Csak egy kép

Általános

 

Birth Mom Meet Up-Birth Mom Meet Up-0021

Amerikai örökbeadó anyák (és apák) találkozója 2013-ban.

Holnap egy felnőtt örökbefogadottal közlök interjút.

Advertisements

30 responses »

  1. Biztos bennem van a hiba, de ezt a képet nem értem! Miért kell ekkora hepajt csinálni, azért, mert örökbe adták a babáikat. Persze ennek örülni is lehet, hogy nem tették el láb alól őket, nem mentek abortuszra, pláne boldoggá tettek megannyi gyermektelen családot. De akkor is! Vagy nem jól gondolom?

    Kedvelés

  2. Tetszik, hogy vállalják, nem bújnak el. Tetszik, hogy megtalálták egymást ők, akik valóban megérthetik, hogy a másik min ment keresztül. Tetszik, hogy úgy tűnik, rendben vannak magukkal: az egyik még egy gyermeket is felemel. Az eredeti felhívásban ez áll: “Share your story, and heal together!” De jó, hogy megteszik!

    Kedvelés

  3. Szerintem pozitív, ha van közösség, ha meg tudják beszélni/oldani a problémáikat, ha tudnak őszint nmosolyogni annak ellenére, hogy igen nehéz döntésen vannak túl, és láthatóan szervezett formája van ennek. Sőt remélem egyre több országban kapnak segítséget az életadók is! Van mit tanulni a jó példából

    Kedvelés

  4. Szerintem óriási, ha itt tart egy örökbeadó és a körülötte levő társadalom. Felvállalja mert engedi a társadalom felvállalni. Nincs erre több szó, én örülnék ha ehhez közelednénk Magyarországon is.

    Kedvelés

  5. Magyarország kicsit hátrébb tart. Ne feledjük, itthon 20-30 éve még az örökbefogadás is tabu volt, amit a szülők titkoltak a gyerek, ergo mindenki elől. A Mózeskosár Egyesületben mesélték, hogy 21 éve, az alapításkor hihetetlen dolog volt, hogy 6(!) örökbefogadó család megtalálta egymást, és legalább egymásnak bevallották, legalább egymás közt meg tudták beszélni a gondjaikat. Előtte semmilyen fórumuk nem volt.
    Most meg már ehhez a bejegyzéshez kommentelt hat örökbefogadó család.

    Kedvelés

  6. Nagyon sok minden jut eszembe erről a képről. Egy részét már leírtátok. Azért tettem ki, mert felhúztam magam a Bezzeganya anyáknapi posztján (az előző bejegyzésben kitárgyaltuk).

    Magyarország egyelőre nagyjából ott tart, hogy ha egy örökbeadó nyíltan felvállalja magát, számíthat a környezete megvetésére, barátok elvesztésére. A kép nekem mutatja, hogy lehet másképp is. Az örökbeadás nehéz döntés, de milyen jó lenne, ha ennek feldolgozását nem nehezítené tovább egy ellenséges környezet. Nekem, örökbefogadónak is jobb érzés, ha az életadó tud mosolyogni utána, ha nem úgy érzi, hogy tönkrement az élete.
    Jó, hogy vannak csoportjaik, hogy egymással meg tudják beszélni a hasonló helyzetüket. Jó, ha egy életadónak van segítsége feldolgozni, és ez nem egy rejtegetni való csendes, magányos fájdalom marad. Nekem a kép a civil társadalomról is beszél. Miért is ne szerveződnének, járnának össze, hisz egy cipőben járnak.

    Ha az örökbeadást nem sújtaná ilyen társadalmi megvetés, több örökbefogadás történhetne, és talán kevesebbet hányódnának a gyerekek az állami rendszerben. Ha ez egy vállalható döntés lenne.

    A kép talán azért is tanulságos, mert aki nem nyíltan fogadott örökbe, az – az általános titkolózás miatt – általában sose látott még olyan nőt(férfit), aki örökbe adta a gyerekét. Most itt van egyben ötven.

    Kedvelés

    • A bezzeganyán ez egy valós történet, hogy 25 év után mondta el az anya a gyerekének, hogy örökbefogadott? És ez lett az eredménye? Vagy csak egy anyák napja által ihletett publicisztika?Nem tudom, meddig akarják ezt a titkolózós-tragikus-felelőtlen-eldobta a gyerekét sztereotípiát forszírozni az örökbeadásról.

      Kedvelés

  7. Az előzőekről lemaradtam a hosszú hétvége miatt…
    De ez a fotó! Eszembe jutott a mi életet adónk, és igazán sajnálom, hogy “neki nem jutott” ilyen megértő társadalom, hogy ő nem vállalta/nem vállalhatta fel senki előtt az örökbe adást. Ezek az emberek a képen mosolyognak, együtt vannak – ő mindezt titokban, megaláztatások közt éli át minden percét (együtt szültünk, hihetetlen bunkók tudnak lenni még a kórházi személyzet is)
    Igen, még nagyon messze vagyunk ettől. 😦

    Kedvelés

  8. Én leszek az ellenpólus, nem tetszik ez a kép 😦
    Nem azt mondom, hogy örökké fejet lehajtva kellene kullogniuk az életadóknak, de azért ez a jamboree nekem túlzás 😦
    Van ott egy terhes anyuka, mindjárt belém hasított, hogy vajon őt megtartja-e.
    Sajnálom, ezt érzem.

    Kedvelés

    • Mi a túlzás benne? Mi zavar téged? (Nem baj, hogy örökbeadó, de csinálja otthon a négy fal között? Bocs, de hirtelen ez a párhuzam jutott eszembe.)
      Ami a terhes nőt illeti, valószínű, most olyan élethelyzetben van, hogy tud gyereket vállalni, ellentétben azzal, amikor nem tudott. Az USA-ban elég nagy probléma a tinédzser-terhesség, és a ezen a fotón is feltűnően sok a nagyon fiatal, max. huszonéves ember (az, hogy ők testesebbek, ne tévesszen meg senkit, ettől tűnhetnek kicsit idősebbnek). Én örülök neki, hogy legalább nekik nem kell lehajtott fejjel járkálniuk.
      Ami engem zavar, az az ájult ájtatoskodás, hogy ha valakinek gyerek van a hasában, az biztosan egy szent, és fordítva. Tudjuk, hogy egyik verzió sem igaz, a gyerekvállalási képesség vagy hajlandóság csekély összefüggésben van a jellembéli vagy erkölcsi szilárdsággal és azzal is, hogy ebből a képességből vagy hajlandóságból valójában lesz-e gyerek és ha igen, akkor annak milyen lesz a sorsa, ráadásul fenti körülmények (képesség, hajlandóság, jellembéli satöbbi) az ember élete során változhatnak.

      Kedvelés

      • Mondjuk ami kapásból más fénybe helyezi az egész képet, az az, hogy az USA-ban gyakorlatilag mind a 9 hónapban engedélyezett az abortusz, azaz a fenti nők közül egy sem azért szült, mert kicsúszott az időből és nem volt más választása. Mindnek szabad döntése volt,hogy megszüli, még ha nem is magának. Az esetek jelentős részében ott a nyílt örökbefogadásnál van is kapcsolat, azaz valószínűleg jelentős hányaduk ismeri a gyerekét és követi a sorsát. Ezzel nem többek vagy kevesebbek lesznek a szememben, mint magyar társaik, csak talán kis adalék ahhoz, hogy miért elfogadottabb náluk az egész. Eleve más. Persze az egész társadalom is, tudom.
        Amúgy engem nem zavarna, sőt, ha ezt itthon is megrennék

        Kedvelés

      • Andrea, a “csinálja a négy fal között” – párhuzam nekem is eszembe jutott.

        A fiatalkori terhesség talán a legvidámabb fejezet az örökbeadások között, később rendbe jöhet az anya élete, lesz majd saját családja. Nyilván ott is az megy el egy ilyen találkozóra, akinek a víz felett van a feje.

        Kedvelés

      • Gondoltam, hogy nem leszek népszerű a hozzászólásommal.
        Hogy mi is zavar benne? Az, hogy ünnepnek tűnik, széles mosolyokkal, tudom, hogy náluk szokás zavartalan boldogságot mutatni minden helyzetben, de akkor is feláll a szőr a hátamon tőle.
        Valószínűleg az a bajom, hogy mióta az interjúm megjelent, elég sok dolog történt, például az életadóm rendkívül rosszul reagált az írásomra, azóta igazából nem is beszélünk, és felfedeztem magamban egy ismerős érzést, a haragot, amit azt hittem, hogy már rég magam mögött hagytam. Ez a kép nekem most nagyon rosszkor jött, az elfogadást, amit annyira szeretnék érezni az irányomban, most nem érzem mások iránt. Ez van.
        Amúgy is rossz napom volt tegnap, anyák napi ünnepség volt, ami klassz volt, de közben nyeltem a könnyeim, mert anyukám nem lehetett ott velünk, anyósom nem akart részt venni, az életadót pedig nem hívhattam el.
        Újra fel kell építenem magam, remélem a mai találkozó ebben segíteni fog kicsit.
        Ezek tükrében érthető, hogy mi zavar a képben? 🙂
        Még egy dolog eszembe jutott, hasonló ahhoz, mikor azt írtam, hogy mikor az életadó testet öltött, nem tudtam szívből utálni. Hasonló érzés ez most, ha nem látom a képet, simán rávágtam volna, hogy tök jó, hogy vannak ilyen találkozók, nyilván szükségük van rá, és senki sem várhatja el tőlük, hogy egész életükben az örökbe adott gyereküket sirassák, de visszás módon, ahogy láttam őket, rossz érzés lett bennem. Tudom, ez álszentség, nem helyes, de nem fogom azt írni, amit mások helyesnek gondolnak, hanem kimondom azt, ami zavar, hátha elmúlik. 🙂

        Szavak

        Szavak egymás után:írok.
        Kapóra jött a gondolat,
        elcseszett egy hangulat.
        Kapkodva másolt rímek,
        semmitmondók a színek.
        Árnyalt képtelenségek,
        dühítő vágy-képek.
        Ma sem kaptál el engem,
        mondhatnám, minden rendben.
        Ha leírom, elmúlik.

        Ezt hozta ki belőlem 🙂

        Kedvelés

        • Kedves Eleven! Én értem az érzéseidet, meg, hogy mi a gondod ezzel a képpel, a kisfiamnak sem volt felhőtlen az anyák napja, nagyon mélyről jöttek belőle elő a fájdalmas emlékek, aztán kérte, hogy együtt nézzük meg a szülőanyukája fényképét és zokogott. Végül virág ültetéssel, meg Lázár Ervin mesékkel megnyugodott, aztán már valóban ünnepeltünk. De nála is éreztem ezt a fájdalmat, amit nálad, az érzéseiről meg nem tehet az ember.
          Örülök, hogy végre eljutsz a Mózeskosár találkozóra, Dénes Zsuzsa, Székely Zsuzsa és a sorstársaid biztos tudnak segíteni.

          Kedvelés

        • Ezért mondom, hogy más-más érzés lehet elfogadni ezt az egészet, ha az örökbefogadási háromszögnek nem azonos csúcsán állunk. Könnyebben vagyok én empatikus a szülőanyákkal, mert az én életemre nem nyomott bélyeget egyiknek a döntése sem, én ajándékot kaptam egytől.
          Megértem, hogy ez neked egészen más érzés.
          Attól függetlenül továbbra is azt mondom, hogy joguk van megtalálni a saját támogató közegüket. Viszont azt gondolom, neked meg jogod van haragudni, akár a saját szülőanyádra, akár bárki másra, aki lemond a gyerekéről, vagy akár arra, hogy “összegyűlnek ünnepelni”. Viszont drukkolok neked, hogy tudjál újra “zöld ágra vergődni” a szülőanyáddal, miután kibeszélitek, amit ki kell.
          Nem gondolom “nem helyesnek” amúgy sem az érzéseidet, sem azt, hogy leírod őket. Pont ugyanolyan jogod van rosszul érezni magad a kép láttán, és ennek hangot adni, mint nekik összejönni, és megerősíteni egymást abban, hogy egy ilyen döntést is túl lehet élni. AMúgy szerintem a mosoly, ami a szívedbe hasított, nem a “boldogok vagyunk, hogy örökbeadtunk”, hanem a túlélők mosolya. Hiszek abban, hogy egy ilyen találkozóra egy elfogadó társadalomban is azok járnak, akiknek fájdalmas és nehéz volt a lemondás; viszont egy ilyenre elmenni még ott is zömmel az tud, aki megharcolta magával a harcát, és túlélte. Ezzel együtt persze az örökbefogadottakban ott motoszkálhat az indulat, hogy a lemondó szülőanyák maguk csinálták maguknak, míg az örökbefogadottaknak “ezt dobta a gép”, és nem a saját döntésük volt – viszont szerintem annak is megvannak a maga árnyoldalai, amikor az ember olyan dolgokkal küzd, amiknek a létrejöttében tevőleges szerepet hánytorgathat fel magának.

          Kedvelés

        • Most már jobban értem. De talán segít, ha azt az összefüggsét is meglátod, hogy ezeknek az embereknek akik a képen mosolyognak, talán éppen ez a találkozó, a megbélyegzettségből és az elszigeteltségből való kitörés hozza el azt a lelkiállapotot, ami lehetővé teszi, hogy kívül és belül rendezzék a kapcsolatukat az örökbeadott gyerekükkel és annak új életével, családjával, és ezáltal neki is segítsenek a történtek feldolgozásában, Hidd el, minél nyíltabban beszélünk egy problémáról, annál kevésbé fáj. Remélem, hogy te is minél hamarabb megnyugvást találsz ezzel kapcsolatban, szívből kívánom ezt neked! És elnézést, ha esetleg túl éles volt a fenti kommentem, nem tudtam pontosan a te hátteredet, csak arra reagáltam, amit írtál.

          Kedvelés

    • Talán azért ment el, hogy találkozzon, beszélhessen másokkal, mielőtt a végleges döntést meghozza, ne egyedül vívódjon, így lelkileg könnyebb viselnie a terhességet, a babának is jó, hogy valahogy mégiscsak várják őt, foglalkoznak a sorsával, ha másképpen is. Ez az ő döntése.

      Kedvelés

  9. Akárhogy forgatom ezt a dolgot, mindig oda jutok, hogy ha létrejön egy nem kívánt terhesség, akkor három útja van az anyának: abortusz, örökbeadás, vagy mégis felnevelni. Vagy állami gondozás. Na jó, négy. Nincs jó döntés. És ezek egymással nem összehasonlítható terheket jelentenek. A felelősség többnyire az anyán van.
    És arról sokkal kevesebb szó esik, hogy hol az apa, hol a nagycsalád, a környezet.

    Egyébként a megszületett gyerekek fele nem tervezett baba, még a mai fogamzásgátlási technikák mellett is. Nem akartak (még egy) gyereket, vagy épp nem akkor akarták. A többségnek szorítanak helyet a vér szerinti családban.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s