Egy Örökbe.hu rendezvény hangfelvételét hallhatjátok. Judit egyedülállóként fogadott örökbe egy ötéves kislányt, Eliza azóta már tízéves. Már korábban is szerepeltek a blogon. A beszélgetésben egy nagyon erős, karakán anyukát ismerünk meg, aki fáradhatatlanul, lelkesen, kreatívan küzd a gyerekéért és csinál minden nap csodát. Azt gondolom, így érdemes belevágni az örökbefogadásba. A szerkesztés Szabó Julcsi munkája, animáció: Tischler Attila.
100 perc.
Rövid tartalom: olvasásának folytatása
Következő programunkon arról beszélgetünk, milyen az ideális viszony a szülő és az iskola, a gyermek pedagógusai között, és mit lehet tenni, ha történetesen nem olyan. Vendégünk dr. Gádor Anna pszichológus, tanár lesz, a Rogers Személyközpontú Iskola egyik alapítója, aki pedagógiai szakszolgálatnál is dolgozott. Vele egy hatalkalmas szülőcsoportot is indítunk márciustól a kisiskolások és szüleik tipikus témáira, problémáira fókuszálva.
Amiről most szó esik:
Kin
Mikor: 2022. február 8-án KIVÉTELESEN KEDDEN 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket.
Mire számítson, aki iskolás gyereket fogad örökbe? Miért olyan kevesen vállalnak ilyen korú gyereket Magyarországon? Három örökbefogadó család lesz a vendégünk, akikhez iskolába járó (6-8 éves) gyerek érkezett, és elmesélik a tapasztalataikat. Miben más egy ilyen korú gyerek beilleszkedése, mint egy kicsié? Milyen puttonnyal érkezik a kisiskolás? Hogy oldják meg a gyerek beillesztését a családba, miközben rögtön teljesítenie is kell az osztályban? Ezekről, és minden másról is beszélgetünk, ami a hallgatókat érdekli. 
Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.
Mikor: 2021. március 3-án szerdán 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. olvasásának folytatása
Honnan lehet tudni, melyik a jó iskola a gyermekemnek? Tanítót válasszunk, vagy pedagógiai programot? Számít, hogy mennyire sokszínű a közösség, hogy milyen közel van, hogy mennek együtt ismerős gyerekek? Mire van szüksége egy örökbefogadott gyereknek az iskolában? Ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni legközelebb. Vendégünk Dobos Orsolya lesz, az Alapítványi és Magániskolák egyesületének társelnöke és az alternatív tagozat vezetője. Küldjetek bátran kérdéseket, közben is lehet kérdezni! 
Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.
Mikor: 2021. február 10-én szerdán 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. olvasásának folytatása
Vendégposzt. Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője osztja meg gondolatait arról, mire ügyeljen a szülő, mikor a megfelelő oktatási intézményt keresi a gyermekének. Szó lesz az örökbefogadott gyerekek és a hatévesen kényszerűségből iskolát kezdők helyzetéről is.
Ma Magyarországon szabad iskolaválasztás van. Ez azt jelenti, hogy a szülők kiválaszthatják azt az intézményt, ahova gyermeküket járatni szeretnék. Ennek persze gyakran vannak anyagi és földrajzi korlátai, no meg sok jó iskolába nagyon nagy a túljelentkezés. Az idei év iskolaválasztását beárnyékolja még a hatéveseket érintő jogszabályváltozás, amely sokakat hozott olyan helyzetbe, hogy hirtelen kell dönteni arról, melyik iskolába menjen a gyerek.
Fenntartás tekintetében választhatunk állami, egyházi és magán irányítású iskolák közül. Az állami iskolák között is vannak különbségek: nem véletlen, hogy a népszerű körzetes iskolák miatt többen igyekeznek ide-oda átjelentkezni, a kevésbé népszerű intézmények körzetében pedig előfordul, hogy kisebb létszámú osztályok indulnak. Az egyházi iskolák egyre népszerűbbek manapság: jobban finanszírozottak, a tanáraik – jobb esetben – az adott egyház elveivel azonosulnak, ami azt jelenti, hogy van egy olyan egységesség, amely az állami iskolákra nem jellemző. Az egyházi iskolák eldönthetik, kiket vesznek fel, ezért sok esetben valamilyen szempont szerint válogatják a gyerekeket. A magániskolákban az államival szemben szintén több lehetőség van egységesebb tanári kar létrehozására, valamint a gyerekek felvételében is szabad kezük van.
Sok neves szakember mondja, hogy tanítót válasszunk, ami nagyon igaz – miközben az, aki csak ezt az egy szempontot tartja szem előtt, könnyen csalódhat. Az iskolai szféra nagyon változékony mostanában: gyakran hallani, hogy a beiratkozáskor megismert tanító szeptemberre már egészen máshol dolgozik. Az sem hat jól a gyerekekre, ha a tanító fantasztikus ugyan, de a napközis párjával teljesen más pedagógiai elvek mentén dolgoznak (hasonlóan ahhoz, amikor a szülőknek határozott elképzelése van arról, hogy a gyerek mit nem nézhet a tévében, a nagyszülőknél meg reggeltől estig be van kapcsolva a készülék). Jellemző sok iskolára a nagy váltás az alsó és felső tagozat között, amikor a tanítói szemlélettől távol álló szaktanári elvárásokkal szembesülnek a diákok. Ezért mielőtt a tanító személyét nézzük, ismerjük meg az iskola szemléletét! Ha az iskolában vannak olyan közös pedagógiai elvek, amelyeket minden pedagógus képvisel, kevésbé függ az adott tanár személyiségétől, hogy mi történik a gyerekkel az iskolában. Ezt az egységességet leginkább az alternatív iskolák tudják biztosítani, ahol a hagyományos iskoláktól jelentősen eltérő szemléletet várnak a tanároktól, és ebben folyamatosan képezik, fejlesztik őket.
Amikor iskolát választunk, érdemes még több olyan szempontot végiggondolni, amelyek egy része a gyermekünkről, másik része a saját elvárásainkról szól.
Iskolaérettség, iskolakezdés, iskolaválasztás, SNI-s gyerek. A cikk a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpontban történt blogtalálkozónk beszélgetésének leirata, amelyet az olvasók kértek. Én és a jelen levő szülők tettünk fel kérdéseket, a Bárányfelhő szakemberei válaszoltak. Mikor iskolaérett a gyerek? Mit tegyünk, ha rossz jegyet kap? Tanítsa-e a szülő a gyereket otthon? Milyen iskolát keressünk, ha a gyereknek fejlődési problémája van? Ezeket boncolgattuk a programon.
Mutatkozzatok be!
Tóth Zsuzsa vagyok, gyógypedagógus, én vezetem a központot, régebben gyerekekkel is foglalkoztam, ma már csak a szülőkkel. A Bárányfelhőben beszéd-, tanulási és viselkedésproblémás gyerekekkel foglalkozunk, csecsemőkortól az iskoláskor végéig.
Berente Ilona vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Tanulási problémákkal és részképességzavarokkal foglalkozom, emellett a szorongással is, hisz a tanulási problémákkal ez gyakran együtt jár. Van egy húszéves, diszlexiás fiam, akivel végigcsináltam az iskola gyötrelmeit, és most egyetemista, tehát sikerrel jártam. Négy gyerekem van.
Mag Adrienn vagyok, logopédus, három évig a pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, tanulási képességeket vizsgáltam és logopédiai terápiákat szerveztem. A Bárányfelhőben szeptember óta dolgozom.
Akkor vágjunk bele! Mikor iskolaérett egy gyerek?
Ilona: Én nem vagyok híve annak, hogy hatévesen kerüljön egy gyerek iskolába. Az iskolaérettség elsősorban szociális érettség: a gyerek tud alkalmazkodni egy újfajta környezethez, idegen emberekhez, szemben az óvodában megszokott ólmeleggel. A tanulási képességei is valahol hat- és hétéves kor között lesznek erősek és stabilak, hogy bírja azt a stresszt, amivel az iskola járt. Valljuk be, a mai iskola nagyon hasonlít ahhoz, amibe a szülők jártak. A legtöbb helyen padokban kell ülni, frontális oktatás van, csöndben kell lenni, figyelni. Ezekre hat-hét éves kor között érik meg egy gyerek. Ez a lányoknak könnyebben megy általában, a fiúknak nehezebb megszokni azt a típusú oktatási rendszert.
Részképességekben is nagyon sok kell ahhoz, hogy iskolaérett legyen a gyerek. A tollbamondáshoz tízféle részképesség megléte szükséges! Ép hallás, látás, memória, sorrend észlelése, hallási differenciálás, motorikus funkciók a leíráshoz… Nem véletlenül ez a legnehezebb feladat. Azok a kéztőcsontok is hatéves kor után alakulnak ki, amelyek alkalmassá teszik az írásra. Hogy egy gyerek okos, és hogy alkalmas az iskolára, két külön dolog. Rendkívül okos gyerekek vannak, akik nem tudnak megülni egyhelyben, nekik ez a kihívás.
A hatéves kor abban is vízválasztó, hogy az agyhullámok akkor érik el azt az állapotot, ami a fókuszált figyelemre egyáltalán alkalmassá tesz. Egy óvodás gyerek még bármikor átléphet a mesevilágba, és hat-hét évesen lép ki ebből a féléber kómából, akkor kezd érdeklődni a realitás iránt. Ekkor jött el az iskola ideje.
Adrienn: A gyerekek logopédiai vizsgálatán az iskolaérettségnél megnézzük, hogy megérti-e nemcsak ez egyszerű, de a bonyolult mondatokat is, megérti-e, mit olvastak neki a mesében. Tud játszani a szavakkal, meg tudja állapítani, hogy a málna és a bálna hasonlít-e, hogy milyen szavakból áll egy szó, az ő játékos szintjén. Ez kell neki, hogy tudjon olvasni, és értse a diktálást. Nem mindegy, hogy mit ért a gyerek, olló vagy oló. Ez sokkal fontosabb, mint hogy pörgeti-e az r hangot.
Ilona: És az óvodai logopédus csak ötéves kor után foglalkozik a gyerekekkel, és csak a hangokkal foglalkozik általában. A legfontosabb, hogy nézzük meg, a gyerek iskolaérett-e, ezt meg tudja nézni a nevelési tanácsadó, de mi is a Bárányfelhőben.
Alapból nem vizsgálják a gyerekeket?
Ilona: Az óvoda ad egy javaslatot, hogy iskolaérett-e a gyerek, ha ők bizonytalanok, akkor kérnek vizsgálatot a nevelési tanácsadóban. Nekem az az utópiám, hogy ötévesen minden gyereket meg kellene vizsgálni, hogy hogy áll, mert egy év alatt csodát tudok tenni, nagyon plasztikus még az agya. A hat-hétéves kori állapot nemcsak érés, de zárás is, lezárulnak lehetőségek a fejlesztésben. Az okos gyerek különösen megtévesztő, gyönyörűen le tudja fedni a részképességek hiányát, hogy az óvónéninek se tűnik fel, mert IQ-ból dolgozik, és megteszi, amit elvárnak tőle.
Zsuzsa: A vizsgálati helyzet ezt átvilágítja. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb helyzet, ha óvodáskorban derül ki, hogy probléma van. Az óvoda védett környezet, ott részképességet fejleszteni egyszerűbb, mint iskola mellett, ahol éppen tanul olvasni, írni is a gyerek.
Ilona: Érdemes megkérdezni a gyereket, hogy szeretne-e iskolába menni. Ha szeretne, az jó alap, de ha tiltakozik vagy fél tőle, azt vegyünk komolyan. Mikor az én diszlexiás fiamat hatévesen megkérték, hogy rajzoljon sormintát, egy sor után közölte, hogy neki ebből elege van, az óvoda azért van, hogy játsszunk, nem azért, hogy ilyeneket csináljunk. Ebből az óvó néni meg én is tudtuk, hogy nem iskolaérett a fiam. olvasásának folytatása
Roma gyerek örökbefogadása. Meg tudja-e védeni a szülő a gyereket a támadásoktól egy rasszista világban? Hogy lehet kezelni az iskolai problémákat? Kell-e cigány gyökereket átadni? Szilvási Léna és férje, Kertesi Gábor, 27 évvel ezelőtt fogadták örökbe az akkor kétéves Balázst. A különleges beszélgetésben Szilvási Léna és Kertesi Balázs, anya és fia közösen mesélik el a történetüket. Léna évtizedek óta dolgozik szociális munkásként a gyermekvédelemben, szülőként tudatosabb az átlagnál. A beszélgetés a cigány gyereket örökbefogadó szülők Romadopt Klubjában hangzott el.
– Egyértelmű volt, hogy cigány gyereket fogadtok örökbe?
Léna: Mi a férjemmel nagyon boldogan fogtunk neki az örökbefogadásnak, és az egyetlen vita ezen alakult ki köztünk, hogy lehet-e cigány a gyerek. Végiggondoltuk, mit fog ez jelenteni az életünkben. Én azt mondtam, hogy könnyebb dolgunk lesz örökbefogadóként, ha nem hasonlít ránk a gyerek, nincs az az illúzió, nem fogjuk eltitkolni. Mi a férjemmel „sápadtarcúak” vagyunk, két fehér bőrű, szőke ember, Balázs meg nagyon sötét bőrű.
Balázs: Szerintem nem az számít, milyenek egy ember külső tulajdonságai, hanem hogy mit képvisel az életében…
Léna: A férjem viszont attól félt, hogy mi nem cigányként képesek leszünk-e megvédeni egy előítéletes társadalomban. Mind a ketten pozitívan álltunk hozzá, csak ezt a dilemmát komoly feszültségek kísérték. Aztán belevágtunk a történetbe. Balázs kétéves volt, mikor az intézetben megismerkedtünk.
– Hogy fogadta a környezet Balázst?
Léna: A bérházunkban lakott egy mozgássérült, zsidó néni, aki el se hagyhatta a gangot, ott élt és mindent tudott. Sejtettük, ha neki elmondjuk tervünket, az egész ház tudni fogja. Mi átbattyogtunk hozzá és elmondtuk neki, hogy lesz egy kétéves gyerekünk, aki ráadásul cigány származású, és jó lenne, ha erről a ház is tudna. Ica néni nagyon örült neki és mindenkinek szólt is. Mindenki örült, egyetlen szomszéd fogalmazott meg fenntartásokat, Kati néni.
Balázs: Ő? Nagyon jóban voltam vele.
Léna: Igen, mert pár hónap múlva megkedvelte Balázst, és egy hatalmas macival állított. be. Sokat lehet segíteni a környezet hozzáállásán tudatossággal, lehet a gyerek előtt tisztítani a terepet. Nem érdemes begubózni és otthon ülni.
A történetünkben különleges volt, hogy Balázs hároméves korában kimentünk két évre Amerikába. Az egy egész más világ volt, az óvodában minden bőrszín előfordult, és Balázsnak ez volt a természetes. Mikor három és fél éves volt, betegen feküdt az ágyban, fogtuk egymás kezét, és akkor kérdezte meg először, hogy az én kezem miért ilyen fehér, mikor az övé ilyen sötét. Akkor mondtam neki először a cigány szót.
Balázs: De ennek Amerikában semmi jelentősége nem volt.
Léna: Ez csak egy tény volt, amivel együtt lehetett élni.
Balázs: Emlékszem, hazamentem az oviból, és megkérdeztem anyukámat, hogy lehet, hogy a nigériai Christopher barátomnak olyanok a szülei, mint az ébenfa, és én is sötét bőrű vagyok, de az anyukám, apukám fehér. A szüleim rögtön elmondták, és tudtam, hogy óriási szerencsém volt, hogy örökbe fogadtak. Hálistennek nem lett elleplezve, honnan származom. Három-négy évesen, mikor a gyerek öntudatra ébred, nagyon sokat számít, hogy az óvodában vannak színes bőrűek. Mikor hazaköltöztünk, itthon mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Ott volt a nagy pecsét a homlokomon, az iskolában nem fogadtak el, mert roma származású vagyok. Próbáltam nem foglalkozni vele, de jöttek azok a helyzetek, mikor csak azért pécéztek ki, mert roma vagyok. Végigkísérte az előítélet az iskolai éveimet. Több rosszat éltem meg, mint jót. Pedig tudtam, hova tartozom és amúgy is iszonyatosan erős egyéniség vagyok. Mégis, sokat elvettek az önbecsülésemből… Szerencsére mindig elég kommunikatív voltam és szerettem ismerkedni, találtam pár szövetségest, akik mindig mellettem álltak. És persze az első szövetségeseim a szüleim, akik új életet adtak, akik jó lehetőséget adtak arra, hogy az legyek, aki vagyok.
– Ez milyen iskola volt, ahol kiközösítettek? olvasásának folytatása
Vallomások örökbefogadó szülőktől: ki mikor hagyta először másra a gyerekét? Ezt a kérdést tettem fel több családnak. Hogy vette a gyerek, a szülő és a gyerekvigyázó? Korai volt, vagy késői? Egyáltalán, ki a „más”? A férj “más”? Mikor kezdett intézménybe járni a gyerek? Szülők mesélnek.
„Két hónaposan, négy napra, anyukámékra. Nagyon váratlanul fogadtunk örökbe és addigra már be volt fizetve a balatoni nyaralás, egyben a nagyobb gyerekem első balatoni nyaralása, és az első olyan, amikor nem a családi nyaralóba mentünk. Mindenféle csodákat beígértünk neki és úgy éreztük, hogy egy vízparti nyaralás egy kéthónapos babával nem lenne az igazi, sem együtt fürdeni, sem egész nap csatangolni nem tudnánk, viszont a nagy nagyon várta és úgy éreztük, nem tehetjük meg vele, hogy mindent felborítunk. Így az egy hetet négy napra kurtítottuk és a picit a szüleimre hagytuk, akikkel a mindennapokban amúgy is nagyon szoros a kapcsolat. Szerintem ez mindannyiunknak – gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek jó megoldás volt. A nagyot – azért, mert első gyerek – fél évesen hagytuk először a szüleimre két napra. Akkor még egész végig stresszeltem, és félóránként telefonáltunk, most csak napi néhányszor és tök lazák voltunk.”
(Eszter, kétgyerekes anya)
********
„Az, hogy a férjemre rábíztam-e, nem kérdés. Az első pillanattól kezdve mindent csinált a gyerekkel, persze, hogy rábízom bármikor-bármiben, hiszen az apja! A nagyszülők is nagyon közel állnak hozzánk, és gyakran vagyunk együtt, ők is nagyon hamar bekapcsolódtak a mindennapokba, talán már egy-két hét után vigyáztak a gyerekekre – nem is emlékszem pontosan, így valószínűleg minden rendben ment. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a családi és baráti körben többen vannak, akikre a gyerekeimet nyugodt szívvel rábízom. Azt sajnálom, hogy a másnál alvást nem kezdtük el korán, és bár már bőven ovis a nagyobb, még mindig nem aludtak nélkülünk sehol. Ez nem a bizalom miatt volt így, csak egyszerűen nem alakult így. Most aztán jól jönne néha, de most már nem vagyok olyan merész, túlságosan berögzült a gyerekeknél az, hogy anya-apa minden éjjel elérhető. De készülünk rá, hogy ezt a berögzülést mihamarabb megtörjük. Nekem a bölcsi-ovi sem volt törés. A gyerekeim nagyon szeretik a társaságot, csodálatos óvónénikhez kerültek, hamar beilleszkedtek, és én ennek nagyon örülök.” olvasásának folytatása
Mai beszélgetőtársam olyan felnőtt örökbefogadott, akinek anyukája is örökbefogadó szülőkkel nőtt fel. Andor-Székely Andrea a saját önismereti útjáról, a gyökerekhez és családjához való viszonyáról mesélt.
– Mesélj magadról!
– Teljesen átlagos harmincésatöbbi éves nő vagyok. Angoltanár és non-profit menedzser végzettségem van, mégis a bankszektorban dolgoztam leghosszabb ideig, mielőtt anyuka lettem. Most ez a főfoglalkozásom, a férjemmel együtt neveljük két kisfiunkat. Mellette, ha tehetem, önkéntesként támogatok számomra fontos célokat. És mivel engem örökbe fogadtak a szüleim – tehát van némi rálátásom a témára -, fontolgatom, hogyan tudnék, szintén önkéntes keretek között örökbefogadóknak segíteni. Pozitív példának tartom a saját életemet: azt mutatja, ebből a helyzetből is ki lehet jönni úgy, hogy az ember felnőttként nem a múltján rágódik, hanem a jövőjét tervezi. Sokan vádoltak már azzal, hogy biztos nem veszem elég komolyan az örökbefogadást, azért nem sírok rajta. Pedig csak arról van szó, hogy feldolgoztam a múltamat, ezért nem húz vissza. Ehhez persze elengedhetetlenek voltak a szüleim, a családom, nagyon szerencsés vagyok velük. Ez nem jelenti, hogy ne lettek volna buktatók vagy konfliktusok, sőt… De felnőttként nem érzem szükségét, hogy a jelenem helyett a múltamból próbáljak valamit kihozni.
– Kezdjük az elején! Az anyukádat is örökbe fogadták.
– Sőt, apai ágon a nagypapámat is! Őt éppenséggel a szomszédok, mert a szülei kivándoroltak Amerikába. Az anyukám 1944-ben született, a szülei mindketten meghaltak pár hónapos korában, így őt a nagybátyja és annak felesége vette magához, akiknek nem volt gyerekük. Anyukám kényszerűen vitte tovább az örökbefogadó vonalat: a gerince megsérült a születésekor, nyolcéves koráig kórházban volt. Nyilvánvaló volt, hogy soha nem lehet majd gyereke a sérülése miatt, de ezt nem titkolta. Apukám így vette őt feleségül, ezzel a „sorssal” együtt. Számukra így az örökbefogadás természetes volt, bár támogatást nem sokat kaptak. Anyai nagymamám volt a legnagyobb ellendrukkerük, anyukám sérülése miatt nagyon ellenezte az örökbefogadást. Válogatott érvei voltak az örökbefogadás ellen, egyik cifrább volt, mint a másik. Végül, amikor a szüleim – hosszas küzdelem után – hazavittek, csak annyit kérdezett: „szebb nem volt?”.
– A szakemberek szerint azok tartanak előbbre a felkészülésben, akik fiatal koruk óta tisztában vannak vele, hogy bizonyosan nem lehet gyerekük.
Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő tanulmánya.
Hogy kezelje egy tanár, ha örökbefogadott gyerek van az osztályában? – kaptam a kérdést a minap. A válasz egyszerű: éppúgy, mint bármilyen más helyzetet. Egy osztályba sokféle gyerek jár. Örökbefogadottnak lenni is „csak” egy állapot. A pedagógusnak bizonyára van eszköztára mindenféle helyzet kezelésére, és ez jó esetben nem a gyerekek származásától függ. Bár az a hír járja, hogy egy örökbefogadottal több nehézség lehet az iskolában, ezek kezelése ugyanúgy kellene, hogy történjen, mint bármilyen más problémával küzdő gyermek esetében.
Hogy derülhet ki egy tanár számára, hogy örökbefogadott gyerek jár az osztályába?
Mikor kell a pedagógusnak ezzel foglalkozni?
Hogyan tájékozódhat egy tanár arról, hogy miről szól, és mivel jár a gyermek számára az örökbeadás-örökbefogadás? Milyen szavakkal lehet erről beszélni? olvasásának folytatása
Örökbe.hu 