Category Archives: szakember

„Nem szerencsés kedvezményekkel ösztönözni az örökbefogadásokat”

Általános

Beszélgetés egy örökbefogadási tanácsadóval. Hogy fest az örökbefogadás a Tegyesznél dolgozó szakember szemszögéből? A blogon már sokféle gyerekvédelmi szakember adott interjút, örökbefogadási tanácsadó még nem. Mai alanyom szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, és szeretne anonim maradni, válaszai országos jelenségekre vonatkoznak.   

Kezdjük azzal: mit is csinálsz?

Sokak számára nem teljesen világos a Tegyesz (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) hatásköre. A gyermekvédelmi szakszolgálatok, ahogy a nevük is mutatja, a gyermekek érdekeit védik, szakmai szolgáltatást nyújtanak. Nem vagyunk hatóság, sem hivatal, de az ide vonatkozó jogszabályok és országosan egységes szakmai protokoll alapján dolgozunk. A Tegyesz a helyileg illetékes gyámhivatalnak csak javaslatokat tesz, az örökbefogadásra jelentkező szülők alkalmassá vagy alkalmatlanná nyilvánítására, a gyermekek örökbefogadhatóvá nyilvánítására, az örökbefogadható gyermekeknek örökbe fogadó szülőre, a gyermekek örökbe fogadó szülőkhöz történő kihelyezésére, az örökbefogadás engedélyezésére, ezeket a javaslatokat a szükséges szakmai dokumentációval alátámasztva. A szakszolgálat javaslatai alapján a gyámhivatal hoz határozatot. Munkánkat folyamatosan ellenőrzi fenntartónk, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahol naprakész elektronikus nyilvántartásunk alapján figyelemmel kísérik az örökbefogadó szülők és az örökbefogadható gyermekek adatait, ezek változásait. Koordinálják a más megyéből történő, illetve a nemzetközi örökbefogadásokat. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálatok örökbefogadási csoportjának feladata nem az örökbe fogadni szándékozó szülők igényeinek kielégítése, hanem az örökbe fogadhatónak nyilvánított gyermekek számára, a várakozási sorrend figyelembe vételével, a legideálisabb örökbefogadó szülő kiválasztása.

Hogy kerültél erre a pályára? Milyen végzettség szükséges hozzá?

Örökbefogadási tanácsadói munkakör betöltéséhez pedagógus, pszichológus vagy jogász végzettség szükséges. Én eredetileg pedagógus vagyok.

Hogy néz ki egy munkanapod, munkaheted?

Viccesen fogalmazva általában azokban a munkakörökben rugalmas a munkaidő, melyekre nem elég a napi 8 óra. Bent az irodában átlagosan napi 6 órát töltünk, a többi környezettanulmányokkal, örökbefogadó szülők és gyermekek ismerkedésének, barátkozásának figyelemmel kísérésével, családok látogatásával, beilleszkedés-vizsgálatokkal, utánkövetéssel, gyámhivatali ügyintézéssel telik. Elég nehéz előre tervezni, hiszen váratlan események bármikor közbeszólhatnak. A telefon szinte folyamatosan csörög, jönnek-mennek a kollégák, az ügyfelek, a gyermekek ügyeit intézni. Bármikor értesítést kaphatunk egy örökbe adható babáról, gyermekről, amikor azonnal cselekedni kell, akár hétvégén vagy ünnepnapon is. Azért szoktunk az új jelentkezők számára időpontot egyeztetni, mert az első tájékoztató beszélgetés, a kérelem beadása kb. másfél-két órát vesz igénybe.

Mi a legnehezebb rész a munkádban?

Nehéz feladat, mikor nevelőszülőtől adunk örökbe gyermeket és a nevelőszülő nem segíti megfelelően a gyermeket a barátkozási folyamatban, esetleg szándékosan akadályozza az örökbefogadást. A nevelőszülők szerződésükben vállalják, hogy munkaviszonyban, jövedelemért addig nevelik, gondozzák a családjukból kiemelt gyermekeket, amíg a család megszünteti a gyermeket veszélyeztető tényezőket és a gyermek újra hazakerülhet, hazagondozzák, vagy amennyiben a vér szerinti szülők hibájából megszűnik a gyermekkel a kapcsolattartás, a gyermek örökbefogadhatóvá válik, akkor segítik az örökbefogadó családba való átgondozást. Emberileg érthető, hogy elméletben ezt a vállalást könnyebb megtenni, mint a gyakorlatban valóban megvalósítani. Nehéz elengedni, odaadni azt a gyermeket, akit időközben megszerettek. A gyermek érdeke viszont nem az, hogy olyan nevelőszülői családban nőjön fel, ahol körülötte a gyermekek személye, száma, státusza (vér szerinti, nevelt, örökbefogadott)  folyamatosan változó, tehát a gyermek nem érezheti azt az állandóságot, érzelmi  biztonságot, mint egy  végleges örökbefogadó családban, ahol a családtagok helyzete stabil.  A nevelőszülők képzésében egyre nagyobb hangsúlyt kap az átgondozás módszertanának, lépéseinek oktatása, így ebben javuló tendenciát látunk. Egyre ritkábban fordul elő, hogy a nevelőszülői hálózat vezetőjének azt a jogszabályt kell alkalmaznia, hogy amennyiben a nevelőszülő akadályozza az örökbefogadást, megszüntetik a munkaviszonyát. Az örökbefogadási csoport munkatársai is igyekeznek a nevelőszülőknek szakmai és lelki segítséget nyújtani, az eddig hozzájuk kötődő gyermek elengedéséhez, átgondozásához. A Kaukázusi krétakör történetével szoktam illusztrálni a nevelőszülőknek, hogy aki igazán szereti a gyermeket, az el tudja engedni egy jobb, boldogabb élet reményében. Az a tapasztalatunk, hogy mikor a nevelőszülő személyesen megismerkedik az örökbefogadó szülővel, oldódik a feszültség, megszűnik a gát, könnyebbé válik a gyermek érdekét a saját érdekük fölé helyezni. Célunk, hogy a gyermek életében, gyönyörű élmény, csodálatos emlék maradjon, mikor megismerkedett igazi anyukájával, apukájával, végleges, szerető családjával. Szerencsére a gyermek a barátkozási folyamat során érzi az örökbefogadó szülők részéről feléje áradó feltétel nélküli szeretetet és gyakran ő oldja meg könnyen, gyorsan, egy-egy mosollyal, kedves gesztussal ezeket a helyzeteket. Amennyiben a nevelőszülő profi módon segíti a barátkozási folyamatot, nagy esély van rá, hogy az örökbefogadók a későbbiekben is hírt adnak neki a gyermekről.

Rettentően kellemetlen helyzetbe hoznak bennünket azok a jelentkezők is, akik valamilyen trükkel ki akarják játszani a rendszert, várakozási idő nélkül, magánúton fogadnak örökbe, mivel a becsületesen sorban álló, évekig várakozó ügyfeleink a szakszolgálattól várnak erre magyarázatot… Read the rest of this entry

Vendégposzt: A gyerekkereskedelem ára

Általános

Pár napja itt az Örökbe.hu oldalon bemutattam a Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című dokumentumfilmet, és interjút közöltem Lukács Csaba filmrendezővel. Most a filmben is megszólaló szakember, Székely Zsuzsanna pszichológus, a Tegyesz egykori munkatársa, a Mózeskosár Egyesület elnöke osztja meg gondolatait az ott ábrázolt helyzetről, mikor az erdélyi szülők a 90-es években jóformán eladták a gyermekeiket Nyugatra. Székely Zsuzsa írását közlöm.

Lukács Csabának a Szombathelyi Savaria Filmszemlén első helyezéssel díjazott Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című nagy sikerű dokumentumfilmjét eddig már több közel 40 ezren nézték meg a Youtube-on. A film megrázó képkockákkal mutatja be a Romániából a 90-es évek elején kiskorukban Nyugatra örökbeadott, már időközben felnőtt magyar fiatalok visszatérését a születési családjukba. Romániában a rendszerváltás után tömegesen – becslések szerint ötvenezer gyermeket – adtak örökbe külföldre az akkori rémes intézeti körülmények közül, legtöbbször korrupcióval gyorsítva az eljárást, vagy akár pénzért csikarva ki a szülők beleegyezését, hivatalos nyilatkozatát. „A vér szerinti szülők jellemzően azzal kezdik, hogy ők nem írtak alá semmit, nem akarták örökbe adni a gyereket, aztán elszólják magukat, hogy „csak egy ócska színes tévét adtak, hamar elromlott”, vagy „mire volt elég az a kétszáz márka?” Az örökbefogadó szülők lehet, hogy nem is tudták, hogy tulajdonképpen veszik a gyereket – csak kifizették a közvetítők által ”ügyintézésre” kért összeget. Nekik megért pár ezer dollárt vagy márkát, hogy gyorsan menjenek a dolgok – Románia amúgy is korrupt ország hírében állt, természetesnek gondolták, hogy mindenért fizetni kell. A történetben számomra az volt a legszomorúbb tanulság, hogy minden résztvevő meg volt győződve arról, helyesen cselekszik. A gyerekre vágyó szülő kapott egy új családtagot, a román gyerekvédelmi rendszer megszabadult a tehertől, ráadásul a közvetítőnek is tiszta volt a lelkiismerete, mert szerinte a gyerek is jól járt, hiszen „normális” családban nőhet fel. És lehet, hogy igaza is van mindenkinek, de a dolog mégis nagyon fájdalmas” – nyilatkozza Lukács Csaba Mártonffynak a vele készített interjúban.

Pszichológusként úgy látom, hogy még ha sokkal jobb anyagi körülmények közé és szerető családba is kerül a gyerek, a származási családtól való elszakadás, a gyökértelenség miatt örökbefogadottnak lenni komoly sérelem, trauma, aminek a feldolgozása sokszor egy életen át tartó nehéz identitási, önelfogadási úttal jár. Az újságíró kérdése, hogy lett-e volna esélyük felnőni ezeknek a gyerekeknek az eredeti családjukban, vagy csak az örökbefogadás volt nekik a megoldás. Jobb nekik így?

A rendező véleménye, hogy ezek a fiatalok sokkal jobb körülmények között nőttek fel, de akikkel találkozott, azokon látszott, hogy súlyos terhet cipelnek. Volt, aki meg is borult a találkozás után, Romániába költözött egy időre, és úgy tűnt, kicsúszik a lába alól a talaj. Végül – azért szerinte szerencsére – ő is visszatért az örökbefogadó családhoz és most úgy tűnik, minden rendben van.

Jelenet a Gyökérkeresők c. filmből

A film nézői úgy gondolhatják, hogy amit a filmen látnak, az már történelem, és csak a sötét Romániában, vagy esetleg a ma még a világban meglévő diktatúrákban és a fejlődő országokban történhetett, illetve történhet meg a nyomorban élő emberekkel. Holott a gyerekkereskedelem nálunk is háborítatlanul zajlik napjainkban is, csak sokkal szofisztikáltabban, feltűnés nélkül, nehezen leleplezhető módon, modern technikák (internet) felhasználásával. Nem egy internetes oldalon ”bajba jutott” terhes nők kínálják gyermekre vágyóknak születendő gyermeküket és a másik oldalon ugyanúgy folyamatosan több gyermektelen pár is hirdetésben teszi közzé, hogy örömmel vállalná felnevelésre annak a nőnek az egészséges újszülött gyermekét, aki örökbe adná csecsemőjét. Nem egyszer burkoltan mindenféle támogatásukat is felajánlják ahhoz, hogy biztonságban, egészségesen születhessen meg a gyermek. Read the rest of this entry

Pulay Klára: Az örökbefogadások legnagyobb része sikeres

Általános

Új műfajt, egy hangfelvételt (podcast) hallgathattok. Pulay Klára klinikai szakpszichológussal beszélgettem, aki több évtizedes tapasztalattal és személyes érintettséggel is rendelkezik az örökbefogadásban. Az interjúban szó esik a feldolgozott és feldolgozatlan meddőségről, ennek későbbi kihatásairól, az örökbefogadott gyerekekkel kapcsolatos nevelési gondokról, és azt is megtudjuk, én miért sírtam 2010-ben az Ikea éttermében. Két jó híre is van a szakembernek: az örökbefogadó házaspárok ritkábban válnak el, mint a többiek, és az örökbefogadások legnagyobb része sikeres!

Itt tudjátok meghallgatni az anyagot. Read the rest of this entry

Beszélgetés a Pszinapszison – videó!

Általános

Újabb videó! A Pszinapszis XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvényén három pszichológus és egy jogász szakemberrel beszélgettünk az örökbefogadásról, én a moderátor voltam. A téma: amiről nem szoktunk beszélni az örökbefogadás kapcsán. Izgalmas volt a különböző területekről érkező szakemberek és a közönség között tolmácsolni. A beszélgetőtársak rendelkeztek egyetemi oktatóként, nevelőszülői hálózatnál, családsegítőben, igazságügyi szakértőként és örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is szerzett tapasztalattal, szóval sok szempontból ráláttunk a témára. A hallgatóságról nem tudunk ennyit, de ha elkezditek nézni, egy-két dolog az ő örökbefogadáshoz való viszonyukról is kiderül. A kerekasztalnál szóba kerültek a téma alapjai, az örökbefogadásról való beszélgetés a gyermekkel, az örökbeadó anyák háttere, a nevelőszülők, a rendszerben felnövő fiatalok sorsa, az, hogy karitatív tett-e az örökbefogadás, de olyan érdekességek is, mint a vér szerinti apák jogai vagy az örökbefogadás felbontása. Mindössze hatvan perc, és ebbe még a hallgatók kérdései is belefértek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem! Read the rest of this entry

„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Általános
„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Az örökbefogadás egyik velejárója, hogy a nagyszülők, távolabbi rokonok is részesévé válnak a gyermek érkezésének, miközben ők nem végeztek felkészítő tanfolyamot, sokszor idejét múlt nézetekkel, tévhitekkel vagy ellenérzésekkel bírnak az örökbefogadással kapcsolatban. Hogy lehet kezelni ezt a helyzetet? A Mózeskosár Egyesület pszichológusaival, Székely Zsuzsával és Dengyel Kingával beszélgettem, akik Örök Nagyi címen az örökbefogadásban érintett családtagoknak tartanak workshopot.

Hogy jött az Örök Nagyi hétvége ötlete?

Dengyel Kinga: Eredetileg egy egyetemi kurzusom dolgozatának készült a tréning terve, és immár harmadszor kerül megrendezésre a workshop. Az egyik Mózeskosár szülőklubon hallottam, hogy lenne igény a nagyszülőknek is valamilyen felkészítő tanfolyamra, mivel ők is tele vannak kérdésekkel, hitekkel-tévhitekkel, félelmekkel az örökbefogadással kapcsolatban. Innen jött az ötlet, hogy valami hasznosat csináljak, készítettem egy tréningtervet, elküldtem Zsuzsának, ő visszaírt,hogy mikor tartjuk meg. Az első workshopra öt örök nagyi jött el, várakozók is, és egy nagymamapáros, azaz egy leendő örökbefogadott gyermek két nagymamája. Ez is sokat adott a dologhoz, fantasztikusan sikerült a hétvége. Tavaly eljöttek párban is nagyszülők, tehát a nagypapák is. De ez nemcsak nagyszülőknek szól, bárki részt vehet, rokon, szomszéd, aki azt gondolja, számára fontos a téma, mert ott lesz a gyermek körül.

Székely Zsuzsa: Egy nagynéni is majdnem eljött.

Az interjúra készülve körbekérdeztem örökbefogadókat a bloghoz tartozó zárt csoportban, milyen ellenvetésekkel, előítéletekkel találkoztak a nagyszülőktől. Egy aranybánya gyűlt össze a válaszokból. Mindjárt idézek ezekből. Viszont rögtön beleütközünk a téma paradoxonába, hogy akik a leginkább ellenzik, azok nem fogják rászánni a pénzt egy tréningre, és egy hétvégét sem, ők nem hajlandóak elmenni egy kétórás találkozóra sem.

Dengyel Kinga: Azt látjuk, ezt nem lehet erőltetni. Egyébként a workshopra tényleg minden – leendő – nagyszülőt a gyermekeik küldtek.

Székely Zsuzsa: Ide azok a rokonok jönnek, akiknek a gyerekének tetszett a 40 órás örökbefogadói tanfolyam, sikerült velük kiépíteni a bizalmat, hisznek abban a megközelítésben, hogy az egész család hasonlóan gondolkodjon, ők tudták elküldeni a szüleiket. Magától ebben a fázisban nem talál meg egy ilyen eseményt egy rokon. Tehát a gyerekeik fizették ki.

Eszerint akik eljöttek, nem a legellenségesebbek voltak.

Székely Zsuzsa: Sőt, nagyon jól lehetett velük dolgozni, és már sokat tudtak a gyerekeiktől az örökbefogadásról. Amivel a tréningen kifejezetten foglalkozunk, és ez nem is kerül elő a felkészítő tanfolyamon, hogy mit tegyen a rokon, amikor az adott korú örökbefogadott gyerekkel együtt van.

Dengyel Kinga

Dengyel Kinga: A résztvevők tipikusan a nevelési forró helyzetekre kíváncsiak.

Székely Zsuzsa: Például ha a gyerek emlegeti a nevelőszülőt. Ebben a nagyszülők még nem tartottak ott, mint sok örökbefogadó szülő, hogy a gyerek élettörténetét egységében kell elképzelni. Ők azt szeretnék, hogy legyen egy vasfüggöny, ez egy új élet, ne is emlékezzen a gyerek a régire, nem kell visszalátogatni. Az ellenkezője elfogadásában kell őket segíteni. Read the rest of this entry

„A gyermek nem lehet az utcán azért, mert a családja nehéz helyzetbe került”

Általános

Mivel foglalkozik egy gyerekjogi képviselő? Milyen örökbefogadási ügyekben keresik meg? Herczeg Ritával beszélgettem, aki a munkája kapcsán előforduló, örökbefogadással kapcsolatos panaszokba is beavatott. A teljes beszélgetés a Gyereksorsok blogon olvasható.

Örökbefogadási ügyeket is kaptok?

Az örökbefogadási ügyek a megkeresések 1-2 százalékát teszik ki, a jelzett ügyeknél jellemzően az eljárási határidők elhúzódása a probléma az örökbefogadhatóvá nyilvánításnál. Ha fogadóórára kimegyünk egy intézménybe, átnézzük az iratanyagot és ott észleljük, vagy jelzést kapunk egy gyermekotthon vezetőjétől vagy egyre többször a nevelőszülőtől, ami nagyon jó fejlemény. A gyerekjogi képviselő is kezdeményezheti az örökbefogadhatóvá nyilvánítás megindítását.

Mit jelent az elhúzódás?

Ha 4-5 hónapig húzódik, onnan mérve, amikor kezdeményezték az örökbefogadhatóvá nyilvánítást. Eltelik 4-5 hónap az eljárás kezdeményezésétől, akkor kapunk jelzést erről.

Addig miért húzódott el az ügy?

Az elhúzódott ügyek eljárási hibák miatt fordulhatnak elő például, amelyek a korábban eljáró járási gyámhivataloknál merültek fel, hiszen elég magas ügyszámmal dolgoznak. Ami jellemző volt: a gyámhivatal nem hívta fel a szülő figyelmét, hogy mi a kapcsolattartás elmulasztásának a következménye, és visszaküldték az ügyeket. Ilyenkor újrakezdődött a fél év, amíg ha nem látogatja a szülő a gyereket, örökbefogadhatóvá nyilvánítják. Az egyik ügyben, két testvér egy gondozási helyen élt, és az egyiket örökbefogadhatóvá nyilvánították, a másikat pedig nem. És az egyiknél megtörtént a figyelmeztetés, a másiknál nem. Megfellebbeztem a döntést és végül mindkét gyerek örökbefogadható lett.

Hogy tudsz hatni a gyámhivatalra?

Érvelek, hogy miért nem jogszerű az eljárás, hogy mi a gyerek érdeke.

Ők ebben miért bizonytalanok?

Nagyon erős beavatkozás egy család életébe, hogy a szülő-gyerek kapcsolatot megszakítjuk, ettől tartanak.

Ez jellemző ok?

Azokban az ügyekben, amelyek hozzánk eljutnak, igen. De már születtek olyan bírósági lépések, amelyek mintát adnak, hogy merjenek lépni a hivatalok, például, ha a szülő eltűnik, és nem hagyja meg a lakcímét.

A cikk többi része itt olvasható:

https://gyereksorsok.blog.hu/2018/04/16/_a_gyermek_nem_lehet_az_utcan_azert_mert_a_csaladja_nehez_helyzetbe_kerult

A háromszög néma oldala

Általános
A háromszög néma oldala

Sue Wells fél évszázaddal ezelőtt, 17 évesen adta örökbe a lányát, akit lányanyaként szült Új-Zélandon. Ma Nagy-Britanniában él, szociális munkásként dolgozik, még két lánya született, s azóta az örökbeadott lányával is újra találkozott. Sue-val a Mózeskosár Egyesület 25 éves konferenciáján beszélgettem, ahol előadást is tartott. Az egyesület kiadta magyarul Veled, nélküled címmel Sue Wells könyvét, amely 16 lemondó anya történetét tartalmazza, akik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon adták örökbe a gyermeküket. Néhány írásban az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó szülő is mesél. Sue célja bemutatni az örökbefogadási háromszög „láthatatlan” oldalát, a vér szerinti anyák szemszögét, s a kapcsolattartással járó nyílt örökbefogadás népszerűsítése. Vele és a Mózeskosár egyesület vezetőségének alapító tagjaival készítettem interjút az örökbeadó anyák helyzetéről.

Lát közös vonásokat a lemondó anyákban, akiket meginterjúvolt a kötetéhez?

Sue Wells: Igen, közös bennük az élethosszig tartó gyász, ami az évek során növekszik is, pont ellenkezőleg, mint a más típusú gyásznál. Szerették a gyereküket, de lemondtak róla egy meddő pár számára, mert nem éltek házasságban. A Veled, nélküled örökbeadó anyák történeteinek gyűjteménye, az örökbeadásé és a viszontlátásé. Hangot akartam adni nekik, az elbeszélés gyógyító hatása miatt. A könyvben levő esetek példát mutatnak a veszteségre és a szeparációra, a titok nyomasztó súlyára, s arra, hogy ezek a nők egy életen át vágyakoznak a gyerekük után, és néhány egymásratalálás is szerepel benne. Az én történetemet is megírtam a könyvben.

Nagy-Britanniában egy napilapba írtam egy cikket az örökbeadásról, és a reakciók elindítottak egy gondolkodást, ennek az eredménye lett a könyv. Egy kérdőívet szerkesztettem, 262 brit örökbeadó anya válaszolt, 1932-ig visszamenő történetekkel, sokaknak ez volt az első alkalom, hogy az örökbeadásról beszéltek. Hagyományosan az örökbeadó anyák a háromszög csendes oldala. A nők 86 százaléka úgy érezte, nem volt választása. Az örökbeadó anyák traumája a gyerekük elvesztése mellett szégyennel, bűntudattal, titkolózással párosul, sokaknak egy életen át. Többen oldalakat írtak nekem. Hiába mondták nekünk, hogy „felejtsd el a gyerekedet, majd szülsz másikat”, ők nem akartak továbblépni és felejteni. Nem kaptak semmilyen információt a gyerekről, ez szorongást indított el bennük, a veszteség tagadása feloldatlan gyászt eredményezett. Sokan mondták, hogy érzelmileg, vagy fizikailag a hatása alá kerültek, depresszió, szorongás alakult ki bennük, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Sokan közülük ezt a döntésüket bánják legjobban életükben. Így jött az ötlet, hogy egy könyvben is bemutassam a vér szerinti anyák történeteit.

Ezek kényszeradoptálások voltak?

Ezt nem artikuláltuk akkoriban. A legtöbb nőre nyomást gyakoroltak, hogy mondjon le a gyerekéről. Nem ezt akarták, de aláírták az örökbeadási papírokat. Nekünk azt mondták, nem vagyunk elég jó szülők, mert nem vagyunk házasok, ha szereted a gyerekedet, lemondasz róla és elfelejted. Úgy éreztük, bűnt követtünk el, magunkat hibáztattuk azért, ami történt, nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy véleményünk legyen, és nem is kérték a véleményünket vagy az egyetértésünket. Ez nem igazán lett megbeszélve. Kivéve akkor, mikor információt kértek rólunk és a vér szerinti apáról, ez volt az egyetlen alkalom, mikor előkerül a téma. Megnéztem a nyomtatványt, de csak picike rubrikát hagytak a családi háttérnek, minél kisebb betűkkel írt a szociális munkás, annál több információ fért ki. Az apáról egyetlen dolog érdekelte őket, hogy szenved-e valamilyen nemi betegségben. Minimális információt kaptak az örökbefogadók a szülőanyáról. És sérült gyerekeket nem adtak örökbe, őket megtarthatták az anyák, mert a hatvanas években annyi gyerekből lehetet válogatni. Ma épp fordítva van.

Tekintve ezt az óriási gyászt, mondhatjuk, hogy az örökbefogadások egy része hiba volt és jobb lett volna, ha a gyerek a vér szerinti anyával marad? Read the rest of this entry

Gyászhír

Általános

Tegnap éjjel elhunyt Mórucz Lajosné Gabika védőnő, a Gólyahír Egyesület alapítója és elnöke. A Gólyahír a legtöbb nyílt örökbefogadást intéző hazai civil szervezet, nemrég került családba a 900. baba rajtuk keresztül, sok olvasó is tőlük fogadott örökbe. Gabika országos hálózatot hozott létre védőnőkből, segítőkből, az egyesület az örökbeadásokon kívül támogatja a nehéz helyzetű anyákat, a terheseket krízislakásban helyezik el. Az örökbefogadó szülőkből összetartó közösséget kovácsolt, számos közösségi eseményt és szakmai konferenciát szervezett. Ő maga az utolsó percig fáradhatatlanul részt vett mindenben. 67 éves volt.

A vele készült 2014-es interjúm itt olvasható: https://orokbe.hu/2014/02/20/beszelgetes-morucz-lajosneval-1-resz/


Ebből egy idézet tőle:

Megyénként egy munkatársunk van, általában védőnők, és néhány pedagógus. Ha valamelyikük kikapcsolja a telefonját, akkor az enyémre fut be a hívás, hogy mindig elérhetőek legyünk a krízisterheseknek. Mindenki önkéntesként dolgozik, én is, egyedül az irodában van egy félállású alkalmazottunk. Az egyszázalékos felajánlásokból fedezzük a kiadásokat, és így nem kell bérre, járulékokra költeni. Ezt a munkát nem lehet megfizetni. Gyerekszeretetből dolgozunk. Volt, hogy éjjel kettőkor hívott egy anya, hogy ötperces fájásai vannak, és a szülei nem tudnak a terhességről, akkor azonnal meg kellett szervezni titokban a szülést. Ezt csak ingyen lehet csinálni.

Élettörténeti munka óvodáskorban

Általános
Élettörténeti munka óvodáskorban

Hogy építsük fel a hat év alatti gyerek élettörténeti albumát? Sárközi Tünde örökbefogadási tanácsadó rendszeresen tart erről tréningeket, a cigány gyerekeket örökbefogadók Romadopt Klubjában mesélt az élettörténeti könyvről. A jelenlevő szülők kérdeztek.

Húsz éve diplomáztam, három gyerekem van, egész életemben a gyerekvédelemben dolgoztam, most három éve a Tegyeszben örökbefogadási tanácsadó vagyok és a Mózeskosár Egyesületben aktív tag. Itt meseterápiás csoportokat tartottam és az élettörténeti munka tréninget Székely Zsuzsa pszichológussal együtt vezetjük már két éve. A résztvevőkkel itt a gyerek története kapcsán beszéljük meg, hogyan hozzuk létre ezt a könyvet. Mindig úgy kezdjük, hogy a saját családi történeteinkkel ismerkedünk, aztán átgondoljuk, hogyan alkossuk meg a gyermekünk élettörténeti könyvét. Gyakorló örökbefogadó szülők és várakozók együtt vesznek részt a tréningen, részletekben belemegyünk egy-egy örökbefogadás történetébe, de a várakozók is jó kérdéseket tesznek fel.

Fizikailag sokféle változata lehet a könyvnek, lehet fotószerkesztővel készített album, vagy gyűrűsfüzetes mappa, a lényeg, hogy kezelhető legyen. De a könyv csak eszköze, lenyomata annak, ami sokkal nagyobb szabású: az élettörténeti munkának, amit a gyermekünkkel elindítunk szülőként és ő majd egy életen keresztül viszi tovább. A könyv nagyon hasznos eszköz ehhez, mert ki lehet nyitni, bele lehet lapozni, lehet belőle mesélni. A gyerekek nem fogékonyak az elvont dolgokra, kell valami, amivel közel hozhatjuk és amiben ő maga is tud alkotni. Az élettörténeti könyv akkor szuper, ha a gyerek maga is rajzol bele, válogat fotókat, azaz ezen közösen dolgozunk.

Az élettörténeti munka olyan önismereti folyamat, amiben mindenki él, akár vér szerinti családban nőtt fel, akár örökbefogadott. A múltra visszatekintő folyamat, de a jelenből indul ki, az élettörténet fontos állomásait próbáljuk megragadni és összekötni egy folyamatos történetté. Ez történik akkor, mikor összeülünk a családdal és régi történetekről beszélünk, amikor fényképeket nézegetünk, fotóalbumot készítünk, vagy ellátogatunk olyan helyszínekre, amelyek fontosak az életünkben. Ez mind visszanyúlás a közös múltunkhoz. Ez azért fontos, mert ebből szeretnénk az identitásunkat megformálni: ki is vagyok én, mi a hátterem, hogy függök össze a többi családtagommal. Azért tesszük fel a kérdést, hogy honnan jöttem, mert arra vagyunk kíváncsiak, hol tartok most, hova megyek. Ez hol intenzívebb folyamat, hogy kevésbé. Ha valaki elmegy önismereti csoportba, akkor épp ezt tekinti át. De vannak olyan életszakaszok, mikor óhatatlanul foglalkozunk ezzel, például a kamaszkorban mindenki keresgéli, honnan jött és hova megy, de ilyen az esküvő, a nagyszabású családi események, a gyermek érkezése, a temetések. Ilyenkor felerősödik bennünk, hogy hogy is van az én életem és próbálom összerakni magamban. Ilyen az időskor is, az élet vége, mikor próbálom összerakni, mit értem el az életemben. Read the rest of this entry

Gyászhír

Általános

Nagyon szomorú hírre találtam a Fészek Alapítvány honlapján. Dr. Budai Ágnes, az alapítvány vezetője életének 66. évében elhunyt, írja a család közleménye.

Itt sokan ismerték Ágit, sok olvasó köszönheti neki a gyerekét. Legalább 120 kisbabának talált családot. Ennél is sokkal több embernek segített. Aki hozzá fordult, annak mind adott tanácsot, hivatali ügyintézésben, barátkozásban, gyereknevelésben. Segített kitaposni a reménytelen ügyeket is, függetlenül attól, melyik szervezettől fogadott az illető örökbe. Ha valaki nála várakozott, de máshonnan fogadott örökbe: örült, hogy egy baba családba került. Igazi harcos volt, szívvel-lélekkel harcolt az örökbefogadókért, a gyerekekért. Határozott nézetei voltak a származásról, küzdött azért, hogy ne különböztessék meg a gyerekeket, de aki nem értett egyet vele, azt is fogadta az alapítványnál. Saját magát háttérbe helyezte, “nem én vagyok a lényeg, az ügy a fontos”, vallotta. Gyűlölte a bürokráciát. Amit ő sem tudott elintézni, azt nem lehetett elintézni. Zseniális metódusát csak Budai-módszernek neveztem el. Ha egy ügy elakadt, ha a hivatal nem volt hajlandó valamit megcsinálni, ő csak szelíden annyit kért: akkor ezt tessék írásba adni, hogy nem hajlandóak elvégezni. Ettől mindig elintéződött az ügy végül.

budai ágnesItt olvasható Ágival a két évvel ezelőtt készült interjú, ahol az örökbefogadással, származással kapcsolatos nézeteiről és a Fészek munkájáról beszélgettünk: https://orokbe.hu/2014/04/15/vegyen-kutyat-ott-lehet-pedigret-kerni/