örökbefogadó apa

„Mindketten gyereket akartunk, de ki tudtuk mondani: az a legfontosabb, hogy együtt”

ÖrökbeHozzászólás

Egy pár útja az örökbefogadásig, és azon túl. Éva és István az Örökbe.hu virtuális rendezvényén mesélték el a történetüket, a beszélgetést Sulyok Eszter pszichológus és Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu gazdája vezette, a résztvevők is kérdeztek. Meddőségi kudarcok, inszeminációk, örökbefogadás, egy meglepetésbaba, majd sűrű élet négyesben. Mennyire viseli meg a meddőség a párkapcsolatot? Hogy lehet együtt, vagy egymást bevárva eljutni az örökbefogadásig? És milyen az élet ma, két kisgyerekkel?

Zsuzsa: Mutatkozzatok be, kérlek!

Éva: Éva vagyok, Vicq néven ismertek a blogról. Nyolcéves, újszülöttként örökbefogadott lányunk van, és utána egy besikerült meglepetésgyermek, aki most ötéves lesz, így vagyunk négyen egy boldog család.

István: István vagyok, én vagyok a negyedik, sofőr, háziúr…

Zsuzsa: Mióta vagytok együtt? Mi élt a fejetekben a gyerekvállalásról az elején?

István: 11 éve vagyunk házasok, 13 éve együtt. Az elején úgy képzeltük, hogy majd jönnek, aztán csak vártunk, elkezdtünk gondolkodni…

Éva: Nekem voltak ismert hormonális problémáim, így már az elején jártunk a nőgyógyásznál. Mikor megbeszéltük, hogy lassan jöhetne, előtte én már voltam az orvosnál, de ő azt mondta, hogy lehet próbálkozni, de azért elindított egy kivizsgálást, hogy miért rendszertelen a ciklusom. Mindkettőnknek volt előtörténete, és abból sejteni lehetett, hogy ez nem fáklyásmenet lesz. Hamar elkezdtünk gondolkodni, hogy lehet segíteni kicsit a sorsnak.

Eszter: Sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy mennek neki, hogy az orvos megnyugtatja őket: majd megoldjuk, lehet, hogy nehéz lesz, de az elején kevés emberben merül fel az örökbefogadás. Ez hogy volt bennetek?

Éva: Én is azt hittem, hogy ez a „megoldjuk” kategória, majd az orvos felír gyógyszert, néz hormonlabort, de akkor nem volt okunk feltételezni, hogy ez ennél bonyolultabb lesz. Attól még, hogy nehezített a pálya, viszonylag sima ügy lesz, gondoltuk. A nőgyógyász se nyomult rá, mi se, hogy itt hősiesen kéne küzdeni. Az örökbefogadás gondolata meg fel se merült, akkor kezdtünk a házasság gondolatánál tartani.

Zsuzsa: Volt idő, mikor elkezdtetek rástresszelni a dologra?

István: Persze, megvoltak a sírós éjszakák. Elkerültünk Tapolcára a meddőségi központra. Belépsz, tömve van a fal babák fotóival, neked meg nem sikerül. Mint mikor egy életfogytosnak mutogatod a világ legszebb tájait. Aztán kifogtunk egy dokit, aki az orvos nejemnek kezdte magyarázni az inszemináció lényegét. Az egésznek volt egy olyan hangulata: akarja, nem akarja, döntsön! Neki menni kell, jön a következő paciens. Nyomás volt rajtunk, egyfelől a francba kívántuk az egészet, másfelől az eredményt meg akartuk, nem szabad feladni. Mindkettőnknek kemény volt odajárni, a sikertelenséget elviselni. Az elején mi megbeszéltük, hogy kizárólag inszemináció lesz, lombikot mi nem akartunk, mert az a természet megerőszakolása.

Eszter: Ebben egyetértés volt köztetek? → olvasásának folytatása

Beszélgetés Katona Andreával és Gyulával – podcast

Örökbe2 hozzászólás

Az októberi Örökbe.hu rendezvény hangfelvétele. A Katona házaspárral beszélgetek. Andrea a Fészek Alapítványt vezeti Budai Ágnes 2016-os halála óta, munkáját férje, Gyula is segíti. A házaspár maga is örökbefogadó szülő, két felnőtt és két kisiskolás gyerekük van.

A beszélgetést különösen ajánlom azoknak, akik örökbefogadás előtt állnak, és a nyílt örökbefogadásra vagy újszülött érkezésére is nyitottak, sok izgalmasat megtudunk arról, hogy működnek az alapítványok, honnan érkeznek az örökbe fogadható babák, léteznek-e fehér bőrű, egészséges újszülöttek, és mik a teendők a várva várt telefonhívás után. Gyula pedig az örökbeadó és örökbefogadó apák szemszögébe is beavat minket. A helyszínt az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola, a felvételt a Mária Rádió biztosította, köszönjük nekik. A rendezvényen mintegy 50 hallgató is jelen volt, nagy részük várakozó, az ő kérdéseik is szerepelnek az anyagban.

A beszélgetés online meghallgatható itt:

→ olvasásának folytatása

„Az apák tartanak a nyílt örökbefogadástól”

Örökbe1 hozzászólás

Az örökbefogadással foglalkozó szakdolgozatokat, kutatásokat bemutató sorozatban ma Boldizsár Zsófia szociológus ismerteti eredményeit. Kik vállalnak idősebb és roma gyereket? Miért elfogadóbbak az anyák a nyílt örökbefogadással? Erre is választ kapunk a beszélgetésből.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

Júniusban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia alapszakján és szakdolgozatomat az örökbefogadás témakörében készített kutatásom alapján írtam. Vizsgálatom célja az volt, hogy a Magyarországon örökbefogadó házaspárok örökbefogadási folyamat során kialakult tapasztalatait, meglátásait, véleményét feltárjam. Tizenkét mélyinterjút készítettem és az ezekben a beszélgetésekben elhangozott információkat rendszereztem, elemeztem társadalomtudományos szempontból.

Miért ezt választottad? Mi vezetett el az örökbefogadás témájához?

A szociológián belül a családszociológia áll hozzám a legközelebb. Bár személyes tapasztalatok nem fűznek az örökbefogadáshoz, a legfontosabb szempont a témám választása során az volt, hogy egy aktuális témáról valóban hasznosítható vizsgálatot készíthessek. Még egy évvel ezelőtt egy tanárnőm említette az egyetemen, hogy az örökbefogadás nem eléggé kutatott terület, ami nagyon sajnálatos. Annyira megfogott ez a kijelentés akkor, hogy ezt a három oldalról (a gyermek, az örökbeadó és az örökbefogadó) is igen érzékeny témát választottam. Bízom benne, hogy ezzel hozzájárulok az örökbefogadás összetett jelenségének megismeréséhez és így ahhoz is, hogy az örökbefogadás egy egyre elfogadottabb, elterjedtebb, „trendibb” gyermekvállalási forma lehessen.

Mondj pár mondatot a fő eredményekről!

A kutatásom nagyon sok területet feszeget. A válaszadóim által elmesélt összetett, sokrétű érzelmek, gondolatok, meglátások nem általánosíthatóak. Az ilyen, úgynevezett attitűdvizsgálatok célja, hogy a sokszínű válaszok feltérképezése rávilágítson a jelenségekre és így további vizsgálatok alapját képezhesse, mint kiindulópont. → olvasásának folytatása

„Ha nincs gyerek, nincs ki miatt megsütni egy rétest”

Örökbe7 hozzászólás

Kollár-Klemencz László filmes, zenész (a Kistehén Tánczenekar énekese) és felesége, Révai Sára fotós meséltek nekem az örökbefogadásról. A házaspár erdőszéli tanyáján beszélgetünk, közben három kutya őrzi az udvart, macska ugrik az ölembe, vadászok sétálnak el a ház mellett, az udvaron kecskék és lovak. A két és negyed éves Roli vidáman kalauzol a házban, kerek mondatokban beszél, megfújja a trombitát, ügyesen felmegy egyedül a meredek lépcsőn, leül a zongorához. Laci és Sári pedig nagy őszinteséggel mesélnek az örökbefogadáshoz vezető útról, arról, hogy a meddőség feldolgozása nem ér véget a gyerek érkezésével, hogy még a vágyott gyerek érkezése is megviseli a párkapcsolatot, s hogy miért baj, ha egy gyerekkel túl kevés gond van.

Mióta vagytok együtt?

Sári: Hét éve vagyunk együtt, négy éve házasok. Az összeismerkedésünk különleges, nagy találkozás volt, és elég hamar, körülbelül egy év után elkezdtünk gyereket tervezni. Tehát mi már öt-hat éve vártunk a gyerekre. Én már nagyon szerettem volna, Lacinak volt két nagy gyereke. Amikor elkezdtünk próbálkozni, én már az első hónapban azt éreztem, hogy terhes vagyok, de nem jött, nem jött, teltek a hónapok, nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elképeltem. Pár évig próbálkoztunk, aztán elmentünk vizsgálatokra. Semmi sem derült ki, mindkettőnknek extrán jó minden eredménye, semmi akadályt nem találtak. Jó érzés, hogy ilyen egészségesek vagyunk, csak nem tudtuk megfogni, miért nem jön hozzák a gyermek. Még utolsónak felmerült az endometriózis ötlete, az orvosom szerint sok esetben ez az ok, ha mást nem találnak, javasolta, hogy menjek el laparoszkópiás műtétre, ezt még halogatom. Lombikot nem szeretnék, inszeminációnk már volt négy. Laci kezdte el mondogatni, hogy fogadjunk örökbe.

Laci: Mivel minden eredményünk pozitív, ebből valamikor gyerek lesz, de azért készüljünk fel arra, hogy ha mégsem lesz vér szerinti, akkor is legyen gyerekünk.

Ezt az orvos javasolta, vagy te?

Sári: Az orvos azt mondta, hogy ne fogadjunk örökbe, mert nincs rá szükség, nekünk úgyis lesz.

Laci: Ha lesz vér szerinti gyerekünk is, amellett is van helye egy örökbefogadott gyereknek nálunk, van elég szeretet a szívünkben. Én így indultam ezzel, de Sárinak nem volt olyan könnyű.

Sári: Én világéletemben szülni akartam, kislányként a babáimmal szülést játszottam. A fejemben az a képzet élt, hogy ha örökbe fogadunk, akkor én nem fogok tudni szülni. Eleinte nem is akartam. Emellett voltak olyan önző szempontjaim, hogy a gyerekünkben szeretném viszontlátni a kettőnk vonásait. Olyan nagy szerelem van köztünk Lacival, hogy szerettem volna ennek a gyümölcsét meglátni. Innen idő volt eljutni oda, hogy egy örökbefogadott gyerek is a mi gyümölcsünk lehet. Amikor örökbefogadásra jelentkeztünk, még akkor is sok kétely kavargott bennem, de szerencsére a felkészítő tanfolyamon Rózsahegyi Nóra megerősített. Egy évbe telt, mire felkerültünk a várólistára, ez olyan volt, mint egy terhesség, fel tudtam készülni, hogy tényleg akarom az örökbefogadást, és onnantól még egy évet várunk Rolandra.

Laci, mennyi idősek a gyerekeid?

Laci: 22 éves a lányom, és 29 éves a fiam. → olvasásának folytatása

Barátkozás apaszemmel

Örökbe31 hozzászólás

Ismerkedés és hazatérés totyogó korú gyerekkel. Gergely és Zsófia (Maminti néven kommentel) egy 13 hónapos kislányt fogadtak örökbe az országos listáról.  Erős kötelék a nevelőanyával, altatás babakocsiban, zokogásroham az új otthonban. Hogy lehet beszoktatni egy totyogó babát? A történetet Zorka apukája, Gergely meséli el.

Sok év orvoshoz járás után jutottunk arra feleségemmel, hogy az örökbefogadás felé fordulunk. Az elhatározás nem egyik pillanatról a másikra született, sok vizsgálat és az első lombik lezajlott, amíg formálódott a gondolat. Nagyon vonzó volt azonban, hogy bizonytalan helyzetünkben egyfajta bizonyosságot ígért: ezen az úton biztos lesz gyerekünk, legfeljebb ki kell várni.

Tulajdonképpen elég hamar, egy évvel a határozat után megkaptuk a Tegyeszes kiajánlást: az egyéves Zorkát országos listáról. Már az iratismertetés után is csak egyetlen kétely volt bennünk: hogyan lehet, hogy eddig senki sem kérte őt? (Úgy tudjuk, hogy a Tegyesz nem is keresett Zorkának a megyében szülőt, mivel roma vagy félroma származású. Az nem egyértelmű, hogy másnak kiajánlották-e előttünk az országos listáról, de az biztos, hogy látni mi láttuk először.) A személyes látogatás pedig mindkettőnket meggyőzött arról, hogy bele kell vágni. (Miután végre kettesben maradtunk, feleségem nézett rám óvatosan, hogy mit gondolok, és én állítólag ezt válaszoltam: „Hát ez nem kérdés.”) Egy barátságos, vidám, kiegyensúlyozott, egészséges és mozgékony babát ismertünk meg, aki a születése óta ugyanabban a szerető nevelőszülői házban lakott. És itt kezdődtek a nehézségek.

Az ismerkedés intenzív szakaszát a határozat módosítása (Zorka már éppen kicsúszott a 0-1 éves életkorra szóló határozatunkból) és a munkahelytől való elszakadás miatt három héttel későbbre tudtuk időzíteni, addig hétvégenként látogattuk reménybeli kislányunkat. Ezalatt két problémánk merült fel. Az első egy gyakorlati: alkalmassá kellett tenni a lakásunkat és életkörülményeinket egy egyéves kisgyerek befogadására. Mindaddig ugyanis inkább csecsemőben gondolkoztunk, ami azért egész más igényeket támaszt: más ruhatár, babakocsi, autósülés szükséges, a szórakoztatásához játékok, könyvek. Mivel Zorka az első gyerekünk, nekünk tényleg nem volt itthon semmi, amihez nyúlni tudtunk volna. Az is nagy különbség, hogy egy izgő-mozgó, járó egyéves számára egy méter magasság alatt majdhogynem ki kell üríteni a lakást, a lépcsőre rácsot szerelni, fiókzárakat, elpakolni az éles, szúrós, mérgező dolgokat, a növényeket. Tényleg sok időnk elment mindezzel, mivel nap közben dolgoztunk, hétvégén látogattuk Zorkát, és a fennmaradó időben kellett mindent beszerezni, megszerelni. Persze így sem lett gyerekbiztos a lakás, Zorka rögtön felfedezte a legérdekesebb dolgokat. Már ez a probléma sem volt egyszerű, ennek nyomán jelenleg el sem tudom képzelni, mi lett volna, ha egy alapítványtól két-három nap alatt befogadandó babára kapunk felajánlást. A második probléma inkább elméleti jellegű volt: sehogy sem tudtam elgondolni, hogyan lehet egy egyéves kisgyereket kiszakítani a számára csecsemőkora óta természetes közegből, és új szülőt adni neki. A hétvégenkénti barátkozások jól alakultak, de az is nyilvánvaló volt, hogy babánk számára az elsődleges kötődést a nevelőanya jelenti. Nagyon féltem az ismerkedés intenzív szakaszától – pontosabban nem értettem, hogyan lehetséges egyáltalán átlépni ezt a küszöböt. Igyekeztem művelődni: olvastam könyvet és ezt a blogot (jellemző módon végigvettem a „barátkozás” tárgyszóval jelölt összes bejegyzést), továbbá nagyon segítőkészen válaszolgatott a kérdéseinkre minden Tegyeszes ügyintézőnk és a nevelőanya is. Összességében annyit szűrtem le mindebből, hogy egy-két hét alatt menni szokott a dolog, persze intenzív és fárasztó napok várnak ránk. Csak az egész hogyanját és mikéntjét nem értettem. Hogy ha odaköltözünk a közeli panzióba, akkor onnantól vajon mi fog történni. → olvasásának folytatása

Tóth Krisztina: „Akkor tudok ideális anya lenni, ha a saját életemet élem”

Örökbe84 hozzászólás

Tóth Krisztina író, költő férjével közösen közel két évvel ezelőtt fogadott örökbe egy másfél éves kislányt. Ez az első interjú, ahol az örökbefogadásról mesél. Nagy puttonnyal érkező kisgyerek, durva kezdeti krízisek, kamasz testvér, az anyasággal és az örökbefogadással kapcsolatos sztereotípiák kerülnek szóba a beszélgetésben.

– Ön eddig sosem vállalta fel nyilvánosan az örökbefogadást.

– Mit jelentsen az, hogy felvállalni? Nem titok, de ez az én magánszférám. Ha íróként vagyok jelen, akkor nem a magánéletemről, a férjemről, a gyerekeimről beszélek, ha viszont ez a téma, akkor természetesen elmondom. Nem is szeretem azt a kifejezést, hogy valaki „coming outol”, az ismert emberek nem az örökbefogadásról nem beszélnek, hanem általában véve a magánéletüket védik, és így a gyerekeikről sem beszélnek. Manapság, amikor a bulvárlapokban másról sincs szó, ez valamelyest érthető is.

Tóth K

– Honnan jött az örökbefogadás gondolata?

– Anyukám is örökbefogadott gyerek, úgyhogy nekem ez természetes. Én mindig azt gondoltam, hogy valamikor fogok gyereket örökbe fogadni, de a fiam apjától nagyon hamar elváltam, egyedül éltem, nem úgy alakult az életem. Mikor újra férjhez mentem, megint felmerült a gondolat, hogy jó lenne. Mivel az én sorsom innen eredeztethető, szeretném ezt visszacsatolni a saját életembe. Tartozom ennyivel a sorsnak.

– Vér szerinti gyereket nem is akartak?

– Én már nem igazán. Jócskán negyven felett voltam, amikor újra férjhez mentem.

– És a férje?

– Ő eredetileg jobban vágyott volna gyerekre, neki nem volt még. Én éppen egy komoly betegségen estem túl, egyszer mégis végigkérdeztük az orvosokat, és azt mondták, hogy egy végigfekvéses terhesség szóba jöhet. Akkor kezdett kamaszodni a fiam, és mondtam, hogy ez teljesen ki van zárva, egyetlen porcikám se kívánta ezt a kalandot. A férjemen meg láttam, hogy nagyon vágyik rá, többször beszélgettünk erről. Próbáltam eloszlatni a rossz érzéseit.

– Mik voltak ezek?

– Az egyik aggodalma az volt, hogy az ő családjában mindenki kiváló intellektuális képességekkel rendelkezik. Azon tűnődött, mennyire kiszámíthatatlan ez egy ismeretlen kisgyerek esetében. Én erre azt feleltem, hogy minden, a világba érkező kisgyerek ismeretlen, hogy egy vér szerinti gyerek is teljes titok, hogy titok volt a saját fiam is: valójában semmit nem tudunk arról, ki mit hoz magával. Szerintem nincs akkora jelentősége a géneknek, mint azt hinni szoktuk. És hát az ember mit tud, őszintén, a férje családjáról, sőt, akár a saját tágabb családjáról? Mit tud a felmenőiről? Az anyukám például mindig is jobban kötődött az örökbefogadó szüleihez, mint a vér szerinti szüleihez: hajlamosak vagyunk eltúlozni az öröklés jelentőségét. → olvasásának folytatása

„Itt a férfi és nő is mintha apapozícióból indulna”

Örökbe46 hozzászólás

Ma egy apa mesél az örökbefogadásról. Bíró Csaba és felesége, Rita két újszülöttet vittek haza az Alfa Szövetség segítségével. Kudarcos, magánutas próbálkozás, a testvérek összeszokása, és egy későn kopogtató, harmadik baba… Az örökbefogadás és az oda vezető út férfiszemmel!

– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?

– A feleségemmel, Ritával általános iskolában, elsőben-másodikban egy osztályba jártunk, és szerelmespár voltunk (évvesztes voltam, tehát egy kicsivel idősebb, mint ő). Rita osztályképén be volt a fejem karikázva, hogy majd én leszek a férje. Amikor nyolcévesen másik iskolába kerültem, elsodort egymás mellől bennünket az élet, és csak harminc évvel később találkoztunk újra, de „még mindig volt köztünk valami”. Akkor mindketten egy vége felé tartó kapcsolatban éltünk. Egyikünknek sem volt könnyű, de onnan kiléptünk, és nemsokára összeházasodtunk. Rita addigra már túl volt három lombikprogramon. Tudtam, hogy mindenáron szeretne gyereket, és mivel szeretem őt, elfogadtam a tényt, hogy a babázással nehezített utunk lesz. Viszont az utolsó utáni (a hatodik) lombikig nem tudtam gondolkozni az örökbefogadásról… Mindig azt mondtam, hogy erről beszéljünk akkor, ha odajutunk. Hát odajutottunk… A lombikozással eltelt időnek mégis lett előnye: hogy épp Simon és Manka érkezett hozzánk.

– Mikor jelentkeztetek?

– Én 41 éves voltam, Rita pedig 40. A jelentkezéskor még csak újszülöttre voltam nyitott, de mivel a felkészítő tanfolyam rengeteg rálátást, önismeretet, és információt adott, a hatására kijjebb toltam a határt 2 éves korig.

– Volt olyan, amitől féltél, amikor jelentkeztetek?

– Tartottam a pejoratív megjegyzésektől. Hogy a gyerek majd máshogy néz ki, mint mi, hogy nem illik majd bele a családba, hogy magyarázkodni kell, és ezzel plusz problémákat húzunk az ő és a magunk nyakába. De ma már ez nem lenne gond.

1

– Miért pont az Alfa Szövetséget választottátok? → olvasásának folytatása

„Azt álmodtam, hogy verik az ablakot, elviszik a babát”

Örökbe84 hozzászólás

Kanyarok egy nyílt örökbefogadásban. Andrea és férje, József nemrég vitték haza az újszülött Csongort a Gólyahír Egyesület segítségével. Tíz év várakozás, roma származás, kacskaringós sztori a vér szerinti anyával, koraszülés, az első hat hét izgalmai. Főleg a dinamikus Andi mesélt, a csendesen mosolygó József csak néha szólt közbe.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadáshoz?

– Tizenegy éve vagyunk házasok. Az elindulás az örökbefogadáshoz sokkal hosszabb volt, mint a várakozás a babára. Nyolc évig nem estem teherbe, lombikkal nem próbálkoztunk, nem szerettem volna. Nyolc év után először én vetettem fel, hogy fogadjunk örökbe, de akkor Józsi elzárkózott. Nem akartam rábeszélni, mert ezt közösen kell akarni. Nem jó, ha csak miattam egyezik bele. Aztán egy év múlva ő javasolta, hogy mégis próbálkozzunk. Akkor jelentkeztünk. Elég gyorsan meglett a határozatunk. Először nem értettük, miért kell tanfolyamra járni, de utólag látom, hogy szenzációs volt, utat mutatott, akkor világosodott meg minden.

DSC_2523 – Milyen gyereket képzeltetek el?

– Mikor elindítottuk az örökbefogadást, azt gondoltam, egy egy-másfél éves kisgyereket szeretnék örökbe fogadni. Először a nyílt örökbefogadástól el is zárkóztunk. A tanfolyam ebben is változást hozott, ott motoszkált, hogy ezen az úton kéne mennünk, jelentkeztünk a Gólyahírhez. Amikor a jelentkezésnél kitöltöttük az egészségügyi kérdőívet, sok betegségnél bővebb tájékoztatást kértünk, de mindenképpen magyar gyereket szerettünk volna. Aztán belekerültünk a folyamatba, eljöttünk a Gólyahírhez találkozóra, láttuk a gyönyörű gyerekeket, és elkezdtem olvasni a blogodat, ahol szintén szerepelnek családok roma gyerekkel. Egy év múlva mondtam Józsinak, hogy nincs miről beszélni, nem az a lényeg, hogy egy gyerek roma vagy nem, minden gyerek ugyanazzal az ártatlansággal születik.

Közben a Tegyesztől volt két kiajánlásunk, először egy nagyon beteg, szellemileg is visszamaradott másfél éves kisfiú miatt hívtak, mert ugye mi sokféle betegséget elfogadtunk. Rá nemet mondtunk. Aztán egy kétéves kisfiút ajánlottak a megyében, akinek szintén különböző problémái voltak, egy részük szerintem azért, mert több nevelőszülőnél élt már akkor.

– Megnéztétek a gyerekeket?

Egyik gyereket sem mentünk el megnézni, féltem, hogy ha meglátom, a szívem összeszalad, és nem fogok tudni külön gondolkodni a szívemtől meg az eszemtől, akármilyen betegségei is vannak. De ekkor láttam, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy a Tegyesztől egy teljesen egészséges gyereket hozzon el az ember…

– Inkább, hogy azért hívtak titeket hamar, mert beteg gyereket is elfogadtatok.

– Egy belső sugallat akkor azt mondta, nem ez a mi utunk. Mielőtt megnéztük volna a gyereket, felhívtam Gabikát (Mórucz Lajosné, a nyílt örökbeadással foglalkozó Gólyahír Egyesület vezetője), hogy állunk. A 268. helyen álltunk, azaz egy év alatt durván száz helyet léptünk előre. Akkor ez még 2-3 év várakozás. Mondtam Józsinak, hogy miért is akarunk mi különbséget tenni. Nincs különbség.

– Mikor elkezdtétek az örökbefogadást, miért kértetek magyar gyereket?

Mikor elkezdtük, úgy álltunk hozzá, hogy tökmindegy, honnan, de jöjjön egy gyerek. Aztán egy év múlva már szűkült az út, jobban láttuk, hogy működik.

– Akkor nektek kezdetben sem volt problémátok a roma származással? → olvasásának folytatása

„Én heteró szülőkkel nőttem fel, mégis meleg lettem”

Örökbe225 hozzászólás

Interjú a melegek örökbefogadásáról! Nem közismert, hogy melegeknek is joga van örökbe fogadni Magyarországon. A téma nemrég a választási kampányban is felmerült. Rózsa Krisztiánnal beszélgetek, aki pszichológusként, melegjogi aktivistaként és örökbefogadó szülőként is képben van.

– Mesélj magadról!

– Pszichológus vagyok, az Affirmatív Pszichológiai Műhelyben dolgozom. Ez olyan szemléletet közvetít, ami a melegek teljes elfogadását szorgalmazza. Ahogy a melegség lélektanával foglalkoztam, egyre közelebb kerültem a szülőség témájához, illetve a saját szülői álmaimhoz. Mivel magam is információhiánnyal szembesültem, ezért arra jutottam, másoknak is szükségük lehet ezen a területen segítségre. A Szivárványcsaládokért Alapítvány egyik vezetője vagyok, a meleg közösségen belül, illetve kifele, szakmai fórumokon is tartunk előadásokat. Másfél éve magam is örökbefogadó szülő vagyok. Párom munkája miatt nemrég Norvégiába költöztünk, de online illetve hazalátogatásokkor igyekszem fenntartani az otthoni tevékenységemet.

kép_affirmativ2

– A melegeknek eszerint joga van Magyarországon örökbefogadásra?

– Egyedülállóként szexuális orientációtól függetlenül lehet örökbe fogadni gyereket. Viszont a meleg pár hiába él akár bejegyzett élettársi kapcsolatban, jogilag mindig csak az egyikük lesz az örökbefogadó.

– Az alkalmassági vizsgálaton nézik a szexuális orientációt? Nehéz melegként megszerezni a határozatot?

– Tilos a szexuális orientáció miatt diszkriminálni, ezért nem zárhatják ki a jelentkezőt. Nem ismerek olyat, akit meleg volta miatt utasítottak el. A gyakorlatban ugyanaz érvényes, mint az egyedülállókra: ha van partnere, az alkalmasságnál őt is vizsgálják a környezettanulmányon és a pszichológusnál. A tanfolyam az élettársnak nem kötelező, de elvégezheti ő is. Mi egyébként a saját örökbefogadásunk során mintegy tizenöt hivatali emberrel kerültünk kapcsolatba, és senkivel sem volt problémánk. Nyugaton már elfogadottabb, hogy a szexuális orientáció nincs összefüggésben a szülői képességekkel.

– Előfordulhat, hogy valaki eltitkolja meleg voltát az alkalmasságon?

→ olvasásának folytatása