Category Archives: szakember

„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Általános
„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Az örökbefogadás egyik velejárója, hogy a nagyszülők, távolabbi rokonok is részesévé válnak a gyermek érkezésének, miközben ők nem végeztek felkészítő tanfolyamot, sokszor idejét múlt nézetekkel, tévhitekkel vagy ellenérzésekkel bírnak az örökbefogadással kapcsolatban. Hogy lehet kezelni ezt a helyzetet? A Mózeskosár Egyesület pszichológusaival, Székely Zsuzsával és Dengyel Kingával beszélgettem, akik Örök Nagyi címen az örökbefogadásban érintett családtagoknak tartanak workshopot.

Hogy jött az Örök Nagyi hétvége ötlete?

Dengyel Kinga: Eredetileg egy egyetemi kurzusom dolgozatának készült a tréning terve, és immár harmadszor kerül megrendezésre a workshop. Az egyik Mózeskosár szülőklubon hallottam, hogy lenne igény a nagyszülőknek is valamilyen felkészítő tanfolyamra, mivel ők is tele vannak kérdésekkel, hitekkel-tévhitekkel, félelmekkel az örökbefogadással kapcsolatban. Innen jött az ötlet, hogy valami hasznosat csináljak, készítettem egy tréningtervet, elküldtem Zsuzsának, ő visszaírt,hogy mikor tartjuk meg. Az első workshopra öt örök nagyi jött el, várakozók is, és egy nagymamapáros, azaz egy leendő örökbefogadott gyermek két nagymamája. Ez is sokat adott a dologhoz, fantasztikusan sikerült a hétvége. Tavaly eljöttek párban is nagyszülők, tehát a nagypapák is. De ez nemcsak nagyszülőknek szól, bárki részt vehet, rokon, szomszéd, aki azt gondolja, számára fontos a téma, mert ott lesz a gyermek körül.

Székely Zsuzsa: Egy nagynéni is majdnem eljött.

Az interjúra készülve körbekérdeztem örökbefogadókat a bloghoz tartozó zárt csoportban, milyen ellenvetésekkel, előítéletekkel találkoztak a nagyszülőktől. Egy aranybánya gyűlt össze a válaszokból. Mindjárt idézek ezekből. Viszont rögtön beleütközünk a téma paradoxonába, hogy akik a leginkább ellenzik, azok nem fogják rászánni a pénzt egy tréningre, és egy hétvégét sem, ők nem hajlandóak elmenni egy kétórás találkozóra sem.

Dengyel Kinga: Azt látjuk, ezt nem lehet erőltetni. Egyébként a workshopra tényleg minden – leendő – nagyszülőt a gyermekeik küldtek.

Székely Zsuzsa: Ide azok a rokonok jönnek, akiknek a gyerekének tetszett a 40 órás örökbefogadói tanfolyam, sikerült velük kiépíteni a bizalmat, hisznek abban a megközelítésben, hogy az egész család hasonlóan gondolkodjon, ők tudták elküldeni a szüleiket. Magától ebben a fázisban nem talál meg egy ilyen eseményt egy rokon. Tehát a gyerekeik fizették ki.

Eszerint akik eljöttek, nem a legellenségesebbek voltak.

Székely Zsuzsa: Sőt, nagyon jól lehetett velük dolgozni, és már sokat tudtak a gyerekeiktől az örökbefogadásról. Amivel a tréningen kifejezetten foglalkozunk, és ez nem is kerül elő a felkészítő tanfolyamon, hogy mit tegyen a rokon, amikor az adott korú örökbefogadott gyerekkel együtt van.

Dengyel Kinga

Dengyel Kinga: A résztvevők tipikusan a nevelési forró helyzetekre kíváncsiak.

Székely Zsuzsa: Például ha a gyerek emlegeti a nevelőszülőt. Ebben a nagyszülők még nem tartottak ott, mint sok örökbefogadó szülő, hogy a gyerek élettörténetét egységében kell elképzelni. Ők azt szeretnék, hogy legyen egy vasfüggöny, ez egy új élet, ne is emlékezzen a gyerek a régire, nem kell visszalátogatni. Az ellenkezője elfogadásában kell őket segíteni. Read the rest of this entry

„A gyermek nem lehet az utcán azért, mert a családja nehéz helyzetbe került”

Általános

Mivel foglalkozik egy gyerekjogi képviselő? Milyen örökbefogadási ügyekben keresik meg? Herczeg Ritával beszélgettem, aki a munkája kapcsán előforduló, örökbefogadással kapcsolatos panaszokba is beavatott. A teljes beszélgetés a Gyereksorsok blogon olvasható.

Örökbefogadási ügyeket is kaptok?

Az örökbefogadási ügyek a megkeresések 1-2 százalékát teszik ki, a jelzett ügyeknél jellemzően az eljárási határidők elhúzódása a probléma az örökbefogadhatóvá nyilvánításnál. Ha fogadóórára kimegyünk egy intézménybe, átnézzük az iratanyagot és ott észleljük, vagy jelzést kapunk egy gyermekotthon vezetőjétől vagy egyre többször a nevelőszülőtől, ami nagyon jó fejlemény. A gyerekjogi képviselő is kezdeményezheti az örökbefogadhatóvá nyilvánítás megindítását.

Mit jelent az elhúzódás?

Ha 4-5 hónapig húzódik, onnan mérve, amikor kezdeményezték az örökbefogadhatóvá nyilvánítást. Eltelik 4-5 hónap az eljárás kezdeményezésétől, akkor kapunk jelzést erről.

Addig miért húzódott el az ügy?

Az elhúzódott ügyek eljárási hibák miatt fordulhatnak elő például, amelyek a korábban eljáró járási gyámhivataloknál merültek fel, hiszen elég magas ügyszámmal dolgoznak. Ami jellemző volt: a gyámhivatal nem hívta fel a szülő figyelmét, hogy mi a kapcsolattartás elmulasztásának a következménye, és visszaküldték az ügyeket. Ilyenkor újrakezdődött a fél év, amíg ha nem látogatja a szülő a gyereket, örökbefogadhatóvá nyilvánítják. Az egyik ügyben, két testvér egy gondozási helyen élt, és az egyiket örökbefogadhatóvá nyilvánították, a másikat pedig nem. És az egyiknél megtörtént a figyelmeztetés, a másiknál nem. Megfellebbeztem a döntést és végül mindkét gyerek örökbefogadható lett.

Hogy tudsz hatni a gyámhivatalra?

Érvelek, hogy miért nem jogszerű az eljárás, hogy mi a gyerek érdeke.

Ők ebben miért bizonytalanok?

Nagyon erős beavatkozás egy család életébe, hogy a szülő-gyerek kapcsolatot megszakítjuk, ettől tartanak.

Ez jellemző ok?

Azokban az ügyekben, amelyek hozzánk eljutnak, igen. De már születtek olyan bírósági lépések, amelyek mintát adnak, hogy merjenek lépni a hivatalok, például, ha a szülő eltűnik, és nem hagyja meg a lakcímét.

A cikk többi része itt olvasható:

https://gyereksorsok.blog.hu/2018/04/16/_a_gyermek_nem_lehet_az_utcan_azert_mert_a_csaladja_nehez_helyzetbe_kerult

A háromszög néma oldala

Általános
A háromszög néma oldala

Sue Wells fél évszázaddal ezelőtt, 17 évesen adta örökbe a lányát, akit lányanyaként szült Új-Zélandon. Ma Nagy-Britanniában él, szociális munkásként dolgozik, még két lánya született, s azóta az örökbeadott lányával is újra találkozott. Sue-val a Mózeskosár Egyesület 25 éves konferenciáján beszélgettem, ahol előadást is tartott. Az egyesület kiadta magyarul Veled, nélküled címmel Sue Wells könyvét, amely 16 lemondó anya történetét tartalmazza, akik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon adták örökbe a gyermeküket. Néhány írásban az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó szülő is mesél. Sue célja bemutatni az örökbefogadási háromszög „láthatatlan” oldalát, a vér szerinti anyák szemszögét, s a kapcsolattartással járó nyílt örökbefogadás népszerűsítése. Vele és a Mózeskosár egyesület vezetőségének alapító tagjaival készítettem interjút az örökbeadó anyák helyzetéről.

Lát közös vonásokat a lemondó anyákban, akiket meginterjúvolt a kötetéhez?

Sue Wells: Igen, közös bennük az élethosszig tartó gyász, ami az évek során növekszik is, pont ellenkezőleg, mint a más típusú gyásznál. Szerették a gyereküket, de lemondtak róla egy meddő pár számára, mert nem éltek házasságban. A Veled, nélküled örökbeadó anyák történeteinek gyűjteménye, az örökbeadásé és a viszontlátásé. Hangot akartam adni nekik, az elbeszélés gyógyító hatása miatt. A könyvben levő esetek példát mutatnak a veszteségre és a szeparációra, a titok nyomasztó súlyára, s arra, hogy ezek a nők egy életen át vágyakoznak a gyerekük után, és néhány egymásratalálás is szerepel benne. Az én történetemet is megírtam a könyvben.

Nagy-Britanniában egy napilapba írtam egy cikket az örökbeadásról, és a reakciók elindítottak egy gondolkodást, ennek az eredménye lett a könyv. Egy kérdőívet szerkesztettem, 262 brit örökbeadó anya válaszolt, 1932-ig visszamenő történetekkel, sokaknak ez volt az első alkalom, hogy az örökbeadásról beszéltek. Hagyományosan az örökbeadó anyák a háromszög csendes oldala. A nők 86 százaléka úgy érezte, nem volt választása. Az örökbeadó anyák traumája a gyerekük elvesztése mellett szégyennel, bűntudattal, titkolózással párosul, sokaknak egy életen át. Többen oldalakat írtak nekem. Hiába mondták nekünk, hogy „felejtsd el a gyerekedet, majd szülsz másikat”, ők nem akartak továbblépni és felejteni. Nem kaptak semmilyen információt a gyerekről, ez szorongást indított el bennük, a veszteség tagadása feloldatlan gyászt eredményezett. Sokan mondták, hogy érzelmileg, vagy fizikailag a hatása alá kerültek, depresszió, szorongás alakult ki bennük, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Sokan közülük ezt a döntésüket bánják legjobban életükben. Így jött az ötlet, hogy egy könyvben is bemutassam a vér szerinti anyák történeteit.

Ezek kényszeradoptálások voltak?

Ezt nem artikuláltuk akkoriban. A legtöbb nőre nyomást gyakoroltak, hogy mondjon le a gyerekéről. Nem ezt akarták, de aláírták az örökbeadási papírokat. Nekünk azt mondták, nem vagyunk elég jó szülők, mert nem vagyunk házasok, ha szereted a gyerekedet, lemondasz róla és elfelejted. Úgy éreztük, bűnt követtünk el, magunkat hibáztattuk azért, ami történt, nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy véleményünk legyen, és nem is kérték a véleményünket vagy az egyetértésünket. Ez nem igazán lett megbeszélve. Kivéve akkor, mikor információt kértek rólunk és a vér szerinti apáról, ez volt az egyetlen alkalom, mikor előkerül a téma. Megnéztem a nyomtatványt, de csak picike rubrikát hagytak a családi háttérnek, minél kisebb betűkkel írt a szociális munkás, annál több információ fért ki. Az apáról egyetlen dolog érdekelte őket, hogy szenved-e valamilyen nemi betegségben. Minimális információt kaptak az örökbefogadók a szülőanyáról. És sérült gyerekeket nem adtak örökbe, őket megtarthatták az anyák, mert a hatvanas években annyi gyerekből lehetet válogatni. Ma épp fordítva van.

Tekintve ezt az óriási gyászt, mondhatjuk, hogy az örökbefogadások egy része hiba volt és jobb lett volna, ha a gyerek a vér szerinti anyával marad? Read the rest of this entry

Gyászhír

Általános

Tegnap éjjel elhunyt Mórucz Lajosné Gabika védőnő, a Gólyahír Egyesület alapítója és elnöke. A Gólyahír a legtöbb nyílt örökbefogadást intéző hazai civil szervezet, nemrég került családba a 900. baba rajtuk keresztül, sok olvasó is tőlük fogadott örökbe. Gabika országos hálózatot hozott létre védőnőkből, segítőkből, az egyesület az örökbeadásokon kívül támogatja a nehéz helyzetű anyákat, a terheseket krízislakásban helyezik el. Az örökbefogadó szülőkből összetartó közösséget kovácsolt, számos közösségi eseményt és szakmai konferenciát szervezett. Ő maga az utolsó percig fáradhatatlanul részt vett mindenben. 67 éves volt.

A vele készült 2014-es interjúm itt olvasható: https://orokbe.hu/2014/02/20/beszelgetes-morucz-lajosneval-1-resz/


Ebből egy idézet tőle:

Megyénként egy munkatársunk van, általában védőnők, és néhány pedagógus. Ha valamelyikük kikapcsolja a telefonját, akkor az enyémre fut be a hívás, hogy mindig elérhetőek legyünk a krízisterheseknek. Mindenki önkéntesként dolgozik, én is, egyedül az irodában van egy félállású alkalmazottunk. Az egyszázalékos felajánlásokból fedezzük a kiadásokat, és így nem kell bérre, járulékokra költeni. Ezt a munkát nem lehet megfizetni. Gyerekszeretetből dolgozunk. Volt, hogy éjjel kettőkor hívott egy anya, hogy ötperces fájásai vannak, és a szülei nem tudnak a terhességről, akkor azonnal meg kellett szervezni titokban a szülést. Ezt csak ingyen lehet csinálni.

Élettörténeti munka óvodáskorban

Általános
Élettörténeti munka óvodáskorban

Hogy építsük fel a hat év alatti gyerek élettörténeti albumát? Sárközi Tünde örökbefogadási tanácsadó rendszeresen tart erről tréningeket, a cigány gyerekeket örökbefogadók Romadopt Klubjában mesélt az élettörténeti könyvről. A jelenlevő szülők kérdeztek.

Húsz éve diplomáztam, három gyerekem van, egész életemben a gyerekvédelemben dolgoztam, most három éve a Tegyeszben örökbefogadási tanácsadó vagyok és a Mózeskosár Egyesületben aktív tag. Itt meseterápiás csoportokat tartottam és az élettörténeti munka tréninget Székely Zsuzsa pszichológussal együtt vezetjük már két éve. A résztvevőkkel itt a gyerek története kapcsán beszéljük meg, hogyan hozzuk létre ezt a könyvet. Mindig úgy kezdjük, hogy a saját családi történeteinkkel ismerkedünk, aztán átgondoljuk, hogyan alkossuk meg a gyermekünk élettörténeti könyvét. Gyakorló örökbefogadó szülők és várakozók együtt vesznek részt a tréningen, részletekben belemegyünk egy-egy örökbefogadás történetébe, de a várakozók is jó kérdéseket tesznek fel.

Fizikailag sokféle változata lehet a könyvnek, lehet fotószerkesztővel készített album, vagy gyűrűsfüzetes mappa, a lényeg, hogy kezelhető legyen. De a könyv csak eszköze, lenyomata annak, ami sokkal nagyobb szabású: az élettörténeti munkának, amit a gyermekünkkel elindítunk szülőként és ő majd egy életen keresztül viszi tovább. A könyv nagyon hasznos eszköz ehhez, mert ki lehet nyitni, bele lehet lapozni, lehet belőle mesélni. A gyerekek nem fogékonyak az elvont dolgokra, kell valami, amivel közel hozhatjuk és amiben ő maga is tud alkotni. Az élettörténeti könyv akkor szuper, ha a gyerek maga is rajzol bele, válogat fotókat, azaz ezen közösen dolgozunk.

Az élettörténeti munka olyan önismereti folyamat, amiben mindenki él, akár vér szerinti családban nőtt fel, akár örökbefogadott. A múltra visszatekintő folyamat, de a jelenből indul ki, az élettörténet fontos állomásait próbáljuk megragadni és összekötni egy folyamatos történetté. Ez történik akkor, mikor összeülünk a családdal és régi történetekről beszélünk, amikor fényképeket nézegetünk, fotóalbumot készítünk, vagy ellátogatunk olyan helyszínekre, amelyek fontosak az életünkben. Ez mind visszanyúlás a közös múltunkhoz. Ez azért fontos, mert ebből szeretnénk az identitásunkat megformálni: ki is vagyok én, mi a hátterem, hogy függök össze a többi családtagommal. Azért tesszük fel a kérdést, hogy honnan jöttem, mert arra vagyunk kíváncsiak, hol tartok most, hova megyek. Ez hol intenzívebb folyamat, hogy kevésbé. Ha valaki elmegy önismereti csoportba, akkor épp ezt tekinti át. De vannak olyan életszakaszok, mikor óhatatlanul foglalkozunk ezzel, például a kamaszkorban mindenki keresgéli, honnan jött és hova megy, de ilyen az esküvő, a nagyszabású családi események, a gyermek érkezése, a temetések. Ilyenkor felerősödik bennünk, hogy hogy is van az én életem és próbálom összerakni magamban. Ilyen az időskor is, az élet vége, mikor próbálom összerakni, mit értem el az életemben. Read the rest of this entry

Gyászhír

Általános

Nagyon szomorú hírre találtam a Fészek Alapítvány honlapján. Dr. Budai Ágnes, az alapítvány vezetője életének 66. évében elhunyt, írja a család közleménye.

Itt sokan ismerték Ágit, sok olvasó köszönheti neki a gyerekét. Legalább 120 kisbabának talált családot. Ennél is sokkal több embernek segített. Aki hozzá fordult, annak mind adott tanácsot, hivatali ügyintézésben, barátkozásban, gyereknevelésben. Segített kitaposni a reménytelen ügyeket is, függetlenül attól, melyik szervezettől fogadott az illető örökbe. Ha valaki nála várakozott, de máshonnan fogadott örökbe: örült, hogy egy baba családba került. Igazi harcos volt, szívvel-lélekkel harcolt az örökbefogadókért, a gyerekekért. Határozott nézetei voltak a származásról, küzdött azért, hogy ne különböztessék meg a gyerekeket, de aki nem értett egyet vele, azt is fogadta az alapítványnál. Saját magát háttérbe helyezte, “nem én vagyok a lényeg, az ügy a fontos”, vallotta. Gyűlölte a bürokráciát. Amit ő sem tudott elintézni, azt nem lehetett elintézni. Zseniális metódusát csak Budai-módszernek neveztem el. Ha egy ügy elakadt, ha a hivatal nem volt hajlandó valamit megcsinálni, ő csak szelíden annyit kért: akkor ezt tessék írásba adni, hogy nem hajlandóak elvégezni. Ettől mindig elintéződött az ügy végül.

budai ágnesItt olvasható Ágival a két évvel ezelőtt készült interjú, ahol az örökbefogadással, származással kapcsolatos nézeteiről és a Fészek munkájáról beszélgettünk: https://orokbe.hu/2014/04/15/vegyen-kutyat-ott-lehet-pedigret-kerni/

„Óriási dolog egy gyereknek, hogy a szülei keresik hozzá az utat”

Általános

Melyek a tipikus fejlődési lemaradások örökbefogadott gyerekeknél, és hogyan orvosolhatók? Hogyan segítheti a szülő a gyerek beilleszkedését, kötődését az új otthonban? Tóth Zsuzsa pszichopedagógussal, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont vezetőjével beszélgettem. Zsuzsa és munkatársai közel hatvan állami gondozott gyerek állapotát mérték fel a battonyai SOS-Gyermekfaluban az orosházi költözés előtt.

– Beszéljünk a hat év alatti gyerekekről, hiszen főleg ilyen korú gyereket szoktak örökbe fogadni a szülők. Melyek a tipikus fejlődési, viselkedési problémák?

– A battonyai gyerekeket megvizsgálva majdnem mindenkinél előjött egy idegrendszeri éretlenség, elakadás a normál érési folyamatban. Sok megkésett beszédfejlődésű gyereket találtunk, vagy akinél fül-orr-gégészeti problémát gyanítottunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek mindenre viselkedéses választ adnak: rosszalkodnak, nem figyelnek oda, leverik, eltörik. Ezek hátterében valamilyen más probléma lehet, például azért nem figyel, mert nem úgy hall. Ha az idegrendszer nem úgy észleli a környezetét, ahogy kellene, az viselkedéses problémát okozhat, ha ezeket kiszűrjük, már könnyebb batyuval mennek tovább a gyerekek. Ezen kívül minden gyereknél megjelenik valamilyen módon annak a traumája, amin keresztülment, míg bekerült.

IMG_6703_1 copy

– Normális, egészséges, korának megfelelően fejlett gyereket nem is láttatok?

– Keveset. A nagyobbaknál mindig gond a szókincs, a helyesírás, és nagyon komoly figyelemproblémáik vannak. A trauma egyik hatása, hogy a figyelem szóródik, mert nagyon sok kapacitása elmegy, hogy a traumáit lent tartsa, hogy élhetőek legyenek a hétköznapok.

– Az a trauma, hogy kiemelték őket a családból?

– Igen, és amin előtte keresztülmentek. Ha rajzolunk, sokkal jobban figyelik a reakciómat, mint más gyerek. Ha kérdezek valamit, nem mondja kapásból a választ, hanem figyeli, hogy mit várok, sokszor már egy 4-5 éves is azt feleli, amit hallani szeretnék. Ha megkérdezem, hogy érzi magát, rávágja: nagyon jó nekem itt, nagyon szeretek itt lenni, és ritkán böki ki, hogy hiányzik az anyukám. A standardválaszokat adja, amitől azt érzi, hogy megfelelő a felnőtt számára. Az az érzés nincs meg benne, hogy ő úgy megfelelő, ahogy van. Ezt vissza kell rakni beléjük, ezt meg kell tanítani.

– Azok a gyerekek jobb állapotban vannak, akik születéstől állami gondozásban élnek? Elég sok gyereket úgy fogadnak örökbe, hogy a születésétől egy-két-három éves koráig egyetlen nevelőszülőnél él, szerető közegben.

– Kicsit talán igen, nem szignifikánsan. Azok a gyerekek voltak érzelmileg jól, még ha képességileg vagy beszédben szintén elmaradást mutattak, akik olyan nevelőanyával éltek, aki anyai szeretettel és figyelemmel fordult feléjük. Az egyik családban egy nagyon szerető nevelőanyával találkoztunk, a gyerekeknek mindenféle lemaradásaik voltak, de ezeket mégis sokkal egészségesebben kezelték, és kiegyensúlyozottabbak voltak.

– Tehát ahol sajátjaként szereti a nevelőanya?

– Igen. Ott nagyon kimutatható, hogy sokkal jobban vannak a gyerekek.

– Az örökbefogadók néha megijednek, ha a gyerek jellemzésében az szerepel, hogy nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz. Read the rest of this entry

„Ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak”

Általános

Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

singer-magdolna960x340

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak? Read the rest of this entry

„Nálunk az örökbeadás csak egy pici szelete a működésnek”

Általános

Ma a Baptista Szeretetszolgálat örökbefogadási programját mutatom be. Bár az alapítvány két évtizede tevékenykedik, nyílt örökbefogadás közvetítésére két éve kaptak engedélyt. Szenczy Katalin szakmai vezetővel beszélgetek, aki Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének, baptista lelkipásztornak a felesége és maga is örökbefogadó szülő. Saját történetéről, az örökbefogadás feltételeiről, gyerekmentésről és a veszteségek feldolgozásáról is szót váltunk.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Konduktor vagyok. Öt gyermekünk van, három örökbefogadott, egy befogadott és egy vér szerinti. A befogadott lányunk, Enikő tizennégy évesen került hozzánk, Erdélyből jött át, őt nem tudtuk örökbe fogadni, mert román állampolgár volt. Őt csak öt évig neveltük, akkor férjhez ment. A vér szerinti lányunk, Anna ma huszonkét éves, az örökbefogadott nagyfiunk, Áron huszonegy éves, és az ikerfiaink, Domonkos és Benjámin nyolc évesek.

– Miért fogadtatok örökbe?

– Mielőtt összeházasodtunk, megbeszéltük Sándorral, hogy a vér szerinti gyerekeink után szeretnénk örökbe fogadni, legalább egyet. Aztán másképp alakult. Mikor kétéves volt a lányunk, hallottunk egy nagyon nehéz körülmények között Erdélyben élő kamaszlányról. A férjem meglátogatta és felajánlotta, hogy átjöhet hozzánk, ha szeretne. Enikő igent mondott, hozzánk költözött, beiskoláztuk, ő is teljes jogú gyermekünk lett. Ugyanabban az évben fogadtuk örökbe a kisfiunkat hathetesen a Napsugár Gyermekmentő Alapítványtól, amelynek egy baptista lelkész volt a vezetője. Ő először baptista családokat keresett meg, hogy örökbe fogadnának-e gyereket. Akkor hirtelen ott élt körülöttünk három gyerek és kicsit „leálltunk”. Nem volt egyszerű a tizennégy éves kamasszal, a kétéves gyerekkel és a hathetes csecsemővel. Főleg, mert Enikő olyan nehéz családi helyzetből jött, hogy két-három év telt el, mire a múltját fel tudta dolgozni. Sok szeretetet kellett adni, hogy elfogadja, mi szeretjük őt. Visszagondolva nem is tudom, hogy mertem vállalkozni erre. De megérte! Áronról pedig konduktorként két hónapig azt hittem, mozgássérült, mert olyan feszes volt az izomzata, hogy nem tudtam „szétszedni”. Aztán amikor már biztonságban érezte magát nálunk, feloldódott benne a feszültség. Később szerettünk volna még gyereket, megpróbáltunk egy vietnami kisfiút örökbe fogadni az alapítvány egyik árvaházából, ez nem sikerült. Jelentkeztünk itthon örökbefogadásra, akkor már kellett tanfolyamot végezni, aztán Budai Ági (a Fészek Alapítvány vezetője) segítségével kaptunk egy ikerpárt. Amikor először beszéltünk az anyukával, akkor ő azt mondta nekünk, hogy már talált egy szülőpárt a gyermekeinek, akik örökbe fogadják őket. Aztán koraszülöttek lettek a babák, és akkor hívott, hogy akikre számított, azok nem tudnak hazajönni külföldről. Kérdezte, hogy még mindig fenntartjuk-e az örökbefogadási szándékunkat. Nagyon nagy örömmel azt mondtuk, hogy igen. Ez egy újabb megerősítés volt számunkra Istentől, hogy ő ezeket a gyerekeket nálunk akarja látni, nekünk akarja adni. Két hét múlva engedték ki a babákat a kórházból, azóta velünk vannak.

Szenczy család

– A férjed Szenczy Sándor, aki a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjeként sokat utazik zűrös helyekre. Ilyenkor viszi a családját is?

– Voltak országok, ahová elkísértük, egyes országokban konduktorként is tudtam dolgozni sérült gyermekekkel: Vietnamban, Kambodzsában, Srí Lankán, Afrikában, vagy éppen Koszovóban. Például, Koszovóba rögtön a válság után mentünk. Nagyon sokan bolondnak és felelőtlennek tartottak minket ezért. De mi tudtuk, hogy nem a saját elgondolásunk miatt megyünk, hanem azért, mert Isten akkor éppen oda küld bennünket. Ez nagy biztonságot adott mindannyiunknak, pedig minden este voltak lövöldözések két utcával lejjebb a házunktól.

– Külföldön miként érint, ha nehéz helyzetű gyerekeket látsz? Egy interjúban egyszer elmondta a férjed, hogy egy észak-koreai árvaházból haza akartál vinni egy gyereket.

– Nehéz az ilyen helyzet, de megtanultam kezelni. Észak-Koreából valóban haza akartam vinni egy gyereket, de nem lehetett. Nagyon megrázó volt. Már az gyanút keltett, hogy beléptünk egy terembe, ahol negyven gyerek feküdt néma csendben. Télen egy rozoga kályha fűtött, vagy inkább füstölt, a gyerekek a linóleumpadlón feküdtek, és látszott, hogy több közülük már halott. Olyat nem szeretnék még egyszer látni. Nagyon megrázott, legszívesebben hazahoztam volna őket. De erre sajnos nem volt lehetőség, akkor ott annyit tudtunk segíteni, hogy utána vittünk oda támogatást.

– Ha jól értem, amikor Enikőt befogadtátok, lényegében „szembejött” egy nehéz sorsú gyerek, és magatokhoz vettétek. Később már nem akartatok minden szerencsétlen gyereket hazavinni? Read the rest of this entry

„Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog”

Általános

Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.

– Mondj pár szót magadról!

– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.

Kántor Nedda

– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?

– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.

– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)

– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.

– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?

– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek. Read the rest of this entry