A gyerekünk testvére

Ma az örökbeadott gyerekek és vér szerinti testvérük relációjáról lesz szó.

A legjobb és a legrosszabb dolog is egy állami gondozott gyerek életében, ha van testvére. A rendszerben felnőtt fiataloknak sokszor nagyon szoros a kapcsolatuk a testvérükkel, szorosabb, mint az „odakint” felnövőknek. Ugyanakkor a testvér léte nagyon megnehezíti, hogy egy gyerek örökbefogadó családba kerüljön.

A rendszer igyekszik együtt elhelyezni és együtt örökbe adni a testvéreket, ha ez lehetséges. Ez régóta elv a gyerekvédelemben, a 2020-as törvénymódosítási csomag egy passzusa külön ráerősített erre, kimondva, hogy örökbe fogadható testvéreket, féltestvéreket együtt kell örökbe adni, hacsak ez nem ellentétes valamelyik gyerek érdekével, ha pedig egy testvér később kerül örökbefogadásra, előnyt élveznek a korábbi testvér örökbefogadó, már ha alkalmasak.

Hogy kerülnek testvérek örökbeadásra?

Az egyik helyzet, ha bekerül egyszerre 3-4-5-6 testvér a rendszerbe, elhanyagolás, bántalmazás miatt. Elvileg együtt kéne őket elhelyezni, a gyakorlatban ez akkor sikerülhet, ha van olyan nevelőszülő, aki vállalja őket. Ma egy nevelőszülő 4, sajátjaival együtt összesen öt gyereket nevelhet, e fölé csak testvérek együttes elhelyezésénél lehet menni. Nem véletlen, hogy ezt a számot folyamatosan csökkenti a törvénykezés az elmúlt években. És nagyon nehéz hirtelen ennyi férőhelyet találni, hacsak nem akkor kezd a nevelőszülő. A testvérek emiatt nagyobb eséllyel kerülnek gyerekotthonba.

Ha a gyereket már születésénél kiemelik a családból, vagy a kórházban hagyja az anya, akkor attól függ, hogy együtt vagy külön adják őket örökbe, hogy milyen sűrűn születnek, melyikkel mennyi ideig tartják a kapcsolatot a szülők. Előfordulnak olyan bizarr helyzetek, hogy egy nevelőcsaládnál él két testvér, az egyiket még látogatja az anya, a másiknál már megvonták a jogait.

Az örökbeadás előtt a gyermekvédelmi szakemberek teamje közösen igyekeznek a gyermekek esélyeit latolgatni a döntéshez, szét lehet-e választani a gyerekeket. Milyen erős a testvérkapcsolat? Van-e a gyerekeknek esély együtt családot találni? Ha igen, akkor belföldön vagy külföldön? Milyen a hátterük, személyiségük, egészségi állapotuk, mennyi esélyük lenne külön? Milyen szoros köztük a kapcsolat? Egy helyen élnek? Ha nem, egyáltalán ismerik egymást? Mi a gyerekek érdeke? Van-e még testvérük a rendszerben, és ő örökbe fogadható lesz várhatóan? Mikor? Ezeket vizsgálják a szakemberek. Ha lehet, akkor törekednek a testvérek együttes örökbeadására. Sokféle forgatókönyv elképzelhető: előfordul, hogy inkább külföldre, de együtt adják őket örökbe, vagy külön családokhoz, de kapcsolattartással. Ilyenkor azt is feltérképezik, nyitott-e a kapcsolattartásra az örökbefogadó szülő. Néha egymást nem ismerő vér szerinti testvérek kerülnek egy családhoz, ilyenkor a gyerekeket is össze kell barátkoztatni (ez inkább kicsi korban szokásos). Vagy a nevelőszülő fogadja örökbe a “maradó” gyereket. És az is megesik, hogy a gyerekek maradnak a rendszerben. Ahol hiába élnek most egy helyen, könnyen lehet, hogy a nevelőszülő pár év múlva nyugdíjba megy, nem találnak hirtelen mást négy testvérre, és akkor már nem fognak egy helyen élni.

Két gyereket még csak-csak vállalnak a magyar örökbefogadók (az utoljára általam látott adatok szerint az országos listán várakozók 40%-a vállal testvéreket), hármat azonban csak egy-két család fogadna el az egész országban. A testvért elfogadók nagy része is irreális elvárásokkal vár: azt szeretnék, hogy a kisebb gyerek csecsemő legyen (ami nem nagyon fordul elő), vagy a nagyobb se legyen idősebb 3 évesnél (amire azért van példa). Több testvérből nagyobb az esély, hogy az egyiknek súlyosabb az egészségi állapota, fejlődési lemaradásai vannak vagy barna a bőre, ami az örökbeadását megnehezíti, és így a testvéréét is. Egyedül még egy 8-9 éves gyereknek is van esélye örökbefogadásra, de két másik tesóval együtt ez az esély igen lecsökken.

Külföldre még 3 gyereket egyben el lehet helyezni, és vannak sikeres példák arra, mikor 4-5 testvért két családba adtak örökbe külföldre, akik vállalják, hogy tartják egymással a kapcsolatot. (Ez a kapcsolattartás kötelezően évi egy alkalom, ami meleg, napi szintű testvérviszonyt nem garantál, de legalább tudni fognak egymásról.)

2018 az utolsó év, amiről rendelkezem adatokkal a testvérek örökbefogadására. Kereken ezer ügy volt abban az évben, bár az alábbi számokat inkább a szakellátásban élő 739 gyerekhez kéne mérni. (Természetesen a szakellátásba nem kerülő újszülöttek közt is vannak ikrek.)

Látható, hogy a testvérek nagyobb eséllyel kerülnek külföldi örökbefogadókhoz. Az örökbefogadott gyerekek szinte mindig traumákkal érkeznek, sokan fejlődési, viselkedési gondokkal küzdenek, a semmiből egy idősebb gyerek szüleivé válni is emberes feladat, nemhogy 2-3 különböző korú gyereké. Ugyanakkor vannak családok, akik sikeresen felnőnek a feladathoz. Azt nem szeretik a szakemberek, ha a nagyobb vagy problémásabb testvért csak a kicsi miatt vállalják a szülők, a nem elfogadott testvér a sikertelen örökbefogadásoknak is egyik tényezője, így ezeket a helyzeteket igyekeznek kiszűrni.

Miért fontos, hogy a gyerek együtt maradjon a testvéreivel? Az örökbefogadott gyerek mindent elveszít, amit ismert, egy családból kiemelt, majd nevelőszülőktől örökbeadott gyerek többszörösen. A testvér stabilitást jelent nekik – és a gyerekek nem tehetnek semmiről, ők nem felelősek a kiemelésért. Az örökbefogadott gyerekek egyik problémája a “genetikai sziget-élmény”, hogy ők nem hasonlítanak senkire a családból, nem ismernek egy vérrokont sem, testvérként együtt felnőni ezen is segít.

Mi él meg egy gyerek, ha elválasztják a testvéreitől? Nehéz általánosítani, lehet, hogy nagyon megviseli, de az is, ha örül, hogy végre osztatlan figyelem jut rá és nem kell négy kistestvérrel megküzdeni érte.

Ha a gyereket már örökbe fogadták, és később születik vagy később lesz örökbe adható a testvére, akkor addig nem volt kapcsolatuk, de továbbra is szempont, hogy a testvéreknek jó egy családban felnőni, kevésbé érzik magukat „genetikai szigetnek”. Ilyenkor az első gyerek örökbefogadói előnyt élveznek éppen ezért.

Ilyenkor is alkalmasnak kell lenni, és az örökbefogadás szokásos feltételeinek meg kell felelni (a kötelező korkülönbség alól a vér szerinti testvér későbbi örökbefogadása sem mentesít). A határozaton szereplő paraméterekbe is bele kell férnie a tesónak. Tehát ha csak lányra várnak, egy fiútestvért nem fognak nekik kiajánlani. Az változó, hogy csak akkor szólnak, ha már sorban áll a család, vagy “súgnak” a szakemberek, hogy hamarosan örökbe fogadható lesz a gyerek testvére is. Még ekkor is mérlegel a Tegyesz, nem garantált, hogy ők fogják megkapni a gyerekük testvérét, pláne nem egy második, harmadik testvérét is. Egyébként, míg általában a meglevő gyereknél csak fiatalabbat lehet örökbe fogadni, ebben az esetben nem kizárt, hogy egy később örökbe fogadhatóvá váló, idősebb testvérrel bővüljön a család, természetesen ekkor is alaposan megvizsgálva előbb a feltételeket. Nyílt örökbefogadásnál szempont az örökbeadó anya kívánsága is, ha ő nem akarja ugyanabba a családba adni a gyereket, akkor nem őket fogják hívni. Ha a szülőanya menet közben más megyébe költözik, vagy az elsőt titkosan adta örökbe, a másodikat nyíltan, akkor egyáltalán nem biztos, hogy megtalálják az előző gyerek örökbefogadóit. A nyílt örökbefogadást közvetítő civilek sokszor akkor is szólnak, ha nem várakozik épp a család, hogy legyen idő határozatot szerezni.

Nehéz döntés előtt áll egy szülő(pár), ha úgy szembesült újabb testvér születésével, hogy nem is várakoztak újabb gyerekre. Vállalják az újabb kicsit, csak mert a testvére a nagynak, vagy megterheljék a lelküket egy elutasítással, ami rossz élmény lehet, miközben ők nem is kértek gyerekek?

Egy ilyen döntés előtt érdemes a szülőknek elgondolkodni, hogy „testvért akarnak-e, vagy gyereket”. Azaz: bármilyen gyereket elfogadnak? Vagy csak a gyerekük vér szerinti testvérét vállalják? Ha az utóbbi az eset, akkor azért nem árt feltenni a kérdést, mennyire fér bele még egy gyerek a család erőforrásaiba. A gyerekvállalásnál semmi garancia nincs rá, hogy majd jó tesók lesznek/szépen eljátszanak/támaszai lesznek egymásnak felnőttkorban stb. Sok örökbefogadó úgy érzi, morális kötelessége a gyereke testvérét vállalni akkor is, ha amúgy annyira túlhajszolt az élete, hogy nem bővítené már a családot. Szerintem a meglevő család egységét, épségét kell őrizni, és nagyon sokan várnak örökbefogadásra, akik elfogadják majd a kisbabát. A “becsúszott, hát felnevelem” szemlélet működhet a vér szerinti gyereknél, de az örökbefogadás pont egy tudatos dolog, lépjünk már túl ezen a paradigmán, főleg, ha valaki másnak csúszott be. Egyes örökbeadó családokban akár 5-7-9-11 gyerek is születik, ezt nem lehet felelősséggel követni. Nehéz és fájdalmas döntés az is, ha alapvetően vállalna a család még gyereket, de a vér szerinti testvérnek olyan egészségi, fejlődési problémái vannak, amikkel ők nem boldogulnának.

Ha viszont bármilyen gyereket elfogadnak, akkor lehet, hogy előbb sorra kerülnek, és pont mikor születne vér szerinti testvér, már nem fogadóképesek. Nem könnyű dilemma. A helyzet ismerete talán segíthet, érdemes érdeklődni, várhatók-e még örökbefogadásra kerülő testvérek a családban, persze ezt sem lehet biztosan tudni. Az is változó, mennyi információt kap az örökbefogadó a vér szerinti családról és testvérekről. Talán jobb tudni, mint nem tudni, viszont el is kell viselni az igazságot. Viszont: lehet olyan határozatot is kérni, ami csak és kizárólag a vér szerinti testvér örökbefogadására jogosít, akkor másmilyen gyerek miatt nem fognak hívni.

Több civil szervezetnél szokás a más örökbefogadó családokban élő testvérek összeismertetése., újabban a Tegyesznél is vannak kapcsolattartásos örökbefogadások. Ez egy jó megoldás lehet, ha a család nem akar már több gyereket vállalni, de szeretnék, ha a gyerek ismerné a vér szerinti testvérét. Így láthat olyan embert, aki hasonlít rá, aki az ő génjeit hordozza. Ha a szülők közt jó kapcsolat alakul ki, ha szívesen járnak össze, az szuper. Ha meg nagyon eltérő a világuk, évi egy találkozást akkor is ki lehet bírni, ennyi életben tartja a gyerekben a testvére emlékét. A hazai örökbefogadók általában nem túl nyitottak a vér szerinti családtagokkal való kapcsolattartásra, amire leginkább hajlandók, az a más örökbefogadónál nevelkedő testvérrel való kontaktus.

Sokan kérdezik, titkos örökbefogadásnál van-e mód megtudni, hol él a gyerek szintén örökbeadott testvére. Ez sajnos hiányossága a rendszernek. A Tegyesz biztos nem fogja kiadni egy másik család adatait. A hivatalos út a testvér megkeresésére a gyámhivatalon keresztül vezet, és elvileg 14 év alatti gyerek is jelentkezhet náluk a szülők engedélyével. Ilyenkor vizsgálják, a gyerek érdekét szolgálja-e a kapcsolat, és persze csak a másik család engedélyével adják ki az adatokat. A gyakorlatban nem nagyon van erre példa, nem tudom, mit lép a hivatal egy ilyen keresésénél.

A ti gyereketeknek van testvére? Tartjátok, tartanátok vele a kapcsolatot?

Ha most gondolkozol az örökbefogadáson, várlak a Start csoportba, ha pedig már egy ideje várakozol, akkor a Finisben csoportba. Mindkettőben foglalkozunk a testvérek örökbefogadásával.

5 gondolat “A gyerekünk testvére” bejegyzéshez

  1. Array 2022. április 18. / 13:52

    Sziasztok!

    Érdekes és nagyon jó bejegyzés.

    Nekünk két örökbefogadott gyerekünk van, mindkettőt 6 napos korában hoztuk haza a kórházból, tehát újszülöttként.
    A két gyerek között 22 hónap különbség van, és ők vérszerinti testvérek, így nekünk és a gyerekeknek is szerencséjük volt ebből a szempontból – úgy gondolom 🙂

    Kedvelés

  2. trvica 2022. április 20. / 13:51

    Nagyon izgalmas kérdés!
    Én nyitott lennék a kapcsolattartásra, úgy az örökbefogadott, mint a vérszerinti családban nevelkedő testvérekkel.
    Ugyanitt kerestetik… 🙂

    Kedvelés

  3. b 2022. június 4. / 00:22

    Mi megismertuk a lanyunk testveret es orokbefogado szuleit. Raadasul ebben a tegyesz segitett, De errol mi is erezzuk, hogy kiveteles eset. Abban is kiveteles a dolog, hogy kulfoldre torteno orokbefogadasrol van szo, azaz kulfoldi a testver.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.