Tag Archives: megmondás

Február 17. Személyes kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Általános

Miért jó, ha az örökbefogadott gyerek személyesen is találkozik a vér szerinti anyjával, esetleg más rokonaival? Mire érdemes ügyelni a kapcsolattartásnál? Most ezt az izgalmas témát fogjuk érintettek segítségével körbejárni. Vendégünk lesz két örökbefogadó család, akik személyesen is szoktak találkozni a gyerekük származási családjával. Mi is kapcsolattartó család vagyunk. Velünk lesz Barna Sára, aki erről a témáról írta a szakdolgozatát. És még egy amerikai könyvvel is készülök a nyitott örökbefogadásról. Szóval nem fogunk unatkozni!

A szokásostól eltérően most 19 órakor kezdünk!

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. február 17-én szerdán 19:00-kor (kivételesen!) Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

Szakdolgozat: kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Általános

Magyarországon egyelőre nagyon ritka, mikor az örökbefogadó család személyesen is tartja a kapcsolatot a gyermekük vér szerinti anyjával vagy más rokonaival. Barna Sára mégis talált maroknyi családot, akiknél ez működik, és szakdolgozatában mutatta be, hogy működik náluk a kapcsolattartás. 

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Wesley János Lelkészképző Főiskolára járok, szociális munkás szakra. Februárban államvizsgázom, a szakdolgozatomat pedig az ősz folyamán írtam meg.

Mi volt a témád?

Az örökbefogadó és a vér szerinti családok kapcsolattartása. Olyan  örökbefogadó családokat kerestem interjúalanynak, akik személyes találkozókon keresztül tartják a kapcsolatot a gyermekük valamelyik vér szerinti rokonával. Öt ilyen családot sikerült találni, egyikük a gyerekük más örökbefogadóknál élő testvérével, a többiek a vér szerinti anyával és esetleg más családtagokkal szoktak találkozni.

Mi vezetett el az örökbefogadás, és ezen belül a kapcsolattartás témájához?

Az, hogy mélyebben mi vezetett el az örökbefogadás témájához, nehéz lenne megmondani. Viszont emlékszem a pillanatra, amikor kifejezetten elkezdett érdekelni: rátaláltam – az akkor még folyamatosan bővülő – Kisrigók blogra, és éjszakába nyúlóan olvastam a bejegyzéseket. Ezután már nem volt megállás, és egyre többet olvastam az örökbefogadásról, a szocmunka szakon pedig első (majd később utolsó) szakmai gyakorlatomat a Fővárosi Tegyesz Örökbefogadási Szolgálatánál töltöttem. Szuper tereptanárom volt, és rengeteget tanultam mellette.

A kapcsolattartás témája akkor kezdett el érdekelni, amikor elolvastam Joyce Maguire Pavao: Az örökbefogadás háromszöge című könyvét, majd Sue Wells-től a Veled, nélküled-et. Ezek a nagyszerű szakirodalmak döbbentettek rá arra, hogy  az örökbefogadásban sem a titkos út a tiszta út, ahogy azt addig gondoltam. A történetek meggyőztek arról, hogy a nyitottság rengeteget tud adni mind az örökbefogadó családnak, gyereknek, és a vér szerinti anyának/rokonoknak is. Read the rest of this entry

Bartos Erika: Örök ölelés

Általános
Bartos Erika: Örök ölelés

Vendégposzt, Székely Zsuzsanna pszichológus írása.

Az ismert mesekönyvíró, Bartos Erika sokféle témát tárgyaló közkedvelt mesekönyvei után jelent meg az Örök ölelés című, úgynevezett segítő témájú mesekönyve az örökbefogadásról.

Az utóbbi években más szerzőktől is több, különböző stílusú és más-más aspektusból közelítő gyerekkönyv is napvilágot látott itthon  a témában, némelyekben az állatvilágba helyezve a szereplőket, másokat olvasva meg az örökbefogadó (ember)családok életébe pillanthatunk be.

Ez a könyv négy különböző életkorú és élettörténetű gyermek örökbefogadását meséli el külön fejezetekben. A szerző vélhetően – és jó érzékkel – ezzel arra törekedett, hogy minél több örökbefogadottat megszólítson, és minél szélesebb körben ismerhessék fel saját történeteiket a gyermekek és örökbefogadó szüleik. Az első történet szereplőjét újszülöttként kórházból, a másodikat 2,5 évesen csecsemőotthonból, a harmadikat pedig 4 évesen nevelőszülőtől vitték haza az örökbefogadók. A negyedik történetben egy 10 éves kisfiú meséli el örökbefogadását a barátainak.

Pszichológusként arra nem vállalkozom, hogy grafikai, tipográfiai, szerkesztési és egyéb általános könyvkritikusi szempontból elemezzem a kötetet, de az örökbefogadásban jártas szakemberként szeretnék néhány örökbefogadási szakmai-pszichológiai vonatkozású észrevételt tenni a könyvvel kapcsolatban.

Szakemberként az jól látható, hogy Bartos korrekten – talán szakirodalomból is -, mondhatni naprakészen igyekezett tájékozódni arról, hogyan történik ma nálunk a gyermekek örökbefogadása. A gyermekek és örökbefogadó szüleik közt zajló bemutatott barátkozások folyamatában és részleteiben is több helyen megjelennek a szakmai protokoll elemei. Amennyire – ez részemről legalábbis – dicsérendő törekvés, ugyanannyira sajnálatos, hogy mégis maradtak benne nem jelentéktelennek tűnő tévedések, melyeket szerintem legfeljebb csak kerülendő példaként szabadna említeni leendő örökbefogadók számára.

Az új szülők és szándékuk bemutatása az örökbe fogadandó gyermekek számára például mindegyik történetben elmarad a gyermekkel történő első találkozásukkor, amit pedig szakemberként alapvetőnek tartunk a folyamatban. Nem csoda, ha ez után az új családjában „bizonytalanul érzi” sokáig magát a gyermek. Soha nem tudhatja ugyanis, ha vendég jön, nem elvinni akarja-e őt, mert kommunikáció nélkül honnan tudná, kinek mi a szándéka, még akkor is, ha csak a szobában beszélgetnek a felnőttek, amíg ő játszik az udvaron, ahogy ez történt Dorottya történetében a nevelőszüleinél az örökbefogadók első felbukkanásakor.

A csecsemőotthonban meg, ahol Zoli az első perctől, mint egy igazi hospitalizált gyermek, – amilyennel azért egy jól működő csecsemőotthonban már nemigen találkozunk, – teljes nyitottsággal, bizalommal fogadja el a két idegen közeledését az első perctől, akikről pedig még a távozásakor sem mondják meg neki, hogy ők lesznek az új szülei, és most haza költözik örökre velük. Vajon mit gondolt, hova viszik új ismerősei és mikor hozzák vissza a csecsemőotthonba? Csoda, hogy „nehéz időszak következett” ennyi bizonytalanság mellett? Read the rest of this entry

„A szülő legyen a gyerek asszisztense a keresésben”

Általános

Hogyan segítse az örökbefogadó a gyermeket a származása megismerésében? Egy virtuális Örökbe.hu klub jegyzete, ahol Székely Zsuzsa pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke beszélt a témáról. Az egyesület indít egy workshopot is a témában, az örökbefogadó szülők részére. A kérdéseket én és a hallgatók tettük fel.

Mai vendégünk Székely Zsuzsa pszichológus, aki a Mózeskosár Egyesület elnöke, és sokirányú tapasztalata van az örökbefogadásban, négy évtizedet dolgozott a Tegyeszben, vizsgálta örökbefogadók alkalmasságát, tartott nekik tanfolyamot, segített barátkozásokat, felnőtt örökbefogadottakkal is foglalkozott a Mózeskosár Egyesület egy csoportjában, egy programban krízisterhes anyákkal is dolgozott. Ma arról fogunk beszélgetni, hogy segítheti az örökbefogadó szülő a vér szerinti család megismerését. Azt ma tudjuk, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy örökbefogadott, azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb érdekelni fogja a vér szerinti család, de nem világos, hogy ennek mi a módja, és hogy tudja ezt a szülő segíteni.

A Mózeskosár Egyesületet 1993-ban az örökbefogadó családok segítésére hoztuk létre. 1991-ben az ENSZ gyerekjogi nyilatkozatát Magyarország is aláírta, amiben az egyik kitétel, hogy minden embernek, és a gyerekeknek is joga a származásuk ismerete. Ez fontos útravaló volt számunkra is, és próbáltuk támogatni az egyesületünk működésében. 2005 óta működik a felnőtt örökbefogadottak csoportja nálunk, ahol központi téma a származás megismerése, ebben próbálunk nekik segíteni, és sokat tanultunk tőlük, sok történetet megismertünk. 1997-ben a Gyermekvédelmi törvény a gyámhivatali eljárást is szabályozta e területen (innentől joga van az örökbefogadottnak a vér szerinti szülő megkeresésére), és egyre kevésbé volt titok az örökbefogadás az örökbefogadott családokban, 2013-ban pedig a szülő után a testvér is megkereshetővé vált.

Ami még mindig problémás: Magyarországon az eredeti születési kivonatot nem kaphatják meg az örökbefogadottak a származáskutatáskor sem, pedig ugyanazok vagyunk, akik megszülettünk. Itt súgnék az örökbefogadóknak: a barátkozásoknál nem lehetetlen szerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot a nevelőszülőtől, ha nem is szabályos. Ez egy adu ász lehet majd, és a szülő tudni fogja, mikor jöhet el az ideje, hogy ezt megmutassa a gyermekének.

Kifejezetten a születési anyakönyvi kivonat? De milyen adat szerepel rajta, amit nem ismerünk? Csak az anyja neve, minden más adatot tudunk, nem?

Nekünk ez csak ennyi, a gyerekeknek ez sokkal több, az énazonosság része, ugyanúgy, mint a név, azok vagyunk, akinek megszülettünk. Utána egy ”hamisítványt” állítanak ki az örökbefogadásnál… A gyámhivatalban viszont a származás megismerésénél elutasítják, ezt nem kaphatják meg az örökbefogadottak. Ez csak egy a gondok közül. A felnőtt örökbefogadottak elbeszéléséből tudjuk, hogy a gyámhivatalban sokszor nagyon nem diszkréten szervezik meg ezt a helyzetet, mások is jelen vannak  szobában, mikor elmondja a kérést a vér szerinti család megkeresésére. Sokszor nagyon értetlenül áll az ügyintéző hozzá. Volt, aki azt mondta, hogy mit akar tudni, hogy pék volt vagy cukrász, miért fontos ez magának? Nem mindig vesznek fel jegyzőkönyvet. Ez nagyon fontos, hogy ne jöjjön el úgy az érdeklődő, hogy nem kapja meg a jegyzőkönyv egyik másolatát, mert azzal lehet reklamálni, hogy a kutatási munkát elvégezte-e a gyámhivatal.

Székely Zsuzsa

Székely Zsuzsa

Nagy probléma a vér szerinti szülők felé, hogy egy gyámhivatali idézést kapnak, amin nincs rajta, hogy örökbefogadási ügyben keresik, de ki nem ijed meg egy gyámhivatali idézéstől. Nem csoda, hogy nagyon sokan elutasítják, 10-ből nyolc megkeresés nem sikeres, nemcsak amiatt, mert az idézéstől megijedtek, hanem nem találják őket, eltűntek, meghaltak. Ha sikeres, akkor se mindig hajlandóak a kapcsolatra. Sokszor nem mondják el a fiatalnak a hivatalban, hogy ha sikertelen a megkeresés, elutasítja a vér szerinti szülő, hogy beadhat-e újabb kérelmet és mennyi idő múlva. Ha csak az anyát kereste, később beadhat-e új kérelmet az apa vagy a testvérek felkutatására. A tájékoztatás is sokszor hiányos. Hallottuk felnőtt örökbefogadottól, hogy ha hirtelen megijed a vér szerinti szülő, és először elutasítja, akkor lezárják az aktát, és másnap hiába megy vissza, hogy mégis vállalná a kapcsolatfelvételt, akkor elutasítja az ügyintéző, mert már lezárta az aktát, és nem fogja megtudni az örökbefogadott, hogy a szülő mégis találkozna vele. Nincs sem pszichológiai tanácsadás, sem kísérés. Mi már többször jeleztük az egyesületben, hogy küldjék hozzánk a felnőtt fiatalt, szívesen segítünk felkészülni erre az útra, de a gyámhivatalok ebben nem partnerek. Read the rest of this entry

Tompa Andrea: Vaslaci

Általános

Tompa Andrea író örökbefogadós meséje, mely először itt az Örökbe.hu blogon olvasható. A Meseország mindenkié című kötetben fog megjelenni, a történetekben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

A kötet kapható szeptember 17. után az Írók Boltjában, a Líra online oldalán, a Pagony boltokban.

E-nek, köszönettel

Volt egyszer, hol nem volt, falu végén túl, ott, ahol a legszegényebb emberek laknak, még azon is túl, hol a legrosszabb földek és a mocsár kezdődik, élt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony. Úgy éltek együtt, egymásnak támaszkodva, mint két zsák krumpli. Nem volt semmijük, éppen csak egy szakadozott tető a fejük felett. Hiába dolgoztak egész életen át, mindig a mások földjén hajlongtak. Az Úristen gyermeket sem adott nekik, nem csak földet. Az asszony fel is sóhajtott, mikor már útnak indultak megint az erdőre, hogy egy kis rőzsét gyűjtsenek, amivel tüzet rakjanak, mert bizony tél volt, és a szél meg a fagy nem törődött a szegényekkel, csak fújta, fújta be a hideget a ház résein. Mondta is az asszony:

– Meddig kell még nekünk ezt a cudar életet cipelni a hátunkon? Semmink sincs, immár gyermeket sem az ad a Teremtő, mert túl öregek vagyunk.

A férfi, aki elől ment a nagy hóban, hogy letapossa az asszonynak az utat, mert ebben a nagy szegénységben semmijük nem volt, csak hogy egymást szerették, így felelt:

– Hagyjad, te asszony. Nem minekünk kell elszámoltatni itt a földön az Urat. Nem a mi dógunk.

– Hát mi a mi dógunk, te ember? – mondta az asszony nagy szomorún és ment tovább a férje nyomában a mély hóban.

Mikor kiértek az erdőre, hát látják, hogy akkora a hó, de olyan mély, hogy minden faágat, amit levert a szél a fákról, bizony betemette a hó. Néznek körbe, körbe, de csak a nagy, csupasz fákat látják meg a mély havat. Látja az ember, hogy nyomok vannak a hóban, friss, apró csizmanyomokat hagyott más elöttük, s mondja is:

– Hát már asszony, későn jöttünk, járt már előttünk más, hogy összeszedje az ágat.

– Asszony volt a’ – feleli, mert lássa, milyen kis csizmája van. – Menjünk másfelé, ahol több a szerencsénk.

Meg is fordulnának, amikor egyszer csak vékony hangot hallanak, valamit nyivákolást. Megállnak, fülelnek. Talán csapdába esett állat? Megindulnak a hang irányába az erdőbe. Ahogy odaérnek, hát néznek körbe, nem látnak semmit, csak hallják mind a hangot. Read the rest of this entry

Virtuális rendezvény, augusztus 26.: Az élettörténeti könyv

Általános

Az élettörténeti könyv segít feldolgozni, elmesélni az örökbefogadott gyerek történetét, fontos eszköz az identitás kialakításához. Egyre több szülő szeretne ilyet készíteni a gyermekének, de sok a kérdésük. Például:

  • hol kezdjem a gyerek történetét?
  • tegyem be a vér szerini anya fényképét?
  • mit tegyek, ha nagyon kevés, vagy nincs információ?
  • hogy közöljek egy esetleges bántalmazást, rossz bánásmódot?

Következő online rendezvényünkön ezekről is szó lesz. Vendégem Székely Zsuzsanna pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke, aki több éve tart tréningeket örökbefogadó szülők számára az élettörténeti könyvről.

Kérdez: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája. A hallgatók is kérdezhetnek, lehet előre is kérdéseket küldeni.

Mikor: 2020. augusztus 26-án, szerdán fél 6-kor. Read the rest of this entry

Tévhitek a megmondásról

Általános

Mikor és hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy örökbe fogadtuk? Ki hogy beszélget erről a témáról a kicsivel? A friss örökbefogadók egyik visszatérő kérdése ez, a Babaköszöntők is erről tanúskodnak. Jó hír, hogy a nagy többség nem gondolja, hogy az örökbefogadást el kéne titkolni a gyerek elől. Viszont nem feltétlenül tudják, hogy álljanak hozzá a beszélgetéshez. Ma csokorba gyűjtöttem a témával kapcsolatos sztereotípiákat és tévhiteket.

  1. Meg kell várni a beszélgetéssel, amíg a gyerek kérdez. Nem, az első lépést a szülőnek kell megtennie, a gyerek, ha érzi, hogy kellemetlen a téma, nem fog kérdezni, esetleg eszébe sem jut.
  2. Van egy meghatározott alkalom, amikor a szülő ezt elmondja a gyereknek. Ahogy a szexuális felvilágosítás sem az az alkalom, mikor a 14 évesnek elmagyarázzuk az óvszer használatát, hanem elkezdődik egyévesen azzal, hogy te fiú vagy, neked fütyid van, és egy folyamatos beszélgetés az éveken át. Az örökbefogadást sem lehet egyszerre „letudni”, az életkora szerint a gyereknek mindig új kérdései lesznek – már ha a szülő nyitott erre.
  3. Amikor a gyerek megkérdezi: „én a te hasadban voltam?”, akkor kell elmondani az örökbefogadást. Egy csomó gyerek nem is így kérdez, és ez a kérdés meg jó eséllyel az óvodai öltöztetésnél fog felmerülni, mikor egy másik gyerek anyukája terhes.
  4. Amikor a gyerek megtudja, hogy örökbe fogadták, megdöbben. Ha ez 14 éves korban történik, akkor valóban ez lehet a reakció. Épp ezért a mai ajánlások szerint olyan pici korban – tulajdonképpen a családba érkezés után azonnal – el kell kezdeni ezt mondogatni, mikor a gyerek még nincs is tisztában a születés módjával, és nem rázza meg, mert ebbe nő bele. Később persze szembesülni fog ennek a veszteségeivel is, de ez nem óvodáskorban várható.
  5. Elég annyit mondani: téged örökbe fogadtunk. Az örökbefogadás kifejezést is kell mondogatni, hogy a gyereknek ismerős legyen, azonban ez a közlés így egy 2-3 éves kicsinek semmit nem jelent, fogalma sincs, mi az. Hogy a gyerek értse, hozzá kell tenni valami ilyesmit, hogy “minden gyerek egy néni pocakjából születik, te egy másik néni/Mari hasából születtél, aki ránk bízott, hogy neveljünk fel.” Az ajánlások szerint ezt az óvodáskor kezdetére tudnia kell a gyereknek.
  6. “Te nem a pocakomból születtél, hanem a szívemből.” Nagyon cuki mondás, jól mutat a Facebookon, de egy kisgyereket, akinek még nincs fogalma a biológiáról, teljesen félrevihet, azt hiheti, hogy ő tényleg az anyukája szívében fejlődött. Nem lehet megspórolni, hogy beszéljünk a másik néniről, a szülésről, ezek nélkül a gyerek esetleg azt hiszi, hogy őt nem is anya szülte, vagy hogy az ő családba érkezése semmiben nem különbözik a többi gyerekétől.
  7. Ha egyszer elmondtuk az örökbefogadást, a gyerek tudni fogja. Sajnos nem, időnként, legalább pár havonta át kell venni a témát, különben a gyerek elfelejti, vagy azt szűri le, hogy ez tabu, amiről nem szabad beszélni.
  8. „Az én gyerekemet ez nem érdekli/rendben van a témával, nem is kérdez róla soha.” Lehet, hogy tényleg nem érdekli még, de az is lehet, hogy nem mer kérdezni, mert érzi, hogy a szüleinek kínos a téma. Ha a kommunikáció őszinte erről a kérdésről, akkor a gyereknek időnként vannak kérdései. Ha nincsenek, néha a szülő is előhozhatja (nem kell mindennap, de pár havonta nyugodtan).
  9. Ha egy gyereket 3-4 éves korban fogadtunk örökbe, annak nem kell megmondani, hisz úgyis emlékszik az előző helyére. Sajnos nem igaz. Az egyik alanyomat ötévesen fogadták örökbe, és mindent elfelejtett, ami előtte történt vele. Ha a szülő nem tartja ébren az emlékeket, azok még ennyi idős gyereknél is törlődhetnek. Illetve a gyereknek tévképzetei is lehetnek, például, hogy a vér szerinti szülei jöttek vissza érte. Ha a gyerek emlékszik a nevelőszülőre, ez olyan kincs, amit őrizzünk meg, és akkor is beszélgessünk arról, hogy mi örökbe fogadtuk, és örökre itt maradt.
  10. A csavaros/durva részeket/azt, hogy van-e testvére/hogy miért adták örökbe stb. majd elmondja a vér szerinti szülő, ha 18 évesen megkeresi. Sajnos ezek elmesélése is az örökbefogadó szülőre hárul. Nem biztos, hogy a gyerek 18 évesen elindítja a keresést, hogy meglesz az örökbeadó, hogy válaszol. Ha hatévesen kíváncsi, akkor válaszoljunk tudásunk és az ő értelmi szintje szerint, ne azzal, hogy majd tizenkét év múlva megtudod.
  11. Az örökbefogadás története ott kezdődik, hogy „csengett a telefon és mentünk érted a kórházba/intézetbe/nevelőszülőhöz…” Az örökbefogadó szülők története kezdődik itt. A gyereké ott kezdődik, hogy nőtt egy nőnek a hasában és megszületett. Ha erről sose beszélnek, csak az egymásratalálást ecsetelik, a gyereknek esetleg az a tévképzete alakul ki, hogy őt nem is anya szülte.
  12. Az örökbefogadás elmesélése ott kezdődik, hogy „anyának beteg volt a hasa és nem lehetett gyerekünk…” Egyszer ezt is el lehet mondani, de én nem ezzel kezdeném a legelső alkalommal. Az a szerencsés, ha addigra a szülők feldolgozták a meddőséget, a veszteségeiket, és az örökbefogadás örömét tudják átadni a gyereknek.
  13. Ha egy gyereket jól nevelnek, ha szerető légkörben nő fel, akkor nem fog érdeklődni a vér szerinti családja iránt. Épp ellenkezőleg. Ha valódi bizalmi viszony alakul ki a családban, ha nem tabu ez a téma, akkor meri megosztani, hogy gondol a vér szerinti szülőkre is. Ha az örökbefogadónak problémája van ezzel a témával, azt a gyerek önkéntelenül megérzi, és tapintatosan nem hozza szóba a kérdést.

Read the rest of this entry

„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Általános
„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Egy felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére együtt jöttek el beszélgetni egy Örökbe.hu rendezvényre 2017 novemberében. A lányok vér szerinti anyukája már adott interjút a blognak öt évvel ezelőtt, ő skizofrénia, zavaros magánéleti helyzetek és mozgásszervi betegség után döntött a legkisebb lánya örökbeadásáról. Érdemes alaposan áttanulmányozni ezt az írást a fejlemények megértéséhez: https://orokbe.hu/2014/04/03/sosem-tudtam-harcolni-magamert/ Kétszer, mert fontos lesz a mostanihoz. Az interjú óta az örökbeadott leány nagykorú lett, megkereste a vér szerinti családját, és pár hónap alatt nagyon szoros viszonya alakult ki a nővérével. A cikkben személyiségi jogi okokból Laura és Etelka álneveken szerepeltek, a találkozón vállalták saját nevüket. A többi szereplőnek meghagytam az álnevét. Nehéz visszaadni a sok nevetést, ami a nehéz történet ellenére elhangzott. Az olvasók és én kérdeztük a lányokat. Különleges beszélgetés, egy különleges egymásratalálásról. Egy történet, amit már három szemszögből ismerünk. A cikk végén az is kiderül, mi történt az elmúlt két évben a lányokkal.

Bemutatom Esztert és Zsófit. Eszter felnőtt örökbefogadott, Zsófi a vér szerinti nővére. Zsófit egy társaságból ismertem pár éve, és mikor elkezdtem a blogot, szólt, hogy az ő anyukája sok évvel ezelőtt örökbe adott egy gyereket és adna nekem interjút. Így készült ez a cikk, ami az első örökbeadóval készült interjú volt az Örökbe.hu-n. Azóta eltelt pár év, az örökbeadott leány előkerült és megkereste a családot, és hajlandó volt ő is eljönni és mesélni. Arra fogom kérni a két lányt, hogy párhuzamosan meséljék el a történetüket. Nyilván ez egy címke, hogy örökbefogadott, itt ül két ember, akik élik az életüket, rengeteg minden történik velük, ez egy szál, ami néha fontos, néha nem.

Zsófi: Ábrahám Zsófia Mau Palantír vagyok, az utóbbi néven szerepelek az interneten, 1987-ben születtem, most vagyok harminc éves. Programozóként dolgozom, emellett viszonylag rendszeresen írok, műfordítok. Van egy hétéves kislányom, akit az apjával felesben nevelünk. 

Eszter: Szabó Eszter Melitta vagyok, jelenleg az ELTE-n indológiát hallgatok, emellett nekem is megvan a reál vonal az életemben, néha eljátszom a gondolattal, hogy a jövőben majd elméleti matematikát is tanulok. Nekem most az egyetemi lét adja az életem gerincét. 1998-ban születtem, húszéves leszek.

Eszter és Zsófi

Rögtön a nevekkel kezdeném, az interjúban álneveket használtunk, amiket nagy gonddal együtt találtunk ki. Ott Zsófi Laura néven szerepelt, Esztert Etelkaként szerepeltettük.

Eszter: Az összesfüggésrendszerem középpontjában mindig az örökbeadás, örökbefogadás, örökbeadottság, örökbefogadottság kérdésköre állt.  A monogramom összeolvasva szem, ez életem legfontosabb motívuma. Az Eszter nevet anyánktól kaptam, nagymamánk után, a Melittát az örökbefogadó szüleim adták. Így a nevem tulajdonképpen hordozza az identitásom magját. 

Zsófi, nálad se egyszerű a helyzet, mert te Zsófi vagy, de ezt én több év ismeretség után tudtam meg. Miért hívatod magad Maunak? Read the rest of this entry

Pulay Klára: Az örökbefogadások legnagyobb része sikeres

Általános

Új műfajt, egy hangfelvételt (podcast) hallgathattok. Pulay Klára klinikai szakpszichológussal beszélgettem, aki több évtizedes tapasztalattal és személyes érintettséggel is rendelkezik az örökbefogadásban. Az interjúban szó esik a feldolgozott és feldolgozatlan meddőségről, ennek későbbi kihatásairól, az örökbefogadott gyerekekkel kapcsolatos nevelési gondokról, és azt is megtudjuk, én miért sírtam 2010-ben az Ikea éttermében. Két jó híre is van a szakembernek: az örökbefogadó házaspárok ritkábban válnak el, mint a többiek, és az örökbefogadások legnagyobb része sikeres!

Itt tudjátok meghallgatni az anyagot. Read the rest of this entry

Kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Általános

Itthon tabu, Amerikában szokás, nekem szívügyem. Avagy, amikor az örökbefogadó család tartja a kapcsolatot a vér szerinti szülőkkel, oly módon, hogy a gyerek is rendszeresen találkozik velük. (Ezt fogom nyitott örökbefogadásnak is nevezni, megkülönböztetendő a hazánkban szokásos nyílt örökbefogadástól.)

Miért is jó ez? Kinek jó ez?

Elsősorban a gyereknek. Az örökbefogadás pszichológiájában központi téma a titok, a tabu, az ismeretlen származás, az elutasítottság érzése. Bármilyen szerető családban nő fel a gyerek, érdekli, hogy kitől származik, kire hasonlít, miért nem a vér szerinti család neveli. Az is lehet, hogy úgy érzi, őt elhagyták. Nem feltétlenül beszél ezekről, ha nem olyan az otthoni klíma, de egész biztosan foglalkoztatja. Legtöbben elképzelnek egy fantomcsaládot, fantomanyát, mindez rengeteg energiát vesz el, és az identitásuk egy része homályban marad előttük. Aztán jönnek a felnőttkori gyökérkeresés szorongásai: mi van, ha közben meghalt a szülőanya, ha nem válaszol, ha nem találják meg, ha elutasít, vagy ha az örökbefogadók zokon veszik?

Amerikai család, ahol a vér szerinti és az örökbefogadó szülők rendszeresen találkoznak

Ha a gyereknek kicsi kortól rendszeres kapcsolata van a szülőanyával (akár testvérekkel, más rokonokkal is), akkor ezen problémák egy része egyszerűen kiesik. Nem kell fantáziálnia, hogy nézhet ki a szülőanyja, mert pontosan tudja. Nem kell spekulálnia, vannak-e testvérei, mert ismeri őket. Nem kell teóriákat kieszelnie, miért adták örökbe, mert pontosan látja a körülményeket. Nem kell aggódnia, hogy az örökbefogadó szüleit megsérti, hisz azok is támogatják, sőt ők szervezik a kapcsolatot. Nem azt érzi, hogy őt eldobták, hanem hogy őt számon tartják a vér szerinti családban, ő fontos, hisz a szülőanya évente eljön meglátogatni. Nincs titok, nincs fantom, eggyel több ember szereti. A vér szerinti család valószínűleg más életstílussal rendelkezik, de ez nem baj, a világ színes, a gyerek lát ilyet is, nyitottságot tanul.

Jó az örökbeadónak, a gyereket nem veszti el teljesen szem elől. Látja, hogy jó dolga van, követi a fejlődését, nem egy idegen a számára. Segíti a feldolgozást a folyamatos kapcsolat, ha be tudja vonni a látogatásokba a férjét, gyerekeit vagy szüleit, akkor nem egy magányos titok lesz az örökbeadott gyerek, hanem az élete része. Neki sem kell azon szorongania, hogy megkeresi-e majd a gyerek és mikor. Read the rest of this entry