A mézeshetek

Avagy: amikor a gyerek az új családban eleinte gyanúsan jól viselkedik! A szakirodalom mézesheteknek nevezi ezt a jelenséget, sok örökbefogadó és nevelőszülő megtapasztalja a gyerek érkezésénél. Bár minden és mindenki idegen neki, a gyerek nagyon könnyen beilleszkedik, jól eszik, jól alszik. Kisebb babánál: nem is sír. Idősebb gyereknél: szót fogad, segít a házimunkában, ugyanaz érdekli, mint a szülőt. Nem minden gyereknél van ilyen időszak, ahol igen, ott jellemzően pár hétig tart. Ez a “demóverzió”. Mire a szülő épp megállapítaná, hogy milyen jól tud gyereket neveni, a gyerek “elromlik”. Lázadozni kezd, nem fogad szót, sír, dühöng, teszteli a szülő határait. A friss szülők ilyenkor néha kétségbeesnek: mi rontottuk el a gyereket? Eddig olyan jól ment minden!

Nem, nem ők rontották el. Ez egy szokásos jelenség. Az oka, hogy a gyerek eleinte meg akar felelni az új szülőknek, fél, hogy elhagyják, esetleg le van fagyva. Pár hét (vagy hónap) után, mikor már kicsit megmelegedett, meri kimutatni a valódi érzéseit, az átélt traumákat, és elkezdi immár tesztelni a szülőket: akkor is kellek, ha nem viselkedek az elvárásoknak megfelelően? Mi felnőttek sem ugyanúgy viselkedünk egy új munkahelyen, társaságban, mint pár hónap után…

A mézeshetek vége sokszor egybeesik a szülő nagy kifáradásával, aki az első hetekben szintén a legjobb arcát igyekezett mutatni, hogy kompenzálja a gyereket az addig elszenvedett traumákért, esetleg erőn felül kényeztette a gyereket. De ahol az első gyerek érkezik, ott hogy lőjék be, mennyi a fenntartható?

Ami segíthet: a szülő legyen vele tisztában, hogy ez egy normális szakasz az örökbefogadott gyerekeknél. Kell pihenőket, gyerekmentes időket beiktatni, amikor ki tudja fújni magát. Házaspárok tudják egymást váltani, egyedül örökbefogadóknak nehezebben megoldható, de érdemes. És az első hetekben, bármilyen csábító, ne legyünk házitündérek, nem kell ragyognia a lakásnak, nem kell ötfélét főzni. Jól fog jönni az az energia még később!

Nálatok voltak mézeshetek?

Ha örökbefogadásra várakozol, ajánlom a Finis csoportot, ahol a mézeshetekkel és az örökbefogadást követő más várható helyzetekkel is foglalkozunk. Legközelebb: 2022. április 28., május 5., 12., 19., mindig csütörtökön 18-20 óra között. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/finisben/

Január 12. A hazaérkezés után

Hogy teljenek az első hetek az örökbefogadás után?

Nyáron már egyszer beszélt nekünk Székely Zsuzsa pszichológus az ismerkedés menetéről és a nevelőszülő szerepéről a folyamatban. Most folytatjuk a megkezdett témát a következő időszakkal: mikor a szülők hazaviszik az otthonukba a kisgyereket. Arról fogunk beszélgetni:

  • mivel töltsük ki az egész napot?
  • mikor mutathatjuk be az új családtagot a rokonoknak?
  • meddig legyünk vele otthon?
  • mennyire térjünk el a nevelőszülőnél/intézetben megszokott szokásoktól?

Zsuzsa négy évtizedet dolgozott a gyerekvédelemben és sok barátkozást segített már. Előre is lehet küldeni kérdéseket.

Mikor: 2022. január 12-én 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Ki vállalja Rolit?

Csilla nevelőszülő, aki egy örökbeadásra váró kisfiú miatt aggódik. Ki fogadja el vajon a traumákkal érkező, dühöngésre hajlamos Rolit? Csilla vendégposztja.

Középkorú házaspár vagyunk, tizenöt éve dolgozunk nevelőszülőként. A családunkban már volt nevelőszülő, a nála élő gyerekek sok időt töltöttek nálunk, ezért vágtunk bele mi is. Úgy éreztük a férjemmel, mi is szívesen vigyáznánk, segítenénk, gondoskodnánk olyan gyerekekről, akik nem nevelkedhetnek a vér szerinti családjukban. Jelenleg öt gyerkőcöt nevelünk. A gyerekeink már felnőttek, nagyszülők vagyunk, egy kisvárosban élünk családi házban.

Tizenöt éves hivatásunk alatt eddig tíz gyerek örökbeadását segítettünk. Az első még nevelőszülőségünk elején történt, egy tündéri okos kisfiút gondoztunk egy családhoz. Volt bennem félelem, mint kiderült, nem alaptalanul. A 30. napon csörgött a telefonom és szólt az ügyintéző, menjek be, mert visszahozták. Azt gondolom, ott a szülők nem voltak felkészültek az örökbefogadásra, elvárták volna, hogy a kétéves gyerek egyedül szépen eljátsszon, míg az anyuka a másik szobában dolgozik. Három hónap múlva újra jött egy család, akik fantasztikus emberek, ők vitték haza a kicsit.

A többi örökbeadásunk fájdalmas és egyben csodálatos volt. Minden egyes alkalommal rengeteget tanultam a gyerekektől. A szülők is mind más és más emberek, volt köztük nagyon nyitott, nagyon zárkozott, volt olyan, aki attól félt, nem fogja őt úgy szeretni a gyerek, mint minket. (Tartják velünk a kapcsolatot és mindig elmondják: „imád minket”.) Volt, aki kért tanácsot, volt, aki nem. Minden egyes örökbeadás más és más, de a lényeg ugyanaz: eljön hozzánk egy házaspár és családként távoznak. Mivel tudták, hogy nekem szívügyem az örökbefogadás, a nevelt „állandó gyerekeim” mellé gyakran kaptam csecsemőket, akik várhatóan örökbe mennek.

Most Rolira is ez vár, de sok álmatlan éjszakám van miatta… Idén nyáron érkezett hozzánk 2,5 évesen, mi már a negyedik hely vagyunk neki, pár hónapot a vér szerinti anyával is élt, aki sajnos nem gondozta, sokszor magára hagyta, ezután került intézetbe, majd nevelőszülőhöz. Az anya egy darabig látogatta, majd ismét állapotos lett, így elmaradtak a kapcsolattartások, Rolit örökbeadhatóvá nyilvánították. A nevelőszülő viszont felmondott és kérte a nála nevelkedő gyerekek elhelyezését. Utólag azt gondolom, hogy nem bírt Rolival. Minket úgy hívtak, hogy vállaljuk-e pár hónapra, amíg örökbe nem adják. Egy alkalommal elmehettem barátkozni Rolival. Ottlétem alatt a nevelőszülő vér szerinti kisfia többször megütötte a picit. Nekem az nagyon rosszul esett, hogy nem szóltak rá.

Roli az első két hétben úgy viselkedett, mintha mindig nálunk lett volna. Mi nagyon megijedtünk, tudtuk, ez így nem normális. Később kiderült, a nevelőszülő sokszor hagyta napokra a mamánál. Két hét után a kisfiú viselkedése megváltozott: ordított, verekedett, harapott, sokszor 45-50 percig tombolt. Ilyenkor arra figyeltünk, nehogy kárt tegyen magában. Hanyatt vágta magát, közben rugdosott. Nem engedett magához, ha meg akartam ölelni, ütött, de ha eltávolodtam, az se volt jó. Nem tudott szeretni, nem értette, miért ölelgetjük. Kiabálta, hogy nem szeretem. Közben viszont nem lehetett magára hagyni, nélküle nem tudtam elmenni sehova. Eleinte nem volt hajlandó osztozkodni a többi gyerekkel, minden az övé kellett legyen, az összes figyelem is. Dühöngött, ha a napirendünk felborult, ha vendégek jöttek, de néha ok nélkül is. Ilyenkor röpül, ami a kezében van. Most már kb. 5 perc után megnyugszik. Megszakad a szívem, amikor nem tudom enyhíteni a fájdalmát. Hároméves, és már annyi veszteség érte, amit egy felnőtt is nehezen viselne.

Eleinte mindentől félt, ami új volt, nem tudtuk berakni senki autójába, csak az enyémbe. Ha mégis szükséges volt, tombolt addig, amíg fel nem hívtuk a páromat vagy a lányomat. Ők megnyugtatták, hogy jön haza.

Az első időszakban félt elaludni. Kitaláltam neki egy kis rituálét, altatáskor elmesélem neki a saját meséjét és megpuszilgatom a kezeit, lábát és a pofiját, mióta ezt csináljuk, azóta könnyebben elalszik. Most már jól alszik, 3 óra körül átjön hozzánk, bebújik közénk és alszik tovább. Szerencsére az étvágya is jó. Eleinte nem lehetett szeretgetni, most már ő bújik hozzánk. Az első hetekben nem fogadta el a szabályokat, most már ez is alakul. Egy hónapja sírt először, addig csak ordított. Szóval haladunk.

Fizikailag egészséges, a genetikai vizsgálaton mindent rendben találtak. Logopédus foglalkozik vele, mert a beszéde idegeneknek nehezen érthető, de szerintem az utóbbi időben sokat fejlődött.

Hogy mi segít? Nagyon nagy türelem, határozottság és a szeretett az, ami visz minket előre. Járok vele pszichológushoz, sokat olvasok a trauma kezeléséről, a tanácsadóm és más nevelőszülők is segítenek. Elvégeztem az 500 órás tanfolyamot is. Hamarosan lesz egy esetmegbeszélés, ahol a szakemberek (tanácsadó, pszichológus, gyám, az örökbefogadási csoport vezetője) és én átbeszéljük Roli ügyét. Egyfelől a tanácsadó is aggódik, hogy ki vállalja őt a gondjaival együtt. Másfelől, ha várunk, megy az ideje, már most is hároméves.

Nagyon támogatom az örökbeadását. Szüksége van egy végleges családra! De ő más, gyönyörű, okos gyermek, ha ránézel, egyből belopja magát a szívedbe, ugyanakkor nehéz eset, nagyon sok sérüléssel. Roma, de fehér bőrű gyerek. Félelmünk az, hogy az örökbe fogadni szándékozó család visszahozza és ezzel ismét traumát okoznak neki. Ahogy hallom, mostanában több ilyen eset is előfordult a hálózatunknál. Kevesen vannak felkészülve a csatákra. Ha ez megtörténik, lehet, egy év is kell, mire ismét minimálisra csökkennek a tünetei.

Most, a félelmeim dacára, készítem Rolit az örökbefogadásra. Az esti mesénkbe mindig belecsempészem, hogy egy néni és bácsi keresi őt, mert szeretnék, hogy ő legyen a gyerekük, de még nem találják, mert nagyon hosszú az út, amin jönnek. Kapcsolunk nekik lámpát, hogy minél könnyebben idetaláljanak. Egyelőre ennyit meséltem neki. Ha már lesz konkrét dátum, akkor intenzíven beszélünk (a korának megfelelően), eljátsszuk, hogy mi fog történni. Minden nappal kicsit többet.

Hogy milyen szülők kellenek Rolinak? Legyen hatalmas szívük. Legyenek kitartóak, határozottak, egy olyan pár, aki csapatként tud működni és támogatják egymást. Ha az egyik fél elfárad, a másik legyen mellette. Merjenek tanácsot, segítséget kérni. Ne legyen másik gyerekük, hisz Roli mellett nem lehet másra figyelni, de mégis jó lenne, ha lenne gyereknevelési tapasztalatuk. Abszurd, igaz?

De vajon van ilyen házaspár?

A neveket megváltoztattam, a képek nem a szereplőket ábrázolják. 

Július 7.: Az örökbefogadó és a nevelőszülő kapcsolata

Aki újszülöttnél idősebb gyermeket fogad örökbe, az a hazai rendszerben legtöbbször nevelőcsaládtól hozza el. A következő beszélgetés témája az örökbefogadó és a nevelőszülő kapcsolata lesz, Székely Zsuzsa pszichológus segítségével fogunk beszélgetni. Amikről szó lesz:

  • mi a nevelőszülő feladata a barátkozásban, hogy segítheti az örökbefogadást?
  • mit tehet az örökbefogadó, ha az együttműködés nem zökkenőmentes?
  • később hogy ápoljuk a gyermekben a nevelőszülő emlékét?
  • visszalátogassunk a nevelőszülőhöz? Mikor?

Természetesen a jelenlevők is kérdezhetnek. 

Mikor: 2021. július 7-én szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Bemutatkozó album

Egy jó módszer, hogy a kisgyerekhez közelebb hozzuk a leendő örökbefogadó családot. A bemutatkozó album nem azonos az élettörténeti könyvvel, ezt a barátkozás elején adják oda a gyereknek a szülőjelöltek. Segít, hogy a kicsi el tudja képzelni, milyen lakásba kerül majd, milyen élet vár rá, ne a teljes ismeretlenbe induljon.

Mit tartalmazzon az album?

  • fotókat az örökbefogadó szülőkről
  • testvérekről, nagyszülőkről
  • a lakás, a kert, a gyerekszoba
  • esetleg a közeli játszótér vagy a leendő óvoda, iskola
  • és a házi kedvencek, esetleg a családi hobbik, időtöltések képeit.

Kis alakú, laminált, a gyerek által könnyen lapozgatható kötetkére gondoljatok, lehet beragasztani a képeket, vagy digitálisan elkészíteni, rajzolni, ahogy jólesik. Mikor van értelme ilyet készíteni?

  • ha kicsit nagyobb gyerekkel ismerkedtek (egy másfél-kétéves már szívesen nézegeti)
  • ha hosszabb barátkozásra lehet számítani, vagy valamilyen akadály miatt szünet áll be, vagy csak később lehet elkezdeni
  • országos listás barátkozásnál, mikor nem lesz mód hazaugrani és megmutatni a lakást
  • ha a nevelőszülő nehezen beszél a gyereknek az örökbefogadásról, ez az album alkalmat teremthet.

Amerikai bemutatkozó albumok

Viszont csak akkor adjátok oda a gyereknek, ha már biztos az örökbefogadási szándék. Nemzetközi örökbefogadók gyakran küldenek ide előre albumot a magyar gyerekeknek, akik nagyon szeretik. Ha valaki idősebb gyereket is elfogadna, előre is elkészítheti, aztán, ha mégis újszülött érkezik, akkor majd kétéves korában megmutatjátok, a gyerek örülni fog, hogy ennyire vártátok őt.

Ha pedig már megjött a kicsi, ne feledjétek az élettörténeti albumot!

Szerelem első látásra?

Tévhit: “Az örökbefogadásra váró szülő a gyereket először megpillantva azonnal elsöprő érzelmeket él át, rögtön a gyerek anyjának, apjának érzi magát és biztos benne, hogy ők egymásnak lettek teremtve.”

Na, ez nem mindig van így. Ma ezt a hiedelmet próbálom rendbe tenni. Egyfelől adott a gyerekre régóta vágyó pár vagy egyedülálló ember, a másik oldalon meg egy idegen kisgyerek. Lehet, hogy a kórházban látják és újszülött, vagy épp a nevelőszülőnél, ahol a kisgyerek úgy viselkedik, mint a saját családjával, jó esetben. És most kell eldönteni, hogy akarják-e folytatni az ismerkedést vele. Mit kéne érezni?

A “szerelem első látásra” mítosz. Kártékony mítosz. Nem mindenki érzi ezt, a sikeresen örökbefogadók közül sem. Sőt: aki maga szül, az az anya sem feltétlenül érez azonnal mély anyai érzelmeket, lehet, hogy csak egy ráncos újszülöttet lát és épp hullafáradt. Ezen ok miatt mégsem hagyják ott tömegesen a babákat a kórházban a nők, hanem bíznak benne, hogy kialakul az érzés. Kialakul. “Én még nem vagyok anya, én csak szültem egy gyereket” – mondta egy ismerősöm pár nappal a szülés után. A szülői érzések folyamatosan fejlődnek, ahogy alakul a kapcsolat. Nekem a legidősebb gyerekem tízéves, és másképp, mélyebben szeretem őt, mint egynapos vagy egy hónapos korában, hisz sokkal több élmény köt össze minket. Azt sem szabad elvárni, hogy a gyerek különösebb ragaszkodást mutasson egy először látott idegen felé, normálisan cseperedő bébi a nevelőszülőhöz, gondozóhoz kötődik. Ismétlem: idegen gyerek és idegen felnőttek találkoznak. Új helyzet, amiben valamennyi félelem is teljesen normális.

Ha persze elsőre nagyon szimpatikus a gyerek, ha hazavinnék a szülők, és nem derül ki semmi kizáró körülmény, akkor egyszerű a helyzet, igent mondanak, és elindítják a barátkozást.

Vannak viszont olyan helyzetek, amikor indokolt lehet nem-et mondani: olvasásának folytatása

Gyermekotthonból örökbe fogadni

Bár a törvény szerint 12 év alatti gyermek már csak nevelőszülőnél élhet, a gyakorlatban még mindig nem sikerült az összes kisgyereket családba tenni. Így az örökbefogadók egy része is intézetből viszi haza a babát vagy kisebb-nagyobb gyereket. A megelőző években évi 40-60 gyerek került intézetből örökbefogadókhoz, 2016-ban 140. Akkor kerül otthonba egy gyerek, ha az adott megyében nincs elég nevelőszülő, vagy az egészségi állapota olyan, hogy nem vállalják őt. Ma három olvasó osztja meg a tapasztalatait, akik mind csecsemőotthonból vittek haza kisgyereket.

Rlupin72 egy vidéki megyében ismerkedett a 27 hónapos, egészségi gondokkal küzdő Esztivel.

Milyen volt az intézet?

A ház maga egy régi, lepukkant, szocreál panelépület egy hatalmas, gyönyörű, és teljességgel kihasználatlan parkban. Az intézet egy többprofilú szociális-egészségügyi intézmény része. A gyermekotthonból már csak egy szobát használnak, amelyet tíz rácsos kiságy és egy járóka foglal el, szóval irdatlanul szűk a hely. A szoba kialakítása hangulatos volt, mesefigurák a falon, fa bútorzat, szőnyeg.

Hogy éltek a gyerekek?

A Pikler-módszert az intézetben hírből sem ismerik; a tíz gyerekre egy gondozó jutott éjjel-nappal. 2015 tavaszán Eszti volt a maga 27 hónapjával a legidősebb gyerek; viszont legalább öt félévesnél fiatalabb baba is lakott a szobában. Eszti ennek megfelelően nem kapott sem darabos gyümölcsöt, sem darabos ételt. Kizárólag folyékony és pépes táplálékot kapott, mint a többiek; rácsos ágyban aludt, pelenkázták – annak ellenére, hogy a felszereltség lehetőséget adott volna arra, hogy kiságyban aludjon, kisasztalnál, kisszéken ülve, önállóan próbálkozhasson enni, bilire szokhasson.

Az intézmény bezárás előtt állt, így a gyerekeknek éppen csak a fizikális életben tartására jutott idő és energia. Az orvosi ellátás meglétére odafigyelnek, de minőségére már nem. Eszti szemészorvosának, aki a kancsal szemét operálta, arra már “nem volt ideje”, hogy észrevegye: a gyerek szemére 6-os dioptriájú lencse kellene. A gyerekek valamennyien jelentősen hospitalizáltak, érzelmileg-mentálisan elhanyagoltak. Tisztázás – reggeli – délelőtti szabad “játék” – tisztázás – ebéd – alvás – tisztázás – uzsonna – délutáni “játék” – tisztázás – etetés – alvás darálója zajlik minden nap, szinte semmi változatossággal. Fürdetés minden másnap.

Eszti nem tanult meg kúszni-mászni sem rendesen, nemhogy beszélni; pedig ő még valamilyen fejlesztést is kapott hetente kétszer. Az udvaron szerintem életében nem járt, pedig még játszótér is van fajátékokkal, és kicsiknek való medence is, szép nagy fák árnyékában.

Hogy zajlott a barátkozás?

A barátkozás szokott menetrend szerint zajlik; az ottani Tegyesz szerint bevált, hatékony és gyors. Valóban az. Az “igen” után egy egyeztetett hétfőn leutazik az örökbe fogadni kívánó pár, kivesz szépen valamilyen szállást magának a saját pénzéből, aztán minden reggel 9 órakor beballag az intézetbe, ahol a Tegyesz munkatársai várják.

9-12, valamint 15-18 óra között lehettünk Esztivel hétfőtől csütörtökig. Minden nap egyre több gondozási műveletet (tisztázás, öltöztetés, etetés, fürdetés) vettünk át a gondozóktól; csütörtök reggel már a reggelit is tőlünk kapta. Péntek reggel 9-re a gyámhivatalba mentünk a papírokat elintézni (a gyerek meg kétségbeesett zavarodottságában ordított az intézetben, mert nem értette, mi történik vele), majd vissza az intézetbe, ebédeltetés, és irány haza. Ennyi. De bármilyen hihetetlen, tényleg működik. Talán a nem túl rózsás körülmények miatt a gyerekek is ösztönösen mielőbb szabadulni akarnak… olvasásának folytatása

“Minden megszakadó kapcsolat azt erősíti a gyerekben, hogy ne merjen bízni”

Bátki Anna pszichológussal a kötődés kialakulásáról, építéséről beszélgettem. Örökbefogadó szülőknek ez nagyon fontos téma, a cikkből itt két idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.Bítki-Anna

Néha megijednek az örökbefogadók, ha azt írja a szakvélemény, hogy a gyerek nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.

Ha van egy erős érzelmi kapcsolat a nevelőszülővel, az inkább jó jel, emiatt nem érdemes abbahagyni a barátkozást. Fontos, hogy a gyerek igényeire szabjuk a barátkozást. Ha szeretném, hogy majd hozzám is kötődjön, akkor a szülői érzékenység lesz a kulcs, empatikusnak kell lenni. Ha a gyereknek ez nehéz, akkor inkább több időt kell tölteni a barátkozással.

Néha előfordul, hogy az örökbefogadók már két hete ott ülnek a nevelőcsaládnál és nem halad a dolog, a gyerek még mindig sír, ha kimegy a nevelőanya a szobából. Van, hogy olyan tanácsot kapnak a szülők ilyenkor, hogy ültessék be a gyereket az autóba, vigyék el akár erővel is egy kirándulásra, ha sír, majd abbahagyja.

Tőlem idegen, hogy akkor is vigyük a gyereket, ha sír, ezt én senkivel nem csinálnám. Akkor rövidebb időket töltenék együtt, menjünk ki együtt a játszótérre és tíz percre menjen el a nevelőszülő. Több évtizedes kapcsolatot alapozunk meg, szánjunk rá kicsit több időt. Sok minden lehet a háttérben, lehet, hogy korábban, a vér szerinti családjában bántották a gyereket, azért bizalmatlan. Éljük bele magunkat a gyerek helyzetébe ilyenkor, ne felnőtt aggyal gondolkodjunk, hanem igyekezzünk, hogy számára a legkevesebb sérüléssel csináljuk végig a barátkozást.

Látsz tipikus örökbefogadói hibákat?

Hát, talán nem hibáknak nevezném ezeket, de valóban vannak olyan viselkedésminták, amik jellemzőbbek az örökbefogadó szülőkre. Gyakran előfordul, hogy saját bizonytalansága vagy szorongása miatt nehezen fegyelmez, nem tart határokat, vagy mindent meg akar adni a gyereknek, és úgy érzi, nagyon rövid idő alatt neki kell pótolni a korábban elszenvedett hiányokat. Sokan érzik úgy, hogy nekik ki kell érdemelni a gyerekük szeretetét, nagyon törik magukat, mert nem bíznak benne, hogy a gyerekük úgyis kötődik majd hozzájuk, kialakul és tartós lesz a szeretetteli, jó szülő-gyerek kapcsolat. Nagyon jellemző a félelem az örökbefogadás témájától, ennek az elkerülése vagy épp túlhangsúlyozása, ami nem szerencsés. Tehát van, aki tudja, hogy fontos erről beszélni, vagy épp őt magát foglalkoztatja a dolog, és folyton beszél az örökbefogadásról, de nem érzékeny arra, mikor terheli ezzel túl a gyereket, mikor érzi esetleg úgy a gyerek, hogy a téma folytonos emlegetése épp azt jelenti, hogy ő nem is tartozik valójában a családba. Tehát ilyenkor a szülő nem a gyerek valós igényeire reagál. A vér szerinti szülőkről sokan nem tudnak tiszteletteljesen, elfogadóan beszélni, ami pedig a gyerek elemi érdeke lenne. Nagy és időnként irreális elvárások lehetnek a szülőkben arra vonatkozóan, hogy a gyerek hogyan kötődjön, és nem veszik figyelembe, hogy a gyerek mit hoz magával ebbe a kapcsolatba. De persze a vér szerinti szülőkre is jellemző sokszor, hogy nem azt tartják tiszteletben és fogadják el, milyen is valójában a gyerekük.

Az interjú első része itt olvasható: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-orokbefogadas/

A második rész: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-2/

Gyakori kérdések a juttatásokról

Ma tipikus és ritkább kérdéseket szedtem össze az örökbefogadott gyerek után járó juttatásokkal és szabadsággal kapcsolatban. Angéla volt a szakmai lektor.

  1. Mikortól jár a gyes, gyed stb.? A hazavitel napjától vagy a tényleges örökbefogadástól? Minden ilyen juttatás a kihelyezés napjától jár, azaz attól a naptól, hogy hazaviszed a gyereket.
  2. Mi jár a barátkozás idejére? Sajnos semmi. Ezt az időszakot szabadsággal (fizetés nélküli szabadsággal, a munkáltató jóindulatával) oldják meg az örökbefogadók. Frissítés: 2020. szeptember 1-től jár tíz nap szabadság a barátkozás idejére!
  3. Kirúghat a munkaadóm a barátkozás alatt? Igen, a barátkozás alatt nincs munkajogi védettség. Ha hazavitted a gyereket, és gyermekgondozás céljából fizetés nélküli szabadságot (vagy szülési szabadságot) veszel igénybe, onnantól védett vagy.childrens-shoe-1728295_1920
  4. Mi jár, ha kétévesnél idősebb gyereket fogadok örökbe? Sajnos csak a gyes, havi 25 ezer forint, a gyerek hároméves koráig, (és persze a családi pótlék). Ha háromévesnél is idősebb a gyerek, akkor fél év örökbefogadói gyes jár, szintén havi 25 ezer forint. Frissítés: 2020-tól jár a gyeddel azonos összegű örökbefogadói díj 168 napra. 
  5. olvasásának folytatása

Amire nem számítottam

Vendégposzt. Olvasónk, Bombanyu egy kétéves kisfiút fogadott örökbe, s otthon az első időszakban több meglepetéssel szembesült. Miért üti Gergő az anyukáját? Miért nem ad ki hangot az ébredés után? És miért nem jó ötlet alvásidőben szuperanyaként ragyogóra takarítani a lakást? Bombanyu naplójából idézek, a helyzetek más örökbefogadónak is ismerősek lehetnek.

Amivel meglepett Gergő

Az örökbefogadott gyerekek hozhatnak magukkal olyan viselkedéseket, amelyek sokszor már csak élesben derülnek ki. Bár nyilván nem változtat ez semmit az érzéseinken Gergő iránt, de nekem párszor kihagyott a szívem néhány dobbanást…

  1. Jaktálás

Egyszer régen láttam az állatkertben, hogy a jegesmedve előre-hátra himbálja magát. Gyerekfejjel is éreztem, hogy ez valami nagyon szörnyűséges dolog lehet, azóta nem járok állatkertbe. Megutáltam. A jaktálás magyarul önringatás. Amikor egy kisgyerek senkitől nem várhat vigaszt, akkor saját magát vigasztalja, ahogy tudja. Gergő a nevelőszülői házban csinálta ezt sokszor, játék közben, ha meghallotta a földszintről felszűrődő hangokat, leült W-ülésben a lépcsőt lezáró kerítés elé, ahonnan nem látta, csak hallotta a nevelőszülőket és előre-hátra hintáztatta magát… Mikor először láttam, fogalmam sem volt, hogy mit csinál, csak összenéztünk Ferivel és próbáltuk elterelni a figyelmét. Beszéltünk szakemberrel: ez tipikusan az érzelmileg elhanyagolt gyerekekre jellemző, a nevelőotthonokban gyakori. Jó hír, hogy bár a nevelőszülői házban nagyon sokszor jaktált, azóta, mióta elhoztuk, teljesen leszokott róla. Rossz hír, hogy vélhetően stresszes szituban újra elkezd jaktálni, önkéntelenül is.

  1. Katatón állapot ébredéskor

Ilyet remélem, hogy én sem fogok többet látni és mindenkinek kívánom, hogy ezt elkerülje. Mikor először tapasztaltuk, tényleg azt hittem, hogy megáll a szívem…

Amikor hozzánk került Gergő, nem tudtuk pontosan, hogy mikor ébred, mert soha szóval, hanggal, kiabálással nem jelezte, hogy már ébren van. (Ennek az okát is csak feltételezzük: hiába kiabált, jelezte, nem ment be hozzá senki.) Így hát eleinte sűrűn bejártunk hozzá reggel és figyeltük. És egyszer csak eljött az időpont, amikor már felébredt. Legalábbis nyitva volt a szeme. Mozdulatlanul, tónustalanul, élettelenül feküdt, mint egy rongycsomó. Csak onnan tudtuk, hogy él, hogy mozgott a mellkasa. Nem reagált semmire, se a beszédünkre, sem a simogatásunkra. Kiemelni sem tudtuk az ágyból, mert olyan volt, mint a zacskós tej, csak 11 kilósban. Így eltelt mondjuk 5 perc, addig csak ültünk az ágya mellett, simogattuk, beszéltünk hozzá, és bíztunk abban, hogy egyszer csak életre eszmél. És igen, 5 perc elteltével felült, mintha mi sem történt volna, indulhatott a nap. Ezt az első hónapban 3-4 naponta tapasztaltuk. Most már a következők egyikével fogad minket reggelente: csipcsipcsókázik, vagy hangosan kiabálja, hogy nya, sze (anya, szeretlek, persze lehet, hogy valójában azt akarja mondani, hogy nyaralok szerdán), vagy őrületes hisztivel, aminek az okát még nem minden esetben tudom.

  1. Fej-beverés

Hát, ez is elég durva. Gergő úgy vezeti le a stresszt, hogy veri a fejét. Falba, földbe, néha engem próbál lefejelni. Amikor elhoztuk, hosszú haja volt elöl, takarta a homlokát. Már itthon voltunk, amikor észrevettük, hogy egy hatalmas, sárgás-lila púp éktelenkedik a homlokán. Jaj, szegényem, biztos elesett… Elég hamar tapasztaltuk, hogy nem. Ha nem tetszik neki valami, vagy türelmetlen, nem sikerül valamit megcsinálni, bármi baja van, akkor többször beleveri a fejét a legközelebb eső valamibe. Én ezt többféleképpen kezelem, ha kemény cuccba veri a fejét, odateszem a kezem, ha puhába, egyáltalán nem reagálok rá, és minden esetben megpróbálom elterelni a figyelmét. Az elején nagyon brutál módon csinálta, aztán egy teljes hónapra megfeledkezett erről az egészről, aztán sajnos visszatért, de sokkal finomabb módon, úgyhogy most már csak annyit mondok neki, hogy “Gergő, ugye tudod, hogy ezzel semmit nem érsz el”, általában egy “öklelés” után abbahagyja. olvasásának folytatása