Author Archives: Örökbe

7 alkalmas csoport örökbefogadás előtt állóknak

Általános

Új! Új! Új! A virtuális rendezvények nagy sikerén felbuzdulva

7 alkalmas zárt támogató csoportot indítunk örökbefogadás előtt állóknak.

Mikor: csütörtökönként 17:30-19:30, első alkalom június 4.-én, utolsó alkalom július 16.-án

Kivel: Sulyok Eszter pszichológus, szülő-csecsemő konzulens és Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája tartják. Mindketten örökbefogadó szülők.

Kinek: azoknak, akik most várakoznak vagy fontolgatják az örökbefogadást – akár első, akár többedik gyerekre várnak. Legfeljebb 12 jelentkezőt fogadunk.

Mennyiért: 36 ezer forint/fő, ha egy házaspár mindkét tagja részt vesz, akkor 45 ezer forint kettejüknek. 

Hol: a számítógép előtt, otthon, a Zoom program segítségével.

Mi fog történni?

A csoportban segítünk átvészelni a sokszor nehéz várakozást, a befagyott időszakban is “melegen tartjuk” az örökbefogadás gondolatát, sorstársak között. Fogunk foglalkozni az alábbi kérdésekkel: Read the rest of this entry

A mindig figyelemre szomjazó gyerek, II., május 27.

Általános

A múltkori virtuális kör folytatása.

Semmennyi figyelem nem elég a gyerekednek? Mindig veled akar lenni? Nem játszik el egyedül? Folyton beszél, kérdez, inkább rosszalkodik, csak foglalkozz vele? Karantén idején különösen nehéz vele?

Zárt körű, kislétszámú támogató csoport érintett örökbefogadó szülőknek.

A csoport betelt!

Mikor: 2020. május 27-én szerdán 20:00-kor. (Azaz nem a szokásos időben kezdünk!)

Hol: otthon, a gép előtt.

Vezetik: Sulyok Eszter pszichológus és Mártonffy Zsuzsa újságíró, mindketten örökbefogadó szülők.

Olyan szülőket várunk, akiknek ez problémát okoz a gyerekével. Jelentkezzetek a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. Ha még nem ismerjük egymást, kérlek, írj 1-2 sort magadról. Lehet már kérdéseket is küldeni. Legfeljebb tíz főt fogadunk, hogy csoportként tudjunk működni. Jelentkezhet az is, aki legutóbb is részt vett ezen a témán, de ha túljelentkezés van, azokat részesítjük előnyben, akik még nem voltak.  Read the rest of this entry

Otthoni fejlesztés a karanténban

Általános

Rövid összefoglaló a május 13-i virtuális rendezvényről, a résztvevők beleegyezésével. Tóth Zsuzsa pszichopedagógus, a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ vezetője volt a vendégünk, az ő (és részben a jelenlevők) ötleteit, tanácsait gyűjtöttem össze, hogyan érdemes a gyerekkel foglalkozni a kényszerű otthonlét alatt.

Sok szülő megkérdezi: ha nem fejlesztjük, a gyerek vissza fog fejlődni a karantén alatt? NEM!

Krízis: A gyerekek ügyesen tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, ha kapnak válaszokat. De nekik a változás mindig pillanatnyi megállással jár, és ez nekik is nehezebb időszak. Egy örökbefogadott gyerekben több a nyugtalanság, bizonytalanság, ő jobban tart az új dolgoktól, és fél, ha valami változik, akkor minden megváltozik, mert már volt ilyen élményük. Nekik több megnyugtatásra van szükségük a karantén alatt.

Napirend: akkor sikerül jó napirendet csinálni, ha nem a napirendet próbáljuk ráerőltetni az életünkre, hanem az életünket írjuk le a napirendbe. Legyen képes a napirend, kifüggesztve.

Dolgozni hagyni a szülőt: mi megtanítottuk a gyerekeknek, hogy figyelünk rájuk, de most derül ki, hogy kevésbé tudják, hogy ők is figyeljenek ránk. A karantén remek alkalom ennek megtanítására, ehhez egy dolog kell: kötélidegek. A gyerekek nagyon látványosan tudnak ettől unatkozni. Kis lépésekben kell haladni, például megegyezni barátokkal: “most úgy teszek, mintha felhívnálak, nem fogok tudni figyelni, de segíts, mert a gyereknek meg kell tanulnia, hogy hagyjon engem 2, 5, 10 percig telefonálni.” Mikor először kérünk a gyerektől öt perc időt, az végig azzal fog telni, hogy kérdezgeti: letelt már? Letelt már? És nem fog tudni a szülő két percet sem foglalkozni azzal, amivel szeretne. A gyerekek nem érzik az időt, ebben segíthet a külső segítség, például egy nagyméretű homokóra, vagy a mutatós óra, ha már ismerik ezt.

Unatkozás: Meg kell tanulni unatkozni a gyereknek. És az nem az unatkozás engedése, ha azt mondjuk: most legózzál egy kicsit, most nézzél mesekönyvet. Az unatkozás engedése ennyi: foglald el magad – és nincs ötletadás, onnantól ki kell bírni nekünk szülőknek azt az 5-10-20 percet, amíg látványosan szenved a gyerek, mert mi nem figyelünk rá. 24 perc utána a legkitartóbb gyerek is azt mondja, hogy ez annyira szörnyű, hogy muszáj elfoglalnom magam, és jönnek a legkreatívabb ötletek. Minden gyerek megtalálja azt a játékot, ami jobb a látványos szenvedésnél – ha a szülő kibírja.  Fel fogja magát találni, de addig idegesítő lesz. Rá kell tanítani, hogy bármennyire szenved, mi nem menekítjük ki ebből a frusztrációból.

Rosszalkodás, rombolás: ha lehet, ne a „ne csináld!” legyen a reakció. Ha rászólás helyett énekelünk, azzal is ki lehet zökkenteni. Érdemes csinálni egy listát, ami kinn lóg a falon, és azon vannak ötletek, amit lehet csinálni, és abból választhat, ha már ledobja a láncot az agya. Legyen egy része a háznak vagy a kertnek, ahol ő bármit megtehet az ott rendelkezésre álló tárgyakkal. Vagy ha olyan a gyerek, hogy merész ötletei vannak, akkor megtanítani, hogy mindig kérdezzen, mielőtt valamit csinál. A gyerekeknek kettő fontos: hogy kapjanak tőlünk figyelmet, és hogy kompetenciaérzésük legyen. Semmi nem drága, hogy ezt a kettőt elérjék, simán rárajzolnak alkoholos filccel a bőr ülőgarnitúrára, csak hogy a szülő megmutassa, hogy hatással vannak rá. És hiába vagyunk otthon, de ha dolgozunk, nem figyelünk a gyerekre. A gyerek nem érti, ha otthon vagy, mi más dolgod lehet. Ha figyelünk rájuk, megjutalmazódnak.  Mivel ad hoc adjuk a figyelmet, ők azt hiszik, hogy folyamatosan keresniük kell. Ha előre tudja, mikor számíthat rá, kevésbé fogja kiprovokálni. Jó ötlet akkor foglalkozni a gyerekkel, mikor a szülő jól van és türelmes, akkor „feltölteni”.

Fejlesztő hétköznapi tevékenységek

Finommotorika: Read the rest of this entry

Nem cserélek senkivel

Általános

Szubjektív visszatekintés utunkra az örökbefogadásig és azóta.

(mondatok)

2008. És nálatok baba? – érdeklődik egy ismerős. Válasz nélkül hagyom. Ködösíteni nem akarok, az igazat meg nincs kedvem elmesélni. Már egy éve gyereket szeretnénk a férjemmel, ami nagyon hosszú időnek tűnik. Végre megfogant a baba, de a második ultrahangvizsgálatra el is halt. Holnap megyek a kórházba. Elszomorodunk, de a hangulat inkább reménykedő, mert eszerint tudunk mi gyereket csinálni, legközelebb biztos sikerül.

2009. Minden rendben van a magzattal, anyuka! Ismét terhes vagyok, de ez a mondat egyszer sem hangzik el az orvosi vizsgálatokon, pedig nagyon szeretném. Először ikreket várok, de az egyik magzat hamar elhal, aztán gondok vannak a felszívódással, majd hol a magzatvíz túl sok, hol az AFP magas, minden vizsgálatról leforrázva kullogok haza. A gyereknek nagyon örülünk, a neme végig homályban marad, de lánynak érzem, s úgy képzelem, vidám, kiegyensúlyozott gyerek lesz, aki szeret hintázni. A terhességen jó lenne már túl lenni. Ez a vágyam gyorsan teljesül, a hetedik hónap végén nagy vérzés miatt idő előtt világra segítik a kislányomat.

Öröm és rémület jár át egyszerre – milyen kilátásai vannak egy másfél kilós bébinek, aki csak 30 hetet töltött az anyaméhben a javasolt 40-ből? Egy hónapot a kórházban marad a kicsi, és csupa jó hírt kapunk. Tudok örülni annak, hogy ma megint kicsit többet evett, hogy ma sem lett baja, hogy már kézbe vehetem. A tizedik napon a barátságtalan koraszülött-intenzív osztályról áthelyezik a sima koraszülöttosztályra, mint osztályelsőt. Napjaimat az alagsori tejkonyhán töltöm egy csapat félmeztelen nő között, akik tejet fejnek a babáiknak. Végre hazamegyünk, épp gyermeknapon. Szép időszak kezdődik, a lányom egyre nő és okosodik. Fejlesztésekre szükség van, csecsemőkorától nyolcéves koráig hordjuk, de a lényeg, hogy nagy baj nincs. A gyermek első szava egyévesen: hintapalinta.

2010. Ilyet még nem láttam – ezt sajnos a szülészorvosom mondja, mikor magamhoz térek a műtétből, és minden testrészemből csövek lógnak ki. Pedig ő már látott ezt-azt. Nem értük be egy gyerekkel, bátran nekifutottunk egy újabb terhességnek, ami megint kudarcosan végződött. Előbb egy repülőjáraton kezdtem elvetélni, ahol is egyedül utaztam a nyolchónapos lányommal, és nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Ezt még kibírta a magzat, és pár héttel később kórházban adtam elő egy újabb életveszélyes vetélést, majdnem elvéreztem, az orvosok lélekjelenlétének köszönhetően sikerült valahogy megmenteni az életemet. Nem adom fe-he-hel – dudorászom az intenzív osztályon, mihelyst kihúzzák a csövet a számból. Belengetik, hogy kiveszik a méhemet, bennem teljes bizonyosság van, hogy akkor is lesz még gyerekünk, merthogy örökbe fogadunk. De aztán mégse veszik ki. Így további – utólag tekintve esélytelen – próbálkozásokra nyílik tér. Mi gyereket akarunk, még, ennyire könnyen nem fogjuk feladni. Ha az ember majdnem meghalt, az szemléletformáló trauma, de a sok gyerek utáni vágy ennél mélyebben gyökerezik, valahol a gyerekkor táján, ott, ahol az én sarjadt ki a földből. Mindenesetre a műtét után pár hónapig még csodálatosak a színek és a fények, de utána ugyanaz az ember leszek, aki előtte. Read the rest of this entry

Utánkövetés: egy éve nem beszél velem a vérvonal (podcast)

Általános

Váczi J. Péter felnőtt örökbefogadott 2015-ben mesélt arról, hogy alakult az első, euforikus időszak, miután megtalálta a vér szerinti családját. Azóta sok minden történt: Péter felnőtt, meghalt az édesapja, a vér szerinti családdal való felhőtlen kapcsolatot pedig egy félreértés árnyékolta be. Az Utánkövetés rovatban megnézzük, mi történt az elmúlt években egy-egy régi interjúalannyal, és közben persze a múltjuk megélése is változik. A hangos interjú 2020 legelején készült. Minden ilyen felvétel pillanatkép, azóta megint nagyot fordult Péter élete, amiről remélhetőleg egy későbbi cikkben ismét beszámolhatok.

A hangfelvétel egy kávézóban készült, legyetek elnézőek a kisebb zajokkal. A sztori majd úgyis visz magával, Péter remek előadó.

A beszélgetés online meghallgatható itt:

Read the rest of this entry

Babaköszöntő 2020. április

Általános
Babaköszöntő 2020. április

forszéBemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. A rovatba folyamatosan várom azok jelentkezését, akik az elmúlt egy évben fogadtak örökbe, vagy örökbefogadás után született gyerekük. A zsuzsa.martonffy@gmail.com címre írjatok. 

Nicknév: Nati

Kik vagytok? Vidéki házaspár vagyunk, Nati (38) és Bence (42), most már 13 éve házasok. Az első perctől szerettünk volna babát. Egyszer majdnem összejött, de sajnos a 10. héten elment a magzat. Ez nálam azért évekre lelki problémát okozott. Kb. 2 év múlva tudtam beszélni róla. Aztán sokáig hitegettek az orvosok, hogy semmi baj. A vége az lett, hogy műtétek sora után lehetne megpróbálni a lombikot. Mind a ketten éreztük, hogy ez nem a mi utunk. Szerencsére nem kellett egymást győzködnünk. Amikor a folyamat elkezdődött, akkor Bencét talán kicsit jobban megviselte a bürokrácia része, engem hajtott a végeredmény, de végül is gyorsan túlestünk mindenen. 0-3 éves, származási kikötés nélküli, korrigálható egészségügyi állapotú, bármilyen nemű gyereket szerettünk volna.

Miben vagytok mások, mint mások? Sajnos semmiben. Nagyon ijesztő, hogy az ismerőseim között mennyi mindenkinek van valami akadálya a gyerekvállalás körül. És sajnos mi is ide tartozunk. Ez szerintem a jövőben fokozottan nagy probléma lesz, mert sajnos itt már nem arról van szó, hogy az egyének döntése miatt születik ilyen kevés gyerek.

Ki érkezett? Csillagszemű Ricsi érkezett, az országos listáról. Épp 3 éves múlt, úgyhogy az iratbetekintés és az első találkozó között még gyorsan határozatot kellett módosítani. Szerencsére mindenki nagyon készséges volt. Ezúton is köszönöm az összes hivatali dolgozónak. 3 nap alatt lett új határozatunk, pszichológiai vizsgálattal, mindennel. Országos listáról érkezett, teljesen egészségesen, szerető környezetből. Egy hónaposan vitték haza a csecsemőotthonból. Az aktája alapján csak kicsit volt lemaradva. Már pár szót beszélt, kicsit hiperaktív, folyton beszélő kisfiú, imádja a zenét, és imád mindennel zajt csapni.

Mennyit vártatok? Gyerekre nagyon sokat, az örökbefogadásra a jelentkezéstől számított egy évet, majdnem napra pontosan.

Mennyit várt a gyerek? Őt anyukája vissza szerette volna kapni, de ezt nem tették lehetővé a körülményei, és az sem segített, hogy Ricsi a 10. gyermeke, és mindegyik gyermeke állami gondozott lett. Egyéves koráig látogatta. Kétévesen lett örökbeadható. Két család is megnézte előttünk az aktáját, és ha mi is nemet mondunk, akkor ment volna nemzetközi listára. Gondolom a kétes származás miatt, mert ezen kívül egy gyönyörű, egészséges, cserfes kisfiú.

Miért pont ő? 0-3 éves, származási kikötés nélküli, korrigálható egészségügyi állapotú, bármilyen nemű gyereket szerettünk volna. Nem volt semmi, ami miatt gondolkodtunk volna. De én már akkor annyira akartam gyereket, hogy nekem eladhattak volna egy bepólyázott kavicsot is. Emiatt később kicsit szorongtam is, hogy a józan ítélőképességem megmarad-e.

Miért pont ti? Ezt nem tudom. Mert ráadásul kiesett a határozati időkorlátból a kiajánláskor is már. De valami felsőbb hatalom mégis minket választott hozzá. Vagy őt hozzánk. Vagy mind a kettő. De az biztos, hogy nem olyan gyereket kaptunk, amilyet akartunk, hanem amilyenre szükségünk volt. Egy mindig vidám, nagyon mozgékony gyerek lett Ricsi, valahogy olyan érzés, mintha ahol nem idomul hozzánk, ott kiegészítene minket.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Mindamellett, hogy mennyire anya akartam lenni, és semmiféle ellenérzésem nem volt a kisfiammal kapcsolatban, nehéz volt beleszokni az anya szerepbe. Még a mai napig tart. Nem arról van, szó, hogy figyelnem kell rá, vagy ellátni, erre fel voltam készülve. Inkább a saját érzéseimre. Nem jött az olyan villámcsapásként, mint amennyire ezt mindenhol láttam. Én inkább introvertált vagyok, és valahogy az nem volt olyan természetes, hogy többet nem mehetek egyedül pisilni. De erre is időt kell hagyni magunknak.

A legnagyobb problémátok most: A szocializálása. A környezetünkben nincsenek gyerekek, és most ebben a karantén helyzetben az a kevés is elérhetetlen. Mint ahogyan az óvoda is, ahova most áprilistól terveztünk bejárni. Kicsit félek, hogy csak felnőttekkel találkozik.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Nekem a tanfolyam nagyon pozitív csalódás volt. Hiába olvastam mindenhol, hogy az alapítványi tanfolyamok mennyivel jobbak, mégis a Tegyeszes tanfolyamot választottuk. Itt össze is ismerkedtünk az ügyintézőnkkel jobban, valamint tényleg emberileg végig tudtunk menni olyan dolgokon, amin nem biztos, hogy elgondolkodtunk volna előre. Azt hiszem, a folyamatra elég reálisan, jól felkészítettek. És az a türelem, amit mindenki felé tanúsítottak, na azt tanítani kellene.

Miről olvasnál szívesen? Mindenről. Kötődésről, fejlesztésről, testvérekről, tinédzser örökbefogadottakról, felnőtt örökbefogadottakról, és hogy hogy kell kiegyensúlyozott felnőttet nevelni 🙂 Read the rest of this entry

A határokon át ívelő örökbefogadások általában nem a gyermek érdekeit képviselik

Általános
A határokon át ívelő örökbefogadások általában nem a gyermek érdekeit képviselik

Az örökbefogadást hosszú ideig jócselekedetnek tekintettük. Ám van, aki szerint ezt a tündöklő képet árnyalni kellene. Ezt vallja Prakash Goossens, akit 1985-ben, nyolcévesen fogadtak örökbe Indiából Belgiumban. Szerinte a nemzetközi örökbefogadásoknál elsősorban az örökbefogadó szülőkre összpontosítanak, a gyerek érdeke és a biológiai szülők holléte a mai napig másodlagos.

Kelly Keasberry cikke / fordította Csikszentmihályi Melissa

“Tíz évvel ezelőtt még az élt a köztudatban, hogy az örökbefogadás a gyermek érdekét szolgálja. Egyedül az örökbefogadók által biztosított anyagi javakat tartották szem előtt, amiért cserébe a gyermektől hálát vártak. Csak integrálódj sikeresen a flamandokhoz vagy belgákhoz, és a téma lezárva. Csak nemrég ismerték fel világosan, hogy adoptálás esetén súlyos traumák is előfordulhatnak az érintettek életében. A depresszió, függőségek és öngyilkossági kísérletek mégis jelzik, hogy valami gyökeresen nincsen rendben az adoptáltak életében” – állítja Prakash Goossens.

Az utógondozás hiánya

“Az első modern örökbefogadási formák kialakulása az első világháború idejére tehető. Akkoriban sok gyermek veszítette el az otthonát. Őket főleg az Egyesült Államokban és Kanadában fogadták örökbe, de voltak, akiket Belgiumban. A ma szokásos adoptálási eljárások az 1960-as évek elején indultak, és számuk 1980 és 2002 között rekordot döntött. Engem 1985-ben adoptáltak. Az örökbefogadási szándék a jótékonykodástól mára már elmozdult a családalapítás iránti igény irányába. Ez volt a megoldás a termékenységi problémákra. Nem kérdőjelezte meg senki. Az 1990-es években kitört örökbefogadással kapcsolatos botrányokat követően az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok elvileg jobban előtérbe helyezik a gyermek érdekeit. Az ENSZ Közgyűlése által 1989-ben elfogadott, a Gyermekek Jogairól Szóló nemzetközi Egyezmény és a Hágai Örökbefogadási Egyezmény (1993) szigorításokat eredményezett az örökbefogadási jogszabályok terén. Ami jelenleg Belgiumban rendben működik, az a folyamatnak a jelentkezéstől az örökbeadásig tartó szakasza. Az örökbefogadást követően azonban még mindig sok minden félresiklik. A felnőtt korú örökbefogadottak számára a mai napig nem áll rendelkezésre megfelelő utógondozás. Holott nagyon sok pszichológiai természetű probléma pontosan ekkor kerül felszínre” – osztja meg meggyőződését Goossens.

Ősi sérülés

“Nancy Verrier pszichoterapeuta 1993-ban megjelent The Primal Wound c. könyvében azt állítja, hogy örökbefogadottak esetében kifejezetten nehéz helyreállítani a kötődést. A kötelék e „nyers” megszakítása miatt a gyerekben egy ősi sérülés keletkezik. Ez a sérülés határozza meg, hogy az örökbefogadott gyerek élete hátralevő részében mit tapasztal, miképp érez majd és hogyan fogja magát szóval és cselekedettel kifejezni. Bessel van Kolk trauma-szakértő szerint egy trauma még az agy szerkezetét is képes megváltoztatni. Befolyásolhatja a gyermek nyelvi képességét, az emocionális egyensúlyát és fejlődési esélyét általában. A szakértő szerint a születésünket követő 45 percnek döntő szerepe van. Amennyiben ekkor létrejön az anyával való kötődés, a test is alkalmazkodik. Ám ha nem volt jelen senki a gyermek vigasztalására, ölelésére, a test „zárlatot” képez. Ennek egyik következménye az agy szerkezetének nagymértékű változása, a traumazárlat következtében pedig az agy érzelmekért felelős részével való összeköttetés elzáródik. Az agy túlélési stratégiaképpen egy ‘hamis ént’ kreál. Az eredeti személyiségen egy fedőréteg képződik, és az fejlődik tovább. Az illető gyakran csak a terápia során jön rá, hogy az eredeti személyisége tör felszínre” – folytatja Goossens.

“Az örökbefogadott gyermekek általában könnyen alkalmazkodnak. Ám, mivel a szervezetük túlélő üzemmódban van, tehát állandó magasfeszültség alatt, bizalmatlanok lesznek és nem fognak könnyen kötődni. Verrier állítása szerint a kötődés megelőzi a szeretetet. A kötődésnek nem feltétele a szeretet. A biztonságérzés viszont alapvető fontosságú. Ezt az ősi sérülést még azok az örökbefogadó szülők sem lesznek soha képesek begyógyítani, akik egyébként mindent megtettek.” Read the rest of this entry

Tévhitek a megmondásról

Általános

Mikor és hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy örökbe fogadtuk? Ki hogy beszélget erről a témáról a kicsivel? A friss örökbefogadók egyik visszatérő kérdése ez, a Babaköszöntők is erről tanúskodnak. Jó hír, hogy a nagy többség nem gondolja, hogy az örökbefogadást el kéne titkolni a gyerek elől. Viszont nem feltétlenül tudják, hogy álljanak hozzá a beszélgetéshez. Ma csokorba gyűjtöttem a témával kapcsolatos sztereotípiákat és tévhiteket.

  1. Meg kell várni a beszélgetéssel, amíg a gyerek kérdez. Nem, az első lépést a szülőnek kell megtennie, a gyerek, ha érzi, hogy kellemetlen a téma, nem fog kérdezni, esetleg eszébe sem jut.
  2. Van egy meghatározott alkalom, amikor a szülő ezt elmondja a gyereknek. Ahogy a szexuális felvilágosítás sem az az alkalom, mikor a 14 évesnek elmagyarázzuk az óvszer használatát, hanem elkezdődik egyévesen azzal, hogy te fiú vagy, neked fütyid van, és egy folyamatos beszélgetés az éveken át. Az örökbefogadást sem lehet egyszerre „letudni”, az életkora szerint a gyereknek mindig új kérdései lesznek – már ha a szülő nyitott erre.
  3. Amikor a gyerek megkérdezi: „én a te hasadban voltam?”, akkor kell elmondani az örökbefogadást. Egy csomó gyerek nem is így kérdez, és ez a kérdés meg jó eséllyel az óvodai öltöztetésnél fog felmerülni, mikor egy másik gyerek anyukája terhes.
  4. Amikor a gyerek megtudja, hogy örökbe fogadták, megdöbben. Ha ez 14 éves korban történik, akkor valóban ez lehet a reakció. Épp ezért a mai ajánlások szerint olyan pici korban – tulajdonképpen a családba érkezés után azonnal – el kell kezdeni ezt mondogatni, mikor a gyerek még nincs is tisztában a születés módjával, és nem rázza meg, mert ebbe nő bele. Később persze szembesülni fog ennek a veszteségeivel is, de ez nem óvodáskorban várható.
  5. Elég annyit mondani: téged örökbe fogadtunk. Az örökbefogadás kifejezést is kell mondogatni, hogy a gyereknek ismerős legyen, azonban ez a közlés így egy 2-3 éves kicsinek semmit nem jelent, fogalma sincs, mi az. Hogy a gyerek értse, hozzá kell tenni valami ilyesmit, hogy “minden gyerek egy néni pocakjából születik, te egy másik néni/Mari hasából születtél, aki ránk bízott, hogy neveljünk fel.” Az ajánlások szerint ezt az óvodáskor kezdetére tudnia kell a gyereknek.
  6. “Te nem a pocakomból születtél, hanem a szívemből.” Nagyon cuki mondás, jól mutat a Facebookon, de egy kisgyereket, akinek még nincs fogalma a biológiáról, teljesen félrevihet, azt hiheti, hogy ő tényleg az anyukája szívében fejlődött. Nem lehet megspórolni, hogy beszéljünk a másik néniről, a szülésről, ezek nélkül a gyerek esetleg azt hiszi, hogy őt nem is anya szülte, vagy hogy az ő családba érkezése semmiben nem különbözik a többi gyerekétől.
  7. Ha egyszer elmondtuk az örökbefogadást, a gyerek tudni fogja. Sajnos nem, időnként, legalább pár havonta át kell venni a témát, különben a gyerek elfelejti, vagy azt szűri le, hogy ez tabu, amiről nem szabad beszélni.
  8. „Az én gyerekemet ez nem érdekli/rendben van a témával, nem is kérdez róla soha.” Lehet, hogy tényleg nem érdekli még, de az is lehet, hogy nem mer kérdezni, mert érzi, hogy a szüleinek kínos a téma. Ha a kommunikáció őszinte erről a kérdésről, akkor a gyereknek időnként vannak kérdései. Ha nincsenek, néha a szülő is előhozhatja (nem kell mindennap, de pár havonta nyugodtan).
  9. Ha egy gyereket 3-4 éves korban fogadtunk örökbe, annak nem kell megmondani, hisz úgyis emlékszik az előző helyére. Sajnos nem igaz. Az egyik alanyomat ötévesen fogadták örökbe, és mindent elfelejtett, ami előtte történt vele. Ha a szülő nem tartja ébren az emlékeket, azok még ennyi idős gyereknél is törlődhetnek. Illetve a gyereknek tévképzetei is lehetnek, például, hogy a vér szerinti szülei jöttek vissza érte. Ha a gyerek emlékszik a nevelőszülőre, ez olyan kincs, amit őrizzünk meg, és akkor is beszélgessünk arról, hogy mi örökbe fogadtuk, és örökre itt maradt.
  10. A csavaros/durva részeket/azt, hogy van-e testvére/hogy miért adták örökbe stb. majd elmondja a vér szerinti szülő, ha 18 évesen megkeresi. Sajnos ezek elmesélése is az örökbefogadó szülőre hárul. Nem biztos, hogy a gyerek 18 évesen elindítja a keresést, hogy meglesz az örökbeadó, hogy válaszol. Ha hatévesen kíváncsi, akkor válaszoljunk tudásunk és az ő értelmi szintje szerint, ne azzal, hogy majd tizenkét év múlva megtudod.
  11. Az örökbefogadás története ott kezdődik, hogy „csengett a telefon és mentünk érted a kórházba/intézetbe/nevelőszülőhöz…” Az örökbefogadó szülők története kezdődik itt. A gyereké ott kezdődik, hogy nőtt egy nőnek a hasában és megszületett. Ha erről sose beszélnek, csak az egymásratalálást ecsetelik, a gyereknek esetleg az a tévképzete alakul ki, hogy őt nem is anya szülte.
  12. Az örökbefogadás elmesélése ott kezdődik, hogy „anyának beteg volt a hasa és nem lehetett gyerekünk…” Egyszer ezt is el lehet mondani, de én nem ezzel kezdeném a legelső alkalommal. Az a szerencsés, ha addigra a szülők feldolgozták a meddőséget, a veszteségeiket, és az örökbefogadás örömét tudják átadni a gyereknek.
  13. Ha egy gyereket jól nevelnek, ha szerető légkörben nő fel, akkor nem fog érdeklődni a vér szerinti családja iránt. Épp ellenkezőleg. Ha valódi bizalmi viszony alakul ki a családban, ha nem tabu ez a téma, akkor meri megosztani, hogy gondol a vér szerinti szülőkre is. Ha az örökbefogadónak problémája van ezzel a témával, azt a gyerek önkéntelenül megérzi, és tapintatosan nem hozza szóba a kérdést.

Read the rest of this entry

Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Általános
Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Folytatódik az Utánkövetés rovat, amiben megnézzük, mi történt egy-egy kedves régi ismerőssel! Dutka történetére sokan emlékeznek, 2014-ben mesélte el, hogyan zajlott hétéves kislányának az örökbefogadása. Azóta sok minden történt a családdal, Dutka beavat minket. Kemény történet következik, köszönjük az őszinteséget. Itt tudjátok elolvasni a régi interjút, érdemes ezzel kezdeni.

Hány évesek most a gyerekek? Milyen nagy változások történtek veletek a cikk óta?

A lányok most 15 és 17 évesek. Az előző cikk óta több nagy változás történt az életünkben. Először is elváltam, 4 évvel Noémi örökbefogadása után. A válásnak semmi köze nem volt az örökbefogadáshoz, de elég zűrösre sikeredett. Már korábban is voltak problémák, amelyek idővel mélyültek, s nem sikerült megoldani őket. A lányok kapcsolata megmaradt, bár lazult az apjukkal, aki időközben más városba költözött és új kapcsolatot alakított ki.

A válás miatt viszont anyagilag rosszabb helyzetbe kerültünk, eladtuk a házunkat és szerényebb körülmények között, bár nyugodtabban és szabadabban élünk. A változások (kezdve az örökbefogadással) mindkét lányt erősen megviselték. Mindketten azóta is pszichológushoz járnak, de pszichiáteri segítséget is igénybe vettünk. Terhelő volt az apjukkal való kapcsolat, de az örökbefogadás maga is. Noémi a harmadik fix pszichológusát “fogyasztja” jelenleg, s most végre úgy érzem, hogy szakmailag a legjobb kezekben van. Most derült fény arra, hogy az örökbefogadás annyira megviselte, hogy töredezett személyisége van, él benne egy hétéves kislány, aki rendkívül agresszív, kezelhetetlen, támadó, aki nem hisz senkinek és semmiben, mert becsapták. Azt ígérték neki hétévesen, hogy őt már nem adják örökbe, ő örökre ott marad a nevelőcsaládban, a nevelőszülőknél. Az egy hónapos ismerkedés alatt nem mondta el neki senki, hogy miért látogatjuk, s amikor végleg elhoztuk, azt hazudták neki, hogy a nagylányom “ottalvós” csajos bulit tart, oda hivatalos. Mi azt az információt kaptuk, hogy fel van készítve, időközben meg is szerettük egymást, szívesen jött velünk, majd amikor ráébredt a “valóságra”, elvesztette a bizalmát mindenkiben. Ráadásul pszichológusi tanácsra két évig nem is vihettük vissza látogatóba a nevelőszülőkhöz, hogy hadd erősödjön a kötődés, ő pedig szenvedett és megkeményedett. Szerencsére most már tud beszélni erről az időről, de nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. A pszichológus szerint valószínűleg van több énje is, amelyek még nem jöttek felszínre, de nagyon reményteljes az állapota, jól kezelhető, együttműködő. Ha nem a hétéves kislány dominál benne, akkor nagyon jó és mély a kapcsolatunk, szeretjük egymást, fel sem merül, hogy ő nem vér szerinti gyermek. Vicces, jó kedélyű, talpraesett, tűzrőlpattant, cserfes, ügyes… De szociálisan – legalábbis a családon belül – érzéketlen, nincs tekintettel másokra, s mint egy óvódás kisgyerek, akaratos, követelőző, észérvekkel nem meggyőzhető, vérig megy a saját akaratának megvalósításáért, kezelhetetlen, zsaroló és fenyegető (pl. pengés vagdosással). Tévé- és édességfüggő, a nálunk töltött nyolc év alatt több, mint 40 kilót hízott. Read the rest of this entry

Babaköszöntő 2020. március

Általános
Babaköszöntő 2020. március

Itt az olvasók kedvenc rovata. Bemutatkoznak azok a családok, akik a közelmúltban fogadtak örökbe kicsi vagy nagyobb gyereket. Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen!

Nicknév: AnniPanni, de inkább a fb-csoportban vagyunk aktívak.

Kik vagytok? Harmincas házaspár vagyunk Vajdaságból, Szerbiából. Öt éve házasodtunk össze, alapvetően egészségügyi problémák miatt, könnyű szívvel és nagyon határozottan léptünk az örökbefogadás útjára, kislányunk tavaly augusztusban érkezett hozzánk.

Miben vagytok mások, mint mások? A blog olvasóinak legnagyobb részéhez képest valószínűleg abban, hogy nem Magyarországon vettünk részt az örökbefogadási folyamatban. Egyébként mi is, mint mindenki, nagyon vágytunk gyerekre, arra, hogy megoszthassuk a szeretetünket még valakivel. Az örökbefogadás mindig ott volt a levegőben, korábban nagy egyetértésben tervezgettük, hogy néhány vér szerinti gyerek után majd belevágunk. Végül az első gyerekünk érkezett örökbefogadás útján a családunkba, és ez így tökéletes.

Ki érkezett? Léna, 13 hónaposan, nevelőszülőktől, kb. 100 km-ről (Szerbiában csak országos lista létezik). Hatalmas szeretetben nevelgették, könnyes volt a búcsú, és azóta is aktívan tartjuk a kapcsolatot, egyelőre írásban, de mindenképpen vissza fogunk majd látogatni hozzájuk. A kislányunk egy életvidám, aktív, gyönyörű kis szeretetgombóc, nála csodálatosabb gyereket elképzelni sem tudunk (természetesen). 🙂

Mennyit vártatok? Ez összetett kérdés, mert esetünkben, tőlünk független okok miatt, elképesztően hosszúra (másfél évre) nyúlt a jelentkezési procedúra, a várólistára kerülésünk után viszont mindössze 23 nappal csörgött a telefon. Még ezután is meglehetősen megerőltető időszak állt előttünk, ugyanis nálunk több körös „válogatón” jelölik ki végül a legalkalmasabbnak tűnő jelentkezőt az 5-10 értesített pár közül, de utólag visszagondolva természetesen megérte minden várakozással töltött perc.

Mennyit várt a gyerek?  Tíznapos kora óta élt a nevelőszülőknél, és körülbelül tízhónapos korában nyilvánították örökbefogadhatónak.

Miért pont ő? Származási kikötés nélkül várakoztunk 1-4 éves, egészséges vagy korrigálható egészségügyi problémával élő gyerekre. Ezekkel a kikötésekkel a statisztikák szerint a szerbiai várakozók között csodabogárnak számítottunk (főként a származási kikötés hiánya miatt), ezt az ügyintézőnk is hangsúlyozta.

Ehhez képest egy világosbarna hajú, kék szemű gyermek érkezett, de arra a kérdésre, hogy ez hogyan lehetséges, persze nem keressük a választ, annyira a miénk a kislányunk most már.

Miért pont ti? Ez számunkra is nagy kérdés volt, hiszen több rostán is át kellett mennünk, mire mi lettünk a befutók.  Meg is kérdeztük az ottani team-et, hogy miért esett végül ránk a választás, és négy dolgot jelöltek meg: a nemzetiségünket, az életkorunkat, a dinamikus személyiségünket és azt, hogy mindketten néptáncosok-népzenészek voltunk/vagyunk, ez nagyon tetszett nekik, mert összekötötték a magyar identitás kialakításával a kisebbségi léthelyzetben (a kislányunk magyar származású, bár szerb családban élt, mert nem volt lehetőség magyar nevelőszülőknél elhelyezni).  És persze mert az Égiek is így akarták! Ebben biztosak vagyunk.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Az első néhány napot csak túl kell élni! Nem kell agyalni, pánikolni, stresszelni, csak túlélni. És minden nappal minden egyre könnyebb lesz. 🙂

A legnagyobb problémátok most: Egyelőre semmi, ami összefüggésben állna az örökbefogadással, hétköznapi apró-cseprő, átmeneti problémáink vannak, mint minden családnak. Az életünk kiteljesedett, minden új értelmet kapott, az esetleges gondokra pedig megoldandó feladatként tekintünk.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Talán az, hogy végig arra készítettek bennünket, hogy az első kiajánlásból ritkán lesz sikeres örökbefogadás, hiszen sok pár van képben még ilyenkor, így fel kellett készülnünk a kudarcra, de végül mégsem volt feldolgoznivalónk. Illetve az, hogy milyen gyorsan lezajlott maga a folyamat, hiszen az első találkozáshoz képest 1,5 héten belül itthon volt a kislányunk.

Miről olvasnál szívesen? Minden érdekel bennünket, és nagyon szívesen viszontlátnánk a korábbi interjúkban megismert családokat. 

****** Read the rest of this entry