megmondás

Videó: Péter, felnőtt örökbefogadott

ÖrökbeHozzászólás

Egy régi ismerőst látunk viszont. Váczi Jezsó Péter nem először szerepel a blogon, örökbefogadottként nőtt fel, a harmincas éveiben jár. Pár évvel ezelőtt megkereste a vér szerinti családját, szoros kapcsolatot alakított ki velük, majd ez a viszony megszakadt. Egy izgalmas, megható beszélgetést, előadást hallhatunk egy olyan embertől, aki nagy íveket ír le az életében, de sokat gondolkodik magán és a körülötte élőkön. Felnövés, útkeresés, cigány származás, az örökbefogadó és a vér szerinti szülőkkel és testvérekkel való viszony is szóba kerül.


A beszélgetés 2022. július 6-án hangzott el az Örökbe.hu virtuális rendezvényén, a kérdező Mártonffy Zsuzsa, a blog gazdája, a videószerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 2 óra.

A beszélgetésben utaltunk az előzőkre. Az első interjút Péter 2015-ben adta, a vér szerinti családdal való euforikus viszontlátásról. Itt olvashatjátok: https://orokbe.hu/2015/03/05/koszonom-hogy-ilyen-embert-faragtatok-a-fiambol/

Ez a hangfelvétel pedig 2020-ban készült, mikor épp mosolyszünetet tartottak: https://orokbe.hu/2020/05/04/utankovetes-peter-podcast/

Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

November 17.: A mesék szerepe az örökbefogadásban

ÖrökbeHozzászólás

Ha örökbefogadásról szóló mesekönyvekkel próbálja a szülő közelebb hozni az örökbefogadást a gyermekének, mely könyvekhez fordulhat? Mire kell ügyelni, ha a szülő saját mesét írna a gyerek érkezéséről? Hogyan lehet a meséket beépíteni a gyermek élettörténetébe? Miben segíthet a mese a felnőtteknek, hogyan formálhat a szülővé válásban? Ezekről az izgalmas kérdésekről fogunk beszélgetni legközelebb Sárközi Tünde meseterapeutával, szociális munkással, aki örökbefogadási tanácsadóként dolgozik, és az örökbefogadott gyerekek élettörténeti munkájával is foglalkozik.

Mikor: 2021. november 17-én szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

Örökbe fogadott gyerekek az óvodai csoportban

Örökbe1 hozzászólás

Bátki Anna pszichológus tanulmánya. Hasznos írás nemcsak óvodapedagógusok, de más gyerekkel foglalkozó szakemberek számára is.

Manapság szinte elképzelhetetlen olyan óvodai csoport, amelynek tagjai között ne találkoznánk a hagyományos nukleáris (anya, apa, vér szerinti közös gyerek) modelltől eltérő családi háttérrel rendelkező gyermekkel – sőt, gyakran ezek a gyerekek vannak többségben! Mindennapi nevelői munkájuk gyakorlásakor a pedagógusoknak azért kell mindezt szem előtt tartaniuk és tudatosítaniuk, mert a gyermekek harmonikus fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hogy ne érezzék úgy, hogy ők nem férnek bele a hagyományos mintába, netán kívülállónak vagy kirekesztettnek kelljen tartaniuk magukat.

Tartalom

1. Problémafelvetés

2. Az örökbefogadás története

3. Mennyire értik meg az óvodáskorú gyerekek az örökbefogadást?

4. Milyen problémák jelentkezhetnek az örökbe fogadott gyerekeknél?

5. Élet a gyermekotthonban

6. Mit tehetnek a pedagógusok?

7. Hogyan beszéljünk, milyen nyelvet használjunk?

8. Kapcsolat a szülőkel

9. Könyvek az örökbefogadásról – gyerekeknek

1. Problémafelvetés

Napjainkban a pedagógusok egyre változatosabb gyerekpopulációkkal találkoznak a munkájuk során. Különböző etnikai és kulturális háttérrel rendelkező, illetve családi helyzetben lévő gyerekek járhatnak egyazon közösségbe. A sokféleségből adódó érzékenységek, nehézségek kezeléséhez, a gyerekek és a családok hatékony támogatásához – az érzelmi odafordulás mellett – elengedhetetlen az is, hogy a pedagógusok korszerű szakmai ismeretekkel rendelkezzenek az adott témában. Cikkünkben egy speciális családi háttérből, az örökbefogadásból fakadó esetleges nehézségeket járjuk körül.

Mielőtt azonban rátérnénk az örökbefogadás kérdéskörére, szükséges lehet annak a végiggondolása, hányféle családmodell is van jelen a mindennapjainkban:

  • vér szerinti anyával és apával élő gyerek (hagyományos családmodell)
  • nagyszülők által nevelt gyerek
  • egyedülálló szülővel élő gyerek
  • elvált szülők gyereke (esetleg a szülő új partnere, házastársa is velük él)
  • nevelőszülők által nevelt gyerek
  • örökbe fogadott gyerek
  • azonos nemű szülők által nevelt gyerek.

Nevelőszülőknél a gyerek átmenetileg vagy tartósan (felnőtt koráig) nevelkedik. A vér szerinti szülők továbbra is rendelkeznek a szülői jogaikkal, sok esetben tartják is a kapcsolatot a gyerekkel, a nevelőszülő jogilag nem lép a vér szerinti szülő helyébe, sőt fontos feladata, hogy segítse a gyerek és szülei kapcsolatának fenntartását, visszagondozza őt a családjába. Ha a körülmények úgy alakulnak, vagy ha a gyermek örökbe fogadhatóvá válik, akkor segítse a gyerek beilleszkedését az örökbe fogadó családba. A hivatásos nevelőszülők hivatásukként, fizetésért végzik ezt a munkát.

Ezzel szemben az örökbefogadás esetében megszakad a jogi kapcsolat a gyerek és vér szerinti szülei között, jogi szempontból az örökbe fogadott gyerek helyzete megegyezik egy vér szerinti gyerek helyzetével. De a gyereknek örökbefogadás esetén is joga van tudni a gyökereiről, a származásáról.

2. Az örökbefogadás története

Az örökbefogadás szokása a történelem kezdete óta létezik. A szülők halála vagy más, az utód felnevelését ellehetetlenítő probléma esetén rokonok, barátok, ismerősök vették magukhoz, nevelték fel a gyermeket, a jogrendszer beavatkozása nélkül. A formális örökbeadás intézménye, amely a szülői jogok átruházásával, valamint öröklési joggal jár, a babiloni idők óta ismert.

A XX. század közepére vált általánossá (Európában és az Egyesült Államokban) a zárt és titkos örökbefogadási nyilvántartás, amely a gyermeket volt hivatott védeni a törvénytelen fogantatás stigmájától. Az utóbbi évtizedekben ismét változófélben van a szokásrend: egyre többen választják a hagyományos titkos örökbefogadás helyett a nyílt örökbefogadást.

Manapság már csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy gyerek a szülő(k) halála miatt kerülne gyermekotthonba vagy örökbe fogadó szülőkhöz. Sokkal gyakoribb, hogy a nem kívánt terhességből születő gyermek nevelését vér szerinti szülei (különböző okok miatt) nem tudják vállalni. Társadalmunkban ugyanakkor egyre több gyerek kerül be a gyermekvédelmi ellátórendszerbe szociális problémákból (hajléktalanság, mélyszegénység) vagy a szülők saját pszichés és életvezetési problémáiból (alkohol- vagy kábítószer-függőség) adódó olyan helyzetek miatt, amelyekben nem biztosított a gyerekek egészséges testi-lelki fejlődése. Ezek a gyerekek egy idő után – és bizonyos szigorú feltételek teljesülése esetén – örökbe fogadhatóvá válnak.

A nevelői környezet, illetve a családi struktúra ilyen alapvető változásának az időpontja különböző lehet. Vannak gyerekek, akik csecsemő- vagy újszülöttkorban kerülnek örökbefogadó családjukhoz, mások idősebb korban, bántalmazó vagy elhanyagoló környezetből vagy csecsemőotthonból, illetve nevelőszülőktől. Mindebből jól látható, hogy nagy különbségek lehetnek a gyerekek között a tekintetben, hogy milyen traumákat, veszteségeket kellett átélniük, elszenvedniük. Ezek az egyedi eltérések természetesen egészen másfajta kihívások és nehézségek elé állíthatják mind a szülőket, mind a pedagógusokat.

Minden gyerek története, adottságai, nehézségei egyediek. De a lényeges eltérések ellenére vannak olyan tipikus sajátosságok és kérdések, amelyek szinte minden örökbe fogadott gyermeket és örökbe fogadó családot érintenek.

Az egyik legrégibb és legvitatottabb kérdés az, hogy megtudja-e a gyermek az örökbefogadás tényét, és ha igen, akkor melyik kor a legideálisabb erre. → olvasásának folytatása

„Én tudom, mit miért csinálok a gyerekemmel”

Örökbe1 hozzászólás

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Ez az interjú második része, ma a két kisebb gyerekkel kapcsolatos nehézségekről olvashattok. Az első rész itt található: https://orokbe.hu/2021/10/12/tina-interju-1-iza/

Beszéljünk kicsit a két fiúról is!

Vincénél a nehézség az volt, hogy nála eleinte semmi nehézség nem volt. Ha ilyen gyerekek születnének, akkor senki nem állna meg 4-5 gyereknél, hanem akármennyit vállalna. Nagyon ritkán sírt, rengeteget aludt, úgyhogy mellette mindent meg tudtam csinálni. Klasszul elfoglalta magát, nagyon szépen fejlődött, a mozgásával is minden csodálatos volt, az önbizalma is gyönyörű. Aztán az iskola előtti évben kezdtek kiütközni mégis problémák, de nem is nekem tűnt föl, hanem egy fejlesztő szólt, hogy annyit rohangászik ott föl-alá, a végén nekirohan a falnak, és nem áll meg. Ez állítólag baj. Én akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert hát fiú. Persze, hogy rohangál, meg össze-vissza mozog. De aztán amikor elkezdődött az iskola, akkor kiderült, hogy ennél többről van szó, nem tud megülni a fenekén, nehezen vesz részt az órákon, miközben az óvodában soha semmi ilyen gondot nem említettek vele kapcsolatban.

Hirtelen egy teljesen problémamentes gyerekből ott álltunk egy olyannal, akinél már az ADHD is felmerült.

Ha az órán nem értett valamit, akkor ő gyorsan viccet csinált az osztálynak, a többiek remekül szórakoztak rajta, és ezt kifejezetten így írják az ADHD-soknál (hiperaktivitás és figyelemhiány zavar), hogy az osztály bohócai. Tényleg nagyon sok minden meg is felelt volna az ADHD-nak, csak a gyerek előélete nem felelt meg. Én kérdezgettem szülőket, akiknek diagnosztizált gyerekük van, és mindig kiderült, hogy ott már babakorban komoly nehézségek voltak az alvással, a sírással, a fejlődéssel, hogy nem tudják lekötni magukat. Úgyhogy nem is akartam ezt elfogadni, mindemellett a Vadaskertben rá pillanatok alatt rásütötték, hogy ADHD-s, úgy, hogy látták öt percet talán. Azóta érdekes módon meg is szűnt, neki is nagyon jót tett a karantén, mert sokat voltunk együtt, meg kapott ő is mozgásterápiát, egy darabig jártunk vele is pszichodrámára, de nála nem éreztem, hogy az az ő útja. És tavaly voltunk egy úrnál, aki az antropozófia (világnézet, a Waldorf-iskolák filozófiai alapja is) szerint foglalkozik a gyerekekkel, ő annyit mondott, hogy nem ADHD-s a gyerek, csak rengeteg sok anyát igényel, és hiperérzékeny a külvilágra, emiatt is mozgékonyabb, felbolydultabb. Nagyon megmaradt bennem, hogy azt mondta, én legyek mindig elérhető a gyerek számára, és úgy tűnik, mivel a karantén alatt én végig elérhető voltam a számára, hogy valószínűleg neki is szüksége volt erre. Nála később jött ki, amivel Iza ennyi idősen már küzdött, hogy elkezdett foglalkozni rendesen azzal, hogy őt örökbe fogadtuk, hogy milyenek lehettek a vér szerinti szülei. Én úgy gondolom, hogy őt ez bolydította föl, mikor ez a tudatáig igazán elhatolt. Mert előtte ezzel nem nagyon foglalkozott. Persze hallotta, hisz Iza kérdezett rendületlenül, és abba időnként beleszőttük az ő történetét is, de ő magától nem kezdett el érdeklődni. Bendegúz érkezésével is ki lett alóla rántva a talaj, mert Bende tényleg rengeteg sok foglalkozást igényelt, én azt szoktam mondani, hogy Bendegúzt kvázi nekem ki kellett hordanom, úgy hogy már ő megszületett, mert ő folyton ránk volt kötve, a hasunkra, a hátunkra, valahova. Nagyon rosszul aludt, ha leraktuk, már ébredt is föl, akkor volt nyugodt nagyjából, ha a mi testünkön lehetett. Rengeteg ideig evett, sokat kellett vele foglalkozni, meg Izával is.

Vincét elkönyveltük problémamentes gyereknek, és egyszer csak lecsapódott nála, hogy itt őróla lemaradt a hangsúly.

Amit utólag szintén bánok, de nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna mást csinálni, mivel a másik két gyerek tényleg annyira sok foglalkozást igényelt, örültem, hogy a harmadik viszonylag jól elvan, és nem kell mindig keresni a megoldásokat a problémáira. Ehhez képest egyszer csak ott tartottunk, hogy ezzel el van maradva, azzal el van maradva, nem tud viselkedni az iskolában, nem tud odafigyelni, nem csak órán nem, hanem úgy egyáltalán semmire nem tudott figyelni. Most meg annyira édes, hazajön, és mondja, hogy képzeld, anya, az angolórából semmit nem értettem, és mégsem vicceltem szét az órát. Meg is dicsérem miatta, hogy milyen büszke vagyok rá. → olvasásának folytatása

„Én mindig a bántalmazó gyerek lelkét kezdem sajnálni”

Örökbe2 hozzászólás

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Mai témánk: küzdelmek az örökbefogadott gyerekkel. Vendégünk Tina, örökbefogadó anyuka, három gyermeket nevelnek a férjével közösen, mind a három gyermek örökbefogadott. Sokan ismerhetitek, elég aktív tagja az örökbefogadós csoportoknak. Azt gondolom, hogy neki se könnyebb, mint másnak, én mégis látok belőle sugározni egy erőt, bátorságot, amiért őt valahogy kevésbé nyűgözik le a gyerekekkel kapcsolatos gondok. Arról szeretnénk beszélgetni, hogy mivel jár a gyerekek örökbefogadása, még ha azok nagyon piciként érkeztek is, milyen szülői stratégiákkal lehet leküzdeni a nehézségeket. Tina, mondj pár szót a családotokról!

Sziasztok, mindenkinek! 11 és fél éves a lányom, Iza, a középső gyerek, Vince most lesz 9 éves, a legkisebb pedig Bendegúz, 4 és fél éves, és a férjemmel együtt neveljük őket. Az első két gyerek nyílt örökbefogadással érkezett, mind a ketten a Fészek Alapítványon keresztül, amit akkor még Budai Ági vezetett. A harmadik pedig országos listáról, titkos örökbefogadással, három hetesen.

Már ez is bátorságra vall, hogy három gyereket vállaltatok. Nem minden örökbefogadó szülő jut el idáig…

Én úgy látom, egyre többen. Mi Szentendrén lakunk, itt a három gyerek olyan, mint Pesten az egy, itt nem ritka a 7-8 gyerek sem.

Fiatalon kezdtétek?

Mondhatni igen, mert mikor Iza érkezett, akkor én 30 éves voltam. Most vagyok 42, szoktam gondolni rá, hogy milyen lenne, ha most várakoznánk, most állnánk be a sorba. Hamarabb eljutottunk idáig, mert velem egy idő után nem tudtak az orvosok mit kezdeni, így aztán nem is erőltettük.

Elég fiatalon vágtatok neki ennek az útnak és következetesen haladtatok. Több gyerek már nem lesz, ha jól tudom?

Mindenféle szempontból elértük a határainkat. Anyagilag is, és én most már kacsintgatok kifelé a folytonos reggeltől-estig anya szerepből, szeretném kicsit magam elfoglalni más dolgokkal is. Nem mondom, hogy egyszerűen megy, de nem szeretnénk már több gyermeket.

Akkor te az első gyerek érkezése óta otthon vagy a gyerekekkel?

Az első két gyerek után jött egy szünet, én visszamentem három évre dolgozni, utána érkezett Bende, és azóta otthon vagyok, most már több mint négy éve főállású anyaként.

Mesélsz kicsit a gyerekekről? Sok embernek az álma egy újszülött baba…

Annak idején én is úgy gondoltam, hogy

egy újszülöttnek mi baja lehet, nem létezik, hogy emlékszik bármire, nem lehet gond, elég lesz a gyereknek, hogy mi nagyon szeretjük. Egy idő után kiderült, hogy ez nem mindig elég.

Persze, az alap a rengeteg szeretet, amit igényelnek, ezt néha nehéz is kielégíteni. Egyébként mindhárom gyerekünk teljesen egészséges. De a legidősebb gyereknél már rögtön az elején kiderült, hogy ő nem úgy működik, mint ahogy általában a kisbabák, ez azóta is áll rá. Vele voltak kétségbeesettebb időszakaim, mindenféléket kipróbáltam, amiket olvastam, és nála nem igazán váltak be. De egy idő után engedtem ösztönösebbnek lenni magam, rájöttem, hogy nem kell mindent elolvasni, minden tanácsot megfogadni. Csak nehéz ebben a közegben mozogni, ahol az embernek a nagyszülőktől kezdve az idegenekig az utcán mindent megmondanak. És Iza pláne olyan gyerek volt, akire mindenki nagyon jól tudta, mit kéne vele csinálni, hogy ő megjavuljon, de semmiféle szakkönyv nem vezetett hozzá közelebb. Egy idő után rájöttem, hogy vannak néha olyan megérzéseim, amit nem is tudnék tudományosan alátámasztani. Vele a legnehezebb eleinte az volt, hogy nem foglalta le magát. Őt mindig le kellett foglalni, és elsősorban meséléssel, énekléssel, de amit én csinálok, nem egy magnó. Ő nagyon jó nyelvérzékkel bír, ez már pici korában is látszott, az autózás is úgy zajlott, hogy én végig mondtam a meséket, a mondókákat és az énekeket, különben meg bömbölt. Ő sosem úgy működött, ahogy elvárták, sokan nem értették, és nem tudtak vele mit kezdeni. Ráadásul csak azzal működik együtt, akin érzi, hogy szereti, meg őszintén fordul felé. → olvasásának folytatása

Február 17. Személyes kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Örökbe2 hozzászólás

Miért jó, ha az örökbefogadott gyerek személyesen is találkozik a vér szerinti anyjával, esetleg más rokonaival? Mire érdemes ügyelni a kapcsolattartásnál? Most ezt az izgalmas témát fogjuk érintettek segítségével körbejárni. Vendégünk lesz két örökbefogadó család, akik személyesen is szoktak találkozni a gyerekük származási családjával. Mi is kapcsolattartó család vagyunk. Velünk lesz Barna Sára, aki erről a témáról írta a szakdolgozatát. És még egy amerikai könyvvel is készülök a nyitott örökbefogadásról. Szóval nem fogunk unatkozni!

A szokásostól eltérően most 19 órakor kezdünk!

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. február 17-én szerdán 19:00-kor (kivételesen!).  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. → olvasásának folytatása

Szakdolgozat: kapcsolattartás a vér szerinti családdal

Örökbe3 hozzászólás

Magyarországon egyelőre nagyon ritka, mikor az örökbefogadó család személyesen is tartja a kapcsolatot a gyermekük vér szerinti anyjával vagy más rokonaival. Barna Sára mégis talált maroknyi családot, akiknél ez működik, és szakdolgozatában mutatta be, hogy működik náluk a kapcsolattartás. 

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Wesley János Lelkészképző Főiskolára járok, szociális munkás szakra. Februárban államvizsgázom, a szakdolgozatomat pedig az ősz folyamán írtam meg.

Mi volt a témád?

Az örökbefogadó és a vér szerinti családok kapcsolattartása. Olyan  örökbefogadó családokat kerestem interjúalanynak, akik személyes találkozókon keresztül tartják a kapcsolatot a gyermekük valamelyik vér szerinti rokonával. Öt ilyen családot sikerült találni, egyikük a gyerekük más örökbefogadóknál élő testvérével, a többiek a vér szerinti anyával és esetleg más családtagokkal szoktak találkozni.

Mi vezetett el az örökbefogadás, és ezen belül a kapcsolattartás témájához?

Az, hogy mélyebben mi vezetett el az örökbefogadás témájához, nehéz lenne megmondani. Viszont emlékszem a pillanatra, amikor kifejezetten elkezdett érdekelni: rátaláltam – az akkor még folyamatosan bővülő – Kisrigók blogra, és éjszakába nyúlóan olvastam a bejegyzéseket. Ezután már nem volt megállás, és egyre többet olvastam az örökbefogadásról, a szocmunka szakon pedig első (majd később utolsó) szakmai gyakorlatomat a Fővárosi Tegyesz Örökbefogadási Szolgálatánál töltöttem. Szuper tereptanárom volt, és rengeteget tanultam mellette.

A kapcsolattartás témája akkor kezdett el érdekelni, amikor elolvastam Joyce Maguire Pavao: Az örökbefogadás háromszöge című könyvét, majd Sue Wells-től a Veled, nélküled-et. Ezek a nagyszerű szakirodalmak döbbentettek rá arra, hogy  az örökbefogadásban sem a titkos út a tiszta út, ahogy azt addig gondoltam. A történetek meggyőztek arról, hogy a nyitottság rengeteget tud adni mind az örökbefogadó családnak, gyereknek, és a vér szerinti anyának/rokonoknak is. → olvasásának folytatása

Bartos Erika: Örök ölelés

Örökbe1 hozzászólás

Vendégposzt, Székely Zsuzsanna pszichológus írása.

Az ismert mesekönyvíró, Bartos Erika sokféle témát tárgyaló közkedvelt mesekönyvei után jelent meg az Örök ölelés című, úgynevezett segítő témájú mesekönyve az örökbefogadásról.

Az utóbbi években más szerzőktől is több, különböző stílusú és más-más aspektusból közelítő gyerekkönyv is napvilágot látott itthon  a témában, némelyekben az állatvilágba helyezve a szereplőket, másokat olvasva meg az örökbefogadó (ember)családok életébe pillanthatunk be.

Ez a könyv négy különböző életkorú és élettörténetű gyermek örökbefogadását meséli el külön fejezetekben. A szerző vélhetően – és jó érzékkel – ezzel arra törekedett, hogy minél több örökbefogadottat megszólítson, és minél szélesebb körben ismerhessék fel saját történeteiket a gyermekek és örökbefogadó szüleik. Az első történet szereplőjét újszülöttként kórházból, a másodikat 2,5 évesen csecsemőotthonból, a harmadikat pedig 4 évesen nevelőszülőtől vitték haza az örökbefogadók. A negyedik történetben egy 10 éves kisfiú meséli el örökbefogadását a barátainak.

Pszichológusként arra nem vállalkozom, hogy grafikai, tipográfiai, szerkesztési és egyéb általános könyvkritikusi szempontból elemezzem a kötetet, de az örökbefogadásban jártas szakemberként szeretnék néhány örökbefogadási szakmai-pszichológiai vonatkozású észrevételt tenni a könyvvel kapcsolatban.

Szakemberként az jól látható, hogy Bartos korrekten – talán szakirodalomból is -, mondhatni naprakészen igyekezett tájékozódni arról, hogyan történik ma nálunk a gyermekek örökbefogadása. A gyermekek és örökbefogadó szüleik közt zajló bemutatott barátkozások folyamatában és részleteiben is több helyen megjelennek a szakmai protokoll elemei. Amennyire – ez részemről legalábbis – dicsérendő törekvés, ugyanannyira sajnálatos, hogy mégis maradtak benne nem jelentéktelennek tűnő tévedések, melyeket szerintem legfeljebb csak kerülendő példaként szabadna említeni leendő örökbefogadók számára.

Az új szülők és szándékuk bemutatása az örökbe fogadandó gyermekek számára például mindegyik történetben elmarad a gyermekkel történő első találkozásukkor, amit pedig szakemberként alapvetőnek tartunk a folyamatban. Nem csoda, ha ez után az új családjában „bizonytalanul érzi” sokáig magát a gyermek. Soha nem tudhatja ugyanis, ha vendég jön, nem elvinni akarja-e őt, mert kommunikáció nélkül honnan tudná, kinek mi a szándéka, még akkor is, ha csak a szobában beszélgetnek a felnőttek, amíg ő játszik az udvaron, ahogy ez történt Dorottya történetében a nevelőszüleinél az örökbefogadók első felbukkanásakor.

A csecsemőotthonban meg, ahol Zoli az első perctől, mint egy igazi hospitalizált gyermek, – amilyennel azért egy jól működő csecsemőotthonban már nemigen találkozunk, – teljes nyitottsággal, bizalommal fogadja el a két idegen közeledését az első perctől, akikről pedig még a távozásakor sem mondják meg neki, hogy ők lesznek az új szülei, és most haza költözik örökre velük. Vajon mit gondolt, hova viszik új ismerősei és mikor hozzák vissza a csecsemőotthonba? Csoda, hogy „nehéz időszak következett” ennyi bizonytalanság mellett? → olvasásának folytatása

„A szülő legyen a gyerek asszisztense a keresésben”

Örökbe1 hozzászólás

Hogyan segítse az örökbefogadó a gyermeket a származása megismerésében? Egy virtuális Örökbe.hu klub jegyzete, ahol Székely Zsuzsa pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke beszélt a témáról. Az egyesület indít egy workshopot is a témában, az örökbefogadó szülők részére. A kérdéseket én és a hallgatók tettük fel.

Mai vendégünk Székely Zsuzsa pszichológus, aki a Mózeskosár Egyesület elnöke, és sokirányú tapasztalata van az örökbefogadásban, négy évtizedet dolgozott a Tegyeszben, vizsgálta örökbefogadók alkalmasságát, tartott nekik tanfolyamot, segített barátkozásokat, felnőtt örökbefogadottakkal is foglalkozott a Mózeskosár Egyesület egy csoportjában, egy programban krízisterhes anyákkal is dolgozott. Ma arról fogunk beszélgetni, hogy segítheti az örökbefogadó szülő a vér szerinti család megismerését. Azt ma tudjuk, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy örökbefogadott, azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb érdekelni fogja a vér szerinti család, de nem világos, hogy ennek mi a módja, és hogy tudja ezt a szülő segíteni.

A Mózeskosár Egyesületet 1993-ban az örökbefogadó családok segítésére hoztuk létre. 1991-ben az ENSZ gyerekjogi nyilatkozatát Magyarország is aláírta, amiben az egyik kitétel, hogy minden embernek, és a gyerekeknek is joga a származásuk ismerete. Ez fontos útravaló volt számunkra is, és próbáltuk támogatni az egyesületünk működésében. 2005 óta működik a felnőtt örökbefogadottak csoportja nálunk, ahol központi téma a származás megismerése, ebben próbálunk nekik segíteni, és sokat tanultunk tőlük, sok történetet megismertünk. 1997-ben a Gyermekvédelmi törvény a gyámhivatali eljárást is szabályozta e területen (innentől joga van az örökbefogadottnak a vér szerinti szülő megkeresésére), és egyre kevésbé volt titok az örökbefogadás az örökbefogadott családokban, 2013-ban pedig a szülő után a testvér is megkereshetővé vált.

Ami még mindig problémás: Magyarországon az eredeti születési kivonatot nem kaphatják meg az örökbefogadottak a származáskutatáskor sem, pedig ugyanazok vagyunk, akik megszülettünk. Itt súgnék az örökbefogadóknak: a barátkozásoknál nem lehetetlen szerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot a nevelőszülőtől, ha nem is szabályos. Ez egy adu ász lehet majd, és a szülő tudni fogja, mikor jöhet el az ideje, hogy ezt megmutassa a gyermekének.

Kifejezetten a születési anyakönyvi kivonat? De milyen adat szerepel rajta, amit nem ismerünk? Csak az anyja neve, minden más adatot tudunk, nem?

Nekünk ez csak ennyi, a gyerekeknek ez sokkal több, az énazonosság része, ugyanúgy, mint a név, azok vagyunk, akinek megszülettünk. Utána egy ”hamisítványt” állítanak ki az örökbefogadásnál… A gyámhivatalban viszont a származás megismerésénél elutasítják, ezt nem kaphatják meg az örökbefogadottak. Ez csak egy a gondok közül. A felnőtt örökbefogadottak elbeszéléséből tudjuk, hogy a gyámhivatalban sokszor nagyon nem diszkréten szervezik meg ezt a helyzetet, mások is jelen vannak  szobában, mikor elmondja a kérést a vér szerinti család megkeresésére. Sokszor nagyon értetlenül áll az ügyintéző hozzá. Volt, aki azt mondta, hogy mit akar tudni, hogy pék volt vagy cukrász, miért fontos ez magának? Nem mindig vesznek fel jegyzőkönyvet. Ez nagyon fontos, hogy ne jöjjön el úgy az érdeklődő, hogy nem kapja meg a jegyzőkönyv egyik másolatát, mert azzal lehet reklamálni, hogy a kutatási munkát elvégezte-e a gyámhivatal.

Székely Zsuzsa
Székely Zsuzsa

Nagy probléma a vér szerinti szülők felé, hogy egy gyámhivatali idézést kapnak, amin nincs rajta, hogy örökbefogadási ügyben keresik, de ki nem ijed meg egy gyámhivatali idézéstől. Nem csoda, hogy nagyon sokan elutasítják, 10-ből nyolc megkeresés nem sikeres, nemcsak amiatt, mert az idézéstől megijedtek, hanem nem találják őket, eltűntek, meghaltak. Ha sikeres, akkor se mindig hajlandóak a kapcsolatra. Sokszor nem mondják el a fiatalnak a hivatalban, hogy ha sikertelen a megkeresés, elutasítja a vér szerinti szülő, hogy beadhat-e újabb kérelmet és mennyi idő múlva. Ha csak az anyát kereste, később beadhat-e új kérelmet az apa vagy a testvérek felkutatására. A tájékoztatás is sokszor hiányos. Hallottuk felnőtt örökbefogadottól, hogy ha hirtelen megijed a vér szerinti szülő, és először elutasítja, akkor lezárják az aktát, és másnap hiába megy vissza, hogy mégis vállalná a kapcsolatfelvételt, akkor elutasítja az ügyintéző, mert már lezárta az aktát, és nem fogja megtudni az örökbefogadott, hogy a szülő mégis találkozna vele. Nincs sem pszichológiai tanácsadás, sem kísérés. Mi már többször jeleztük az egyesületben, hogy küldjék hozzánk a felnőtt fiatalt, szívesen segítünk felkészülni erre az útra, de a gyámhivatalok ebben nem partnerek. → olvasásának folytatása