Tag Archives: gyereknevelés

ápr19

Gyereknevelés: Egyszerűbb gyermekkor

Posted on by
Általános

Könyvajánló. Ez a könyv egy olyan problémát taglal, amin én is szinte naponta gondolkodom, nevezetesen: hogyan lehet ép gyereket nevelni egy kommerciális, a hihetetlen áru-, információ-, aggodalom-, és programbőséget hajszoló korban? Nem annyira gyereknevelési tanácsokkal lát el, inkább az egész család életmódját átható filozófia. Kim John Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyve nagyon erősen megérintett, továbbgondolásra ösztönzött, ezért beszámolóm szubjektív lesz. Örökbefogadásról nem esik szó a könyvben, de azért ne kapcsoljátok ki a gépet.

A könyvet először májusban olvastam. Ahol 1-2-3 kisgyerek él, ott nem kell mondani, miről szól ez a hónap: anyák napja, szülinapi zsúrok, gyereknap, ovis kirakodóvásár, úszóbemutató, készülés a témazáró dolgozatra, ballagás, hegedűvizsga, iskolai tavaszköszöntő nap, év végi feleltetés, osztálykirándulás, búcsúajándék a dadusnak. De ugyanilyen a december vagy a szeptember is. Eközben három anyukával beszéltem egy hét alatt, akik a „mit csinálsz nyáron?” kérdésre azt felelték: kiselejtezik az otthoni játékok felét. De láttam olyan totyogót, akinek egy játszótéren kezébe nyomtak egy mobilt, hogy ne unatkozzon. Az is rejtély számomra, mitől sztárvórsz-rajongók a gyerekeim, mikor én soha egyetlen részt sem engedtem nekik megnézni. Ha saját gyerekkorommal vetem össze az enyémekét, még nagyobb a szakadék, pedig már én is jólétben, bőségben cseperedtem a nyolcvanas években.

A szerző alapgondolata: korunk jelszava, a még több (áru/program/információ/választási lehetőség) traumatizálja a gyereket. A kevesebb több, a gyerekkor a lassúság ideje. Payne először délkelet-ázsiai menekülttáborokban élő gyerekekkel dolgozott, majd London környéki, jómódú családok sarjaival. Döbbenten látta, hogy az utóbbi, jólétben élő gyerekek, akiknek szüleik a legjobbat akarták, ugyanolyan traumás tüneteket mutattak, mint a menekült gyerekek. A túl sok információ, a túl nagy pörgés, a beavatódás a felnőttvilág gondjaiba bánt el így velük.

Payne nemcsak szörnyülködik a felgyorsult világon, hanem gyakorlati tippeket ad, hogyan lehet lelassítani az életet a gyerekszoba, sőt az otthonunk küszöbénél. Felfogásában a szülő karmester, aki a család egész szimfóniáját vezényli. Négy területre bontja az egyszerűsítést: tárgyi környezet, ritmus, időbeosztás és felnőtt információk. Sok konkrét példa segíti a továbbgondolást. A könyvben szereplő családok általában amerikaiak és középosztálybeliek, és mintha mind diliházban élnének, de a tanulságok Magyarországon is megfogadhatók. Az olvasás közben ki-ki kialakíthat saját ötleteket, megoldásokat, amelyek az ő családjában működhetnek. Lássuk sorban! Read the rest of this entry →

ápr27

A borostyán és az üveghegy

Posted on by
Általános

A blogon ismertetek örökbefogadáshoz nem kapcsolódó, gyereknevelési témákat is. Ma egy ilyen könyv van soron, L. Stipkovits Erika pszichológus Szeretettel sebezve című kötete. Ez nem is igazán gyereknevelési könyv, nem arról szól, hogy fegyelmezzünk, hogy válasszunk iskolát, hogy neveljünk boldog gyereket. A gyereknevelés kevésbé látványos oldala ugyanis, hogy a szülő maga milyen mintákat hoz a saját gyerekkorából, hogy viselkedtek az ő szülei, ezt másolja-e, ha kapott sebeket, azokat feldolgozta-e, egyáltalán rálát-e a saját neveltetésére. Tudatosság híján ugyanis előfordulhat, hogy a legjobb szándék ellenére is szüleink hibáit ismételjük, de aki szentül megesküszik, hogy ő majd mindent másképp csinál, az is belecsúszhat patologikus viselkedésekbe. Szóval, mielőtt gyereknevelésbe kezdünk, jól tesszük, ha előbb felneveljük saját magunkat.

L Stipkovits Erika nyolc problémás szülői viselkedést ismertet a könyvben, és melléjük teszi az „elég jó” szülőt is. Nagyon izgalmas a típusok ismertetése, mindegyikhez mellékel bőven sztorikat, eseteket saját praxisából. Arra is kitér, az adott szülő gyermeke majd hogy viselkedik felnőttként, a munkában, a párkapcsolatban, milyen szülő lesz belőle. Tanácsokat ad arra, hogyan lehet változtatni, ha felismerjük magunkat az adott csoportban, illetve ha szüleink tartoztak oda. Persze, ez nem ilyen egyszerű, hisz a típusok keveredhetnek, és lehet, hogy valaki egy új élethelyzet, például egy válás hatására lesz mártír anya.

A könyv célcsoportja a fiatal felnőttek, akiknek még élnek a szüleik, de már maguk is gyereket nevelnek (vagy erre készülnek). Természetesen, felnőttkorban nem lehet már azzal takarózni, a szüleink mit követtek el, ki-ki maga felelős a sorsáért.  Read the rest of this entry →

nov2

Mikor először másra bíztam

Posted on by
Általános

Vallomások örökbefogadó szülőktől: ki mikor hagyta először másra a gyerekét? Ezt a kérdést tettem fel több családnak. Hogy vette a gyerek, a szülő és a gyerekvigyázó? Korai volt, vagy késői? Egyáltalán, ki a „más”? A férj “más”? Mikor kezdett intézménybe járni a gyerek? Szülők mesélnek.

„Két hónaposan, négy napra, anyukámékra. Nagyon váratlanul fogadtunk örökbe és addigra már be volt fizetve a balatoni nyaralás, egyben a nagyobb gyerekem első balatoni nyaralása, és az első olyan, amikor nem a családi nyaralóba mentünk. Mindenféle csodákat beígértünk neki és úgy éreztük, hogy egy vízparti nyaralás egy kéthónapos babával nem lenne az igazi, sem együtt fürdeni, sem egész nap csatangolni nem tudnánk, viszont a nagy nagyon várta és úgy éreztük, nem tehetjük meg vele, hogy mindent felborítunk. Így az egy hetet négy napra kurtítottuk és a picit a szüleimre hagytuk, akikkel a mindennapokban amúgy is nagyon szoros a kapcsolat. Szerintem ez mindannyiunknak – gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek jó megoldás volt. A nagyot – azért, mert első gyerek – fél évesen hagytuk először a szüleimre két napra. Akkor még egész végig stresszeltem, és félóránként telefonáltunk, most csak napi néhányszor és tök lazák voltunk.”

(Eszter, kétgyerekes anya)

********

Varga-Domminik-10-éves-Igazgyöngy-AMI

„Az, hogy a férjemre rábíztam-e, nem kérdés. Az első pillanattól kezdve mindent csinált a gyerekkel, persze, hogy rábízom bármikor-bármiben, hiszen az apja! A nagyszülők is nagyon közel állnak hozzánk, és gyakran vagyunk együtt, ők is nagyon hamar bekapcsolódtak a mindennapokba, talán már egy-két hét után vigyáztak a gyerekekre – nem is emlékszem pontosan, így valószínűleg minden rendben ment. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a családi és baráti körben többen vannak, akikre a gyerekeimet nyugodt szívvel rábízom. Azt sajnálom, hogy a másnál alvást nem kezdtük el korán, és bár már bőven ovis a nagyobb, még mindig nem aludtak nélkülünk sehol. Ez nem a bizalom miatt volt így, csak egyszerűen nem alakult így. Most aztán jól jönne néha, de most már nem vagyok olyan merész, túlságosan berögzült a gyerekeknél az, hogy anya-apa minden éjjel elérhető. De készülünk rá, hogy ezt a berögzülést mihamarabb megtörjük. Nekem a bölcsi-ovi sem volt törés. A gyerekeim nagyon szeretik a társaságot, csodálatos óvónénikhez kerültek, hamar beilleszkedtek, és én ennek nagyon örülök.” Read the rest of this entry →

feb16

Gyereknevelés: A kisgyerekkor nagy kérdései

Posted on by
Általános

Múltkor nagy érdeklődést váltott ki a „spenótos” gyereknevelési könyv, most egy másikról számolok be. Direkt örökbefogadási vonatkozása nincs. Jo Frost A kisgyerekkor nagy kérdései című könyvét recenzálom. Ő ezalatt a 14 hónapos és 5 éves kor közötti időszakot érti. Mivel két ilyesmi korú gyerekem is van, nagy izgalommal vágtam bele az olvasásba.

jo frost

A Szuperdada sorozatból ismert Jo Frost bébiszitterként dolgozott másfél évtizedig. Tehát nem pszichológus, nem gyerekorvos, nem szülő, a nézőpontja a gyerekkel professzionálisan foglalkozó személyé.

A könyv nagyon gyakorlatias, higgadt, és a keretek fontosságát hangsúlyozza. Rögtön a szülő lelkével kezdi a kötetet, a bevezetőben hosszan foglalkozik a dolgozni kényszerülő szülő érzéseivel, és arra buzdít: ha már így döntöttél, ne érezz bűntudatot, viszont a napi 2-3 órát töltsd tartalmasan és örömmel a gyerekkel! Read the rest of this entry →

Sze29

Gyereknevelés: Nem harap a spenót

Posted on by
Általános

Kísérlet: gyereknevelési könyvet recenzálok, az örökbefogadáshoz nincs köze. Mit szóltok? Legyen néha ilyen? Pamela Druckerman: Nem harap a spenót című könyve az első. Nekem izgalmas olvasmány volt, beszélgessünk róla!

Ez a könyv kicsit bonyolult alaphelyzetből indít: egy amerikai újságíró írta a francia gyereknevelési szokásokról. A szerző, Pamela New Yorkból költözött Párizsba, ahol egy angol-amerikai vegyes házasságban nevelgeti három gyerekét, és meglepve tapasztalja, milyen jól neveltek a francia gyerekek. Fontos hangsúlyozni, hogy amihez viszonyít, azok a New York-i, középosztálybeli családok, és új ismerősei pedig párizsi, szintén középosztálybeli, dolgozó anyák.

nem-harap-a-spenot

Az általa ismert amerikai kisgyerekes anyák hajszoltak, kialvatlanok, bűntudatosak, és mindenek elé helyezik a gyereket. Ott normálisnak számít, hogy egy egyéves baba többször megébred éjjel, hogy a gyerekek csak “gyerekkajákat” esznek, nem köszönnek, hogy a szülők egy vacsorát nem tudnak nyugodtan elkölteni mellettük. A gyerek tehetségét korán fejlesztik, babaúszásra, babanyelvórára viszik, fejlesztő játékokkal veszik körül őket, később is versengenek a szülők a különórák számában, aggályos gonddal választják ki a legjobb óvodát és iskolát.

A francia anyák, akikkel a szerző találkozott, ezzel szemben nyugodtak, lazák, csinosak, szülés után gyorsan visszafogynak, nem viszik különórákra a totyogót, viszont megtanítják szépen köszönni, szépen enni, és egyedül játszani. Már csecsemőként bölcsődébe adják, és nincs bűntudatuk. Ja, a francia gyerekek négy hónaposan átalusszák az éjszakát. A fő különbség: ott a családba érkezik a gyerek, és alkalmazkodik annak rendjéhez, nem a gyerek köré szerveződik az élet. Read the rest of this entry →