Közkívánatra egy fórum azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke aktív, pörgős, extrovertált, folyton beszél vagy fékezhetetlen! Kommentben tudtok beszélgetni.

Reklámok

136 responses »

  1. sziasztok! végre, de jó!
    nagyon is érintett vagyok, azt hiszem :-O vagy csak azért érzem így, mert első gyerek, fiú, és mindjárt 2 évesen “született” hozzánk???

    Kedvelés

    • ha más jelentkező egyelőre nincs, akkor kezdem én 🙂

      Móni vagyok Pécsről. az örökbefogadásunk talán nem teljesen a “szokásos” forgatókönyv szerint ment, mivel mi pl. a lombikig nem jutottunk el. viszonylag későn, közel a 40-hez találtunk egymásra a férjemmel. már az ismerkedésünk elején szóba került az örökbefogadás, hogyha nem jön össze a vérszerinti gyermek (már csak a korunkból adódóan is), akkor örökbefogadunk. és hát csak nem akaródzott érkezni, pedig – több vizsgálat szerint is – egészségesek vagyunk mindketten, biológiailag tehát nincs kizáró ok. azt is tisztáztuk az elején, hogy lombikot nem akarunk. 2 év sikertelen “próbálkozás” után elmentünk a tegyeszhez, és beadtuk a kérelmünket.
      0-3 éves, bármilyen nemű, korrigálható egészségügyi állapotú gyermekre szólt a határozatunk. származási megkötésünk nem volt. a kérelem benyújtását követően alig 15 hónappal később jött A telefonhívás, hogy van egy 2 éves kisfiú. szerelem volt első látásra!!!

      nos, amiért is örülök ennek a fórumnak: a tágabb családban is szinte csak lányok vannak, ezért fiús tapasztalat kevés. és pl. óhatatlanul jönnek az összehasonlítások (“te már másfél évesen éjjel-nappal szobatiszta voltál”, “te már 2 évesen folyékonyan, tisztán beszéltél” stb.). így van ez a hisztivel, a “szófogadatlansággal”, mindennel. lehet, hogy az én kisfiam nem is örökmozgó, pörgős, túlságosan aktív, folyton locsogó, csak egyszerűen fiú?! mindegy, akárhogy is van, örülök, ha mások tapasztalatait, ötleteit olvashatom, hisz abból sok-sok apró trükköt el lehet lesni. igen, tudom, nincs két egyforma gyerek, és nincs bevált “recept”, de mégis……. :-)))

      Kedvelés

  2. Sziasztok!
    Két lurkó boldog szülei vagyunk. A nagyobbik hat éves, őt kb. egy éves korában emelték ki a vérszerinti családjából veszélyeztetettség miatt. A tágabb család vállalta a gondozását, de a hivatalok tudta nélkül dobálták ide-oda. Amikor találkoztunk vele már három éves is elmúlt és a vágya ‘igazi anyuka és apuka’ volt. A vérszerinti család belátni kényszerült, hogy nem tudják biztosítani a megfelelő körülményeket, legkevésbé egy elfogadó, szeretetteljes légkört. Csuda édes, csicsergő kis Tündért ismertünk meg azon a forró nyári napon, amikor először találkoztunk. A picur nagyon hasonlított a férjemre. Édes volt, pici és nagyon magányos. Elsőre igent mondtunk. Nagy harcok árán sikerült a papírmunka, de az egy másik történet.
    Nagyon boldogok vagyunk a kislányunkkal és nagyon szeretjük Őt!
    Óriási mozgásigényű és nagyon öntörvényű.
    Igazából mindig nehéz volt. A nap egyik fele biztosan hisztivel vagy ellenkezéssel telt. Ez mára érdekes módon sokkal rosszabb lett. Hullámokban tetőztek az évek során a nehézségek. Erről majd írok esetleg részletesebben is. A szeretet sajnos nem old meg mindent, a gyermekeinknek is meg kell hozniuk a saját döntéseiket, amikhez meg is kell érniük.
    Kislányunk annyi mindenen átment, mire mi találkoztunk, hogy az egyenesen szívfájdító.
    Ő most csak egyet akar: AKARNI! Minden más mindegy. Szeretnék neki segíteni, de gyakran nem tudok. Még megölelni sem tudom, pedig az még egész jól működik a megnyugtatásnál.
    Borongósra sikerült ez a hozzászólás, pedig a csicsergő kis dumagépünk egy igazi, klassz, életrevaló kiscsaj!!
    Jár valaki hasonló cipőben?

    Kedvelés

    • Igen, hasonló az én kislányom! 10 éves, 7 évesen fogadtuk örökbe (a “7 éves gyerek örökbefogadása” c. bejegyzésben olvashatsz róla.) Úgy van, ahogy Angéla is írja: sokszor egy lépést haladunk előre és kettőt hátra. A mai napig tud nagyon ellenséges, nem-együtt-működő, vad és elkeseredett lenni. Mindamellett, hogy máskor meg ennivalóan aranyos és együttműködő.

      Kedvelés

  3. Szia Klompjes, sziasztok kedves Fórumtársak! (Rólunk van külön történet itt a blogon -apát és anyát kért karácsonyra- úgyhogy túl sok bemutatkozást nem írok, annyit csak inkább, hogy kisfiunk időközben nyolc éves lett, másodikba jár, örökbefogadásunk pedig már három éves.) Gondolkoztam sokat azon, amit írtál Klompjes, mivel ez a nagyon erős akarat, „akarni akarás” nálunk is nagyon jellemző. Gyermekeink előtörténete tekintetében úgy értem nálatok is jellemző volt a gondozási helyek gyakori váltakozása, vagy ahogy találóan megfogalmaztad, az„ide-oda dobálás”. Azt, hogy viselkedés terén romlott a helyzet azt nem mondanám, én inkább egyfajta ciklikusságot érzékelek, hol nagyot ugrunk előre, aztán váratlanul mínuszba zuhanunk, majd itt stagnálunk és újból feljebb emelkedünk, de akkor már kicsit – lehet, hogy csak aprónyit – magasabb szintre.
    Az akaratosság mögött én leginkább azt érzékelem a kisfiam esetében, hogy a korábbi ide-oda dobálás mellékhatásaként ő így akarja nagyon erősen kontroll alatt tartani az eseményeket. (Szavakkal is kifejezi egyébként. Engem éveken át ide-oda raktak, most már én akarom megmondani mi legyen.) Ezt a kontroll alatt tartás motivációt látom például abban is, hogy bárhova megyünk rendkívül alaposan megfigyel mindent, az utcanevektől elkezdve minden apró részletet, hogy pontosan tudja hol van és bármikor visszatálaljon. Amikor eleinte még nem tudott olvasni, nem ismerte az utca neveket és oviba mentünk, döbbenetes élmény volt, hogy mint a Jancsi és Juliskában kavicsokat szórt el az úton, hogy vissza tudjon találni. Vagy az iskolában első osztályban, mikor környezetismeretből azt tanulták, hogy ki milyen közlekedési eszközzel jár iskolába, a tanító néni mesélte, hogy teljesen megdöbbent, hogy a kisfiam az iskola körüli összes utcát térképszerűen felrajzolta a táblára és leírta, hogy milyen közlekedési eszközöknek hol van a megállója, miközben mi pár száz méterre lakunk az iskolától és gyalog járunk. Nem tudom sikerült-e megértetni magam, de én ugyanezt a nagyon erős kontroll alatt tartási motivációt érzem az akaratossága mögött is, hogyha nem tudja kézben tartani, irányítani a dolgokat, akkor úgy érzi ismét elveszik valahol. Nekem két dolog segít sokat abban, hogy az akarat feszülési konfliktusokkal megküzdjünk. Az egyik, hogy kisfiamnak hihetetlenül beszédesek a szemei. Amikor dühöng, hisztizik leginkább a szemeit figyelem, mert a legvadabb szóbeli megnyilvánulások közepette is a szeme tele van félelemmel, fájdalommal, talán a reakcióimmal is leginkább a szemeire reagálok. A másik dolog, ami segít, hogy minden akaratossága mögött nagyon erős késztetés van benne arra, hogy úgy akarjon valamit, hogy közben nekünk is jó legyen, ne bántson meg. Maga a konkrét esemény közepette ez persze nem jön ki, de amikor lehiggad és már tudunk róla beszélni, akkor a jövőre nézve lehet kompromisszumokat kötni, sőt ennek kapcsán magába a következő konfliktusba mielőtt belemegy már valahogy beépült a tudatába, hogy felveti „kössünk kompromisszumot”. Mi valahogy úgy próbáltuk megoldani, hogy viszonylag kevés állandó szabályt fektettünk le, amikből viszont nem engedünk (pl. este időben le kell feküdni, lefekvés előtt fogat kell mosni, a házi feladatot mindig meg kell csinálni), de a többi dolog esetében megállapodunk (vagy legalábbis törekszünk rá) úgy, hogy érezze az ő akarata is érvényesül. Például azt elfogadja, hogy nekünk nagyon fontos, hogy minden este szépen terített asztalnál vacsorázunk és közben nincs se játék, se tv, csak egymással beszélgetünk, mi viszont elfogadjuk, hogy reggel mielőtt iskolába megy úgy reggelizik, hogy közben legózhat. Mi elfogadjuk, hogy neki az egy szükséglet reggel, azzal rakja össze magát az iskolára, hogy előtte játszhat, ő meg megértette, hogy nekünk az nagyon fontos, hogy éhgyomorra ne induljon el.
    Ami még kicsit könnyebbé teszi egymás megértését, nem tudom, hogy ismeritek-e Beck Andrea Titoktündér mesesorozatát, nagyon szeretjük és sokat segít (nemcsak a gyereknek, nekem is:). Nekünk az óvó nénink ajánlotta annak idején, amikor még csak az első része volt kiadva, azóta már a negyedik is elkészült, írtad valahol, hogy iskolába készültök, ez a közösségi beilleszkedéshez is hasznos olvasmány.
    Azt írod, hogy hullámokban tetőztek az évek során a nehézségek, erről, sőt a hullámok lecsillapításáról is (!) szívesen olvasok részletesebben is, hullámok nekünk is jutottak bőven:)

    Kedvelés

    • Köszönöm az ajánlást, megnéztem a mesélőt, nagyon szimpatikusak a történetei.
      A ‘hullámok’, amikről írtam, az általad említett ciklikussággal is leírhatóak, mi is sokszor érezzük úgy, hogy léptünk egyet előre és kettőt hátra. Különböző területeken különböző a kislányunk fejlődési szintje ( vagy inkább a tolerancia szintje) és bizony előfordul, hogy éppen valamire kapásból válaszolok és egy két éves reakcióját kapom vissza a hat évesé helyett. A tiltás nálunk nagy mumus, tényleg nem működik a ‘NEM’, csak óriási ellenkezést vált ki, igazi acting up lesz belőle és legtöbbször egy visítozós-csapkodós kiakadás. Ide mostanában visszatért a rombolás is.
      Alapszabályból nálunk is átlátható a mennyiség, de akkor is várható, hogy a csemete kerek-perec nemet mond és nem hajlandó együttműködni.
      Most egy olyan hetünk volt, hogy minden reggel a NEM volt az első szava a jó reggelt helyett.

      Kedvelés

  4. Megkerestem Ranschburg Tanar Ur valaszat, amit egy fiammal kapcsolatos kerdesre adott. Csak erdekessegkepp egy reszletet bemasolom, csak hogy lassatok, mert erdekes lehet az o velemenye.
    Van szo benne az orokbefogadasrol is.
    “A csendes, szemlélődő magatartás kicsi fiánál veleszületett temperamentum jellemzők következménye, és erős a gyanúm, hogy ezt a természetet szüleitől örökölte. Ön saját esetében, és férjénél is „hátrányos helyzetre” hivatkozik, de ez nem elegendő magyarázat: a tény, hogy valaki örökbefogadott, vagy éppen elvált szülők gyermeke, akár a túlságosan élénk, nehezen kezelhető viselkedés kiváltó oka is lehet! Kicsi fiuk szülei természetét örökölte, és – annak ellenére, hogy esetében nyoma sincs a „hátrányos helyzetnek” – anyjához és apjához hasonlóan, békés, halkszavú, nehezen indulatba hozható személyiség. Kérem, fogadják el őt ilyennek, és éreztessék vele, hogy éppen így szeretik! Mellékesen szólva, a békés, egyensúlyából nehezen kimozdítható természet a kortárskapcsolatokban néha valóban nem előnyös tulajdonság (az ilyen gyerek kevésbé tudja felhívni magára környezete figyelmét), ugyanakkor ebben az ideges, türelmetlen világban számos előnyt is rejt magában: ő a „biztos pont”, akire mindig számítani lehet, és ezt a tulajdonságot a környezet hosszú távon nagyon is értékeli.”

    Kedvelés

  5. Eleven,de jó, hogy írtál! Remélem sikerült megoldást találni a problémádra, amiről múltkor írtál.
    És igen, ezek kulcsmondatok, amiket idézel: „Kérem, fogadják el őt ilyennek, és éreztessék vele, hogy éppen így szeretik!”
    Amúgy te gyerekkorodban is békés, halk szavú és nehezen indulatba hozható személyiség voltál vagy addigra lettél ilyen, mikor megszületett a kisfiad?
    Hogy mi a kisfiam veleszületett temperamentuma és mi az, amit az első éveinek viszontagsága tett hozzá a személyiségéhez, vagy esetleg már a mi hatásunk, azt szerintem sosem fogjuk megtudni, nehéz lenne szétválogatni. Az például biztos, hogy a jó tájékozódási képessége mögött veleszületett intelligencia áll, de hogy ez neki ennyire fontos, hogy folyton monitoroz, a mögött meg inkább érzem az első évek folytonos lebegésének hatását. Amit meg mi hozzá tudunk tenni, hogy kiszolgáljuk a földrajzi érdeklődését számtalan térképpel (még az íróasztala is térképpel van borítva, hogy bármikor megnézhesse, ha eszébe jut egy város, hogy hol van), földgömbbel, könyvekkel és állandó válaszokkal.és nem mellesleg a szeretetünkkel (hogy éppen így szeretjük) és valahogy így van ez a többi téren is.

    Kedvelés

    • Persze, megoldodott 😊 Most mar inkabb a porgosebb temperamentum fele hajlik, legalabbis az ovodaban, gyerekek kozott.igazabol meg sem tudnam hatarozni, hogy intro vagy extrovertalt.Idonkent sarokban uldogelos, filozofikus oregember, aztan hirtelen lesz belole kiabalos, csapkodos hisztigep 😃 Viszont nagyon fontos neki a nezokozonseg, imad szerepelni, ha epp nincs ra lehetosege, akkor kiharcolja.
      Egyikunk sem ilyen, bar a ferjem mindig az ugyeletes hulyegyerek volt minden kozossegben… 😃
      En tipikusan halk gyerek voltam, ha volt otletem, velemenyem, nem osztottam meg massal. Az indulat nalam mindig a vegso fegyver volt, bar mostanaban kisse elvesztettem az onkontrollt, nehezen viselem a stresszt, es ket honapja sok van belole.
      A kisfiad egy kis tudos, buszke lehetsz ra 😊 Nagyon jo, hogy mar ilyen korban elotort, hogy miben tehetseges, es vegul is ugy is nezhetjuk, hogy kihozta a leheto legtobbet, es meg hasznos is, szuper gyerek lehet ❤

      Kedvelés

  6. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyetlen egy olyan felnőtt örökbefogadottal olvastam itt a blogon interjút, akit szintén öt éves korában fogadtak örökbe, mint mi a kisfiunkat és lehet, hogy csak véletlen egybeesés mindkettőjüknél a földrajzi érdeklődés, de Margit is írt róla, hogy mennyire érdekelte a földrajz, így lett belőle geográfus:)

    Kedvelés

  7. Nem tudom hova írjam, ideírom.
    A héten nagyon kiakadtam az olvasókönyv olvasmányai kapcsán, nem tudom, hogy másoknak voltak-e ilyen élményei, illetve a pedagógusok és pszichológusok, meg úgy általában minden kedves blogtársam véleménye nagyon érdekelne. Túl érzékeny vagyok, ne tulajdonítsak az egésznek jelentőséget vagy kell ezzel foglalkozni, illetve hogyan lehet az iskolai olvasmányok hatását ellensúlyozni? (Amúgy borzasztó szívesen olvasnék tőled Zsuzsa egy olyan cikket, ami kitér arra, hogy az örökbefogadott gyerekekre milyen hatással lehetnek a rossz koncepciójú iskolai tankönyvek és itt nem azokra a bakikra gondolok, hogy a matek tankönyv hemzseg a hibáktól.)
    A gyerek másodikos, nagyon jól olvas, olvasmány élményei elsősorban nem az idén kötelezővé tett Hétszínvarázs olvasókönyvből erednek, de sajnos annak hatását nem tudom kizárni. Szeptember óta befeszülök, hacsak látom, de mostanra már ökölbe szorul tőle a gyomrom. Kezdődött a hét egy két oldalas cigány népmesével, ami önmagában nem lett volna rossz, de a tankönyv írói a mesébe beletördelték az okos kérdéseiket. A mese úgy kezdődik, hogy leírja a cigány emberek naphosszat csak lebzselnek a lovak mellett, az asszonyok pedig kéregetnek, jósolnak a faluban és az így szerzett keresményükkel térnek haza. Na itt a tankönyvíró egy frappáns kérdéssel megszakítja a mesét és belekérdez: Mivel foglalkoznak a cigány emberek?
    A következő olvasmány másnap: Gárdonyi Géza Megjárta Jancsi című műve. Az írás maga arról szól, hogy Jancsi elfáradt kapálás közben és irigyli a kutyát, aki az árnyékban heverészik. Ennek hangot ad apja felé, hogy bárcsak ő is kutya lehetne. Erre az apja megengedi neki, hogy kutya lehessen, de amikor megjön az ebéd, akkor nem ad az éhes gyereknek belőle, csak odadob neki egy csontot. Jancsi sírva fakad és már nem akar többé kutya lenni. Ennek a kis írásnak a végén tartalmi összefoglalásaként a szerzők a következő közmondásokat rögzítették: “Ki dolgozni nem szeret, nem is érdemel kenyeret. Ki nem dolgozik, ne is egyék.” Majd jönnek a szöveg feldolgozását segítő kérdések: „Képzeld magad Jancsi helyébe! Írd le, te mit tanultál az esetből! Meséld el, ha veled is megtörtént már valami hasonló!”

    Kedvelés

  8. Kata, erre a Gárdonyi olvasmányra én is emlékszem (lehet ezt feledni?), meg még egy-kettőre a saját iskolás élményeimből (több mint 30 éve), de arra nem, hogy az olvasmányok végén ilyen erkölcsi tanulságokat levonó közmondások meg rásegítő olvasmányba bevágott kérdések lettek volna. Vagy lehet, hogy már akkor is annyira tiltakoztam ez ellen, hogy még az emlékeimből is kiejtettem? Ez viszont jó hír, a hülyeség nem ragad meg:)
    Kedvenc kérdésem ugyan innen Petőfi: Itt van az ősz verse kapcsán. miért ült ki a költő a dombtetőre?

    Kedvelés

    • És utána magyarázd el, hogy nem Petőfi ül a dombtetőn, hanem a lírai én… Most izzadtam vért a 8. osztályban, amikor a Hét krajcárt tanítottam. Mert lehet, hogy az írónak van egy ilyen emléke, de a főhős nem egy az egyben Móricz, hanem egy én-elbeszélő. Valahogy úgy sikerült elmagyarázni, hogy ami le van írva, az a szerző személyiségének és annak kivetülésének egyetlen apró töredéke, mert Sanyi barátunkból is mindegyikünknek kicsit más tapasztalata van, és ő önmagáról is gondol dolgokat, ebből áll össze a kép.
      Na mindegy, ez a magyarázat még meghaladja egy 2. osztályos gyerek képességeit, de talán nem kéne alapjában elrontani a dolgokat, az ilyen hüje (direkt írtam így, ha már a gyerekek szerint a térdecskéje ly…) kérdésekkel…

      Kedvelés

      • Az egesz irodalom tanitast tonkre vagjak ezekkel az okos kerdesekkel, amik elvileg ugye az elemzest hivatottak megtanitani.
        A mi iskolankban erre nagy hangsulyt amugy nem is erdemes fektetni, mivel pl ma tortent a kovetkezo eset:
        Jozsef Attila, ” mig a cukrot szopogatnam” sora kiverte a biztositekot a gyerekeknel…
        Jancsira en is emlekszem egyebkent 😃
        Amugy szerintem akik osszeallitjak ezeket a konyveket gyereket kozelrol meg sosem lattak, vagy 20-30 eve is jo volt, most is jo lesz felkialtassal engedelyeztetik.
        Tegnap tanuloszoban hatodikos gyerek hazi feladata az volt, hogy olvassa el a Holdrol szolo olvasmanyt, es annak alapjan! valaszolja meg, hogy egy urhajos (80 kg), es az urruhaja(80), milyen nehez a Holdon. A szovegbol annyi derult ki, h tud szokdecselni a Holdon… Megneztuk neten, igy kesz lett a hazija, kivancsi lennek, hogy akinek otthon nincs net, hogy keszitette el.
        Micu?Mici? cicara emlekeztek? Ego hazbol mentette ki a kolykeit, az utolso kiscicaval nem ert ki. Hetekig volt remalmom az olvasmany miatt.
        Angela en a helyedben megmondanam a gyereknek, hogy huje 😊 volt az iro, aki ilyet kitalalt, a ciganyozashoz pedig annyit mondanek, hogy a bacsi nem is tudja, hogy mit csinalnak a ciganyok, irt valamit, ami csunya, es nem igaz.
        Petofi meg kiult, mert csendre vagyott, hogy verset irhasson 😃

        Kedvelés

        • Azt hiszem, addig nem is érdemes továbbmenni, amíg az ötödikes kölykök nem tudják, mi a különbség a szánkózva meg a szánakozva között… Lehet, hogy freudi elszólás volt, de amikor az ötödik gyereket javítottam ki, mert ugye hangosan olvastunk, akkor úgy kezdtem kicsit gondolkodni, hogy miért is nem gyógypedagógusi végzettségem van, és ha már egyszer egyetemet végeztem, és azzal elvileg átlagos képességű gyerekek tanítására kaptam jogosultságot, akkor miért ebből a hozott anyagból kell dolgozni?

          Kedvelés

          • En sem gyogypedagogusi statuszban vagyok, kozben az osztalyaim 90%-a fejleszto-gyogypedagogusi rasegitesre szorulnanak.
            Indulatkezeles nulla, idonkent tornek, zuznak, par kivetellel.
            Btmn, hhh, autista, skizofren, enyhe ertelmi serult, legtobb szornyu csaladi kornyezetbol jon, eroszakos szulok, es van sok gyerekem, akik neveloszulonel vannak.
            Tanultam vmikor fejlesztopedagogusnak, de nem allamvizsgaztam le, es ennek is 8 eve.
            Nem konnyu, foleg, hogy a gyerekek egymas ellen fordulnak sokszor, egyik cigany fiu ciganyozza a masikat, egymasnak mennek az ora kozepen. Van ket gyerek, aki pedig sajat magara is veszelyes. A neveloszulonel elo cigany szarmazasu gyerekek tulelesre jatszanak nap mint nap.

            Kedvelés

  9. Gondoltam, feldobom a legújabb felfedezésemet: Varró Dániel A walesi bárdok dackorszakra átköltött változatát. Nekem ez lesz a gyógyszerem, ha fáj majd a napi harc, remélem, hamar elközelg.
    Kellemes vigyorgást kívánok!

    Parancsolgató
    Hat óra hét, a mindenét,
    felkelni, emberek!
    Hat óra hét, és anyu még
    az ágyban hentereg?

    Szülők, szülők, ti zendülők,
    elmúlt a pihenő!
    Müzlit nekem, de mielőtt
    államra pihe nő!

    Müzlim csokis lehet csakis,
    szavamra, ez parancs!
    S pohárba töltve lé legyen,
    vagy alma, vagy narancs.

    Hat óra húsz, se tej, se dzsúsz?
    Hitemre! Mi van itt?
    Hol van, hahó, a kakaó?
    Mihály nem ihatik?

    Mért nem hozod, te átkozott,
    szalámis szendvicsem?
    Partedlimet nyakamba tedd,
    és közben zengd dicsem!

    Kedvelés

    • A kötet címe: Akinek a kedve dacos – idén jelent meg.
      Előzmény: Akinek a lába hatos; Akinek a foga kijött; Nem, nem, hanem;
      A Bögre azúr, a Túl a Maszat-hegyen, és a Szívdesszert is fergeteges, és nem mellesleg, őrült jól lehet belőle verstant tanítani, virtuóz a pasas 😀

      Kedvelés

  10. Sziasztok!
    Ahogy olvastam az írásaitokat, mintha az én lányomról szóltak volna! 🙂
    Zsuzsa, lehetne esetleg valahogy titkosítani ezt a beszélgetést?
    Nagyon szívesen venném a tanácsaitokat, ötleteket, mert én nagyon küzdök, állandó harc van köztünk a lányommal és sajnos olyan élethelyzetben vagyunk, hogy örülök, ha “csak” egy kicsit esnek szét a napjaink, nem pedig teljesen. A lányom spec. suliba jár, 2. osztályos és bár tudom, hogy ez volt a legjobb megoldás számára és kifogtuk a best of tanítónénit, de egyáltalán nem örülök, hogy ide jutottunk, sok a problémás családból jött gyerek a suliban (nagyon kevés az olyan gyerek, akik a körülmények miatt – pl. késői örökbefogadás, abúzus, elhanyagolás a vérszerinti családban, állami gondozásban, hospitalizáció, stb, nálunk ez volt az “étlap”, mire 2,5 éves korában találkoztunk a kislányunkkal – vannak ott és a nem problémás családi háttér miatt) és sajnos a lányom jórészt csak a hülyeséget tanulja el, jelenleg éppen trágár beszéd a sláger. 😦

    Kedvelés

    • Szia Laura! Üdv a blogon.
      Nem akarom titkosítani, mert akkor sokkal kevesebben lépnek be. Csak az örökbeadók fóruma zárt, érthető okokból.
      De persze csak annyit írj magadról, amiből nem vagy felismerhető.

      Kedvelés

        • Szerintem vsz-i gyerekeknél is vannak ugyanilyen problémák, csak ugye nem mindenki vallja be… Ráadásul azt is észrevettem, hogy vhogy az öf. szülőknél alacsonyabb a “tűréshatár”, úgy értem, mi előbb fordulunk szakemberhez, akár már kisebb problémákkal is. Pl. Az én nagyobbikomat 2,5 évesen vittem logopédushoz beszéd indításra, egy ismerős gyereke 4,5 évesen még nem beszélt és nem izgatták magukat…

          Kedvelés

          • Egy nagyon-nagyon akart gyerekért nagyon lehet aggódni, egyrészt, másrészt meg úgy érzem néha, hogy mi, öf. szülők mégannálisjobban akarjuk csinálni (igen, néha akár túlzásig is), és ezért is mozdulunk talán előbb, ha valami van. A logopédusnak pl. a te 2,5 évesedre simán azt kellett volna még mondania amúgy, hogy nincs gáz azzal, hogy még nem beszél. A 4,5 éves azért viszont már tényleg sok.

            Kedvelés

            • Ez így van.
              Egyébként két logopédusnál voltunk, az egyik azt mondta nem gáz, a másik szerint viszont kellett a beszéd indítás. Mondjuk a gyerek imádott járni, mivel játékos volt az egész és nagyon szerette a logopédust.

              Kedvelés

        • Ijesztő egy kicsit, de tényleg vérszerintieknél is lehetnek ilyen gondok, és azért az éremnek két oldala van, nem szabad homokba dugnunk a fejünket, hogy minden “happy és cukormázas”, ha végre van gyerekünk. Nekem jó, hogy vannak ezek a hozzászólások, ha úgy döntünk, hogy nem jelentkezünk örökbefogadásra, biztosan nem emiatt lesz.

          Kedvelés

        • Talán első olvasásra ijesztő, de a szülő-gyerek kapcsolat is a kapcsolatok egyik formája. Akinek volt már kapcsolata- legyen az szülő-gyermek, testvéri, barátság vagy párkapcsolat-, az tudja, hogy mindegyikben van jó és rossz is, sok a kihívás és a megoldandó feladat.
          Attól még szép az utazás ; )

          Kedvelés

        • Sziasztok! Látom nem túl frissek a hozzászólások, mi a párommal épp várakozunk, már felhívtak minket másodjára két gyermek miatt, hogy mi is lehetnénk az örökbefogadók, majd jelezni fognak, hogy bekerültünk-e a rangsorba. Én szívesen olvasom a hozzászólásotokat, nem riaszt, mivel közel 4 éves gyermekről van szó és általában csecsemő örökbefogadásáról lehet értesülni mindenhol. Nagy segítség, ha leírjátok a tapasztalatokat. Köszönöm nektek!

          Kedvelés

  11. Sziasztok! Van-e valaki köztetek, akinek a gyermeke diagnosztizáltan hiperaktív? http://www.boldog-gyermek.hu/hiperaktivitas_figyelemzavar_felismerese.html
    Kap-e valaki “kezelést”, vagy van-e tapasztalatotok EFT-vel? Angéla, Klompjes, van-e valami bevált technikátok arra, ha a gyerek “dühöngő”, de valamit éppen akkor mégis muszáj meglépni? Pl. elindulni oviba, iskolába? Vagy csak annak elérésére, hogy ne essen szét a nap, ahogy Laura is írja? És általában: figyeltetek-e meg valamit, ami mindig bejön, ami segít abban, hogy ha lassan is, de megnyugodjon a gyerek és együttműködő legyen? Vagy ami abban segít, hogy ne is alakuljon ki egy feszült, ellenkező légkör? Figyelt-e meg valaki olyan körülményt, ami éppen kiváltja az ilyen helyzeteket, s ezért érdemes elkerülni? Előre is köszi a tippeket!

    Kedvelés

    • Szia Dutka!
      Ez jó sok kérdés egyszerre: )
      Örülök, hogy Laura is írt, akkor is, ha náluk is éppen olyan nehéz.
      Múlt héten a lányunk egyszer sem volt hajlandó reggel felkelni, s végül péntek reggel felvittem a csizmát és a télikabátot és pizsiben vittem el oviba.
      Szóltam az óvónőnek, mondta, hogy menjek csak haza, majd ő megoldja.
      Mivel a lánykánk akkor szinte soha nem akar indulni, amikor mi, én egyszerűen odacipelem az autóhoz és ha kell, be is kötöm a visító gyerekemet. Egyszerűen nem megy máshogyan. Zene bekapcsol és 2 perc múlva már másik hullámon van és csicsereg, mintha mi sem történt volna. Én meg nyugodjak le : /
      Elég kimerítő, mert most ott tartunk, hogy 90%-ban egyáltalán nem kooperál itthon, az egész karácsonyi szünetet tönkretette, pedig tudta volna jobban is kezelni, csak nem akarta.
      A jó hír az, hogy házon kívül 90%-ban ‘működik’!!

      Kedvelés

      • Ez tök érdekes, mert amúgy meg 7 éves kor előtt megjelenő tünetek kellenek a dg-hoz (az új DSM felnőttkori diagnosztika esetén mondjuk engedékenyebb lett), szóval hogy az ottaniak hogy matekolták ki, hogy ők pont 9 éves korig nem diagnosztizálják… (a súlyosabb esetek ráadásul addigra tele vannak szövődménnyel…) Úgylácc mégsem nálunk a legborzasztóbb a helyzet…

        Kedvelés

        • Ez szerintem is érdekes, s bár minden szervi rendellenesség kizárt, a dokinő mégis ajánlgatta a Ritalint és nagyon érdeklődött, hogy a gyerek mennyire terheli le a családot. Ha azt mondom, nem bírjuk cérnával és kérem a gyógyszert, már is írta is volna fel.
          Ennek ellenében az anyanyelvi pszichológus azt mondja, hogy a gyerek nem ADHD, hanem a nem állandó egyértelműen szerető és pozitív korai anyai visszajelzés következményeként lett ilyen. ( Soha nem tudta, kinek milyen hangulata van, most szeretik-e éppen vagy megverik, csak azt látta, hogy semmi sem állandó, kedves, biztonságos, hanem bizonytalan, így állandóan kémlelt, figyelt körbe-körbe, hova lehet menekülni, ha baj van.
          Ennek az eredménye ez az állandó nyüzsgés és a belső nyugtalanság.
          Ez két egymástól eléggé eltérő vélemény. A kérdés az, hogy vajon ugyanarról a dologról beszünk-e?!

          Kedvelés

          • Mondjuk a Ritalinnak pont akkor van értelme igazán, szerintem, ha nincs látható szervi eltérés, ugyanis a figyelmi működésért olyan finom struktúrák felelnek, amit nem mutat a CT és az MR. Ami nekem elgondolkodtató ebben a témában, hogy szerintem sok ADHD-s van az örökbegyerekek közt (legalábbis én sokat látok), szerintem a gondozatlan terhesség/nem ideális táplálkozás/esetleg szerhasználat (beleértve a legálisakat is) gyakoribb a terhesség alatt, mint a várt gyerekeknél. A pszichológusok meg hajlamosabbak inkább az érzelmi vonalban gondolkodni, ha öf gyereket látnak, nyilván ennek is van alapja, és még a kettő sem zárja ki egymást – egy érzelmileg sérült gyerek esetleg kevésbé tudja kompenzálni a feigyelemzavaros tüneteket, illyetve egy figyelemzavaros gyerek lehet esékenyebb is az érzelmi hatásokra, mert bizonyos dolgok nehezebbek neki – szóval nem csak hogy együtt is előfordulhat szerintem, de még rá is erősíthet egymásra.
            Amúgy a Ritalintól egy nem figyelemzavaros gyerek nem összeszedettebb lesz, hanem szétesettebb, ami gyakorlatilag az első szem után elég jól észelelhető különbség (és ha így történik, akkor is kb. 4 órát hat összesen, ami elég kibírható), szóval szerintem a kipróbálással még sokat nem veszít az ember, de ha viszont tényleg ADHD-s, tényleg összeszedettebb lesz tőle, a viselkedése is és a figyelme is; ami nagyban megkönnyítheti az iskolai életet és a beilleszkedést, meg azt, hogy megmutassa a valós képességeit a suliban. Ha ezek közül egyikkel sincs gond, akkor meg nem érdemes kipróbálni.
            Viszont azt még mindig nem érttem, ha ott 9 éves korig nem hajlandók diagnosztizálni, akkor dg nélkül mire tudja felírni a gyógyszert? Azt hiszem, a sokat szidott magyar rendszer átláthatóságát mégiscsak kezdem értékelni.

            Kedvelés

            • A gyanúra is simán felírják a gyermekklinikán vagy pedig a szülők kérésére, de csak akkor, ha azt mondják, hogy a család számára kibírhatatlan az állapot, ami azért szerintem eléggé szubjektív.
              Már dolgozunk azon, hogy legyen második szakvéleményünk. Örülnénk, ha lenne egy egyértelmű megállapítás, amire lehet építeni.

              Kedvelés

    • Ami nálunk az első időszakban mindig bevált, az az ölelés, úgy, ahogy azt az autista gyermekeknél alkalmazzák:
      leguggolsz a gyermekhez és magadhoz öleled, arccal nem feléd fordulva, a karjait pedig a testéhez szorítod, a te karjaid pedig keresztben a mellkasán. Nagy hisztinél először szorosan tartottam, később lazítani tudtam a fogáson. Gyors, hatásos, barátságos, nem megszégyenítő megoldás, érezni, mikor megy ki a feszültség a gyermekből, többször átment csendes sírásba, majd magától megfordult az ölemben és hozzám bújt.
      Még most is alkalmazom néha, de már másról szól a feszültség, más lesz a megoldás is.

      Kedvelés

    • Nekem a 16 éves nagyfiam, aki vsz. ADHD-s. Diagnosztizáltan. Ritalint nagyon rövid ideig szedett, a mellékhatások miatt inkább nem adtuk.
      Ami a kezelésében bevált: Napirend, délutánra is, a figyelmének megfelelő tagolással. Nálunk a 20 perc tanulás 5 perc kötelező felállás, mozgás vált be. Az időt konyhai időzítővel mértük. Természetesen játékidő, mese, ezek is belekerültek, még a fogmosás is. A közösen megbeszélt, leírt napirend a konfliktusok elkerülésében is sokat segít. Legyen színes, kicsiknek rajzos, kellően részletes.
      ADHD-s gyereknél a büntetés csekély hatású, csak azonnal hat valamennyire, illetve jobb a büntetés helyett a következményt megmutatni. Dicséretre viszont nagyon jól reagálnak, igaz, néha nagyon kell keresni, hogy miért lehet őszintén megdicsérni, de megéri.

      Dühöngés nálunk csak verbális és elég intelligens hozzá, hogy félrevonuljon. Egész kicsinek lefogtam és halkan mondtam neki, hogy ha abbahagyod elengedlek, akár százszor. Később itthon nem volt jellemző, ő családban, kiscsoportban nagyon jól működik.

      Ja, és még arra figyelj, hogy ha nagyon pörög, nem futtatni kell, hanem kivonni a forgalomból, 5 percre pihentetni.

      Kedvelés

  12. A titkosításról.
    Ezt technikailag úgy tudom megoldani, hogy jelszóval lehetne nézni ezt a fórumot, és aki kér jelszót, az ír nekem egy mailt. És akkor a jelszót ki-ki kezelje bizalmasan.
    Eddig 9 ember írt ide, és nem mindenkinek van gyereke.
    Persze én egy mail alapján nem tudom ellenőrizni, hogy tényleg pörgős gyereke van-e az illetőnek.
    És lehet, hogy érdeklődők is szívesen olvasnák, felkészülni, okulni.

    Ezt szeretnétek?

    Kedvelés

  13. Lehet, hogy hülye ötlet, de nem lehet ezen a témán belül nyitni egy titkos “fiókot” is, és ott kommunikálnánk a kevés nyilvánosságra tartozó témákat? Ami pedig közérdeklődésre tart számot, az továbbra is mehetne nyilvánosan.

    Kedvelés

  14. Klompjes, nekem is tetszett a megoldás, csak sajnos nehezen tudom elképzelni, hogy higgadt kedvességgel tudtam volna megcsinálni. A kiabálás és az én dühöngésem meg sokat rontana a módszer hatékonyságán:-)
    Bár az én kisfiamnál általában nem az együttműködés hiányával van baj, hanem a “csak úgy” vadulással, nekünk sokszor segített a kényeztetőkuckó. Itt olvastam róla: https://krisztamami.wordpress.com/2012/04/01/kiallitos-bunti/

    Kedvelés

      • Szió! üdv itt! Nagyon tetszik!
        Olyasmi, mint a ‘time out chair’, csak kellemesebb: )
        A kicsinél lassan jöhetne is.
        A lányunknál egy ideig bevált a lépcsőre ülés könyvvel ( szép belső lépcső), a ‘szobájába séta’, a ‘varázskendő’ is működött egy darabig, van ‘bocsáss-meg-plüssünk’ is, amit hozhat, amikor már megnyugodott, de esetleg szégyelli magát még és nem akar beszélni.
        Nálunk egyszerűen már nem lehet azt megoldani, hogy megfogom a kezét és kedvesen vezetem, mert elfut, húzza vissza, lefekszik a földre, elrohan, elbújik… stb.
        Ott van a mászó kisebbik gyerkőc, akit nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra otthagyni. A lányunk mondja is, hogy ő nem megy sehová és nem érdekli, hogy mi lesz a viselkedésének a következménye. Ott dühöng, ahol ő akar.
        Ha akar, kooperál, de ő nem AKAR.
        Dutka, ez a Te kérdésedre is válasz egy kicsit, ugye?!

        Kedvelés

        • Igen, köszönöm! Jobbnál jobb ötletek, némelyiket ki fogom próbálni! (A probléma egyébként nálunk is ott van, hogy nem AKARja elfogadni a finom vezetést és megnyugtatást.) Legtöbbször a “túlélésre” kell gyúrni, engedni kell, hogy kiengedje a szelepet, s utána jöhet a megbékélés.

          Kedvelés

  15. Sziasztok.kérdeztétek saját gyerek is tud e vajon őrületes kibírhatalan hisztiket rendezni?
    Nekem is lenne mesélni valóm ,főleg azért hogy megnyugodjatok, IGEN!!
    Én egy négy unokás nagyi vagyok ,sokat segítek a két gyerekemnek ,,unokázni,,
    Úgy kerűltem ide, hogy az Indexen olvastam a Kisrigók blogot, megtetszett, azóta olvasgatlak
    titeket
    Első unokám Évike pici korától ,,terror,,alatt tartott minket, apját anyját,nagyit. A Nem szót mintha meg se halotta volna. Nem lehetett mellette sem TVt nézni, egy hiradót se, orditott a meséért.Nem lehetett mellette telefonálni, tépte ki a kezemből,visítva, hogy bele akar hallgatni,elszalad vele,belekaratyolt amig még nem tudott beszélni, ha kértem tőle ,földhöz vàgta. Az anyukája a háta mögött titokban ette ,falta fel a reggelijét, àllva, mert egy nyugodt reggelit nem lehetett mellette megenni,bele akart nyúlni, szét akarta marcangolni, stb…Nem lehetett lefektetni, elaltatni,igazi kis vadóc volt. Nem tűrte magán a sálat, sapkát bekötni a nyakán a mai napig nem lehet. A kapucnit utálja, a garbót is. A belebújósat is . Igyekeztünk mi nagyon, öleltük ,szerettük,nyugtatgattuk. Olyan hisztirohamokat kapott ha valami nem a kedve szerint alakult,hogy 20 ,25 percig magán kivűl ordított, folyatta a nyàlát, hosszú csíkban rá a polójára, derékig átnedvesedett a 20 perc alatt, közben fűlsüketítően ordított, a vége felé a nyálából formákat rajzolt a padlóra. Idegtépő volt. Ezt naponta kétszer! Próbáltam házimunkával túlélni, hogy ne bolonduljak meg…aztán egyszer csak abbahagyta, egyik pillanatról a másikra, odajött, már nem sírok, közölte mosolyogva, és kérdezte hogy segithet e az almáspite sütésében. Mindenben segíthetett, mindig…Évike most 3 és fél éves. A hisztirohamok a múltté!!!! Nem is emlegetjük már. Természetesen most is akarnok és türelmetlen, ha hazaér az oviból nincs türelme levenni a felső ruháit, mérgelődve tépi magáról. Rengeteget javult, ikerhugai születtek,akik most 1 évesek, imádja őket , játszik velük, szeretgeti őket. Az elmúlt években sok sok gondot okozott Évike, ahány felnőtt volt körülötte, annyit ugráltatott. Nehéz volt, a szülők is nagyon sokszor voltak fáraftak miatta .Hétvégenként sokszor beszélgettünk a vasárnapi családi ebéd mellett, vajon kire ütött ez a gyerek?? Se én se a lányom apukája se a lányom nem volt ilyen nehéz gyerek picinek…a lányom férjén se látom,mire a nászom, a másik nagypapa megszólal, hogy ő pont ilyen volt, és a fia is, Évike apukája ,csak kinőtte, szerencsére …
    Évike ilyennek született egész egyszerűen. Amikor 10 ,12 hónaposan vigyáztam rá órákon át , és már mindenen túl voltunk, evés, levegőzés, játék, mondókázás, vonatozás ,mesélés, gondoltam tornázok mellette a szőnyegen egy kicsit… Belemarkolt a hajamba , cibálta, addig amíg abba nem hagytam a tornát, mert csak és csakis vele lehetett foglalkozni!
    Most kiscsoportos ovis. 18 hónaposan folyékonyan beszélt, énekelt. Az oviban érik őt az első pofonok hogy nem ő a világ közepe.Olyan oviba jár ahol több korcsoport van egy csoportban. Àllitólag most ez a normális. Én rossznak tartom. Mindössze 6 kicsi van a 20 fős csoportban, de nem segîtik hanem ,azt hiszem, inkább csúfolják, kinevetik a kicsiket a nagyobbak. Igy már itt az oviban elkezdődik ,,az edzés,, ami a mi időnkben csak az skolában kezdődött. A férjem szerint had edződjön.de az én szivem fáj érte, amikor panaszkodik higy ,,kinevettek,,Ő amúgy nagyon jó indulatú ,szivesen barátkozó gyerek, nem tudja mi az ,kiközösíteni vagy kigúnyolni valakit. Remélem segíthettem nektek megnyugodni, hogy szinte mindenkinek meg vannak a gondjai, és biztosra mondhatom, az egyetlen ami hosszú távon segít, az a rendszer az életükbe és a következetesség, sok sok szeretettel megspékelve

    Kedvelés

    • Kedves Katalin!

      Köszönöm én is, hogy írtál! Gondoltam én, hogy rosszabb is lehetne… : P
      Engem néha tényleg csak az nyugtat meg a nap végén, hogy mindez csak egy fázis és elmúlik. Szeretjük a gyerekeket és a legjobbat adjuk, ennyi éppen elég, legalábbis erősen remélem!

      Kedvelés

  16. Kedves Zsuzsa!

    Nagyon tetszik ez a blog. Tele van nagyon hasznos információkkal. Szeretném megkérdezni, hogy találok-e itt olyan beszélgetést, vagy cikket, ami a bepisilés okaival és kezelhetőségeivel foglalkozik. Nem olyan tanácsokat szeretnék most olvasni, hogy vigyük orvoshoz, kicsi még, megrázkódtatás érte stb. Ezeket ismerem, orvosnál voltunk, nem tartom magunkat agresszív szülőknek és a gyerek elég toleráns az új helyzetekkel szemben. Az óvodát pl. két hét alatt megszokta, barátságot 5 perc alatt köt bármilyen gyerekkel.

    A gyerek nemsokára 5-éves lesz. A bölcsődében gyakorlatilag nappalra és délutáni alvásra szobatiszta volt. Éjszakára is le lehetett már róla venni a pelenkát. Baleset csak ritkán fordult elő. Éjszaka 2-3-szor felkeltettük, kimentünk vele pisilni. Csont nélkül kibírta.

    Egy idő óta mindent elkövet, hogy az oviban és itthon is csak vele foglalkozzunk. És szinte állandóan bepisil, hiszen tudja, hogy ilyenkor 10-15 percig tényleg csak vele foglalkozunk. Éjszaka sem hajlandó kimenni, pedig felébred. Próbáltuk már szépen, csúnyán, biztatással, megvonással (pl. ha az oviban bepisil, akkor délután egyedül játszik, vagy beszélgetünk.) Semmi nem használ. Meggyőződésem, hogy direkt csinálja.

    Nem érzi szégyennek, vagy megalázónak a dolgot, sőt nevet rajta. Úgyis van tiszta ruha… 😦

    A gyermek amúgy pörgős fajta, de lehet irányítani. Jókedvű, jószívű, de amint írtam korábban: apás. Csak már sajnos nekem sem hajlandó ezen a téren a kedvemben járni. Pedig én keltem fel hozzá éjszakánként. Azt mondja: “Azért pisiltem be, mert nem szóltál, hogy ki kell mennem.” Volt úgy, hogy a felszólítást követően játék közben a szemem láttára pisilt be és vigyorgott. Mit mondjak: nem osztoztam az örömében.

    Kedves Zsuzsa! Kérlek szépen, hogy adj valami tanácsot, vagy irányíts a megfelelő fórumba.

    Köszönettel: Csillagszem

    Kedvelés

    • Sajnálom, de én egyáltalán nem értek ehhez, nem volt még ilyen cikk a blogon, nem tudok semmit, még közhelyeket sem. Hátha valamelyik szülő többet tud, esetleg kérdezd meg a sima Fórumban is.

      Kedvelés

    • Sziasztok! A megoldás – szerintem – egy jó pszichológus! Nem mondom, hogy pontosan ilyen problémával, de hasonló nyűgökkel hosszasan jártunk (több turnusban, nemcsak az egyik gyerekkel). Komoly dolgokról van/lehet szó, és laikusnak esetleg fogalma sincs, míg a pszichológusnak vannak “fájdalommentes” eszközei. Az én kislányom pl. nagyon szeret járni!!!

      Kedvelés

      • Mi megpróbáltuk de miután elmeséltem a gyerek előéletét,azt mondták akkor ne csodálkozzak,hogy ez a helyzet,majd elmúlik.Sajnos én nem hiszek abban,hogy olyan ember tud segíteni aki ezt a helyzetet még nem élte át,sőt esetleg gyereke sincs.Persze lehet,hogy csak rossz szakembereket fogtam ki.

        Kedvelés

        • Lehet, hogy igazad van, de az biztos, hogy ez nem egy jó pszichológus. Én is találkoztam olyannal, aki legalább bevallotta, hogy nem ért hozzá, és akkor kerestem másikat. Többször is jártam így, de a végén mindig kikötöttünk vkinél, aki jól értett hozzá és eredményeket hozott.

          Kedvelés

      • Köszönöm a hozzászólásokat. Sajnos ez egy olyan ördögi kör, amiben a szülő sokszor egyedül marad a végén. (Legalábbis én így tapasztalom.) A dacos gyereket ugye nem kell senkinek bemutatni. Ha a dacosságát az óvoda, bölcsőde hajlandó lenne a székreültetésen és az “ejnyenemszabadeztcsinálni-puszineked, mert aranyos vagy” helyett keményebben tolerálni (pl. emelt hangon rászólni, hogy NEM!!!) akkor egyszerűbb lenne az iskolában is fegyelmet tartani.

        Ezeket a közhelyeket csak azért írom le, mert a “pisihullám” az oviban akkor indult be, amikor kijelentette az óvónéniknek, hogy apu, anyu nincs itt, akkor ő a főnök. Nevetés, fejcsóválás, buksi simogatás és egy kis jutalomfalat. Azóta a gyerek szó szerint pisil rájuk, mert tetszik neki. Eredmény? Nevelési tanácsadóba küldik, mert ők nem tudnak többet tenni. Játsszunk, meséljünk neki sokat, beszélgessünk vele.

        Mindezt megkapja. Komolyan meg is ígéri és eredmény alig. Sokszor pedig ébren van az oviban is és úgy csinálja. Most már meg kell várnunk a tanácsadót, hogy ott mit mondanak. De ha ott is nekünk osztják majd az észt, akkor tényleg csak a tanácsaitokra, tapasztalataitokra tudok építeni, meg a találékonyságunkra. Nehogy már egy kisgyerek legyen az okosabb, kitartóbb. 🙂

        Kedvelés

        • Mi is nev. tanácsadóban landoltunk, ahol nagyon sokat segítettek nekünk! A mai napig hálás vagyok érte! Hosszabb-rövidebb szünetekkel a mai napig is járunk a pszichológushoz. Mint mondtam, a kislányom imádja. (Mi nagyon jó szakembereket fogtunk ki, a másik lányommal viszont nem, akkor ott rögtön váltottunk is. Nálunk a kezdőnél idősebb, tapasztaltabb “rókák” váltak be.). Fejlődést nagyon lassan tapasztalunk, de van! Összehasonlítva az óvodapedagógusokkal vagy iskolai tanítókkal: ég és föld! Ők tudják, miről beszélnek, jó technikáik, módszereik vannak (idejük kevésbé, mert nagyon sok a fejlesztésre szoruló gyerek), míg a “hétköznapi pedagógusok” sajnos leggyakrabban abszolút nincsenek képben azzal kapcsolatban, mit kell kezdeni egy sajátos nevelési igényű gyerekkel, sőt, a nev. tanácsadó adta ajánlásokat vagy utasításokat sem tudják vagy akarják betartani. Sokszor azt is képtelenek megérteni, hogy a gyerek NEM TUD olyan lenni, mint a többi, s felesleges megvalósíthatatlan elvárásokat támasztani vele szemben. Már csak azért is érdemes értő szakemberrel konzultálni, mert az embert megerősíti abban, hogy nem hülye, a gyerek sem hülye és nem is “rossz”, s hogy van megoldás!

          Kedvelés

          • Köszönöm szépen a válaszodat. Egy kicsit sikerült bennem oldanod a reflexszerű tiltakozást, ami a pszichológusokat és nevelőket illeti. Megpróbáljuk persze, hiszen a kislányunk érdeke is ez. Attól félek csak, hogy tanácstalanság esetén mindent ráfognak a múltjára és a származására. Félek, hogy belerakják egy skatulyába és elkönyvelik, hogy ilyen és kész.

            (Csak egy példa az oviból: Vegyünk otthonra valami társasjátékot, mert itt bent nem tud bekapcsolódni a játékba. Csodálkozva kérdeztem, hogy milyen társasjátékok vannak itt, amivel úgymond nem tud játszani. Hát valami pingvineket kellett gyűjteni és rakosgatni, azt vegyük meg (csekély 5000 Ft 😦 ), és hasonlók. Mondom, hogy otthon nagy partikat játszunk “Ki nevet a végén”-nel. A válasz: a többiek ilyet még nem tudnak. Válasszunk korához illőt.

            Ő a legkisebb és majdnem a legfiatalabb a csoportban. És a legnagyobb szájúak egyike is. Akkor most hol a hiba?)

            Kedvelés

            • A hiba mindig a pedagógusokban van (én is az vagyok…) :)! Képtelenek a másságot kezelni, csak a kockákhoz értenek. Nem ők tehetnek róla, csapnivaló a pedagógusképzés M.o.-n.

              Kedvelés

            • Nekünk a szakemberekkel való kapcsolat mint már írtam nem jött össze és már nem is keresgélek ez ügyben senkit.Sok dolgot úgy csináltunk ahogy Aktucs írta.Kivizsgáltattuk,nincs e szervi probléma,ezek után jött a pisis holmi kimosatása,szőnyeg sikálása,dicséret ha wc-re ment stb.Az eredmény az lett,hogy a nappalok teljesen szárazak,bárhova elmehetünk vele nincs gond.Az éjszakával viszont még küzdünk és bizakodunk.

              Kedvelés

            • Nálunk csak az éjszakákkal volt gond, de a gyereket mérhetetlenül bántotta, inkább mi vigasztaltuk. Aztán kikerestük a cseppcsengő készüléket az interneten, és szerintem már az felért egy terápiával, ahogy felolvastam a kisfiamnak milyen sokat adtak el belőle (ha jól emlékszem 70.000-et csak Magyarországon), hogy mennyi más kisgyereknek is problémát okoz ez. A készülék mellett nagyon sokat jelentett, hogy minden száraz éjszakáért jutalom járt, ezüst csillag, ha a cseppcsengő működésére sikerült elmenni a WC-re és arany a száraz éjszakáért. Még most is őrzi a kisfiam a 30 gyönyörű arany csillagát. Ezzel a módszerrel két hónap alatt végleg rendeződött a probléma.
              Ami még Csillagszem „apu, anyu nincs itt, akkor ő a főnök” leírásából nekem eszembe jutott, hogy talán érdemes beiktatni olyan időszakot a nap folyamán, amikor kimondva a gyerek a főnök otthon, ő szabja meg, hogy mivel tevékenykedik és koncentráltan rá irányul a figyelem – ilyenkor anya is „hagyja a dagadt ruhát másra, őt vigye fel a padlásra” , legfeljebb nem lesz meleg vacsora vagy csak valami egyszerű – sokszor tényleg ilyen apró dolgok is nagyon hatékonyak tudnak lenni.

              Kedvelés

            • Ez egy nagyon komoly dolog. Megmondom őszintén, ha az én osztályomba/csoportomba járna, nem tudnék vele mit kezdeni. Az a helyzet, hogy minket a problémamentes gyerekek oktatására sem készítettek fel eléggé, erre csak egy szösszenet:
              Én szeretek tanítani, a gyereknek is élmény, ahogy látom, mert értelmeseket kérdeznek, jó válaszokat adnak szóban. Csak arra ne kerüljön sor, hgoy visszakérdezzek pl dolgozatban, még akkor is, ha rájuk szabom, és a szájukba rágom a megoldást (volt olyan, h közöltem, hogy egy az egyben ezekből a feladatokból írunk, átnéztük, átbeszéltük kétszer közösen, mindenkire külön figyelve), mert katasztrofális eredmények születnek. Aztán az ember próbálkozik még egy csócsálással, javító dolgozattal, ami még rosszabb lesz, mint az eredeti volt…
              Amúgy meg azt tapasztalom, ha a pedagógus nekiáll keménykedni (ált. jogosan, de végső kínjában), meg határozottan helyre rakni kölköket, abból általában főnöki rapport lesz, mert a szülők bejönnek panaszkodni. Ezért megoldás inkább a fejsimi meg a konfliktuskerülés és az ebből adódó sápítozás. Sok az eszkimó, kevés a fóka, és mindenki félti az állását. Csak ez pont megint a minőség rovására megy, és hosszú távon senkinek nem szolgálja érdekét.
              Sok erőt és kitartást kívánok, na meg azt, hogy találjátok meg a megfelelő szakembert, aki tényleg tud segíteni. Aranyat érnek.

              Kedvelés

        • A leírtak alapján valószínű, hogy az akaratok csapnak össze, és ő nyilván úgy látja, hogy az övé az erősebb, hiszen senki nem tud a helyzettel mit kezdeni. Azért egy orvosi vizsgálatot indokoltnak tartanék, nem egy krónikus hólyaghurut van-e a háttérben mondjuk. De ha nem, én egészen biztosan kimosatnám vele a pisis holmit. (Felügyelettel, és nyilván nem lesz tőle tiszta, szóval megy utána a mosógépbe, amikor nem látja) Feltöröltetném vele a padlóról a pisit, szóval igenis kelljen részt vállalnia a következményekből is. Nyilván más a helyzet, ha egy gyerek képtelen valamire, de itt nem erről van szó. Viszont a jeleneteket, kiabálást, stb. kerülném, sőt, a pisivel elért extra figyelmet is minimalizálnám.
          Emellett kicsi eredményeket is lehet, sőt kell jutalmazni. Mondjuk ami nekem eszembe jutott, ha van rá falfelület, akkor meg lehet rajzolni egy kedvenc mesefigura, vagy jelenet körvonalait és együtt színesíteni meg a falat, egy-egy száraz nap jutalmaként egy-egy kis részt. Ez elég nagy élmény ahhoz, hogy érdemes legyen miatta figyelni. (Egy kis ficakot viszonylag hamar engednék kiszínezni, az első “éljen, ez a wc-be ment” eseménynél, és utána magyaráznám el, hogy de a többi csak száraz nap után jár)
          És ugyanúgy, mint egy kétévesnél, először csak a nappalra koncentrálnék, akár 5 évesen is ismét pelenkáznám éjszakára – ez viszont ne büntetés legyen, inkább megnyugvásnak szánnám mindkét fél részére, pihenésnek az egész napi figyelem után.
          Én így csinálnám, de nem vagyok szakember.

          Emellett persze keresnék pszichológust is, együtt többre megyünk.

          Kedvelés

          • Köszönöm a tanácsokat. Mindkét jutalmazási ötlet (csillagocskák, színezés) nagyon tetszik. Sajnos minden büntetési ötletem elfogyott. Örömmel kimossa, feltörli “Segítek!” felkiáltással. Most visszaállítottuk az “Apu felkelt engem, és kimegyek pisilni:” rendszert. Eddig ez volt a leghatékonyabb.

            A cseppcsengő nagyon jó ötlet -lenne- de sajnos mindent szétszed, ahhoz meg drága. Mivel szeretek barkácsolni, ezért arra gondoltam, hogy a zenélő biliből idejében kiműtött cuccot fogom valahogy felhasználni.

            Végiggondoltam egyébként újból az egészet. Mivel a korához képest is kisebb (4,5 év – 94) és koraszülött is volt, ezért lehet, hogy egyszerűen még kicsi a vizelettartáshoz. Amíg az orvos nem javasolja én nem merek laborvizsgálatot kérni, mert igen sértődékenyek ezek az orvosok. A mienk pl. azon berágott, hogy miért kértünk maszekon tejcukor tesztet, amikor azt a kórházi kivizsgáláskor – Calici vírusfertőzés miatt bentfeküdtünk – javasolták.

            Kedvelés

            • A fiam 6 éves. Nappalra szobatiszta – ha rendszeresen elküldjük vécére. Ha nem küldjük, akkor előfordul, hogy bepisil. Éjjel pelus van rajta, és rendszerint tele is van reggelre. Nagyon megküzdöttünk a nappali szobatisztaságért ovi előtt, és akkor megfogadtam, hogy nem érdekel, éjjel meddig kell rá a pelus. Ehhez tartom magam. Persze próbáljuk motiválni, hogy mennyi hasznosabb dolgot lehetne venni, ha nem kellene a pelusra költeni a pénzt, de nem erőltetjük. Nagyon nehéz eldönteni egy gyerekről, főleg egy nem átlagos gyerekről, hogy mit várhatunk tőle, és mi miért történik. A fiam SNI, értelmileg kicsit elmarad a korosztályától, és éretlen az idegrendszere. Olyan reflexek működnek még benne, aminek pár hónaposan le kellett volna épülnie. És létezik egy olyan reflex ami – ha nem tűnik el időben – éjszakai bevizelést okoz. A csillagokat lehozhatom neki az égről, ha benne egy ilyen reflex még aktív, nem lesz eredménye.

              Kedvelés

            • Ja, amúgy a cseppcsengő jó dolog, ha őt is zavarja az éjjeli bepisilés, akkor sztem meg lehet vele beszélni, h ne kapja szétamúgy nem szokott tönkremenni, viszont pl. nálunk a gyerekosztályon feliratkozással lehet bérelni, lehet h felétek is érdemes lenne ezt a lehetőséget körbejárni.

              Kedvelés

    • Jajj, nagyon sajnálom, hogy csak most jutottam ide, emailben láttam a hozzászólást telefonon, csak géphez nem estem ide… Szóval, én mint gyerekpszichiáter azt mondom, hogy kicsi-kicsi, de így, hogy volt már fixen szobatiszta időszaka, mindenképpen érdemes lenne pszichológushoz vinni, és olyanhoz, aki nem mondja azt, hogy jajjistenem, örökbefogadott, attól van, majd elmúlik, hanem olyanhoz, aki foglalkozik is azzal, mi az, ami pont most “csordult túl” a gyerekben. Zömmel egyetértek az alattam hozzászólókkal, egyetlen kivétel a mosassuk ki vele-vonal, mert ha amúgy is valamit ezzel kompenzál, akkor ezzel csak még több lesz, ami megborítja.
      Nem tudom, hova avlósiak vagytok, Dunántúlon Kaposváron van egy nagyon jó centrum bepisilősöknek, komplex megközelítéssel, mi oda szoktunk küldeni ilyen problémával küzdőket. Kivizsgálják testileg-lelkileg, adnak pszichológiai segítséget is, viselkedéstréninget is, összetett és jó. De biztosan máshol is meg lehet találni a megfelelő szakembert. A nevelési anácsadóban is lehet szerencsétek, van, ahol ott is nagyon jó a pszichológus pl. Előre nem érdemes leírni őket. De ha ott nem tetszik, tényleg érdemes tovább keresni.
      Addig meg a “hányszor tudod abbahagyni közben”-tréning is jó dolog, hasznos, tényleg.

      Kedvelés

  17. Azt,hogy éretlen az idegrendszere,nekünk is mondta egy orvos mikor a szervi bajokat vizsgáltattuk ki.Nincs kifejlődve még az agyában az a dolog ami éjjel felkelt minket ha pisilni kell.Én is pelenkázom éjszakára a másodikos gyereket egy fél éve,mert 2 évig 2-3 óránként keltem pisiltetni őt,de belefáradtam.Most már azért hetente van 1-2 száraz éjszakánk.Persze én nem tudtam időben elkezdeni a dolgokat vele,mert már 6 éves múlt mikor hozzánk került.Az állítólag teljesen egészséges gyerekről kiderült,hogy veseköve van,lyukas a szíve,7 évesen még egy tejfoga sem mozgott.De a lényeg,hogy lassan de biztosan haladunk.

    Kedvelés

    • És a vesekövet meg lyukas szívet sikerült rendbehozni? Érdekes a 2-3 óra, én nem emlékszem, hogy másodikos koromban egy éjszaka többször is bepisiltem volna, szóval egy átöltöztetés elegendő volt egy éjszakára. (lejjebb írtam egy hosszabb hozzászólást is)

      Kedvelés

      • Nagycsoportos és elsős korában keltem hozzá 2-3 óránként,persze nem mindig pisilt,de volt,hogy kétszer is elkéstem egy éjjel.Másodikos kora óta már pelenkázom éjjel,nagyon nem akartam de muszáj.Mikor keltettem akkor azt se tudta hogy hol van,nagyon mélyen aludt.Mostanában kezdi zavarni és kéri,hogy vegyük le a pelust.Tegnap meg is próbáltuk 2 óra múlva úsztunk.Vesekőre azt mondták majd ki jön magától.A szívre azt,hogy két éves koráig kellett volna benőnie,évente kontroll és nem sportolhat rendszeresen.Ja és ha strokot (nem tudom ,hogy kell leírni )kap akkor ettől van.A kontroll vizsgálaton kiderült,hogy megy össze a lyuk:))

        Kedvelés

        • Szurkolok, de örülök, hogy úgy néz ki szépen nő be a lyuk, és remélem a vesekő is tényleg kijön. És ha benőtt sportolhat majd? Igazságtalannak érzem ezt szegény gyerekkel szemben, csak van olyan sport, amit így is lehet.

          Nem volt számomra világos, hogy bepisilés utáni keltésnél, vagy épp pisilésre vivős keltésnél aludt mélyen. Mivel én mindig felébredtem magamtól (persze már túl későn), ezért sajnos csak erről van tapasztalatom, de talán jön más, akinek az átalvásban is van tapasztalata.

          Mindenesetre, az, hogy jó alvó egy roppant szerencsés dolog az életben szerintem 🙂

          Kedvelés

          • A gyerek nagyon mélyen alszik,nem ébred fel a bepisilésre sem.Torna órán tornázik,de szóltam,ha látják rajta,hogy nagyon fáradt akkor ne erőltessék tovább.Szokott bringázni itthon.Karatézni szeretett volna menni,na azt nem engedhettem.

            Kedvelés

  18. Megvárom a nevelési tanácsadót, hogy ott mit javasolnak. Ha ők mondják, javallják a laborvizsgálatot, akkor megbeszélem a háziorvossal és végigcsináljuk. Tegnap beszélgettünk arról, hogy miért úszik mindene még akkor is, ha az oviban játszik? (Tegnap három garn. ruha fogyott csak az oviban. 😦 ) Kiderült, hogy ha elkezd neki folyni, akkor nem tudja megállítani. Nem is gondoltam, hogy ezt tanítani kell. Szépen fokozatosan nekikezdünk.

    Legmélyebb együttérzésem a hasonló problémával küzdőkkel. Biztassuk egymást! Hajrá, sikerülni fog!

    Kedvelés

    • Bizony ezt mi is tanítottuk neki.Mikor ment pisilni mentem vele és megállítottuk a pisit aztán újra elengedtük.Ha szólt,hogy pisilni kell sokszor várattam vele,elszámoltunk lassan tízig stb. és csak utána ment wc-re.Sok kitartást,és erőt,sikerülni fog!

      Kedvelés

  19. Ha érdekel valakit a másik oldal én kb 8 éves koromig bepisiltem éjszaka, és megnyugtatok mindenkit, elmúlt 🙂 Szóval a nappalt oldjátok meg, és nekem ez segített éjszakára:

    Anyukám mindenhova elcipelt engem, hátha tudnak segíteni valahol. Vitt pl. akupunktúrára, amiből annyira emlékszem, hogy tűket szurkáltak a hasamba, és feküdhettem valahol, mert egy lámpát bámultam. Sose bántottak érte, csak próbáltak segíteni. Én sem szerettem, mert emiatt nem mehettem el az elsős osztálykirándulásra. Volt persze gumilepedőm is meg ki tudja mi még.

    De ami (illetve aki) segített, egy csodálatos gyerekpszichológus volt. Csilla néni (megváltoztattam a nevét) elsőre nagyon rémítőnek tűnt a lófogaival. Másodszorra már gyönyörűnek, a legeslegszebb embernek láttam. Szóval a jó pszichológus fontos, és a gyerek tudni fogja, ha jó. És, hogy mit csináltunk? Egyrészt elmagyarázta, hogy az agynak egy külön része felelős az éjszakai felébredésért, ami sokszor lassabban fejlődik ki, mint a nappali pisilésért felelős részt. Lufikkal azt is megmutatta, hogyan működik a húgyhólyag. Ezen kívül beszélgettünk, játszottunk, rajzoltam. Imádtam hozzá járni! Kaptam egy vekkert is, amit felhúzhattam magamnak éjjel fél háromra, hogy akkor kimenjek. Aztán szép lassan már nem is kellett a vekker. Arra a mai napig emlékszem, hogy ilyenkor a pisilés után mindig gondosan fogat is mostam.

    Amúgy mond valamit a gyereketek a bepisilésről, felébred rá, vagy átalussza? Én mindig olyasmit álmodtam, hogy wc-n vagyok, olyan helyen ahol nyugodtan pisilhetek. Aztán jött a hidegzuhany.

    Minden hasonló cipőben járó gyerkőcnek üzenem, hogy nincs egyedül!!! És nem hiszem, hogy az örökbefogadás miatt lenne, nektek szülőknek csak azért lehet félelmetes, mert ismeretlen.

    ui: szia tesóm, ha ezt olvasod, akkor is tuti felismersz 🙂

    Kedvelés

  20. Vsz. lányom 4 évesen lett nappalra szobatiszta, 5 évesen éjszakára. (Az oviban gyakran előfordult, hogy d.u-i alvás után bepisilt, de ennek oka inkább az volt, hogy az óvónő nem engedte ki őket jelzéskor a WC-re). Kb. 1,5 év problémamentesség után jelentkezett éjszakai enuresis, havi 5-10 alkalommal. Nephrológián vizsgálták, emlékeim szerint az orvos a hólyag falának vastagságát (ill. vékonyságát) tette felelőssé, az UH lelet szerint viszont az egyik vese parenchyma vastagsága 5 mm, a másik 1,1 cm. (Persze lehet, hogy ebben semmilyen rendkívüli nincs – nem tudom). A lényeg: ditropant írt fel, 2×1/4 tabl., valamint rostdús táplálkozást és bő folyadékbevitelt javasolt. Záros határidőn belül meg is oldódott a probléma. (Hozzáteszem, 1. osztályos volt akkor, ennek is lehetett szerepe…) Véleményem szerint akkor is érdemes kivizsgáltatni szakorvossal, hogy nem áll-e szervi baj vagy egyéb a háttérben, ha a gyerekorvos nem kezdeményezi. Nem szabad az esetlegesen érzékeny lelkükre tekintettel elodázni a probléma megoldását, hiszen ők is emberek, ők is tévedhetnek, a gyereket pedig mi neveljük és mi vagyunk felelősek az egészségéért. Nálunk sokszor az is segített egy-egy problémából kikecmeregni, hogy “kiderült”, hogy “nem ő tehet róla”, és látta, hogy megpróbálunk segíteni…

    Kedvelés

    • A “nem ő tehet róla”, nagyon sok dologban segít. Amikor a nagyfiam kapott végre diagnózist (ADHD-s) az neki is, nekünk is felszabadító volt. Vele született nem ő és nem is mi tehetünk róla. És ez a tudat önmagában sokat javított a helyzeten.
      Ami a dokit illeti, én úgy szoktam, hogy kérdezek. Meg dicsérek. Amikor rákérdezek, hogy biztos, hogy ez vagy az normális-e, másnak el sem merném mondani, de tudom, hogy ő nem nevet ki az aggodalmaim miatt, és biztos tud segíteni, hogy ezt vagy azt kizárjuk, akkor még soha nem sértődött meg senki, és szerintem mindig el is értem, amit akartam.

      Kedvelés

      • Ez zseniális, köszi, épp mennünk kell a gyerekkel orvoshoz olyan ügyben, ami miatt félek, hogy csak elküld, de majd szó szerint ezt fogom mondani!

        Kedvelés

  21. Sziasztok!
    Végig olvastam a hozzászólásokat, és bizony nem tűnik egyszerű dolognak az örökbefogadás, vagy lehet, hogy vsz. gyereknél is ugyanezek a problémák felmerülnek? Szerintetek mennyit számít a nevelés és mi az amit a gyerek “magával hoz”? Hogy kezelitek a nehéz helyzeteket, sosem keseredtek el, és soha nem kérdőjelezitek meg hogy az örökbefogadás mellett döntöttetek?
    Hálás lennék minden válaszért.
    Móni

    Kedvelés

    • Szerintem a genetika a meghatarozo, meghatarozza a habitust, tulajdonsagokat, stb. Nevelessel ertekeket adsz, iranyt mutatsz, finomitasz, de az alapveto tulajdonsagokat nem valtoztathatod meg. Nalunk is voltak/vannak problemak, de egyszer sem jutott eszembe, hogy rossz dontes volt, vagy hogy a genetika miatt lennenek, azert mert nem vsz-i. Ha vmi gaz van, vhogy mindig magamban keresem a hibat, hogy miattam ilyen, mert pl. turelmetlen vagyok, vagy nem jol kezeltem a szitut…Vagy esetleg, hogy vmi helyzet kivaltotta belole az adott reakciokat.
      Egy percig nem szokott eszembe jutni, hogy a genetikaja miatt rosszalkodik. 😃 Ilyen es kesz, ha en szultem volna, akkor is lehetnenek vele pont ilyen jellegu gondok. Igaz, hogy meg a nagyobbik is kicsi, olyan huuu de nagy problemak nem adodtak, ki tudja mit hoz a jovo, de o az en gyerekem, es bizom benne, hogy a szeretetunk mindig megmarad.
      Neha elkeseredem, igaz, de soha nem kerdojeleztem meg, hogy az of. mellett dontottunk. Eletem legjobb dontese volt.
      Persze ez a mi esetunk, mas eletebe, helyzetebe nem latok bele.
      Ha nagy problema lenne, segitseget kernek tobb helyrol is, mint ahogy kisebb gondoknal is megtettem eddig, es minden megoldodott.
      Sajnalom, hogy ennyire elkeseredtel, hogy ilyen gondolatok felmerultek… Kivanom, hogy sikeruljon megoldani!

      Kedvelés

    • Nekem öf. és vsz. gyermekem is van. Mindkettővel voltak problémáim, nem egyformák, de egyformán súlyosak. Voltam kétségbeesett, elkeseredett, tanácstalan, hibáztattam magamat, esetlegesen hibás lépéseimet, nevelési módszereimet, de soha nem a gyereket, és semmiképpen sem a gyerek genetikáját! Az esetlegesen nehezebben kezelhető (általában öf.) gyermek nem az öröklött tulajdonságai miatt az, hanem a “magával hozott”, tehát átélt traumái miatt, amelyektől nem lehet egyszerűen megszabadítani, feloldozni, meggyógyítani (de lehet törekedni rá!) és amelyekről ő egyáltalán nem tehet! Még nem vagyok régen örökbefogadó (bár lassan 4 éve), de még SOHA nem bántam meg, sőt! Életem legjobb tudatos döntés alapján megtett lépésének tartom… (Hogyan kezelem a nehéz helyzeteket? A legjobb technika a sok-sok szeretet, vigasztalás, ölelés, simogatás, dicséret és becézés még akkor is, amikor a gyerek látszólag “nem szolgált rá”. Ez tudja a legjobban feloldani a gyermekben meglévő feszültséget, dacosságot, ellenkezést. Néha persze nem árt a szigor, a következetesség, a büntetés, bizonyos lépések elvárása sem, de e mellé mindig kell a feloldozás, a minden feltétel nélküli szeretet kifejezésre juttatása, a biztonságérzet megerősítése is.)

      Kedvelés

      • Jaj, olyan szépen és bíztatóan írtad le mindezt (is)! A párommal most épp el is határoztuk, hogy készítünk (=kimásolunk) egy kisebb “és ezt pedig az öf szülők mondták tapasztalatból” kis összeállítást az aggódóbb rokonoknak, barátoknak, és ezzel a kommenttel fog kezdődni… 🙂 köszi ❤ !!!

        Kedvelés

  22. Van amikor nincs más megoldás? Van itt olyan, aki úgy döntött, hogy lemond az örökbefogadott gyerekéről? Elnézést, hogy negatív vagyok, de az élet sok mindent produkál.

    Kedvelés

    • Semmit nem tudok a helyzetedről és nem is akarok ítélkezni. Korábban már volt szó a sikertelen örökbefogadásokról és az lett a konklúzió, hogy ez szinte kizárólag a szülők felelőssége. Ha már ilyesmi felmerült benned, a végső elkeseredés előtt szerintem mindenképpen keress meg egy öf-ban jártas jó pszichológust. Itt az oldalon már ajánlottak párat szülők.

      Kedvelés

    • Kedves Móni!
      Én még csak várakozó vagyok, de belegondoltam, hogy biztosan te is évekig várakozhattál, vágyakozhattál, mire megszólalt az a bizonyos telefon… Nagyon-nagyon el lehetsz keseredve, ha ilyen gondolatok jutottak az eszedbe.
      Én az Ágacskánál végeztem a tanfolyamot, ahol mondták, hogy nyugodtan fordulhatunk hozzájuk segítségért. A honlapjukon szerepel, hogy van lehetőség egyéni terápiára/tanácsadásra, van gyermekpszichológiai rendelés náluk, ha nagyobbacska már a gyerkőc, akkor pedig gyermekpszichodráma csoportjuk is van.
      Szívből remélem, hogy találsz segítséget, és megoldódnak a problémák! Sok erőt és kitartást kívánok Neked!!!

      Kedvelés

  23. Nem vagyok kompetens, mert nekem vér szerintiek vannak, de a vér szerinti is tud hihetetlen dolgokat produkálni jó és rossz értelemben egyaránt. Korábban már leírtam, hogy én is kértem segítséget, mert bizonyos helyzeteket nem tudtam kezelni. Sokszor nehéz elfogadni, hogy a gyerek miért olyan amilyen, mert bezzeg a másik, vagy bezzeg a másé…Mégis azt gondolom, hogy a gyerekvállalással felelősséget vállaltam arra, hogy elfogadom, támogatom, és megpróbálom kihozni a gyerek által hozott képességekből a legjobbat. Sokszor nehéz, és az ember gyötrődik, hogy mindent jól csinál-e. A lényeg, hogy adj magatoknak esélyt! Ha úgy érzed nem megy egyedül, vagy családon belül megoldani a nehézségeket, kérjetek segítséget pszichológustól. Fel a fejjel, hidd el megéri!

    Kedvelés

    • A lényeget pedig majdnem elfelejtettem: egy ismerősöm régen azt mondta, hogy egy gyereket felnőtté kell szeretni. A feltétlen támogató szeretet mindenek előtt és felett 🙂

      Kedvelés

  24. Kedves Cosima, Delfinsors, Szisz77, köszönöm a hozzászólásokat, és a biztató szavakat, még nem adom fel, pszichológus segítségét fogom kérni.

    Kedvelés

  25. Sziasztok, hosszú várakozás után végre -úgy tűnik – helyzetbe kerültünk, egy öt éves kislánnyal kapcsolatban. Szeretnék kicsit beszélgetni olyanokkal, akik kb. ennyi idősen fogadták örökbe a gyermeküket. Van tippetek, hol van ilyen témájú aktív fórum?

    Kedvelés

  26. Köszönöm, hogy válaszoltatok, deinaként folytatom 🙂 A blogot rendszeresen olvasom, a Dutkával készült cikk valahogy kimaradt, nagyon jó volt most elolvasni. Igen, láttuk már a kislányt, voltunk rápillantáson. Kis izgalom után könnyen oldódott, kedves, helyes gyerek, 3 éve él a nevelőszülőknél, vér szerinti és nevelt gyerekekkel közösen. Május közepén kezdjük a barátkozást, lakóhelyünktől kb. 300 km-re. A Dutkával készült interjút nagyon jó volt most olvasnom, mert hasonló kétségek közül indulok, a férjem nekem is valahogy könnyedebben veszi. Lehet, hogy csak az a gond, hogy mindenhol olvasni arról az érzésről, amit megpillantáskor érez az ember, nekem ez nem volt meg (illetve nem teljesen, mert elutasítást sem érzetem, csupán nyitott voltam…). Jó olvasni, hogy van akinél idő kell ehhez. Gyakorlatias kérdésem is lenne: ugyan részletes tájékoztatást kaptunk a TEGYESZ-nél az előéletet, megélt betegségeket illetően, de szeretnék beszélni esetleg az óvónővel és a kicsi gyerekorvosával is. Szerintetek van erre lehetőségem?
    Nem vagyunk teljesen járatlanok a témában, van egy immár 13 éves csecsemőként, nyílt örökbefogadással érkezett gyerekünk, küzdelmesebb kisgyermekkor után mostanra szépen beállt családi egyensúlyban élünk, nagy szeretetben, teljes összhangban 🙂 Ez most azért kacifántosabb helyzet…
    Zsuzsa köszönet a blogért, most érzem igazán, milyen jó, hogy van!

    Kedvelés

    • Én azt gondolnám,hogy lehet beszélni mindkettővel.

      A gyerekorvoshoz mi is elmentünk, pedig jóval kisebb gyereket fogadtunk örökbe (és kb. hülyének nézett, hogy mit akarunk, de ez ne szegje kedveteket!). Az óvónő, ha jó, többet elmond. És főleg, ha a gyerek rendszeresen jár is oviba.

      Kedvelés

  27. Szia Deina!
    Nálunk az aktában volt óvodai jellemzés is, meg orvosi vélemény is, nekem nem volt ilyen közvetlen beszélési igényem. A leghasznosabb számunkra a nevelőszülővel való beszélgetések voltak – nálunk nagyon jó kapcsolat alakult ki -, meg a gyermekpszichológussal, aki a jellemzést írta a gyerekről. Bizonyos kor fölött, talán 4 (?) azt hiszem ez kötelező, nekünk ez nagy segítség volt. Abban biztos vagyok, hogy a gyerekpszichológustól, akinek a jellemzését olvastátok lehet kérdezni, biztos ebben is tud segíteni, hogy lehet-e az óvó nénitől, gyerekorvostól kérdezni és mikortól. Nem tudom, hogy melyik lépésnél tartotok és a nevelőszülő mikortól akarja beavatni mondjuk az ovit, hogy elindult az örökbefogadási folyamat.

    Kedvelés

  28. Köszi a válaszokat, a pszichológiai jellemzés elég szűkszavú volt, sablonokkal, arra gondoltam, hogy egy jó óvónő ugye elég alaposan ismeri a gyereket. Azt mondták, hogy készül friss gyerekorvosi státuszvizsgálat, erről én is felvilágosítást kapok majd. Az óvodával való közvetlen kapcsolódásról pedig lebeszéltek, ill. figyelmeztettek, hogy ha felvesszük a kapcsolatot az óvodával az azért aggályos, mert nekik nincs titoktartási kötelezettségük, mint pl. a gyerekorvosnak. Ha minden jól megy jövő hétvégén indulhat a barátkozás, izgulunk… Átböngésztem itt az oldalon, hogy mivel érdemes készülni, mit vigyünk…

    Kedvelés

    • Azért nem egy kiló kenyeret veszel, miért ne beszélnél az óvónővel.
      Ha elmormolod a nevedet, de nem adod meg a címedet, vagy csak a keresztnevedet mondod, nem fogja tudni továbbadni.
      Egy egészséges 5 évesről többet tud az ovi, mint az orvos.

      Hangulatotok milyen?

      Kedvelés

      • Most már nagyon izgulunk, péntek-szombaton találkozhatunk… napi max.2,5 órára. Kalandos hét volt, a kocsi többször járt szervízben, kétséges volt, hogy elkészül. Majd alig találtunk szabad szállást, de megoldódott minden, szorítsatok, jövök majd mesélni 🙂

        Kedvelés

      • Ehhez az óvodavezető hozzájárulása kell. Magamtól óvónőként nem adhatnék ki információt gyermekről. Egy jó óvónő valóban sok mindent lát a gyermek fejlődésével, viselkedésével kapcsolatban.

        Kedvelés

  29. Pénteken és szombaton is kicsit több, mint két órát tölthettünk a kicsivel. Pénteken nagyon jó kedvű volt, könnyen nyitott felénk, szombatra bezárult, nagyon fáradtnak és komolynak tűnt. Megtudtuk, hogy beszéltek arról a nevelőmamával, hogy mi miért járunk hozzájuk, gondolom kicsit megrémítette a lehetőség, hogy minden megváltozik körülötte. Várni azonban várt minket szombat reggel, ezt jó jelnek vettük :-)) pénteken újra megyünk, sokat gondolunk rá, kezd része lenni a mindennapjainknak.

    Kedvelés

  30. Sziasztok!

    Először is köszönöm, hogy kialakítottátok ezt a fórumot, már az megnyugtató, hogy nem egyedi problémánk van, legalábbis vannak hasonlóságok a mi és mások esetei között. Egyébként már az is segítség, ha az ember leírhatja a gondjait, ezáltal megszabadul némi feszültségtől. Mint tapasztalom, és korábban is sejtettem, az élet nem csak játék és mese…pláne öf. Szülőként, de ahogy olvastam másképp is…A továbbiakban szeretnék a zárt fórumban írni, ha megoldható (Problémás a gyerekem). Köszönöm, mindenkinek a legjobbakat kívánom. Drenwood

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s