Örökbe.hu

Bátki Anna pszichológus tanulmánya. Hasznos írás nemcsak óvodapedagógusok, de más gyerekkel foglalkozó szakemberek számára is.

Manapság szinte elképzelhetetlen olyan óvodai csoport, amelynek tagjai között ne találkoznánk a hagyományos nukleáris (anya, apa, vér szerinti közös gyerek) modelltől eltérő családi háttérrel rendelkező gyermekkel – sőt, gyakran ezek a gyerekek vannak többségben! Mindennapi nevelői munkájuk gyakorlásakor a pedagógusoknak azért kell mindezt szem előtt tartaniuk és tudatosítaniuk, mert a gyermekek harmonikus fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hogy ne érezzék úgy, hogy ők nem férnek bele a hagyományos mintába, netán kívülállónak vagy kirekesztettnek kelljen tartaniuk magukat.

Tartalom

1. Problémafelvetés

2. Az örökbefogadás története

3. Mennyire értik meg az óvodáskorú gyerekek az örökbefogadást?

4. Milyen problémák jelentkezhetnek az örökbe fogadott gyerekeknél?

5. Élet a gyermekotthonban

6. Mit tehetnek a pedagógusok?

7. Hogyan beszéljünk, milyen nyelvet használjunk?

8. Kapcsolat a szülőkel

9. Könyvek az örökbefogadásról – gyerekeknek

1. Problémafelvetés

Napjainkban a pedagógusok egyre változatosabb gyerekpopulációkkal találkoznak a munkájuk során. Különböző etnikai és kulturális háttérrel rendelkező, illetve családi helyzetben lévő gyerekek járhatnak egyazon közösségbe. A sokféleségből adódó érzékenységek, nehézségek kezeléséhez, a gyerekek és a családok hatékony támogatásához – az érzelmi odafordulás mellett – elengedhetetlen az is, hogy a pedagógusok korszerű szakmai ismeretekkel rendelkezzenek az adott témában. Cikkünkben egy speciális családi háttérből, az örökbefogadásból fakadó esetleges nehézségeket járjuk körül.

Mielőtt azonban rátérnénk az örökbefogadás kérdéskörére, szükséges lehet annak a végiggondolása, hányféle családmodell is van jelen a mindennapjainkban:

• vér szerinti anyával és apával élő gyerek (hagyományos családmodell)
• nagyszülők által nevelt gyerek
• egyedülálló szülővel élő gyerek
• elvált szülők gyereke (esetleg a szülő új partnere, házastársa is velük él)
• nevelőszülők által nevelt gyerek
• örökbe fogadott gyerek
• azonos nemű szülők által nevelt gyerek.

Nevelőszülőknél a gyerek átmenetileg vagy tartósan (felnőtt koráig) nevelkedik. A vér szerinti szülők továbbra is rendelkeznek a szülői jogaikkal, sok esetben tartják is a kapcsolatot a gyerekkel, a nevelőszülő jogilag nem lép a vér szerinti szülő helyébe, sőt fontos feladata, hogy segítse a gyerek és szülei kapcsolatának fenntartását, visszagondozza őt a családjába. Ha a körülmények úgy alakulnak, vagy ha a gyermek örökbe fogadhatóvá válik, akkor segítse a gyerek beilleszkedését az örökbe fogadó családba. A hivatásos nevelőszülők hivatásukként, fizetésért végzik ezt a munkát.

Ezzel szemben az örökbefogadás esetében megszakad a jogi kapcsolat a gyerek és vér szerinti szülei között, jogi szempontból az örökbe fogadott gyerek helyzete megegyezik egy vér szerinti gyerek helyzetével. De a gyereknek örökbefogadás esetén is joga van tudni a gyökereiről, a származásáról.

2. Az örökbefogadás története

Az örökbefogadás szokása a történelem kezdete óta létezik. A szülők halála vagy más, az utód felnevelését ellehetetlenítő probléma esetén rokonok, barátok, ismerősök vették magukhoz, nevelték fel a gyermeket, a jogrendszer beavatkozása nélkül. A formális örökbeadás intézménye, amely a szülői jogok átruházásával, valamint öröklési joggal jár, a babiloni idők óta ismert.

A XX. század közepére vált általánossá (Európában és az Egyesült Államokban) a zárt és titkos örökbefogadási nyilvántartás, amely a gyermeket volt hivatott védeni a törvénytelen fogantatás stigmájától. Az utóbbi évtizedekben ismét változófélben van a szokásrend: egyre többen választják a hagyományos titkos örökbefogadás helyett a nyílt örökbefogadást.

Manapság már csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy gyerek a szülő(k) halála miatt kerülne gyermekotthonba vagy örökbe fogadó szülőkhöz. Sokkal gyakoribb, hogy a nem kívánt terhességből születő gyermek nevelését vér szerinti szülei (különböző okok miatt) nem tudják vállalni. Társadalmunkban ugyanakkor egyre több gyerek kerül be a gyermekvédelmi ellátórendszerbe szociális problémákból (hajléktalanság, mélyszegénység) vagy a szülők saját pszichés és életvezetési problémáiból (alkohol- vagy kábítószer-függőség) adódó olyan helyzetek miatt, amelyekben nem biztosított a gyerekek egészséges testi-lelki fejlődése. Ezek a gyerekek egy idő után – és bizonyos szigorú feltételek teljesülése esetén – örökbe fogadhatóvá válnak.

A nevelői környezet, illetve a családi struktúra ilyen alapvető változásának az időpontja különböző lehet. Vannak gyerekek, akik csecsemő- vagy újszülöttkorban kerülnek örökbefogadó családjukhoz, mások idősebb korban, bántalmazó vagy elhanyagoló környezetből vagy csecsemőotthonból, illetve nevelőszülőktől. Mindebből jól látható, hogy nagy különbségek lehetnek a gyerekek között a tekintetben, hogy milyen traumákat, veszteségeket kellett átélniük, elszenvedniük. Ezek az egyedi eltérések természetesen egészen másfajta kihívások és nehézségek elé állíthatják mind a szülőket, mind a pedagógusokat.

Minden gyerek története, adottságai, nehézségei egyediek. De a lényeges eltérések ellenére vannak olyan tipikus sajátosságok és kérdések, amelyek szinte minden örökbe fogadott gyermeket és örökbe fogadó családot érintenek.

Az egyik legrégibb és legvitatottabb kérdés az, hogy megtudja-e a gyermek az örökbefogadás tényét, és ha igen, akkor melyik kor a legideálisabb erre.

Az elmúlt évtizedek gyakorlata szerint a gyermeknek vagy egyáltalán nem mondták el azt, hogy örökbefogadott, vagy ha mégis, akkor csak felnőtt korában. Manapság azonban (nem kis részben az ezzel foglalkozó szakemberek tanácsára) a legtöbb szülő már egészen kicsi kortól folyamatosan tudatosítja ezt a gyermekében. Az idősebb korban örökbe fogadott gyerekek emlékezhetnek is a vér szerinti szülő(k)re, a nevelőszüleikre vagy a csecsemőotthonban eltöltött időszakra. Mindebből az következik, hogy a pedagógusok, az óvónők leggyakrabban olyan gyerekekkel találkoznak munkájuk során, akik igenis tudnak arról, hogy őket örökbe fogadták.

3. Mennyire értik meg az óvodáskorú gyerekek az örökbefogadást?

A második alapvető és izgalmas kérdés arra vonatkozik, hogy mennyit érthet meg és foghat fel egy gyermek az örökbefogadás igen komplex problémájából. A kérdést alapvetően meghatározó tényező a gyermek életkora, de az értelmi és az érzelmi fejlettségi szintje ugyancsak fontos.

Óvodáskorban a gyerekek még nem értik jól a reprodukció, a születés fogalmát. Valószínűleg beszélgettek a szüleikkel az örökbefogadásról, és „tudják” azt is, hogy őket a szüleik örökbe fogadták. De általában kevéssé képesek valódi különbséget tenni aközött, hogy egy gyerek születés vagy örökbefogadás útján kerül egy családba. Emiatt az újszülöttkorban örökbe fogadott bölcsődés-, illetve óvodáskorú gyerekeknél ritkán jelentkeznek a kifejezetten az örökbefogadáshoz kapcsolódó érzelmi vagy viselkedésbeli nehézségek, problémák.

Az idősebb korban örökbe fogadott gyerekeknél az előéletük, az emlékeik, illetve az örökbefogadás körülményeitől függően jelentkezhetnek átmeneti vagy akár tartós nehézségek, problémák. Általában 5-6 éves koruk körül kezdik valóban megérteni, mit is jelent a reprodukció, illetve az ő esetükben az a tény, hogy egy „másik néni” hasában növekedtek, az a „néni” szülte meg őket, és most más szülőkkel élnek. Ettől az életkortól kezdve fokozatosan egyre összetettebb, mélyebb módon értik meg az örökbefogadást, és az ahhoz kapcsolódó veszteségeket, elhagyatottságot. Fantáziájuk sokat foglalkozhat a vér szerinti szüleikkel, és felmerülhet bennük a kérdés, hogy vajon miért nem ők nevelik, miért adták örökbe őket. Bár minden örökbe fogadott gyerek (és felnőtt) egyedi módon küzd meg ezekkel a kérdésekkel, és dolgozza fel őket, nem ritka, hogy egyfajta gyászfolyamaton mennek keresztül, amelynek különböző szakaszaiban tagadást, dühöt, illetve szomorúságot élnek át.

4. Milyen problémák jelentkezhetnek az örökbe fogadott gyerekeknél?

A pszichés, a testi és a lelki fejlődést befolyásoló tényezők áttekintését érdemes már a méhen belüli időszakban elkezdeni, hiszen a nem kívánt terhességekből születő magzatok már ebben az időszakban is más „körülmények” között fejlődnek. A gyermekükről később lemondó anyák általában már attól a pillanattól fogva, hogy tudomást szereznek a terhességről, nagyfokú feszültséget, szorongást élnek át – gyakran titkolják is a terhességüket. A kétségbeesés, a tanácstalanság, az elkeseredettség érzése szinte természetes velejárói a helyzetüknek. A feszültség csökkentésére sokan sajnos olyan módszerekhez folyamodnak, amelyek károsan hatnak a magzatra, például a dohányzás, a gyógyszerek, az alkohol-, esetleg a kábítószer-fogyasztás. Szemben azokkal a nőkkel, akik vágytak az anyaságra, ők nem fordítanak kiemelt figyelmet a várandósság alatti egészséges életmódra (helyes táplálkozás, vitaminok, ásványi anyagok, rendszeres kontrollvizsgálatok). Ezek a tényezők kiemelten közrejátszanak abban, hogy a koraszülés ezeknél a kismamáknál sokkal gyakoribb.

Természetesen mindez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy minden örökbe fogadott gyerek már eleve sérülten jött a világra, de azt szem előtt kell tartanunk, hogy a terhességnek és a szülésnek a kedvezőtlenebb lelki és fizikális körülményei sajnos nyomot hagy(hat)nak a gyermekben – és az optimális fejlődést esetleg nehezítő körülmények sora ezzel sajnos még nem ért véget.

Korai élményeknek a pszichológia azoknak a tapasztalásoknak és élményeknek az együttesét nevezi, amelyek meghatározóak lesznek a későbbi pszichés fejlődés és az alakuló struktúrák szempontjából. Az örökbe adandó gyermekek szempontjából ez az időszak is tartalmaz tipikus jellegzetességeket.

A nem kívánt terhességekből született csecsemők számára szüleik gyakran nem tudják biztosítani a kiegyensúlyozott fejlődéshez szükséges fizikai és érzelmi környezetet. Ennek egyik brutális és szerencsére extrémnek mondható megnyilvánulása a csecsemőbántalmazás; jóval gyakoribb viszont az elhanyagolás jelenségköre: nemcsak a fizikai szükségletek, hanem a lelki – az érzelmi odafordulásra és a biztonságra – irányuló igények kielégítésének az elmaradása. Mivel az embercsecsemő a születés pillanatától kezdve társas lény, az érzelmi igények kielégítetlensége alapvetően határozza meg testi-lelki és szellemi fejlődését.

A fizikai-érzelmi elhanyagolás több módon is hátráltatja a gyermek fejlődését:

• Az agy és az idegrendszer optimális fejlődéséhez nem csupán megfelelő ingerekre, hanem ezeknek a kiszámíthatóság élményét nyújtó szerveződésére van szükség. A magas stressz-szint (például tartós szorongás, félelem, düh vagy fájdalom, éhség) idegélettani mechanizmusokon keresztül hat az alakuló agy fejlődésére.
• A társas-érzelmi megerősítőknek nagyon nagy szerepe van a motiválásban. Gondoljunk arra, amikor a kisbaba mászni kezd, vagy ügyesen épít valamit, és a környezete mosolyog, megtapsolja, vele örül, és ez őt arra készteti, hogy újra próbálkozzon. Új készségek gyakorlásánál a bátorítás, a biztatás vagy a konkrét segítség elmaradása a motiváció csökkenéséhez, a gyakorlás elmaradásához vezethet.

Az elhanyagoló környezetben élő gyerek esetében a gondoskodó, a ráhangolódó érzelmi kiegyensúlyozottságot nyújtó gondozás, valamint a pozitív visszajelzések, megerősítések híján a fejlődés várhatóan minden területen lelassul.

5. Élet a gyermekotthonban

Vannak olyan gyerekek, akikről vér szerinti szüleik nem tudnak vagy nem akarnak gondoskodni, de ennek ellenére sem mondanak le szülői jogaikról. Ebben az esetben a gyerekek nevelőszülőkhöz vagy gyermekotthonba kerülnek. A nevelőszülőknél egy vagy több gyerek nevelkedik családi környezetben, gyakran a nevelőszülők vér szerinti gyerekeivel együtt. Sajnos azonban ma Magyarországon nem minden gyereknek van lehetősége családi környezetben felnőni.

A szociális alapegység ezekben az intézményekben a gyerekcsoport, amelynek tagjai a hazai gyakorlat szerint otthonos gyerekszobában élnek: ott alszanak, játszanak, étkeznek. Ehhez a lakóegységhez saját fürdőszoba és terasz tartozik. A csoportok (lehetőség szerint) állandó összetételűek, és általában 8 főből állnak (ha sérült gyerek is van a csoportban, akkor kevesebből). A csoportbeosztás alapja rendszerint a gyerekek életkora. Egy csoportot egymást váltva mindig ugyanaz a 4 gondozónő látja el – egy időben mindig 1 gondozónő van a 8 gyerekkel. Ha szükséges, helyettesítik egymást a csoportban.

Minden gyereknek van ún. „saját gondozónője”. Ez azt jelenti, hogy a csoport egy meghatározott részéért valamelyikük személyesen felelős, azaz miközben a csoport valamennyi tagjának ellátása a feladata, szolgálati idejében kitüntetett figyelmet szentel a hozzá tartozó 2-3 gyereknek. Ez a megkülönböztetett figyelem abban nyilvánul meg, hogy fokozottan számon tartja a szokásaikat, a problémáikat, valamint ő vezeti az adott gyerekek fejlődését tükröző dokumentációt.

Fontos irányelv, hogy miközben a gondozónőnek törekednie kell a meghitt, személyes kapcsolat kialakítására a gyerekekkel, ugyanakkor képesnek kell lennie bizonyos „distancia” megtartására is. Vagyis ne kötődjön túl intenzív érzésekkel egyik gyerekhez sem, azaz még a meghitt kapcsolatban is legyen képes a saját érzelmeinek határt szabni, és ne keltsen a gyerekben nem kielégíthető igényeket. A módszertan kidolgozói szerint ilyen módon elkerülhető az a veszély, hogy heves és az adott kapcsolati keretben kielégíthetetlen, később destruktívvá is alakulható érzelmek keletkezzenek a gyerekben vagy a gondozónőben. Mindez a szükségszerűen bekövetkező elszakadás okozta heves fájdalom elkerülésére szolgál. Az állandóságra és a kiszámíthatóságra épülő, intim, ám mégis távolságtartó kapcsolat teszi tehát lehetővé a módszertan kidolgozói szerint, hogy valamennyi, intézetben nevelkedő csecsemő és kisgyerek hozzájusson az egészséges fejlődéshez szükséges, biztonságot adó gondozói figyelemhez, érdeklődéshez és törődéshez.

A csecsemőotthonokban nagy hangsúlyt fektetnek a gondozás minőségére, a testi szükségletek kielégítésére, hiszen a gyerekek kettesben a gondozójukkal csupán ezeknek a „gondozási műveleteknek” a folyamán lehetnek, ezért kiemelkedő fontosságúak a számukra. A megfelelően kialakított napirend elengedhetetlen, hiszen az állandóság, az ismétlődő rutin az, amely ilyen sajátos körülmények között is biztonságérzetet adhat a gyerekeknek.

A magyar csecsemőotthonokban az ún. folyamatos gondozás gyakorlata érvényesül. Mindez azt jelenti, hogy az egyes gondozási műveletek folyamatosan követik egymást minden „soron következő” gyerek esetében. A gondozónő minden gyereket lehetőleg csak annyiszor vesz fel, ahányszor az ellátása szempontjából ez szükséges. Amikor felveszi, elvégez vele minden szükséges részműveletet (például: megeteti; tisztába teszi; ha szükséges, átöltözteti; majd leteszi aludni), így a napirendben nincs egységes „étkezési” vagy „alvási idő”. Egy komplex műveleti sor az egész csoportban hosszú ideig eltart: több óra is eltelhet az első és az utolsó gyerek étkezése között. A gyerekek sorra kerülése meghatározott rend szerint történik, vagyis aki először evett reggel, az elsőnek fog délben ebédelni is. Ezt a sorrendet a csecsemők is hamar megtanulják. A folyamatos gondozás teszi lehetővé, hogy a gondozónő hosszabb időt tölthessen zavartalanul egy-egy gyerekkel. Ennek az állandó és előre meghatározott sorrendnek további előnye az is, hogy a gondozónő sem kerül folyamatosan döntési helyzetbe arra vonatkozóan, hogy épp kit vegyen fel, kit etessen, vagy ki sír a leghangosabban.

Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy számos meglévő előnye mellett e módszertan nyilvánvaló hátránya az, hogy nem igazodik a gyerekek igényeihez. Az életük korai időszakát csecsemőotthonban töltő gyerekeknek kevés alkalmuk nyílik megtapasztalni, hogy gondozójuk az ő igényeikre hangolódik, vagy a gondozó viselkedését jelzéseikkel befolyásolni tudják, például hiába sírnak, mert éhesek, akkor sem fogják őket előbb megetetni.

Egy nemzetközi felmérés eredményei szerint Magyarország azon európai országok közé tartozik, ahol kiemelkedően sok három év alatti gyerek él intézetben, és a gyermekotthonok vonatkozásában is egyértelműen Magyarországon találták a legalacsonyabb személyzet-gyerek arányt.

Idősebb korban örökbe fogadott gyerekeknél sajnos gyakran szembesülhetünk olyan érzelmi és viselkedési problémákkal, valamint kognitív és nyelvi elmaradással, amelyek minden bizonnyal a korai traumák lélektani következményei. A traumák (nehezen feldolgozható lelki sérülések) lehetséges forrásai:

• bántalmazás, elhanyagolás
• a stabil, csak rá figyelő, az ő személyes igényeihez igazodó nevelői attitűd hiánya
• veszteségek (az elválás vér szerinti szülőktől, esetleg a nevelőszülőktől vagy a csecsemőotthoni gondozóktól vagy azoktól a gyerekektől, akikkel együtt nevelkedett)
• az esetlegesen változó nevelői környezetekhez való alkalmazkodás kényszere

Az elszenvedett traumák következtében tipikusan fellépő lélektani jelenség a regresszió, ebben az állapotban az érzelmi igények egy kisebb gyermekének felelnek meg, hiszen ilyen módon szinte „bepótolhatónak” tűnnek azok az érzelmi deficitek, amelyek eddigi életük során előálltak.

Ennek tudatában jobban megérthetjük azt is, miért igénylik jobban a babusgatást, a szoros testi kontaktust vagy az állandó figyelmet. Az az általánosan elterjedt vélekedés, miszerint a csecsemőkorban örökbe fogadott gyerekek nem élnek át veszteségélményt, nem állja meg a helyét; sokkal inkább állíthatjuk azt, hogy a veszteségtapasztalatuk és a gyászuk nem tudatos szinten él bennük.

Nagyon sokféle érzés kavaroghat és jelenhet meg egymás után egy korábban esetleg bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekben, és ennek megfelelően a szülők és a pedagógusok által tapasztalt viselkedésproblémák is sokfélék lehetnek.

• Vannak gyerekek, akik kontrolljuk alá akarják vonni a világot (hiszen erre korábban nem volt lehetőségük), vagy mélységesen szégyellik magukat, esetleg bűntudatuk van, mert azt gondolják, hogy ők tehetnek mindarról, ami velük történt.
• Nagyon gyakori probléma, hogy ezek a gyerekek félnek az újabb elutasítástól, és állandóan „tesztelik” a környezetüket, vajon elfogadják-e őket, vagy éppen nagyon igyekeznek megfelelni mindenkinek.
• Nehezen bíznak meg a felnőttekben, félnek szoros kötődéseket kialakítani, hiszen korábban éppen azok hagyták őket cserben, akik felelősek lettek volna értük.
• Olyanok is akadnak, akiknél inkább feladathelyzetekben jelentkeznek a nehézségek, mert ott válik nyilvánvalóvá, mennyire félnek a kudarctól.

A példákat sokáig sorolhatnánk. A pszichológiában az ebbe a jelenségkörbe tartozó tüneteket és problémákat a korai traumák vagy az elhanyagolás ismeretében mind az ún. kötődési zavar megnyilvánulásának tekintjük. Ennek kezeléséhez a gyerek pszichoterápiás megsegítése, valamint a szakemberek (gyermekpszichológus vagy gyermekpszichiáter), a pedagógusok és a család megfelelő együttműködése szükséges!

6. Mit tehetnek a pedagógusok?

Óvodáskorban a gyerekek önértékelésének, önbizalmának a támogatása kiemelten fontos feladat annak az érdekében, hogy biztonságosan, magabiztosan mozogjanak a családon kívüli világban. Van néhány viszonylag egyszerű módszer, amelyekkel a pedagógusok segíthetik az örökbe fogadott gyerekeket az örökbefogadással járó kérdések, nehézségek feldolgozásában, és hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy a többi gyerek is megértse, az örökbefogadás a gyermekvállalás, a családalapítás teljesen normális és elfogadható módja.

• A pedagógusok munkájának megkezdéséhez fontos, hogy ismerjék, értsék, és pozitív összefüggésekben használják az örökbefogadáshoz kapcsolódó kifejezéseket. A megfelelő, pozitív nyelvezet fontos első lépés a megfelelő hozzáállás, az elfogadás kialakításában, az információátadásban.
• Mindenfajta, a hagyományostól eltérő családmodell, különösképp az örökbefogadás esetén érdemes hangsúlyozni, hogy a család az összetartozástól, a szeretettől, a felelősségvállalástól (stb.) válik családdá, nem pedig a biológiai köteléktől.
• Tapasztalatom szerint a szülők nem mindig mondják el a pedagógusoknak, hogy gyermekük örökbefogadás útján került a családba. Az óvónőknek tehát fel kell készülniük a váratlan helyzetekre, amikor a gyerek mond el valamit egy nem várt pillanatban.
  Példaként egy valóban megtörtént eset: Az oviban a kisbabák születéséről beszélgettek, és az óvónő azt mondta, hogy minden gyerek az anyukája hasában növekszik, és onnan születik meg. Ekkor egy örökbe fogadott kislány egyszer csak megszólalt: „Én nem az anyukám hasában növekedtem”.
• A mindennapi foglalkozások során rengeteg alkalom adódik, amikor az örökbefogadásról természetes, pozitív kontextusban lehet beszélgetni. Ezek a beszédhelyzetek is azt a tudást erősítik, hogy az örökbefogadás a családalapítás természetes módja.
  Példák: beszélgetés a családokról, a születésről; ki kire hasonlít; mesék kapcsán felmerülő témák: Vuk, Dzsungel könyve, Kisvakond és a sas, sok népmesei példázat. De mindenképen kerüljük a „gonosz mostohás” meséket!
• Természetesen adódó helyzet, amikor a csoportba járó örökbe fogadott gyereknek vagy valamelyik csoporttársának örökbefogadás útján lesz kistestvére. Ilyenkor lehet magáról a folyamatról beszélgetni, és arról is, hogy a gyermek érkezése mekkora öröm az egész családnak.
• Ha felmerül a téma a csoportban, érdemes az örökbefogadásról inkább általánosságban, mint a személyes helyzetekről beszélgetnünk.
• A pedagógusnak fel kell készülnie a „nehéz” és nem megfelelően feltett kérdésekre a többi gyerek (vagy akár felnőtt) részéről: Miért adta őt másnak az anyukája? Ki az igazi anyukája? Miért nem hasonlít a szüleire?
• Az óvónők nagyon fontos és értékes támogatói lehetnek az örökbe fogadott gyereknek a csoportban. Felmerülhetnek olyan helyzetek, amikor az óvónőnek közbe kell avatkoznia, meg kell segítenie a gyereket. Például ha olyan személyes, az örökbefogadással kapcsolatos kérdést tesznek fel neki, amelyre nem tud vagy nem akar válaszolni; vagy esetleg csúfolják, piszkálják az örökbefogadottsága miatt, megjegyzéseket tesznek a vér szerinti vagy örökbefogadó családjára. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben minden gyereknek segítségre van szüksége. Érdemes a szülőkkel egyeztetni arról, hogyan kezeljék az óvodában ezeket a helyzeteket – minden gyerek és család esetében más módon kell közbeavatkozni, más válaszokat érdemes adni.
• Az örökbefogadással, az örökbefogadottsággal a sok öröm mellett mindig jár fájdalom, veszteség is: az örökbe fogadott gyerekeknek együtt kell élniük azzal a fájdalmas tudattal, hogy vér szerinti szüleik nem tudtak vagy nem akartak gondoskodni róluk. A kisgyerekeknek nagyon nehéz ezekről a témákról gondolkodni és beszélni. Az óvónőnek mint az életükben fontos szerepet játszó felnőttnek azonban időnként be kell lépnie a gyerekek világába, hogy segítsen megbirkózni ezekkel az érzésekkel, és megtanuljanak pozitív önképet kialakítani.

Feladatok, témák

Vannak olyan, gyakran előforduló témák, egyszerű feladatok, amelyek feldolgozása az örökbe fogadott gyerekek számára nehézséget jelentenek, esetleg fájdalmasak lehetnek a miatt, mert a család történetét vagy bizonyos családi információkat, esetleg az öröklődést állítják a középpontba. Az örökbe fogadott gyerek emiatt másnak, különbözőnek érezheti magát a többiekhez képest.

Ilyen feladat például az, amikor az óvónők babakori fényképeket kérnek a gyerekekről. Az örökbe fogadott gyereknek nincs magáról babakori fényképe, neki nagyon nehéz és kellemetlen lehet egy ilyen feladattal szembesülni. Alternatívaként kérhetünk kiskori fényképet, vagy azt, hogy mindenki rajzolja le, hogy hogyan nézhetett ki babakorában.

Szintén érzékeny témakör lehet a családfa rajzolása, készítése, illetve a családi jellegzetességekkel, hasonlóságokkal, a tulajdonságok öröklődésével kapcsolatos feladat. (Ki kire hasonlít a családban? – ez a téma bonyolult az örökbe fogadott gyerekek esetében, különösen akkor, ha más etnikumból származnak, mint a szüleik, és nagyon eltérő fizikai jellegzetességeket mutatnak.)

Fájdalmas időszak lehet az anyák napja: ez általában egy tisztán örömteli nap a legtöbb gyerek, család életében, de az örökbe fogadott gyerekekben és a szüleikben ambivalens érzések kavaroghatnak, például ha a gyermek emlékszik a vér szerinti szüleire, vagy csak gondol rájuk, fantáziájában jelen vannak. Sok vers hangsúlyozza az „anya csak egy van” témát, az örökbe fogadó anyák is sokat gondolnak ezen a napon arra a nőre, akinek a vesztesége révén lettek ők anyák.

7. Hogyan beszéljünk, milyen nyelvet használjunk?

Nagy ereje van a nyelvnek, a szavak sebezni is, gyógyítani is tudnak. Adhatnak magabiztosságot, de megszégyenítőek, szorongáskeltőek is lehetnek. Egy ilyen érzelmileg terhelt téma, mint az örökbefogadás esetében különösen vigyáznunk kell, hogy ítéletmentes, tiszteletteljes kifejezéseket használjunk!

A múltban az örökbefogadás témájához kapcsolódó kifejezéseknek általában negatív konnotációjuk volt. A továbbiakban olyan kifejezéseket sorolunk fel, amelyek méltósággal és tisztelettel szólnak az örökbefogadás folyamatában érintettekről és az ő döntéseikről.

Vér szerinti szülők, szülőanya, életadó, biológiai anya és apa: mind alkalmas kifejezések arra, hogy a gyerek genetikai szüleiről beszéljünk. Sokkal jobbak, mint az „igazi” vagy „természetes” szülő kifejezések, amelyek mind azt sugallják, hogy az örökbefogadó szülők valahogy kevésbé igaziak vagy természetesek, mint azok, akik nemzették, illetve világra hozták a gyereket.

Vér szerinti gyerek: a szülők biológiai gyereke, ezt a szókapcsolatot érdemes használni a „saját”, az „igazi” vagy a „természetes” gyerek helyett. Az olyan címkék használata, mint „leányanya”, „törvénytelen gyerek”, „zabigyerek” mindenképpen kerülendő, hiszen ezek megbélyegzőek, és morális ítéletet hordoznak mind a vér szerinti szülőkre, mind a gyerekre nézve.

Amikor a vér szerinti szülők döntéséről beszélünk, az örökbe adta vagy a szülői jogokat átruházta kifejezések megfelelőek, szemben a „lemondott róla”, „nem törődött vele”, „eldobta magától” kifejezésekkel. A gyermek örökbeadására vonatkozó döntés általában hosszú, gondos és nagyon fájdalmas mérlegelés eredményeként születik meg, nem egyszerűen „odaadják” valakinek a gyereket. A vér szerinti szülők gyakran azért választják az örökbeadást, hogy az adott helyzetben a gyermekükről a lehető leglelkiismeretesebben gondoskodjanak.

A szülőkkel, a szülőkről nem, mint „örökbe fogadó szülőkről” beszélünk. Az örökbe fogadási procedúra lezárása után ők egyszerűen anya vagy apa, illetve szülők.

8. Kapcsolat a szülőkel

A gyerek érdekében nagyon fontos a kölcsönösen bizalomteli légkör megteremtése, a jól működő kommunikáció, egymás kölcsönös tájékoztatásának biztosítása.

Szükségszerű, hogy az óvónőkben felmerülnek fontos kérdések a rájuk bízott gyerekekkel kapcsolatban. Ilyen esetekben az óvónő tájékozódjon, de tartsa tiszteletben, hogy a családok bizonyos témákat magánügynek tartanak. Sok, a pedagógus számára nehézséget jelentő dologgal kapcsolatban a szülők tudják a választ, amely esetleg a gyermek történetében, előéletében keresendő (például a csecsemőotthonból örökbe fogadott gyerekeknél sok étkezési probléma fordul elő, amely összefüggésben van azzal, hogy sok csecsemőotthonban nagyon sokáig pépes ételt adnak a gyerekeknek). Aggodalmait is nyugodtan ossza meg a szülőkkel, hiszen előfordulhat, hogy bizonyos problémák elsősorban a közösségben vagy a feladathelyzetben jelentkeznek (például: képességproblémák, hiperaktivitás és figyelemzavar, érzelmi és viselkedésproblémák, alkalmazkodási zavar).

Az örökbe fogadó szülők számára nehéz kérdés, hogy mennyire avassák bizalmukba a pedagógusokat, a gyerekkel foglalkozó szakembereket. Általában tisztában vannak azzal, hogy fontos lenne, hogy a gyerekkel foglalkozó óvónők és tanárok minél több információt kapjanak, hiszen így tudnak leginkább segíteni; ugyanakkor félnek a megbélyegzéstől, az előítéletektől, vagy attól a helyzettől, ahogyan a gyereküket emiatt máshogy kezelik majd. Attól is sokan tartanak, hogy az ő gyermekük lesz a „problémás gyerek” a csoportban, azaz az óvónő már eleve lehetséges problémaforrásként tekint majd rá. A szülők másik aggodalma lehet, hogy az óvónők visszaélnek a bizalmukkal, és továbbadják ezt az információt. Ha tehát úgy döntenek, hogy az óvónőknek elmondják ezt az információt, de a többi szülőnek nem, akkor ezt bizalmasan kell kezelni!

9. Könyvek az örökbefogadásról – gyerekeknek

Az örökbefogadásról szóló mesék olvasása nagyon jó alkalom arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek a témával, természetessé váljon a számukra. A mesék, történetek elolvasása után közös beszélgetésen tisztázhatjuk az elhangzottakat. Mivel a gyerekeknek sok mindent a meséken keresztül lehet a leginkább elmagyarázni, az ilyen témájú mesék hallgatása az örökbe fogadott gyerekeknek nagy segítséget jelenthet saját helyzetük jobb megértésében és elfogadásában.

Sajnos magyar nyelven nagyon kevés örökbefogadásról szóló mese áll a szülők és a pedagógusok rendelkezésére. Az alábbi lista áttekinti a hazai kínálatot.

Marie-Claude Monchaux: Nekem két születésnapom van

„Andrisnak hívnak. Júniusban múltam négyéves. Nekem minden évben kétszer van születésnapom: egyszer, amikor világra jöttem, másodszor, amikor hazajöttem – amikor örökbe fogadtak. Sokszor kérem anyut vagy aput, mondja el az én mesémet.” A mesét, amelyet oly kedvesen írt és rajzolt meg a Sehány éves kislány francia szerzője.

(Móra Kiadó, 2010)

Töreky Katalin: Szívünkből születtél – Könyv az örökbefogadásról

„Emmának hívnak. A néni, aki megszült, sajnos nem tudott gondoskodni rólam, ezért azt szerette volna, ha mások nevelnek fel. Anya és apa viszont nagyon vágytak egy kisbabára, és alig várták, hogy örökbe fogadhassanak. Így találtam haza, és így lett nekem is szerető családom.” A kötet abban segít a szülőknek, hogyan beszélhetnek gyermekükkel egészen kiskortól kezdve nyíltan és érthetően az örökbefogadásról.

(Móra Kiadó, 2011)

Ungvári Bélyácz Betti: Égből pottyant boldogság

Az Égből pottyant boldogság kicsi gyerekeknek szóló kedves befogadó mese egy gerlepárról, akiknek a fészkébe belepottyan egy rigótojás. A tojásból kibújó fióka, Pelyheske új otthonra lel náluk. A könyv segítséget nyújt a szülőknek abban, hogyan mesélhetnek gyermeküknek a különleges „hazaérkezésről”, hogyan ismerkedhetnek meg az egészen kicsik az örökbefogadás témájával. Ebben a mesében egy egyszerű kis történeten keresztül találkozik az apró hallgatóság a magányos, fióka után vágyakozó gerlepár és a fiókájáról lemondani kénytelen Rigómama sorsának összekapcsolódásával.

(Magánkiadás, 2010)

Ungvári Bélyácz Betti: Tündérkerti mese

A Tündérkerti mese egy Tündérpár és egy embergyerek egymásra találásáról szóló (örök)befogadó mese. Liliána, akit „egy fehérruhás lány” bíz a Tündérpár gondjaira, már kérdez: foglalkoztatja a saját kis története, és megfogalmazza első kérdéseit. Szívszerinti anyukája, Szilla pedig őszintén és egyszerűen felel a kérdésekre, segítve ezzel Lilikének abban, hogy feldolgozza az őt ért veszteséget. A mesét nagyobbacskáknak ajánlja a szerző, olyan korúaknak, akiknek már vannak kérdéseik az érkezésükről, a családba kerülésükről.

(Magánkiadás, 2011)

Elisabeth Brami: Babazseb

Kenguru úrnak és asszonynak nem lehet kisbabája, mert Kenguru asszonynak túl kicsi a zsebe. Az állatok segítségével terveznek egy hátizsákot, amelybe végül egy távoli ország babája kerül.

(Csimota, 2013)

Természetesen a fenti, kifejezetten az örökbefogadás témáját a középpontba állító történeteken kívül rengeteg olyan mese, monda létezik, amelyben a hőst nem a vér szerinti szülei nevelik fel. Ilyenek például: Dzsungel könyve, Vuk, Mazsola és Tádé, Paddington, Vuk, Kippkopp gyerekei, Szaffi, Kisvakond és a sas, Babszem Jankó.

Az írás 2013-ban az Óvónők kincsestára cserelapos kiadványban jelent meg a Raabe Kiadónál. Azóta már több gyerekkönyv elérhető a témáról magyar nyelven. Immár több gyerek él nevelőszülőnél, a gyerekotthonok pedig nem mindig képesek betartani a leírt szakmai elveket. 

Az örökbefogadás és óvoda kérdéseivel hamarosan egy online Örökbe.hu rendezvényen is foglalkozunk.