Tag Archives: örökbefogadó apa

Barátkozás apaszemmel

Általános

Ismerkedés és hazatérés totyogó korú gyerekkel. Gergely és Zsófia (Maminti néven kommentel) egy 13 hónapos kislányt fogadtak örökbe az országos listáról.  Erős kötelék a nevelőanyával, altatás babakocsiban, zokogásroham az új otthonban. Hogy lehet beszoktatni egy totyogó babát? A történetet Zorka apukája, Gergely meséli el.

Sok év orvoshoz járás után jutottunk arra feleségemmel, hogy az örökbefogadás felé fordulunk. Az elhatározás nem egyik pillanatról a másikra született, sok vizsgálat és az első lombik lezajlott, amíg formálódott a gondolat. Nagyon vonzó volt azonban, hogy bizonytalan helyzetünkben egyfajta bizonyosságot ígért: ezen az úton biztos lesz gyerekünk, legfeljebb ki kell várni.

Tulajdonképpen elég hamar, egy évvel a határozat után megkaptuk a Tegyeszes kiajánlást: az egyéves Zorkát országos listáról. Már az iratismertetés után is csak egyetlen kétely volt bennünk: hogyan lehet, hogy eddig senki sem kérte őt? (Úgy tudjuk, hogy a Tegyesz nem is keresett Zorkának a megyében szülőt, mivel roma vagy félroma származású. Az nem egyértelmű, hogy másnak kiajánlották-e előttünk az országos listáról, de az biztos, hogy látni mi láttuk először.) A személyes látogatás pedig mindkettőnket meggyőzött arról, hogy bele kell vágni. (Miután végre kettesben maradtunk, feleségem nézett rám óvatosan, hogy mit gondolok, és én állítólag ezt válaszoltam: „Hát ez nem kérdés.”) Egy barátságos, vidám, kiegyensúlyozott, egészséges és mozgékony babát ismertünk meg, aki a születése óta ugyanabban a szerető nevelőszülői házban lakott. És itt kezdődtek a nehézségek.

Az ismerkedés intenzív szakaszát a határozat módosítása (Zorka már éppen kicsúszott a 0-1 éves életkorra szóló határozatunkból) és a munkahelytől való elszakadás miatt három héttel későbbre tudtuk időzíteni, addig hétvégenként látogattuk reménybeli kislányunkat. Ezalatt két problémánk merült fel. Az első egy gyakorlati: alkalmassá kellett tenni a lakásunkat és életkörülményeinket egy egyéves kisgyerek befogadására. Mindaddig ugyanis inkább csecsemőben gondolkoztunk, ami azért egész más igényeket támaszt: más ruhatár, babakocsi, autósülés szükséges, a szórakoztatásához játékok, könyvek. Mivel Zorka az első gyerekünk, nekünk tényleg nem volt itthon semmi, amihez nyúlni tudtunk volna. Az is nagy különbség, hogy egy izgő-mozgó, járó egyéves számára egy méter magasság alatt majdhogynem ki kell üríteni a lakást, a lépcsőre rácsot szerelni, fiókzárakat, elpakolni az éles, szúrós, mérgező dolgokat, a növényeket. Tényleg sok időnk elment mindezzel, mivel nap közben dolgoztunk, hétvégén látogattuk Zorkát, és a fennmaradó időben kellett mindent beszerezni, megszerelni. Persze így sem lett gyerekbiztos a lakás, Zorka rögtön felfedezte a legérdekesebb dolgokat. Már ez a probléma sem volt egyszerű, ennek nyomán jelenleg el sem tudom képzelni, mi lett volna, ha egy alapítványtól két-három nap alatt befogadandó babára kapunk felajánlást. A második probléma inkább elméleti jellegű volt: sehogy sem tudtam elgondolni, hogyan lehet egy egyéves kisgyereket kiszakítani a számára csecsemőkora óta természetes közegből, és új szülőt adni neki. A hétvégenkénti barátkozások jól alakultak, de az is nyilvánvaló volt, hogy babánk számára az elsődleges kötődést a nevelőanya jelenti. Nagyon féltem az ismerkedés intenzív szakaszától – pontosabban nem értettem, hogyan lehetséges egyáltalán átlépni ezt a küszöböt. Igyekeztem művelődni: olvastam könyvet és ezt a blogot (jellemző módon végigvettem a „barátkozás” tárgyszóval jelölt összes bejegyzést), továbbá nagyon segítőkészen válaszolgatott a kérdéseinkre minden Tegyeszes ügyintézőnk és a nevelőanya is. Összességében annyit szűrtem le mindebből, hogy egy-két hét alatt menni szokott a dolog, persze intenzív és fárasztó napok várnak ránk. Csak az egész hogyanját és mikéntjét nem értettem. Hogy ha odaköltözünk a közeli panzióba, akkor onnantól vajon mi fog történni. Read the rest of this entry

Tóth Krisztina: „Akkor tudok ideális anya lenni, ha a saját életemet élem”

Általános

Tóth Krisztina író, költő férjével közösen közel két évvel ezelőtt fogadott örökbe egy másfél éves kislányt. Ez az első interjú, ahol az örökbefogadásról mesél. Nagy puttonnyal érkező kisgyerek, durva kezdeti krízisek, kamasz testvér, az anyasággal és az örökbefogadással kapcsolatos sztereotípiák kerülnek szóba a beszélgetésben.

– Ön eddig sosem vállalta fel nyilvánosan az örökbefogadást.

– Mit jelentsen az, hogy felvállalni? Nem titok, de ez az én magánszférám. Ha íróként vagyok jelen, akkor nem a magánéletemről, a férjemről, a gyerekeimről beszélek, ha viszont ez a téma, akkor természetesen elmondom. Nem is szeretem azt a kifejezést, hogy valaki „coming outol”, az ismert emberek nem az örökbefogadásról nem beszélnek, hanem általában véve a magánéletüket védik, és így a gyerekeikről sem beszélnek. Manapság, amikor a bulvárlapokban másról sincs szó, ez valamelyest érthető is.

Tóth K

– Honnan jött az örökbefogadás gondolata?

– Anyukám is örökbefogadott gyerek, úgyhogy nekem ez természetes. Én mindig azt gondoltam, hogy valamikor fogok gyereket örökbe fogadni, de a fiam apjától nagyon hamar elváltam, egyedül éltem, nem úgy alakult az életem. Mikor újra férjhez mentem, megint felmerült a gondolat, hogy jó lenne. Mivel az én sorsom innen eredeztethető, szeretném ezt visszacsatolni a saját életembe. Tartozom ennyivel a sorsnak.

– Vér szerinti gyereket nem is akartak?

– Én már nem igazán. Jócskán negyven felett voltam, amikor újra férjhez mentem.

– És a férje?

– Ő eredetileg jobban vágyott volna gyerekre, neki nem volt még. Én éppen egy komoly betegségen estem túl, egyszer mégis végigkérdeztük az orvosokat, és azt mondták, hogy egy végigfekvéses terhesség szóba jöhet. Akkor kezdett kamaszodni a fiam, és mondtam, hogy ez teljesen ki van zárva, egyetlen porcikám se kívánta ezt a kalandot. A férjemen meg láttam, hogy nagyon vágyik rá, többször beszélgettünk erről. Próbáltam eloszlatni a rossz érzéseit.

– Mik voltak ezek?

– Az egyik aggodalma az volt, hogy az ő családjában mindenki kiváló intellektuális képességekkel rendelkezik. Azon tűnődött, mennyire kiszámíthatatlan ez egy ismeretlen kisgyerek esetében. Én erre azt feleltem, hogy minden, a világba érkező kisgyerek ismeretlen, hogy egy vér szerinti gyerek is teljes titok, hogy titok volt a saját fiam is: valójában semmit nem tudunk arról, ki mit hoz magával. Szerintem nincs akkora jelentősége a géneknek, mint azt hinni szoktuk. És hát az ember mit tud, őszintén, a férje családjáról, sőt, akár a saját tágabb családjáról? Mit tud a felmenőiről? Az anyukám például mindig is jobban kötődött az örökbefogadó szüleihez, mint a vér szerinti szüleihez: hajlamosak vagyunk eltúlozni az öröklés jelentőségét. Read the rest of this entry

„Itt a férfi és nő is mintha apapozícióból indulna”

Általános

Ma egy apa mesél az örökbefogadásról. Bíró Csaba és felesége, Rita két újszülöttet vittek haza az Alfa Szövetség segítségével. Kudarcos, magánutas próbálkozás, a testvérek összeszokása, és egy későn kopogtató, harmadik baba… Az örökbefogadás és az oda vezető út férfiszemmel!

– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?

– A feleségemmel, Ritával általános iskolában, elsőben-másodikban egy osztályba jártunk, és szerelmespár voltunk (évvesztes voltam, tehát egy kicsivel idősebb, mint ő). Rita osztályképén be volt a fejem karikázva, hogy majd én leszek a férje. Amikor nyolcévesen másik iskolába kerültem, elsodort egymás mellől bennünket az élet, és csak harminc évvel később találkoztunk újra, de „még mindig volt köztünk valami”. Akkor mindketten egy vége felé tartó kapcsolatban éltünk. Egyikünknek sem volt könnyű, de onnan kiléptünk, és nemsokára összeházasodtunk. Rita addigra már túl volt három lombikprogramon. Tudtam, hogy mindenáron szeretne gyereket, és mivel szeretem őt, elfogadtam a tényt, hogy a babázással nehezített utunk lesz. Viszont az utolsó utáni (a hatodik) lombikig nem tudtam gondolkozni az örökbefogadásról… Mindig azt mondtam, hogy erről beszéljünk akkor, ha odajutunk. Hát odajutottunk… A lombikozással eltelt időnek mégis lett előnye: hogy épp Simon és Manka érkezett hozzánk.

– Mikor jelentkeztetek?

– Én 41 éves voltam, Rita pedig 40. A jelentkezéskor még csak újszülöttre voltam nyitott, de mivel a felkészítő tanfolyam rengeteg rálátást, önismeretet, és információt adott, a hatására kijjebb toltam a határt 2 éves korig.

– Volt olyan, amitől féltél, amikor jelentkeztetek?

– Tartottam a pejoratív megjegyzésektől. Hogy a gyerek majd máshogy néz ki, mint mi, hogy nem illik majd bele a családba, hogy magyarázkodni kell, és ezzel plusz problémákat húzunk az ő és a magunk nyakába. De ma már ez nem lenne gond.

1

– Miért pont az Alfa Szövetséget választottátok? Read the rest of this entry

„Azt álmodtam, hogy verik az ablakot, elviszik a babát”

Általános

Kanyarok egy nyílt örökbefogadásban. Andrea és férje, József nemrég vitték haza az újszülött Csongort a Gólyahír Egyesület segítségével. Tíz év várakozás, roma származás, kacskaringós sztori a vér szerinti anyával, koraszülés, az első hat hét izgalmai. Főleg a dinamikus Andi mesélt, a csendesen mosolygó József csak néha szólt közbe.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadáshoz?

– Tizenegy éve vagyunk házasok. Az elindulás az örökbefogadáshoz sokkal hosszabb volt, mint a várakozás a babára. Nyolc évig nem estem teherbe, lombikkal nem próbálkoztunk, nem szerettem volna. Nyolc év után először én vetettem fel, hogy fogadjunk örökbe, de akkor Józsi elzárkózott. Nem akartam rábeszélni, mert ezt közösen kell akarni. Nem jó, ha csak miattam egyezik bele. Aztán egy év múlva ő javasolta, hogy mégis próbálkozzunk. Akkor jelentkeztünk. Elég gyorsan meglett a határozatunk. Először nem értettük, miért kell tanfolyamra járni, de utólag látom, hogy szenzációs volt, utat mutatott, akkor világosodott meg minden.

DSC_2523 – Milyen gyereket képzeltetek el?

– Mikor elindítottuk az örökbefogadást, azt gondoltam, egy egy-másfél éves kisgyereket szeretnék örökbe fogadni. Először a nyílt örökbefogadástól el is zárkóztunk. A tanfolyam ebben is változást hozott, ott motoszkált, hogy ezen az úton kéne mennünk, jelentkeztünk a Gólyahírhez. Amikor a jelentkezésnél kitöltöttük az egészségügyi kérdőívet, sok betegségnél bővebb tájékoztatást kértünk, de mindenképpen magyar gyereket szerettünk volna. Aztán belekerültünk a folyamatba, eljöttünk a Gólyahírhez találkozóra, láttuk a gyönyörű gyerekeket, és elkezdtem olvasni a blogodat, ahol szintén szerepelnek családok roma gyerekkel. Egy év múlva mondtam Józsinak, hogy nincs miről beszélni, nem az a lényeg, hogy egy gyerek roma vagy nem, minden gyerek ugyanazzal az ártatlansággal születik.

Közben a Tegyesztől volt két kiajánlásunk, először egy nagyon beteg, szellemileg is visszamaradott másfél éves kisfiú miatt hívtak, mert ugye mi sokféle betegséget elfogadtunk. Rá nemet mondtunk. Aztán egy kétéves kisfiút ajánlottak a megyében, akinek szintén különböző problémái voltak, egy részük szerintem azért, mert több nevelőszülőnél élt már akkor.

– Megnéztétek a gyerekeket?

Egyik gyereket sem mentünk el megnézni, féltem, hogy ha meglátom, a szívem összeszalad, és nem fogok tudni külön gondolkodni a szívemtől meg az eszemtől, akármilyen betegségei is vannak. De ekkor láttam, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy a Tegyesztől egy teljesen egészséges gyereket hozzon el az ember…

– Inkább, hogy azért hívtak titeket hamar, mert beteg gyereket is elfogadtatok.

– Egy belső sugallat akkor azt mondta, nem ez a mi utunk. Mielőtt megnéztük volna a gyereket, felhívtam Gabikát (Mórucz Lajosné, a nyílt örökbeadással foglalkozó Gólyahír Egyesület vezetője), hogy állunk. A 268. helyen álltunk, azaz egy év alatt durván száz helyet léptünk előre. Akkor ez még 2-3 év várakozás. Mondtam Józsinak, hogy miért is akarunk mi különbséget tenni. Nincs különbség.

– Mikor elkezdtétek az örökbefogadást, miért kértetek magyar gyereket?

Mikor elkezdtük, úgy álltunk hozzá, hogy tökmindegy, honnan, de jöjjön egy gyerek. Aztán egy év múlva már szűkült az út, jobban láttuk, hogy működik.

– Akkor nektek kezdetben sem volt problémátok a roma származással? Read the rest of this entry

„Az fájt, hogy a feleségemnek fáj”

Általános

Egy apa megszólal! Az olvasók jelezték, szeretnék egy örökbefogadó férfi nézőpontját is megismerni. Gábor egy vér szerinti és egy örökbefogadott kisfiú apjaként vállalkozott interjúra. Gábor és felesége, Eszter egy koraszülés és kilenc vetélés után döntöttek az örökbefogadás mellett. Benedek fiuk ötéves, Ágoston egyéves. A veszteségekről és az apai érzésekről beszélgettem Gáborral.

– Mondj pár szót magadról!

– Informatikus és cégvezető vagyok. Feleségemmel tíz éve ismerkedtem meg, és szerencsére mind a ketten sok gyereket szerettünk volna. És hát amit ma megtehetsz… Első gyermekünk hamar megszületett, de sajnos koraszülöttként, tíz héttel előbb a vártnál. Ez megtanított minket, hogy az élet elsőre nem mindig azt adja, amire vágysz, vagy legalább is keményen meg kell küzdjél érte. Nos, a testvéreiért évekig küzdöttünk, hiába. Bár magával a teherbeeséssel sosem volt gond, összesen kilenc babát veszítettünk el (kétszer ikreket). Az indokot nem sikerült megtalálni. Ez után döntöttünk az örökbefogadás mellett, és – mintegy visszaigazolásként – csodával határos módon tavaly sikerült egy újszülött kisfiút örökbe fogadnunk. Sok mindenen vagyunk túl, de még több áll még előttünk!

1 (Large)
– Sok vetélésen, kórházon vagytok túl. Ez milyen érzés volt férfiként?

– Sokkal nehezebb volt végignézni a feleségem szenvedését, mint hogy velem történjen valami. Amikor az autóban ültem kórházba menet-jövet, minden gondolatom végén arra jutottam, hogy miatta aggódom. Hibáztattam magam, hogy képtelen voltam többet tenni, mint hogy mellette vagyok és fogom a kezét. Utáltam magam, amiért közvetetten én voltam az okozója, hogy megint kórházban van.

– Ilyen esetekben általában a nő megy kórházba, őt műtik, kezelik, vizsgálják, a férfi kívülálló marad. Mennyire tudtál bevonódni? Read the rest of this entry

„Én heteró szülőkkel nőttem fel, mégis meleg lettem”

Általános

Interjú a melegek örökbefogadásáról! Nem közismert, hogy melegeknek is joga van örökbe fogadni Magyarországon. A téma nemrég a választási kampányban is felmerült. Rózsa Krisztiánnal beszélgetek, aki pszichológusként, melegjogi aktivistaként és örökbefogadó szülőként is képben van.

– Mesélj magadról!

– Pszichológus vagyok, az Affirmatív Pszichológiai Műhelyben dolgozom. Ez olyan szemléletet közvetít, ami a melegek teljes elfogadását szorgalmazza. Ahogy a melegség lélektanával foglalkoztam, egyre közelebb kerültem a szülőség témájához, illetve a saját szülői álmaimhoz. Mivel magam is információhiánnyal szembesültem, ezért arra jutottam, másoknak is szükségük lehet ezen a területen segítségre. A Szivárványcsaládokért Alapítvány egyik vezetője vagyok, a meleg közösségen belül, illetve kifele, szakmai fórumokon is tartunk előadásokat. Másfél éve magam is örökbefogadó szülő vagyok. Párom munkája miatt nemrég Norvégiába költöztünk, de online illetve hazalátogatásokkor igyekszem fenntartani az otthoni tevékenységemet.

kép_affirmativ2

– A melegeknek eszerint joga van Magyarországon örökbefogadásra?

– Egyedülállóként szexuális orientációtól függetlenül lehet örökbe fogadni gyereket. Viszont a meleg pár hiába él akár bejegyzett élettársi kapcsolatban, jogilag mindig csak az egyikük lesz az örökbefogadó.

– Az alkalmassági vizsgálaton nézik a szexuális orientációt? Nehéz melegként megszerezni a határozatot?

– Tilos a szexuális orientáció miatt diszkriminálni, ezért nem zárhatják ki a jelentkezőt. Nem ismerek olyat, akit meleg volta miatt utasítottak el. A gyakorlatban ugyanaz érvényes, mint az egyedülállókra: ha van partnere, az alkalmasságnál őt is vizsgálják a környezettanulmányon és a pszichológusnál. A tanfolyam az élettársnak nem kötelező, de elvégezheti ő is. Mi egyébként a saját örökbefogadásunk során mintegy tizenöt hivatali emberrel kerültünk kapcsolatba, és senkivel sem volt problémánk. Nyugaton már elfogadottabb, hogy a szexuális orientáció nincs összefüggésben a szülői képességekkel.

– Előfordulhat, hogy valaki eltitkolja meleg voltát az alkalmasságon?

Read the rest of this entry