Tag Archives: testvérek

„Én tudom, mit miért csinálok a gyerekemmel”

Általános

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Ez az interjú második része, ma a két kisebb gyerekkel kapcsolatos nehézségekről olvashattok. Az első rész itt található: https://orokbe.hu/2021/10/12/tina-interju-1-iza/

Beszéljünk kicsit a két fiúról is!

Vincénél a nehézség az volt, hogy nála eleinte semmi nehézség nem volt. Ha ilyen gyerekek születnének, akkor senki nem állna meg 4-5 gyereknél, hanem akármennyit vállalna. Nagyon ritkán sírt, rengeteget aludt, úgyhogy mellette mindent meg tudtam csinálni. Klasszul elfoglalta magát, nagyon szépen fejlődött, a mozgásával is minden csodálatos volt, az önbizalma is gyönyörű. Aztán az iskola előtti évben kezdtek kiütközni mégis problémák, de nem is nekem tűnt föl, hanem egy fejlesztő szólt, hogy annyit rohangászik ott föl-alá, a végén nekirohan a falnak, és nem áll meg. Ez állítólag baj. Én akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert hát fiú. Persze, hogy rohangál, meg össze-vissza mozog. De aztán amikor elkezdődött az iskola, akkor kiderült, hogy ennél többről van szó, nem tud megülni a fenekén, nehezen vesz részt az órákon, miközben az óvodában soha semmi ilyen gondot nem említettek vele kapcsolatban.

Hirtelen egy teljesen problémamentes gyerekből ott álltunk egy olyannal, akinél már az ADHD is felmerült.

Ha az órán nem értett valamit, akkor ő gyorsan viccet csinált az osztálynak, a többiek remekül szórakoztak rajta, és ezt kifejezetten így írják az ADHD-soknál (hiperaktivitás és figyelemhiány zavar), hogy az osztály bohócai. Tényleg nagyon sok minden meg is felelt volna az ADHD-nak, csak a gyerek előélete nem felelt meg. Én kérdezgettem szülőket, akiknek diagnosztizált gyerekük van, és mindig kiderült, hogy ott már babakorban komoly nehézségek voltak az alvással, a sírással, a fejlődéssel, hogy nem tudják lekötni magukat. Úgyhogy nem is akartam ezt elfogadni, mindemellett a Vadaskertben rá pillanatok alatt rásütötték, hogy ADHD-s, úgy, hogy látták öt percet talán. Azóta érdekes módon meg is szűnt, neki is nagyon jót tett a karantén, mert sokat voltunk együtt, meg kapott ő is mozgásterápiát, egy darabig jártunk vele is pszichodrámára, de nála nem éreztem, hogy az az ő útja. És tavaly voltunk egy úrnál, aki az antropozófia (világnézet, a Waldorf-iskolák filozófiai alapja is) szerint foglalkozik a gyerekekkel, ő annyit mondott, hogy nem ADHD-s a gyerek, csak rengeteg sok anyát igényel, és hiperérzékeny a külvilágra, emiatt is mozgékonyabb, felbolydultabb. Nagyon megmaradt bennem, hogy azt mondta, én legyek mindig elérhető a gyerek számára, és úgy tűnik, mivel a karantén alatt én végig elérhető voltam a számára, hogy valószínűleg neki is szüksége volt erre. Nála később jött ki, amivel Iza ennyi idősen már küzdött, hogy elkezdett foglalkozni rendesen azzal, hogy őt örökbe fogadtuk, hogy milyenek lehettek a vér szerinti szülei. Én úgy gondolom, hogy őt ez bolydította föl, mikor ez a tudatáig igazán elhatolt. Mert előtte ezzel nem nagyon foglalkozott. Persze hallotta, hisz Iza kérdezett rendületlenül, és abba időnként beleszőttük az ő történetét is, de ő magától nem kezdett el érdeklődni. Bendegúz érkezésével is ki lett alóla rántva a talaj, mert Bende tényleg rengeteg sok foglalkozást igényelt, én azt szoktam mondani, hogy Bendegúzt kvázi nekem ki kellett hordanom, úgy hogy már ő megszületett, mert ő folyton ránk volt kötve, a hasunkra, a hátunkra, valahova. Nagyon rosszul aludt, ha leraktuk, már ébredt is föl, akkor volt nyugodt nagyjából, ha a mi testünkön lehetett. Rengeteg ideig evett, sokat kellett vele foglalkozni, meg Izával is.

Vincét elkönyveltük problémamentes gyereknek, és egyszer csak lecsapódott nála, hogy itt őróla lemaradt a hangsúly.

Amit utólag szintén bánok, de nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna mást csinálni, mivel a másik két gyerek tényleg annyira sok foglalkozást igényelt, örültem, hogy a harmadik viszonylag jól elvan, és nem kell mindig keresni a megoldásokat a problémáira. Ehhez képest egyszer csak ott tartottunk, hogy ezzel el van maradva, azzal el van maradva, nem tud viselkedni az iskolában, nem tud odafigyelni, nem csak órán nem, hanem úgy egyáltalán semmire nem tudott figyelni. Most meg annyira édes, hazajön, és mondja, hogy képzeld, anya, az angolórából semmit nem értettem, és mégsem vicceltem szét az órát. Meg is dicsérem miatta, hogy milyen büszke vagyok rá. Read the rest of this entry

„Én mindig a bántalmazó gyerek lelkét kezdem sajnálni”

Általános

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Mai témánk: küzdelmek az örökbefogadott gyerekkel. Vendégünk Tina, örökbefogadó anyuka, három gyermeket nevelnek a férjével közösen, mind a három gyermek örökbefogadott. Sokan ismerhetitek, elég aktív tagja az örökbefogadós csoportoknak. Azt gondolom, hogy neki se könnyebb, mint másnak, én mégis látok belőle sugározni egy erőt, bátorságot, amiért őt valahogy kevésbé nyűgözik le a gyerekekkel kapcsolatos gondok. Arról szeretnénk beszélgetni, hogy mivel jár a gyerekek örökbefogadása, még ha azok nagyon piciként érkeztek is, milyen szülői stratégiákkal lehet leküzdeni a nehézségeket. Tina, mondj pár szót a családotokról!

Sziasztok, mindenkinek! 11 és fél éves a lányom, Iza, a középső gyerek, Vince most lesz 9 éves, a legkisebb pedig Bendegúz, 4 és fél éves, és a férjemmel együtt neveljük őket. Az első két gyerek nyílt örökbefogadással érkezett, mind a ketten a Fészek Alapítványon keresztül, amit akkor még Budai Ági vezetett. A harmadik pedig országos listáról, titkos örökbefogadással, három hetesen.

Már ez is bátorságra vall, hogy három gyereket vállaltatok. Nem minden örökbefogadó szülő jut el idáig…

Én úgy látom, egyre többen. Mi Szentendrén lakunk, itt a három gyerek olyan, mint Pesten az egy, itt nem ritka a 7-8 gyerek sem.

Fiatalon kezdtétek?

Mondhatni igen, mert mikor Iza érkezett, akkor én 30 éves voltam. Most vagyok 42, szoktam gondolni rá, hogy milyen lenne, ha most várakoznánk, most állnánk be a sorba. Hamarabb eljutottunk idáig, mert velem egy idő után nem tudtak az orvosok mit kezdeni, így aztán nem is erőltettük.

Elég fiatalon vágtatok neki ennek az útnak és következetesen haladtatok. Több gyerek már nem lesz, ha jól tudom?

Mindenféle szempontból elértük a határainkat. Anyagilag is, és én most már kacsintgatok kifelé a folytonos reggeltől-estig anya szerepből, szeretném kicsit magam elfoglalni más dolgokkal is. Nem mondom, hogy egyszerűen megy, de nem szeretnénk már több gyermeket.

Akkor te az első gyerek érkezése óta otthon vagy a gyerekekkel?

Az első két gyerek után jött egy szünet, én visszamentem három évre dolgozni, utána érkezett Bende, és azóta otthon vagyok, most már több mint négy éve főállású anyaként.

Mesélsz kicsit a gyerekekről? Sok embernek az álma egy újszülött baba…

Annak idején én is úgy gondoltam, hogy

egy újszülöttnek mi baja lehet, nem létezik, hogy emlékszik bármire, nem lehet gond, elég lesz a gyereknek, hogy mi nagyon szeretjük. Egy idő után kiderült, hogy ez nem mindig elég.

Persze, az alap a rengeteg szeretet, amit igényelnek, ezt néha nehéz is kielégíteni. Egyébként mindhárom gyerekünk teljesen egészséges. De a legidősebb gyereknél már rögtön az elején kiderült, hogy ő nem úgy működik, mint ahogy általában a kisbabák, ez azóta is áll rá. Vele voltak kétségbeesettebb időszakaim, mindenféléket kipróbáltam, amiket olvastam, és nála nem igazán váltak be. De egy idő után engedtem ösztönösebbnek lenni magam, rájöttem, hogy nem kell mindent elolvasni, minden tanácsot megfogadni. Csak nehéz ebben a közegben mozogni, ahol az embernek a nagyszülőktől kezdve az idegenekig az utcán mindent megmondanak. És Iza pláne olyan gyerek volt, akire mindenki nagyon jól tudta, mit kéne vele csinálni, hogy ő megjavuljon, de semmiféle szakkönyv nem vezetett hozzá közelebb. Egy idő után rájöttem, hogy vannak néha olyan megérzéseim, amit nem is tudnék tudományosan alátámasztani. Vele a legnehezebb eleinte az volt, hogy nem foglalta le magát. Őt mindig le kellett foglalni, és elsősorban meséléssel, énekléssel, de amit én csinálok, nem egy magnó. Ő nagyon jó nyelvérzékkel bír, ez már pici korában is látszott, az autózás is úgy zajlott, hogy én végig mondtam a meséket, a mondókákat és az énekeket, különben meg bömbölt. Ő sosem úgy működött, ahogy elvárták, sokan nem értették, és nem tudtak vele mit kezdeni. Ráadásul csak azzal működik együtt, akin érzi, hogy szereti, meg őszintén fordul felé. Read the rest of this entry

Január 27.: Kisiskolások szülei

Általános

Most azokat a szülőket hívom, akiknek kisiskolás korú (mondjuk 6-12 éves) örökbefogadott gyereke van, és szívesen részt vennének egy nekik szóló, több alkalmas online támogató csoportban. Ezen az alkalmon azt beszélnénk meg:

  • milyen problémáink vannak?
  • milyen segítségre lenne szükségünk?
  • milyen formában, gyakorisággal tudna működni a csoport? 

Ide érintetteket várok, akik kicsit is nyitottak a részvételre. Az anyagiakat megoldjuk, ez ne tartson vissza senkit. A megbeszélés természetesen bizalmas, ami elhangzik, az köztünk marad, és attól még, hogy valaki ezen az alkalmon részt vett, természetesen nem kötelező jönnie a csoportba. 

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, maga is három kisiskolás gyerek szülője.

Mikor: 2021. január 27-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

Január 6. Vér szerinti és örökbefogadott gyermek egy családban

Általános

Folytatódik az Örökbe.hu virtuális rendezvénysorozata! Ezúttal arról fogunk beszélgetni, milyen helyzeteket hoz magával, ha egy családban vér szerinti és örökbefogadott gyerek is nevelkedik. Ezen belül a résztvevők kérdései, tapasztalatai mentén fogunk foglalkozni a témával, de várhatóan szóba kerülnek ezek a szempontok:

  • Hogy élik meg a gyerekek ezt a helyzetet?
  • Lehet-e, kell-e egyformán nevelni a különböző hátterű gyerekeket?
  • Van ideális testvérkorkülönbség?
  • Testvérhelyzetek, testvérféltékenység kezelése

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, aki maga is ilyen felállású családban él.

Mikor: 2021. január 6-án szerdán 17:30-kor. 

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

„A szülő legyen a gyerek asszisztense a keresésben”

Általános

Hogyan segítse az örökbefogadó a gyermeket a származása megismerésében? Egy virtuális Örökbe.hu klub jegyzete, ahol Székely Zsuzsa pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke beszélt a témáról. Az egyesület indít egy workshopot is a témában, az örökbefogadó szülők részére. A kérdéseket én és a hallgatók tettük fel.

Mai vendégünk Székely Zsuzsa pszichológus, aki a Mózeskosár Egyesület elnöke, és sokirányú tapasztalata van az örökbefogadásban, négy évtizedet dolgozott a Tegyeszben, vizsgálta örökbefogadók alkalmasságát, tartott nekik tanfolyamot, segített barátkozásokat, felnőtt örökbefogadottakkal is foglalkozott a Mózeskosár Egyesület egy csoportjában, egy programban krízisterhes anyákkal is dolgozott. Ma arról fogunk beszélgetni, hogy segítheti az örökbefogadó szülő a vér szerinti család megismerését. Azt ma tudjuk, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy örökbefogadott, azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb érdekelni fogja a vér szerinti család, de nem világos, hogy ennek mi a módja, és hogy tudja ezt a szülő segíteni.

A Mózeskosár Egyesületet 1993-ban az örökbefogadó családok segítésére hoztuk létre. 1991-ben az ENSZ gyerekjogi nyilatkozatát Magyarország is aláírta, amiben az egyik kitétel, hogy minden embernek, és a gyerekeknek is joga a származásuk ismerete. Ez fontos útravaló volt számunkra is, és próbáltuk támogatni az egyesületünk működésében. 2005 óta működik a felnőtt örökbefogadottak csoportja nálunk, ahol központi téma a származás megismerése, ebben próbálunk nekik segíteni, és sokat tanultunk tőlük, sok történetet megismertünk. 1997-ben a Gyermekvédelmi törvény a gyámhivatali eljárást is szabályozta e területen (innentől joga van az örökbefogadottnak a vér szerinti szülő megkeresésére), és egyre kevésbé volt titok az örökbefogadás az örökbefogadott családokban, 2013-ban pedig a szülő után a testvér is megkereshetővé vált.

Ami még mindig problémás: Magyarországon az eredeti születési kivonatot nem kaphatják meg az örökbefogadottak a származáskutatáskor sem, pedig ugyanazok vagyunk, akik megszülettünk. Itt súgnék az örökbefogadóknak: a barátkozásoknál nem lehetetlen szerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot a nevelőszülőtől, ha nem is szabályos. Ez egy adu ász lehet majd, és a szülő tudni fogja, mikor jöhet el az ideje, hogy ezt megmutassa a gyermekének.

Kifejezetten a születési anyakönyvi kivonat? De milyen adat szerepel rajta, amit nem ismerünk? Csak az anyja neve, minden más adatot tudunk, nem?

Nekünk ez csak ennyi, a gyerekeknek ez sokkal több, az énazonosság része, ugyanúgy, mint a név, azok vagyunk, akinek megszülettünk. Utána egy ”hamisítványt” állítanak ki az örökbefogadásnál… A gyámhivatalban viszont a származás megismerésénél elutasítják, ezt nem kaphatják meg az örökbefogadottak. Ez csak egy a gondok közül. A felnőtt örökbefogadottak elbeszéléséből tudjuk, hogy a gyámhivatalban sokszor nagyon nem diszkréten szervezik meg ezt a helyzetet, mások is jelen vannak  szobában, mikor elmondja a kérést a vér szerinti család megkeresésére. Sokszor nagyon értetlenül áll az ügyintéző hozzá. Volt, aki azt mondta, hogy mit akar tudni, hogy pék volt vagy cukrász, miért fontos ez magának? Nem mindig vesznek fel jegyzőkönyvet. Ez nagyon fontos, hogy ne jöjjön el úgy az érdeklődő, hogy nem kapja meg a jegyzőkönyv egyik másolatát, mert azzal lehet reklamálni, hogy a kutatási munkát elvégezte-e a gyámhivatal.

Székely Zsuzsa

Székely Zsuzsa

Nagy probléma a vér szerinti szülők felé, hogy egy gyámhivatali idézést kapnak, amin nincs rajta, hogy örökbefogadási ügyben keresik, de ki nem ijed meg egy gyámhivatali idézéstől. Nem csoda, hogy nagyon sokan elutasítják, 10-ből nyolc megkeresés nem sikeres, nemcsak amiatt, mert az idézéstől megijedtek, hanem nem találják őket, eltűntek, meghaltak. Ha sikeres, akkor se mindig hajlandóak a kapcsolatra. Sokszor nem mondják el a fiatalnak a hivatalban, hogy ha sikertelen a megkeresés, elutasítja a vér szerinti szülő, hogy beadhat-e újabb kérelmet és mennyi idő múlva. Ha csak az anyát kereste, később beadhat-e új kérelmet az apa vagy a testvérek felkutatására. A tájékoztatás is sokszor hiányos. Hallottuk felnőtt örökbefogadottól, hogy ha hirtelen megijed a vér szerinti szülő, és először elutasítja, akkor lezárják az aktát, és másnap hiába megy vissza, hogy mégis vállalná a kapcsolatfelvételt, akkor elutasítja az ügyintéző, mert már lezárta az aktát, és nem fogja megtudni az örökbefogadott, hogy a szülő mégis találkozna vele. Nincs sem pszichológiai tanácsadás, sem kísérés. Mi már többször jeleztük az egyesületben, hogy küldjék hozzánk a felnőtt fiatalt, szívesen segítünk felkészülni erre az útra, de a gyámhivatalok ebben nem partnerek. Read the rest of this entry

„Mindketten gyereket akartunk, de ki tudtuk mondani: az a legfontosabb, hogy együtt”

Általános

Egy pár útja az örökbefogadásig, és azon túl. Éva és István az Örökbe.hu virtuális rendezvényén mesélték el a történetüket, a beszélgetést Sulyok Eszter pszichológus és Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu gazdája vezette, a résztvevők is kérdeztek. Meddőségi kudarcok, inszeminációk, örökbefogadás, egy meglepetésbaba, majd sűrű élet négyesben. Mennyire viseli meg a meddőség a párkapcsolatot? Hogy lehet együtt, vagy egymást bevárva eljutni az örökbefogadásig? És milyen az élet ma, két kisgyerekkel?

Zsuzsa: Mutatkozzatok be, kérlek!

Éva: Éva vagyok, Vicq néven ismertek a blogról. Nyolcéves, újszülöttként örökbefogadott lányunk van, és utána egy besikerült meglepetésgyermek, aki most ötéves lesz, így vagyunk négyen egy boldog család.

István: István vagyok, én vagyok a negyedik, sofőr, háziúr…

Zsuzsa: Mióta vagytok együtt? Mi élt a fejetekben a gyerekvállalásról az elején?

István: 11 éve vagyunk házasok, 13 éve együtt. Az elején úgy képzeltük, hogy majd jönnek, aztán csak vártunk, elkezdtünk gondolkodni…

Éva: Nekem voltak ismert hormonális problémáim, így már az elején jártunk a nőgyógyásznál. Mikor megbeszéltük, hogy lassan jöhetne, előtte én már voltam az orvosnál, de ő azt mondta, hogy lehet próbálkozni, de azért elindított egy kivizsgálást, hogy miért rendszertelen a ciklusom. Mindkettőnknek volt előtörténete, és abból sejteni lehetett, hogy ez nem fáklyásmenet lesz. Hamar elkezdtünk gondolkodni, hogy lehet segíteni kicsit a sorsnak.

Eszter: Sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy mennek neki, hogy az orvos megnyugtatja őket: majd megoldjuk, lehet, hogy nehéz lesz, de az elején kevés emberben merül fel az örökbefogadás. Ez hogy volt bennetek?

Éva: Én is azt hittem, hogy ez a „megoldjuk” kategória, majd az orvos felír gyógyszert, néz hormonlabort, de akkor nem volt okunk feltételezni, hogy ez ennél bonyolultabb lesz. Attól még, hogy nehezített a pálya, viszonylag sima ügy lesz, gondoltuk. A nőgyógyász se nyomult rá, mi se, hogy itt hősiesen kéne küzdeni. Az örökbefogadás gondolata meg fel se merült, akkor kezdtünk a házasság gondolatánál tartani.

Zsuzsa: Volt idő, mikor elkezdtetek rástresszelni a dologra?

István: Persze, megvoltak a sírós éjszakák. Elkerültünk Tapolcára a meddőségi központra. Belépsz, tömve van a fal babák fotóival, neked meg nem sikerül. Mint mikor egy életfogytosnak mutogatod a világ legszebb tájait. Aztán kifogtunk egy dokit, aki az orvos nejemnek kezdte magyarázni az inszemináció lényegét. Az egésznek volt egy olyan hangulata: akarja, nem akarja, döntsön! Neki menni kell, jön a következő paciens. Nyomás volt rajtunk, egyfelől a francba kívántuk az egészet, másfelől az eredményt meg akartuk, nem szabad feladni. Mindkettőnknek kemény volt odajárni, a sikertelenséget elviselni. Az elején mi megbeszéltük, hogy kizárólag inszemináció lesz, lombikot mi nem akartunk, mert az a természet megerőszakolása.

Eszter: Ebben egyetértés volt köztetek? Read the rest of this entry

Szeptember 16.: Örökbefogadás és nagycsalád

Általános

Milyen 3-4 gyereket nevelni úgy, hogy örökbefogadott is van köztük? Mennyi figyelem jut egy nagycsaládban egy örökbefogadott gyerekre? Egyáltalán, van esély egy harmadik, negyedik vagy ötödik gyerek örökbefogadására? Hogy lehet több testvér közé beilleszteni egy traumatizált gyereket? Bár sok örökbefogadó csak 1-2 gyerekig jut el, szép számmal akadnak sokgyerekes örökbefogadók is. A következő virtuális rendezvények az örökbefogadás és nagycsalád témáját járjuk körül. És persze azzal foglalkozunk, ami titeket érdekel!

Mikor: szeptember 16-án, szerdán 17:30-kor – a szokásos Örökbe.hu virtuális időpontban.

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, maga is háromgyerekes anya.

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot.

Kinek: bárki jöhet!

Hogyan: Jelentkezzetek a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, és küldöm a Zoom-linket.

Belépődíj nincs, de ha teheted, támogasd az Örökbe.hu blogot egy mozijegy árával.

Várható időtartam: két óra (de lehet előbb elmenni, megértjük, ha a gyerekeddel teendő van közben).

Ha mégsem tudsz részt venni, szólj, hogy ne várjunk hiába.

Következő rendezvények:

2020. szeptember 30. Örökbefogadott baba szoptatása.

Nem cserélek senkivel

Általános

Szubjektív visszatekintés utunkra az örökbefogadásig és azóta.

(mondatok)

2008. És nálatok baba? – érdeklődik egy ismerős. Válasz nélkül hagyom. Ködösíteni nem akarok, az igazat meg nincs kedvem elmesélni. Már egy éve gyereket szeretnénk a férjemmel, ami nagyon hosszú időnek tűnik. Végre megfogant a baba, de a második ultrahangvizsgálatra el is halt. Holnap megyek a kórházba. Elszomorodunk, de a hangulat inkább reménykedő, mert eszerint tudunk mi gyereket csinálni, legközelebb biztos sikerül.

2009. Minden rendben van a magzattal, anyuka! Ismét terhes vagyok, de ez a mondat egyszer sem hangzik el az orvosi vizsgálatokon, pedig nagyon szeretném. Először ikreket várok, de az egyik magzat hamar elhal, aztán gondok vannak a felszívódással, majd hol a magzatvíz túl sok, hol az AFP magas, minden vizsgálatról leforrázva kullogok haza. A gyereknek nagyon örülünk, a neme végig homályban marad, de lánynak érzem, s úgy képzelem, vidám, kiegyensúlyozott gyerek lesz, aki szeret hintázni. A terhességen jó lenne már túl lenni. Ez a vágyam gyorsan teljesül, a hetedik hónap végén nagy vérzés miatt idő előtt világra segítik a kislányomat.

Öröm és rémület jár át egyszerre – milyen kilátásai vannak egy másfél kilós bébinek, aki csak 30 hetet töltött az anyaméhben a javasolt 40-ből? Egy hónapot a kórházban marad a kicsi, és csupa jó hírt kapunk. Tudok örülni annak, hogy ma megint kicsit többet evett, hogy ma sem lett baja, hogy már kézbe vehetem. A tizedik napon a barátságtalan koraszülött-intenzív osztályról áthelyezik a sima koraszülöttosztályra, mint osztályelsőt. Napjaimat az alagsori tejkonyhán töltöm egy csapat félmeztelen nő között, akik tejet fejnek a babáiknak. Végre hazamegyünk, épp gyermeknapon. Szép időszak kezdődik, a lányom egyre nő és okosodik. Fejlesztésekre szükség van, csecsemőkorától nyolcéves koráig hordjuk, de a lényeg, hogy nagy baj nincs. A gyermek első szava egyévesen: hintapalinta.

2010. Ilyet még nem láttam – ezt sajnos a szülészorvosom mondja, mikor magamhoz térek a műtétből, és minden testrészemből csövek lógnak ki. Pedig ő már látott ezt-azt. Nem értük be egy gyerekkel, bátran nekifutottunk egy újabb terhességnek, ami megint kudarcosan végződött. Előbb egy repülőjáraton kezdtem elvetélni, ahol is egyedül utaztam a nyolchónapos lányommal, és nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Ezt még kibírta a magzat, és pár héttel később kórházban adtam elő egy újabb életveszélyes vetélést, majdnem elvéreztem, az orvosok lélekjelenlétének köszönhetően sikerült valahogy megmenteni az életemet. Nem adom fe-he-hel – dudorászom az intenzív osztályon, mihelyst kihúzzák a csövet a számból. Belengetik, hogy kiveszik a méhemet, bennem teljes bizonyosság van, hogy akkor is lesz még gyerekünk, merthogy örökbe fogadunk. De aztán mégse veszik ki. Így további – utólag tekintve esélytelen – próbálkozásokra nyílik tér. Mi gyereket akarunk, még, ennyire könnyen nem fogjuk feladni. Ha az ember majdnem meghalt, az szemléletformáló trauma, de a sok gyerek utáni vágy ennél mélyebben gyökerezik, valahol a gyerekkor táján, ott, ahol az én sarjadt ki a földből. Mindenesetre a műtét után pár hónapig még csodálatosak a színek és a fények, de utána ugyanaz az ember leszek, aki előtte. Read the rest of this entry

Nemzetközi örökbefogadások

Általános

Ma azon gyerekek adatait részletezem, akik Magyarországon nem találnak szülőkre, és ezért külföldön élő családok fogadják őket örökbe. A számok az Emberi Erőforrások Minisztériumától származnak, a nemzetközi örökbefogadásokat szervező Központi Hatóságtól, a Tegyesz nyílt napján elhangzott előadásból.

Az alapok: nemzetközi örökbefogadásnak az minősül, ha a gyerek más országba költözik az örökbefogadása után (függetlenül attól, hogy a szülők milyen állampolgárok). Külföldi örökbefogadókhoz csak a gyerekvédelmi rendszerben élő gyerekek kerülhetnek, titkos örökbefogadással, ha belföldön nem sikerült nekik családot találni.

2017-ben és 2018-ban a nemzetközi örökbefogadások száma – a hazaiakhoz hasonlóan – rekordot döntött Magyarországon, korábban mindig 100 és 200 között volt ez a szám. 2018-ban a kereken 1000 örökbefogadás negyedénél került más országba a gyerek.

Read the rest of this entry

„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Általános
„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Egy felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére együtt jöttek el beszélgetni egy Örökbe.hu rendezvényre 2017 novemberében. A lányok vér szerinti anyukája már adott interjút a blognak öt évvel ezelőtt, ő skizofrénia, zavaros magánéleti helyzetek és mozgásszervi betegség után döntött a legkisebb lánya örökbeadásáról. Érdemes alaposan áttanulmányozni ezt az írást a fejlemények megértéséhez: https://orokbe.hu/2014/04/03/sosem-tudtam-harcolni-magamert/ Kétszer, mert fontos lesz a mostanihoz. Az interjú óta az örökbeadott leány nagykorú lett, megkereste a vér szerinti családját, és pár hónap alatt nagyon szoros viszonya alakult ki a nővérével. A cikkben személyiségi jogi okokból Laura és Etelka álneveken szerepeltek, a találkozón vállalták saját nevüket. A többi szereplőnek meghagytam az álnevét. Nehéz visszaadni a sok nevetést, ami a nehéz történet ellenére elhangzott. Az olvasók és én kérdeztük a lányokat. Különleges beszélgetés, egy különleges egymásratalálásról. Egy történet, amit már három szemszögből ismerünk. A cikk végén az is kiderül, mi történt az elmúlt két évben a lányokkal.

Bemutatom Esztert és Zsófit. Eszter felnőtt örökbefogadott, Zsófi a vér szerinti nővére. Zsófit egy társaságból ismertem pár éve, és mikor elkezdtem a blogot, szólt, hogy az ő anyukája sok évvel ezelőtt örökbe adott egy gyereket és adna nekem interjút. Így készült ez a cikk, ami az első örökbeadóval készült interjú volt az Örökbe.hu-n. Azóta eltelt pár év, az örökbeadott leány előkerült és megkereste a családot, és hajlandó volt ő is eljönni és mesélni. Arra fogom kérni a két lányt, hogy párhuzamosan meséljék el a történetüket. Nyilván ez egy címke, hogy örökbefogadott, itt ül két ember, akik élik az életüket, rengeteg minden történik velük, ez egy szál, ami néha fontos, néha nem.

Zsófi: Ábrahám Zsófia Mau Palantír vagyok, az utóbbi néven szerepelek az interneten, 1987-ben születtem, most vagyok harminc éves. Programozóként dolgozom, emellett viszonylag rendszeresen írok, műfordítok. Van egy hétéves kislányom, akit az apjával felesben nevelünk. 

Eszter: Szabó Eszter Melitta vagyok, jelenleg az ELTE-n indológiát hallgatok, emellett nekem is megvan a reál vonal az életemben, néha eljátszom a gondolattal, hogy a jövőben majd elméleti matematikát is tanulok. Nekem most az egyetemi lét adja az életem gerincét. 1998-ban születtem, húszéves leszek.

Eszter és Zsófi

Rögtön a nevekkel kezdeném, az interjúban álneveket használtunk, amiket nagy gonddal együtt találtunk ki. Ott Zsófi Laura néven szerepelt, Esztert Etelkaként szerepeltettük.

Eszter: Az összesfüggésrendszerem középpontjában mindig az örökbeadás, örökbefogadás, örökbeadottság, örökbefogadottság kérdésköre állt.  A monogramom összeolvasva szem, ez életem legfontosabb motívuma. Az Eszter nevet anyánktól kaptam, nagymamánk után, a Melittát az örökbefogadó szüleim adták. Így a nevem tulajdonképpen hordozza az identitásom magját. 

Zsófi, nálad se egyszerű a helyzet, mert te Zsófi vagy, de ezt én több év ismeretség után tudtam meg. Miért hívatod magad Maunak? Read the rest of this entry