Tag Archives: örökbefogadott kamasz

Utánkövetés: egy éve nem beszél velem a vérvonal (podcast)

Általános

Váczi J. Péter felnőtt örökbefogadott 2015-ben mesélt arról, hogy alakult az első, euforikus időszak, miután megtalálta a vér szerinti családját. Azóta sok minden történt: Péter felnőtt, meghalt az édesapja, a vér szerinti családdal való felhőtlen kapcsolatot pedig egy félreértés árnyékolta be. Az Utánkövetés rovatban megnézzük, mi történt az elmúlt években egy-egy régi interjúalannyal, és közben persze a múltjuk megélése is változik. A hangos interjú 2020 legelején készült. Minden ilyen felvétel pillanatkép, azóta megint nagyot fordult Péter élete, amiről remélhetőleg egy későbbi cikkben ismét beszámolhatok.

A hangfelvétel egy kávézóban készült, legyetek elnézőek a kisebb zajokkal. A sztori majd úgyis visz magával, Péter remek előadó.

A beszélgetés online meghallgatható itt:

Read the rest of this entry

Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Általános
Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Folytatódik az Utánkövetés rovat, amiben megnézzük, mi történt egy-egy kedves régi ismerőssel! Dutka történetére sokan emlékeznek, 2014-ben mesélte el, hogyan zajlott hétéves kislányának az örökbefogadása. Azóta sok minden történt a családdal, Dutka beavat minket. Kemény történet következik, köszönjük az őszinteséget. Itt tudjátok elolvasni a régi interjút, érdemes ezzel kezdeni.

Hány évesek most a gyerekek? Milyen nagy változások történtek veletek a cikk óta?

A lányok most 15 és 17 évesek. Az előző cikk óta több nagy változás történt az életünkben. Először is elváltam, 4 évvel Noémi örökbefogadása után. A válásnak semmi köze nem volt az örökbefogadáshoz, de elég zűrösre sikeredett. Már korábban is voltak problémák, amelyek idővel mélyültek, s nem sikerült megoldani őket. A lányok kapcsolata megmaradt, bár lazult az apjukkal, aki időközben más városba költözött és új kapcsolatot alakított ki.

A válás miatt viszont anyagilag rosszabb helyzetbe kerültünk, eladtuk a házunkat és szerényebb körülmények között, bár nyugodtabban és szabadabban élünk. A változások (kezdve az örökbefogadással) mindkét lányt erősen megviselték. Mindketten azóta is pszichológushoz járnak, de pszichiáteri segítséget is igénybe vettünk. Terhelő volt az apjukkal való kapcsolat, de az örökbefogadás maga is. Noémi a harmadik fix pszichológusát “fogyasztja” jelenleg, s most végre úgy érzem, hogy szakmailag a legjobb kezekben van. Most derült fény arra, hogy az örökbefogadás annyira megviselte, hogy töredezett személyisége van, él benne egy hétéves kislány, aki rendkívül agresszív, kezelhetetlen, támadó, aki nem hisz senkinek és semmiben, mert becsapták. Azt ígérték neki hétévesen, hogy őt már nem adják örökbe, ő örökre ott marad a nevelőcsaládban, a nevelőszülőknél. Az egy hónapos ismerkedés alatt nem mondta el neki senki, hogy miért látogatjuk, s amikor végleg elhoztuk, azt hazudták neki, hogy a nagylányom “ottalvós” csajos bulit tart, oda hivatalos. Mi azt az információt kaptuk, hogy fel van készítve, időközben meg is szerettük egymást, szívesen jött velünk, majd amikor ráébredt a “valóságra”, elvesztette a bizalmát mindenkiben. Ráadásul pszichológusi tanácsra két évig nem is vihettük vissza látogatóba a nevelőszülőkhöz, hogy hadd erősödjön a kötődés, ő pedig szenvedett és megkeményedett. Szerencsére most már tud beszélni erről az időről, de nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. A pszichológus szerint valószínűleg van több énje is, amelyek még nem jöttek felszínre, de nagyon reményteljes az állapota, jól kezelhető, együttműködő. Ha nem a hétéves kislány dominál benne, akkor nagyon jó és mély a kapcsolatunk, szeretjük egymást, fel sem merül, hogy ő nem vér szerinti gyermek. Vicces, jó kedélyű, talpraesett, tűzrőlpattant, cserfes, ügyes… De szociálisan – legalábbis a családon belül – érzéketlen, nincs tekintettel másokra, s mint egy óvódás kisgyerek, akaratos, követelőző, észérvekkel nem meggyőzhető, vérig megy a saját akaratának megvalósításáért, kezelhetetlen, zsaroló és fenyegető (pl. pengés vagdosással). Tévé- és édességfüggő, a nálunk töltött nyolc év alatt több, mint 40 kilót hízott. Read the rest of this entry

Beszélgetés két kamaszfiú anyjával

Általános

Újabb podcast a blogon, azaz hangfelvétel. Két kamaszfiú anyukájával beszélgetek, aki férjével együtt vágott bele az örökbefogadásba, ma egyedül él. Az egyik fiú élete szépen alakul, a másik viszont sajnos belecsúszott a droghasználatba, majd velejáróiba. (És gyorsan elmondom, nem azért, mert örökbefogadott, valamint a drogosok közt rengeteg nem örökbefogadott is van!) Őszinte, kemény beszélgetést hallotok, ahol alanyom nagy önismerettel beszél a régmúltról és a kaotikus jelenről is. Két kisfiú, két egyéniség, két évtized egy család történetéből. A problémás fiú időközben nagykorú lett és hozzájárult a felvétel megjelenéséhez.

Itt tudjátok meghallgatni:

 

Ide kattintva pedig letölthető a felvétel: https://orokbe.files.wordpress.com/2019/10/kamaszok.mp3

 

„A nevelés napi szintű újratervezés”

Általános

Már sok kisgyerekes szülő szerepelt a blogon. Ma egy olyan család mutatkozik be, akik három gyereken tapasztalják egyszerre a kamaszkort, a negyedik gyerekük pedig kisiskolás. Testvérek örökbefogadása, a cigány származás kezelése, lázadások és újratervezések. Áron és Bori négy gyereket fogadtak örökbe, történetük a Romadopt Klubon hangzott el, a kérdéseket a klubvezető Gubcsi Judit és a jelenlevők tették fel. Olvassátok szeretettel, sokat lehet tőlük tanulni, nemcsak örökbefogadóknak. A érdekes gondolatokat a szövegben is kiemeltem.

Mutatkozzatok be, kérlek!

Bori: Négy gyermeket fogadtunk örökbe, három már nagykamasz, Zsiga 19 éves, Gabi 17 és fél, Ági 16, és nagy szünet után jön Vince, aki 9 éves. A három nagy gyermekünk titkos örökbefogadással érkezett, ők vélhetően féltestvérei egymásnak. Amit biztosan lehet tudni, hogy az édesanya személye ugyanaz. Volt egy elsőszülött fia is, Karcsika, de ő négyhónaposan elhunyt, gondolatban őt is a gyerekeink közé soroljuk. Egy rövid időszakban megpróbálkoztunk vér szerinti gyerekkel, ez nem hozta meg a sikert, újra örökbefogadásra adtuk a fejünket, így került hozzánk Vince a Fészek Alapítvány segítségével még a születése hetében. Ő kilencéves, másodikos, róla biztosan lehet tudni, hogy minden felmenője cigány.

A gyerekek hosszú utat jártak be, velünk együtt. Mi nagyon hamar döntöttünk az örökbefogadás mellett, egyéves házasként, picit hülyének is néztek minket, hogy nagyon fiatalok vagyunk, miért nem megyünk lombikprogramra. Vizsgáltattuk magunkat, nem zárták ki a vér szerinti gyerek lehetőségét, de fiatalok voltunk, türelmetlenek, és azt éreztük, semmi akadálya nincs, hogy gyerekünk legyen. Az örökbefogadási döntésünk után egy évvel később megérkezett Zsiga a családunkba, és akkor már tudtuk, hogy hat héttel később Gabi is jönni fog. Zsiga két éves és két hónapos volt, egy hónap alatt zajlott le a barátkozás, minden nap beengedtek hozzá bennünket. Őt előttünk egy másik család örökbe akarta fogadni, haza is adták, de ez nem sikerült, négy nap után visszakerült az intézetbe, nagyon nehéz érzelmi helyzetben. Mi nem tudtunk meg részleteket, de nagyon aggódott a gyámhivatal és az intézetvezető is, hogy a Zsigát ezek után hogy fogják örökbe adni. Akkor derült ki, hogy született egy kistestvére, Gabika is, és a törvények alapján így helyre adhatták őket örökbe. Ha Zsiga az első örökbefogadó családban marad, akkor Gabi nem kerül vele össze… Mi így egy eljárásban mondtunk rájuk igent. Úgy döntött mindenki, az lesz a legjobb, ha előbb Zsigával alakítunk ki szorosabb viszonyt, és mikor ő már otthon van, és eltelt pár hét, akkor kezdek bejárogatni Gabikához is. Nagyon szép emlék, nagyon intenzív és megterhelő volt a semmiből két gyerekkel kezdeni. Rohangáltunk, mint pók a falon, hogy berendezzük a gyerekszobát, szerencsére nyár volt. Hétvégeken Zsiga is bejárt velünk és megnézte a kisöccsét. Egy évvel a döntésünk után már két gyerekünk volt. Nagyon büszkék voltunk, behoztuk a hátrányt is!

De azért nem volt sétagalopp a két fiú. Zsigának sok nehézsége volt, nagyon nehezen beszélt, sok mindentől félt, voltak nyomai, hogy sok időt töltött kórházban. Mindez sok energiát lekötött, de annyit nem, hogy ne gondoljunk egy következő gyerekre. Beadtuk újra a papírokat, mert úgy gondoltuk, hogy annak az anyukának, akinek minden másfél évben születik gyereke, hátha lesz még egy, és a fiúk után hátha egy kislány is érkezik. Read the rest of this entry

Pulay Klára: Az örökbefogadások legnagyobb része sikeres

Általános

Új műfajt, egy hangfelvételt (podcast) hallgathattok. Pulay Klára klinikai szakpszichológussal beszélgettem, aki több évtizedes tapasztalattal és személyes érintettséggel is rendelkezik az örökbefogadásban. Az interjúban szó esik a feldolgozott és feldolgozatlan meddőségről, ennek későbbi kihatásairól, az örökbefogadott gyerekekkel kapcsolatos nevelési gondokról, és azt is megtudjuk, én miért sírtam 2010-ben az Ikea éttermében. Két jó híre is van a szakembernek: az örökbefogadó házaspárok ritkábban válnak el, mint a többiek, és az örökbefogadások legnagyobb része sikeres!

Itt tudjátok meghallgatni az anyagot. Read the rest of this entry

Minden örökbefogadott keresi a gyökereit

Általános

Beszámoló egy könyvről. A Being Adopted (Örökbefogadottnak lenni) alapmű, magyarul nem jelent meg, s azt veszi végig, mit jelent egy életen át azzal élni, hogy valakit örökbe fogadtak. Ehhez Erik Erikson pszichológus személyiségfejlődési elméletét veszik alapul a szerzők, amely nyolc életszakaszra osztja az emberi életet (a kötet hétre), s a csecsemőkortól az időskorig mindnek megvan a maga feladata, amin egy egészséges fejlődésű ember végigmegy, s ezek megoldása vagy nem-megoldása kihat a személyiségre és a későbbi fázisokra. A babakor kihívása például a bizalom kialakítása, ezt hívják másképpen kötődésnek, tudjuk, milyen fontos az ember későbbi kapcsolatai és világhoz való viszonya szempontjából. A középkorú ember kérdése a „Mit hagyok magam után, mit tettem le az asztalra?” és így tovább.

A pszichológus-pszichiáter-orvosi író szerzőtrió ezt az elméletet adaptálja az örökbefogadottak életére, s minden egyes szakaszban megnézik, mit jelent örökbefogadottnak lenni, milyen sajátos kérdéseket hoz magával ez a téma baba-, ovis-, kisiskolás-, kamasz-, fiatal-, közép- és időskorban. Mert ahogy minden életszakaszban újrafogalmazódnak a válaszok a nagy kérdésekre (Ki vagyok én? Honnan jövök? Miért élek? Milyen kapcsolatban állok másokkal?), úgy az örökbefogadottsággal sem lehet „készen lenni”, az egyes korokban ez a kérdés újra és újra előkerül.

The Lifelong Search for Self, hangzik a kötet alcíme, azaz egy életen át keressük önmagunkat. A könyv negyedszázada íródott, amerikai és angolszász tapasztalatok alapján, tehát például a benne szereplő nyolcvanévesek az első világháború idején születtek, de hazánk van annyi csúszásban a témát illetően, hogy eléggé passzol a jelenlegi magyar örökbefogadási helyzethez. A könyv a „hagyományos” örökbefogadást tekinti alaphelyzetnek, azaz mikor egy, a szülőkkel azonos rasszba tartozó, viszonylag kicsi baba kerül a családba titkos örökbefogadással (és ezt nem is mondják ki, de házaspárhoz). Ez azért hangsúlyos, mert ebben a felállásban teljes mértékben a szülőkön múlik, mikor és hogyan adagolják az örökbefogadással kapcsolatos információkat. Ha idősebb a gyerek, akkor már emlékszik a múltjára, ha más rasszba tartozik, akkor elég szembeötlő, hogy nem vér szerinti gyerek, a könyv idején Amerikában is újnak számító, kapcsolattartásos nyílt örökbefogadás esetén meg nincs is titok, a gyerek pontosan tudja, kitől származik. A könyvben szereplő történetekben azonban a titok, a titkolózás, az ismeretlen eredet és ennek feltárása meghatározó tényező az örökbefogadottak életében. Ugyanaz a szemléletbeli törés figyelhető meg a kötetben, mint ma Magyarországon: míg a kicsi gyerekek szülei már elég jól, nyíltan kezelik az örökbefogadást, az idősebb generációk sokszor csak későn, rosszkor, egy veszekedésből vagy akár a szüleik halála után tudták meg, hogy örökbefogadottak.

Nagyon sok idézet és történet szerepel mindenféle korú örökbefogadottaktól, nekik, szüleiknek és a pszichológia iránt érdeklődőknek izgalmas olvasmány, erős közepes angolsággal élvezhető, sőt szórakoztató, nem is vastag. Aki meg nem fogja elolvasni, annak kiragadok három kérdéskört a könyvből, és azokat részletesebben ismertetem. Read the rest of this entry

“Egyszerre vagyok hálás és dühös a szülőanyámra”

Általános

Közös beszélgetés két felnőtt örökbefogadottal! Sára és Robi 21 és 22 évesek, most egyetemre járnak, és örökbefogadó családban nőttek fel. A Mózeskosár Klubban elhangzott beszélgetésben párhuzamosan elevenítik fel gyerekkorukat, örökbefogadásukat, az ezzel való megküzdés történetét. Az interjúból rövid idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.

A kamaszkorotok hogy zajlott?

Sára: Nagyon szociális ember vagyok, szeretek sokat beszélni, szükségem van társaságra. Tinédzserkoromban én úgy lázadtam, hogy magamra csuktam az ajtót, hogy mindenkit utálok. Nekem anyával nehezebb volt a kapcsolatom, mert teljesen mások az érdeklődési köreink. A kommunikáció kicsit nehéz, ettől függetlenül szeretjük egymást. Tinédzserként nem feltétlen a szüleinkkel akarunk lenni, hanem inkább egyedül vagy a barátainkkal. Én ilyen voltam. Magamra zártam az ajtót, ettem, aludtam, apával pár szót beszéltem és vissza a szobámba. Ez normális, nem tart örökké.

img_6444

Sára

Hazudoztál is?

Sára: Hazudoztam, lógtam. Ezek mindig kiderültek. Lehet, hogy két évre rá, de kiderülnek. Aztán ha sok ciki dolog összejön, akkor visszavesz az ember. Én nagyon temperamentumos vagyok. Nehéz féken tartanom magam, de ez ma már nem jelent nagy gondot.

Robi: Én nagyon konfliktuskerülő ember vagyok, otthon nem lázadtam, próbáltam mindig megfelelni az elvárásoknak és jól tanulni. Az általános iskolában azonban nagyon rosszul viselkedtem. Aztán a gimnáziumi felvételi előtt összeszedtem magam, mivel nagyon fontos volt számomra, hogy bekerüljek. Ez sikerült is, onnantól viszont megint visszaesett a lelkesedésem. Az egyetemi felvételinél ismét összeszedtem magam, ez azonban már tartósnak bizonyult, mivel már bennem volt a vágy, hogy helytálljak.

dscf9084_

Robi

Szerintetek kihat a személyiségetekre, hogy örökbe fogadtak titeket? Read the rest of this entry

„A gyerekek után örökbe fogadtunk egy apukát is”

Általános

Ma egy különleges családdal ismerkedünk meg. Renáta és férje, István összesen hat gyereket nevelnek. Örökbefogadás, vér szerinti gyerek és családbafogadás, válás és újraházasodás szerepel a történetben. Renáta mesél nekünk. 

– Mutasd be a családodat!

– Egy pici faluban lakunk, nem messze a nyugati határtól. Jelenleg gyesen vagyok. A hatos fogatunk: Bianka és Norbert 13 évesek, Roland 10 éves, Zoé 9 éves, Alex 7, a pici Kitti pedig nemsoká lesz 2 éves. A két legidősebb a nagybajomi gyerekotthonból érkezett 2, illetve 3 évesen, Roli a vér szerinti nagyfiam, Zoé családbafogadással került hozzánk 1 évesen, majd több évi huzavona után sikerült örökbe fogadni, Alex az Alfa Szövetség segítségével került hozzánk újszülöttként, Kitti pedig a másik vér szerinti gyermekem. Az öt nagyot az első férjemmel közösen vállaltuk, a legkisebb a második férjemtől van.

471982_446144002070302_1202956239_o

– Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

– Az első férjemmel csak mesterséges megtermékenyítéssel volt esélyünk a gyermekáldásra. Én már réges-régen úgy könyveltem el magamban, hogy három gyermeket szeretnék, ami azért is fura, mert a rokonságban nem igazán van példa nagycsaládra. Mivel nem tudtuk, hogy az orvosi segítség mennyire lesz sikeres, az örökbebabákra meg úgyis sokat kell várni, úgy gondoltuk, hogy elindulunk mindkét úton. Amelyik sikerül, annak örülünk és megyünk tovább.

– Kifejezetten roma gyereket kértetek. Miért?

– Amikor érintett lettem az örökbefogadásban elkezdtem beleásni magam a témába, interneten cikkeket, fórumokat böngésztem. Mindenütt virított a tény: az örökbefogadók nagy többsége elzárkózott a roma gyermekektől. Nekünk nem volt származási kikötésünk, ezt ki is nyilvánítottuk. Aztán később ugyanezen okból kifolyólag már direkt cigány babákat kértünk, mondván, ha egy ilyen gyermek nevelkedik nálunk, akkor hozzánk jöjjön a többi is.

– Honnan érkezett az első gyerek?

– 2003 nyarán indítottuk el a bürokráciát és karácsony után lett meg az alkalmassági. Egy ismerős jelezte nekünk, hogy Somogy megyében egy gyermekotthonban van egy majdnem kétéves cigány kislány, Bianka, aki nemrég lett örökbe adható. Mivel Somogyban szintén nem volt nagy elfogadás a roma gyermekek iránt, valószínűsítették, hogy sokáig nem találnak szülőt a kicsinek, ezért mi lettünk a leendő kiválasztottak. Mikor meglett az alkalmasságink, arra rendezkedtünk be lelkileg, hogy sok-sok év várakozás következik, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar szülők lehetünk, hisz pár hét múlva már mehettünk is látogatni.

– Ma nem ez lenne a hivatalos menete a kiajánlásnak. Hogyhogy belement a Tegyesz? Read the rest of this entry

„A testem cigány, az agyam fehér”

Általános

Roma gyerek örökbefogadása. Meg tudja-e védeni a szülő a gyereket a támadásoktól egy rasszista világban? Hogy lehet kezelni az iskolai problémákat? Kell-e cigány gyökereket átadni? Szilvási Léna és férje, Kertesi Gábor, 27 évvel ezelőtt fogadták örökbe az akkor kétéves Balázst. A különleges beszélgetésben Szilvási Léna és Kertesi Balázs, anya és fia közösen mesélik el a történetüket. Léna évtizedek óta dolgozik szociális munkásként a gyermekvédelemben, szülőként tudatosabb az átlagnál. A beszélgetés a cigány gyereket örökbefogadó szülők Romadopt Klubjában hangzott el.

– Egyértelmű volt, hogy cigány gyereket fogadtok örökbe?

Léna: Mi a férjemmel nagyon boldogan fogtunk neki az örökbefogadásnak, és az egyetlen vita ezen alakult ki köztünk, hogy lehet-e cigány a gyerek. Végiggondoltuk, mit fog ez jelenteni az életünkben. Én azt mondtam, hogy könnyebb dolgunk lesz örökbefogadóként, ha nem hasonlít ránk a gyerek, nincs az az illúzió, nem fogjuk eltitkolni. Mi a férjemmel „sápadtarcúak” vagyunk, két fehér bőrű, szőke ember, Balázs meg nagyon sötét bőrű.

Balázs: Szerintem nem az számít, milyenek egy ember külső tulajdonságai, hanem hogy mit képvisel az életében…

Léna és Balázs, a háttérben Balogh Tibor festménye

Léna és Balázs, a háttérben Balogh Tibor festménye

Léna: A férjem viszont attól félt, hogy mi nem cigányként képesek leszünk-e megvédeni egy előítéletes társadalomban. Mind a ketten pozitívan álltunk hozzá, csak ezt a dilemmát komoly feszültségek kísérték. Aztán belevágtunk a történetbe. Balázs kétéves volt, mikor az intézetben megismerkedtünk.

– Hogy fogadta a környezet Balázst?

Léna: A bérházunkban lakott egy mozgássérült, zsidó néni, aki el se hagyhatta a gangot, ott élt és mindent tudott. Sejtettük, ha neki elmondjuk tervünket, az egész ház tudni fogja. Mi átbattyogtunk hozzá és elmondtuk neki, hogy lesz egy kétéves gyerekünk, aki ráadásul cigány származású, és jó lenne, ha erről a ház is tudna. Ica néni nagyon örült neki és mindenkinek szólt is. Mindenki örült, egyetlen szomszéd fogalmazott meg fenntartásokat, Kati néni.

Balázs: Ő? Nagyon jóban voltam vele.

Léna: Igen, mert pár hónap múlva megkedvelte Balázst, és egy hatalmas macival állított. be. Sokat lehet segíteni a környezet hozzáállásán tudatossággal, lehet a gyerek előtt tisztítani a terepet. Nem érdemes begubózni és otthon ülni.

A történetünkben különleges volt, hogy Balázs hároméves korában kimentünk két évre Amerikába. Az egy egész más világ volt, az óvodában minden bőrszín előfordult, és Balázsnak ez volt a természetes. Mikor három és fél éves volt, betegen feküdt az ágyban, fogtuk egymás kezét, és akkor kérdezte meg először, hogy az én kezem miért ilyen fehér, mikor az övé ilyen sötét. Akkor mondtam neki először a cigány szót.

Balázs: De ennek Amerikában semmi jelentősége nem volt.

Léna: Ez csak egy tény volt, amivel együtt lehetett élni.

Balázs: Emlékszem, hazamentem az oviból, és megkérdeztem anyukámat, hogy lehet, hogy a nigériai Christopher barátomnak olyanok a szülei, mint az ébenfa, és én is sötét bőrű vagyok, de az anyukám, apukám fehér. A szüleim rögtön elmondták, és tudtam, hogy óriási szerencsém volt, hogy örökbe fogadtak. Hálistennek nem lett elleplezve, honnan származom. Három-négy évesen, mikor a gyerek öntudatra ébred, nagyon sokat számít, hogy az óvodában vannak színes bőrűek. Mikor hazaköltöztünk, itthon mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Ott volt a nagy pecsét a homlokomon, az iskolában nem fogadtak el, mert roma származású vagyok. Próbáltam nem foglalkozni vele, de jöttek azok a helyzetek, mikor csak azért pécéztek ki, mert roma vagyok. Végigkísérte az előítélet az iskolai éveimet. Több rosszat éltem meg, mint jót. Pedig tudtam, hova tartozom és amúgy is iszonyatosan erős egyéniség vagyok. Mégis, sokat elvettek az önbecsülésemből… Szerencsére mindig elég kommunikatív voltam és szerettem ismerkedni, találtam pár szövetségest, akik mindig mellettem álltak. És persze az első szövetségeseim a szüleim, akik új életet adtak, akik jó lehetőséget adtak arra, hogy az legyek, aki vagyok.

– Ez milyen iskola volt, ahol kiközösítettek? Read the rest of this entry

Nyarak könyve, Újjászületés

Általános

Két költői nyelvű regényt ajánlok ma, mindkettő kapcsolódik az örökbefogadás témájához.

A Nyarak könyve azt az állapotot mutatja be szépen, milyen hazugságban felnőni. Most egy kis spoiler következik, a kurzort a fehérrel írt sorok fölé víve olvasható. Szerintem a végkifejlet ismeretében is érdekes könyv.

A kis Erzsébet Angliában nő fel angol apjával, Daviddel, és magyar anyjával, Marikával. Mikor a kislány kilencéves lesz, a megnyíló vasfüggönyön át Marika visszaköltözik Magyarországra, Erzsi az apjával marad Angliában. A kislány éveken keresztül nyaranként egy-két hetet Marikánál tölt Magyarországon, és ez az élete legboldogabb időszaka. Most jön a fehérrel írt spoiler:

Azaz, Marikát csak az anyjának hiszi. Holott az ő anyja még csecsemőkorában meghalt autóbalesetben, a gyásztól búskomor apa hamar megismerkedett és összekerült a magyar asszonnyal, aztán beleragadtak a hazugságba, hogy ő a kis Erzsi mamája. A titok a szakítás után is titok marad. Majd, mikor Erzsi tizenhat évesen megtudja, hogy addig hazudtak neki, soha többé nem akar hallani sem Marikáról, sem Magyarországról.

Nyarak könyve

Emylia Hall regénye megidézi azt a bizonyos kamaszkori nyarat, amit mindannyian őrzünk az emlékezetünkben. Erzsi tíztől tizenhat éves koráig minden évben Magyarországon nyaral, és ez az a mesés világ számára, amibe a közbülső időben kapaszkodik, amit egész évben vár Angliában. A könyv jól ábrázolja, mennyire természetesnek veszik a gyerekek, amit a felnőttek mondanak nekik. Erzsi némi elkeseredés után belenyugszik, hogy az anyja elhagyta, és a születésnapjain is csak képeslappal köszönti.  Read the rest of this entry