Riport egy mélyszegénységben élő örökbeadó anyával. A család helyzete most stabil, a szülőknek a mindene a sok gyerek, ám két testvért mégis örökbe kellett adniuk. Tündéhez és családjához a Fészek Alapítvány segítségével jutottam el. A neveket megváltoztattam, a fotók nem őket ábrázolják. A fényképekért köszönet Szarka Zoltánnak.
Tünde, a párja, István és az öt gyerekük tavaly nyáron jutottak el először a Tiszához. Ugyan már hat éve élnek egy településen, ahonnan csak öt kilométer a part, de egy mélyszegénységben élő család számára bizonyos távolságok nagyobbak. Autó nincs, kerékpár nincs, busz nem visz oda, a gyerekek között eddig mindig volt totyogó… Tavaly végül lesétáltak, ugyan a vízbe Tünde nem engedte a gyerekeket, mert nem tudnak úszni, de legalább látták a folyót.
Tündéhez a Fészek Alapítvány vezetője, Katona Andrea és férje, Gyula visz el. Kétszobás kis kockaházba érkezem, a kertben a budi ajtaját lengeti a szél, kócos kutya, de a négy négyzetméteres előtérben egy szerény, ám rendes konyha fogad. Hűtő, tűzhely, pár konyhai eszköz csinosan felakasztva, üvegben egy szál művirág. A házról hamar kiderül, hogy igazából egyszobás, abban él az egész család. A másik, kicsi helyiségben a fát tárolják, kint a kertben ellopnák. Fagyos márciusi nap van, Tünde befűtött a kályhába. A szoba, ahol hét ember alszik, rendes, tiszta, a kopott betonpadlót szőnyeg, az öt ágyat takaró borítja, a sarokban egyetlen szekrény. Hogy fér bele hét ember holmija? A falakon fotók a gyerekekről. A legtöbb a két kicsiről, akik nem velük élnek. Róluk rendszeresen küldenek fotót az örökbefogadó szülők. A nagyobb gyerekekről óvodában készült képek, kevesebb, erre végképp nincs pénz, ami van, azt Andrea fizette ki.
Az anyuka magyarázza, hogy alszanak, az ágyak közül több nyitható. Közben a szekrény tovább szűkül, mert Andrea és Gyula behordják a kocsiból az adománynak hozott gyerekruhákat, cipőket, a zsákokat szépen elhelyezik az egyetlen kanapán. „A gyerekek nagyon fognak örülni a cuccoknak, jobban, mint ha a boltban csokit veszek nekik. Andi néni havonta jön. Mindenben rá számíthattam, ő iskoláztatta be a gyerekeket szeptemberben, ő vette meg a fehér inget, fekete szoknyát. Nagyon rendesek, segítenek, bármi gondunk, bajunk van. A tanév végén szólt, hogy menjek be az iskolába, írassam össze, mi kell az iskolakezdéshez őszre, majd jön, megveszi.” „Volt, hogy Áron egy hétig cipő nélkül járt, átdobták a gyerekek a kerítésen” – teszi hozzá a ruhatémához a férfi, István a nemrégi sztorit.
Mit csinál az öt gyerek az egy szobában, ha rossz az idő? „Nem tombolnak, bekapcsoljuk a mesét nekik, babáznak, elfoglalják magukat, Áron átmegy a haverjához, nem szeret itthon lenni a lányokkal.” Tünde és párja napközben a tévét nézik, amíg a gyerekek iskolában, oviban vannak, a tévé a beszélgetésünk alatt is duruzsol. Ez a kapcsolat a külvilághoz. Read the rest of this entry
. A védőnő is, amikor először jött, mondta, félt, hogy mi lesz velünk, mert hétvégén hoztuk haza a kislányt és ő csak hétfőn tudott jönni, de annyira meglepődött, mennyire összeszedettek vagyunk és semmi apró dolog végett nem pánikolunk. Szerelem volt első látásra 
. Azóta eltelt pár hét letelt, az a bizonyos 6 hét is, még szorosabb lett a kapcsolatunk a kislánnyal, imádja és szereti őt mindenki. Elvarázsolta az embereket, olyan kis tünemény. Amikor elkezdtük az egész örökbefogadást, úgy álltunk neki, hogy újszülött, fehér bőrű, egészséges kislányt szeretnénk, aztán jött az első Tegyeszes beszélgetés, ahol mondták, ezt ki kellene bővíteni, mert így biztosan sokat kell várni. Így módosítottunk: neme mindegy, korrigálható betegségekre meg a korosztályt 0-2,5 évesre bővítettük, a származási kikötés maradt. Mikor lejárt a 3 év és hosszabbítottunk, akkor szűkítettük le a kort 0-1,5 évesre. És láss csodát, jött is az a bizonyos telefon 2 hét múlva. A kórházba pár napig mentünk délelőtt és délután pár órát, ahol egy külön szobába elvonulhattunk hármasban. Azt mondják, egy elmegy, egy jön. Lehet benne valami, mert előtte temettük el drága szeretett nagypapámat. Küldött nekünk egy kis angyalt. Úgyhogy minden úgy alakult, ahogy elkezdtük a legelején. Ennél boldogabbak nem is lehetnénk.
