Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Kik vagytok?
Anya és Apa is 37 éves, egy vér szerinti majdnem 11 éves kislánnyal. Otthonról dolgozunk mindketten, így sok időnk jut egymásra. Nagy a szerelem köztünk, boldogak vagyunk. Megismerkedésünk után fél évvel összeházasodtunk, rá egy évre pedig megszületett a kislányunk. Szerettünk volna még egy gyermeket, de sajnos volt két vetélésem 2020-ban. Elvileg egészségügyi akadálya nincs, hogy tovább próbálkozzunk, (és még sose tudni,) de a házasságunk során (12 év) igazából időről–időre felvetődött bennünk az örökbefogadás. 2021 decemberében végül jelentkeztünk, és vártuk a gyermeket, akit a jó Isten szánt nekünk. Ez kicsit hosszabb várandósság, mint a kilenc hónap, de ugyanúgy telve volt a szívünk szeretettel előre is.
Miben vagytok mások, mint mások?
Semmiben.
Ki érkezett?
Egy – a barátkozás kezdetén – 20 hónapos kisfiú (akit nem mellesleg úgy neveznek, ahogyan a kislányunkat hívtuk volna, ha kisfiúnak születik). Az aktabetekintéskor elhangzott néhány „ijesztő” infó (részben helytálló, részben nem), de azonnal tudtuk, hogy mindenképp szeretnénk megismerni – és azt is, hogy ő nekünk van megteremtve. Az első találkozás szintén nem volt egy rózsaszínű, habos-babos mesebeli pillanat, mert a kisfiunk azt a negyven percet végigordította. Szinte meg sem tudtuk igazán nézni, hogy milyen is a kis arca, mert befúrta magát a nevelőszülő ölébe. Elég sok „negatívumot” (az akkori valós helyzetet) is hallottunk a nevelőanyától, szóval picit nehéz szívvel jöttünk el tőle. Viszont semmi kétségünk nem volt, hogy folytatjuk a barátkozást, és hogy szeretnénk őt. Másnap ismét mentünk hozzá, és rá 11 napra már a 30 napos kihelyezésre hozhattuk haza. Voltak döcögős pillanatok a barátkozás alatt, és az itthonlét kezdetén is, de hát ez nem is egy amerikai film, ugye?
Egyébként egy érzékeny lelkű, jó humorú, édes és okos kismanó – a maga kis batyujával ugyan. Van miben fejlődni – és mióta egy család vagyunk, van sok pozitív változás (!) -, de igyekszünk kitárni előtte a világot és főként szeretni, biztonságot és örömöt nyújtani neki. A nővérével is odavannak egymásért, mint ha mindig is testvérek lettek volna! Sokszor úgy érezzük, hogy ő mindig is velünk volt, mindig is a miénk volt!
Mennyit vártatok?
2021 karácsonya előtt jelentkeztünk, 2022 júliusában lett meg a határozatunk, és 2023 február vége felé kaptuk a telefonhívást (amit soha nem felejtünk el, hiszen olyan fantasztikus érzés volt, mint ha akkor született volna meg számunkra), március elején hoztuk haza a kihelyezésre, és áprilistól „hivatalosan” a mi gyermekünkJ . Mikor megkaptuk a születési anyakönyvi kivonatot, az is csodálatos pillanat volt.
Mennyit várt a gyerek?
Ő először csecsemőotthonban volt, aztán pedig nevelőszülőknél, de 18 hónapos korától volt örökbe adható. Sosem volt kapcsolattartása.
Miért pont ő?
0-4 éves korig, nemtől és származástól függetlenül vártunk a gyermekünkre a megyei listán (Borsod), és számos egészségügyi /családi kritériumnál azt jelöltük be, hogy további tájékoztatást kérünk. Így az egyik kritérium miatt is (amit kevesebben jelölnek meg) hozzá illőnek gondoltak minket.
Miért pont ti?
Ahogy fentebb említettem, elfogadóak voltunk bizonyos kritériumra. Illetve azt gondoljuk, hogy az életmódunk, a mindennapjaink, az, hogy ennyi időt tudunk vele tölteni, olyan tényezők voltak, amik alapján gondolhattak ránk, mert neki – az ő kis személyiségének, kissé zaklatott lelkületének – pont egy ilyen életvitel volt tökéletes. De lehet csak elfogultak vagyunk, és azt gondoljuk, ő itt van a legjobb helyen, hiszen ő nekünk született.
A tanács, ami jól jött volna utólag
Hogy ahogyan telnek a napok, hetek, valóban könnyebb lesz, és nem kell megijedni annyira. Nem kell félni attól az érzéstől sem, hogy igazából nem ismerjük még őt. Mert idővel egyre jobban látjuk, ki ő, milyen ő, és egyre inkább egymáshoz formálódunk. Illetve, hogy ne hasonlítsuk máshoz, mert ő egyedi és épp ettől különleges. De főleg, hogy nem biztos, hogy az a hatalmas szeretet azonnal bearanyoz mindent. A kezdeti „hogyan tartsuk életben/ éljük túl a napot” számunkra eleinte előtérbe került, és ahogyan kezdtünk összecsiszolódni és kölcsönösen kötődni, úgy lopta be magát a szívünk a szeretet, finoman, halkan, de annál szívmelengetőbben.
A legnagyobb problémátok most
Még mindig a kiszámíthatatlanság: elég hullámzó, hogy mire hogy reagál a drágánk, és ez néha megnehezíti az egyes helyzeteket. De igazából ez semmiség, mert ügyesen és jóízűen eszik, jókat alszik, sokat nevet, „szófogadó”, egészséges, és főleg kezd ő is szeretni minket és ragaszkodni. És ez a legfontosabb.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok?
Igazából az lepett meg bennünket, hogy a nevelőcsalád mennyire másképp nevelte, gondozta, ahogyan mi tettük volna, és egyrészt ez nehézségeket is okozott, okoz, másrészt le is döbbentett bennünket. Nem a „batyu” volt meglepő, hanem az, hogy a nevelőcsaládon mennyi minden múlhat. (Éjjel-nappal tévé vagy telefon képernyője, hektikus napok, napirend és déli alvás nélkül, folyamatos cukros üdítők és nasik, egész napos evés, rengeteg hiszti, ordítás, ezeknek pedig a „megengedése”, ezek pedig zaklatott, nyugtalan lelkivilágot eredményeztek stb). Illetve élőben és élesben más szembesülni esetleges elmaradásokkal, vagy jellemvonásokkal a gyermeknél, mint amikor az a tanfolyamon hangzik el. Viszont maga a tanfolyam fantasztikus volt és sokat segített – de klassz lenne, ha még sokkal több gyakorlati és valós élethelyzet hangzana el.
Miről olvasnál szívesen?
Hogy mi zajlik a gyermekekben, a lelkükben, hogyan lehet a kötődést mélyíteni, hogyan lehet segíteni nekik a nevelőcsaládtól való elszakadás feldolgozásában és az örökcsaládba való beleszületésben.
****** → olvasásának folytatása
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
Tetszett a bejegyzés?
Kedvelés Betöltés...
Örökbe.hu 