Január 26.: Visszatérés a munkába

Ma egy felnőtt élethelyzetről beszélgetünk: mikor a fizetett otthonlét ideje lejár, és a gyermekkel addig otthon levő szülő készül visszatérni a munkába. Ez eleve nagy váltás, de egy örökbefogadó családban különösen sok félelem vagy bűntudat kísérheti. Vendégünk Paizs Dóra coach, szervezetfejlesztő, kétgyerekes anya lesz, aki az Anyacsavar csoportokban már kilenc éve támogatja azon anyákat (és apákat), akik a munkát, az önmegvalósítást és a szülői szerepet szeretnék összeegyeztetni.  (Négy éve már egyszer szerepelt nálunk egy népszerű rendezvényen.)
 
Amiről beszélgetni fogunk:
  • mik az anyák (apák) tipikus aggodalmai ebben a helyzetben?
  • mik lehetnek jó megoldások, hogy senki ne sérüljön?
  • hogy lehet előre felkészülni erre a váltásra?
  • akik az otthonlét idejét kihasználták egy váltásra (új szakma, új vállalkozás), ők hogy csinálták?
Ez a beszélgetés nyitott, és a félelmek mellett igyekszünk bevált jó gyakorlatokat is bemutatni.
 
Aki bővebben is foglalkozna a kérdéssel, annak indul egy hatalkalmas csoport is Dóra vezetésével, március 10-től kéthetente mindig csütörtökön 10-12 óra között, ahol a csoportos coaching módszerével, a saját erőforrásaitokat használva találhatjátok meg a nektek legjobb megoldást erre a helyzetre. Ha ez túl zavarosan hangzik, akkor gyertek el szerdán és nézzétek meg, mi ez!
 

Mikor: 2022. január 26-án szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

A mézeshetek

Avagy: amikor a gyerek az új családban eleinte gyanúsan jól viselkedik! A szakirodalom mézesheteknek nevezi ezt a jelenséget, sok örökbefogadó és nevelőszülő megtapasztalja a gyerek érkezésénél. Bár minden és mindenki idegen neki, a gyerek nagyon könnyen beilleszkedik, jól eszik, jól alszik. Kisebb babánál: nem is sír. Idősebb gyereknél: szót fogad, segít a házimunkában, ugyanaz érdekli, mint a szülőt. Nem minden gyereknél van ilyen időszak, ahol igen, ott jellemzően pár hétig tart. Ez a “demóverzió”. Mire a szülő épp megállapítaná, hogy milyen jól tud gyereket neveni, a gyerek “elromlik”. Lázadozni kezd, nem fogad szót, sír, dühöng, teszteli a szülő határait. A friss szülők ilyenkor néha kétségbeesnek: mi rontottuk el a gyereket? Eddig olyan jól ment minden!

Nem, nem ők rontották el. Ez egy szokásos jelenség. Az oka, hogy a gyerek eleinte meg akar felelni az új szülőknek, fél, hogy elhagyják, esetleg le van fagyva. Pár hét (vagy hónap) után, mikor már kicsit megmelegedett, meri kimutatni a valódi érzéseit, az átélt traumákat, és elkezdi immár tesztelni a szülőket: akkor is kellek, ha nem viselkedek az elvárásoknak megfelelően? Mi felnőttek sem ugyanúgy viselkedünk egy új munkahelyen, társaságban, mint pár hónap után…

A mézeshetek vége sokszor egybeesik a szülő nagy kifáradásával, aki az első hetekben szintén a legjobb arcát igyekezett mutatni, hogy kompenzálja a gyereket az addig elszenvedett traumákért, esetleg erőn felül kényeztette a gyereket. De ahol az első gyerek érkezik, ott hogy lőjék be, mennyi a fenntartható?

Ami segíthet: a szülő legyen vele tisztában, hogy ez egy normális szakasz az örökbefogadott gyerekeknél. Kell pihenőket, gyerekmentes időket beiktatni, amikor ki tudja fújni magát. Házaspárok tudják egymást váltani, egyedül örökbefogadóknak nehezebben megoldható, de érdemes. És az első hetekben, bármilyen csábító, ne legyünk házitündérek, nem kell ragyognia a lakásnak, nem kell ötfélét főzni. Jól fog jönni az az energia még később!

Nálatok voltak mézeshetek?

Ha örökbefogadásra várakozol, ajánlom a Finis csoportot, ahol a mézeshetekkel és az örökbefogadást követő más várható helyzetekkel is foglalkozunk. Legközelebb: 2022. április 28., május 5., 12., 19., mindig csütörtökön 18-20 óra között. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/finisben/

Két kérdőív

Két kérdőív kitöltésére szeretnélek titeket kérni, ha ezt eddig még nem tettétek meg.

Mindkét kérdéssor azon örökbefogadó szülőkhöz szól, akik 2016 és 2021 között Magyarországon fogadtak örökbe gyereket.

Ezt a kérdőívet akkor töltsd ki, ha ezen időben csecsemőotthonból, gyerekotthonból vagy hasonló intézetből hoztad haza a gyereket: https://forms.gle/rLgh2xaupvDMecBp8

Ezt pedig akkor, ha ezen időben nyílt örökbefogadással érkezett a gyermeked (de nem magánutasan, azaz egy közvetítő szervezet hozott össze az örökbeadó anyával): https://forms.gle/CKQPhr31FV1Hfx668

Ha ezen időben több ilyen örökbefogadásod volt, akkor többször töltsd ki, viszont férj és feleség ne töltse ki kétszer.

A válaszokat anonim módon fogom felhasználni későbbi cikkek írásához és rendezvények szervezéséhez. Nagyon köszönöm, hogy segítetek, ha megosztjátok. Örülök, ha részletesen is meséltek a tapasztalatotokról a kérdőív végén vagy e-mailben.

„Érzelmi éhségből faltam”

Sok örökbefogadott gyereknél okoz problémát az ételhez való viszony. Ma egy felnőtt örökbefogadott nő, Erika mesél nekünk kifejezetten az evési gondjairól, saját érzelmi űrjei tükrében. Nehéz, de kincset érő interjú. Természetesen nemcsak az örökbefogadottak küzdenek étkezési zavarokkal, de az örökbefogadó szülőknek hasznos felkészülniük, hogy az érzelmi hiányok túlevésben is megmutatkozhatnak az érkező gyermeknél. Erika teljes története itt hallgatható meg.

Mennyit tudsz az örökbefogadásod előtti időszakról?

Az örökbeadatásom sommázott történetét én az első pillanattól hallottam az örökbefogadó anyukámtól. Soha egy pillanatig nem titkolták, hogy örökbefogadott vagyok. A vér szerinti anyámról azt a képet festette, hogy ő meg akart ölni engem, úgy, hogy hathetes koromban, télen kint hagyott a babakocsiban egy szál pelenkában. Mivel nagyon szenzoros gyerek voltam, éreztem, hogy valami nem oké a történettel. Felnőttkoromban állt össze a kép. Hathetes koromban május eleje volt. Nemrég derült ki, hogy nyolchónapos voltam, a vér szerinti anyám dolgozott, és az ő mostohaanyja vigyázott rám, amikor a babakocsiban maradtam. A pontatlanság mellett a másik gond az örökbefogadó anyám szándéka volt: hogy én féljek a vér szerinti anyámtól, és legyek hálás az örökbefogadásomért.

Nem tudom megmondani, hogy az örökbefogadó anyám szorongása, a halálfélelem, a veszteségtől való rettegés vagy a saját szégyenérzettel kevert haragom okozta a nagyobb stresszt nekem, de ez a stressz egy életen át elkísért.

Elszenvedtél tényleges nélkülözést kiskorodban, vagy csak lelkit?

Nélkülözést biztosan nem. Van egy fényképem, közvetlenül az örökbeadatásom előtt készülhetett, azon igen pufók gyerek vagyok. Traumatizált elszakadást, érzelmi veszteséget biztosan megéltem, többet is. Az egyik ilyen lehetett a magzatként megélt gyász az apám öngyilkosságakor. Ekkor sérülhetett a szülőanyámmal való kötődés is. Valószínűleg nem, vagy csak nagyon rövid ideig szoptatott, pár hónaposan bölcsődébe kerültem. (1969-ben csak három hónap szülési szabadság járt.)

Nyolchónaposan a babakocsiban hagyás következményeként tüdőgyulladással kórházba kerültem, azonnali életmentő beavatkozást hajtottak végre rajtam, és soha többet nem kerültem haza. A kórházban egy ideig infúzióval tápláltak. Utána a szigorú kórházi protokoll szerint négy óránként cumisüvegből kaptam folyékony tejbedarát. Akkoriban a gyermekek éhségérzetét nem vették figyelembe. Az emberi érintkezések kizárólag az ápoláshoz és az etetéshez kötődtek. Talán akkor alakulhatott, ki, hogy akkor is eszem, ha nem vagyok éhes. A kórházból hazavitt egy házaspár, akik pár hét után elálltak az örökbefogadástól. Újabb pár hónap kórház után vittek haza az örökbefogadó szüleim.

Milyen evő voltál piciként az új családban?

Az elmondások szerint az örökbefogadó anyámmal való találkozás szerelem volt első látásra. Mikor előszőr látott, 17 hónapos voltam, ültem egy ágyban és előre-hátra ringattam magam, közben egy pelenka csücskét szopogattam, rágcsáltam, így nyugtattam magam.

A hazaérkezésem után a cumisüveg egy pillanat alatt eltűnt az életemből, mert a kórházban azt a tanácsot kapta, hogy tanítson meg rágni. Otthon sem a kanalat, sem a szilárd ételt nem fogadtam el, fújtam, köptem, öklendeztem. A családtagok nevetve mesélték ezt. De az anyám évek múlva is személyes sértésként élte meg, hogy elutasítottam őt. Ez az éles váltás, a jónéhány traumatizáló etetési epizód okozhatott veszteségélményt, ami később túlevéshez vezethetett. Mindehhez jött még hozzá a gyermeki lelkiismeret-furdalás, mert elutasítottam őt.

Milyen volt az evéshez való viszonyod gyerekként, kamaszként?

Az elmondások szerint nagyon gyorsan megtanultam önállóan enni. Onnantól anyám nagyon büszke volt magára és az én étkezésemre. A kimaradt etetési intimitást és kötődést én azzal próbáltam pótolni, hogy minden altatáskor szopizós pózba helyezkedtem anyám ölébe, és rágcsáltam a pelenka sarkát. Egyik pillanatról a másikra ennek is vége szakadt a „te már nagylány vagy, ilyet csak a kisbabák csinálnak” mondattal. Az értetlenségre, a szeretet utáni sóvárgásra még a mai napig emlékszem.

Később a vacsora utáni közös családi nassolások pótolták ezt az élményt. Ezt a szokást hoztam tovább a saját családomba, és még most is megvan. Ennek akkor még csak „de jó húsban van ez a gyerek” visszhangjai voltak. Ezzel párhuzamosan rengeteg szokás és szabály kapcsolódott az evéshez. Ami a tányéron van, azt meg kell enni. Vendégségben nem illik visszautasítani az ételt. A nagynéni karamelltortájából minimum két szeletet kell enni, nehogy megsértődjön.

Nálam a túlevés, a falási rohamok mindig akkor jönnek, ha egyedül vagyok és magányosnak érzem magam, és emlékeim szerint ez mindig is így volt. Amíg napközis voltam, és reggeltől estig közösség vett körül, az ételhez való hozzájutás is keretek közé volt szorítva, ez kevéssé jelentkezett. De már ott is csúfoltak a duciságom miatt, pedig akkor még csak a normál testsúly felső határát súroltam.

Az igazi gond akkor kezdődött, mikor felsős lettem, az osztálytársaimmal nem nagyon tudtam kapcsolódni, perifériára szorultam, magányos voltam az osztályban. Iskola után egyedül voltam otthon. Rettegtem a magánytól, ettől a debilizáló szorongástól nem tudtam tanulni, megnyugtatásként ettem. Aztán rettegtem, hogy anyám hazaér, és balhé lesz, mert nincs kész a leckém, ettől, mielőtt hazaért, megint zabáltam, mintha előre benyugtatóztam volna magam. Aztán balhé is lett, ettől még magányosabbnak éreztem magam. Veszekedés, bőgés, kontrollált tanulás, aztán vacsora. Vacsoránál nem mertem megmondani, hogy én már tele vagyok, így aztán vacsoráztam. Este pedig jött az intimitást helyreállító közös nassolás a tévé előtt. Gyakorlatilag az evés kizárólag az érzelmi szükségleteimet elégítette ki, egy idő után már semmi köze nem volt a testi szükségleteimhez. Szerintem éveken át nem volt gyomoréhségem, érzelmi éhségem viszont állandóan. olvasásának folytatása

Január 12. A hazaérkezés után

Hogy teljenek az első hetek az örökbefogadás után?

Nyáron már egyszer beszélt nekünk Székely Zsuzsa pszichológus az ismerkedés menetéről és a nevelőszülő szerepéről a folyamatban. Most folytatjuk a megkezdett témát a következő időszakkal: mikor a szülők hazaviszik az otthonukba a kisgyereket. Arról fogunk beszélgetni:

  • mivel töltsük ki az egész napot?
  • mikor mutathatjuk be az új családtagot a rokonoknak?
  • meddig legyünk vele otthon?
  • mennyire térjünk el a nevelőszülőnél/intézetben megszokott szokásoktól?

Zsuzsa négy évtizedet dolgozott a gyerekvédelemben és sok barátkozást segített már. Előre is lehet küldeni kérdéseket.

Mikor: 2022. január 12-én 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Ki vállalja Rolit?

Csilla nevelőszülő, aki egy örökbeadásra váró kisfiú miatt aggódik. Ki fogadja el vajon a traumákkal érkező, dühöngésre hajlamos Rolit? Csilla vendégposztja.

Középkorú házaspár vagyunk, tizenöt éve dolgozunk nevelőszülőként. A családunkban már volt nevelőszülő, a nála élő gyerekek sok időt töltöttek nálunk, ezért vágtunk bele mi is. Úgy éreztük a férjemmel, mi is szívesen vigyáznánk, segítenénk, gondoskodnánk olyan gyerekekről, akik nem nevelkedhetnek a vér szerinti családjukban. Jelenleg öt gyerkőcöt nevelünk. A gyerekeink már felnőttek, nagyszülők vagyunk, egy kisvárosban élünk családi házban.

Tizenöt éves hivatásunk alatt eddig tíz gyerek örökbeadását segítettünk. Az első még nevelőszülőségünk elején történt, egy tündéri okos kisfiút gondoztunk egy családhoz. Volt bennem félelem, mint kiderült, nem alaptalanul. A 30. napon csörgött a telefonom és szólt az ügyintéző, menjek be, mert visszahozták. Azt gondolom, ott a szülők nem voltak felkészültek az örökbefogadásra, elvárták volna, hogy a kétéves gyerek egyedül szépen eljátsszon, míg az anyuka a másik szobában dolgozik. Három hónap múlva újra jött egy család, akik fantasztikus emberek, ők vitték haza a kicsit.

A többi örökbeadásunk fájdalmas és egyben csodálatos volt. Minden egyes alkalommal rengeteget tanultam a gyerekektől. A szülők is mind más és más emberek, volt köztük nagyon nyitott, nagyon zárkozott, volt olyan, aki attól félt, nem fogja őt úgy szeretni a gyerek, mint minket. (Tartják velünk a kapcsolatot és mindig elmondják: „imád minket”.) Volt, aki kért tanácsot, volt, aki nem. Minden egyes örökbeadás más és más, de a lényeg ugyanaz: eljön hozzánk egy házaspár és családként távoznak. Mivel tudták, hogy nekem szívügyem az örökbefogadás, a nevelt „állandó gyerekeim” mellé gyakran kaptam csecsemőket, akik várhatóan örökbe mennek.

Most Rolira is ez vár, de sok álmatlan éjszakám van miatta… Idén nyáron érkezett hozzánk 2,5 évesen, mi már a negyedik hely vagyunk neki, pár hónapot a vér szerinti anyával is élt, aki sajnos nem gondozta, sokszor magára hagyta, ezután került intézetbe, majd nevelőszülőhöz. Az anya egy darabig látogatta, majd ismét állapotos lett, így elmaradtak a kapcsolattartások, Rolit örökbeadhatóvá nyilvánították. A nevelőszülő viszont felmondott és kérte a nála nevelkedő gyerekek elhelyezését. Utólag azt gondolom, hogy nem bírt Rolival. Minket úgy hívtak, hogy vállaljuk-e pár hónapra, amíg örökbe nem adják. Egy alkalommal elmehettem barátkozni Rolival. Ottlétem alatt a nevelőszülő vér szerinti kisfia többször megütötte a picit. Nekem az nagyon rosszul esett, hogy nem szóltak rá.

Roli az első két hétben úgy viselkedett, mintha mindig nálunk lett volna. Mi nagyon megijedtünk, tudtuk, ez így nem normális. Később kiderült, a nevelőszülő sokszor hagyta napokra a mamánál. Két hét után a kisfiú viselkedése megváltozott: ordított, verekedett, harapott, sokszor 45-50 percig tombolt. Ilyenkor arra figyeltünk, nehogy kárt tegyen magában. Hanyatt vágta magát, közben rugdosott. Nem engedett magához, ha meg akartam ölelni, ütött, de ha eltávolodtam, az se volt jó. Nem tudott szeretni, nem értette, miért ölelgetjük. Kiabálta, hogy nem szeretem. Közben viszont nem lehetett magára hagyni, nélküle nem tudtam elmenni sehova. Eleinte nem volt hajlandó osztozkodni a többi gyerekkel, minden az övé kellett legyen, az összes figyelem is. Dühöngött, ha a napirendünk felborult, ha vendégek jöttek, de néha ok nélkül is. Ilyenkor röpül, ami a kezében van. Most már kb. 5 perc után megnyugszik. Megszakad a szívem, amikor nem tudom enyhíteni a fájdalmát. Hároméves, és már annyi veszteség érte, amit egy felnőtt is nehezen viselne.

Eleinte mindentől félt, ami új volt, nem tudtuk berakni senki autójába, csak az enyémbe. Ha mégis szükséges volt, tombolt addig, amíg fel nem hívtuk a páromat vagy a lányomat. Ők megnyugtatták, hogy jön haza.

Az első időszakban félt elaludni. Kitaláltam neki egy kis rituálét, altatáskor elmesélem neki a saját meséjét és megpuszilgatom a kezeit, lábát és a pofiját, mióta ezt csináljuk, azóta könnyebben elalszik. Most már jól alszik, 3 óra körül átjön hozzánk, bebújik közénk és alszik tovább. Szerencsére az étvágya is jó. Eleinte nem lehetett szeretgetni, most már ő bújik hozzánk. Az első hetekben nem fogadta el a szabályokat, most már ez is alakul. Egy hónapja sírt először, addig csak ordított. Szóval haladunk.

Fizikailag egészséges, a genetikai vizsgálaton mindent rendben találtak. Logopédus foglalkozik vele, mert a beszéde idegeneknek nehezen érthető, de szerintem az utóbbi időben sokat fejlődött.

Hogy mi segít? Nagyon nagy türelem, határozottság és a szeretett az, ami visz minket előre. Járok vele pszichológushoz, sokat olvasok a trauma kezeléséről, a tanácsadóm és más nevelőszülők is segítenek. Elvégeztem az 500 órás tanfolyamot is. Hamarosan lesz egy esetmegbeszélés, ahol a szakemberek (tanácsadó, pszichológus, gyám, az örökbefogadási csoport vezetője) és én átbeszéljük Roli ügyét. Egyfelől a tanácsadó is aggódik, hogy ki vállalja őt a gondjaival együtt. Másfelől, ha várunk, megy az ideje, már most is hároméves.

Nagyon támogatom az örökbeadását. Szüksége van egy végleges családra! De ő más, gyönyörű, okos gyermek, ha ránézel, egyből belopja magát a szívedbe, ugyanakkor nehéz eset, nagyon sok sérüléssel. Roma, de fehér bőrű gyerek. Félelmünk az, hogy az örökbe fogadni szándékozó család visszahozza és ezzel ismét traumát okoznak neki. Ahogy hallom, mostanában több ilyen eset is előfordult a hálózatunknál. Kevesen vannak felkészülve a csatákra. Ha ez megtörténik, lehet, egy év is kell, mire ismét minimálisra csökkennek a tünetei.

Most, a félelmeim dacára, készítem Rolit az örökbefogadásra. Az esti mesénkbe mindig belecsempészem, hogy egy néni és bácsi keresi őt, mert szeretnék, hogy ő legyen a gyerekük, de még nem találják, mert nagyon hosszú az út, amin jönnek. Kapcsolunk nekik lámpát, hogy minél könnyebben idetaláljanak. Egyelőre ennyit meséltem neki. Ha már lesz konkrét dátum, akkor intenzíven beszélünk (a korának megfelelően), eljátsszuk, hogy mi fog történni. Minden nappal kicsit többet.

Hogy milyen szülők kellenek Rolinak? Legyen hatalmas szívük. Legyenek kitartóak, határozottak, egy olyan pár, aki csapatként tud működni és támogatják egymást. Ha az egyik fél elfárad, a másik legyen mellette. Merjenek tanácsot, segítséget kérni. Ne legyen másik gyerekük, hisz Roli mellett nem lehet másra figyelni, de mégis jó lenne, ha lenne gyereknevelési tapasztalatuk. Abszurd, igaz?

De vajon van ilyen házaspár?

A neveket megváltoztattam, a képek nem a szereplőket ábrázolják. 

Babaköszöntő 2021. december

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

T. család

Kik vagytok? 45 és 50 évesek vagyunk, 11 éve kapcsolatban, 9 éve élünk boldog házasságban Pest megyében, az agglomerációban. Férjem előző házasságából van két gyermekünk: egy 21 éves lány és egy 20 éves fiú, mindketten egyetemisták, nagyon jó velük a kapcsolatunk. Mivel relatíve későn ismerkedtünk meg, sajnos vér szerinti közös gyermekünk nem tudott születni.

Miben vagytok mások, mint mások? Az életkorunkat emelném ki, mire a kislányunk érkezett, én már betöltöttem a 45-öt, férjem az 50-et. Illetve egyre spirituálisabb elveket vallunk (főleg én, az anyuka 😊), mesterséges megtermékenyítésben nem szerettünk volna részt venni, így elég hamar az örökbefogadás útjára léptünk.

Ki érkezett? Mennyit vártatok? Kétéves, egészséges, szőke, kék szemű, értelmes kislány érkezett a megyéből (Pest). Nevelőszülőknél élt születésétől fogva, akiknek nagyon hálásak vagyunk, mert nagyon szeretetteljes légkörben nevelték a kislányt. Nagyon sokat vártunk rá: öt éve hívtuk először a Tegyeszt, a határozatunk is több, mint 4 éve született, amikor csörgött a telefon. Ez alatt az időszak alatt az ügyintézőink váltották egymást, volt, hogy egy évig nem volt ügyintézőnk a Tegyesznél. Végül a harmadik ügyintézőnkkel a határozathosszabbítás kapcsán sikerült személyesen is találkozni, szerintünk ez sokat segített mind a várakozásban, mind a kiajánlásban. A hosszú várakozás után a 2020. november 13-i (péntek) telefoncsörgéstől kezdve minden úgy ment, mint a karikacsapás. Aktabetekintés, „rápillantás” után azonnal indult az intenzív barátkozás és az első telefonhoz képest három hétre, még Mikulás előtt hazahozhattuk Mimit.

Mennyit várt a gyermek? Mimi szülőanyja születésekor szóban lemondott róla, de mivel papírt nem írt alá, a kislány nevelőszülőkhöz került. 1,5 éves korában nyilvánították örökbeadhatóvá, 2 éves lett, mire először nekünk kiajánlották. Nagyon sok sorsszerűség van abban ahogyan ő hozzánk került. Ha hivatalosan is lemondott volna egyből a szülőanyja, biztos, hogy nem mi kaptuk volna. Édesapám 2020. augusztusában halt meg, ősszel nagy lezárások voltak a COVID miatt, a megyei listán a 85-ös sorszámnál tartottunk, tehát egyáltalán nem számítottunk, hogy csörög a telefon. Innentől olyan volt, mint a mesében: csupa jót hallottunk róla, az aktabetekintésnél kicsordultak a könnyeink, amikor megláttuk, hogy milyen meseszép. A „rápillantás” végére már együtt rajzoltunk, játszottunk vele, kérdés nem merült fel bennünk, hogy szeretnénk vele barátkozni.

Miért pont ő? Eredeti határozatunk egészséges/korrigálható egészségű 0-2 éves gyermekre, testvérpár esetén az idősebb gyermeknél 0-4 évesre szólt, ám ahogy teltek az évek, mi is idősebbek lettünk, illetve több jó tapasztalatot hallottunk nagyobb gyermek örökbefogadásáról, módosítottuk a határozatot 0-4 évesre, testvérpár esetén 0-6 évesre. Származási kikötésünk nem volt, ám az erősebb rasszjegyeket kizártuk, szerettük volna, ha gyermekünk külsőleg is illeszkedik a családba.

Miért pont ti? Valószínűleg azért, mert nyáron ugyanaz a pszichológus hölgy vizsgálta Mimit, mint minket, amikor a 4 éves határozatunkat mentünk meghosszabbítani. Szinte mindenki szerint Mimi nagyon hasonlít rám, teljes mértékben beillik mind külsőleg, mind természetben a családunkba. Kertes házban lakunk, egy kutyánk is van, Mimi nevelőszülei is hasonló környezetben éltek.

A tanács, ami jól jött volna utólag: hiába a hosszú várakozás, amikor becsöppen egy kisgyermek a családba, gyökeresen felfordítja az addigi életet, főleg a 40 év felettiekét. Szerintem erre nem lehet könyvekből felkészülni. A gyermekvállalás és az örökbefogadás egy erős érzelmi hullámvasút, nagyon stabil alapok kellenek, hogy mindenki alkalmazkodni tudjon az új helyzethez. Érdekes módon Mimi alkalmazkodott a leggyorsabban/legkönnyebben. Hihetetlen megfigyelni, hogy egy ilyen kisgyermek milyen elképesztően rugalmas, milyen erős életszeretet és élni akarás van benne. Rengeteget tanultunk és tanulunk mi is tőle. Az elején én nagyon beleadtam minden energiámat, hogy mindenre megtanítsam, ebben nagyon hamar ki is merültem, úgyhogy meg kellett nekünk szülőknek is tanulni – és folyamatosan tanuljuk azóta is – lazábbnak, nyugodtabbnak, lassabbnak lenni, élvezni a pillanatokat, egyensúlyra törekedni.

A legnagyobb problémátok most: 11 hónap után elég jól összekovácsolódtunk. Megküzdünk a dacosággal, a kisasszony elég erős akaratú, kifejezetten értelmes, emiatt minden napnak megvan a nehézsége és a szépsége is. Mi is napi szinten tanulunk és fejlődünk, hogyan válhatunk még jobb, türelmesebb szülőkké. A szeptemberi ovikezdésssel és az őszi idővel sajnos a betegségek is jönnek-mennek. Az itthon töltött makkegészséges időszak után elég nehéz az 1 hét ovi – 1 hét itthon időszakot kezelni. Szerencsére Mimi szépen fejlődik, nagyon kommunikatív és barátkozós, így imád óvodába járni. A munkába való visszaállásom leépítés és a sorozatos kisebb betegeskedés miatt nem könnyű.

Miről olvasnál szívesen? Kedvenc rovatom a Babaköszöntő, mindig reményt adott, míg nem érkezett meg hozzánk Mimi. Szívesen olvasnék a családdá válás első egy évéről, illetve a várakozási időszak pszichét próbáló nehézségeiről is.

****** olvasásának folytatása

Felbontott örökbefogadások, visszakerült gyerekek

Ma fájó, de fontos témáról írok. Arról, amikor nem örökre szól az örökbefogadás, mert felbontják (a magyar jog erre is ad lehetőséget), vagy ez nem történik meg, de a gyerek visszakerül az állami rendszerbe. A Mózeskosár Egyesület 2021. novemberi klubján elhangzottak leiratát olvashatjátok, dőlt betűvel jelzem a saját filozofálgatásomat. Néhány drámai történetet is idézek.

Hat szakember tartott kerekasztal-beszélgetést a sikertelen örökbefogadások témájáról: Deli Judit, Andrási-Stahl Júlia és Simon Noémi jogászok, Székely Zsuzsa, Dénes Zsuzsa és Kántor Nedda pszichológusok, mindannyian évtizedek óta dolgoznak a rendszerben az örökbefogadásokkal kapcsolatosan és számos felbontást láttak közelről.

Jogi háttér: a magyar családjog lehetőséget ad az örökbefogadás felbontására. Ez a felek kölcsönös kérésére történhet meg, a kijelölt gyámhivatal előtt, a nagykorúaknál ez a saját önrendelkezési jog része. Ha a gyermek még kiskorú, akkor az örökbefogadás kizárólag az ő érdekében bontható fel, és a szülő kérésére csak kivételesen indokolt esetben történhet meg. Egyoldalú kérelem esetén csak a bíróság bonthatja fel, ezt kérheti a gyermek, a szülő vagy kiskorúnál a gyámhivatal. Alapvető elv, hogy akkor bontja fel a bíróság, ha valamelyik fél olyan magatartást tanúsít, ami miatt a másik fél számára az örökbefogadás fenntartása elviselhetetlen. Hogy mi az elviselhetetlen, azt a bíróság mérlegeli, a szakember által ismert esetekben nem rendeltek ki szakértőt. Vizsgálni kell azt is, az örökbefogadáskor mennyire tájékoztatták a szülőket a gyermek esetleges problémáiról.

A felbontások száma nem magas, évi 10-20 ilyen eset történik, miközben évi 700 és 1000 közt volt az elmúlt húsz évben az örökbefogadások száma. Ez nem jelenti azt, hogy ennyi gyerek marad szülők nélkül, a felbontások fele házastársi örökbefogadás volt, (ilyenkor általában egy válás után az új férj fogadja örökbe a gyerekeket), jellemzően az apa bontotta fel egy újabb válás után, tehát a gyerekeknek remélhetőleg az anyja megmaradt. Illetve az esetek felében már nagykorú volt a gyermek a felbontáskor.

Kiskorúaknál jellemzően akkor történik meg a felbontás, ha van esély a gyermeknek új örökbefogadó szülőket találni. Ez a hazai gyakorlatot ismerve talán az óvodáskor végéig reális. Egyéb esetekben bírósági per indul.

A felbontás megszünteti a szülő-gyermek viszonyt az örökbefogadó(k) és örökbefogadott között. Azaz: a gyermek innentől nem viselheti a szülők vezetéknevét, nem örököl utánuk, jogilag nem rokonuk, és az ő gyermekei sem. Ilyenkor hivatalosan ismét a vér szerinti szülők gyermekévé válik, ahogy a szakzsargon mondja: a leszármazáson alapuló jogok felélednek a származási családdal kapcsolatban, de a szülői felügyeleti jogok nem, azaz nem kap kapcsolattartási lehetőséget a vér szerinti szülő. Meglepő módon a felbontáskor a vér szerinti szülőt is megkérdezik. Képzeljük el azon anya, apa döbbenetét, aki évek óta nem tud semmit a gyerekéről, vagy abban a megnyugtató tudatban él, hogy a gyereknek jó dolga van az új családjában, és egyszer csak egy ilyen ügyben hívják. Nem tipikus, de előfordult, hogy a gyerek visszakerült a vér szerinti családba. A magyar jogra jellemző a „ne öntsd ki a piszkos vizet, amíg nincs tiszta” szemlélet, azaz a bármilyen szülő is jobb a semmilyennél. Hasonlóan, ha egy szülő a gyermeke örökbeadásához hozzájárul, ekkor még nem, hanem csak akkor szűnik meg az ő szülősége, ha a gyereket ténylegesen örökbe is fogadja valaki. olvasásának folytatása

2022. év eleji programok az Örökbe.hu-n

Sajnos személyes találkozó most nem lesz a vírushelyzet miatt, viszont a jövő év elején izgalmas új csoportokkal várlak titeket, és jövő év elején a blog vizuálisan is meg fog újulni, ne lepődjetek meg, ha jövőre másképp néz ki 🙂

Két új csoport is indul tavasszal, sajátos szülői élethelyzetekre szabva.

A Visszatérés a munkába azoknak szól, akik otthon vannak a kisgyerekkel, és azt tervezik, hogy a gyes lejárta után hogy fogják megtalálni a helyüket a munka-önmegvalósítás-gyerek-kikapcsolódás sokszögben, vagy előre készülnének erre az időszakra. Paizs Dóra coach, kétgyerekes anya fogja vezetni, aki az Anyacsavar csoportokkal már kilenc éve segít a munkát és gyerekvállalást összeegyeztetni akaró anyáknak, és nemcsak anyáknak. Az időpontok: 2022. március 10., 24., április 7., 21., május 5., 19., mindig csütörtökön 10-12 óra között. Részletek és jelentkezés itt: https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/visszateres-a-munkaba/

Kisiskolás a gyerekem csoport újabb fejezethez érkezett, ezúttal Gádor Anna pszichológussal fogunk beszélgetni az iskolaválasztással, tanulással, iskolai konfliktusokkal kapcsolatos kérdésekről. Elsősorban 5-12 évesek szüleinek szól, de megint csak előre felkészülni vágyók is jöhetnek. Időpontok: 2022. március 8., március 29., április 12., április 26., május 10., május 24., mindig kedden 17-19 óra között. Részletek: https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/kisiskolas-a-gyerekem-csoport-gador-annaval/

Folytatódnak az ismert Start és Finis csoportok. olvasásának folytatása

December 15.: Vendégünk egy egyedülálló apa

Következő izgalmas beszélgetőtársunk Mészáros György lesz, aki egyedülálló férfiként fogadta örökbe a kisfiát. Amikről mesélni fog:

  • Hogy jut el egy egykori pap az örökbefogadásig?
  • Miért vállalt aktív szerepet a szivárványcsaládok népszerűsítésében?
  • Milyen az összecsiszolódás egy közel ötéves kisfiúval?
  • Hogy lehet segíteni egy beszédproblémás gyermeket?
  • Hogy zajlanak azóta a mindennapok?
  • Mit jelent szülőként, hogy valaki pedagógiával, kapcsolódó neveléssel és önismereti munkával (szomatodráma) foglalkozó szakember? Ez befolyásolja-e szülői gyakorlatát?

Mikor: 2021. december 15-én szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása