Beszámoló egy könyvről. A Being Adopted (Örökbefogadottnak lenni) alapmű, magyarul nem jelent meg, s azt veszi végig, mit jelent egy életen át azzal élni, hogy valakit örökbe fogadtak. Ehhez Erik Erikson pszichológus személyiségfejlődési elméletét veszik alapul a szerzők, amely nyolc életszakaszra osztja az emberi életet (a kötet hétre), s a csecsemőkortól az időskorig mindnek megvan a maga feladata, amin egy egészséges fejlődésű ember végigmegy, s ezek megoldása vagy nem-megoldása kihat a személyiségre és a későbbi fázisokra. A babakor kihívása például a bizalom kialakítása, ezt hívják másképpen kötődésnek, tudjuk, milyen fontos az ember későbbi kapcsolatai és világhoz való viszonya szempontjából. A középkorú ember kérdése a „Mit hagyok magam után, mit tettem le az asztalra?” és így tovább.
A pszichológus-pszichiáter-orvosi író szerzőtrió ezt az elméletet adaptálja az örökbefogadottak életére, s minden egyes szakaszban megnézik, mit jelent örökbefogadottnak lenni, milyen sajátos kérdéseket hoz magával ez a téma baba-, ovis-, kisiskolás-, kamasz-, fiatal-, közép- és időskorban. Mert ahogy minden életszakaszban újrafogalmazódnak a válaszok a nagy kérdésekre (Ki vagyok én? Honnan jövök? Miért élek? Milyen kapcsolatban állok másokkal?), úgy az örökbefogadottsággal sem lehet „készen lenni”, az egyes korokban ez a kérdés újra és újra előkerül.
The Lifelong Search for Self, hangzik a kötet alcíme, azaz egy életen át keressük önmagunkat. A könyv negyedszázada íródott, amerikai és angolszász tapasztalatok alapján, tehát például a benne szereplő nyolcvanévesek az első világháború idején születtek, de hazánk van annyi csúszásban a témát illetően, hogy eléggé passzol a jelenlegi magyar örökbefogadási helyzethez. A könyv a „hagyományos” örökbefogadást tekinti alaphelyzetnek, azaz mikor egy, a szülőkkel azonos rasszba tartozó, viszonylag kicsi baba kerül a családba titkos örökbefogadással (és ezt nem is mondják ki, de házaspárhoz). Ez azért hangsúlyos, mert ebben a felállásban teljes mértékben a szülőkön múlik, mikor és hogyan adagolják az örökbefogadással kapcsolatos információkat. Ha idősebb a gyerek, akkor már emlékszik a múltjára, ha más rasszba tartozik, akkor elég szembeötlő, hogy nem vér szerinti gyerek, a könyv idején Amerikában is újnak számító, kapcsolattartásos nyílt örökbefogadás esetén meg nincs is titok, a gyerek pontosan tudja, kitől származik. A könyvben szereplő történetekben azonban a titok, a titkolózás, az ismeretlen eredet és ennek feltárása meghatározó tényező az örökbefogadottak életében. Ugyanaz a szemléletbeli törés figyelhető meg a kötetben, mint ma Magyarországon: míg a kicsi gyerekek szülei már elég jól, nyíltan kezelik az örökbefogadást, az idősebb generációk sokszor csak későn, rosszkor, egy veszekedésből vagy akár a szüleik halála után tudták meg, hogy örökbefogadottak.
Nagyon sok idézet és történet szerepel mindenféle korú örökbefogadottaktól, nekik, szüleiknek és a pszichológia iránt érdeklődőknek izgalmas olvasmány, erős közepes angolsággal élvezhető, sőt szórakoztató, nem is vastag. Aki meg nem fogja elolvasni, annak kiragadok három kérdéskört a könyvből, és azokat részletesebben ismertetem. Read the rest of this entry
