Könyvajánló. Ma eléggé belemegyünk a sűrűjébe, és egy olyan könyvet ismerünk meg, ami súlyosan traumatizált gyerekek szüleinek nyújt fogódzót. A hazai örökbefogadási közbeszédből egyelőre hiányzik ez a vonal, nálunk is előfordulnak traumatizált gyerekek, de az érintett családok jellemzően magányosan küzdenek. A The A-Z of Therapeutic Parenting: Strategies and Solutions Angliában jelent meg, magyar fordítása nincs, sőt, idehaza nem is nagyon van szakirodalom a terápiás szülőségről. A szerző, Sarah Naish személyesen és szakemberként is benne van a témában, előbb nevelőszülőként dolgozott, az élmény hatására szociális munkássá képezte át magát, alapított egy nevelőszülői ügynökséget, jelenleg tréningeket tart érintett szülőknek és számos könyve jelent meg a terápiás szülőségről, sajnos mind angolul. És nem a levegőbe beszél: a kilencvenes években öt (!) testvért fogadott örökbe, akik bőven szállították neki a tapasztalatot a témában. Mára mind felnőttek, egyikük a tréneri munkában is segíti Sarah-t. A gyerekekről több mesekönyv is született. A neten számos oktatóanyag is elérhető tőle. Ebben a videóban például anya és lánya arra emlékeznek vissza, mikor a 16 éves Rosie édességet lopott. 

Mi is az a terápiás szülőség? „Mi nem egészséges madarakat tanítunk repülni, hanem sérült pingvineket úszni” – foglalja össze a szerző frappánsan. A sérült pingvinek: a korai életkorban bántalmazást, nélkülözést vagy elhagyást elszenvedett gyerekek, akik a traumák hatására később is furcsán viselkednek. Ha valaki nem ért hozzá, bátran mondhatja: borzalmasan. A kötet 80%-át egy katalógus teszi ki a lehetséges problémákról: bevizelés, lopás, szökés, trágár beszéd, droghasználat,  de a hétköznapokban az olyan kevésbé durva tünetek is zavaróak lehetnek, mint hogy a gyerek szünet nélkül fecseg, akár butaságokat is, csak figyeljenek rá, vagy minden ünnepségen kiborul, esetleg nem lehet vele elmenni egy bevásárlóközpontba.

A terápiás szülő ezeket nemcsak kibírja, de megérti a gyerek hátterét, miért viselkedik így, nem haragszik rá, de közben mindig rámutat, ha egy viselkedés elfogadhatatlan. És főleg: biztos alapot teremt a gyereknek, ő a stabil bázis. Teszi ezt egy nagyon fix napirenddel, állandó határokkal, ahol nincs helye semmi spontaneitásnak, türelmes, nem zsarolható szeretettel, gondoskodással, és közben saját magára is odafigyel. Terápiás szülőnek lenni rohadt fárasztó. Ezért Naish nagyon javasolja, hogy a szülő időnként szakadjon ki az otthoni közegből, szellőztesse ki a fejét, akár egy séta, akár egy egyhetes nyaralás erejéig – a gyerekek nélkül. Ő ezeket a szüneteket „brain breaknek” nevezi, és feltételezi, hogy egy együttérző segítő háló veszi körül a családot, lehetőleg más terápiás szülőkből, akik ilyenkor beugranak, és hasonló szellemben vigyáznak a porontyokra. A szülőnek nagyon jól kell lennie, mert az ő erejére még sokáig szükség lesz, nem szabad mártírrá válni.

A terápiás szülőség: hosszútávfutás. A munka sok évig tarthat, Sarah szerint hét-tíz évbe is beletelik, amíg a traumatizált gyerek képes az empátia érzésére. Az eredmények sokáig szinte észrevehetetlenek, mintha egy mély tóba dobálnánk köveket. Aztán tíz év múlva már kiemelkedik a kőhegy a tóból, de ehhez minden korábbi erőfeszítésre szükség volt.

A módszer nemcsak örökbefogadó és nevelőszülőknek lehet hasznos, hanem azoknak is, akik a vér szerinti gyerekeiket nevelik, és azok autizmussal vagy figyelemzavarral küzdenek, netán átestek valamilyen traumán. De ha a családban él ezekkel nem küzdő testvér is, akkor sem kell félni, a terápiás szülőség neki sem fog megártani, hisz ez csupán egy intenzív módszer a kötődés és a biztonság kialakítására, amire minden gyereknek szüksége van. → olvasásának folytatása