Sok szó esett a blogon a roma gyerekek örökbefogadásáról, de nem szerepelt még olyan család, ahol az örökbefogadó szülők is romák. Ma Tonté Barbara és férje, Sörös Iván mesélnek, akik cigány értelmiségiek és egy hároméves örökbefogadott kisfiút nevelnek. Barbara írja a cigány konyháról Budai Zsanettel közösen a Romani Gastro blogot, és a napokban jelenik meg a szakácskönyvük. A beszélgetés a cigány gyereket nevelő szülők Romadopt Klubjában hangzott el, a hallgatóságból többen is kérdeztünk. A támadásokra is kapunk példákat, de hasznos taktikákkal is felvérteződhetünk a beszélgetésből. Nem mellesleg megtudjuk, miért nem feltétlenül jó ötlet cigánymeggy-pálinkával kedveskedni egy roma előadónak!

Mivel foglalkoztok?

Iván: A központi közigazgatásban dolgozom középvezetőként, oktatási témában, roma felzárkózással foglalkozom.

Barbara: Oktatással és közigazgatással foglalkozom, a minisztérium háttérintézményében a tanoda-projekt vezetője voltam, ami hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt iskola utáni segítséget képességfejlesztésre, a lemaradások behozására, esetleg tehetséggondozásra.

Nektek mit jelent, hogy romák vagytok?

Iván: Nálunk apa cigány, anya nem, keveset beszélgettünk erről otthon. Nem beszéltük a nyelvet, nem főztünk „cigányosan”, a nagymama nem mesélt a cigányságról. Dunaújvárosban nőttem fel, ott gyárban dolgozó emberek gyerekei éltek, ismerőseink közül mindenki panelban lakott. Egyszer megláttam az iskola naplóban a nevem mellett, hogy cigány. Meséltem otthon, anya bement az iskolába és kérte, hogy ne strigulázzanak. A kilencvenes években létezett ott egy skinhead-mozgalom, és kaptam beszólásokat, ha mentem valahová a barátaimmal. Bennem először kívülről, a támadásoktól tudatosult a cigányság. A középiskolában művészeti suliba jártam, ott mindenki más volt, járt oda arab, falusi, aki tájszólásban beszélt, meleg, vagy épp aki többször bukott. A cigány „másság” egy volt a száz közül, nem is volt téma, elenyészett ott.

A Romaversitasban, ami a felsőoktatásban hallgatók részére mentori programot működtetett, találkoztam először velem egyidős, főiskolás romákkal, addig nem. Ott alakult egy közösség, így is jöttünk össze Barcival. Ott elkezdtem tudatosítani egy-két dolgot magamban. A külvilág a külső jegyeket látta rajtam, de azt is megkaptam sokszor, hogy te nem tipikus cigány vagy.

Barbara: Én ennek az ellentéte vagyok, Szegedről származom, nagy dózisban kaptam a roma önérzetet otthon, apukám cigányzenész, és ő nagyon büszke rá. Ez nem meglepő, hiszen szinte ez az egyetlen cigány csoport, akiket elismer a többségi társadalom felől. Még aki nem is szeret bennünket, az is elismeri, hogy tudunk zenélni. Ez nagyon kényelmes, mert amíg táncoltunk meg mulatunk, addig nem szólunk bele a politikába. Én egészséges identitást kaptam e tekintetben, nagyon kicsi korom óta tudom, hogy cigány vagyok, mikor engem lecigányoztak, akkor annyit mondtam: „igen, és?”

Ez sokat finomodott bennem. Ha most kérdezed, én nem tudom megmondani, hogy mi a cigányos, minden sablonos választ meg lehet cáfolni. Másoknak egyértelmű, hogy én az vagyok, ez biztos, az kevésbé, hogy bennem ez mit jelent. Hiába mondanám, hogy nagyhangú vagyok és családcentrikus, de hány nem roma asszonyt tudsz mondani, aki szintén nagyhangú és családcentrikus. Nem érdemes ezeket a közhelyeket elsütni. Nekem is a Romaversitas-szal jött, hogy fontos erre figyelni és tudatosabban rálátni a kultúrára és a hagyományokra. Annyira szerteágazó, szinte közösségenként más-más a kultúra. Nekem ebből jött a misszióm, hogy a roma ételeket egy gasztroblogon bemutassam, ez lett a Romani Gastro (Budai Zsanett a másik szerzője).

Budai Zsanett, Janika és Tonté Barbara

Tapasztaltatok kirekesztettséget?

Bara: Én az általános iskolai tanulmányaimat egy szegregált iskolában töltöttem, ahol kettes voltam magyarból. Az unokatestvéreim már olyan iskolába jártak, ahol angolt is tanultak, én mindig kérdezgettem tőlük, mi hogy van angolul. Hamar kiderült, hogy jó a nyelvérzékem. Aztán angoltagozatra kerültem felsőben, imádtam a nyelvet, nagyon jól ment. Mindenki mondta, hogy ne menjek gimnáziumba, azzal nyomasztottak, hogy eladó vagy vendéglátós legyek. Jelentkeztem gimnáziumba, maximum pontos lett a felvételim. Onnantól négyes-ötös voltam. Nekünk az a nagy szerencsénk, hogy úgy lett karrierünk és munkánk, hogy bekerültünk a Romaversitasba, és ott kiépítettünk egy kapcsolati tőkét.

De mikor az első főiskolámon záróvizsgáztam, emberi erőforrás-szakemberként, kijött a bizottság elnöke, elmondta, hogy kitűnőre diplomáztam, de abban a szakmában nem lesz nekem hely. Ebben teljesen igazat adok neki. Utána szereztem egy külügyi szakértői diplomát, azzal helyezkedtem el. Tegyük hozzá, ha engem elutasítanak egy állásinterjún, nem fogom tudni, miért nem vettek fel: mert nő vagyok? Kisgyerekem van? Roma vagyok? Az ember kap egy csomagot.

Iván: Mi nem tudtunk albérletet kivenni, tízszer elutasítottak minket.

Barbara: Úgy nyitottunk, hogy munkahelyi névjegykártya és kéthavi kaució. Read the rest of this entry →