Tag Archives: megmondás

Tévhitek a megmondásról

Általános

Mikor és hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy örökbe fogadtuk? Ki hogy beszélget erről a témáról a kicsivel? A friss örökbefogadók egyik visszatérő kérdése ez, a Babaköszöntők is erről tanúskodnak. Jó hír, hogy a nagy többség nem gondolja, hogy az örökbefogadást el kéne titkolni a gyerek elől. Viszont nem feltétlenül tudják, hogy álljanak hozzá a beszélgetéshez. Ma csokorba gyűjtöttem a témával kapcsolatos sztereotípiákat és tévhiteket.

  1. Meg kell várni a beszélgetéssel, amíg a gyerek kérdez. Nem, az első lépést a szülőnek kell megtennie, a gyerek, ha érzi, hogy kellemetlen a téma, nem fog kérdezni, esetleg eszébe sem jut.
  2. Van egy meghatározott alkalom, amikor a szülő ezt elmondja a gyereknek. Ahogy a szexuális felvilágosítás sem az az alkalom, mikor a 14 évesnek elmagyarázzuk az óvszer használatát, hanem elkezdődik egyévesen azzal, hogy te fiú vagy, neked fütyid van, és egy folyamatos beszélgetés az éveken át. Az örökbefogadást sem lehet egyszerre „letudni”, az életkora szerint a gyereknek mindig új kérdései lesznek – már ha a szülő nyitott erre.
  3. Amikor a gyerek megkérdezi: „én a te hasadban voltam?”, akkor kell elmondani az örökbefogadást. Egy csomó gyerek nem is így kérdez, és ez a kérdés meg jó eséllyel az óvodai öltöztetésnél fog felmerülni, mikor egy másik gyerek anyukája terhes.
  4. Amikor a gyerek megtudja, hogy örökbe fogadták, megdöbben. Ha ez 14 éves korban történik, akkor valóban ez lehet a reakció. Épp ezért a mai ajánlások szerint olyan pici korban – tulajdonképpen a családba érkezés után azonnal – el kell kezdeni ezt mondogatni, mikor a gyerek még nincs is tisztában a születés módjával, és nem rázza meg, mert ebbe nő bele. Később persze szembesülni fog ennek a veszteségeivel is, de ez nem óvodáskorban várható.
  5. Elég annyit mondani: téged örökbe fogadtunk. Az örökbefogadás kifejezést is kell mondogatni, hogy a gyereknek ismerős legyen, azonban ez a közlés így egy 2-3 éves kicsinek semmit nem jelent, fogalma sincs, mi az. Hogy a gyerek értse, hozzá kell tenni valami ilyesmit, hogy “minden gyerek egy néni pocakjából születik, te egy másik néni/Mari hasából születtél, aki ránk bízott, hogy neveljünk fel.” Az ajánlások szerint ezt az óvodáskor kezdetére tudnia kell a gyereknek.
  6. “Te nem a pocakomból születtél, hanem a szívemből.” Nagyon cuki mondás, jól mutat a Facebookon, de egy kisgyereket, akinek még nincs fogalma a biológiáról, teljesen félrevihet, azt hiheti, hogy ő tényleg az anyukája szívében fejlődött. Nem lehet megspórolni, hogy beszéljünk a másik néniről, a szülésről, ezek nélkül a gyerek esetleg azt hiszi, hogy őt nem is anya szülte, vagy hogy az ő családba érkezése semmiben nem különbözik a többi gyerekétől.
  7. Ha egyszer elmondtuk az örökbefogadást, a gyerek tudni fogja. Sajnos nem, időnként, legalább pár havonta át kell venni a témát, különben a gyerek elfelejti, vagy azt szűri le, hogy ez tabu, amiről nem szabad beszélni.
  8. „Az én gyerekemet ez nem érdekli/rendben van a témával, nem is kérdez róla soha.” Lehet, hogy tényleg nem érdekli még, de az is lehet, hogy nem mer kérdezni, mert érzi, hogy a szüleinek kínos a téma. Ha a kommunikáció őszinte erről a kérdésről, akkor a gyereknek időnként vannak kérdései. Ha nincsenek, néha a szülő is előhozhatja (nem kell mindennap, de pár havonta nyugodtan).
  9. Ha egy gyereket 3-4 éves korban fogadtunk örökbe, annak nem kell megmondani, hisz úgyis emlékszik az előző helyére. Sajnos nem igaz. Az egyik alanyomat ötévesen fogadták örökbe, és mindent elfelejtett, ami előtte történt vele. Ha a szülő nem tartja ébren az emlékeket, azok még ennyi idős gyereknél is törlődhetnek. Illetve a gyereknek tévképzetei is lehetnek, például, hogy a vér szerinti szülei jöttek vissza érte. Ha a gyerek emlékszik a nevelőszülőre, ez olyan kincs, amit őrizzünk meg, és akkor is beszélgessünk arról, hogy mi örökbe fogadtuk, és örökre itt maradt.
  10. A csavaros/durva részeket/azt, hogy van-e testvére/hogy miért adták örökbe stb. majd elmondja a vér szerinti szülő, ha 18 évesen megkeresi. Sajnos ezek elmesélése is az örökbefogadó szülőre hárul. Nem biztos, hogy a gyerek 18 évesen elindítja a keresést, hogy meglesz az örökbeadó, hogy válaszol. Ha hatévesen kíváncsi, akkor válaszoljunk tudásunk és az ő értelmi szintje szerint, ne azzal, hogy majd tizenkét év múlva megtudod.
  11. Az örökbefogadás története ott kezdődik, hogy „csengett a telefon és mentünk érted a kórházba/intézetbe/nevelőszülőhöz…” Az örökbefogadó szülők története kezdődik itt. A gyereké ott kezdődik, hogy nőtt egy nőnek a hasában és megszületett. Ha erről sose beszélnek, csak az egymásratalálást ecsetelik, a gyereknek esetleg az a tévképzete alakul ki, hogy őt nem is anya szülte.
  12. Az örökbefogadás elmesélése ott kezdődik, hogy „anyának beteg volt a hasa és nem lehetett gyerekünk…” Egyszer ezt is el lehet mondani, de én nem ezzel kezdeném a legelső alkalommal. Az a szerencsés, ha addigra a szülők feldolgozták a meddőséget, a veszteségeiket, és az örökbefogadás örömét tudják átadni a gyereknek.
  13. Ha egy gyereket jól nevelnek, ha szerető légkörben nő fel, akkor nem fog érdeklődni a vér szerinti családja iránt. Épp ellenkezőleg. Ha valódi bizalmi viszony alakul ki a családban, ha nem tabu ez a téma, akkor meri megosztani, hogy gondol a vér szerinti szülőkre is. Ha az örökbefogadónak problémája van ezzel a témával, azt a gyerek önkéntelenül megérzi, és tapintatosan nem hozza szóba a kérdést.

Read the rest of this entry

„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Általános
„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Egy felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére együtt jöttek el beszélgetni egy Örökbe.hu rendezvényre 2017 novemberében. A lányok vér szerinti anyukája már adott interjút a blognak öt évvel ezelőtt, ő skizofrénia, zavaros magánéleti helyzetek és mozgásszervi betegség után döntött a legkisebb lánya örökbeadásáról. Érdemes alaposan áttanulmányozni ezt az írást a fejlemények megértéséhez: https://orokbe.hu/2014/04/03/sosem-tudtam-harcolni-magamert/ Kétszer, mert fontos lesz a mostanihoz. Az interjú óta az örökbeadott leány nagykorú lett, megkereste a vér szerinti családját, és pár hónap alatt nagyon szoros viszonya alakult ki a nővérével. A cikkben személyiségi jogi okokból Laura és Etelka álneveken szerepeltek, a találkozón vállalták saját nevüket. A többi szereplőnek meghagytam az álnevét. Nehéz visszaadni a sok nevetést, ami a nehéz történet ellenére elhangzott. Az olvasók és én kérdeztük a lányokat. Különleges beszélgetés, egy különleges egymásratalálásról. Egy történet, amit már három szemszögből ismerünk. A cikk végén az is kiderül, mi történt az elmúlt két évben a lányokkal.

Bemutatom Esztert és Zsófit. Eszter felnőtt örökbefogadott, Zsófi a vér szerinti nővére. Zsófit egy társaságból ismertem pár éve, és mikor elkezdtem a blogot, szólt, hogy az ő anyukája sok évvel ezelőtt örökbe adott egy gyereket és adna nekem interjút. Így készült ez a cikk, ami az első örökbeadóval készült interjú volt az Örökbe.hu-n. Azóta eltelt pár év, az örökbeadott leány előkerült és megkereste a családot, és hajlandó volt ő is eljönni és mesélni. Arra fogom kérni a két lányt, hogy párhuzamosan meséljék el a történetüket. Nyilván ez egy címke, hogy örökbefogadott, itt ül két ember, akik élik az életüket, rengeteg minden történik velük, ez egy szál, ami néha fontos, néha nem.

Zsófi: Ábrahám Zsófia Mau Palantír vagyok, az utóbbi néven szerepelek az interneten, 1987-ben születtem, most vagyok harminc éves. Programozóként dolgozom, emellett viszonylag rendszeresen írok, műfordítok. Van egy hétéves kislányom, akit az apjával felesben nevelünk. 

Eszter: Szabó Eszter Melitta vagyok, jelenleg az ELTE-n indológiát hallgatok, emellett nekem is megvan a reál vonal az életemben, néha eljátszom a gondolattal, hogy a jövőben majd elméleti matematikát is tanulok. Nekem most az egyetemi lét adja az életem gerincét. 1998-ban születtem, húszéves leszek.

Eszter és Zsófi

Rögtön a nevekkel kezdeném, az interjúban álneveket használtunk, amiket nagy gonddal együtt találtunk ki. Ott Zsófi Laura néven szerepelt, Esztert Etelkaként szerepeltettük.

Eszter: Az összesfüggésrendszerem középpontjában mindig az örökbeadás, örökbefogadás, örökbeadottság, örökbefogadottság kérdésköre állt.  A monogramom összeolvasva szem, ez életem legfontosabb motívuma. Az Eszter nevet anyánktól kaptam, nagymamánk után, a Melittát az örökbefogadó szüleim adták. Így a nevem tulajdonképpen hordozza az identitásom magját. 

Zsófi, nálad se egyszerű a helyzet, mert te Zsófi vagy, de ezt én több év ismeretség után tudtam meg. Miért hívatod magad Maunak? Read the rest of this entry

Pulay Klára: Az örökbefogadások legnagyobb része sikeres

Általános

Új műfajt, egy hangfelvételt (podcast) hallgathattok. Pulay Klára klinikai szakpszichológussal beszélgettem, aki több évtizedes tapasztalattal és személyes érintettséggel is rendelkezik az örökbefogadásban. Az interjúban szó esik a feldolgozott és feldolgozatlan meddőségről, ennek későbbi kihatásairól, az örökbefogadott gyerekekkel kapcsolatos nevelési gondokról, és azt is megtudjuk, én miért sírtam 2010-ben az Ikea éttermében. Két jó híre is van a szakembernek: az örökbefogadó házaspárok ritkábban válnak el, mint a többiek, és az örökbefogadások legnagyobb része sikeres!

Itt tudjátok meghallgatni az anyagot. Read the rest of this entry

Kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Általános

Itthon tabu, Amerikában szokás, nekem szívügyem. Avagy, amikor az örökbefogadó család tartja a kapcsolatot a vér szerinti szülőkkel, oly módon, hogy a gyerek is rendszeresen találkozik velük. (Ezt fogom nyitott örökbefogadásnak is nevezni, megkülönböztetendő a hazánkban szokásos nyílt örökbefogadástól.)

Miért is jó ez? Kinek jó ez?

Elsősorban a gyereknek. Az örökbefogadás pszichológiájában központi téma a titok, a tabu, az ismeretlen származás, az elutasítottság érzése. Bármilyen szerető családban nő fel a gyerek, érdekli, hogy kitől származik, kire hasonlít, miért nem a vér szerinti család neveli. Az is lehet, hogy úgy érzi, őt elhagyták. Nem feltétlenül beszél ezekről, ha nem olyan az otthoni klíma, de egész biztosan foglalkoztatja. Legtöbben elképzelnek egy fantomcsaládot, fantomanyát, mindez rengeteg energiát vesz el, és az identitásuk egy része homályban marad előttük. Aztán jönnek a felnőttkori gyökérkeresés szorongásai: mi van, ha közben meghalt a szülőanya, ha nem válaszol, ha nem találják meg, ha elutasít, vagy ha az örökbefogadók zokon veszik?

Amerikai család, ahol a vér szerinti és az örökbefogadó szülők rendszeresen találkoznak

Ha a gyereknek kicsi kortól rendszeres kapcsolata van a szülőanyával (akár testvérekkel, más rokonokkal is), akkor ezen problémák egy része egyszerűen kiesik. Nem kell fantáziálnia, hogy nézhet ki a szülőanyja, mert pontosan tudja. Nem kell spekulálnia, vannak-e testvérei, mert ismeri őket. Nem kell teóriákat kieszelnie, miért adták örökbe, mert pontosan látja a körülményeket. Nem kell aggódnia, hogy az örökbefogadó szüleit megsérti, hisz azok is támogatják, sőt ők szervezik a kapcsolatot. Nem azt érzi, hogy őt eldobták, hanem hogy őt számon tartják a vér szerinti családban, ő fontos, hisz a szülőanya évente eljön meglátogatni. Nincs titok, nincs fantom, eggyel több ember szereti. A vér szerinti család valószínűleg más életstílussal rendelkezik, de ez nem baj, a világ színes, a gyerek lát ilyet is, nyitottságot tanul.

Jó az örökbeadónak, a gyereket nem veszti el teljesen szem elől. Látja, hogy jó dolga van, követi a fejlődését, nem egy idegen a számára. Segíti a feldolgozást a folyamatos kapcsolat, ha be tudja vonni a látogatásokba a férjét, gyerekeit vagy szüleit, akkor nem egy magányos titok lesz az örökbeadott gyerek, hanem az élete része. Neki sem kell azon szorongania, hogy megkeresi-e majd a gyerek és mikor. Read the rest of this entry

Beszélgetés a Pszinapszison – videó!

Általános

Újabb videó! A Pszinapszis XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvényén három pszichológus és egy jogász szakemberrel beszélgettünk az örökbefogadásról, én a moderátor voltam. A téma: amiről nem szoktunk beszélni az örökbefogadás kapcsán. Izgalmas volt a különböző területekről érkező szakemberek és a közönség között tolmácsolni. A beszélgetőtársak rendelkeztek egyetemi oktatóként, nevelőszülői hálózatnál, családsegítőben, igazságügyi szakértőként és örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is szerzett tapasztalattal, szóval sok szempontból ráláttunk a témára. A hallgatóságról nem tudunk ennyit, de ha elkezditek nézni, egy-két dolog az ő örökbefogadáshoz való viszonyukról is kiderül. A kerekasztalnál szóba kerültek a téma alapjai, az örökbefogadásról való beszélgetés a gyermekkel, az örökbeadó anyák háttere, a nevelőszülők, a rendszerben felnövő fiatalok sorsa, az, hogy karitatív tett-e az örökbefogadás, de olyan érdekességek is, mint a vér szerinti apák jogai vagy az örökbefogadás felbontása. Mindössze hatvan perc, és ebbe még a hallgatók kérdései is belefértek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem! Read the rest of this entry

„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Általános
„Az könnyíti meg az örökbefogadás elfogadását, ha a nagyszülő elkezd aggódni a gyerek egészségéért vagy a boldogságáért”

Az örökbefogadás egyik velejárója, hogy a nagyszülők, távolabbi rokonok is részesévé válnak a gyermek érkezésének, miközben ők nem végeztek felkészítő tanfolyamot, sokszor idejét múlt nézetekkel, tévhitekkel vagy ellenérzésekkel bírnak az örökbefogadással kapcsolatban. Hogy lehet kezelni ezt a helyzetet? A Mózeskosár Egyesület pszichológusaival, Székely Zsuzsával és Dengyel Kingával beszélgettem, akik Örök Nagyi címen az örökbefogadásban érintett családtagoknak tartanak workshopot.

Hogy jött az Örök Nagyi hétvége ötlete?

Dengyel Kinga: Eredetileg egy egyetemi kurzusom dolgozatának készült a tréning terve, és immár harmadszor kerül megrendezésre a workshop. Az egyik Mózeskosár szülőklubon hallottam, hogy lenne igény a nagyszülőknek is valamilyen felkészítő tanfolyamra, mivel ők is tele vannak kérdésekkel, hitekkel-tévhitekkel, félelmekkel az örökbefogadással kapcsolatban. Innen jött az ötlet, hogy valami hasznosat csináljak, készítettem egy tréningtervet, elküldtem Zsuzsának, ő visszaírt,hogy mikor tartjuk meg. Az első workshopra öt örök nagyi jött el, várakozók is, és egy nagymamapáros, azaz egy leendő örökbefogadott gyermek két nagymamája. Ez is sokat adott a dologhoz, fantasztikusan sikerült a hétvége. Tavaly eljöttek párban is nagyszülők, tehát a nagypapák is. De ez nemcsak nagyszülőknek szól, bárki részt vehet, rokon, szomszéd, aki azt gondolja, számára fontos a téma, mert ott lesz a gyermek körül.

Székely Zsuzsa: Egy nagynéni is majdnem eljött.

Az interjúra készülve körbekérdeztem örökbefogadókat a bloghoz tartozó zárt csoportban, milyen ellenvetésekkel, előítéletekkel találkoztak a nagyszülőktől. Egy aranybánya gyűlt össze a válaszokból. Mindjárt idézek ezekből. Viszont rögtön beleütközünk a téma paradoxonába, hogy akik a leginkább ellenzik, azok nem fogják rászánni a pénzt egy tréningre, és egy hétvégét sem, ők nem hajlandóak elmenni egy kétórás találkozóra sem.

Dengyel Kinga: Azt látjuk, ezt nem lehet erőltetni. Egyébként a workshopra tényleg minden – leendő – nagyszülőt a gyermekeik küldtek.

Székely Zsuzsa: Ide azok a rokonok jönnek, akiknek a gyerekének tetszett a 40 órás örökbefogadói tanfolyam, sikerült velük kiépíteni a bizalmat, hisznek abban a megközelítésben, hogy az egész család hasonlóan gondolkodjon, ők tudták elküldeni a szüleiket. Magától ebben a fázisban nem talál meg egy ilyen eseményt egy rokon. Tehát a gyerekeik fizették ki.

Eszerint akik eljöttek, nem a legellenségesebbek voltak.

Székely Zsuzsa: Sőt, nagyon jól lehetett velük dolgozni, és már sokat tudtak a gyerekeiktől az örökbefogadásról. Amivel a tréningen kifejezetten foglalkozunk, és ez nem is kerül elő a felkészítő tanfolyamon, hogy mit tegyen a rokon, amikor az adott korú örökbefogadott gyerekkel együtt van.

Dengyel Kinga

Dengyel Kinga: A résztvevők tipikusan a nevelési forró helyzetekre kíváncsiak.

Székely Zsuzsa: Például ha a gyerek emlegeti a nevelőszülőt. Ebben a nagyszülők még nem tartottak ott, mint sok örökbefogadó szülő, hogy a gyerek élettörténetét egységében kell elképzelni. Ők azt szeretnék, hogy legyen egy vasfüggöny, ez egy új élet, ne is emlékezzen a gyerek a régire, nem kell visszalátogatni. Az ellenkezője elfogadásában kell őket segíteni. Read the rest of this entry

Visszatekintés: a hatvanas években az örökbefogadás

Általános

Kis csemege az 1963-as A dolgozó nő című kötetből, ami az otthon minden kérdésében eligazít, a családformáktól kezdve a lakberendezésen át a főzésig. Az örökbefogadásról az “Idegen a családban” című fejezet emlékezik meg, a válás, újraházasodás, mostohaszülő, -testvér kérdései között. Olvassátok, okuljatok.

„Ezek a gyerekek egész életükben az anyukájuk fájdalmát akarják gyógyítani”

Általános

Miért baj, ha örökbefogadás előtt az utolsó pillanatig lombikozik a pár? Vagy ha a gyermek örökbefogadásának történetében nem szerepel a „megszülettél” szó? Hogy lehet feldolgozni a meddőséget? Jobb állapotban vannak azok az örökbefogadott gyerekek, akiknek a szülei terápiába jártak? Az izgalmas kérdésekre Sulyok Eszter pszichológus szakdolgozata keresi a választ. Eszter maga is örökbefogadó szülő.

Hova jársz, és miért pont az örökbefogadás témáját választottad?

A témával először műhelymunkaként foglalkoztam a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán, a reprodukciós eljárások hatását vizsgáltam a meddő identitás kialakulására, szülővé válás utáni fennmaradására.  Nekünk fertilitási problémánk nem volt, első fiunk még az egyetemi tanulmányaim alatt megszületett, később még mindig fiatalon, habituális vetélőként, koraszülőként választottuk az örökbefogadást, két kisebb gyermekünket köszönhetjük ennek a döntésnek. Nem vettem részt meddőségi kezeléseken és beavatkozásokon, de sokat mozogtam abban a közegben, beleláttam, és itt nagyon markánsan van jelen a kielégítetlen igény az engem akkoriban mélyen foglalkoztató gyászfeldolgozásra. A legelső kutatásom ebben a témakörben neuropszichológiai témát járt körül, azt vizsgáltam, hogy mik azok a protektív faktorok, melyek a lombikos terhesség kihordása során megóvják az anyát és így a magzatot a megnövekedett stressz idegrendszerkárosító hatásaitól. Ebből a kutatásból sikerült végül oda eljutni, hogy mi van olyankor, ha sikertelenek a beavatkozások, hogyan lehet ezt feldolgozni, hogyan hat ez az örökbefogadott gyermekre.

Read the rest of this entry

Felmérés: az élettörténeti könyv

Általános

Egy újabb, gyors szondázás. Köszönöm, hogy ilyen sokan feleltetek az előzőre! Örökbefogadó szülők válaszait várom, a kérdés gyerekenként értendő, azaz házaspárok ne töltsék ki kétszer ugyanarra a gyerekre vonatkozóan, de ha több örökbefogadott gyereked van, többször szavazz. Itt olvashattok róla részletesebben, mi az az élettörténeti könyv, itt pedig az elkészítéséhez is kaptok tanácsokat. Nem azonos a fotóalbummal, nem a családba kerüléssel indul, hanem a vér szerinti szülők, nevelőszülők/intézet is szerepelnek benne.

Olvasó a mi fiunk élettörténeti könyvét nézi Örökbe találkozón

 

Élettörténeti munka óvodáskorban

Általános
Élettörténeti munka óvodáskorban

Hogy építsük fel a hat év alatti gyerek élettörténeti albumát? Sárközi Tünde örökbefogadási tanácsadó rendszeresen tart erről tréningeket, a cigány gyerekeket örökbefogadók Romadopt Klubjában mesélt az élettörténeti könyvről. A jelenlevő szülők kérdeztek.

Húsz éve diplomáztam, három gyerekem van, egész életemben a gyerekvédelemben dolgoztam, most három éve a Tegyeszben örökbefogadási tanácsadó vagyok és a Mózeskosár Egyesületben aktív tag. Itt meseterápiás csoportokat tartottam és az élettörténeti munka tréninget Székely Zsuzsa pszichológussal együtt vezetjük már két éve. A résztvevőkkel itt a gyerek története kapcsán beszéljük meg, hogyan hozzuk létre ezt a könyvet. Mindig úgy kezdjük, hogy a saját családi történeteinkkel ismerkedünk, aztán átgondoljuk, hogyan alkossuk meg a gyermekünk élettörténeti könyvét. Gyakorló örökbefogadó szülők és várakozók együtt vesznek részt a tréningen, részletekben belemegyünk egy-egy örökbefogadás történetébe, de a várakozók is jó kérdéseket tesznek fel.

Fizikailag sokféle változata lehet a könyvnek, lehet fotószerkesztővel készített album, vagy gyűrűsfüzetes mappa, a lényeg, hogy kezelhető legyen. De a könyv csak eszköze, lenyomata annak, ami sokkal nagyobb szabású: az élettörténeti munkának, amit a gyermekünkkel elindítunk szülőként és ő majd egy életen keresztül viszi tovább. A könyv nagyon hasznos eszköz ehhez, mert ki lehet nyitni, bele lehet lapozni, lehet belőle mesélni. A gyerekek nem fogékonyak az elvont dolgokra, kell valami, amivel közel hozhatjuk és amiben ő maga is tud alkotni. Az élettörténeti könyv akkor szuper, ha a gyerek maga is rajzol bele, válogat fotókat, azaz ezen közösen dolgozunk.

Az élettörténeti munka olyan önismereti folyamat, amiben mindenki él, akár vér szerinti családban nőtt fel, akár örökbefogadott. A múltra visszatekintő folyamat, de a jelenből indul ki, az élettörténet fontos állomásait próbáljuk megragadni és összekötni egy folyamatos történetté. Ez történik akkor, mikor összeülünk a családdal és régi történetekről beszélünk, amikor fényképeket nézegetünk, fotóalbumot készítünk, vagy ellátogatunk olyan helyszínekre, amelyek fontosak az életünkben. Ez mind visszanyúlás a közös múltunkhoz. Ez azért fontos, mert ebből szeretnénk az identitásunkat megformálni: ki is vagyok én, mi a hátterem, hogy függök össze a többi családtagommal. Azért tesszük fel a kérdést, hogy honnan jöttem, mert arra vagyunk kíváncsiak, hol tartok most, hova megyek. Ez hol intenzívebb folyamat, hogy kevésbé. Ha valaki elmegy önismereti csoportba, akkor épp ezt tekinti át. De vannak olyan életszakaszok, mikor óhatatlanul foglalkozunk ezzel, például a kamaszkorban mindenki keresgéli, honnan jött és hova megy, de ilyen az esküvő, a nagyszabású családi események, a gyermek érkezése, a temetések. Ilyenkor felerősödik bennünk, hogy hogy is van az én életem és próbálom összerakni magamban. Ilyen az időskor is, az élet vége, mikor próbálom összerakni, mit értem el az életemben. Read the rest of this entry