Tag Archives: származás

„A gyerekeim cigány identitását nem tudom kezelni, amíg magamban nem raktam rendet”

Általános

György mindig tudta, hogy örökbe fogadta a családja, azonban csak felnőttként szembesült vele, hogy cigány származású. Előadásából, amely a Romadopt Klubban hangzott el, kiderül, mennyire fontos, hogy a gyerek tisztában legyen a saját származásával, és ne előítéletes közegben nőjön fel. Identitáskeresés már apaként, találkozás a vér szerinti szülőkkel rasszista gyerekkor után. Egy fiatalember, önmaga felé, útközben. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják. 

Nehezen beszélek erről a témáról…

Két és féléves koromban kerültem haza. Az első két és fél évről egyetlen emléket őrzök, hogy valaki látogat a gyerekotthonban és kapok egy sárga mackót. A szüleim szerint jó gyerek voltam, szófogadó, aki nem csinál semmi rosszat. A származásomról meg az örökbefogadásomról nem nagyon beszéltünk, tabutéma volt. Ennyivel letudták mindig a szüleim: „Hazakerültél, minden rendben volt, nagyon ügyes, okos voltál, jól fejlődtél.” Azt elmondták, hogy „anyád otthagyott, nem kellettél neki, de itt vagyunk mi, nekünk kellesz”. Néha beszéltünk róla, de soha meg nem kérdezték, nekem ez mit jelent, én hogy vagyok azzal, hogy nem kellettem. Olyan, mintha én benne sem lennék a sztoriban, csak ők akartak szülők lenni. Van egy húgom és egy öcsém, mint a hárman örökbefogadottak vagyunk. Mikor mentünk a legkisebb húgomért, akkor nekem természetes volt, hogy nem az anya hasából születik, hanem hazahozzuk az otthonból. Hozzá kell tennem, hogy a nyolcvanas években kerültem haza, akkor semmi felvilágosító anyag nem volt. Emlékszem egy könyvre, a Nekem két születésnapom van, de ez nem az én történetem, nem érdekelt.

Fotó: Fortepan

Mi úgy nőttünk fel a gyerekkoromban, hogy magyarok vagyunk. Egy olyan faluban laktunk, ahol a környezet ötven százaléka roma származású. A húgom roma, az öcsémről nem lehet tudni pontosan, én is roma vagyok. És egy roma egy másikat rögtön felismer. Sokszor megkaptuk, hogy cigányok vagyunk. A szüleim az iskolában tanítottak, volt körülöttünk egy védőháló, nem kaptuk meg olyan erősen, de azért megkaptuk. Engem annyira nem bántott, rosszul esett, de nem meséltem róla otthon. A húgomat jobban bántották, rajta erőteljesebbek a rasszjegyek. Anyám mindig azt mondta neki, „nem igaz, nem kell ezzel foglalkozni, te egy arab lány vagy”. Voltak cigány osztálytársaim, de nem volt velük konfliktus. Ami előszőr nagyon rosszul esett, a gimnáziumban jártam egy lánnyal és az apja azt mondta, „takarodj innen, te cigány vagy”. Hogy lennék már cigány?

Apukám úgy nevezte magát, hogy ő rasszista. Olyan közegben nőttem fel, ahol a vasárnapi ebédnél cigányoztak, meg az utcán is, hallottam, ahogy szidják őket. A faluban is volt rasszizmus rendesen. Engem jópárszor lecigányoztak, de közben a tanító bácsi gyereke voltam. Ez keltett bennem egy állandó bizonytalanságot. Később ez odáig fajult, hogy ha valaki minden sértés nélkül jegyezte meg, hogy látszik rajtam, hogy cigány vagyok, vagy akár csak hogy milyen barna a bőröm, akkor nagyon megbántódtam, nekem ez csúnyább volt bármilyen szitokszónál. Az egyetem után ez lecsillapodott, már a középiskolában sem volt semmi gond az osztálytársaimmal. 18 évesen elkezdtem félni az iskolában, hogy a szülőanyám megkeres, ki se mertem menni a portára, nem tudtam jól a törvényeket, hogy ő nem kereshet, rettegtem, hogy előkerül. Read the rest of this entry

„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Általános
„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Mónika szlovákiai magyarként nőtt fel, szerető örökbefogadó családban. Később tudta meg, hogy eredeti szülei szlovákok, az első neve Michaela lett volna, és van két fiútestvére. Kettős identitás, édes-bús találkozások, hiába áhított információk és egy későn kimondott titok. Mónika mesél.

Hol tartasz most?

35 éves vagyok, férjem, kisgyerekem van, az egészségügyben vagyok nővér. Szlovákiai magyarként nőttem fel a Csallóközben, jó gyerekkorom volt, nagyon szerettek a szüleim. Túlféltettek, főleg az anyukám, talán azért, mert már idősebbek voltak, mikor hozzájuk kerültem, anyu 36 éves volt, apu 45.

Ők miért fogadtak örökbe?

Próbálkoztak többszörösen a gyermekáldással és nem sikerült nekik, kimondták, hogy nem lehet gyerekük. Akkor döntöttek az örökbefogadás mellett, rögtön be is adták a papírokat és két évet vártak rám. Én vagyok az egyetlen gyerekük. Mindent megadtak, amit akkor szokás volt, érzelmileg is. 21 hónapos voltam, mikor örökbe fogadtak.

Mónika kisgyerekként a szüleivel

Emlékszel valamire előtte?

Semmire. A szüleim csak annyit meséltek, hogy gyerekotthonban éltem, a keresztszüleim hoztak el autóval.

Te milyen gyerek voltál?

Csendes és visszahúzódó, de kicsi koromtól mindig megvolt mindenről a véleményem és ez a mai napig így van. Kamaszként már minden módon lázadtam, mindig az ellentétét csináltam, amit mondtak a szüleim. A magam feje után mentem.

Mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

Kilencéves voltam, akkor se a szüleimtől hallottam. Egy osztálytársnőm elszólta magát egy vita közben, hogy én örökbefogadott vagyok, rá pár hónapra elmondták az anyuék az örökbefogadást. Nem rázott meg, mert eszembe jutott, hogy egyszer már ezt hallottam.

Értetted, hogy ezt micsoda?

Nem, nem is nagyon kérdeztem emiatt.

Azt elmondták, hogy más szült?

Anyu ezt elmondta, hogy más nő szült és Anyunak nem lehetett gyereke, de emlékszem, nem kérdeztem semmit. Én valahol fel se fogtam, mert tényleg jó családban nőttem fel, és akkor nem éltem meg ennek a hiányérzetét. Később igen, később éreztem a hiányt.

Többet nem került szóba? Read the rest of this entry

„Identitást nem lehet adni, azt a gyerek fejleszti magának”

Általános
„Identitást nem lehet adni, azt a gyerek fejleszti magának”

Mit jelent a cigány identitás egy örökbefogadott gyereknél? Vállaljon-e roma gyereket, aki maga nem ismeri a cigány kultúrát? Hogy készítsük fel a gyereket a rasszizmusra? Bakó Judittal beszélgetek, aki a Romadopt Klubot létrehozta. A klub egyike az alulról szerveződő örökbefogadói közösségeknek, ahol évi több alkalommal vehetnek részt előadásokon és családi programokon a szülők.

Te milyen háttérrel érkeztél az örökbefogadásba?

Örökbefogadó szülő vagyok, a “klasszikus” fajtából. Nem született vér szerinti gyerekem, orvosi segítséggel sem, ezért döntöttünk az örökbefogadás mellett. Annak idején én azt az utat jártam, hogy el kellett engednem a vér szerinti gyerek képét és onnantól átváltott a lelkem a “bármilyen gyerek jöhet” állapotra, nem volt elvárás, hogy magamat lássam kicsiben. Teljes egyetértésben döntöttünk a férjemmel az örökbefogadás mellett. Amikor kimondtam, hogy nem akarok többet orvoshoz menni, körülbelül akkor foganhatott a fiunk, még abban az évben meg is érkezett hozzánk, háromnaposan. Szerettünk volna kistestvért, a fiunk még nem volt egyéves, amikor újabb alkalmassági határozattal a kézben várakoztunk. Ismét gyorsan sorra kerültünk és hathetesen megérkezett hozzánk a kislányunk. Így lett teljes a család, egy év korkülönbséggel lett két gyerekünk. Mindketten nyílt örökbefogadással érkeztek az Együtt az Életért Egyesület segítségével. Cigány származásúak, az arányok elvileg eltérnek, de mi ezzel egyáltalán nem foglalkozunk. Mivel van bennük cigány vér, fontosnak tartottuk, hogy tudjanak róla kis kortól kezdve.

Mikor ti fogadtatok örökbe, mi volt a fejedben a cigány származásról?

Nyilvánvalóan elfogadóak vagyunk, de mindemellett át kellett beszélnünk, hogy mit vállalunk. Ismertünk egy kiváló példát, egy négygyerekes örökbefogadó családot, osztálytársam volt az apuka, velük is rendszeresen találkoztunk és beszélgettünk. Egy tipikus dilemmánk volt, hogy mi lesz, ha csúfolják majd a gyerekeinket a származásuk miatt. Nem sokat hezitáltunk ezen sem, mert megállapítottuk, hogy csúfolás bármiért jöhet, a mi feladatunk a gyerek önbizalmát és önbecsülését jól megalapozni. A legfontosabb, hogy ott legyünk mellette, és támaszt nyújtsunk neki, ha bármilyen gondja van az életben.

Miért alapítottad meg a Romadopt Klubot?

A Romadoptot 2014 őszén indítottam, teljesen magánszorgalomból, és ez azóta is így van, nincs mögötte alapítvány vagy egyéb szervezet. A saját élethelyzetem miatt hoztam létre, és mert volt bennem egy társadalmi elhivatottság a témával kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy el kell mondani a gyerekeimnek még kis korban, hogy cigány származásúak, de nem tudtam, hogy ezt pontosan mikor és hogyan kezdjem el. A célom, hogy szeressék és elfogadják magukban a cigányságot és persze az örökbefogadottságot is. Ha bántás érné őket később iskolás korban, azt jól kezeljék a gyerekek, és tudják, hogy hazahozhatják ezt a kérdést is. Ezzel kapcsolatban annak idején nem kaptunk elegendő támpontot a felkészítő tanfolyamon, tanácstalan voltam. Elolvastam egy témába vágó angol nyelvű könyvet, és azt gondoltam, megoszthatnánk a tapasztalatokat pár érintett szülőtárssal. Így hirdettem meg az Örökbe.hu blog segítségével az első programot, a könyv beszámolóját, majd a következő alkalmakat is. Kiderült, mennyien vagyunk tanácstalanok és nagyon hirtelen kinőtte magát a kis szülőtalálkozó. Nagy örömömre már az első alkalomra eljött két felnőtt, cigány származású örökbefogadott és egy cigány srác is, akit érdekelt a csoport. Még abban az évben létrehoztam a honlapot, hogy azok is olvashassák az események összefoglalóit, akik nem tudtak eljönni.

Mi történik a klubban, miket csináltok? Read the rest of this entry

Az örökbefogadottak nem születnek…

Általános

A blogon bemutatok szakdolgozatokat is. Dengyel Kinga pszichológus, perinatális szaktanácsadó örökbefogadott és vér szerinti családjukban felnőtt fiatal felnőttek életútrajzait vizsgálta, rajzokon és interjún keresztül. A különlegesen mély anyagban még sokkal több lehetőség rejlik, és az örökbefogadó szülőknek is szolgál tanulságokkal. Kinga a Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért havi klubestjén mutatta be több éven át tartó kutatásának eredményeit. A rajzokból is bemutatok néhányat a cikkben.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Károli Gáspár Református Egyetem felnőtt klinikai és egészségpszichológia szakán végeztem mind az alap-, mind a mesterképzést. Bár én magam nem vagyok örökbefogadott, egy élményem kapcsán mégis elkezdett foglalkoztatni, van-e, és mi a különbség az örökbefogadottak és nem örökbefogadottak életútja között. Sokáig nem tudtam, ezt hogyan vizsgáljam, míg egy egyetemi műhelymunka kurzusomon tanárom, Prof. Dr. Vass Zoltán említett egy validálás alatt álló, saját fejlesztésű projektív tesztet, az életút-rajzot. A kutatást így két részre bontottam, s az alapképzés szakdolgozatához a fiatal felnőtt örökbefogadottak rajzainak kiértékeléséből írtam egy nagyobb lélegzetvételű munkát; a mesterképzésem zárásaképp pedig egy alaposabb rajzelemzési módszer segítségével, valamint illesztett kontrollcsoporttal egybevetve vizsgáltam ezt a rendkívül értékes gyűjteményt. Annak idején szakdolgozóként kerültem a Mózeskosárhoz, immáron több, mint három éve, s azóta is aktívan részt veszek az Egyesület munkájában. Tréningeket írok és tartok, gondozom a hivatalos Facebook-oldalunkat, részt veszek a programok szervezésében. Most egy pedagógiai szakszolgálatnál (lánykori nevén nevelési tanácsadó) és a JóLélek Pszichológiai Alapítványnál dolgozom pszichológusként, és a Semmelweis Egyetem gyermekklinikai szakpszichológus jelöltje vagyok. Ha lehetőségem adódna, akkor szívesen dolgoznék gyermekvédelemben, örökbefogadásban, és a nevelőszülői hálózatban is.

 

Kik is pontosan az alanyaid, és hogyan kerültél velük kapcsolatba?

Sok örökbefogadott és nem örökbefogadott személytől kaptam rajzokat, interjút, ám végül le kellett szűkítenem a mintát, hogy a körülményekhez képest az lehetőleg egységes maradjon. Az általam kiválasztott 12-12 fős csoport nem számít reprezentatív mintavételnek. „Hólabda” módszerrel jutottam el hozzájuk: megtaláltam valakit, aki ajánlotta egy ismerősét és szép lassan egész sok örökbefogadotthoz jutottam el, mindenféle korosztályból. Noha első hallásra alacsonynak tűnik a résztvevők száma, az elemzés alapossága miatt mégis rengeteg információt tartalmaz a munkám. Hogy homogén maradjon a minta, a 18-30 év közötti fiatal felnőttekre korlátoztam a beválogatható személyek életkorát, így átlagosan 24 évesek voltak az alanyaim. A nemek megoszlását tekintve 5-5 férfi és 7-7 nő került be a mesterszakos diplomamunkámba. Mindannyian titkos örökbefogadással kerültek a családjukhoz, nem voltak házasok és gyermekük sem volt még. Legtöbben a felsőfokú tanulmányaikat végezték, vagy épp az egyetemről jöttek ki a nagybetűs életbe. A kontrollcsoportot nemben, korban és végzettségben egyesével hozzájuk illesztettem. További kritérium volt, hogy a nem örökbefogadottak minden tagja a származási családjában nőjön fel, ahol nem történtek különösebb traumák. Leginkább az okozott nehézséget, hogy olyan huszonéveseket találjak, akiknek együtt éltek még a szüleik. Ebből a szempontból szinte nehezebb volt a kontrollcsoportot kiválasztani, mint az adoptáltakat.

Read the rest of this entry

„Nem kell tudni minden probléma okát ahhoz, hogy nekilássunk kijavítani őket”

Általános

A blog már olyan régen működik, hogy ideje visszatérni egy-egy korábban bemutatott családhoz. Az Utánkövetés rovatban korábbi interjúalanyokat látunk viszont. Bajnokék három éve adtak interjút, két gyereket nevelnek, akik egymás vér szerinti testvérei. Újszülöttként fogadták őket örökbe a Gólyahír Egyesület révén, Boróka ma ötéves, Domonkos három és fél éves.

Hol tart most a családotok? Történt-e valamilyen nagy esemény az elmúlt három évben?

Orsi: Boróka óvodába jár 2015 szeptembere óta. Nagyon ragaszkodó leányzó, általában nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez, így a beszoktatás időszaka eléggé hosszú ideig tartott, és mindkettőnket meg is viselt. Boró oviba járása mellett múlt tanévben Domonkossal még itthon maradtam, azzal a szándékkal, hogy neki is lehessen egy olyan éve, amikor „egyedül” van velem. Szerettük volna, hogy néha Domonkos is érvényesülhessen a gyerekszobában, azzal és azt játsszon, amit akar. Az az év eltelt, Domonkos tavaly szeptemberben bölcsibe kezdett járni, én októberben álltam újra munkába.

img_9909

Kapcsolatban vagytok még a szülőanyával?

Semmit sem tudunk róla, nem vagyunk kapcsolatban. Szoktunk küldeni fotót a gyerekekről a születésnapjuk után, de arról sincs információnk, hogy megkapja-e őket.

A gyerekek értik már az örökbefogadást?

Azt hiszem, értik. Egyrészt azért is, mert rendszeresen találkozunk olyan családdal, ahol szintén van örökbefogadott gyerek, így a „másik néni pocakjában volt, mielőtt megszületett” mondat sokszor elhangzik, másrészt a környezetünkben sok baba születik az anyukája pocakjából is, unokatestvérek, barátaink gyerekei, így az elmúlt években azt is többször végigasszisztálták már, ahogyan vér szerinti gyerek érkezik egy családba. Read the rest of this entry

„A gyerekvállalás veszélyes üzem”

Általános

Sok szó esett a blogon a roma gyerekek örökbefogadásáról, de nem szerepelt még olyan család, ahol az örökbefogadó szülők is romák. Ma Tonté Barbara és férje, Sörös Iván mesélnek, akik cigány értelmiségiek és egy hároméves örökbefogadott kisfiút nevelnek. Barbara írja a cigány konyháról Budai Zsanettel közösen a Romani Gastro blogot, és a napokban jelenik meg a szakácskönyvük. A beszélgetés a cigány gyereket nevelő szülők Romadopt Klubjában hangzott el, a hallgatóságból többen is kérdeztünk. A támadásokra is kapunk példákat, de hasznos taktikákkal is felvérteződhetünk a beszélgetésből. Nem mellesleg megtudjuk, miért nem feltétlenül jó ötlet cigánymeggy-pálinkával kedveskedni egy roma előadónak!

Mivel foglalkoztok?

Iván: A központi közigazgatásban dolgozom középvezetőként, oktatási témában, roma felzárkózással foglalkozom.

Barbara: Oktatással és közigazgatással foglalkozom, a minisztérium háttérintézményében a tanoda-projekt vezetője voltam, ami hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt iskola utáni segítséget képességfejlesztésre, a lemaradások behozására, esetleg tehetséggondozásra.

14292265_10154338147194845_1824584709573356680_n

Nektek mit jelent, hogy romák vagytok?

Iván: Nálunk apa cigány, anya nem, keveset beszélgettünk erről otthon. Nem beszéltük a nyelvet, nem főztünk „cigányosan”, a nagymama nem mesélt a cigányságról. Dunaújvárosban nőttem fel, ott gyárban dolgozó emberek gyerekei éltek, ismerőseink közül mindenki panelban lakott. Egyszer megláttam az iskola naplóban a nevem mellett, hogy cigány. Meséltem otthon, anya bement az iskolába és kérte, hogy ne strigulázzanak. A kilencvenes években létezett ott egy skinhead-mozgalom, és kaptam beszólásokat, ha mentem valahová a barátaimmal. Bennem először kívülről, a támadásoktól tudatosult a cigányság. A középiskolában művészeti suliba jártam, ott mindenki más volt, járt oda arab, falusi, aki tájszólásban beszélt, meleg, vagy épp aki többször bukott. A cigány „másság” egy volt a száz közül, nem is volt téma, elenyészett ott.

A Romaversitasban, ami a felsőoktatásban hallgatók részére mentori programot működtetett, találkoztam először velem egyidős, főiskolás romákkal, addig nem. Ott alakult egy közösség, így is jöttünk össze Barcival. Ott elkezdtem tudatosítani egy-két dolgot magamban. A külvilág a külső jegyeket látta rajtam, de azt is megkaptam sokszor, hogy te nem tipikus cigány vagy.

Barbara: Én ennek az ellentéte vagyok, Szegedről származom, nagy dózisban kaptam a roma önérzetet otthon, apukám cigányzenész, és ő nagyon büszke rá. Ez nem meglepő, hiszen szinte ez az egyetlen cigány csoport, akiket elismer a többségi társadalom felől. Még aki nem is szeret bennünket, az is elismeri, hogy tudunk zenélni. Ez nagyon kényelmes, mert amíg táncoltunk meg mulatunk, addig nem szólunk bele a politikába. Én egészséges identitást kaptam e tekintetben, nagyon kicsi korom óta tudom, hogy cigány vagyok, mikor engem lecigányoztak, akkor annyit mondtam: „igen, és?”

Ez sokat finomodott bennem. Ha most kérdezed, én nem tudom megmondani, hogy mi a cigányos, minden sablonos választ meg lehet cáfolni. Másoknak egyértelmű, hogy én az vagyok, ez biztos, az kevésbé, hogy bennem ez mit jelent. Hiába mondanám, hogy nagyhangú vagyok és családcentrikus, de hány nem roma asszonyt tudsz mondani, aki szintén nagyhangú és családcentrikus. Nem érdemes ezeket a közhelyeket elsütni. Nekem is a Romaversitas-szal jött, hogy fontos erre figyelni és tudatosabban rálátni a kultúrára és a hagyományokra. Annyira szerteágazó, szinte közösségenként más-más a kultúra. Nekem ebből jött a misszióm, hogy a roma ételeket egy gasztroblogon bemutassam, ez lett a Romani Gastro (Budai Zsanett a másik szerzője).

11157531_1737106079849540_8503841261889428277_o

Budai Zsanett, Janika és Tonté Barbara

Tapasztaltatok kirekesztettséget?

Bara: Én az általános iskolai tanulmányaimat egy szegregált iskolában töltöttem, ahol kettes voltam magyarból. Az unokatestvéreim már olyan iskolába jártak, ahol angolt is tanultak, én mindig kérdezgettem tőlük, mi hogy van angolul. Hamar kiderült, hogy jó a nyelvérzékem. Aztán angoltagozatra kerültem felsőben, imádtam a nyelvet, nagyon jól ment. Mindenki mondta, hogy ne menjek gimnáziumba, azzal nyomasztottak, hogy eladó vagy vendéglátós legyek. Jelentkeztem gimnáziumba, maximum pontos lett a felvételim. Onnantól négyes-ötös voltam. Nekünk az a nagy szerencsénk, hogy úgy lett karrierünk és munkánk, hogy bekerültünk a Romaversitasba, és ott kiépítettünk egy kapcsolati tőkét.

De mikor az első főiskolámon záróvizsgáztam, emberi erőforrás-szakemberként, kijött a bizottság elnöke, elmondta, hogy kitűnőre diplomáztam, de abban a szakmában nem lesz nekem hely. Ebben teljesen igazat adok neki. Utána szereztem egy külügyi szakértői diplomát, azzal helyezkedtem el. Tegyük hozzá, ha engem elutasítanak egy állásinterjún, nem fogom tudni, miért nem vettek fel: mert nő vagyok? Kisgyerekem van? Roma vagyok? Az ember kap egy csomagot.

Iván: Mi nem tudtunk albérletet kivenni, tízszer elutasítottak minket.

Barbara: Úgy nyitottunk, hogy munkahelyi névjegykártya és kéthavi kaució. Read the rest of this entry

Változás egyedülálló várakozóknak

Általános

Nemrég történt egy változás a magyar örökbefogadási gyakorlatban, ami a titkos örökbefogadásokat és az egyedülállókat érinti.

Eddig, ha egy gyermeknek szülőket kerestek, előbb a saját megyéjében ajánlották ki a szóba jövő házaspároknak, aztán a megyében élő egyedülállóknak. Ha nem sikerült, akkor a gyerek felkerült az országos listára, ahol már az egész országban élők közül kerestek neki szülőket.

Mostantól, ha a megyében élő házaspárok nem vállalják a kicsit, akkor először az országos listán szereplő házaspároknak kell felajánlani, és ha az egész országban nincs olyan házaspár, aki vállalja, akkor kerülhet sor a megyében élő egyedülállóra, majd ezután jönnek az egész országból az egyedülállók. Ez a minisztérium friss állásfoglalása, amit több megyei Tegyesz már alkalmazni is kezdett, és sok helyen erről értesítették is a várakozó egyedülállókat. Rendelet még nem született róla.

baby-carriage-798775_1920

Mit jelent ez a változás? A következőkre lehet számítani, ha az új rendszert valóban így fogják alkalmazni: Read the rest of this entry

„A lányom pont olyan akaratos, mint én”

Általános

Szabó Bernadett a kilencéves Anna és a hét és fél éves Jutas anyukája, akiket elvált szülőként nevel. Mindkét gyereket csecsemőként fogadták örökbe a volt férjével. A cigány származás elfogadásához megtett útról beszélgetünk, a válásról, a mindennapos küzdelmekről az anyagiakkal és az akaratos kiskamasszal, és arról, milyen a társkeresés két örökbefogadott cigánygyerekkel.

Hogy kezdődött a történetetek?

1998-ban házasodtunk össze, akkor 23 éves voltam, megbeszéltük, hogy jöhet a gyerek. A Kismama újságban olvastam egy cikket, hogy milyen vizsgálatokat érdemes megcsináltatni gyermekvállalás előtt. Elmentünk, ingyen kivizsgáltak, és kiderült, hogy a férjemnek nincs esélye engem teherbe ejteni, egy műtétet is javasoltak, ami majd rendbe hozza. A műtét után nemzőképesnek nyilvánították, de a gyerek csak nem jött. Közben én három hónapot dolgoztam a Pikler Emmi Csecsemőotthonban, és mind a nyolc gyerekbe beleszerelmesedtem, mindet örökbe fogadtam volna legszívesebben. A meddőségi központban elkezdtek minket vizsgálni. Kiderült, hogy a férjem spermaszáma továbbra is kevés, ezzel nem vállalták az inszeminációt. Lombikot meg én nem akartam, mert abból a pénzből megcsináltatjuk a bútort, és annyira minden áron nem akartam szülni, hogy ilyen tortúrának kitegyem magam. Egy napig sírtam, meggyászoltam, hogy nem szülhetek, aztán megkönnyebbültem.

DSC_0105

Ebben a férjeddel könnyen egyetértésre jutottatok?

Mindenben egyetértésre jutottunk, de aztán utólag kiderült, hogy nem volt egyetértés. Én mondtam, hogy fogadjunk örökbe, a férjem mondta, hogy jó. A cigánygyerek sem volt kérdés köztünk, megbeszéltük, hogy félig cigánygyereket elfogadunk, akin nem látszanak a rasszjegyek.

De a rasszjegyek nem arányosak azzal, hogy a gyerek félig cigány-e.

Persze, de ismeretek hiányában akkor ezt még így gondoltuk. 2005-ben jelentkeztünk, minden simán ment, fél év alatt lett határozatunk.

A férjed az örökbefogadással is egyetértett?

Igen, mert még egyszer régen felhozta, hogy legyünk nevelőszülők, de akkor azt mondtam, amíg nincs saját gyerekem, addig nem akarok nevelőszülő lenni. Márciusra lett határozatunk, kétéves korig elfogadtunk gyereket, és három hét múlva meg is kaptuk az első felajánlást. A nagybarcai csecsemőotthonba mentünk el megnézni egy 14 hónapos kisfiút. A férjemen láttam, hogy nem szeretné őt, én meg őrlődtem. Volt bennem egy ellenérzés, de akartam is. Mi az, hogy egy cigány kisfiút nem viszünk haza?! Akkor felhívtam Mórucz Lajosnét a Gólyahírtől, mert náluk is várakoztunk, ő mondta, ha bármilyen ellenérzésem van, nem szabad igent mondani.

Az volt a baj, hogy cigány volt a kisfiú? Read the rest of this entry

„Pont olyan anya vagyok, mint amilyen ember”

Általános

Kisrigók-nagyinterjú! Három idősebb testvér örökbefogadása, nehéz előtörténettel. Oláh-Paulon Viktória, és férje, László három gyereket nevelnek, Alexandra nyolcéves, Csaba hat és fél, Dzsenifer öt és fél. A három gyerek vér szerinti testvér, a két idősebbet másfél éve, a legkisebbet fél éve vették magukhoz.  Anyaságról, önismeretről, a mentálisan nehéz gyerekkel szembeni elvárásokról beszélgettem Vikivel, és hogy miben segítene a pénz a hétköznapokban.

Mióta akartatok gyereket?

Én mindig akartam, már húszévesen is. Lacival négy éve vagyunk együtt, és szinte azonnal úgy döntöttünk, hogy gyereket akarunk, és fogadjunk örökbe. Mindkettőnknek volt egy-egy korábbi házassága, amiben nem született gyerekünk. Az első férjemmel négy évig voltunk házasok, végigmentem hat lombikon, de utáltam ezt az időszakot, könnyen lehet, hogy ezért nem sikerültek. Láttam, hogy születnek így gyerekek, és azt érvényesnek tekintettem. De amíg ültem a procedúrában, elég sok időm volt gondolkodni, és sose tudtam elhinni, hogy ebből nekem gyerekem lesz. Az örökbefogadást mindig sokkal természetesebbnek tartottam. Vannak gyerekek, akik akarnak szülőket, és szülők, akik akarnak gyerekeket, csak össze kell találkozniuk. Az összes lombikom sikertelen volt, és egyre mélyebbre kerültem. Szomorú időszak, nem szeretek gondolni rá. A volt férjem pedig nagyon félt az örökbefogadástól. Tulajdonképpen ez még most is nagyon félelmetes neki, pedig nagyon szereti a gyerekeinket, ő a család legjobb barátja, a gyerekeknek amolyan nagybácsi.

12510396_10208323711121042_3057675494497510969_n

A kudarcra ment rá a kapcsolatotok?

Talán. A lombikra is, és arra is, hogy az örökbefogadásban nem tudtunk közös nevezőre jutni. Pedig ő nagyon nyitott ember. Félt a gyerekneveléstől is, de vér szerinti gyerek érkezésében az emberek éreznek valami sorsszerűséget, amibe bele tudod engedni magad. Az örökbefogadásban több a döntés, oda kell menni, alá kell írni, és még sokszor nyilatkozni kell, hogy akarod. Egyébként a lombikhoz is szinte illetlenül fiatal voltam 29 évesen, és az örökbefogadáshoz is 36 évesen, noha Laci már 45 éves elmúlt a jelentkezéskor.

Mindent gyorsan csináltál, mégis elment az idő.

Kiszámolva, Szandra és Csaba is a lombikos időszak alatt született. Én tényleg akkor akartam gyereket.

Bátor dolog egyszerre három, idősebb gyereket vállalni, nem?

Nagyon nehezen is kaptunk alkalmasságot. A Tegyesz alkalmasnak javasolt minket, de a gyámhivatal élt a törvényes jogával, és ezt felülvizsgálták.

Miért?

A férjem édesapja öngyilkos lett, az én anyukám pedig alkoholista volt gyerekkoromban. Egy rettenetesen megalázó procedúrán mentünk át. Egy idős igazságügyi pszichológus szakértő öt órán át vizsgált minket, az összes pszichológiai tesztet kitöltöttük. Végül készült egy hosszú szakvélemény rólunk, ami nem tudta bejósolni, hogy probléma lesz velünk.

A három gyerek volt a probléma, vagy hogy egyáltalán alkalmasak vagytok-e? Read the rest of this entry

Egy ellenséges univerzumból passzíroztam ki a gyerekeket

Általános

Eddig mindig másokkal közöltem interjút a blogon, most végre olvashattok egyet velem. 🙂 Polgár Teréz Eszter készítette, és a Szimpatika magazin 2015. augusztusi számában jelent meg, engedélyükkel közlöm. Jól összefoglalja, mit is kell rólam tudni.

Az örökbefogadást Magyarországon rengeteg tévhit és előítélet övezi. Ha nem is tudatosul, a mesék mostohatörténetei és a bulvársajtó örökbefogadós sztárhírei alapozzák meg, hogyan viszonyulunk ehhez a témához. A tényleges emberi sorsok – örökbefogadóké és örökbefogadottaké – gyakran kiesnek a látóterünkből. Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger hiánypótlóként indította el internetes oldalát, az Örökbe.hu-t, hitelesen segítve mindazokat, akiket ez a kérdéskör valamiképp érint. Ő maga – férjével – egy vér szerinti kislányt és két örökbefogadott kisfiút nevel. Veronika 6, Zsolti 4, Valentin 2 éves.

zs

Hogyan, mikor került fókuszba nálatok az örökbefogadás?

Nem tipikus a példám, de én mindig úgy gondoltam, hogy fogok majd örökbe is fogadni. Ez sokáig inkább naiv lelkesedés volt, valódi ismeretek nélkül. Mire végigmentünk a felkészülési úton, akkor értettem csak meg, hogy az örökbefogadás mögött mindig tragédia áll, a gyereké – és az új szülőknek ezt is fel kell vállalniuk. Én már akkor javasoltam a férjemnek az örökbefogadást, mikor egy évig nem sikerült teherbe esnem. Nekem ez nem a leg-leg-legvégső opció volt, a férjem viszont korainak találta. Nemsokára meg is fogant a kislányunk.

Természetes úton?

Igen, de koraszülött lett, hét hónapra. A nehézségek dacára nem lettem görcsös anya, a baba sem volt sírós, problémás gyerek, de fejlesztésekre kellett vinnünk. Hamar felébredt bennünk a vágy egy újabb gyerekre. Könnyen teherbe is estem, de ez a terhesség csúnya vetéléssel végződött. Majdnem meghaltam a műtőasztalon – vérátömlesztést kaptam, és az intenzív osztályon kötöttem ki. Utána pár hónapig a szomorúság mellett a „feltámadás” öröme is bennem volt; nagyon tudtam örülni az életnek. Az előírt pihenési idő után újabb orvosok, kivizsgálások, kisebb műtétek következtek, és csak évek múltán lett világos, hogy nem tudok többet szülni. (Amúgy, a meddő párok többségéhez hasonlóan „mindenünk megvan”, tehát ma sem teljesen kizárt egy teherbeesés, de ezzel már nem foglalkozunk.)

Sokan „megelégszenek” egy gyerekkel, ha természetes úton nem születik második. Nálatok ez hogyan alakult? Read the rest of this entry