Riport egy mélyszegénységben élő örökbeadó anyával. A család helyzete most stabil, a szülőknek a mindene a sok gyerek, ám két testvért mégis örökbe kellett adniuk. Tündéhez és családjához a Fészek Alapítvány segítségével jutottam el. A neveket megváltoztattam, a fotók nem őket ábrázolják. A fényképekért köszönet Szarka Zoltánnak.

Tünde, a párja, István és az öt gyerekük tavaly nyáron jutottak el először a Tiszához. Ugyan már hat éve élnek egy településen, ahonnan csak öt kilométer a part, de egy mélyszegénységben élő család számára bizonyos távolságok nagyobbak. Autó nincs, kerékpár nincs, busz nem visz oda, a gyerekek között eddig mindig volt totyogó… Tavaly végül lesétáltak, ugyan a vízbe Tünde nem engedte a gyerekeket, mert nem tudnak úszni, de legalább látták a folyót.

Tündéhez a Fészek Alapítvány vezetője, Katona Andrea és férje, Gyula visz el. Kétszobás kis kockaházba érkezem, a kertben a budi ajtaját lengeti a szél, kócos kutya, de a négy négyzetméteres előtérben egy szerény, ám rendes konyha fogad. Hűtő, tűzhely, pár konyhai eszköz csinosan felakasztva, üvegben egy szál művirág. A házról hamar kiderül, hogy igazából egyszobás, abban él az egész család. A másik, kicsi helyiségben a fát tárolják, kint a kertben ellopnák. Fagyos márciusi nap van, Tünde befűtött a kályhába. A szoba, ahol hét ember alszik, rendes, tiszta, a kopott betonpadlót szőnyeg, az öt ágyat takaró borítja, a sarokban egyetlen szekrény. Hogy fér bele hét ember holmija? A falakon fotók a gyerekekről. A legtöbb a két kicsiről, akik nem velük élnek. Róluk rendszeresen küldenek fotót az örökbefogadó szülők. A nagyobb gyerekekről óvodában készült képek, kevesebb, erre végképp nincs pénz, ami van, azt Andrea fizette ki.

Az anyuka magyarázza, hogy alszanak, az ágyak közül több nyitható. Közben a szekrény tovább szűkül, mert Andrea és Gyula behordják a kocsiból az adománynak hozott gyerekruhákat, cipőket, a zsákokat szépen elhelyezik az egyetlen kanapán. „A gyerekek nagyon fognak örülni a cuccoknak, jobban, mint ha a boltban csokit veszek nekik. Andi néni havonta jön. Mindenben rá számíthattam, ő iskoláztatta be a gyerekeket szeptemberben, ő vette meg a fehér inget, fekete szoknyát. Nagyon rendesek, segítenek, bármi gondunk, bajunk van. A tanév végén szólt, hogy menjek be az iskolába, írassam össze, mi kell az iskolakezdéshez őszre, majd jön, megveszi.” „Volt, hogy Áron egy hétig cipő nélkül járt, átdobták a gyerekek a kerítésen” – teszi hozzá a ruhatémához a férfi, István a nemrégi sztorit.

Mit csinál az öt gyerek az egy szobában, ha rossz az idő? „Nem tombolnak, bekapcsoljuk a mesét nekik, babáznak, elfoglalják magukat, Áron átmegy a haverjához, nem szeret itthon lenni a lányokkal.” Tünde és párja napközben a tévét nézik, amíg a gyerekek iskolában, oviban vannak, a tévé a beszélgetésünk alatt is duruzsol. Ez a kapcsolat a külvilághoz. Read the rest of this entry →