kiajánlás

Mennyit kell várni az örökbefogadásra? Örökbe.hu olvasói felmérés, 2018-2021

ÖrökbeHozzászólás

Azt vizsgáljuk tudományosan, mennyit kell várni, egész pontosan: mennyit várt az a 259 ember, akik 2018 és 2021 között fogadtak örökbe. Dr. Kiss Zsuzsanna közgazdász kutató segít értelmezni az adatokat. (A fontos megállapításokat kiemeléssel jelzem, a blogíró, Mártonffy Zsuzsa meglátásait dőlt betűvel szúrom be.) Az elemzés egy rövidített változatát osztom meg itt, a teljes cikk letölthető innen.

A korábbi évek felméréseit alapul véve igyekszünk jelen kérdőív adatait oly módon elemezni, hogy a lehető legjobban összehasonlítható legyen a két előző felmérés eredményeivel.

A 2014-es adatfelvételkor (2009 és 2014 közti örökbefogadások) 134, a 2017-es vizsgálatkor (2014-2017) 200, a mostani kérdőívre 259 válasz érkezett.

A Magyarországon örökbefogadásra várókat, vagy előtte állókat leginkább foglalkoztató kérdés: mennyit kell várni? Ezt a kérdést próbáljuk meg megválaszolni. Nem foglalkozunk a különleges esetekkel, mint nemzetközi, családtag vagy nevelőszülő általi örökbefogadás. A kérdőív az egyes gyermekek örökbefogadását vizsgálja, azaz egy gyermekre egy kérdőívet töltöttek ki (azaz nem töltötte ki mindkét szülő ugyanarra a gyerekre vonatkozólag, viszont testvérek egyszerre történő örökbefogadása esetén annyiszor töltötték ki, ahány gyermek érkezett a családba).

2018 és 2021 között a KSH adatai szerint 3964 örökbeadás történt, ebből a közel 4000 örökbefogadásból 259-ről tudtunk meg sok mindent a kérdőívekből. Statisztikai szempontból illik kiemelni, hogy a minta (internetes, önkéntes válaszadás, a teljes sokaság kb. 6,53%-ának válaszaival) természetesen semmilyen szempontból nem tükrözi a teljes sokaság tapasztalatait, csupán a válaszadókét, de kellően nagy minta és hasznos következtetéseket tudunk levonni.

 

Kik töltötték ki a kérdőívet?

A válaszadók közül 53-an 2018-ban, 40-en 2019-ben, 72-en 2020-ban 94-en 2021-ben fogadtak örökbe.

A korábbi évekhez hasonlóan a válaszadók 93%-a házas, 7%-a egyedülálló.

A korábbi felmérésekhez hasonlóan a gyermek nemét tekintve 81,9% nyilatkozott úgy, hogy mindegy, 15,8% csak lányt, 2,3% csak fiút szeretett volna.

A 2014-es felméréssel egyező arányban, 96%-ban egy, 4%-ban két gyermeket (testvéreket) fogadtak örökbe.

A válaszolók 77,2%-a (200 fő) egészséges gyermeket kapott (legfeljebb kisebb egészségi problémával), 20,8%-a (54 fő) közepes betegséggel (olyan korrigálható betegség, amivel még nagyjából teljes életet élhet), 1,9% (5 fő) súlyos betegséggel rendelkező gyermeket. Ez a korrigálható betegségekben jelentősnek mondható elmozdulás a 2017-es 85-14,5-0,5 % és a 2014-es 85-13-2%-hoz képest.

Honnan jött a gyerek?

Megkérdeztük, hogy miért lett a gyermek örökbeadható. A válaszadók közül 141 esetben a vér szerinti szülő(k) lemondása, 97 esetben a kapcsolattartás elmaradása, 11 esetben bírósági határozatban megvont szülői jogok miatt, 5 esetben a kórházban hagyták a gyermeket (ez a kapcsolattartás elmaradása jogilag), 2 esetben a vér szerinti szülő/gyám halála miatt váltak a gyermekek örökbeadhatóvá, 3 babát inkubátorba helyeztek. → olvasásának folytatása

Szerelem első látásra?

Örökbe5 hozzászólás

Tévhit: “Az örökbefogadásra váró szülő a gyereket először megpillantva azonnal elsöprő érzelmeket él át, rögtön a gyerek anyjának, apjának érzi magát és biztos benne, hogy ők egymásnak lettek teremtve.”

Na, ez nem mindig van így. Ma ezt a hiedelmet próbálom rendbe tenni. Egyfelől adott a gyerekre régóta vágyó pár vagy egyedülálló ember, a másik oldalon meg egy idegen kisgyerek. Lehet, hogy a kórházban látják és újszülött, vagy épp a nevelőszülőnél, ahol a kisgyerek úgy viselkedik, mint a saját családjával, jó esetben. És most kell eldönteni, hogy akarják-e folytatni az ismerkedést vele. Mit kéne érezni?

A “szerelem első látásra” mítosz. Kártékony mítosz. Nem mindenki érzi ezt, a sikeresen örökbefogadók közül sem. Sőt: aki maga szül, az az anya sem feltétlenül érez azonnal mély anyai érzelmeket, lehet, hogy csak egy ráncos újszülöttet lát és épp hullafáradt. Ezen ok miatt mégsem hagyják ott tömegesen a babákat a kórházban a nők, hanem bíznak benne, hogy kialakul az érzés. Kialakul. “Én még nem vagyok anya, én csak szültem egy gyereket” – mondta egy ismerősöm pár nappal a szülés után. A szülői érzések folyamatosan fejlődnek, ahogy alakul a kapcsolat. Nekem a legidősebb gyerekem tízéves, és másképp, mélyebben szeretem őt, mint egynapos vagy egy hónapos korában, hisz sokkal több élmény köt össze minket. Azt sem szabad elvárni, hogy a gyerek különösebb ragaszkodást mutasson egy először látott idegen felé, normálisan cseperedő bébi a nevelőszülőhöz, gondozóhoz kötődik. Ismétlem: idegen gyerek és idegen felnőttek találkoznak. Új helyzet, amiben valamennyi félelem is teljesen normális.

Ha persze elsőre nagyon szimpatikus a gyerek, ha hazavinnék a szülők, és nem derül ki semmi kizáró körülmény, akkor egyszerű a helyzet, igent mondanak, és elindítják a barátkozást.

Vannak viszont olyan helyzetek, amikor indokolt lehet nem-et mondani: → olvasásának folytatása

„Nem szerencsés kedvezményekkel ösztönözni az örökbefogadásokat”

Örökbe2 hozzászólás

Beszélgetés egy örökbefogadási tanácsadóval. Hogy fest az örökbefogadás a Tegyesznél dolgozó szakember szemszögéből? A blogon már sokféle gyerekvédelmi szakember adott interjút, örökbefogadási tanácsadó még nem. Mai alanyom szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, és szeretne anonim maradni, válaszai országos jelenségekre vonatkoznak.   

Kezdjük azzal: mit is csinálsz?

Sokak számára nem teljesen világos a Tegyesz (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) hatásköre. A gyermekvédelmi szakszolgálatok, ahogy a nevük is mutatja, a gyermekek érdekeit védik, szakmai szolgáltatást nyújtanak. Nem vagyunk hatóság, sem hivatal, de az ide vonatkozó jogszabályok és országosan egységes szakmai protokoll alapján dolgozunk. A Tegyesz a helyileg illetékes gyámhivatalnak csak javaslatokat tesz, az örökbefogadásra jelentkező szülők alkalmassá vagy alkalmatlanná nyilvánítására, a gyermekek örökbefogadhatóvá nyilvánítására, az örökbefogadható gyermekeknek örökbe fogadó szülőre, a gyermekek örökbe fogadó szülőkhöz történő kihelyezésére, az örökbefogadás engedélyezésére, ezeket a javaslatokat a szükséges szakmai dokumentációval alátámasztva. A szakszolgálat javaslatai alapján a gyámhivatal hoz határozatot. Munkánkat folyamatosan ellenőrzi fenntartónk, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahol naprakész elektronikus nyilvántartásunk alapján figyelemmel kísérik az örökbefogadó szülők és az örökbefogadható gyermekek adatait, ezek változásait. Koordinálják a más megyéből történő, illetve a nemzetközi örökbefogadásokat. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálatok örökbefogadási csoportjának feladata nem az örökbe fogadni szándékozó szülők igényeinek kielégítése, hanem az örökbe fogadhatónak nyilvánított gyermekek számára, a várakozási sorrend figyelembe vételével, a legideálisabb örökbefogadó szülő kiválasztása.

Hogy kerültél erre a pályára? Milyen végzettség szükséges hozzá?

Örökbefogadási tanácsadói munkakör betöltéséhez pedagógus, pszichológus vagy jogász végzettség szükséges. Én eredetileg pedagógus vagyok.

Hogy néz ki egy munkanapod, munkaheted?

Viccesen fogalmazva általában azokban a munkakörökben rugalmas a munkaidő, melyekre nem elég a napi 8 óra. Bent az irodában átlagosan napi 6 órát töltünk, a többi környezettanulmányokkal, örökbefogadó szülők és gyermekek ismerkedésének, barátkozásának figyelemmel kísérésével, családok látogatásával, beilleszkedés-vizsgálatokkal, utánkövetéssel, gyámhivatali ügyintézéssel telik. Elég nehéz előre tervezni, hiszen váratlan események bármikor közbeszólhatnak. A telefon szinte folyamatosan csörög, jönnek-mennek a kollégák, az ügyfelek, a gyermekek ügyeit intézni. Bármikor értesítést kaphatunk egy örökbe adható babáról, gyermekről, amikor azonnal cselekedni kell, akár hétvégén vagy ünnepnapon is. Azért szoktunk az új jelentkezők számára időpontot egyeztetni, mert az első tájékoztató beszélgetés, a kérelem beadása kb. másfél-két órát vesz igénybe.

Mi a legnehezebb rész a munkádban?

Nehéz feladat, mikor nevelőszülőtől adunk örökbe gyermeket és a nevelőszülő nem segíti megfelelően a gyermeket a barátkozási folyamatban, esetleg szándékosan akadályozza az örökbefogadást. A nevelőszülők szerződésükben vállalják, hogy munkaviszonyban, jövedelemért addig nevelik, gondozzák a családjukból kiemelt gyermekeket, amíg a család megszünteti a gyermeket veszélyeztető tényezőket és a gyermek újra hazakerülhet, hazagondozzák, vagy amennyiben a vér szerinti szülők hibájából megszűnik a gyermekkel a kapcsolattartás, a gyermek örökbefogadhatóvá válik, akkor segítik az örökbefogadó családba való átgondozást. Emberileg érthető, hogy elméletben ezt a vállalást könnyebb megtenni, mint a gyakorlatban valóban megvalósítani. Nehéz elengedni, odaadni azt a gyermeket, akit időközben megszerettek. A gyermek érdeke viszont nem az, hogy olyan nevelőszülői családban nőjön fel, ahol körülötte a gyermekek személye, száma, státusza (vér szerinti, nevelt, örökbefogadott)  folyamatosan változó, tehát a gyermek nem érezheti azt az állandóságot, érzelmi  biztonságot, mint egy  végleges örökbefogadó családban, ahol a családtagok helyzete stabil.  A nevelőszülők képzésében egyre nagyobb hangsúlyt kap az átgondozás módszertanának, lépéseinek oktatása, így ebben javuló tendenciát látunk. Egyre ritkábban fordul elő, hogy a nevelőszülői hálózat vezetőjének azt a jogszabályt kell alkalmaznia, hogy amennyiben a nevelőszülő akadályozza az örökbefogadást, megszüntetik a munkaviszonyát. Az örökbefogadási csoport munkatársai is igyekeznek a nevelőszülőknek szakmai és lelki segítséget nyújtani, az eddig hozzájuk kötődő gyermek elengedéséhez, átgondozásához. A Kaukázusi krétakör történetével szoktam illusztrálni a nevelőszülőknek, hogy aki igazán szereti a gyermeket, az el tudja engedni egy jobb, boldogabb élet reményében. Az a tapasztalatunk, hogy mikor a nevelőszülő személyesen megismerkedik az örökbefogadó szülővel, oldódik a feszültség, megszűnik a gát, könnyebbé válik a gyermek érdekét a saját érdekük fölé helyezni. Célunk, hogy a gyermek életében, gyönyörű élmény, csodálatos emlék maradjon, mikor megismerkedett igazi anyukájával, apukájával, végleges, szerető családjával. Szerencsére a gyermek a barátkozási folyamat során érzi az örökbefogadó szülők részéről feléje áradó feltétel nélküli szeretetet és gyakran ő oldja meg könnyen, gyorsan, egy-egy mosollyal, kedves gesztussal ezeket a helyzeteket. Amennyiben a nevelőszülő profi módon segíti a barátkozási folyamatot, nagy esély van rá, hogy az örökbefogadók a későbbiekben is hírt adnak neki a gyermekről.

Rettentően kellemetlen helyzetbe hoznak bennünket azok a jelentkezők is, akik valamilyen trükkel ki akarják játszani a rendszert, várakozási idő nélkül, magánúton fogadnak örökbe, mivel a becsületesen sorban álló, évekig várakozó ügyfeleink a szakszolgálattól várnak erre magyarázatot… → olvasásának folytatása

Mennyit kell várni az örökbefogadásra? Örökbe.hu olvasói felmérés, 2014-2017

Örökbe19 hozzászólás

Köszönöm, hogy ilyen sokan kitöltöttétek a kérdőívet. Ma azt vizsgáljuk tudományosan, mennyit kell várni, egész pontosan: mennyit várt az a 200 ember, akik 2014 és 2017 között fogadtak örökbe. Sugár András statisztikus segít értelmezni az adatokat.

Ahol értelmes, ott röviden összehasonlítjuk a hasonló, 2014-es vizsgálat eredményeivel (akkor 134 válasz érkezett). A 2017-es kérdőív a legutóbbi időszak örökbefogadásaira (3 évre, egész pontosan a 2014. július és 2017. június vége közt lezajlott ügyekre) kérdezett rá. A hazai „mezei örökbefogadók” számára releváns várakozási idő érdekelt minket, azaz, hogy mennyit kell várni egy idegen gyermekre, így a rokoni, a nevelőszülő általi és a nemzetközi örökbefogadásokkal nem foglalkoztunk.  A kérdőív az egyes örökbefogadásokat vizsgálta, tehát férj és feleség nem töltötte ki kétszer ugyanarra a gyerekre, viszont ha több gyereket fogadtak örökbe az időszakban, akkor többször szerepelnek. 200 válasz érkezett, míg ilyen típusú örökbefogadásból nagyjából 1500 történt a megadott időszakban, azaz elég nagy arányukra rálátunk. A válaszolók összetétele (internetes, önkéntes válaszolók 2017 júliusában) természetesen nem tükrözi semmilyen szempontból az örökbefogadókat (legfeljebb az Örökbe.hu olvasóit) de kellően nagy elemszám ahhoz, hogy néhány hasznos következtetést levonjunk az örökbefogadással kapcsolatosan.

Kik töltötték ki a kérdőívet?

A válaszolók 92 százaléka házasként, 8 százaléka egyedülállóként vállalkozott örökbefogadásra. (2014-ben hasonló volt az arány, 94-6%).

82,5 százalék nyilatkozott úgy, hogy mindegy az örökbefogadott gyermek neme, 15 százalék csak lányt, 2,5 százalék csak fiút jelölt meg. (3 éve 87-10-3%).

A válaszolók 5 százaléka testvéreket fogadott örökbe (felük ikreket), 95 százalék egy gyermeket. (3 éve is nagyon hasonló, 96% volt az egyedüli gyermeket örökbefogadók aránya.)  A válaszolók 85 százaléka egészséges gyermeket kapott, 14,5 százalékuk korrigálható állapotú („közepes problémák, melyekkel még nagyjából teljes életet élhet a gyerek”), míg a fennmaradó 0,5 százalék (1 fő) súlyosan sérült, beteg vagy fogyatékos gyermeket vállalt. (Három éve 85-13-2% volt a megoszlás.)

Honnan jött a gyerek? (százalékban)

A 4 évvel ezelőtti arányok változtak, megnőtt a megyei és országos listáról örökbefogadók aránya, ezek a mostani kérdezéskor az akkori 50% alatti arányról kétharmadra nőttek, (akkor 33 és 15%), csökkent a nyílt örökbefogadási módoké (akkor a civil szervezeti volt a legnagyobb, 41%-os arány, a magánúton való örökbefogadás aránya 10% volt.) Ha a 2016-os országos statisztikával vetjük össze, ott a magánutasok aránya 6%, az egyéb nyílté 16 százalék volt, 21% az országos, 57% a megyei listán fogadott örökbe. → olvasásának folytatása

Az országos lista működéséről

Örökbe64 hozzászólás

Az országos örökbefogadási nyilvántartás azon gyerekeknek keres az egész országban szülőt találni, akiket a saját megyéjükben nem sikerült örökbe adni. Sok olvasó érdeklődött, hogy is működik ez pontosan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályától kaptam válaszokat a kérdéseimre, ők kezelik az országos listát. Válaszaik és saját tapasztalataim alapján írom ezt a posztot. Mi mindkét kisfiunkat az országos listáról fogadtuk örökbe. Az országos lista “gyorsítósáv”, ahol az átlagosnál elfogadóbb szülők az átlagnál gyorsabban kaphatnak gyereket.

DSC_0010

Az örökbefogadó-jelöltnek rögtön a jelentkezésnél nyilatkozni kell róla, kéri-e a felvételét az országos listára. Akkor érdemes igent mondani, ha az országos listán elérhető gyerektípusra nyitott az illető (elfogad romát, beteget, idősebb gyereket vagy több testvért), és a más megyében való barátkozás feltételeit tudja vállalni (útiköltség, odaköltözés egy-két hétre). A határozat elkészülte után pár héttel fog jönni egy levél, hogy bekerült az országos nyilvántartásba, innen lehet várakozni. Lesz rajta egy horribilis sorszám, amivel nem kell foglalkozni, semmit nem mond a sorrakerülésről.

Az a gyerek kerül az országos listára, akinek a saját megyéjében nem sikerült örökbefogadó szülőt találni. Lehet, hogy megpróbálták, és többen elutasították a gyereket. Esetleg meg se próbálták, mert nem is láttak rá esélyt, nem volt olyan várakozó, aki elfogadta volna. Néha azért kerül országos listára a gyerek, mert pont a saját falujában lenne neki örökbefogadó szülő, ami nem szerencsés, esetleg a rokonság miatt szeretnék minél messzebb elhelyezni. A gyerek megyéje ekkor beküldi a gyerek aktáját az országos nyilvántartásba. Itt, ha látnak esélyt rá, megpróbálnak egész Magyarország területéről örökbefogadókat találni neki. Hogy konkrétabb legyen, képzeljük el a kétéves Robika ügyét, aki Borsodban él, és ott nem találtak neki szülőket, így az országos listán keresnek számára örökbefogadókat.

Az országos adatbázisba nagyjából a várakozók kétharmada felkéri magát (tavaly 2200 család várakozott összesen az országban, tehát jó 1500 várakozó adatait látják). Az adatbázisban a várakozók minden lényeges adata szerepel, a határozathoz róluk készült vélemények is. Borsod pedig elküldte Robika aktáját a minisztériumba, minden lényeges információval és szakvéleménnyel együtt. Ezek alapján a számítógép rangsorolja a jelentkezőket, akik elfogadnak kétéves kisfiút adott paraméterekkel, egészségi állapottal. Ha bőséges a merítés, akkor a gyerek addigi szokásaihoz, személyiségéhez is próbálják illeszteni őket (például „többemberes” gyerek vagy épp sok gyerek közt élt addig, nagy mozgásigénye miatt kertes házban lenne jó neki, vagy a fejlesztése csak nagyvárosban megoldható stb.) → olvasásának folytatása

„Nem két cigánygyereket látok, hanem az én gyerekeimet”

Örökbe25 hozzászólás

Mivel jár két testvér örökbefogadása? Katona-Wallner Judit és férje, Lajos egy másfél és két és fél éves fiú-lány párost fogadtak örökbe, egy kamaszfiú mellé. Felváltva hisztiző testvérek, a szomszéd néni rasszista megjegyzéseket tesz, és két gyerek nem kétszerannyi terhelés. Aktucs régi kommentelő a blogon, most ő mesél.

Hogy indult a történetetek?

Világéletemben sok gyereket szerettem volna, egy egész focicsapatnyit, de az élet nem így alakult. A nagyfiamat húszévesen szültem, az apja ötéves korában lelépett és onnantól nem is hallottam róla. Mikor hétéves lett, megismerkedtem Lajossal, viszonylag hamar úgy gondoltuk, hogy ha akar, jöhet a babánk, viszont nem lenne jó, ha a nagyfiam kilógna és más lenne a családneve. Lajos úgy döntött, hogy örökbe fogadja Mátét, Máté is jó ötletnek találta. A 12. születésnapja után három nappal fogadta örökbe, a hivatalok már minden határidőből kicsúsztak, de halogatták az ügyet, hogy a fiamat is megkérdezhessék. Lajos első pillanattól kezdve apakánt viselkedett a fiammal, még nem is jártunk együtt, és a fiam már felült a nyakába és bambamozva legyőzték az ellenséget. A fiamnak nagyon erős volt az apahiánya, minden közelemben felbukkanó hímneműre rácuppant.

 

Vica2

Hogy zajlott a házastársi örökbefogadás?

Majdnem ugyanúgy, mint a rendes. Annyi különbséggel, hogy ahhoz nem kell tanfolyam, és hogy előtte meg kellett vonatni a volt férjem felügyeleti jogát, mivel ő nem mondott le a gyerekről, csak eltűnt. Kereste rajtam a rendőrség is. Tíz éve nem láttam, azt se tudom, hogy él-e.

Hogy vonták meg a szülői felügyeleti jogot?

Mindenki riogatott előtte, hogy ezt mennyire nehezen teszik a bíróságok. Akkor vonják meg a szülő felügyeleti jogát, ha veszélyezteti a gyerek egészségét, fejlődését vagy a gyerek ellen bűncselekményt követ el. Én elmondtam a bíróságnak, hogy nem fizet tartásdíjat, ami bűncselekmény, és nem tudok útlevelet kiváltani a gyereknek, kellett volna az aláírása a továbbtanuláshoz, tehát ez egy komoly probléma a gyerek életében. A volt férjem nem jelent meg a tárgyaláson, nem volt ellenfél. Fél évbe még így is beletelt, amíg az ügy lezajlott.

Nyomoztak utána?

Nem, nekem kellett megadni az utolsó ismert lakcímét, oda kapta az értesítéseket. Nekem kellett volna nyomozni utána. Addigra eltűntnek is nyilvánították, úgyhogy igazából olyan adat volt a lakcím, amit a rendőrség sem tudott. Nyilván mai ésszel eleve nem volt bölcs dolog ez a kapcsolat, de ebből született Máté, a fiam, szóval azt sem mondhatom, hogy megbántam.

Máté mit kezd ezzel az eltűnt apával?

Rengeteg tüske van benne, nem hajlandó róla beszélni. Pici korban azt mondtam neki, hogy őt szereti az apja, csak hát ilyen. Elég rövid ideig hitte el. Akkoriban nagyon bántotta őt, most meg azt mondja, hogy nem érdekli. Ahhoz elég nagy volt, hogy felfogja, hogy ennek nem így kell lennie. Lajost viszont apjának tekinti.

Közben akartatok újabb gyereket… → olvasásának folytatása

„Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog”

Örökbe87 hozzászólás

Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.

– Mondj pár szót magadról!

– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.

Kántor Nedda

– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?

– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.

– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)

– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.

– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?

– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek. → olvasásának folytatása

Amikor nemet mondtunk

Örökbe93 hozzászólás

Az örökbefogadási folyamat része, hogy nemet kell tudni mondani a bemutatott gyermekre, ha a várakozó bármilyen okból nem tudja elfogadni. Ma olyan örökbefogadó szülők és várakozók mesélnek, akik utasítottak már vissza felajánlott gyermeket. A végén egy kis felmérés is lesz. Ki miért mondott nemet?

„0-3 éves korú, bármilyen nemű, egészséges vagy korrigálható gyermekre vártam, származási kikötés nélkül. Két sikertelen kiajánlásom volt eddig. Az első egy 2,5 éves, valószínűleg roma származású kisfiúról szólt az országos listáról. A diagnózisában veleszületett nemi betegség szerepelt, de a küldött dokumentáció erősen hiányos volt. Két ismerős gyermekgyógyász szakorvossal is konzultáltam, akik egymástól függetlenül mindketten valószínűsítették, hogy a betegség jellege miatt nem kis esély van arra, hogy egy későbbi életkorban súlyos szövődmények jelentkezzenek. Ennek fényében úgy döntöttem, hogy egyedülállóként nem tudom felvállalni ennek a betegségnek a kiszámíthatatlanságát, súlyosságát.

A második egy magánutas próbálkozás volt. Egy kórházban dolgozó ismerős szólt, hogy egy szülőanya lemondana az újszülött csecsemőjéről, aki egészséges, jó születési súlyú, roma származású kisfiú. Előttem több párt is felhívtak, de a roma származás miatt senki nem vállalta. A kórház közben értesítette az egyik civil szervezetet, akik beszéltek az anyával, de ő kizárólag házaspárnak szerette volna örökbe adni a gyermekét, így egyedülállóként sajnos nem jöttem szóba. Itt végülis nem én mondtam nemet, de bajban lettem volna, ha én kapom, mert egyedülállóként nem készültem fel egy újszülött fogadására, sem érzelmileg, sem anyagilag, sem logisztikailag. Ráadásul másfél éve sajnos elveszítettem szeretett édesanyámat, aki segített volna.

Az eddig eltelt másfél éves várakozás alatt sokat “okosodtam”, nem utolsósorban ennek a blognak köszönhetően, és úgy éreztem, hogy három évesnél idősebb gyermeket is vállalnék, viszont nem való nekem az újszülött. Azt is realizáltam, hogy a családom tagjai túlnyomórészt nők, én magam is egyedül vagyok, így egy kislány fogadását komfortosabbnak érzem. Így bementem a Tegyeszbe és módosítottam az elképzeléseimen 1,5 – 4 éves kor közötti kislányra, az egyéb feltételek változatlanok.” (Beja, egyedülálló várakozó)
Mezei-Krisztián-Barátom-a-ló

→ olvasásának folytatása

„Többnyire a lányom nagymamájának néznek”

Örökbe24 hozzászólás

Az olvasók hiányolták a kamaszkorú gyereket nevelő örökbefogadók történeteit. Íme! Ma Novák Zsuzsa mesél nekünk, akit sokan ismerhetnek, hisz gyakori vendég a témával foglalkozó klubokban. Zsuzsa egyedülállóként neveli a lányát, Diát. Szülővé válás ötven felett, gyereknevelés egyedül, kamaszkor, a gyerek gyökérkeresésének kísérése. Zsuzsa nagy nyugalommal felelt a belemenős kérdésekre is. A cikk megjelenéséhez Dia is hozzájárult. 

– Mesélj magadról!

IMG_9276

– Tanárképzőt végeztem matematika-ének szakon, egy év tanítás után állami vállalatoknál számítógép-programozással foglalkoztam. Sokat zenéltem amatőr zenekarokban, csellón játszottam, nagyon szerettem. 65 éves vagyok. Lányom, Dia 18 éves, akit egyedülállóként fogadtam örökbe, mikor három és háromnegyed éves volt.

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Hogyhogy közel ötven évesen döntöttél a gyerekvállalás mellett?

– Egyedül éltem, illetve együtt a szüleimmel. Korosodtam, és úgy gondoltam, hogy gyerek nélkül nem élet az élet. A negyvenes éveim elején éreztem úgy, hogy nekem már biztos nem lesz gyerekem, és valamit tenni kell, hogy legyen. Kezdtem gondolkodni rajta, hogy örökbe fogadok. Eltelt néhány év, mire egyáltalán elindultam.

– Kellett egy kis bátorság a döntéshez?

– Főképp azért, mert nem vagyok egy határozott és könnyen döntő valaki, és ehhez még kellett idő. Emlékszem, egy ebédszünetben mentem ki a Fővárosi Tanács szociális osztályára, mert nem tudtam, hova kell fordulni. Ott egy szimpatikus ember elmagyarázta, hogy lehet egyedülállóként örökbe fogadni, de nem ide kell jönni, hanem a Tegyeszhez. Még azután is legalább egy év eltelt, mire elmentem jelentkezni, hogy örökbe fogadnék egy gyereket.  Aztán bő három évet vártam.

– Maga az örökbefogadás volt ilyen félelmetes, vagy egyedül felnevelni egy gyereket? → olvasásának folytatása

„Többször álmodtam azt, hogy lebukik a víz alá és sír”

Örökbe26 hozzászólás

Ma egy nevelőszülő szemszögéből olvashatunk az örökbefogadásról. Varga Károlyné Marika nyolc éve nevelőszülő. Két éve a kecskeméti SOS-Gyermekfaluban dolgozik, jelenleg hat nevelt gyerek él nála (öt kamasz és egy kisbaba), két saját fia mellett. Korábban Borsodban volt nevelőszülő egy másik hálózatnál. Összesen 23 gyerek fordult meg a keze alatt, és hét gyereket adott örökbe (a gyerekek nevét megváltoztattam). A cikk részletekben már megjelent az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogján, amit szintén én írok. 

– Miért lettél nevelőszülő?

– Az volt az álmom, hogy nagyon sok gyereket szeretnék nevelni. Otthon 150 négyzetméteres házunk van, a felső szintet már úgy építettük meg, hogy nekünk sok gyerekünk lesz. Három fiam született, mind császármetszéssel, utána engem sterilizáltak, a szüléssel leálltam, akkor jelentkeztem nevelőszülőnek. Még 2-3 gyereket neveltünk volna, de mikor a csecsemőotthonban láttuk a nyolc kicsit a csoportszobában, mindet hazavittük volna. Azért is váltottam később az SOS-hoz, mert itt több gyereket nevelhetek.

DSCN0079

– Hogy került hozzád az első gyerek?

– Egy testvérpárt kaptam rögtön, Hanna másfél, Virág két és fél éves volt. Tíz hónappal korábban kerültek be a csecsemőotthonba. A két kislányt három nap után találták meg egy kis lyukban, ahol éltek, három napig bőgtek és éheztek. Mindkettőnek súlyos nemi fertőzése volt.

– Milyen volt, mikor hazavitted őket?

– Az első hónapban még nem láttam egy szakembert sem. Mindent megengedtem nekik, nem mertem rájuk szólni, szegények már úgyis sokat szenvedtek. Fogytam öt kilót. Mikor kijött a nevelőszülői tanácsadó, megkérdezte, hogy nagy bajt csinált-e, hogy rögtön kettőt helyezett ki hozzám. A gyerekek épp az asztal tetején ugráltak. Akkor sok segítséget kaptam abban, hogy legyek következetes, szóljak rájuk. Szépen kialakult, kitombolták magukat, felfedezték az egész házat, aztán beállt a napirendjük. Ezt igyekeztem betartani, ez volt a legnagyobb segítség.

– Tudatosabbnak kellett lenni, mint a saját gyerekeiddel?

– Így van. Mióta nevelőszülő vagyok, azóta vagyok tudatos szülő. Én addig nem is tudtam, mi az, hogy gyereknevelés. Addig csak éltünk. Nem hittem, hogy három fiú után tudnak nekünk újat mondani. Tudtak.

– A vér szerinti család érdeklődött a gyerekek után?

– A csecsemőotthonban a tíz hónap alatt egyszer-kétszer meglátogatták őket, utána nem. Nálam fél évig semmilyen kapcsolattartás nem volt. Kéthetente jártunk Miskolcra, a kijelölt kapcsolattartási rend szerint, de sose jött el a vér szerinti szülő. A gyerekek nem is értették, azt hitték, hogy mindig odaautózunk, kiszállunk a kocsiból ennél az épületnél, ott szaladgálunk kicsit és hazamegyünk. Minden félévben javasoltam a gyerekek örökbe adhatóvá nyilvánítását, a gyámhivatal három évig hezitált. Végül közel öt és hat éves korukban örökbe adhatóvá nyilvánította a két lányt, akiket utoljára talán egyéves korukban látogatott meg a vér szerinti anya. Három hónap múlva jöttek a spanyol örökbefogadók, könnyek között, hogy két ilyen gyönyörű, makkegészséges gyereket kapnak, hat napig barátkoztak, aztán hazavitték őket.

– Miért nem találtak itthon nekik családot? → olvasásának folytatása