Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: Ancs
Kik vagytok? Lassan 15 éve vagyunk házasok. Egy vér szerinti gyermekünk született, pár éves várakozás után, majd tíz évvel később érkezett az örökbefogadott gyermekünk. Lassan jutottunk el az örökbefogadásig, de nem próbálkoztunk egyéb orvosi beavatkozással, csak hosszasan érleltük magunkban a döntést. Megvártuk, míg mind a ketten teljesen biztosak voltunk a döntésünkben. A fiunk is nagyon vágyott már testvérre, ez azért megkönnyítette a helyzetünket. Amúgy viszonylag tág paramétereket adtunk meg, 0-5 éves korig várakoztunk, nemtől és származástól függetlenül, akár testvérpárra is. Betegségek tekintetében pedig „bővebb tájékoztatást” kértünk.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy mások lennénk…
Ki érkezett? 4,5 éves volt a fiunk, amikor megcsörrent a telefon. Országos listáról érkezett, 300 km-re tőlünk. Iratbetekintés után egy héttel már találkoztunk is. Nevelőszülőknél volt, valóban mosolygós, nyitott kisfiúnak tűnt első látásra is, ahogy ezt a papírokban is olvastuk. Állapot szempontjából nehéz mit írni… Természetesen nem átlagos fejlődésű 4,5 éves, ám erősen életigenlő gyermek.
Mennyit vártatok? Nem sokat, mert 2021 év elején érkezett meg a határozat, és szeptember végén csörrent meg a telefon.
Mennyit várt a gyerek? Ez már egy picit bonyolultabb. A szülőanya 6 hónapos korában lemondott róla, először „családbafogadással” élt, majd egy nevelőszülőhöz került, később egy másikhoz, akkor volt másfél éves. Közben az apa apasági nyilatkozatot tett, és 2021 júniuságig látogatta rendszeresen. Júniusban végül lemondott a gyermekről, így örökbefogadhatóvá nyilvánították. A szemünkben a vér szerinti apa egy hős, irtó nehéz lehetett neki belátni azt, hogy nem fogja tudni biztosítani a megfelelő körülményeket a gyermeknek, bármennyire is szereti. Sokszor eszünkbe jut, szeretettel a szívünkben gondolunk rá.
Miért pont ő? Mi beleírtuk a bemutatkozó levelünkbe, hogy nagyon boldogok lennénk, ha cigány származású gyermeket fogadhatnánk örökbe. S. cigány származású kisfiú, gyönyörű barna szemekkel, hosszú szempillákkal. Nem volt a történetében „túl sok” riasztó dolog, nem dilemmáztunk rajta sokáig. Sok-sok orvosi papírja volt, de egyik sem kifejezetten nyugtalanító. Persze nem mondom, hogy nem volt félelem a szívünkben, de nem miatta, hanem sok ismeretlen tényező miatt. Kicsit nehéz volt az a tény is, hogy a vér szerint apa rendszeresen látogatta, tartottunk tőle, hogy ez olyan lesz, mint egy gyermekrablás. Talán egy kicsit olyan is.
Miért pont ti? Ezt bizony nem tudom. Csak minket választottak ki az országos listáról, senki nem volt előttünk, vagy utánunk. Azt kinyomoztam, hogy a saját megyében volt egy kiajánlás, de ők nem voltak fogadókészek, így országosra került. Ott minket választottak. Ezt mi égi jelként értelmeztük. Az biztos, hogy a nevelőszülőknél sok gyerek volt, így biztos számított, hogy nálunk sem egyedüli lenne, illetve nekik is nagy kertjük volt, meg nekünk is.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem tudom. Szerintem minden eset annyira más és más, és mindenki másképp is éli meg. Számomra talán a legriasztóbb az volt, hogy hogy sokáig minden energiámat a túlélés emésztette föl. Nagyon nehéz volt ez az első év. Tudtam, de nem számítottam rá.
A legnagyobb problémátok most: Huha…egyrészről nagyon más a két gyerek. Az egyiket már tök jól megtanultuk nevelni, hiszen volt rá 10 évünk, és nonstop együtt voltunk. A 4,5 éves már nem tabula rasa, már sok minden van mögötte. Fel kellett ismernünk, hogy erősen traumatizált gyermek. Ami eddig működött, most nem működik, új utak, új megoldások kellenek. Ez sokszor nagyon nehéz. Néha talán pont saját magammal a legnehezebb. A saját indulataimmal, érzelmeimmel megküzdeni. Lassan jöttek az anyai érzelmek is. A mai napig is sokat küzdünk, az együttműködésével, az alvásával, a viselkedésével, a félelmeivel stb.
Miről olvasnál szívesen? Talán a traumákhoz tartozó problémákról, megoldásokról, alvászavarokról… ilyesmi.
*****
Nicknév: The Happy Gang
Nemzetközi nagycsalád vagyunk, immár négy gyermekkel, mind örökbefogadott (1, 7, 8, 13 évesek). Előző gyermekünk örökbefogadásával is szerepeltünk a Babaköszöntőben.
A fókuszban nálunk a gyerekek vannak, elég érzelmi kapacitást érzünk magunkban egy nagycsalád alapítására és menedzselésére.
Újszülött kisfiú érkezett hozzánk másik megyéből a Tegyeszen keresztül nyílt örökbefogadással 2020 októberében.
Csodaszép kisbaba, s már a kezdetekben feltűnt, hogy mennyire hasonlít az egyik bátyjára. Ez a hasonlóság engem (anya beszél) nagyon boldoggá tett, mert az ő érkezése és első évei (mind a mai napig) nagyon nagy pozitív benyomást tettek rám és szerettem volna azt a csodálatos utazást még egyszer megtenni egy kisbabával!
3 évet vártunk rá.
A gyermek 9 hónapot várt a pocakban arra, hogy örüljenek neki és szívesen fogadják. Születése után 8 iszonyú hosszú napot várt arra, hogy a szülei végre megöleljék és biztonságban érezhesse magát. A kórház vezetősége nem engedte, hogy megöleljük, hogy gondozzuk, hogy ott legyünk vele. Születése után megnézhettük üvegfalon keresztül és úgy kellett döntenünk, hogy szeretnénk-e.
A felemelő és a szörnyű ritkán kerül ennyire közel egymáshoz! Napi egyszer szabadott telefonon érdeklődni a hogyléte felől. Nagyon idegen helyzet volt! A hordozóban kaptuk meg végül. Amikor beültünk az autóba és kivettem, csorogtak a könnyeink, miközben a férjem azért egy idő után indulni szeretett volna haza, de én annyira nem akartam letenni!! Ezt azóta sem szívesen teszem!
Miért éppen Ő? Ennek így kellett lennie. Imádkoztunk érte mi is, a barátaink is világszerte. Őt vártuk, nekünk született.
Miért éppen mi?
Nagyon furcsának találtuk, hogy érvényes határozattal 3 év alatt sem a megyéből, sem pedig országos listáról nem érkezett kiajánlás, főleg azért is, mert hírhedten elfogadó család vagyunk. Felhívtam az ügyintézőnket, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy mi a Tegyesz álláspontja, ‘vajon kerülhet-e mostanság nagycsaládba még új gyerek’?! Pozitív volt a válasz, bár csalódás is volt, mert nem volt igazán képben a gyerekeinkkel kapcsolatban és furákat kérdezett (pl.: nálunk alszik-e a gyerek az ágyban?) de így legalább megvolt rólunk az update.
Ekkor volt a megyei sorszámunk 20-25 körül.
Pár héttel később, életünkben először, a ‘klasszikus’: megcsörrent a telefon és megkérdezte az ügyintézőnk, hogy fogadóképesek vagyunk-e, mert nemsokára meg fog születni egy kisfiú, akinek családot keresnek és ránk gondoltak egyből. Örömmel mondtunk igent!
Többször átéltük, hogy úton volt hozzánk egy baba, aki végül nem érkezett meg. Ezeket a történeteket el kellett gyászolni nekünk szülőknek és a gyerekeinknek is.
Könnyű azt mondani, hogy csak akkor szóljunk a gyerekeknek, amikor már biztos, hogy érkezik a kistesó! Igazából a helyzet majdhogynem csak akkor igazán biztos, amikor már a mi családnevünket viseli a gyermek!
Kihívás mindig van, a legnagyobb kihívást a gyermekek magukkal hozott puttonya jelenti, ez gyermekenként változó méretű és természetesen változó intenzitással van kihatással a mindennapi életre, amit én örömmel titulálok nagyon boldognak.
Mindig tudtuk, hogy jó lesz örökbe fogadni, de hogy ennyiszer és ennyire jó lesz, nem gondoltuk volna! Nagyon sok humorral és rengeteg nevetéssel éljük a nagycsaládok mozgalmas, hangos, gyakran kaotikus, de boldog életét, élvezzük egymást és próbáljuk mindig meglátni és kihangsúlyozni az egymásban és a különböző élethelyzetekben rejlő értékeket.
Szívesen olvasunk mindent, ami a témával kapcsolatos, különösen jó lenne egy-két interjú örökbefogadott tinikkel.
Nicknév: Tina
Kik vagytok? Én 41, a férjem 42 éves. Többéves próbálkozás után a lombikprogram mellett döntöttünk, de egyéb egészségügyi probléma miatt kivitelezhetetlen volt. Mindenképpen vágytunk gyerekre, az örökbefogadás ekkor fogalmazódott meg bennünk.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem gondolom hogy mások vagyunk, de nagyon szerencsések.
Ki érkezett? Országos listán is rajta voltunk, a Pest megyei listáról kaptuk a kiajánlást. A fiunk éppen betöltötte a harmadik évét, amikor megismertük, ezért határozatot kellett módosítani. Nevelőszülőknél lakott, nagyon szerették, viszont elmaradás van a beszédében és a mozgásában. Alig beszélt érthetően, szókincse nem nagyon volt, az izmai gyengék voltak, az egyik kezével nem nagyon fogott. Egy gyönyörű, örökmozgó, végtelenül szeretetéhes Atomanti.
Mennyit vártatok? 3 évet vártunk a határozat után, pont hosszabbítani kellett, egy hónapra rá csörgött a telefon, hogy egy kisfiú várna minket.
Mennyit várt a gyerek? A fiunk egyéves kora óta nevelőszülőknél lakott, a vér szerinti anyuka azóta nem látogatta. Már ez év februárjában örokbe fogadható lett, de sajnos valamiért csak augusztusban kerestek neki szülőket.
Miért pont ő? 0-3 éves korig szerettünk volna gyermeket, nemi és származási kikötés nélkül, országos listáról is. Már az iratismertetésnél egymásra néztünk a férjemmel és tudtuk, hogy Ő lesz a gyermekünk.
A fényképet látva meg zokogtunk, olyan boldogok voltunk. Mint egy tündérmese…
Miért pont ti? Igazából sokat nyomott a döntésnél, hogy a fiunk extrém módon autómániás, a férjem pedig autószerelő, illetve mi kerültünk a legelső helyre nála, nem pontosan tudjuk, mi volt a többi körülmény.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem dől össze a világ, ha az első időkben nem tudsz mindent egyszerre csinálni.
A legnagyobb problémátok most: Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nincs extrém probléma, az akaratosság és a hiszti az persze megvan, de kezelhető.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A türelem nem elég, nagyon nagy türelem kell.
Miről olvasnál szívesen? A dackorszakról szívesen olvasnék.
Miben vagytok mások, mint mások? Mindig is örökbe szerettünk volna fogadni (ha lesz vér szerinti gyerekünk, ha nem). Emellett az időzítést és a gyermek(ek) hátterét (egészség, származás, kor, nem stb.) mind Istenre bíztuk.
Ki érkezett? Két gyönyörű, kreol bőrű, göndör hajú, mosolygós, két éves ikerlány érkezett az életünkbe 2021 tavaszán, nevelőszülőktől. 22 hónaposak voltak, mire haza tudtuk hozni őket (a Covid lassított a dolgokon sajnos).
Teljesen nyitottak voltunk bármiféle háttérre, ezért kristálytisztán emlékszem a meglepődésünkre az aktabetekintés alatt, amikor sorban olvastuk, hogy nem vakok, nem süketek, nem autisták, nem hiányzik végtagjuk stb. Makkegészséges kiscsajok (tejfehérje-allergián és allergiás asztmán kívül, amiről akkor még nem is volt szó), némi korrigálható lemaradással, bár ezek sem voltak egyértelműek a papírokból.
Megyei örökbefogadás volt (Baranya), de a nevelőszülők megyén kívül voltak (Somogy), így az intenzív barátkozás idejére ’fel kellett költöznünk” a nevelőszülők falujába.
Mennyit vártatok? Beadástól számítva másfél évet, határozattól 9 hónapot.
Mennyit várt a gyerek? A csajok születésük óta a rendszerben voltak, de senki sem tudta megmondani, miért tartott 22 hónapig, hogy örökbefogadhatóvá váljanak. Kapcsolattartásuk az első hetek után nem volt.
Miért pont ő? Keresztényekként úgy érezzük, hogy őket szánta nekünk Isten.
Miért pont ti? Erre ugyanazt tudnánk válaszolni, amit az előző kérdésre. Bár mint mondtuk, meglepődtünk, hogy annak ellenére, hogy mennyire elfogadóak voltunk, ennyire egészséges gyerkőcöket hozhattunk haza. Meg is kérdeztük, hogy mi voltunk-e az elsők, akiknek kiajánlották őket, és azt mondták, igen.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy készüljünk fel arra, hogy nagyon hosszú idő, mire az összes papír (születési anyakönyvi kivonat, személyes dokumentumok stb.) elkészül. Nálunk majdnem 6 hónap volt, mire minden rendeződött, bár még most is van, hogy ’magyarázkodni kell’ ha új orvoshoz megyünk. Nagyon furcsa volt, hogy hosszú ideig már határozat alapján a mi gyermekeink voltak a csajok, és mégsem voltak a nevünkön.
A legnagyobb problémátok most: A logisztika haha. A nagylányunk most kezdte az iskolát, az ikrekkel meg járunk fejlesztésre és ha pl. orvoshoz kell őket vinni, nem mindig elég, ha egyikünk ott van. De nagyon hálásak vagyunk, hogy a nagyszülők is nagyon gyorsan belerázódtak az öröknagyi szerepébe, és rengeteget segítenek ❤
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A vírus miatt a rápillantás után (ami rögtön már ismerkedés is lett a távolság miatt) hirtelen leállt a folyamat, mert akkor hozták be a kötelező kéthetes leállást az országban. Senki sem tudta, hogy mennyi idő múlva kezdhetjük el a barátkozást. Mi már találkoztunk a csajokkal, de a nagylányunk még nem, amit nagyon nehezen viselt, hisz nagyon izgatott volt, hogy végre nagytestvér lesz. Szörnyű volt a várakozás, mert már nem csak egy álom volt az örökbefogadás, hanem beleszerettünk az első találkozáskor a csajokba, és nagyon vágytunk rá, hogy minél jobban megismerhessük őket, bemutathassuk a nagytestvérüknek és hogy minél hamarabb egy családként élhessünk. Aztán egyik reggel jött a telefon, hogy csomagoljunk, mert délután kezdődik az intenzív ismerkedés és másfél héttel később már együtt ünnepeltük egyikőjük névnapját az otthonunkban. ❤
Miről olvasnál szívesen? Minél több érzékenyítő cikket az örökbefogadásról, hogy informáltabbak lehessenek az emberek az örökbefogadás témakörével kapcsolatban. Mi nagyon nyíltan beszélünk a környezetünkkel a családunkról és arról, hogy jutottunk el az örökbefogadásig, és azt vesszük észre, hogy rengeteg kérdés merül fel az emberekben és meg vannak lepődve a nyíltságunkon, mert még mindig elég tabutéma Magyarországon az örökbefogadás!
Nicknév: vditte
Kik vagytok? 45 pluszos pár, 22 éve házasok vagyunk és van már egy örökbefogadott 13 éves kislányunk. Ő alapítványon keresztül érkezett és 9 naposan láttuk először.
Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy viszonylag hosszú idő telt el a második jelentkezésig a testvérre. Kislányunk annyira kitöltötte az életünket, hogy nem ugrottunk bele rögtön a következőbe. Utána pedig a körülményeink alakultak úgy, hogy felelősen nem vághattunk bele. Bár a testvér mindig téma volt és lányunk is nagyon várta az érkezését.
Ki érkezett? Ármin, egy okos, életrevaló, huncut kisfiú. A megyei (Baranya) csecsemőotthonból érkezett 14 hónaposan. Koraszülött volt, így az otthon dolgozói jártak vele fejlesztésre, kontrollra és lelkiismeretesen foglalkoztak vele. Mire mi találkoztunk vele, már behozta a lemaradását, teljesen egészséges tünemény.
Mennyit vártatok? Közel 4 évet. Ezen időszak alatt volt két kiajánlásunk, amire nemet mondtunk. Mind a korunk, mind az elutasítások miatt már egyre kevésbé hittünk abban, hogy eljön a mi időnk is. De szerencsére az tanácsadónk nem mondott le rólunk, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Mennyit várt a gyerek? Ármint két hónaposan a szülőanya vitte be az otthonba, felmérve azt, hogy a családi körülményei nem biztonságosak számára. Tavaly év végén pedig meghalt, így Ármin magára maradt. A telefon július elején érkezett.
Miért pont ő? A határozatunk 0-4 év közötti gyermekre szólt, nemére nem tettünk kikötést és nagyon sok betegségre is nyitottak lettünk volna, de külsőre szerettük volna, ha illeszkedik a családunkba. És amire titkon vágytam, hogy minél kisebb legyen, mert nagyon szép emlékeim voltak a “babázós” időszakról. Ármin az apukájára hasonlít nagyon és pont olyan pici, ami még éppen belefért a törvények adta keretek közé. Ha egy hónappal később születik, már nem lehetnék az anyukája.
Miért pont ti? Azon túl, hogy valahol már a sor elején jártunk, nagyon fontos volt, hogy az örökbefogadási tanácsadó nagyon jól ismert minket, tudta, mire vágyunk. Amikor rákérdeztem, akkor annyi derült ki, hogy mind a számítógép, mind a bizottság minket gondolt hozzá megfelelő jelöltnek.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Bár sokan megírták már előttem, hogy akkor sincs gond, ha lassan alakul ki a szerelem és nem első látásra, mégis megküzdöttem ezzel az érzéssel. Jobban kellett volna bíznom magamban.
A legnagyobb problémátok most: Nincs igazán problémánk. Amivel meg kell birkózni, azok életkori sajátosságok. Úgy hiszem, hogy már alakult annyit a kötődés és ragaszkodás, hogy a csecsemőotthonból adódó viselkedés nagy része elmúlt.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok?
A tanfolyam nekünk nagyon rég volt, de Zsuzsa Finisben csoportja sokat segített felidézni a tanultakat. Persze alapvetően arra számítottunk, hogy inkább nagyobb lesz és majd nevelőszülőtől érkezik, így meglepetés volt a gyerekotthon. A barátkozás két hét alatt lezajlott, pontosan tudtuk, mikor mi fog történni, de rendkívül fárasztó volt, mivel minden nap (vagy napjában kétszer) egy másik településről jártunk be.
Nagy szeretettel és megértően olvastam az előző Babaköszöntőben Kócosék történetét, mert az érzelmi hullámzás engem is elért. Ármin tényleg az utolsó pillanatban jött, mert a határozatunk lejárta után már nem valószínű, hogy hosszabbítunk. Ahogy teltek a várakozás évei, a nagylányunk egyre önállóbb lett és ezáltal a mi életünk is egyre szabadabbá vált. Ebbe a helyzetbe csöppent bele egy olyan gyermek, aki bár még baba, de már kifejezi a saját akaratát, szélvészként fedezi fel a világot és maximális figyelmet követel. Nem volt könnyű számomra az átállás. Jól jött mind a szakmai, mind a családi segítség.
Miről olvasnál szívesen? A csecsemőotthonos gyerekekről szívesen olvasnék még, van-e olyan specialitás, amire figyelnünk kellene, illetve árvaként örökbefogadott gyerekek történetei is érdekelnek. Akár a felnőtteké, hogyan dolgozták fel ezt a hátteret.
A mi történetünk rendhagyó. 34 éves egyedülálló nő vagyok Amerikából. (Az írást Zsuzsa fordította le angolból.) Két kamaszfiút fogadtam örökbe, testvéreket, 12 és 14 évesek. A fiúkat két és fél éve ismertem meg, amikor egy civil szervezetnél egy debreceni gyerekotthonban élő fiatalokkal foglalkoztam. Először a kisebb fiúval barátkoztam össze, aki azonnal ragaszkodott hozzám, ukulelén játszottunk együtt. Később megismertem a bátyját is, és láttam, milyen intelligens és jóérzésű gyerek. Lassan tudatosodott bennem, hogy jól kijöhetnénk egymással, és kifejezetten az ő örökbefogadásukra jelentkeztem. Mivel ennyi idős gyerekeket más nem vállal, a megfelelő vizsgálatok után ez sikerült. Eleinte voltak kételyeim, hisz egyedül élek, de aztán egyre inkább azt éreztem, megbánom, ha nem teszem meg, tudom, milyen jövő vár a rendszerben felnövő kamaszokra. A hivatali eljárás másfél évig tartott, nagyon drága is volt, minden iratomat többször le kellett fordíttatni, a kihelyezés is két hónap volt az esetünkben.
A fiúk számára is nagy döntés volt velem élni. Sok mindenen mentek keresztül, éltek a vér szerinti családjukban, több nevelőszülőnél és intézetben. Mindketten súlyosan traumatizáltak. Velem élni, családban, egész más számukra, mint bármi, amit eddig ismertek. Büszke vagyok rájuk, még ha vannak nehéz napjaink is. Szeretnek együtt filmeket nézni, az idősebb fiam szeret BMX-ezni, az egészséges étkezésre rávenni őket mindennapi harc. Nem hívnak Anyának, de más gyerekek előtt „anyám”-ként emlegetnek.
Három hónapja élnek velem, és máris rengeteg mindenen mentünk keresztül. Sok vitánk van a fiúkkal, ráadásul a főbérlőm felmondott, új lakást kellett keresnünk. Most egy kis lakásban élünk egy faluban, de hamarosan házat veszünk. Egyik iskola sem akarta felvenni a fiúkat, végül a tankerületi központ segítségével találtunk egyet, rémálom volt. A fiúk viselkedése rengeteget javult, de a tanárok már így is panaszkodnak rájuk… Mindkét fiú egészséges, érzelmi elmaradásaik vannak, a kicsi ADHD-s, szerintem oppozíciós szindrómájuk is van. Nehéz velük, de boldogulok.
Magyarul beszélek velük, bár nem tökéletesen. Ők lassan tanulnak angolul, de ezzel nem akarom őket terhelni otthon. Rokonaim nincsenek itt, de a barátaimra és az egyházra számíthatok. A fiúk megtiltották, hogy férjhez menjek.
Ha remélhetőleg te is hamarosan sorra kerülsz, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Legközelebb: 2022. január 6., 13., 20., 27., mindig csütörtökön 18-20 óra közt. https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/
Örökbe.hu 