Tag Archives: származás

„Én tudom, mit miért csinálok a gyerekemmel”

Általános

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Ez az interjú második része, ma a két kisebb gyerekkel kapcsolatos nehézségekről olvashattok. Az első rész itt található: https://orokbe.hu/2021/10/12/tina-interju-1-iza/

Beszéljünk kicsit a két fiúról is!

Vincénél a nehézség az volt, hogy nála eleinte semmi nehézség nem volt. Ha ilyen gyerekek születnének, akkor senki nem állna meg 4-5 gyereknél, hanem akármennyit vállalna. Nagyon ritkán sírt, rengeteget aludt, úgyhogy mellette mindent meg tudtam csinálni. Klasszul elfoglalta magát, nagyon szépen fejlődött, a mozgásával is minden csodálatos volt, az önbizalma is gyönyörű. Aztán az iskola előtti évben kezdtek kiütközni mégis problémák, de nem is nekem tűnt föl, hanem egy fejlesztő szólt, hogy annyit rohangászik ott föl-alá, a végén nekirohan a falnak, és nem áll meg. Ez állítólag baj. Én akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert hát fiú. Persze, hogy rohangál, meg össze-vissza mozog. De aztán amikor elkezdődött az iskola, akkor kiderült, hogy ennél többről van szó, nem tud megülni a fenekén, nehezen vesz részt az órákon, miközben az óvodában soha semmi ilyen gondot nem említettek vele kapcsolatban.

Hirtelen egy teljesen problémamentes gyerekből ott álltunk egy olyannal, akinél már az ADHD is felmerült.

Ha az órán nem értett valamit, akkor ő gyorsan viccet csinált az osztálynak, a többiek remekül szórakoztak rajta, és ezt kifejezetten így írják az ADHD-soknál (hiperaktivitás és figyelemhiány zavar), hogy az osztály bohócai. Tényleg nagyon sok minden meg is felelt volna az ADHD-nak, csak a gyerek előélete nem felelt meg. Én kérdezgettem szülőket, akiknek diagnosztizált gyerekük van, és mindig kiderült, hogy ott már babakorban komoly nehézségek voltak az alvással, a sírással, a fejlődéssel, hogy nem tudják lekötni magukat. Úgyhogy nem is akartam ezt elfogadni, mindemellett a Vadaskertben rá pillanatok alatt rásütötték, hogy ADHD-s, úgy, hogy látták öt percet talán. Azóta érdekes módon meg is szűnt, neki is nagyon jót tett a karantén, mert sokat voltunk együtt, meg kapott ő is mozgásterápiát, egy darabig jártunk vele is pszichodrámára, de nála nem éreztem, hogy az az ő útja. És tavaly voltunk egy úrnál, aki az antropozófia (világnézet, a Waldorf-iskolák filozófiai alapja is) szerint foglalkozik a gyerekekkel, ő annyit mondott, hogy nem ADHD-s a gyerek, csak rengeteg sok anyát igényel, és hiperérzékeny a külvilágra, emiatt is mozgékonyabb, felbolydultabb. Nagyon megmaradt bennem, hogy azt mondta, én legyek mindig elérhető a gyerek számára, és úgy tűnik, mivel a karantén alatt én végig elérhető voltam a számára, hogy valószínűleg neki is szüksége volt erre. Nála később jött ki, amivel Iza ennyi idősen már küzdött, hogy elkezdett foglalkozni rendesen azzal, hogy őt örökbe fogadtuk, hogy milyenek lehettek a vér szerinti szülei. Én úgy gondolom, hogy őt ez bolydította föl, mikor ez a tudatáig igazán elhatolt. Mert előtte ezzel nem nagyon foglalkozott. Persze hallotta, hisz Iza kérdezett rendületlenül, és abba időnként beleszőttük az ő történetét is, de ő magától nem kezdett el érdeklődni. Bendegúz érkezésével is ki lett alóla rántva a talaj, mert Bende tényleg rengeteg sok foglalkozást igényelt, én azt szoktam mondani, hogy Bendegúzt kvázi nekem ki kellett hordanom, úgy hogy már ő megszületett, mert ő folyton ránk volt kötve, a hasunkra, a hátunkra, valahova. Nagyon rosszul aludt, ha leraktuk, már ébredt is föl, akkor volt nyugodt nagyjából, ha a mi testünkön lehetett. Rengeteg ideig evett, sokat kellett vele foglalkozni, meg Izával is.

Vincét elkönyveltük problémamentes gyereknek, és egyszer csak lecsapódott nála, hogy itt őróla lemaradt a hangsúly.

Amit utólag szintén bánok, de nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna mást csinálni, mivel a másik két gyerek tényleg annyira sok foglalkozást igényelt, örültem, hogy a harmadik viszonylag jól elvan, és nem kell mindig keresni a megoldásokat a problémáira. Ehhez képest egyszer csak ott tartottunk, hogy ezzel el van maradva, azzal el van maradva, nem tud viselkedni az iskolában, nem tud odafigyelni, nem csak órán nem, hanem úgy egyáltalán semmire nem tudott figyelni. Most meg annyira édes, hazajön, és mondja, hogy képzeld, anya, az angolórából semmit nem értettem, és mégsem vicceltem szét az órát. Meg is dicsérem miatta, hogy milyen büszke vagyok rá. Read the rest of this entry

„Én mindig a bántalmazó gyerek lelkét kezdem sajnálni”

Általános

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Mai témánk: küzdelmek az örökbefogadott gyerekkel. Vendégünk Tina, örökbefogadó anyuka, három gyermeket nevelnek a férjével közösen, mind a három gyermek örökbefogadott. Sokan ismerhetitek, elég aktív tagja az örökbefogadós csoportoknak. Azt gondolom, hogy neki se könnyebb, mint másnak, én mégis látok belőle sugározni egy erőt, bátorságot, amiért őt valahogy kevésbé nyűgözik le a gyerekekkel kapcsolatos gondok. Arról szeretnénk beszélgetni, hogy mivel jár a gyerekek örökbefogadása, még ha azok nagyon piciként érkeztek is, milyen szülői stratégiákkal lehet leküzdeni a nehézségeket. Tina, mondj pár szót a családotokról!

Sziasztok, mindenkinek! 11 és fél éves a lányom, Iza, a középső gyerek, Vince most lesz 9 éves, a legkisebb pedig Bendegúz, 4 és fél éves, és a férjemmel együtt neveljük őket. Az első két gyerek nyílt örökbefogadással érkezett, mind a ketten a Fészek Alapítványon keresztül, amit akkor még Budai Ági vezetett. A harmadik pedig országos listáról, titkos örökbefogadással, három hetesen.

Már ez is bátorságra vall, hogy három gyereket vállaltatok. Nem minden örökbefogadó szülő jut el idáig…

Én úgy látom, egyre többen. Mi Szentendrén lakunk, itt a három gyerek olyan, mint Pesten az egy, itt nem ritka a 7-8 gyerek sem.

Fiatalon kezdtétek?

Mondhatni igen, mert mikor Iza érkezett, akkor én 30 éves voltam. Most vagyok 42, szoktam gondolni rá, hogy milyen lenne, ha most várakoznánk, most állnánk be a sorba. Hamarabb eljutottunk idáig, mert velem egy idő után nem tudtak az orvosok mit kezdeni, így aztán nem is erőltettük.

Elég fiatalon vágtatok neki ennek az útnak és következetesen haladtatok. Több gyerek már nem lesz, ha jól tudom?

Mindenféle szempontból elértük a határainkat. Anyagilag is, és én most már kacsintgatok kifelé a folytonos reggeltől-estig anya szerepből, szeretném kicsit magam elfoglalni más dolgokkal is. Nem mondom, hogy egyszerűen megy, de nem szeretnénk már több gyermeket.

Akkor te az első gyerek érkezése óta otthon vagy a gyerekekkel?

Az első két gyerek után jött egy szünet, én visszamentem három évre dolgozni, utána érkezett Bende, és azóta otthon vagyok, most már több mint négy éve főállású anyaként.

Mesélsz kicsit a gyerekekről? Sok embernek az álma egy újszülött baba…

Annak idején én is úgy gondoltam, hogy

egy újszülöttnek mi baja lehet, nem létezik, hogy emlékszik bármire, nem lehet gond, elég lesz a gyereknek, hogy mi nagyon szeretjük. Egy idő után kiderült, hogy ez nem mindig elég.

Persze, az alap a rengeteg szeretet, amit igényelnek, ezt néha nehéz is kielégíteni. Egyébként mindhárom gyerekünk teljesen egészséges. De a legidősebb gyereknél már rögtön az elején kiderült, hogy ő nem úgy működik, mint ahogy általában a kisbabák, ez azóta is áll rá. Vele voltak kétségbeesettebb időszakaim, mindenféléket kipróbáltam, amiket olvastam, és nála nem igazán váltak be. De egy idő után engedtem ösztönösebbnek lenni magam, rájöttem, hogy nem kell mindent elolvasni, minden tanácsot megfogadni. Csak nehéz ebben a közegben mozogni, ahol az embernek a nagyszülőktől kezdve az idegenekig az utcán mindent megmondanak. És Iza pláne olyan gyerek volt, akire mindenki nagyon jól tudta, mit kéne vele csinálni, hogy ő megjavuljon, de semmiféle szakkönyv nem vezetett hozzá közelebb. Egy idő után rájöttem, hogy vannak néha olyan megérzéseim, amit nem is tudnék tudományosan alátámasztani. Vele a legnehezebb eleinte az volt, hogy nem foglalta le magát. Őt mindig le kellett foglalni, és elsősorban meséléssel, énekléssel, de amit én csinálok, nem egy magnó. Ő nagyon jó nyelvérzékkel bír, ez már pici korában is látszott, az autózás is úgy zajlott, hogy én végig mondtam a meséket, a mondókákat és az énekeket, különben meg bömbölt. Ő sosem úgy működött, ahogy elvárták, sokan nem értették, és nem tudtak vele mit kezdeni. Ráadásul csak azzal működik együtt, akin érzi, hogy szereti, meg őszintén fordul felé. Read the rest of this entry

„Hagyjuk, hogy az anya jusson el a döntésig”

Általános

Az Örökbe.hu blogon az indulás után interjúban mutattam be a nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezeteket. A Fészek Alapítványnál azóta elhunyt az alapító, a szervezet működése sokat változott a 2014-es cikk óta. Katona Andrea, a Fészek Alapítvány elnöke, és Sulyok Eszter, az alapítvány pszichológusa meséltek a mai gyakorlatról és filozófiáról.

Magyarországon jellemzően a nyílt örökbefogadást közvetítő egyesületek, alapítványok egy-egy karizmatikus vezető köré szerveződtek, akiknek az egyénisége rányomta a bélyegét a szervezet arculatára. A Fészek volt az első a civil szervezetek között, ahol lezajlott egy kényszerű utódlás, miután az alapítvány megálmodója, Budai Ágnes 2016-ban elhunyt. Hogy történt a váltás?

Katona Andrea: Ágnes halála előtt 6 évvel kezdtem a Fészeknél a munkámat, az alapelvek azóta nem változtak, de ugyanakkor rugalmasabbá és sok szempontból szakmaibbá vált az alapítvány. Az esetszámaink őrült módon nőnek, és nagyon sok minden mást is csinálunk, mint Dr. Budai Ágnes idejében. A váltásra Ági régóta készült, többször akarta már átadni nekem a vezetést, de én ezt akkor még nem akartam. Ő tisztában volt vele, hogy nem fogja a világ végégig az alapítványt vezetni, és kereste a megfelelő személyeket, akik az ő elvei, gondolatai szerint tudnák ezt folytatni. Voltak erre korábban is kísérletek, amelyek nem sikerültek.

Katona Andrea

Mit jelent ez a szakmaiság a működésben?

KA: Például azt, hogy ez nem egy egyszemélyes alapítvány, több kollégával dolgozunk. Ha csak én lennék egyedül, és egyszerre lenne 4-5 krízisterhesem, nyilván nem tudnék annyi figyelmet és energiát fordítani az ő személyes gondozásukra, mintha többen csinálnánk. Az Alapítvány munkatársai szakemberek, pszichológus, mediátor, szociálpedagógus, meddőségi és örökbefogadási szaktanácsadó is van köztük.

Egy-egy örökbeadásról teamben döntötök?

Ha van egy krízishelyzet, akkor hárman, sokszor négyen beszéljük meg, mi a krízis, hol kell megtámogatnunk a családot, milyen hivatalos lépések szükségesek, és akkor még szóba sem kerül az örökbefogadás. Nekem szenzációsan jó érzés, hogy magánutas örökbefogadásoknál soha nem vagyok olyan helyzetben, hogy én egyedül találkozom a felekkel, az alapítvány részéről legalább két ember vesz részt a krízistanácsadáson.

Hogy ne merüljön fel a megvesztegetés gyanúja?

Pontosan.

Ki a másik három ember?

Sulyok Eszter, pszichológus, Katona Enikő, szociálpedagógus, néha Katona Gyula is csatlakozik, aki mediátori végzettséget szerzett.

Te is sokat képzed magad azóta, jártál az ELTE-n a meddőségi, örökbefogadói és reprodukciós szaktanácsadói képzésre, gyermekvédelmi rádióműsort vezetsz a Mária Rádióban…

KA: Most épp a mesterszakomat fejezem be a mentálhigiéné szakon az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

Az egyes szervezetek más helyre teszik a hangsúlyt, hogy a hazagondozás vagy az örökbeadás van-e náluk fókuszban, ennek megfelelően nagyon különböző arányokat produkálnak. Nálatok ez hogy van? Read the rest of this entry

Október 28. Roma származás az örökbefogadásnál

Általános

Következő virtuális programunk vendége Gubcsi Judit lesz, a Romadopt Klub megalapítója, kétgyerekes örökbefogadó anya. Judit hatodik éve működteti a cigány származású gyereket örökbefogadóknak szóló csoportot, ahol szakmai előadásokon és közösségi programokon vehetnek részt az érdeklődők.

Most az örökbefogadás előtt állók szemszögéből fogjuk megvizsgálni, mit is jelent a gyermek roma származása. Beszélünk a tipikus kérdésekről és félelmekről:

  • Ha azt mondom, hogy nem szeretnék roma gyereket, akkor biztosan nem lesz az a gyerekem?
  • Hogy tudom megvédeni a gyerekemet a csúfolástól, diszkriminációtól?
  • Hogy tudok neki roma identitást átadni, ha én nem vagyok az?
  • Rasszista vagyok, ha nem vállalok roma gyereket?
  • Én elfogadnám, de a tágabb család nagyon ellenséges…
  • Ha bizonytalan származást elfogadunk, előbb sorra kerülünk?

És természetesen minden más szóba kerül, ami a hallgatókat érdekli. Előre is lehet küldeni kérdéseket. 

Nagyon ajánlom a programot mindazoknak, akik most várakoznak vagy gondolkodnak örökbefogadáson, de mindenki mást is szeretettel várunk!

Mikor: október 28-án, szerdán 17:30-kor – a szokásos Örökbe.hu virtuális időpontban.

Read the rest of this entry

„A nevelés napi szintű újratervezés”

Általános

Már sok kisgyerekes szülő szerepelt a blogon. Ma egy olyan család mutatkozik be, akik három gyereken tapasztalják egyszerre a kamaszkort, a negyedik gyerekük pedig kisiskolás. Testvérek örökbefogadása, a cigány származás kezelése, lázadások és újratervezések. Áron és Bori négy gyereket fogadtak örökbe, történetük a Romadopt Klubon hangzott el, a kérdéseket a klubvezető Gubcsi Judit és a jelenlevők tették fel. Olvassátok szeretettel, sokat lehet tőlük tanulni, nemcsak örökbefogadóknak. A érdekes gondolatokat a szövegben is kiemeltem.

Mutatkozzatok be, kérlek!

Bori: Négy gyermeket fogadtunk örökbe, három már nagykamasz, Zsiga 19 éves, Gabi 17 és fél, Ági 16, és nagy szünet után jön Vince, aki 9 éves. A három nagy gyermekünk titkos örökbefogadással érkezett, ők vélhetően féltestvérei egymásnak. Amit biztosan lehet tudni, hogy az édesanya személye ugyanaz. Volt egy elsőszülött fia is, Karcsika, de ő négyhónaposan elhunyt, gondolatban őt is a gyerekeink közé soroljuk. Egy rövid időszakban megpróbálkoztunk vér szerinti gyerekkel, ez nem hozta meg a sikert, újra örökbefogadásra adtuk a fejünket, így került hozzánk Vince a Fészek Alapítvány segítségével még a születése hetében. Ő kilencéves, másodikos, róla biztosan lehet tudni, hogy minden felmenője cigány.

A gyerekek hosszú utat jártak be, velünk együtt. Mi nagyon hamar döntöttünk az örökbefogadás mellett, egyéves házasként, picit hülyének is néztek minket, hogy nagyon fiatalok vagyunk, miért nem megyünk lombikprogramra. Vizsgáltattuk magunkat, nem zárták ki a vér szerinti gyerek lehetőségét, de fiatalok voltunk, türelmetlenek, és azt éreztük, semmi akadálya nincs, hogy gyerekünk legyen. Az örökbefogadási döntésünk után egy évvel később megérkezett Zsiga a családunkba, és akkor már tudtuk, hogy hat héttel később Gabi is jönni fog. Zsiga két éves és két hónapos volt, egy hónap alatt zajlott le a barátkozás, minden nap beengedtek hozzá bennünket. Őt előttünk egy másik család örökbe akarta fogadni, haza is adták, de ez nem sikerült, négy nap után visszakerült az intézetbe, nagyon nehéz érzelmi helyzetben. Mi nem tudtunk meg részleteket, de nagyon aggódott a gyámhivatal és az intézetvezető is, hogy a Zsigát ezek után hogy fogják örökbe adni. Akkor derült ki, hogy született egy kistestvére, Gabika is, és a törvények alapján így helyre adhatták őket örökbe. Ha Zsiga az első örökbefogadó családban marad, akkor Gabi nem kerül vele össze… Mi így egy eljárásban mondtunk rájuk igent. Úgy döntött mindenki, az lesz a legjobb, ha előbb Zsigával alakítunk ki szorosabb viszonyt, és mikor ő már otthon van, és eltelt pár hét, akkor kezdek bejárogatni Gabikához is. Nagyon szép emlék, nagyon intenzív és megterhelő volt a semmiből két gyerekkel kezdeni. Rohangáltunk, mint pók a falon, hogy berendezzük a gyerekszobát, szerencsére nyár volt. Hétvégeken Zsiga is bejárt velünk és megnézte a kisöccsét. Egy évvel a döntésünk után már két gyerekünk volt. Nagyon büszkék voltunk, behoztuk a hátrányt is!

De azért nem volt sétagalopp a két fiú. Zsigának sok nehézsége volt, nagyon nehezen beszélt, sok mindentől félt, voltak nyomai, hogy sok időt töltött kórházban. Mindez sok energiát lekötött, de annyit nem, hogy ne gondoljunk egy következő gyerekre. Beadtuk újra a papírokat, mert úgy gondoltuk, hogy annak az anyukának, akinek minden másfél évben születik gyereke, hátha lesz még egy, és a fiúk után hátha egy kislány is érkezik. Read the rest of this entry

„A gyerekeim cigány identitását nem tudom kezelni, amíg magamban nem raktam rendet”

Általános

György mindig tudta, hogy örökbe fogadta a családja, azonban csak felnőttként szembesült vele, hogy cigány származású. Előadásából, amely a Romadopt Klubban hangzott el, kiderül, mennyire fontos, hogy a gyerek tisztában legyen a saját származásával, és ne előítéletes közegben nőjön fel. Identitáskeresés már apaként, találkozás a vér szerinti szülőkkel rasszista gyerekkor után. Egy fiatalember, önmaga felé, útközben. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják. 

Nehezen beszélek erről a témáról…

Két és féléves koromban kerültem haza. Az első két és fél évről egyetlen emléket őrzök, hogy valaki látogat a gyerekotthonban és kapok egy sárga mackót. A szüleim szerint jó gyerek voltam, szófogadó, aki nem csinál semmi rosszat. A származásomról meg az örökbefogadásomról nem nagyon beszéltünk, tabutéma volt. Ennyivel letudták mindig a szüleim: „Hazakerültél, minden rendben volt, nagyon ügyes, okos voltál, jól fejlődtél.” Azt elmondták, hogy „anyád otthagyott, nem kellettél neki, de itt vagyunk mi, nekünk kellesz”. Néha beszéltünk róla, de soha meg nem kérdezték, nekem ez mit jelent, én hogy vagyok azzal, hogy nem kellettem. Olyan, mintha én benne sem lennék a sztoriban, csak ők akartak szülők lenni. Van egy húgom és egy öcsém, mint a hárman örökbefogadottak vagyunk. Mikor mentünk a legkisebb húgomért, akkor nekem természetes volt, hogy nem az anya hasából születik, hanem hazahozzuk az otthonból. Hozzá kell tennem, hogy a nyolcvanas években kerültem haza, akkor semmi felvilágosító anyag nem volt. Emlékszem egy könyvre, a Nekem két születésnapom van, de ez nem az én történetem, nem érdekelt.

Fotó: Fortepan

Mi úgy nőttünk fel a gyerekkoromban, hogy magyarok vagyunk. Egy olyan faluban laktunk, ahol a környezet ötven százaléka roma származású. A húgom roma, az öcsémről nem lehet tudni pontosan, én is roma vagyok. És egy roma egy másikat rögtön felismer. Sokszor megkaptuk, hogy cigányok vagyunk. A szüleim az iskolában tanítottak, volt körülöttünk egy védőháló, nem kaptuk meg olyan erősen, de azért megkaptuk. Engem annyira nem bántott, rosszul esett, de nem meséltem róla otthon. A húgomat jobban bántották, rajta erőteljesebbek a rasszjegyek. Anyám mindig azt mondta neki, „nem igaz, nem kell ezzel foglalkozni, te egy arab lány vagy”. Voltak cigány osztálytársaim, de nem volt velük konfliktus. Ami előszőr nagyon rosszul esett, a gimnáziumban jártam egy lánnyal és az apja azt mondta, „takarodj innen, te cigány vagy”. Hogy lennék már cigány?

Apukám úgy nevezte magát, hogy ő rasszista. Olyan közegben nőttem fel, ahol a vasárnapi ebédnél cigányoztak, meg az utcán is, hallottam, ahogy szidják őket. A faluban is volt rasszizmus rendesen. Engem jópárszor lecigányoztak, de közben a tanító bácsi gyereke voltam. Ez keltett bennem egy állandó bizonytalanságot. Később ez odáig fajult, hogy ha valaki minden sértés nélkül jegyezte meg, hogy látszik rajtam, hogy cigány vagyok, vagy akár csak hogy milyen barna a bőröm, akkor nagyon megbántódtam, nekem ez csúnyább volt bármilyen szitokszónál. Az egyetem után ez lecsillapodott, már a középiskolában sem volt semmi gond az osztálytársaimmal. 18 évesen elkezdtem félni az iskolában, hogy a szülőanyám megkeres, ki se mertem menni a portára, nem tudtam jól a törvényeket, hogy ő nem kereshet, rettegtem, hogy előkerül. Read the rest of this entry

„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Általános
„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Mónika szlovákiai magyarként nőtt fel, szerető örökbefogadó családban. Később tudta meg, hogy eredeti szülei szlovákok, az első neve Michaela lett volna, és van két fiútestvére. Kettős identitás, édes-bús találkozások, hiába áhított információk és egy későn kimondott titok. Mónika mesél.

Hol tartasz most?

35 éves vagyok, férjem, kisgyerekem van, az egészségügyben vagyok nővér. Szlovákiai magyarként nőttem fel a Csallóközben, jó gyerekkorom volt, nagyon szerettek a szüleim. Túlféltettek, főleg az anyukám, talán azért, mert már idősebbek voltak, mikor hozzájuk kerültem, anyu 36 éves volt, apu 45.

Ők miért fogadtak örökbe?

Próbálkoztak többszörösen a gyermekáldással és nem sikerült nekik, kimondták, hogy nem lehet gyerekük. Akkor döntöttek az örökbefogadás mellett, rögtön be is adták a papírokat és két évet vártak rám. Én vagyok az egyetlen gyerekük. Mindent megadtak, amit akkor szokás volt, érzelmileg is. 21 hónapos voltam, mikor örökbe fogadtak.

Mónika kisgyerekként a szüleivel

Emlékszel valamire előtte?

Semmire. A szüleim csak annyit meséltek, hogy gyerekotthonban éltem, a keresztszüleim hoztak el autóval.

Te milyen gyerek voltál?

Csendes és visszahúzódó, de kicsi koromtól mindig megvolt mindenről a véleményem és ez a mai napig így van. Kamaszként már minden módon lázadtam, mindig az ellentétét csináltam, amit mondtak a szüleim. A magam feje után mentem.

Mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

Kilencéves voltam, akkor se a szüleimtől hallottam. Egy osztálytársnőm elszólta magát egy vita közben, hogy én örökbefogadott vagyok, rá pár hónapra elmondták az anyuék az örökbefogadást. Nem rázott meg, mert eszembe jutott, hogy egyszer már ezt hallottam.

Értetted, hogy ezt micsoda?

Nem, nem is nagyon kérdeztem emiatt.

Azt elmondták, hogy más szült?

Anyu ezt elmondta, hogy más nő szült és Anyunak nem lehetett gyereke, de emlékszem, nem kérdeztem semmit. Én valahol fel se fogtam, mert tényleg jó családban nőttem fel, és akkor nem éltem meg ennek a hiányérzetét. Később igen, később éreztem a hiányt.

Többet nem került szóba? Read the rest of this entry

„Identitást nem lehet adni, azt a gyerek fejleszti magának”

Általános
„Identitást nem lehet adni, azt a gyerek fejleszti magának”

Mit jelent a cigány identitás egy örökbefogadott gyereknél? Vállaljon-e roma gyereket, aki maga nem ismeri a cigány kultúrát? Hogy készítsük fel a gyereket a rasszizmusra? Gubcsi (Bakó) Judittal beszélgetek, aki a Romadopt Klubot létrehozta. A klub egyike az alulról szerveződő örökbefogadói közösségeknek, ahol évi több alkalommal vehetnek részt előadásokon és családi programokon a szülők.

Te milyen háttérrel érkeztél az örökbefogadásba?

Örökbefogadó szülő vagyok, a “klasszikus” fajtából. Nem született vér szerinti gyerekem, orvosi segítséggel sem, ezért döntöttünk az örökbefogadás mellett. Annak idején én azt az utat jártam, hogy el kellett engednem a vér szerinti gyerek képét és onnantól átváltott a lelkem a “bármilyen gyerek jöhet” állapotra, nem volt elvárás, hogy magamat lássam kicsiben. Teljes egyetértésben döntöttünk a férjemmel az örökbefogadás mellett. Amikor kimondtam, hogy nem akarok többet orvoshoz menni, körülbelül akkor foganhatott a fiunk, még abban az évben meg is érkezett hozzánk, háromnaposan. Szerettünk volna kistestvért, a fiunk még nem volt egyéves, amikor újabb alkalmassági határozattal a kézben várakoztunk. Ismét gyorsan sorra kerültünk és hathetesen megérkezett hozzánk a kislányunk. Így lett teljes a család, egy év korkülönbséggel lett két gyerekünk. Mindketten nyílt örökbefogadással érkeztek az Együtt az Életért Egyesület segítségével. Cigány származásúak, az arányok elvileg eltérnek, de mi ezzel egyáltalán nem foglalkozunk. Mivel van bennük cigány vér, fontosnak tartottuk, hogy tudjanak róla kis kortól kezdve.

Mikor ti fogadtatok örökbe, mi volt a fejedben a cigány származásról?

Nyilvánvalóan elfogadóak vagyunk, de mindemellett át kellett beszélnünk, hogy mit vállalunk. Ismertünk egy kiváló példát, egy négygyerekes örökbefogadó családot, osztálytársam volt az apuka, velük is rendszeresen találkoztunk és beszélgettünk. Egy tipikus dilemmánk volt, hogy mi lesz, ha csúfolják majd a gyerekeinket a származásuk miatt. Nem sokat hezitáltunk ezen sem, mert megállapítottuk, hogy csúfolás bármiért jöhet, a mi feladatunk a gyerek önbizalmát és önbecsülését jól megalapozni. A legfontosabb, hogy ott legyünk mellette, és támaszt nyújtsunk neki, ha bármilyen gondja van az életben.

Miért alapítottad meg a Romadopt Klubot?

A Romadoptot 2014 őszén indítottam, teljesen magánszorgalomból, és ez azóta is így van, nincs mögötte alapítvány vagy egyéb szervezet. A saját élethelyzetem miatt hoztam létre, és mert volt bennem egy társadalmi elhivatottság a témával kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy el kell mondani a gyerekeimnek még kis korban, hogy cigány származásúak, de nem tudtam, hogy ezt pontosan mikor és hogyan kezdjem el. A célom, hogy szeressék és elfogadják magukban a cigányságot és persze az örökbefogadottságot is. Ha bántás érné őket később iskolás korban, azt jól kezeljék a gyerekek, és tudják, hogy hazahozhatják ezt a kérdést is. Ezzel kapcsolatban annak idején nem kaptunk elegendő támpontot a felkészítő tanfolyamon, tanácstalan voltam. Elolvastam egy témába vágó angol nyelvű könyvet, és azt gondoltam, megoszthatnánk a tapasztalatokat pár érintett szülőtárssal. Így hirdettem meg az Örökbe.hu blog segítségével az első programot, a könyv beszámolóját, majd a következő alkalmakat is. Kiderült, mennyien vagyunk tanácstalanok és nagyon hirtelen kinőtte magát a kis szülőtalálkozó. Nagy örömömre már az első alkalomra eljött két felnőtt, cigány származású örökbefogadott és egy cigány srác is, akit érdekelt a csoport. Még abban az évben létrehoztam a honlapot, hogy azok is olvashassák az események összefoglalóit, akik nem tudtak eljönni.

Mi történik a klubban, miket csináltok? Read the rest of this entry

Az örökbefogadottak nem születnek…

Általános

A blogon bemutatok szakdolgozatokat is. Dengyel Kinga pszichológus, perinatális szaktanácsadó örökbefogadott és vér szerinti családjukban felnőtt fiatal felnőttek életútrajzait vizsgálta, rajzokon és interjún keresztül. A különlegesen mély anyagban még sokkal több lehetőség rejlik, és az örökbefogadó szülőknek is szolgál tanulságokkal. Kinga a Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért havi klubestjén mutatta be több éven át tartó kutatásának eredményeit. A rajzokból is bemutatok néhányat a cikkben.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Károli Gáspár Református Egyetem felnőtt klinikai és egészségpszichológia szakán végeztem mind az alap-, mind a mesterképzést. Bár én magam nem vagyok örökbefogadott, egy élményem kapcsán mégis elkezdett foglalkoztatni, van-e, és mi a különbség az örökbefogadottak és nem örökbefogadottak életútja között. Sokáig nem tudtam, ezt hogyan vizsgáljam, míg egy egyetemi műhelymunka kurzusomon tanárom, Prof. Dr. Vass Zoltán említett egy validálás alatt álló, saját fejlesztésű projektív tesztet, az életút-rajzot. A kutatást így két részre bontottam, s az alapképzés szakdolgozatához a fiatal felnőtt örökbefogadottak rajzainak kiértékeléséből írtam egy nagyobb lélegzetvételű munkát; a mesterképzésem zárásaképp pedig egy alaposabb rajzelemzési módszer segítségével, valamint illesztett kontrollcsoporttal egybevetve vizsgáltam ezt a rendkívül értékes gyűjteményt. Annak idején szakdolgozóként kerültem a Mózeskosárhoz, immáron több, mint három éve, s azóta is aktívan részt veszek az Egyesület munkájában. Tréningeket írok és tartok, gondozom a hivatalos Facebook-oldalunkat, részt veszek a programok szervezésében. Most egy pedagógiai szakszolgálatnál (lánykori nevén nevelési tanácsadó) és a JóLélek Pszichológiai Alapítványnál dolgozom pszichológusként, és a Semmelweis Egyetem gyermekklinikai szakpszichológus jelöltje vagyok. Ha lehetőségem adódna, akkor szívesen dolgoznék gyermekvédelemben, örökbefogadásban, és a nevelőszülői hálózatban is.

 

Kik is pontosan az alanyaid, és hogyan kerültél velük kapcsolatba?

Sok örökbefogadott és nem örökbefogadott személytől kaptam rajzokat, interjút, ám végül le kellett szűkítenem a mintát, hogy a körülményekhez képest az lehetőleg egységes maradjon. Az általam kiválasztott 12-12 fős csoport nem számít reprezentatív mintavételnek. „Hólabda” módszerrel jutottam el hozzájuk: megtaláltam valakit, aki ajánlotta egy ismerősét és szép lassan egész sok örökbefogadotthoz jutottam el, mindenféle korosztályból. Noha első hallásra alacsonynak tűnik a résztvevők száma, az elemzés alapossága miatt mégis rengeteg információt tartalmaz a munkám. Hogy homogén maradjon a minta, a 18-30 év közötti fiatal felnőttekre korlátoztam a beválogatható személyek életkorát, így átlagosan 24 évesek voltak az alanyaim. A nemek megoszlását tekintve 5-5 férfi és 7-7 nő került be a mesterszakos diplomamunkámba. Mindannyian titkos örökbefogadással kerültek a családjukhoz, nem voltak házasok és gyermekük sem volt még. Legtöbben a felsőfokú tanulmányaikat végezték, vagy épp az egyetemről jöttek ki a nagybetűs életbe. A kontrollcsoportot nemben, korban és végzettségben egyesével hozzájuk illesztettem. További kritérium volt, hogy a nem örökbefogadottak minden tagja a származási családjában nőjön fel, ahol nem történtek különösebb traumák. Leginkább az okozott nehézséget, hogy olyan huszonéveseket találjak, akiknek együtt éltek még a szüleik. Ebből a szempontból szinte nehezebb volt a kontrollcsoportot kiválasztani, mint az adoptáltakat.

Read the rest of this entry

„Nem kell tudni minden probléma okát ahhoz, hogy nekilássunk kijavítani őket”

Általános

A blog már olyan régen működik, hogy ideje visszatérni egy-egy korábban bemutatott családhoz. Az Utánkövetés rovatban korábbi interjúalanyokat látunk viszont. Bajnokék három éve adtak interjút, két gyereket nevelnek, akik egymás vér szerinti testvérei. Újszülöttként fogadták őket örökbe a Gólyahír Egyesület révén, Boróka ma ötéves, Domonkos három és fél éves.

Hol tart most a családotok? Történt-e valamilyen nagy esemény az elmúlt három évben?

Orsi: Boróka óvodába jár 2015 szeptembere óta. Nagyon ragaszkodó leányzó, általában nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez, így a beszoktatás időszaka eléggé hosszú ideig tartott, és mindkettőnket meg is viselt. Boró oviba járása mellett múlt tanévben Domonkossal még itthon maradtam, azzal a szándékkal, hogy neki is lehessen egy olyan éve, amikor „egyedül” van velem. Szerettük volna, hogy néha Domonkos is érvényesülhessen a gyerekszobában, azzal és azt játsszon, amit akar. Az az év eltelt, Domonkos tavaly szeptemberben bölcsibe kezdett járni, én októberben álltam újra munkába.

img_9909

Kapcsolatban vagytok még a szülőanyával?

Semmit sem tudunk róla, nem vagyunk kapcsolatban. Szoktunk küldeni fotót a gyerekekről a születésnapjuk után, de arról sincs információnk, hogy megkapja-e őket.

A gyerekek értik már az örökbefogadást?

Azt hiszem, értik. Egyrészt azért is, mert rendszeresen találkozunk olyan családdal, ahol szintén van örökbefogadott gyerek, így a „másik néni pocakjában volt, mielőtt megszületett” mondat sokszor elhangzik, másrészt a környezetünkben sok baba születik az anyukája pocakjából is, unokatestvérek, barátaink gyerekei, így az elmúlt években azt is többször végigasszisztálták már, ahogyan vér szerinti gyerek érkezik egy családba. Read the rest of this entry