbántalmazás tilos, függetlenül attól, hogy a gyerek „elviselhetetlenül” viselkedett-e, a szülőt büntetik, ha a gyerek lóg az iskolából…

Zsani története

A kislányt másfél évesen fogadták örökbe, 13 évesen került vissza, a szülők elváltak, a kamaszlány viszonya ellenséges lett az anyával. Egy elvesztett gyerek helyére fogadták őt örökbe. Az anyának volt egy fantáziája, hogy a vér szerinti anya prostituált, ezt megelőzendő próbált szigorúan bánni Zsanival. Hatodikos korában a lánynak nem volt mobilja, nem engedte el a barátnőkkel, Zsani megpróbálta ezeket megszerezni magának, lopni kezdett a szülőktől. A kislány jó tanuló volt, az iskolában semmi nem látszott ezekből a gondokból. A 13 éves kislány arra a kérdésre, mi a legfőbb vágya, ezt felelte: egy parkban ülni a barátnőivel beszélgetve.

 

Néhány saját következtetés a végére: a családból való kiszakadás tragédia a gyerek, de a szülők számára is.

Felmerül a kérdés, mennyire kaptak alapos tájékoztatást a szülők a gyermek érkezésekor arról, mire számíthatnak, nem-e később kiderülő súlyos egészségi vagy viselkedési problémák járultak hozzá a helyzet elmérgesedéséhez… E szempontból sajnos a hazai örökbefogadási rendszer a kontroll illúzióját nyújtja. A jelentkezéskor a szülő mindenféléket kiköthet a leendő gyermekről, abba a hitbe ringatva magát, hogy ha ő azt ikszelte a papíron, akkor az ő gyereke biztos nem lesz cigány, autista, vagy értelmi fogyatékos. Holott ezek nagyon sokszor nem derülnek ki az örökbefogadáskor. S ha belegondolunk, vér szerinti gyerek vállalásakor is biankó csekket tölt ki a szülőpár, a döntések kimerülnek abban, hogy védekeznek-e, abortálnak-e, örökbe adják-e. Számos vér szerinti gyerek is később mindenféle magatartási vagy egészségi gondokat mutat, többségében mégis az az alapállás, hogy „ő a mi gyerekünk, s a nehézségeivel együtt is vállaljuk”. Még mindig kevés szó esik arról, hogy lehet segíteni egy traumatizált, viselkedési gondokkal, fejlődési lemaradásokkal küzdő gyereknek, s ezek milyen kihívást jelentenek egy esetleg gyengébb lábakon álló szülői önbizalomnak vagy házasságnak.

Fel kell vetni azt is, mennyire képes a rendszer felmérni a jelentkezők alkalmasságát. Mire elég néhány találkozás, mikor a tényleges örökbefogadás akár három évvel később történik, a kamaszkor meg tizenhat év múlva lesz? A másik sajátosság, hogy az örökbefogadás viszonylag gyorsan megtörténik, 1-2-3 hét ismerkedés és egy hónap együttélés után már véglegesítik a papírokat, utána pedig magára van hagyatva a szülő. Visszatérő elem a történetekben, hogy nem, vagy túl későn kért segítséget a szülő. A pár éve bevezetett kötelező utánkövetés is másfél évvel a gyerek érkezése után véget ér. Bár a dolog nagy paradoxona, hogy a kötelező dolgokat nem szeretik az emberek, ellenőrzésnek élik meg, ha viszont a segítségkérés önkéntes, akkor csak egy kisebbség fogja igénybe venni. Ahogy az örökbefogadásssal foglalkozó szakmai szervezetek programjaira is ugyanaz a kicsi, tudatos réteg jár. Talán az egyetlen pozitívum a beszélgetésben az volt, hogy az örökbefogadás eltitkolása ma már nem jellemző, nem ez okozza tömegesen a gondokat, ami nyilván folyománya a húsz éve bevezetett kötelező felkészítő tanfolyamnak.