környezet

Videó: örökbefogadás az óvodában

ÖrökbeHozzászólás

Az örökbefogadó szülők rengeteg izgalmas kérdéssel szembesülnek, mikor elkezdi az óvodát a gyerek. Egy Örökbe.hu rendezvény felvételét nézhetitek meg, ahol ezekről a kérdésekről beszélgetünk a meghívott szakemberekkel, Bátki Annával és Csávás Csillával. Anna klinikai szakpszichológus, családterapeuta, sokat foglalkozik az atipikus családformákkal, Csilla az Akadémiai Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusa, hallgatók képzésében is segít. Gyorsan előrebocsátom, hogy az általa felvázolt gyakorlat talán kissé idillinek tűnik, de ez az a szemlélet, amit érdemes keresnetek, ami felé törekedni kell.

A beszélgetésben többször hivatkozunk Bátki Anna cikkére a témában, ez itt olvasható: https://orokbe.hu/2021/11/04/orokbe-fogadott-gyerekek-az-ovodai-csoportban/

A beszélgetés 2022. február 16-án hangzott el. Összesen 105 perc. A szerkesztés Tischler Attila munkája. → olvasásának folytatása

Február 16.: Örökbefogadás az óvodában

ÖrökbeHozzászólás

Sokakat érintő témát boncolgatunk a következő szerdai rendezvényen: az örökbefogadás kezelése az óvodában. Olyan kérdésekről fogunk beszélgetni, mint: 

  • megmondjam az oviban, hogy örökbefogadott a gyerek?
  • és pontosan kinek és mit mondjunk? 
  • nem fogják emiatt kirekeszteni, csúfolni?
  • hogy kezelje az óvónő, ha egy gyerek örökbefogadott? Van ezzel külön teendő?
  • mit tegyen a pedagógus, ha a gyermek az oviban beszél az örökbefogadásáról? 

Vendégeink: Bátki Anna pszichológus és Csávás Csilla óvodapedagógus, aki a hallgatók gyakorlati képzésében is részt vesz. 

Mikor: 2022. február 16-án szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket.

→ olvasásának folytatása

Örökbe fogadott gyerekek az óvodai csoportban

Örökbe1 hozzászólás

Bátki Anna pszichológus tanulmánya. Hasznos írás nemcsak óvodapedagógusok, de más gyerekkel foglalkozó szakemberek számára is.

Manapság szinte elképzelhetetlen olyan óvodai csoport, amelynek tagjai között ne találkoznánk a hagyományos nukleáris (anya, apa, vér szerinti közös gyerek) modelltől eltérő családi háttérrel rendelkező gyermekkel – sőt, gyakran ezek a gyerekek vannak többségben! Mindennapi nevelői munkájuk gyakorlásakor a pedagógusoknak azért kell mindezt szem előtt tartaniuk és tudatosítaniuk, mert a gyermekek harmonikus fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hogy ne érezzék úgy, hogy ők nem férnek bele a hagyományos mintába, netán kívülállónak vagy kirekesztettnek kelljen tartaniuk magukat.

Tartalom

1. Problémafelvetés

2. Az örökbefogadás története

3. Mennyire értik meg az óvodáskorú gyerekek az örökbefogadást?

4. Milyen problémák jelentkezhetnek az örökbe fogadott gyerekeknél?

5. Élet a gyermekotthonban

6. Mit tehetnek a pedagógusok?

7. Hogyan beszéljünk, milyen nyelvet használjunk?

8. Kapcsolat a szülőkel

9. Könyvek az örökbefogadásról – gyerekeknek

1. Problémafelvetés

Napjainkban a pedagógusok egyre változatosabb gyerekpopulációkkal találkoznak a munkájuk során. Különböző etnikai és kulturális háttérrel rendelkező, illetve családi helyzetben lévő gyerekek járhatnak egyazon közösségbe. A sokféleségből adódó érzékenységek, nehézségek kezeléséhez, a gyerekek és a családok hatékony támogatásához – az érzelmi odafordulás mellett – elengedhetetlen az is, hogy a pedagógusok korszerű szakmai ismeretekkel rendelkezzenek az adott témában. Cikkünkben egy speciális családi háttérből, az örökbefogadásból fakadó esetleges nehézségeket járjuk körül.

Mielőtt azonban rátérnénk az örökbefogadás kérdéskörére, szükséges lehet annak a végiggondolása, hányféle családmodell is van jelen a mindennapjainkban:

  • vér szerinti anyával és apával élő gyerek (hagyományos családmodell)
  • nagyszülők által nevelt gyerek
  • egyedülálló szülővel élő gyerek
  • elvált szülők gyereke (esetleg a szülő új partnere, házastársa is velük él)
  • nevelőszülők által nevelt gyerek
  • örökbe fogadott gyerek
  • azonos nemű szülők által nevelt gyerek.

Nevelőszülőknél a gyerek átmenetileg vagy tartósan (felnőtt koráig) nevelkedik. A vér szerinti szülők továbbra is rendelkeznek a szülői jogaikkal, sok esetben tartják is a kapcsolatot a gyerekkel, a nevelőszülő jogilag nem lép a vér szerinti szülő helyébe, sőt fontos feladata, hogy segítse a gyerek és szülei kapcsolatának fenntartását, visszagondozza őt a családjába. Ha a körülmények úgy alakulnak, vagy ha a gyermek örökbe fogadhatóvá válik, akkor segítse a gyerek beilleszkedését az örökbe fogadó családba. A hivatásos nevelőszülők hivatásukként, fizetésért végzik ezt a munkát.

Ezzel szemben az örökbefogadás esetében megszakad a jogi kapcsolat a gyerek és vér szerinti szülei között, jogi szempontból az örökbe fogadott gyerek helyzete megegyezik egy vér szerinti gyerek helyzetével. De a gyereknek örökbefogadás esetén is joga van tudni a gyökereiről, a származásáról.

2. Az örökbefogadás története

Az örökbefogadás szokása a történelem kezdete óta létezik. A szülők halála vagy más, az utód felnevelését ellehetetlenítő probléma esetén rokonok, barátok, ismerősök vették magukhoz, nevelték fel a gyermeket, a jogrendszer beavatkozása nélkül. A formális örökbeadás intézménye, amely a szülői jogok átruházásával, valamint öröklési joggal jár, a babiloni idők óta ismert.

A XX. század közepére vált általánossá (Európában és az Egyesült Államokban) a zárt és titkos örökbefogadási nyilvántartás, amely a gyermeket volt hivatott védeni a törvénytelen fogantatás stigmájától. Az utóbbi évtizedekben ismét változófélben van a szokásrend: egyre többen választják a hagyományos titkos örökbefogadás helyett a nyílt örökbefogadást.

Manapság már csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy gyerek a szülő(k) halála miatt kerülne gyermekotthonba vagy örökbe fogadó szülőkhöz. Sokkal gyakoribb, hogy a nem kívánt terhességből születő gyermek nevelését vér szerinti szülei (különböző okok miatt) nem tudják vállalni. Társadalmunkban ugyanakkor egyre több gyerek kerül be a gyermekvédelmi ellátórendszerbe szociális problémákból (hajléktalanság, mélyszegénység) vagy a szülők saját pszichés és életvezetési problémáiból (alkohol- vagy kábítószer-függőség) adódó olyan helyzetek miatt, amelyekben nem biztosított a gyerekek egészséges testi-lelki fejlődése. Ezek a gyerekek egy idő után – és bizonyos szigorú feltételek teljesülése esetén – örökbe fogadhatóvá válnak.

A nevelői környezet, illetve a családi struktúra ilyen alapvető változásának az időpontja különböző lehet. Vannak gyerekek, akik csecsemő- vagy újszülöttkorban kerülnek örökbefogadó családjukhoz, mások idősebb korban, bántalmazó vagy elhanyagoló környezetből vagy csecsemőotthonból, illetve nevelőszülőktől. Mindebből jól látható, hogy nagy különbségek lehetnek a gyerekek között a tekintetben, hogy milyen traumákat, veszteségeket kellett átélniük, elszenvedniük. Ezek az egyedi eltérések természetesen egészen másfajta kihívások és nehézségek elé állíthatják mind a szülőket, mind a pedagógusokat.

Minden gyerek története, adottságai, nehézségei egyediek. De a lényeges eltérések ellenére vannak olyan tipikus sajátosságok és kérdések, amelyek szinte minden örökbe fogadott gyermeket és örökbe fogadó családot érintenek.

Az egyik legrégibb és legvitatottabb kérdés az, hogy megtudja-e a gyermek az örökbefogadás tényét, és ha igen, akkor melyik kor a legideálisabb erre. → olvasásának folytatása

„Mindketten gyereket akartunk, de ki tudtuk mondani: az a legfontosabb, hogy együtt”

ÖrökbeHozzászólás

Egy pár útja az örökbefogadásig, és azon túl. Éva és István az Örökbe.hu virtuális rendezvényén mesélték el a történetüket, a beszélgetést Sulyok Eszter pszichológus és Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu gazdája vezette, a résztvevők is kérdeztek. Meddőségi kudarcok, inszeminációk, örökbefogadás, egy meglepetésbaba, majd sűrű élet négyesben. Mennyire viseli meg a meddőség a párkapcsolatot? Hogy lehet együtt, vagy egymást bevárva eljutni az örökbefogadásig? És milyen az élet ma, két kisgyerekkel?

Zsuzsa: Mutatkozzatok be, kérlek!

Éva: Éva vagyok, Vicq néven ismertek a blogról. Nyolcéves, újszülöttként örökbefogadott lányunk van, és utána egy besikerült meglepetésgyermek, aki most ötéves lesz, így vagyunk négyen egy boldog család.

István: István vagyok, én vagyok a negyedik, sofőr, háziúr…

Zsuzsa: Mióta vagytok együtt? Mi élt a fejetekben a gyerekvállalásról az elején?

István: 11 éve vagyunk házasok, 13 éve együtt. Az elején úgy képzeltük, hogy majd jönnek, aztán csak vártunk, elkezdtünk gondolkodni…

Éva: Nekem voltak ismert hormonális problémáim, így már az elején jártunk a nőgyógyásznál. Mikor megbeszéltük, hogy lassan jöhetne, előtte én már voltam az orvosnál, de ő azt mondta, hogy lehet próbálkozni, de azért elindított egy kivizsgálást, hogy miért rendszertelen a ciklusom. Mindkettőnknek volt előtörténete, és abból sejteni lehetett, hogy ez nem fáklyásmenet lesz. Hamar elkezdtünk gondolkodni, hogy lehet segíteni kicsit a sorsnak.

Eszter: Sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy mennek neki, hogy az orvos megnyugtatja őket: majd megoldjuk, lehet, hogy nehéz lesz, de az elején kevés emberben merül fel az örökbefogadás. Ez hogy volt bennetek?

Éva: Én is azt hittem, hogy ez a „megoldjuk” kategória, majd az orvos felír gyógyszert, néz hormonlabort, de akkor nem volt okunk feltételezni, hogy ez ennél bonyolultabb lesz. Attól még, hogy nehezített a pálya, viszonylag sima ügy lesz, gondoltuk. A nőgyógyász se nyomult rá, mi se, hogy itt hősiesen kéne küzdeni. Az örökbefogadás gondolata meg fel se merült, akkor kezdtünk a házasság gondolatánál tartani.

Zsuzsa: Volt idő, mikor elkezdtetek rástresszelni a dologra?

István: Persze, megvoltak a sírós éjszakák. Elkerültünk Tapolcára a meddőségi központra. Belépsz, tömve van a fal babák fotóival, neked meg nem sikerül. Mint mikor egy életfogytosnak mutogatod a világ legszebb tájait. Aztán kifogtunk egy dokit, aki az orvos nejemnek kezdte magyarázni az inszemináció lényegét. Az egésznek volt egy olyan hangulata: akarja, nem akarja, döntsön! Neki menni kell, jön a következő paciens. Nyomás volt rajtunk, egyfelől a francba kívántuk az egészet, másfelől az eredményt meg akartuk, nem szabad feladni. Mindkettőnknek kemény volt odajárni, a sikertelenséget elviselni. Az elején mi megbeszéltük, hogy kizárólag inszemináció lesz, lombikot mi nem akartunk, mert az a természet megerőszakolása.

Eszter: Ebben egyetértés volt köztetek? → olvasásának folytatása

A kolléganőm örökbe fogadott egy gyereket, mit kérdezhetek tőle?

Örökbe20 hozzászólás

Egy tipikus kérdés a kívülállóktól: “A kolléganőm nemrég örökbe fogadott egy kisfiút. Mit mondhatok neki? Mit kérdezhetek tőle?”

Nem lesz végső válasz a kérdésre. Fordítsuk le egy hétköznapibb helyzetre a szitut. “A kolléganőmnek új pasija van. Mit kérdezhetek tőle?” Erre a bulváros kérdésre a felelet legalább négy dologtól függ:

  1. Te mennyire vagy nyitott vagy zárkózott, mennyire szoktál érdeklődni mások dolgai iránt.
  2. A kolléganő mennyire nyitott vagy zárkózott, szívesen beszél-e magáról.
  3. A köztetek levő viszony: csak köszöntök, vagy legjobb barátnők vagytok?
  4. A kolléganő és az új pasi közti viszony. Lehet, hogy egy futó kalandról nem számolna be, de az eljegyzéséről igen.

Hát, valahogy így van ez az örökbefogadással kapcsolatban is. Egyfelől magánügy, másfelől azért emberek szoktak a magánügyeikről is beszélni a közösségekben. Nehéz általánosságokat mondani, mert az örökbefogadók is nagyon különböznek. Van, aki nyitott, és mindenkinek szívesen meséli a történetet. Van, aki nem érez erre késztetést. Lehet, hogy a rendszer egészét szívesen elmagyarázza, de a saját gyereke érkezésének privát részleteit nem osztaná meg. Lehet, hogy sokat tud a rendszerről, lehet, hogy keveset, és az is előfordulhat, hogy most nincs kedve edukálni az emberiséget, vagy a héten már nyolcan megkérdezték tőle… Lehet, hogy valami miatt feszült, például még nem telt le a hat hét és egyelőre emiatt nem publikus a dolog. Lehet, hogy még maga is bizonytalan, nem alakultak ki rögtön az anyai érzései, nem dolgozta fel a meddőséget, vagy egy nehéz barátkozáson van túl, és küzdelmes az összeszokás. Lehet, hogy egész éjjel nem aludt…

→ olvasásának folytatása

„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Örökbe2 hozzászólás

Az örökbefogadás egyik velejárója, hogy a nagyszülők, távolabbi rokonok is részesévé válnak a gyermek érkezésének, miközben ők nem végeztek felkészítő tanfolyamot, sokszor idejét múlt nézetekkel, tévhitekkel vagy ellenérzésekkel bírnak az örökbefogadással kapcsolatban. Hogy lehet kezelni ezt a helyzetet? A Mózeskosár Egyesület pszichológusaival, Székely Zsuzsával és Dengyel Kingával beszélgettem, akik Örök Nagyi címen az örökbefogadásban érintett családtagoknak tartanak workshopot.

Hogy jött az Örök Nagyi hétvége ötlete?

Dengyel Kinga: Eredetileg egy egyetemi kurzusom dolgozatának készült a tréning terve, és immár harmadszor kerül megrendezésre a workshop. Az egyik Mózeskosár szülőklubon hallottam, hogy lenne igény a nagyszülőknek is valamilyen felkészítő tanfolyamra, mivel ők is tele vannak kérdésekkel, hitekkel-tévhitekkel, félelmekkel az örökbefogadással kapcsolatban. Innen jött az ötlet, hogy valami hasznosat csináljak, készítettem egy tréningtervet, elküldtem Zsuzsának, ő visszaírt,hogy mikor tartjuk meg. Az első workshopra öt örök nagyi jött el, várakozók is, és egy nagymamapáros, azaz egy leendő örökbefogadott gyermek két nagymamája. Ez is sokat adott a dologhoz, fantasztikusan sikerült a hétvége. Tavaly eljöttek párban is nagyszülők, tehát a nagypapák is. De ez nemcsak nagyszülőknek szól, bárki részt vehet, rokon, szomszéd, aki azt gondolja, számára fontos a téma, mert ott lesz a gyermek körül.

Székely Zsuzsa: Egy nagynéni is majdnem eljött.

Az interjúra készülve körbekérdeztem örökbefogadókat a bloghoz tartozó zárt csoportban, milyen ellenvetésekkel, előítéletekkel találkoztak a nagyszülőktől. Egy aranybánya gyűlt össze a válaszokból. Mindjárt idézek ezekből. Viszont rögtön beleütközünk a téma paradoxonába, hogy akik a leginkább ellenzik, azok nem fogják rászánni a pénzt egy tréningre, és egy hétvégét sem, ők nem hajlandóak elmenni egy kétórás találkozóra sem.

Dengyel Kinga: Azt látjuk, ezt nem lehet erőltetni. Egyébként a workshopra tényleg minden – leendő – nagyszülőt a gyermekeik küldtek.

Székely Zsuzsa: Ide azok a rokonok jönnek, akiknek a gyerekének tetszett a 40 órás örökbefogadói tanfolyam, sikerült velük kiépíteni a bizalmat, hisznek abban a megközelítésben, hogy az egész család hasonlóan gondolkodjon, ők tudták elküldeni a szüleiket. Magától ebben a fázisban nem talál meg egy ilyen eseményt egy rokon. Tehát a gyerekeik fizették ki.

Eszerint akik eljöttek, nem a legellenségesebbek voltak.

Székely Zsuzsa: Sőt, nagyon jól lehetett velük dolgozni, és már sokat tudtak a gyerekeiktől az örökbefogadásról. Amivel a tréningen kifejezetten foglalkozunk, és ez nem is kerül elő a felkészítő tanfolyamon, hogy mit tegyen a rokon, amikor az adott korú örökbefogadott gyerekkel együtt van.

Dengyel Kinga

Dengyel Kinga: A résztvevők tipikusan a nevelési forró helyzetekre kíváncsiak.

Székely Zsuzsa: Például ha a gyerek emlegeti a nevelőszülőt. Ebben a nagyszülők még nem tartottak ott, mint sok örökbefogadó szülő, hogy a gyerek élettörténetét egységében kell elképzelni. Ők azt szeretnék, hogy legyen egy vasfüggöny, ez egy új élet, ne is emlékezzen a gyerek a régire, nem kell visszalátogatni. Az ellenkezője elfogadásában kell őket segíteni. → olvasásának folytatása

Andikával sok a gond

Örökbe10 hozzászólás

Ha az óvoda nem boldogul a frissen örökbefogadott gyerekkel… Vendégposzt. Olvasónk egy budapesti, zöldövezeti oviban csípte el és jegyezte le a konfliktust.

Szülő A: „Hallottad? Az egyik kislány örökbefogadott a csoportban. Állítólag a szülőknek már pici korában kiajánlották, de valami húzódott az örökbefogadása körül, így csak most augusztusban hozhatták haza. Nem tudom, melyik kislány lehet, csak annyit, hogy eddig intézetben volt végig. Pár hete költözött hozzájuk.”

Szülő B: „És rögtön hozzák oviba? Hiszen legalább 2-3 évig várhattak rá, és nem tudnak egy pici időt vele tölteni az összerázódás miatt?”

Óvónénik: „Andika az első minden reggel és őt is viszik el az utolsók között. Kértük a szülőket a fokozatosságra, ahogy a legtöbb kiscsoportosnál. Javasoltuk, hogy az első időszakban csak délelőtt pár órára hozzák, majd ebéd után vigyék el még pár hétig. Hát, nem sikerül velük a kommunikáció úgy, ahogy szeretnénk. Andika minden délután hisztirohamot kap, nem akar hazamenni, csak kapaszkodik belénk. Nem tudjuk, hogy kezeljük, pedig próbáljuk. A szülők dühösek. Szeretnénk elmondani a problémákat, közös nevelési vonalat kialakítani, de csak kritikának veszik, kikapják a kezünkből és futnak is haza. Sokszor napközben is, ha bármi nem úgy alakul, ahogy Andika szeretné, elmondja, hogy visszamegy az otthonba és nem érdekli, hogy ott soha nem kapott csokit. Ilyenkor mondogatjuk, hogy miért menne, neki már itt vagyunk, itt a családja. Erre sírva fakad. Pedig egy hihetetlen okos kislány, tele szeretettel, csak nagyon hevesen fejezi ki.”

Szülő C: „Na, mit szólsz? Te is ki vagy borulva? Leventét megharapta a fenekén. Meg el is lökte. Levente sír reggelente, hogy fél Andikától. Nem érdekel, hogy az óvónő hogy kezeli, ma reggel beküldtem a férjem. Oda is nyomta az öltözőben a falhoz, amikor senki se látta és mondta neki, hogy ha még egyszer hozzáér Levihez, jól ellátjuk a baját. Szerinted Andika cigány? Nem furák a szülei? Ezeket kár kihozni, sosem lesz belőlük igazi ember. Volt egy rokonunk, ő is hozott ki egy gyereket, mondjuk az idősebb volt, de bármilyen jó volt vele, nem tudta a vért vízzé változtatni.”

Óvónénik: „Hát, látja, Anyuka, hiába hívtuk össze a rendkívüli szülőit, hogy megvitassuk, hogyan tudunk nekik segíteni, milyen az élet a csoportban, Andika szülei, de Levi szülei se jöttek el. Sajnos sok a konfliktus. A múltkor a gyerekek körbevették, amikor dobálta a játékokat, félelmetes volt. Pedig Andika elvileg jár fejlesztésre, ezt mondják a szülők. Kértük, hozzanak papírt, hadd kérdezzünk a szakembertől vagy legalább valami útmutatást hadd kapjunk, hogy ők milyen eszközökkel fékezik, nevelik, szeretik… A múltkori kétórás hisztije után felhívtam az anyukát, hogy jó az óvoda pszichológusa, de a kerületi nevelési tanácsadó is annyira profi humánus szakemberekből áll. Erre a telefonba nekem esett, hogy miért kellene nekik pszichológus, talán csak nem gondoljuk, hogy Andika MÁS?”

Andika anyukája: „Más gyerek is hisztizik, verekszik, miért csak az én lányomra szállnak rá? Az óvónők pszichológushoz akarják küldeni, mintha dilis lenne. Biztos azért különböztetik meg, mert elmondtuk, hogy örökbefogadott, különben nem tűnne fel semmi. A munkahelyemen is épp nagyon kemény időszak van, az ovi meg bezár fél 6-kor, nem is tudom, hogy gondolják.” → olvasásának folytatása

Megmondjam az óvodában?

Örökbe18 hozzászólás

Megmondjuk az oviban, hogy örökbefogadott a gyerek? Ma ezt a kérdést járom körül. A leírtak a saját véleményemet tükrözik, lehet másképp csinálni.

A szülők a következőképpen szoktak közelíteni a kérdéshez:

  • megmondják rögtön az intézménybe kerüléskor
  • adnak egy kis időt, nehogy a pedagógus beskatulyázza a gyereket, és pár hét múlva közlik
  • nem mondják el
  • egy korábbi intézményben elmondták, de rossz tapasztalatokat szereztek, ezért most már hallgatnak erről.

Én a bölcsiben, oviban elmondanám a gyerekkel foglalkozó gondozóknak, hogy örökbe fogadtuk. Egy hároméves gyerek életében lényeges tény, hogy kétéves koráig nem velünk élt. Az időben előre haladva aztán ennek a jelentősége csökken, és ahogy a gyerek nő, egyre inkább az ő döntése, hogy kivel osztja meg. Tehát, az általános iskola előtt már megkérdezném a gyereket, megmondjuk-e a tanítónak, a középiskolában meg rá bíznám, mit kezd ezzel az információval. → olvasásának folytatása

Három gyerek, három apától és három anyától

Örökbe21 hozzászólás

Három gyerekkel az utcán menni is kaland. Az egyik előrerohan, ő cipeli a nehéz szatyrot is, és közben arról érdeklődik, a tűzoltók tűzoltóágyban alszanak-e. A másik lemarad tíz métert, amőbaszerű mozgással vonszolja magát, lengedező karjaival mintha egyszerre három dimenzióban haladna előre. A harmadik lelkesen mutogatja a tereptárgyakat: autó! autó! autó!, majd tíz lépés után elunja, és cipel! kiáltással felveteti magát a karomba.

dsc_0027

Megérkezünk a fodrászhoz. A tömegpszichózisra építek, mire a két nagy haját levágják, a kicsi is rá fog jönni, hogy ez menő dolog. Életkor szerint haladunk, csökkenő sorrendben. A hatéves lány kezd. Kitől örökölte ezeket a göndör fürtöket? – dicsérgeti a fodrásznő. Nem kell sokat gondolkodni a válaszon, a férjem klónja. Míg vágják, a két fiú megszeppenten ácsorog, ilyenkor egészen hasonlítanak két nyugodt gyerekre, de én már tudom, hogy ez az áldott állapot csak percekig fog tartani. → olvasásának folytatása

„Az örökbefogadás miatt nem áll szóba velem az öcsém”

Örökbe106 hozzászólás

Milyen lehetőségei vannak egy egyedülálló nőnek a gyerekvállalásra? Szandra negyvenévesen döntötte el, hogy belevág egyedül. Sikertelen inszeminációk és lombikok következtek, majd örökbefogadás révén érkezett meg a kislánya. Lombikozás spermadonorral, mesés egymásra találás a kétéves Fannival, majd a család szétszakadása a gyerek roma származása miatt. Szandrával beszélgettem. (A képek nem őket ábrázolják.)

– Mióta akartál gyereket?

– Mindig is akartam gyereket, de nem jutottam el senkivel a próbálkozásig, és véletlenül sem estem teherbe. A negyvenedik születésnapomon döntöttem el, hogy elég volt a várakozásból, gyereket akarok. Rögtön jelentkeztem a Kaáli Intézetbe, végigcsináltam két inszeminációt, majd három lombikprogramot.

– Vannak ilyen paradigmák, hogy ha egy nő gyereket akar, menjen el egy diszkóba és szedjen fel valakit…

– Utólag már jól tudom, hogy ha beléd rakják a megtermékenyült petesejtet és úgy sem tapad meg, akkor elég kicsi az esély, hogy felszedsz valakit pont a peteérésen belüli 12 órában és megfogan. Ez csak azoknak sikerül, akik nem szeretnék.

– Simán fogadtak a meddőségi intézetben?

– Igen. A Krio Intézetből vettem hímivarsejteket, ötvenezer forint volt egy adag.

– Akkor még volt elég donorsperma a rendszerben?

– Amikor harmadszor vettem, akkor már csak dánok voltak, legalábbis az általam megadott paraméterekkel. Nem voltam maximalista, csak a magasságot adtam meg, és hogy diplomája legyen, de akkor már annyira rossz volt a magyar felhozatal, hogy nem találtak megfelelőt. Csomó vizsgálatot meg kellett csinálni előtte nekem is.

– Volt valami probléma?

– Az egyik petevezeték el volt záródva, de minden más működött. Elvileg. Aztán az első két inszemináció nem sikerült.

– Mondtak esélyeket, hogy 40 felett mennyi a terhesség valószínűsége?

– Öt százalékot mondtak a lombik sikerére. A tb öt próbálkozást fizet.

– Egyedülállóknak is?

→ olvasásának folytatása