Tag Archives: nevelőszülő

Március 24. Miért kevés a nevelőszülő?

Általános

Míg az örökbe fogadható gyerekekre túljelentkezés van Magyarországon, a nevelőszülőket folyamatosan toborozzák. Bár törvény mondja ki, hogy a 12 év alatti gyerekek csak nevelőszülőhöz kerülhetnek, még mindig nincs elég nevelőszülő. Mi ennek az oka? Következő online rendezvényünk egy kerekasztal-beszélgetés, ahol ezt járjuk körül a téma szakértőivel és érintettjeivel. A kérdésről egy vitaindító írás is megjelent a blogon, itt olvasható: https://orokbe.hu/2021/03/01/miert-keves-a-neveloszulo/

Vendégeink:

Báló Ottília, a Fészek nevelőszülői hálózat igazgatója

Rácz Andrea szociológus

egy nevelőszülő hálózatnál dolgozó szakember

egy nevelőszülő, aki már sokat megélt…

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. március 24-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot.

Kinek: bárki jöhet. 

Hogyan: Jelentkezzetek a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. Mindenkinek egyszerre fogom kiküldeni a Zoom-linket az esemény előtt, 17 órakor. Aki utána jelentkezik, így járt. Küdhettek előre kérdéseket. 

Belépődíj nincs, de ha teheted, támogasd az Örökbe.hu blogot egy mozijegy árával.

Várható időtartam: maximum két óra (de lehet előbb elmenni, megértjük, ha a gyerekeddel teendő van közben).

A következő hetek programja:

2021. április 7.: Bizonytalanok vagyunk. A bizonytalanság és kezelése az örökbefogadás előtt állóknál. 

Március 25-étől Start csoport indul online az örökbefogadáson gondolkodóknak. 

Miért kevés a nevelőszülő?

Általános

Vendégposzt. Egy nevelőszülői hálózat munkatársa osztja meg a gondolatait velünk a rendszerhibákról. Szerzőnk egy jómódúbb országrészben él, a megélhetési nevelőszülőség nem jellemző náluk, mégis számos nehézséggel találkozik a munkája során.

Azt gondoljuk, hogy sok a gyermek, kevés a nevelőszülő és mindenkit felvesznek. Igaz, hogy sokan megpróbálják, de nem igaz, hogy mindenkit felvesznek, és ha a hálózat minőségi munkára törekszik, akkor igyekszik az alkalmatlanoktól megszabadulni. Valóban elégtelennek érzem a szűrőrendszert, sokkal, de sokkal jobban szűrném a jelentkezőket, mert nincs annál rosszabb, mint mikor már megkezdte valaki a nevelőszülői tevékenységét és kiderül, hogy alkalmatlan.

Először is egy orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell megjelenni. Hasonló az örökbefogadásihoz, az orvosi nem szokott gondot okozni, a pszichológiai igen. A pszichológiai alkalmassági vizsgálat mi hálózatunknál önköltséges, és szeretjük, ha a mi pszichológusaink készítik. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogadunk el külsőst. Sokan már itt elakadnak, nem vállalják az anyagi vonzatát. Utána jön a képzés, mely hálózatonként változik. Rengeteg kifogást hallottam már, hogy miért nem akarnak/tudnak elmenni ezekre az alkalmakra. Szóval itt is el szokott bukni egy réteg.

Törvényi keretek szabályozzák, ki lehet nevelőszülő, nyilatkozatot kell aláírni, hogy nincs eljárás ellene, nem vétett az 1997. évi Gyermekvédelmi törvény ellen, sőt a vele egy háztartásban élő nagykorúak sem. Bekérünk erkölcsi bizonyítványt, mégis van olyan, hogy valakiről időközben kiderül, folyik ellene eljárás, sőt olyan is, akinek a saját vér szerinti gyermeke szakellátásban van, mégis jelentkezik nevelőszülőnek. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, tragikusnak érzem.

De vegyük azt, hogy sikeres vizsgát tett, közben környezettanulmányt készítettünk, és beadtuk a kormányhivatalnak a működési engedély iránti kérelmet és meg is kapta. Sokan játszmáznak, árverezik a házat, és ez bizony kiderül. Nekünk leadhat olyan tulajdoni lapot, melyen ez nem látszik (nem hiteles másolat), de a kormányhivatal minden egyes esetben lekéri az ingatlan tulajdoni lapját, és árverezés alatt lévő házba senki sem kap működési engedélyt. (Jelzáloghitel lehet, albérlet lehet, kell hozzájáruló nyilatkozat a tulajdonostól, valamint ha az ingatlannak több tulajdonosa van, akkor minden egyes tulajdonostól kell.)

A kormányhivatal kimegy sok esetben helyszínre és megnézi az ingatlant.

Megvan a működési engedély, lehet fogadni a gyereket vagy gyerekeket. Sokan könnyű kereseti lehetőségnek tekintik (vagy az egyetlennek), hiszen nem egy nagy cucc a képzés, a bemenete meg 8 általános. Van, aki túlvállalja magát. Azt gondolja, hogy felnevelt 1-2-3-4 gyereket, akkor menni fog. Sajnos ez kevés. A mi gyerekeink minden esetben sérültek és a nevelőszülőnek azon kívül, hogy anyának (apának) kell lenni, és a családmodell szerint kell működnie (ne felejtsük el, az anya egyik legfontosabb tulajdonsága a feltétel nélküli szeretet), egyben professzionális segítőnek is kell lennie. Fel kell tudnia ismerni, mit tegyen, hogyan lépjen, merre kérjen, milyen szakembertől segítséget. (pszichológus, gyógypedagógus, gyógytornász, pszichiáter stb.) És ha ez is megvan, oda el is kell hordani a gyereket. Az autó, a jogosítvány nem feltétel (bár én annak tenném), nélküle macera, nem tudja elvinni, nem megy busz, nem megy vonat, nincs ismerős, aki elviszi…

És ott van egy vagy több gyerekkel, és egy hét alatt kiderül, hogy valóban 24 órás szolgálat, heti 7 napban, évi 365 napon. A fizetés meg ennyi: Read the rest of this entry

A mézeshetek vége

Általános

Részlet Stájn Emma Kőbölcső című, hamarosan megjelenő regényéből. A hősnő Németországban nevelőszülőként fogad be egy traumatizált, kétéves kislányt, két vér szerinti gyerek mellé. Az első hetek simán telnek, majd a kisgyerek viselkedése hirtelen megváltozik, hisztériás rohamokat kap, és nem válik le a nevelőanyukáról… 

A kutyasétáltatás remek alkalmat ad arra, hogy megismertessük Luisával új környezetét. Apránként felfedezzük a házkörnyéki utcákat, a játszóteret, a parkot, beköszönünk a szomszédokhoz. A húsvéti szünet első napjai békében és nyugalomban telnek. Kezdünk felengedni, bár mindannyiunk számára hihetetlen, hogy nem sír, nem emlegeti sem a vér szerinti, sem a korábbi nevelőcsaládját és zavartalanul alussza át az éjszakákat. A vészharangok megállás nélkül konganak, de mi nem halljuk őket; beleveszünk a nagy, rózsaszín ködbe.

A tündérmese pontosan öt nappal a beköltözés után ér véget, amikor kézhez kapom a csomagot.

A kis doboz az édesanya rajzait tartalmazza, valamint egy fotómontázst magáról, a cicájukról, illetve az apáról. A gyámhivatali kísérőlevél értelmében köteles vagyok az ajándékokat átadni, valamint – fő a bizalom – azt fényképekkel dokumentálni.

Lulu egy rozsdás szögnek is úgy tud örülni, mint más a lottó jackpotnak. Az asztalhoz ültetem hát és elé halmozom a csomag tartalmát. Boldogan szemléli a színes, szívecskékkel telerajzolt lapot, amíg én ellövök néhány képet. Aztán a fotókat nézegeti, én pedig jobb híján várom a reakciót.

– Tudod ki van a képen? – teszem fel óvatosan a kérdést.

– Katze (cica) – válaszolja elégedetten.

– És ő ki? – mutatok a platina hajkoronás nőre.

– Oga – válaszolja bizonytalanul, miközben kérdőn néz rám. (Olga a szintén szőke szomszédasszonyunk, akivel az elmúlt napokban rendszeresen találkoztunk a ház előtt, és akinél „véletlenül” mindig volt csokoládé vagy gumicukor.)

– Nem, ő nem Olga, hanem az anyukád… ő pedig itt az apukád, emlékszel rájuk?

Csak egy rövid bólintás a válasz. Küldetés teljesítve – igyekszem lezárni magamban a történteket, miközben segítek az ajándékokat elrendezni a komód tetején. Nincs semmi tragikus az egész jelenetben, mégis a hideg futkos a hátamon. Read the rest of this entry

Virtuális rendezvény, június 24: a lombiktól az utógondozásig

Általános

Egy izgalmas beszélgetésre hívlak. Szerdai vendégünk egész egyedülállóan sokoldalú tapasztalatot szerzett a meddőség, örökbefogadás és gyermekvédelem témáiban:

  • férjével számos lombikeljáráson estek át, ezekből végül kettő lett sikeres
  • jelentkeztek örökbefogadásra is, eljutottak a kiajánlásig, ám erre nemet kellett mondani, mert épp veszélyeztetett terhes volt
  • most nevelőszülő, két vér szerinti gyereke mellett egy nevelt kisfiú él náluk
  • két kisbaba örökbeadásában már segédkezett nevelőanyaként
  • nevelőszülői tanácsadóként segíti más nevelőszülők munkáját
  • nagykorú állami gondozott fiatal utógondozójaként is működik.

Egyszóval, igen széles körű rálátása van a blog témáira, amit szívesen el is mond nekünk.

 

Mikor: 2020. június 24-én szerdán 17:30-kor. Read the rest of this entry

Beszélgetés a Pszinapszison – videó!

Általános

Újabb videó! A Pszinapszis XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvényén három pszichológus és egy jogász szakemberrel beszélgettünk az örökbefogadásról, én a moderátor voltam. A téma: amiről nem szoktunk beszélni az örökbefogadás kapcsán. Izgalmas volt a különböző területekről érkező szakemberek és a közönség között tolmácsolni. A beszélgetőtársak rendelkeztek egyetemi oktatóként, nevelőszülői hálózatnál, családsegítőben, igazságügyi szakértőként és örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is szerzett tapasztalattal, szóval sok szempontból ráláttunk a témára. A hallgatóságról nem tudunk ennyit, de ha elkezditek nézni, egy-két dolog az ő örökbefogadáshoz való viszonyukról is kiderül. A kerekasztalnál szóba kerültek a téma alapjai, az örökbefogadásról való beszélgetés a gyermekkel, az örökbeadó anyák háttere, a nevelőszülők, a rendszerben felnövő fiatalok sorsa, az, hogy karitatív tett-e az örökbefogadás, de olyan érdekességek is, mint a vér szerinti apák jogai vagy az örökbefogadás felbontása. Mindössze hatvan perc, és ebbe még a hallgatók kérdései is belefértek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem! Read the rest of this entry

Beszélgetés Bátki Annával – videó!

Általános
Beszélgetés Bátki Annával – videó!

Első videó a blogon! Közzéteszem a felvételt a Bátki Anna pszichológussal való beszélgetésünkről, mely a 2019. március 30-i Örökbe.hu rendezvényen hangzott el. Sok témát érintettünk: alapvetően az örökbefogadott gyerekek traumáiról beszéltünk, de szóba került a nevelőszülővel, vér szerinti családdal való kapcsolattartás, a gyerek segítése a gyökérkeresésben és a lombik vagy örökbefogadás dilemma is. Bő két óra a felvétel, nem fog átszaladni a háttérben Schwarzenegger, szóval ha megszemléltétek a ruhánkat, nyugodtan lehet közben takarítani, csónakot lakkozni vagy makramé virágtartót készíteni. A tanítások viszont nagyon megszívlelendőek, ajánlom örökbefogadás előtt és után levőknek is.

Mint mondtam, ez az első videóm, elkészítésében csak a férjem segített, aki szintén nem ért hozzá. Viszont innentől folyamatosan nőni fog a színvonal! Ugyanitt várunk videózáshoz értő olvasókat, akik legközelebb átveszik ezt a feladatot.

Köszönöm, hogy eljöttetek és kérdeztetek. 40-nél több felnőtt hallgatott minket, ezúttal többségben voltak az örökbefogadás előtt állók. Többen küldtek előre is kérdést, sajnos nem mindre jutott idő. A remek helyszínért köszönet az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskolának.

Áprilisban egy VIP-rendezvény lesz azoknak, akik 2018-ban támogatták a blogot. (Ha úgy érzed, hogy támogattad és nem kaptál erről levelet, írj nekem!)

Májusban megkísérlünk meglátogatni egy gyermekvédelmi intézményt.

Ilyen tartalmakat máshol nem találsz. Az Örökbe.hu blogot és a rendezvényeket egy ember működteti, de tudsz segíteni a fenntartásban, ha támogatsz. Köszönet a blog előfizetőinek! https://orokbe.hu/eloszor-vagy-itt/tamogatom-az-oldalt/

„Meg kellett mutatnom a közönségnek, ahogy a furgon elviszi az öt gyereket”

Általános
„Meg kellett mutatnom a közönségnek, ahogy a furgon elviszi az öt gyereket”

Különleges dokumentumfilmeket láthattunk a január 13-i Örökbe.hu rendezvényen. Két, gyermekvédelemmel és örökbefogadással foglalkozó rövidfilmet néztünk meg együtt, majd a rendező, Vincze Máté Artur válaszolt a kérdéseinkre. Bemutatom a filmeket, és közlöm a beszélgetés írásos változatát. Az egyik film rövid ideig megtekinthető online.

Vincze Máté Artur 27 éves, 2014-ben diplomázott a Szinház- és Filmművészeti Egyetemen. Jelenleg New Yorkban tanul.

Az Elválasztva (2014) a diplomafilmje. A film azt mutatja be, ahogy öt testvért kiemelnek a vér szerinti családból és nevelőszülőnél helyeznek el. Látjuk, ahogy a gyerekek élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, új felnőtteket, új otthont, új iskolát, óvodát kell megszokniuk. Eközben párhuzamosan ismerkedünk meg a két anya szemszögével, a gyermekeit elvesztő, fiatal, összeomlott vér szerinti anyával, és a tapasztalt, középkorú, a gyereknevelést szívvel-lélekkel vállalt hivatásnak tekintő nevelőanyával. A kamera néhány hónapon át követi a testvéreket, ahogy beilleszkednek, egyre jobban érzik magukat az új környezetben, ugyanakkor egyre csökken annak esélye, hogy visszakerülhessenek a szüleikhez… (A képek az interjú mellett ebből a filmből valók.)

 

A második film címe angolul Little Ones, magyarul talán Lánykor lesz (ennek ihletője Richard Linklater Sráckor című mozija, ami 12 éven át követi két testvér felnövekedését, játékfilm, de valódi gyerekek öregszenek benne). 2014-ben érkezett Magyarországra egy amerikai házaspár, akik három magyar lánytestvért fogadtak örökbe, egy ötéves ikerpárt és hétéves nővérüket. Máté nagy vállalása, hogy egy évtizeden át rendszeresen forgat a családdal, bemutatva a lányok felnövését. Ebből a vetítésre összevágott egy 25 perces anyagot a barátkozásból és az első három év érdekes eseményeiből. Különleges bepillantás volt, hiszen csak hét év múlva lesz nyilvános az anyag, már ha egyáltalán a család akkor beleegyezik a közzétételébe. Emiatt ebből a filmből még részletet sem lehet online publikálni.

A vetítés után beszélgettem Mátéval, és az örökbefogadókból, várakozókból, szakemberekből, felnőtt örökbefogadottakból és érdeklődőkből álló 70 fős közönségnek is sok kérdése volt.

Zs.: Honnan jött az érdeklődésed a gyermekvédelmi témák iránt?

M.: Úgy kezdődött, hogy a nagymamám sokáig feküdt az onkológián, és ott megismertem Juditot, aki nővérként dolgozott már 16 éve. Egyik látogatásomkor mesélte, hogy szeretné ezt a munkát otthagyni, és nevelőszülő lesz. Megtetszett a téma, és kértem, hogy hívjon fel, amint kap értesítést a gyerekek odahelyezéséről. Elég hamar jelentkezett, akkor elmentem hozzá és elkezdtem követni az eseményeket. Ezzel párhuzamosan érkezett az amerikai család Magyarországra, nagyon nehéz helyzetben voltam, mert mind a két téma egyszerre történt az ország különböző részein. A nemzetközi örökbefogadás pedig azért érdekelt, mert Amerikában három nyáron laktam egy családnál, akiknek a gyerekük örökbefogadott volt. Négy évig kutattam a témát, nagyon sok amerikai családdal találkoztam, de természetesen mindenki elutasított. Végül az utolsó pár beleegyezett, hogy filmezzem őket.

Zs.: Hogy sikerült a családok bizalmát megnyerni? Főleg a vér szerinti anyára gondolok, akitől kiemelték a gyerekeket.

M.: Nagyon nehéz és érzékeny folyamat volt. Jómagam sem tudtam, hogy ez történik majd az elválasztás napján. Judit mondta, hogy jön majd valamilyen furgon és azzal elmennek a gyerekekért, nagyon csodálkoztam, hogy addig nem is látta őket. Nekem is sokkoló volt a kamera mögül. Egyedül forgattam mind a két filmet, Ilyenkor én vagyok az operatőr és a hangmérnök is.

Az elválasztásnál nem engedtek be a lakásba, ami nem is gond, mert etikailag kérdéses lett volna. De végig tudtam követni a napjukat Juditéknak. A biológiai anyukával hosszasan beszélgettem a láthatásokon, és sikerült meggyőzni, hogy adjon nekem interjút és ellátogathattam az otthonába. Eleinte nagyon elutasító volt velem szemben, aztán megnyílt.

Zs.: Mivel sikerült rávenned?

M.: Arra gondoltam, ha elmondja a történetét, kerekebb lesz a film, és az emberek megismerhetik a nevelőszülőség másik oldalát, hogy tőle elvették a gyerekeket. Ő is úgy gondolta, hogy ez segíteni fog neki, de azóta sem kapta vissza a gyerekeket.

Zs.: Most megszavaztatom a közönséget: emelje fel a kezét, aki szerint indokolt volt a gyerekek kiemelése a családból! Vagy aki szerint indokolt volt nem visszahelyezni őket! (Öten jelentkeznek a hetven néző közül.) Bennem ott van a kérdés, miért vették el ezeket a gyerekeket.

M.: Ezt nagyon sokan kérdezik tőlem és jogosan. De nem akartam a bürokratikus részében elmélyedni a folyamatnak, én a két anyára szerettem volna fókuszálni, az ő viszonyukra, megmutatni a két oldalt. Nyilván vannak olyan problémák a háttérben, amiket nem tudhattam meg. De alkalmatlannak minősítették a biológiai anyát, hogy öt gyereket neveljen, ez volt a konkrét ok, amiért elvették tőle őket.

Zs.: Én láttam a filmen egy nőt, aki nagyon ki van borulva, de én is az lennék a helyében, aki olyan lakásban lakik, ahol vannak játékok és ruhák, aki elmegy a láthatásra és ott még játszani is tud a gyerekekkel, aki kerek mondatokban fogalmaz. Krisztiánra, a legidősebb fiúra mint nagyon problémás gyerekre hivatkoznak, de én némi irigységgel néztem, ahogy az öt gyerek ül a fotelban és szépen hallgatják a mesét. Van valami, amit nem tudunk, vagy arra akartál utalni, hogy ez egy indokolatlan beavatkozás volt a család életébe? Read the rest of this entry

Tomi nem akar igazi családot

Általános

Ma egy nevelőanya, Anikó osztja meg velünk dilemmáit. A születése óta nevelt kisfiú hatévesen örökbe fogadható lett, új családba fog kerülni. Tomi azonban hallani sem akar a búcsúról. Anikó azon töpreng, hogy könnyítse meg a gyerek számára az elválást. Vendégposzt.

Hogy miért lettem nevelőszülő? Egyszerű oka volt: otthon szerettem volna maradni az akkor egyéves lányommal. Másfél évet vártam az első gyerekre. Nem is szerettem volna többet befogadni. Egyszer megcsörrent a telefon, hogy a megyei kórházban van egy koraszülött kisfiú, ideiglenesen befogadnám-e. Persze, hogy be! Ennek már több, mint hat éve. Nagyon pici volt, hathetesen 3 kiló. Furcsa volt, de a szívem majd meghasadt érte. Az anyja hasában szinte sorvadt a gyerek, a születése után pedig csak a fehér falakat láthatta. Hat héten keresztül nem volt senki, akihez odabújhatott volna, a kedves szavak helyett csak gépek sípolását halotta.

Amikor hazaértünk, a család központi figurája lett. A lányom imádta már akkor is. Lett egy kisöccse!  Sokan elutasítóak voltak a nevelt gyerekkel, neki mindenki szeretetéért meg kellett küzdenie. Egy idő után senkit nem érdekelt, hogy ki ő, honnan jött. Ő volt a Tomi! Nagyon kedves, figyelmes, okos és szórakoztató figura volt már néhány hónaposan is. Néha-néha megjelentek a szülei is. Nem kellett külön felvilágosítani, hogy „te nem a mi gyerekünk vagy”, természetes volt, hogy van xy anyu és yx apu, mint igazi szülők. Soha nem volt ebből problémánk, mert nem is tekintette őket szinte semminek. Néha jöttek, hoztak csokit és 1-2 játékot. Ennyi elég is volt.

boy-1514820_1920

Ahogy nőtt a gyerek, annál több magához való esze lett. Volt olyan szituáció, hogy anyuka mondta Tominak, hogy hívd ide Anikó nénit, a gyerek pedig elkezdett kiabálni, hogy Anya!!! Nagyon rosszul esett nekik, de olyannyira keveset látták a fiút, hogy tudta a gyerek, hogy ki kivel van, de nem érezte. Annyiban szerencsém volt, hogy mindig is tiszteltek a szülők amiatt, hogy az ő gyereküket nevelem és szeretem. Soha egy szóváltás nem volt köztünk. Tomi soha nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy egyszer anyu meg apu hazaviszi. Sem kicsi korában, sem később. Amikor megritkultak és megszűntek a látogatások, akkor már a témát fel sem lehetett hozni előtte. Egyszerűen nem érdekelte. Tudta, hogy ő nem vér szerinti gyerek, azt is tudta, hogy hol lenne a helye, de nem foglalkozott vele. Azóta is folyamatosan bezár a gyerek, ha a téma előkerül. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy majd mi örökbe fogadjuk, ha arra kerül a sor, de közben született két fiunk. Tomikám imádja őket és ez kölcsönös.

Itt kezdődött a probléma. Három gyerek mellett az anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy még egyet elindítsunk majd az életbe. Rengeteg álmatlan éjszakát okozott ez számunkra. Végül arra jutottunk, hogy a Jó Isten adott nekünk három gyönyörű és egészséges gyereket, miért vennénk el azoktól a lehetőséget, akik számára ez nem adatott meg. Tomi egy csoda, nem sajátíthatom ki, ha másnak örömet tudok szerezni vagy esetleg valakinek ő jelentené a mindent… Megérdemli, hogy szeressék és a jövőjét megalapozzák minden téren. Ő egy biztos anyagi háttérrel szárnyalhatna, a világot meg tudná váltani. (Mivel roma és hatéves, jó eséllyel külföldre kerül.) Ki vagyok én, hogy kisajátítsak még egy kincset, mikor nekem van három saját? Rettenetes érzés azóta is. Read the rest of this entry

Mese: Csokó anyukája

Általános

Új mesekönyv az örökbefogadás témájában! Csokó egy csíkos lábú, kerek arcú, sárga madárka, aki anyukát keres magának. Sorra próbálkozik különböző állatokkal, akiket hasonlónak lát magához, míg végül rájön, hogy nem azok lesznek egy család, akik hasonlítanak, hanem akik szeretik egymást.

_vyr_68csoko-magyar-001 Read the rest of this entry

Visszamentünk a nevelőszülőhöz

Általános

Vendégposzt. Olvasónk, SN egy két és fél éves kislányt fogadott örökbe, Zsóka addig nevelőszülőknél élt. Nemrég visszalátogattak együtt a nevelőcsaládhoz, amitől az anyuka tartott, de nagyon jól sikerült. Hogy készítsük fel a gyereket a vizitre? Hogy hat mindez a nagy tesóra, akinek nincs ilyen kapcsolata? Az örökbefogadó anya meséli el a kirándulást.

A Szakszolgálattól azt a tanácsot kaptuk, hogy fél év elteltével érdemes, illetve szükséges is visszalátogatni a nevelőcsaládhoz. Abban egyértelműen megegyezett a szakemberek véleménye, hogy fél évnek el kell telnie. A találkozás nem kötelező, csak javasolt, és hangsúlyozottan akkor érdemes belevágni, ha a család készen áll. Ez a „készen áll” nehéz kérdés, eléggé megviselt a gondolkodás, hogy pontosan mit is jelent ez: mire állunk készen?

Én valahogy úgy fogalmaztam ezt meg magamban, hogy akkor állunk készen, ha elég erősen tudunk bízni abban, hogy a kislányunkat nem terheli meg a szükségesnél jobban az, hogy a látogatást követően újra el kell szakadjon a nevelőcsaládtól, vagyis hogy tudja, hogy az már nem az otthona, hanem az élete egy nagyon fontos, de átmeneti állomása.

20160724_180017

A mi nevelőcsaládunkat nagyon megviselte a Zsókától való elválás. Úgy képzelték, hogy már az elválást követő hetekben is alkalmat biztosítunk arra, hogy megnézhessék őt, megbizonyosodhatnak arról, hogy jól van. Amikor ezt visszautasítottuk, tudtuk, hogy fájdalmat okozunk vele, de kitartottunk amellett, hogy a kislányunk számára az a legfontosabb, hogy családdá váljunk, elnyerjük a bizalmát, biztonságban érezze magát velünk és egyértelmű legyen a számára, hogy a korábbi otthonába már csak látogatóba fog érkezni.

A viszontlátáshoz nemcsak nekünk kellett elég erősnek lenni, hanem nekik is úgy kellett készen állni, hogy ne a veszteséget éljék meg általa, hanem az örömet, hogy a kislány, akit olyan szeretettel neveltek, megtalálta a helyét.

Zsóka az örökbefogadás után sokat emlegette a nevelőcsalád tagjait, így alkalom adódott bőven, hogy beszéljünk róluk, illetve arról, hogy mi is történt vele. Nem könnyű egy hároméves kislány számára elmagyarázni, hogy miért nem jönnek érte, miért nem mehet vissza Erzsi mamához, ahogyan nekünk sem könnyű ezeket a kérdéseket hallani. De felkészültünk erre, és próbáltunk egyszerűen és mindig ugyanúgy fogalmazni, valahogy így: „sokáig kerestünk téged, és nagyon örülünk, hogy egymásra találtunk, család lettünk veled, mi vagyunk az anyukád, apukád, Gergő a testvéred, mindig együtt leszünk. Erzsi mama örül, hogy velünk vagy, ők is nagyon szeretnek téged, most nem tudunk találkozni velük, de majd fogunk”. Read the rest of this entry