Videó: az örökbe fogadott gyerek neve

Székely Zsuzsa  pszichológus  volt az Örökbe.hu online rendezvény vendége, aki arról beszélt, miért fontos, hogy az örökbe fogadó szülő megőrizze a gyerek eredeti utónevét. Az előkerülő témák:

  • miért fontos szakmai elv, hogy az örökbe fogadó szülő megtartsa a gyerek eredeti keresztnevét?
  • akkor mi már nem is adhatunk nevet a gyerekünknek?
  • mit lehet tenni, ha nagyon nem tetszik a név?
  • milyen esetekben elfogadható mégis az utónév megváltoztatása?
  • mi a helyzet újszülötteknél?
  • milyen esetekben lehet indokolt a vezetéknév megtartása?

A beszélgetés 2023. január 18-án hangzott el, a kérdező Mártonffy Zsuzsa, a blog gazdája, a vágás Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 1 óra 4 perc.

Az előadó említi a Kisrigók blogot, ezt itt találjátok: https://kisrigok.blog.hu/

Illetve egy Friderikusz Show is szóba kerül, ezt itt láthatjátok.

Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Mennyit kell várni az örökbefogadásra? Örökbe.hu olvasói felmérés, 2018-2021

Azt vizsgáljuk tudományosan, mennyit kell várni, egész pontosan: mennyit várt az a 259 ember, akik 2018 és 2021 között fogadtak örökbe. Dr. Kiss Zsuzsanna közgazdász kutató segít értelmezni az adatokat. (A fontos megállapításokat kiemeléssel jelzem, a blogíró, Mártonffy Zsuzsa meglátásait dőlt betűvel szúrom be.) Az elemzés egy rövidített változatát osztom meg itt, a teljes cikk letölthető innen.

A korábbi évek felméréseit alapul véve igyekszünk jelen kérdőív adatait oly módon elemezni, hogy a lehető legjobban összehasonlítható legyen a két előző felmérés eredményeivel.

A 2014-es adatfelvételkor (2009 és 2014 közti örökbefogadások) 134, a 2017-es vizsgálatkor (2014-2017) 200, a mostani kérdőívre 259 válasz érkezett.

A Magyarországon örökbefogadásra várókat, vagy előtte állókat leginkább foglalkoztató kérdés: mennyit kell várni? Ezt a kérdést próbáljuk meg megválaszolni. Nem foglalkozunk a különleges esetekkel, mint nemzetközi, családtag vagy nevelőszülő általi örökbefogadás. A kérdőív az egyes gyermekek örökbefogadását vizsgálja, azaz egy gyermekre egy kérdőívet töltöttek ki (azaz nem töltötte ki mindkét szülő ugyanarra a gyerekre vonatkozólag, viszont testvérek egyszerre történő örökbefogadása esetén annyiszor töltötték ki, ahány gyermek érkezett a családba).

2018 és 2021 között a KSH adatai szerint 3964 örökbeadás történt, ebből a közel 4000 örökbefogadásból 259-ről tudtunk meg sok mindent a kérdőívekből. Statisztikai szempontból illik kiemelni, hogy a minta (internetes, önkéntes válaszadás, a teljes sokaság kb. 6,53%-ának válaszaival) természetesen semmilyen szempontból nem tükrözi a teljes sokaság tapasztalatait, csupán a válaszadókét, de kellően nagy minta és hasznos következtetéseket tudunk levonni.

 

Kik töltötték ki a kérdőívet?

A válaszadók közül 53-an 2018-ban, 40-en 2019-ben, 72-en 2020-ban 94-en 2021-ben fogadtak örökbe.

A korábbi évekhez hasonlóan a válaszadók 93%-a házas, 7%-a egyedülálló.

A korábbi felmérésekhez hasonlóan a gyermek nemét tekintve 81,9% nyilatkozott úgy, hogy mindegy, 15,8% csak lányt, 2,3% csak fiút szeretett volna.

A 2014-es felméréssel egyező arányban, 96%-ban egy, 4%-ban két gyermeket (testvéreket) fogadtak örökbe.

A válaszolók 77,2%-a (200 fő) egészséges gyermeket kapott (legfeljebb kisebb egészségi problémával), 20,8%-a (54 fő) közepes betegséggel (olyan korrigálható betegség, amivel még nagyjából teljes életet élhet), 1,9% (5 fő) súlyos betegséggel rendelkező gyermeket. Ez a korrigálható betegségekben jelentősnek mondható elmozdulás a 2017-es 85-14,5-0,5 % és a 2014-es 85-13-2%-hoz képest.

Honnan jött a gyerek?

Megkérdeztük, hogy miért lett a gyermek örökbeadható. A válaszadók közül 141 esetben a vér szerinti szülő(k) lemondása, 97 esetben a kapcsolattartás elmaradása, 11 esetben bírósági határozatban megvont szülői jogok miatt, 5 esetben a kórházban hagyták a gyermeket (ez a kapcsolattartás elmaradása jogilag), 2 esetben a vér szerinti szülő/gyám halála miatt váltak a gyermekek örökbeadhatóvá, 3 babát inkubátorba helyeztek. olvasásának folytatása

Örökbe-Romadopt könyvbemutató 2023. április 16-án

Még pár hely van a könyvbemutatóra! Jelentkezzetek!

Egy nagy eseményre hívlak titeket. Áprilisban megjelenik Gubcsi Judittal közös könyvünk, A Nap és a Hold gyermekei, mely a roma gyerekek örökbefogadásának tapasztalatairól szól. A könyvet a Színes a világ adja ki és forgalmazza.

Ezt szeretnénk egy közösségi eseménnyel ünnepelni.

Mikor: 2023. április 16-án vasárnap 15-17 óra között.

Hol: Budapesten, tömegközlekedéssel és autóval is megközelíthető helyen. A címet a regisztráltak kapják meg pár nappal az esemény előtt.

Kinek: mindenkit szeretettel látunk, de jelentkezni kell a lenti nyomtatványon. A helyszín betelt, csak várólistára tudunk felvenni jelentkezést. olvasásának folytatása

Kilencéves az Örökbe.hu

Az elmúlt év nagy eseményei: megjelent közel 40 új poszt, tíz videó a rendezvényekről, indult számos izgalmas csoport, a Start és a Finis mellett ADHD-sok szüleinek szóló, és a roma származásra felkészítő csoport is. Izgi online rendezvényeket hallgattunk, eljött Grecsó Krisztián író is beszélgetni. Két személyes program fért bele az évbe: egy kissé ködös kirándulás, és a Hat hét című film premier előtti vetítése. A Babaköszöntők tanulsága szerint az olvasókhoz töretlenül érkeznek a gyermekek, a hazai örökbefogadói közösség jelentős része itt van. Köszönöm, hogy velem tartotok!

2023 előre látható izgalmas eseménye egy újabb könyv megjelenése lesz, Gubcsi Judittal közösen, a Színes a világ gondozásában. Előrendelhető itt: http://www.szinesavilag-book.hu/A-Nap-es-a-Hold-gyermekei-Gubcsi-Judit-Martonffy-Zsuzsa-ELoRENDELES-d80.htm olvasásának folytatása

Filmvetítés és morzsabuli 2022. december 27-én

Nagy közös, személyes programra hívom az Örökbe.hu olvasóit. A szokásos “két ünnep közti” morzsabulinkon egy különleges filmvetítésben is részünk lesz.

A Hat hét című új magyar filmdrámát láthatják a résztvevők. Az itt olvasóknak nem is kell magyarázni a címet: a hat hét az az időszak, ameddig a gyermekét örökbe adó anya még meggondolhatja magát a szülés után. A film a vér szerinti anya, esetünkben egy tinédzser lány, Zsófi szemszögéből követi ezt az időszakot. Különlegessége, hogy az alkotók nagyon alaposan beleásták magukat az örökbefogadás működésébe, sokat konzultáltak a terület gyakorlati szakembereivel, így elkerülték téma ábrázolása során szokásos tipikus filmes hibákat.

A Hat hét máris számos díjat nyert nemzetközi és hazai fesztiválokon, mi most premier előtt láthatjuk. Az egyik forgatókönyvíró, Vincze Máté Artur már öt éve is vendégünk volt egy Örökbe rendezvényen, akkor a gyerekvédelem és örökbefogadás témájában forgatott dokumentumfilmjeit néztük meg. A rendező, Szakonyi Noémi Veronika pedig társproducere volt az Anyáim története című, szintén örökbefogadással foglalkozó dokumentumfilmnek. Most Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur lesznek a vendégeink, és a vetítés után tudunk kicsit beszélgetni. Az eseményen fényképek készülnek, aki nem akar ezeken szerepelni, az előre jelezze.

A film 95 perces, 2022-ben készült, a főszerepeket Román Katalin, Járó Zsuzsanna, Balsai Móni és Mészáros András játsszák. Magyar nyelven vetítjük.

olvasásának folytatása

Év végi és év eleji programok

Rengeteg izgi dolog alakul az Örökbe.hu blog háza táján. Sorban:

2022. december 27-én délután lesz élő, személyes találkozónk Észak-Pesten, süssetek kicsit több sütit az ünnepekre és hozzátok el. Hamarosan meghirdetem majd a pontos helyszínt és programot, ott tudtok jelentkezni.

A 2018-as év végi morzsabuli kínálata

Jövő évben ismét indul Roma származás csoport a Romadopt-alapító Gubcsi Judittal, online, még két hely van. Erre itt tudtok jelentkezni: olvasásának folytatása

2022. október 29.: Közös libegőzés, normafai séta

Végre, végre személyesen is találkozunk! Közös libegőzés és normafai séta, amire bárki jöhet.

 

Találkozunk: 2022. október 29-én szombaton 10-kor a Zugligeti Libegő alsó állomásánál (Bp., XII., Zugligeti út 97.). Itt ügyesen jegyet veszünk az automatából (felnőtt 2000 Ft, gyerek 1000, 3 év alatt ingyenes), és fellibegünk a hegyre. Babakocsi összehajtva felszállítható, az utazási feltételeket itt tudod tanulmányozni.  Ha több gyereked lenne, mint amennyi melléd fér, nem gond, megoldjuk a csoportban.

Fent a kis játszótéren szusszanunk egyet, van büfé, mosdó, és hozzatok nassolnivalókat. Ha kifújtuk magunkat, elsétálunk a normafai játszótérre (1 km). Itt újra játszunk, majd végül visszakirándulunk a Libegő alsó állomásáig. Eltévedéssel sem lesz több 3 kilométernél.

Aki fél a libegőzéstől, parkoljon le a Normafánál, és sétáljon fel innen gyalog a Libegő felső állomásánál levő játszótérig, fél 11-re biztos ott leszünk.
Aki késik, a fenti útvonalon keressen minket.
Ha nagyon rossz az idő, akkor kiírom ide, hogy mit csinálunk helyette.
Természetesen egész családodat várjuk! Bárki jöhet, nem baj, ha nincs gyereked, ha nem vagy örökbefogadó, ha még nem voltál Örökbe.hu találkozón.

Aki szeretné, annak dedikálom a könyvemet, tudok hozni könyvet is, de ezt jelezzétek előre. olvasásának folytatása

Nyolcéves az Örökbe.hu

A nagy újság: új logónk van, ez az Örökbe.hu-hoz kapcsolódó összes felületen megjelenik, ezzel párhuzamosan kissé a blog megjelenése is megújult. A szimbolikus, kettős fácskát Jóna-Gál Katalin tervezte az Örökbe.hu blog számára, az előző logót pedig nyolc év után nyugdíjaztuk. Szép volt, szerettük, de itt az ideje valami sajátnak.

Nyitok a multimédia felé, sok videóanyag került fel a Youtube-csatornánkra tavaly, a rendezvények felvételei. A blog támogatói továbbra is azonnal elérik ezeket az anyagokat a támogatói médiatárban, a többiek pedig pár hét vagy hónap múlva. Aki tavaly támogatta a blogot, az pár napja levélben megkapta a hozzáférést ehhez. (Aki úgy érzi, támogatta tavaly az oldalt, de nem írtam neki, szóljon.) Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki előfizetéssel vagy más módon segíti az oldal fennmaradását.

Egyébként a jó dolgok folytatódtak tavaly: megjelent jellemzően heti egy poszt az oldalon, tartottunk 25 izgalmas online rendezvényt, nyáron pedig két személyes találkozót. Én eljutottam több más város örökbefogadói klubjába is. Jól mentek tovább az örökbefogadás előtt állóknak szóló Start és Finis csoportok, sok résztvevőhöz azóta megérkezett a várt gyermek. Folyamatosan indulnak újabb célcsoportoknak is programok is, mint a kisiskolások szüleinek szóló csoport vagy a trauma-olvasókör. És ami a legfontosabb: én élvezem. Remélem, ti is!

Köszönöm, hogy velem tartotok.

Őszi Örökbe.hu programok

Újra itt! A nyári, személyes találkozók után folytatódnak az internetes rendezvények és csoportok.

Várható nyilvános online rendezvények (szokás szerint szerdán fél 6-kor)

2021. szeptember 8. A napirend. Vendég: Tóth Zsuzsa. https://orokbe.hu/2021/08/26/szeptember-8-a-napirend/

2021. október 13. Vendégünk Bombanyu, kétgyerekes örökbefogadó anya, blogger.

2021. november 10. Hogy lehet begyógyítani a kötődési sérüléseket? Vendégünk dr. Barát Katalin pszichiáter, családterapeuta.

További tervezett időpontok idén: november 17., november 24., december 8., december 15., jellemzően fél 6-kor.

Több alkalmas, zárt, online csoportok:

Start csoport – azoknak, akik most gondolkodnak az örökbefogadáson, még bizonytalanok, vagy a közeljövőben akarnak jelentkezni.

A legközelebbi csoport: 2021. szeptember 4., 11., 18., 25., mindig szombat délelőtt 9:30-12:15 közt. Ez nagyjából megtelt, még 1 vagy 2 fő befér. Több egyedülállónk is lesz, az ő sajátos helyzetükkel is foglalkozunk.

Utána: 2021. november 4., 11., 18., 25., mindig csütörtökön 18:00-20:45 között. Ebben a csoportban még 4 hely szabad.

https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/start-csoport/

Finisben – azoknak, akik már egy ideje várnak az örökbefogadásra, és remélhetően hamarosan gyermek érkezik hozzájuk.

2021. október 2., 9., 16., mindig szombat délelőtt 9:30-12:20 között – itt még 6 hely van.

https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/

Két nagyon izgalmas új csoport is indul.

A Napirendi csoport a tágan vett ovis korosztály (3-8 évesek) szüleinek szól. Tóth Zsuzsa, a Bárányfelhő Fejlesztő Központ vezetője segít nekünk hónapról hónapra, hogy érdemes összerakni és betartani a napirendet, hogy az megnyugtassa a zaklatott idegrendszerű örökbefogadott gyereket (evés, alvás, kütyüzés, különórák). Minden hónap első szerdáján 17.30-19:30 között, első alkalom oktüber 6. Itt még vannak helyek. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/napirend-csoport-3-8-evesek-szuleinek/
Ha még bizonytalan vagy, hogy való-e ez neked, gyere el szeptember 8-án Zsuzsának a témáról szóló nyilvános előadására. https://orokbe.hu/2021/08/26/szeptember-8-a-napirend/
A Kisiskolás a gyerekem- trauma olvasókör elsősorban 6-12 éves örökbefogadott gyerekek szüleinek szól. Itt a terápiás szülőség egyik klasszikus könyvét olvassuk el és vitatjuk meg közösen, ami traumatizált gyerekek neveléséhez ad gyakorlati tanácsokat. Nagyjából megteltünk, de még 2-3 jó fej szülő befér! Havonta a harmadik kedden 17-19 óra közt, első alkalom szeptember 21-én. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/kisiskolas-a-gyerekem/

Minden csoportban hasonló helyzetű szülőkkel találkozhatsz, igényes beszélgetéseken vehetsz részt, ítélkezésmentes, bizalmi légkörben.

Akit érdekel bármelyik csoport, írjon!

Augusztus 21.: Találkozó a Grundon

Városi, beülős, beszélgetős találkozó lesz a Grund kerthelyiségében! Már korábban is találkoztunk itt és bevált.

Mikor: 2021. augusztus 21-én szombaton 16 órától, amíg bírjuk.

Hol: A Grund (Budapest, 1082, Nagytemplom utca 30.) A bejárattól nyíló első kerthelyiségben leszünk, ahol a játszótér is van. Foglaltam asztalt M. Zs. névre. olvasásának folytatása