Egy pár útja az örökbefogadásig, és azon túl. Éva és István az Örökbe.hu virtuális rendezvényén mesélték el a történetüket, a beszélgetést Sulyok Eszter pszichológus és Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu gazdája vezette, a résztvevők is kérdeztek. Meddőségi kudarcok, inszeminációk, örökbefogadás, egy meglepetésbaba, majd sűrű élet négyesben. Mennyire viseli meg a meddőség a párkapcsolatot? Hogy lehet együtt, vagy egymást bevárva eljutni az örökbefogadásig? És milyen az élet ma, két kisgyerekkel?

Zsuzsa: Mutatkozzatok be, kérlek!

Éva: Éva vagyok, Vicq néven ismertek a blogról. Nyolcéves, újszülöttként örökbefogadott lányunk van, és utána egy besikerült meglepetésgyermek, aki most ötéves lesz, így vagyunk négyen egy boldog család.

István: István vagyok, én vagyok a negyedik, sofőr, háziúr…

Zsuzsa: Mióta vagytok együtt? Mi élt a fejetekben a gyerekvállalásról az elején?

István: 11 éve vagyunk házasok, 13 éve együtt. Az elején úgy képzeltük, hogy majd jönnek, aztán csak vártunk, elkezdtünk gondolkodni…

Éva: Nekem voltak ismert hormonális problémáim, így már az elején jártunk a nőgyógyásznál. Mikor megbeszéltük, hogy lassan jöhetne, előtte én már voltam az orvosnál, de ő azt mondta, hogy lehet próbálkozni, de azért elindított egy kivizsgálást, hogy miért rendszertelen a ciklusom. Mindkettőnknek volt előtörténete, és abból sejteni lehetett, hogy ez nem fáklyásmenet lesz. Hamar elkezdtünk gondolkodni, hogy lehet segíteni kicsit a sorsnak.

Eszter: Sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy mennek neki, hogy az orvos megnyugtatja őket: majd megoldjuk, lehet, hogy nehéz lesz, de az elején kevés emberben merül fel az örökbefogadás. Ez hogy volt bennetek?

Éva: Én is azt hittem, hogy ez a „megoldjuk” kategória, majd az orvos felír gyógyszert, néz hormonlabort, de akkor nem volt okunk feltételezni, hogy ez ennél bonyolultabb lesz. Attól még, hogy nehezített a pálya, viszonylag sima ügy lesz, gondoltuk. A nőgyógyász se nyomult rá, mi se, hogy itt hősiesen kéne küzdeni. Az örökbefogadás gondolata meg fel se merült, akkor kezdtünk a házasság gondolatánál tartani.

Zsuzsa: Volt idő, mikor elkezdtetek rástresszelni a dologra?

István: Persze, megvoltak a sírós éjszakák. Elkerültünk Tapolcára a meddőségi központra. Belépsz, tömve van a fal babák fotóival, neked meg nem sikerül. Mint mikor egy életfogytosnak mutogatod a világ legszebb tájait. Aztán kifogtunk egy dokit, aki az orvos nejemnek kezdte magyarázni az inszemináció lényegét. Az egésznek volt egy olyan hangulata: akarja, nem akarja, döntsön! Neki menni kell, jön a következő paciens. Nyomás volt rajtunk, egyfelől a francba kívántuk az egészet, másfelől az eredményt meg akartuk, nem szabad feladni. Mindkettőnknek kemény volt odajárni, a sikertelenséget elviselni. Az elején mi megbeszéltük, hogy kizárólag inszemináció lesz, lombikot mi nem akartunk, mert az a természet megerőszakolása.

Eszter: Ebben egyetértés volt köztetek? Read the rest of this entry →