Tag Archives: idősebb gyerek örökbefogadása

Július 7.: Az örökbefogadó és a nevelőszülő kapcsolata

Általános

Aki újszülöttnél idősebb gyermeket fogad örökbe, az a hazai rendszerben legtöbbször nevelőcsaládtól hozza el. A következő beszélgetés témája az örökbefogadó és a nevelőszülő kapcsolata lesz, Székely Zsuzsa pszichológus segítségével fogunk beszélgetni. Amikről szó lesz:

  • mi a nevelőszülő feladata a barátkozásban, hogy segítheti az örökbefogadást?
  • mit tehet az örökbefogadó, ha az együttműködés nem zökkenőmentes?
  • később hogy ápoljuk a gyermekben a nevelőszülő emlékét?
  • visszalátogassunk a nevelőszülőhöz? Mikor?

Természetesen a jelenlevők is kérdezhetnek. 

Mikor: 2021. július 7-én szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Read the rest of this entry

Utánkövetés: a lányom már többet élt velem, mint nélkülem

Általános

Judit egy közel ötéves kislányt fogadott örökbe, egyedülállóként. 2018-ban már megírta, milyen kreatívan fejleszti a sok elmaradással érkező kisgyereket. Azóta eltelt három év, Eliza nagylány lett, Judit ismét beszámol az életükről. 

„Nekem senki se mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz” – sóhajtott bele a telefonba pár hónapja az egyik barátnőm, aki hosszú évek várakozása, vágyakozása és sok orvosi küzdelem után végre karjában tarthatta háromhónapos kisbabáját. Hát igen, gondoltam akkor magamban, ezt a véleményt én is osztom. Bár talán nem igaz, hogy nekem nem mondta senki. Mondták épp elegen, hogy nehéz lesz, de az ember a saját útja elején ezt hajlamos nem meghallani. Hogy nem önfeledt móka, kacagás az örökbefogadás, de megkockáztatom, a gyereknevelés maga sem.

Ez persze egy másodpercig sem jelenti azt, hogy bármit is megbántam volna. Az én gyerekem tökéletesen jó helyen van, nem véletlen, hogy éppen ő, nem véletlen, hogy éppen akkor. Néha szinte úgy érzem, hogy én szültem, annyira hozza néhány tulajdonságomat, annyira egyben vagyunk, annyira szeretjük egymást. És annyira is az agyamra tud menni olykor. Öt és fél éve érkezett haza, és mivel ő éppen 4 éves és 10 hónapos volt akkor, kiszámolható, hogy túl is vagyunk azon a bizonyos bűvös időn. Már többet élt velem, mint nélkülem. Mi ezt kiszámoltuk, napra pontosan, és meg is ünnepeltük egy jó nagy fagyizással, hiszen éppen egy kánikulai napra esett. De ünnepeljük évről évre a hazaérkezést is, a lányom ezt is számon tartja, és pontosan tudja, hogy akkor meglehetősen megváltozott az élete. Amit pedig éppen úgy tart természetesnek és magától értetődőnek, ahogy van. Ahogyan 4 éves és 10 hónapos kora óta él. Neki onnan indult az időszámítás. Nem én mondom így, szívesen beszélek vele a korábbi évekről, de ő ezt nem igazán szereti egyelőre. Ritkán kérdez, keveset, és nem igazán kíváncsi még a múltjára. Én pedig hagyom, hogy ő irányítson, mindig annyit tud meg magáról és az életének kezdetéről, amennyit aktuálisan fel tud és fel akar dolgozni. Minden bizonnyal lesznek még ebben magasabb fokozatok, most itt tartunk.  Ő úgy érzi, hogy mindig is idetartozott, elvárja és élvezi a programokat, a szórakoztatást, imád jönni-menni, új élményeket begyűjteni. Nagyszájú és okos, vagány és talpraesett, klassz kis csaj, egy igazi kis energiabomba.

Persze azért korántsem rózsaszín minden. Eleve túl vagyunk a minden rózsaszín korszakon, hosszan kiéltük a lilát, és most már a színek közül is inkább azt választja, amit én választok magamnak. Szürke, kék, fekete. Utánoz mindenben és mindent. Jót és rosszat egyaránt. Annak idején is néhány hét kellett csak, hogy a beszédstílusa idomuljon az enyémhez, és mivel én viszonylag határozott és kijelentő vagyok, ezt sajnálatos módon a lányom is örökölte. Mondhatnám nyugodtan, hogy akkora a szája, mint a bécsi kapu, de lehet, hogy még egy kicsit nagyobb is. Az 5-6 éves bömbölős hisztit felváltotta a 7-8 éves „énjobbantudomazt”, majd ez 9-10 körül csúnyán átcsapott a feleselős, nyegle kiskamaszkorba. Ez még nem az ajtócsapkodós, elvonulós kamasz-módi, hanem a határok folyamatos feszegetése, visszabeszélés. Fűszerezve azzal, hogy még mindig nem alszik egyedül, még mindig matrica, és gyakorlatilag minden pillanatban jelen kéne lennem. Read the rest of this entry

Április 28. Vendégünk egy idősebb gyereket örökbe fogadó anyuka

Általános

A következő online Örökbe.hu programon egy régi ismerőst látunk viszont. Judit egyedülállóként fogadott örökbe egy közel ötéves kislányt, akinek gyenge értelmi képességeket jósoltak, ő azonban hitt a gyermekben, és kitartó, kreatív, szeretetteli munkával fejlesztette. Történetük már szerepelt a blogon és a könyvemben is. Most, bő öt évvel az örökbefogadás után Judit lesz a vendégünk, és elmeséli, mi van velük azóta, hogyan keresi folyamatosan az utakat kislányához, milyen a kiskamaszkor egy örökbefogadott gyerekkel, és ő miből töltődik a gyereknevelés mellett. 

Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. április 28-án szerdán – kivételesen 18:30-kor!  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Read the rest of this entry

Március 3. Iskolás gyerek örökbefogadása

Általános

Mire számítson, aki iskolás gyereket fogad örökbe? Miért olyan kevesen vállalnak ilyen korú gyereket Magyarországon? Három örökbefogadó család lesz a vendégünk, akikhez iskolába járó (6-8 éves) gyerek érkezett, és elmesélik a tapasztalataikat. Miben más egy ilyen korú gyerek beilleszkedése, mint egy kicsié? Milyen puttonnyal érkezik a kisiskolás? Hogy oldják meg a gyerek beillesztését a családba, miközben rögtön teljesítenie is kell az osztályban? Ezekről, és minden másról is beszélgetünk, ami a hallgatókat érdekli. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. március 3-án szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

Jó reggelt, te moslék!

Általános

Vendégposzt. Hilda és férje egy hét és fél éves kislányt fogadtak örökbe. Az örökbefogadás után másfél évvel még mindig viharosak a hétköznapok, amiről az anyuka számol be. Ellenkezés, dac, hajsza az idővel, összeveszések és kibékülések. A helyzetek nemcsak az idősebb gyerekek örökbefogadóinak lehetnek ismerősek…

 

Még a macskáim is jobban szeretnek, mint a gyerekem…

 

Erősen fúj a szél, a hálóban zörgeti a redőnyt, Melikénél meg a két tetőtéri ablak felhőmintás rolóját. Csoda, hogy tudott aludni szegény. Halkan megyek, mint minden reggel, halkra kapcsolom a közlekedőben a rádiót és csak az ottani lámpát kapcsolom fel. Attila most ágyaz a hálóban. Nyitom az ajtaját és rögtön halk nyöszörgést hallok: ébren van már. Felkapcsolom a nagyon tompán világító kis égősort a szobájában és halkan közeledem az ágyához. Miért van már most görcsben a gyomrom? Nem, a mai indulásnál minden rendben lesz! A paplan lecsúszott a pónis-pizsamás válláról, lassan megsimogatom, amint hangtalan leülök az ágyára. Újabb nyöszörgés, nemtetszik-hangon. Nem, nem, ma minden rendben lesz – győzködöm magam. – Jó reggelt Melike!

Nincs válasz. – Jól van, Cicám, lassan ébredezzél! – Nem vagyok a cicád! Ne hívj így! – Nyelek egyet és újra megsimogatom a hátát, de elhúzódik és helyettem inkább a csíkos falvédővel bújik össze. Unokahúgom jut eszembe, aki mesélte, hogy a tízéves fiával minden nap felkeléskor, pozitív napindítóként a nagy rohanás előtt adnak maguknak öt percet, amikor összebújnak, s csak aztán kelnek fel… Hamar konstatálom, hogy nálunk ilyen soha nem lesz. Inkább kimegyek, nekem is készülnöm kell.

A rádiót kicsit hangosabbra veszem, kitámasztom az ajtaját, és a mosdó majd a fürdőszoba felé veszem az irányt. Eltelik három perc, visszanézek hozzá, ugyanott és ugyanúgy fekszik az ágyán, pedig már mindjárt hét óra. – Melike, jó reggelt, ébresztő! Légy szíves kelj fel most már, és öltözz, tegnap nem készítettünk ruhát!

Nem mozdul, közelebb megyek és megfogom megint a vállát: – Jóóóóreggeeeelt! – mondom, (szerintem) viccesen. – Jó reggelt, te M O S L É K! – köpi rám és én lefagyok a döbbenettől. – Cicám… nem, Melike, ez nagyon csúnya volt, ilyet nem szabad mondanod! Read the rest of this entry

Virtuális rendezvény, június 17: Idősebb gyerek örökbefogadása

Általános

Magyarországon 3-4 éves korig még sokan vállalnak gyereket, az ennél idősebb gyerekek örökbefogadása ritka, iskoláskorú gyerek pedig már alig-alig talál szülőkre belföldön. Következő virtuális rendezvényünkön az idősebb (3 év feletti) gyerekek örökbefogadásának sajátosságaival foglalkozunk:

  • milyen nehézségekkel, milyen előnyökkel jár, ha idősebb gyerek érkezik
  • honnan jönnek ezek a gyerekek, mi az előéletük
  • hogy lehet segíteni a beilleszkedésüket
  • hogy döntsük el, vállaljunk-e óvodás vagy iskolás korú gyereket
  • mi változik a helyzetükben a tervezett törvénymódosítások után.

Mikor: 2020. június 17-én szerdán 17:30-kor. Read the rest of this entry

Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Általános
Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Folytatódik az Utánkövetés rovat, amiben megnézzük, mi történt egy-egy kedves régi ismerőssel! Dutka történetére sokan emlékeznek, 2014-ben mesélte el, hogyan zajlott hétéves kislányának az örökbefogadása. Azóta sok minden történt a családdal, Dutka beavat minket. Kemény történet következik, köszönjük az őszinteséget. Itt tudjátok elolvasni a régi interjút, érdemes ezzel kezdeni.

Hány évesek most a gyerekek? Milyen nagy változások történtek veletek a cikk óta?

A lányok most 15 és 17 évesek. Az előző cikk óta több nagy változás történt az életünkben. Először is elváltam, 4 évvel Noémi örökbefogadása után. A válásnak semmi köze nem volt az örökbefogadáshoz, de elég zűrösre sikeredett. Már korábban is voltak problémák, amelyek idővel mélyültek, s nem sikerült megoldani őket. A lányok kapcsolata megmaradt, bár lazult az apjukkal, aki időközben más városba költözött és új kapcsolatot alakított ki.

A válás miatt viszont anyagilag rosszabb helyzetbe kerültünk, eladtuk a házunkat és szerényebb körülmények között, bár nyugodtabban és szabadabban élünk. A változások (kezdve az örökbefogadással) mindkét lányt erősen megviselték. Mindketten azóta is pszichológushoz járnak, de pszichiáteri segítséget is igénybe vettünk. Terhelő volt az apjukkal való kapcsolat, de az örökbefogadás maga is. Noémi a harmadik fix pszichológusát “fogyasztja” jelenleg, s most végre úgy érzem, hogy szakmailag a legjobb kezekben van. Most derült fény arra, hogy az örökbefogadás annyira megviselte, hogy töredezett személyisége van, él benne egy hétéves kislány, aki rendkívül agresszív, kezelhetetlen, támadó, aki nem hisz senkinek és semmiben, mert becsapták. Azt ígérték neki hétévesen, hogy őt már nem adják örökbe, ő örökre ott marad a nevelőcsaládban, a nevelőszülőknél. Az egy hónapos ismerkedés alatt nem mondta el neki senki, hogy miért látogatjuk, s amikor végleg elhoztuk, azt hazudták neki, hogy a nagylányom “ottalvós” csajos bulit tart, oda hivatalos. Mi azt az információt kaptuk, hogy fel van készítve, időközben meg is szerettük egymást, szívesen jött velünk, majd amikor ráébredt a “valóságra”, elvesztette a bizalmát mindenkiben. Ráadásul pszichológusi tanácsra két évig nem is vihettük vissza látogatóba a nevelőszülőkhöz, hogy hadd erősödjön a kötődés, ő pedig szenvedett és megkeményedett. Szerencsére most már tud beszélni erről az időről, de nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. A pszichológus szerint valószínűleg van több énje is, amelyek még nem jöttek felszínre, de nagyon reményteljes az állapota, jól kezelhető, együttműködő. Ha nem a hétéves kislány dominál benne, akkor nagyon jó és mély a kapcsolatunk, szeretjük egymást, fel sem merül, hogy ő nem vér szerinti gyermek. Vicces, jó kedélyű, talpraesett, tűzrőlpattant, cserfes, ügyes… De szociálisan – legalábbis a családon belül – érzéketlen, nincs tekintettel másokra, s mint egy óvódás kisgyerek, akaratos, követelőző, észérvekkel nem meggyőzhető, vérig megy a saját akaratának megvalósításáért, kezelhetetlen, zsaroló és fenyegető (pl. pengés vagdosással). Tévé- és édességfüggő, a nálunk töltött nyolc év alatt több, mint 40 kilót hízott. Read the rest of this entry

Fejlesztem a kislányomat

Általános
Fejlesztem a kislányomat

Hogyan tud a szülő segíteni otthon egy idősebb korban, elmaradásokkal érkező gyereket? Tweetyjuicy olvasónk egy közel ötéves kislányt fogadott örökbe, s most, két év elteltével elmeséli, mi mindent csináltak a hiányosságok pótlására. Tudatos, szeretetteljes szülői magatartás, és persze rengeteg befektetett energia révén az addig elhanyagolt kislány szárnyalni kezdett. Bár az anyuka egyedül neveli, a nagymama is velük lakik és otthon dolgozik, így több ideje van Elizára. Nemrég pedig az otthontanulásba is belevágtak. Következzen az anyuka beszámolja.

Nosztalgiavonaton ülök az utóbbi hetekben. Hétről hétre idézem fel magamban a két évvel ezelőtti eseményeket. Nézem a röpködő kétcopfos, vagány, dudorászó kislányomat, és látom magam előtt azt a kis csutkára vágott hajú vézna gyereket, akit először megpillantottam a barátkozáson. Óriási utat tettünk meg ebben a két évben, nem tudok néha nem meghatódni azon, hogy honnan hová jutottunk el.

A kislányom az ötödik születésnapját már itthon ünnepelte. Két hónappal előtte érkezett haza, egy viszonylag gyorsan lebonyolított folyamat után, már ami a kiajánlástól a hazaérkezésig tartó időt illeti. Az két és fél hónap volt, az első telefonhívástól a gondozásba vételig, ami rajtam múlott, azt nagyon gyorsan pörgettük benne, és szerencsére nem ütköztünk akadályokba, mindenki nagyon segítőkész volt. Eliza idejét nem ekkor húzták, hanem a megelőző több mint két év alatt, az örökbefogadhatóvá nyilvánítás és az aktakészítés is egy-egy év volt. No comment. Ez az idő a senki földjén telt a gyerek számára, igazából már csak „parkolt” a nevelőszülőnél, nem érezték fontosnak, hogy elvigyék az óvodába, így bár beíratták, de mindjárt ki is vették és otthon tartották. Ott ellébecolt, nézegette a tévét, de nem tanult mondókákat, verseket, nem ismert dalokat és sajnos ceruza sem volt még a kezében. Nem voltak kirakói, építőjátékai, öltöztetős babái, és amúgy szinte egyáltalán nem is tudott játszani. Még labdázni sem, pedig kertes házban élt, és váltott lábbal lépcsőn járni sem, pedig tele volt a ház lépcsővel. Más gyerekekkel való együtt játszásban is kívülálló, szemlélődő maradt csak. És bár sokat tévézett, a tévé előtt sem maradt meg 5 percnél tovább nyugalomban.

A lányom aktájában úgy szerepelt, van rá esély, hogy átlag alattian alacsony értelmi képességei vannak. Szerencsére ezt nem hittem el, és már az első rápillantásnál kiderült, hogy éles eszű, rendkívül jól kapcsoló gyerekről van szó. Azóta pedig tudom, hogy ha valaki nem szimpatikus neki, nem beszél, nem produkál, nyilván ez volt anno a vizsgálódó pszichológusnál is. Rendkívül érdeklődő, sokat beszélő kislány volt már akkor is, de ezt elég szűk szókinccsel és kevés témával tette. Az nagyon hamar feltűnt, hogy nagyon jól kombinál, kapcsol, von le következtetéseket, és az is, hogy minden érdekli. Read the rest of this entry

„Pont olyan anya vagyok, mint amilyen ember”

Általános

Kisrigók-nagyinterjú! Három idősebb testvér örökbefogadása, nehéz előtörténettel. Oláh-Paulon Viktória, és férje, László három gyereket nevelnek, Alexandra nyolcéves, Csaba hat és fél, Dzsenifer öt és fél. A három gyerek vér szerinti testvér, a két idősebbet másfél éve, a legkisebbet fél éve vették magukhoz.  Anyaságról, önismeretről, a mentálisan nehéz gyerekkel szembeni elvárásokról beszélgettem Vikivel, és hogy miben segítene a pénz a hétköznapokban.

Mióta akartatok gyereket?

Én mindig akartam, már húszévesen is. Lacival négy éve vagyunk együtt, és szinte azonnal úgy döntöttünk, hogy gyereket akarunk, és fogadjunk örökbe. Mindkettőnknek volt egy-egy korábbi házassága, amiben nem született gyerekünk. Az első férjemmel négy évig voltunk házasok, végigmentem hat lombikon, de utáltam ezt az időszakot, könnyen lehet, hogy ezért nem sikerültek. Láttam, hogy születnek így gyerekek, és azt érvényesnek tekintettem. De amíg ültem a procedúrában, elég sok időm volt gondolkodni, és sose tudtam elhinni, hogy ebből nekem gyerekem lesz. Az örökbefogadást mindig sokkal természetesebbnek tartottam. Vannak gyerekek, akik akarnak szülőket, és szülők, akik akarnak gyerekeket, csak össze kell találkozniuk. Az összes lombikom sikertelen volt, és egyre mélyebbre kerültem. Szomorú időszak, nem szeretek gondolni rá. A volt férjem pedig nagyon félt az örökbefogadástól. Tulajdonképpen ez még most is nagyon félelmetes neki, pedig nagyon szereti a gyerekeinket, ő a család legjobb barátja, a gyerekeknek amolyan nagybácsi.

12510396_10208323711121042_3057675494497510969_n

A kudarcra ment rá a kapcsolatotok?

Talán. A lombikra is, és arra is, hogy az örökbefogadásban nem tudtunk közös nevezőre jutni. Pedig ő nagyon nyitott ember. Félt a gyerekneveléstől is, de vér szerinti gyerek érkezésében az emberek éreznek valami sorsszerűséget, amibe bele tudod engedni magad. Az örökbefogadásban több a döntés, oda kell menni, alá kell írni, és még sokszor nyilatkozni kell, hogy akarod. Egyébként a lombikhoz is szinte illetlenül fiatal voltam 29 évesen, és az örökbefogadáshoz is 36 évesen, noha Laci már 45 éves elmúlt a jelentkezéskor.

Mindent gyorsan csináltál, mégis elment az idő.

Kiszámolva, Szandra és Csaba is a lombikos időszak alatt született. Én tényleg akkor akartam gyereket.

Bátor dolog egyszerre három, idősebb gyereket vállalni, nem?

Nagyon nehezen is kaptunk alkalmasságot. A Tegyesz alkalmasnak javasolt minket, de a gyámhivatal élt a törvényes jogával, és ezt felülvizsgálták.

Miért?

A férjem édesapja öngyilkos lett, az én anyukám pedig alkoholista volt gyerekkoromban. Egy rettenetesen megalázó procedúrán mentünk át. Egy idős igazságügyi pszichológus szakértő öt órán át vizsgált minket, az összes pszichológiai tesztet kitöltöttük. Végül készült egy hosszú szakvélemény rólunk, ami nem tudta bejósolni, hogy probléma lesz velünk.

A három gyerek volt a probléma, vagy hogy egyáltalán alkalmasak vagytok-e? Read the rest of this entry

Híres örökbefogadottak: Röhrig Géza

Általános

Amíg az Oscar-díjért izgulunk, emlékezzünk meg a magyar jelölt, a Saul fia főszereplőjéről. Röhrig Géza négy és tizenkét éves kora között állami gondozásban élt, majd örökbe fogadták. Ma az ő életéről közlök idézeteket a nyilatkozataiból. Géza ismeri a blogot, és szeretettel küldött néhány verset és egy gyerekkori fotót az olvasóknak.

RohriggNévjegy

Röhrig Géza (49) költő, zenész, színész, zsidó bibliaoktató. A nyolcvanas években a Huckleberry alternatív zenekar alapítója volt, az együttes a Fidesz több korai rendezvényén is fellépett. Rendező szakra járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, lengyel szakra a bölcsészkaron. Élt Izraelben, Lengyelországban, jelenleg New Yorkban él, ahol egy középiskolában zsidó bibliaoktató, emellett egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik halottmosóként. Több verseskötete jelent meg magyarul, most egy nagyregényen dolgozik. A 2015-ös Saul fia című játékfilmben egy auschwitzi Sonderkommandóst játszik, aki a halott fiát próbálja meg eltemetni, a film a Cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, Oscar-díjra jelölték és számos más elismerést begyűjtött. Vallásos zsidó. Második házasságában él, négy gyereke van.

Gyerekkor, állami gondozás

Anyja lemondott róla, apja nevelte, aki négyéves korában meghalt. Ekkor került intézetbe. Röhrig Géza verseinek visszatérő témája a kozmikus anyahiány, az állami gondozotti létről pedig regényt készül írni.

„Anyám a háború után árván maradt. Mindkét szülejét elvesztette. Később ez nyilván közrejátszhatott abban is, hogy rólam könnyebben lemondjon.”

„Kétféle állami gondozott van, aki sosem élt családban, és aki élt családban. Nekem volt egy lelkes és fantasztikus autószerelő apám, aki egy orvosi műhiba következtében négyéves koromban meghalt. Az apakép és az emlékek, a tíz-tizenkét fotó eleven, én a későbbi fóti évek alatt nem is hittem el, hogy oda tartozom, és el is szökdöstem…”

„Nem is nagyon emlékszem arra az időre, mikor még családban nőttem fel. Hetes óvodába jártam, apám péntek délután kihozott az óvodából és hétfőn bevitt. Azt, hogy mi egy család, a saját családomból próbálom megtanulni és nem is könnyű.”

„Annyira faramuci helyzet például egy anyák napja a Fóti gyermekvárosban…” Read the rest of this entry