Virtuális rendezvény, június 24: a lombiktól az utógondozásig

Egy izgalmas beszélgetésre hívlak. Szerdai vendégünk egész egyedülállóan sokoldalú tapasztalatot szerzett a meddőség, örökbefogadás és gyermekvédelem témáiban:

  • férjével számos lombikeljáráson estek át, ezekből végül kettő lett sikeres
  • jelentkeztek örökbefogadásra is, eljutottak a kiajánlásig, ám erre nemet kellett mondani, mert épp veszélyeztetett terhes volt
  • most nevelőszülő, két vér szerinti gyereke mellett egy nevelt kisfiú él náluk
  • két kisbaba örökbeadásában már segédkezett nevelőanyaként
  • nevelőszülői tanácsadóként segíti más nevelőszülők munkáját
  • nagykorú állami gondozott fiatal utógondozójaként is működik.

Egyszóval, igen széles körű rálátása van a blog témáira, amit szívesen el is mond nekünk.

 

Mikor: 2020. június 24-én szerdán 17:30-kor.

Hol: a gép előtt, a Zoom program segítségével.

Aki kérdez: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van című könyv szerzője – és persze a jelenlevők. Küldhettek előre is kérdéseket.

Kinek: bárki jöhet, a rendezvény nyitott. Jelentkezzetek a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.

Belépődíj: nincs, de ha megteheted, támogass egy mozijegy árával. 

Várható időtartam: két óra (de lehet előbb elmenni, megértjük, ha a gyerekeddel teendő van közben).

Várlak szeretettel. Ha mégsem tudsz részt venni, szólj, hogy ne várjunk hiába.

Tervezett találkozók:

Július 1. A nagy betegséglista egy orvos szemével. Vendégem Büki György gyermekneurológus szakorvos, akivel együtt végigmegyünk a listán.

Július 8. Szakmai kerekasztal-beszélgetés az örökbefogadási törvénymódosításokról. Vendégek: Kántor Nedda (Fővárosi Tegyesz), Herczog Mária (Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület), Szilvási Léna (SOS Gyermekfalvak).

Mindig csütörtök reggel teszem ki a meghívót, akkor lehet jelentkezni a következőre.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.