Örökbe.hu

Az Örökbe.hu blogon az indulás után interjúban mutattam be a nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezeteket. A Fészek Alapítványnál azóta elhunyt az alapító, a szervezet működése sokat változott a 2014-es cikk óta. Katona Andrea, a Fészek Alapítvány elnöke, és Sulyok Eszter, az alapítvány pszichológusa meséltek a mai gyakorlatról és filozófiáról.

Magyarországon jellemzően a nyílt örökbefogadást közvetítő egyesületek, alapítványok egy-egy karizmatikus vezető köré szerveződtek, akiknek az egyénisége rányomta a bélyegét a szervezet arculatára. A Fészek volt az első a civil szervezetek között, ahol lezajlott egy kényszerű utódlás, miután az alapítvány megálmodója, Budai Ágnes 2016-ban elhunyt. Hogy történt a váltás?

Katona Andrea: Ágnes halála előtt 6 évvel kezdtem a Fészeknél a munkámat, az alapelvek azóta nem változtak, de ugyanakkor rugalmasabbá és sok szempontból szakmaibbá vált az alapítvány. Az esetszámaink őrült módon nőnek, és nagyon sok minden mást is csinálunk, mint Dr. Budai Ágnes idejében. A váltásra Ági régóta készült, többször akarta már átadni nekem a vezetést, de én ezt akkor még nem akartam. Ő tisztában volt vele, hogy nem fogja a világ végégig az alapítványt vezetni, és kereste a megfelelő személyeket, akik az ő elvei, gondolatai szerint tudnák ezt folytatni. Voltak erre korábban is kísérletek, amelyek nem sikerültek.

Mit jelent ez a szakmaiság a működésben?

KA: Például azt, hogy ez nem egy egyszemélyes alapítvány, több kollégával dolgozunk. Ha csak én lennék egyedül, és egyszerre lenne 4-5 krízisterhesem, nyilván nem tudnék annyi figyelmet és energiát fordítani az ő személyes gondozásukra, mintha többen csinálnánk. Az Alapítvány munkatársai szakemberek, pszichológus, mediátor, szociálpedagógus, meddőségi és örökbefogadási szaktanácsadó is van köztük.

Egy-egy örökbeadásról teamben döntötök?

Ha van egy krízishelyzet, akkor hárman, sokszor négyen beszéljük meg, mi a krízis, hol kell megtámogatnunk a családot, milyen hivatalos lépések szükségesek, és akkor még szóba sem kerül az örökbefogadás. Nekem szenzációsan jó érzés, hogy magánutas örökbefogadásoknál soha nem vagyok olyan helyzetben, hogy én egyedül találkozom a felekkel, az alapítvány részéről legalább két ember vesz részt a krízistanácsadáson.

Hogy ne merüljön fel a megvesztegetés gyanúja?

Pontosan.

Ki a másik három ember?

Sulyok Eszter, pszichológus, Katona Enikő, szociálpedagógus, néha Katona Gyula is csatlakozik, aki mediátori végzettséget szerzett.

Te is sokat képzed magad azóta, jártál az ELTE-n a meddőségi, örökbefogadói és reprodukciós szaktanácsadói képzésre, gyermekvédelmi rádióműsort vezetsz a Mária Rádióban…

KA: Most épp a mesterszakomat fejezem be a mentálhigiéné szakon az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

Az egyes szervezetek más helyre teszik a hangsúlyt, hogy a hazagondozás vagy az örökbeadás van-e náluk fókuszban, ennek megfelelően nagyon különböző arányokat produkálnak. Nálatok ez hogy van?

KA: Nálunk az anya és a kríziscsalád van a középpontban és az ő kéréséhez igazítjuk az eljárási rendet. Senkit sem kényszerítünk arra, hogy örökbe adja a gyerekét, de arra sem, hogy hazavigye. Számunkra az a fontos, hogy ez egy tiszta döntéssé válhasson. Mindig időt hagyunk arra, hogy találkozzon az anya a gyermekkel, nézze meg, ölelje meg, ott tudjon újra dönteni. A vér szerinti apát vagy valaki mást a családjából bevonunk a folyamatba, ha lehetséges, és általában lehetséges. Ez szépen kialakul, hogy nem mi erőltetjük az anyát, hanem ő eljut egy döntésig.

Sulyok Eszter: Mi nagyon hiszünk abban a fajta támogatásban, hogy hagyunk időt, és ha a krízisterhes valahogy döntött, akkor sem ugrunk fejest semmibe. Nekünk lenne a legegyszerűbb mindent elintézni, papírokat kitölteni, de ezt mi nem tesszük, hanem sok időt áldozunk arra, hogy ezt ő maga tudja elintézni. Hogy a belső kompetenciaérzés meg tudjon születni benne, és így tudja akár hazavinni, akár örökbe adni a gyereket, hogy meglegyen az az érzése, hogy ő ügyet intéz, ő papírokat tölt ki, akár segítséggel is, és tud hova fordulni.

Van mozgástér? Előfordulhat, hogy a szülőanya, ha akarja, megtarthatja az újszülöttet?

KA: Igen. Én hiszek abban, hogy minél korábban jelentkezik az anya, annál több lehet a mozgástér. Vannak lehetetlen esetek, mikor bántalmazásért elvettek tőle több gyereket, ott nyilván nem tudja hazavinni. De van sok eset, mikor haza tudja vinni a babát, ha ő azt szeretné, vagy a tágabb családban tud nevelkedni.

SE: Nagyon ritka az, hogy végül ne tudnánk bevonni a családot. Sokan jönnek úgy, hogy titkolják a terhességet, de végül meg lehet találni azokat a támogató személyeket, akik mindkét verzióban mellállnak, akkor is, ha megtartja, akkor is, ha örökbe adja a gyerekét, akkor együtt vállalják a felelősséget és nem őrá mutogatnak. Erre különösen sok energiát fordít az alapítvány.

KA: Mi az apák felkutatására is nagyon sok erőfeszítést teszünk. Én gyakran hozom el az apákat a tárgyalásokra, akik nem tettek apasági nyilatkozatot. Az apa a hivatalba nem teheti be a lábát, mert nem tett apasági nyilatkozatot. (A hazai örökbefogadási gyakorlatban, ha az örökbeadó anya nem házas, és nem nevez meg apát, az apának nem kell hozzájárulnia az örökbeadáshoz, sok esetben emiatt az apa nem jelenik meg a folyamatban, akkor sem, ha együtt él az anyával.)

Ott már nem tehet?

KA: Az anyakönyvvezetőhöz kéne elmenniük külön, ami nem történik meg általában. Mindenesetre én el szoktam vinni az apát is az örökbeadásra, az örökbefogadó mindkét vér szerinti szülővel találkozhat, ez megint őrült nagy nyereség. Akkor nincsenek ezek a furcsa gondolatok, hogy az anya világos bőrű, de az apa roma…

Rá lehet az apákat venni, eljönnek, ott várják az anyát, és utána nem lehet az anyát hibáztatni azért a döntésért, amit végigasszisztált a család. Azt látom, hogy ezekben a családokban együtt marad a pár. Ahol viszont nem jön el az apa, ott elhagyják egymást. Az otthon maradt gyerekek esetében ez nagyon rossz, hisz nemcsak egy testvér elvesztését kell elszenvedniük, de egy párkapcsolati krízis is rányomja a bélyegét az életükre.

Ebbe nem szoktak az emberek belegondolni, hogy vannak otthonmaradt gyerekek. Ők tudnak az örökbeadásról?

KA: Általában igen. Az egészen kicsik mondják, hogy hogy hívják a kicsit, puszilgatják az anyuka hasát és nagyon örülnek, mikor képet kapnak a kisbabáról, kiteszik a falra.

A képküldés teljesen általános nálatok?

KA: Igen. Már a tárgyalásnál szoktam kérni az örökbefogadót, hogy hozzon néhány képet a kisbabáról. Az örökbeadók mélyszegénységben élnek, nincs se fényképezőgépük, se olyan profi telefonjuk, amivel jó fotókat lehetne készíteni, a kórházban készült szuper képeket sem tudják megfizetni.

A tárgyalásnak azt nevezed, amikor hozzájárulnak az örökbefogadáshoz?

KA: Igen, a gyámhivatali jegyzőkönyvfelvételt.

Akkor az alapítvány kifejezetten bátorítja, hogy küldjenek fotót az örökbefogadók a gyerekről?

KA: Igen, és ne csak évente egyszer, hanem akár kétszer is, és írjanak le történeteket a gyerekről. Ezek az anyák annyira boldogok ettől a hírtől. Közvetlenül nem feltétlenül tartanak kapcsolatot, de olyan örömmel hívnak engem fel, hogy milyen jó volt látni, hogy ilyen jól van az a család.

SE: Az alapítványnak van több szülőcsoportja, a várakozóknak is, meg a frissen örökbefogadóknak is, és sokat beszélünk róla, hogy ne éljék meg vetélytársnak a vér szerinti szülőt. És szoktuk javasolni, hogy félévente küldjék el nekünk a vér szerinti családnak szánt fotókat, leveleket és mi összegyűjtjük, akkor is, ha épp nem érdeklődik a vér szerinti anya. Ha később jelentkezik, akkor egy paksamétát kap. Legyen nyilvánvaló, hogy van egy egyezség és azt mindenki betartja, a gyereknek is lehet mondani, hogy róla mindig küldtek beszámolót, és a vér szerinti szülő se veszítsen egy csomó időt, ha épp nem jelentkezik.

A vér szerinti szülőnek kérnie kell a képet?

KA: Akkor kapja, ha jelentkezik. Abban bízunk, hogy az örökbefogadást követően, ha ezt feldolgozta, akkor az élete rendeződik, elköltöznek sokan, mi nem akarjuk nyomasztani ezzel a képpel.

Mi a helyzet, ha személyesen is akarják tartani a kapcsolatot?

KA: Mi támogatjuk azt is. Az alapítvány a vér szerinti családok felkutatásában is segítette mindig az örökbefogadott vagy állami gondozásban élő gyerekeket, mi ebben mindig nyitottak voltunk. Amikor az örökbe fogadni szándékozó és az örökbeadó között születik egy egyezség, akkor próbálunk egy olyan megállapodást kötni, ami mindenki számára elfogadható. Azt beszéljük meg, hogy ezt három- négyévente újratárgyaljuk, mert változhat a helyzet. Lehet, hogy valaki az elején nem akar kapcsolatot, de három év múlva nyitott rá, mert annyira megerősödött az örökbefogadó család, hogy nem zárkózna el egy közös játszóterezéstől. Ezt nem tesszük kötelezővé, hanem amit a családok szeretnének, abban kísérjük őket az úton

SE: Egy megalapozott védőhálót nyújtunk egy később jelentkező igény esetén, külön beszélünk a felekkel, hogy honnan van ez az igény, mit várnak a találkozásról, hogy hat ez a vér szerinti család életére… Apró lépésekben haladunk.

Ott is vagytok a találkozáson?

KA: Ha szeretnék, igen.

Ez most egy lopakodó igény az örökbefogadásokban, sok embert ismerek, akik gondolkodnak rajta, foglalkoztatja őket. Ha erre lesz támogató szervezeti háttér, akkor egyre többen fognak élni vele. Esetleg később ez lehet szempont a kiválasztásban?

KA: Ha az anyának ez az igénye, hogy folyamatos kapcsolatot szeretne tartani, akkor a várakozóink közül olyat választunk, aki erre nyitott. De ez nem lehet elvárás.

SE: Számunkra az az elég jó örökbefogadó, aki felméri a saját helyzetét, határait, ez nem egy kényszer.

Mi változott még?

KA: Nagyon igyekszünk a családias hangulatot megőrizni. Az éves országos találkozónk nagyon sok olyan szakmai anyaggal gazdagodott, ami a várakozóknak, örökbefogadóknak és gyerekeknek nem csak szabadidős tevékenységet nyújt, de az önismeretben is talán útmutatást tud adni. A legelejétől végigkísérhetjük a családokat. Ennek van egy íve, sok évig jönnek vissza hozzánk, látjuk őket, hogy haladnak, alakulnak, és ami Magyarországon lehetséges szolgáltatás az örökbefogadás területén, azt a Fészek Alapítvány nyújtja.

SE: A nyári országos találkozónk nagyon jó visszajelzés volt az előző évi munkánkról. Megtöltöttünk egy óriási szállodát, nemcsak nálunk örökbefogadók és várakozók jöttek, hanem más szervezetektől is, rengeteg szakmai program volt a négy napon, mindenki sokat profitált belőle, közben végtelenül jól éreztük magunkat. Ezen a fordulatszámon szeretnénk folytatni.

Továbbra is áll, hogy ti a máshonnan örökbefogadókat is szívesen látjátok?

SE: Nálunk a Végtelen utazás csoportban, ami a már örökbefogadóknak szóló ingyenes csoport, mindig vannak máshonnan örökbefogadók, itt is közösséget építünk, a korai fejlesztéstől a megmondáson át a párkapcsolatig sokféle témát átveszünk.

Felmerül a kérdés, hogy bírjátok. Volt 36 baba tavaly, nyilván sokkal több terhes jelentkezett ennél, és ők nem a lakásotok mellett laknak, hanem Érdről el kell menni Nyíregyházára, és nem csak egyszer a terhesség alatt. Utánkövetést is végeztek…

KA: Így, hogy nem vagyok egyedül, fantasztikusan jó. Nem kell mindent leellenőriznem, Eszter és Enikő is ugyanolyan minőségben dolgozik, mint én. A rendszerszemlélet nagyon fontos, és nem attól jól működő valami, hogy mindent egy ember csinál.

Kivel foglalkozik a pszichológus?

KA: Krízisterhes anyákkal. De a terhes anyuka anyukájával is foglalkozik, meg az otthon maradt gyerekkel, aki elkezd dadogni és bepisil, mert neki elfelejtették mondani az örökbeadást. Akkor tudunk segíteni, ha ő rosszul van a terhességében, vagy örökbe adta már a gyerekét és nincsen jól. Van, hogy az örökbefogadó családokkal is.

Aki egyszer örökbe adta a gyerekét annak bármeddig segítetek?

KA: Egy segítő beszélgetésre mindig nyitottak vagyunk telefonon, a gyerek 25 éves koráig is, ehhez nem kell odamenni. Egy zoomos beszélgetés ilyenkor elég, sok terhes nőt gondozott Zoomon Eszter. Lesz egy segítő csoportunk örökbeadó anyáknak, ezt még Ágival találtam ki régen, de nagyon nehéz őket összeterelgetni. A szakmai cél a hasonló élethelyzetet átélt anyák megsegítése lenne. Most kezd kinőni egy olyan generáció, akik feldolgozták az örökbeadást, vagy rendben vannak vele. Jó lenne olyan anyákat a csoportba integrálni, akik jól vannak ezzel a helyzettel, ők tudnának jól segíteni azoknak, akik most élték át ezt, látható lenne, hogy ez a helyzet túlélhető.

SE: A sorstársi jelenlét nagyon fontos, de annak a gyásznak el kell indulni. Aki ebben teljesen el van akadva, az nem egy csoport keretein belül kezelhető történet. Ahol ez be tudott indulni, ott van helye refelexióknak, ott tud működni ez a csoportos támogatás.

Online lesz?

KA: A pandémia miatt most úgy tervezzük.

Szóba jön egyáltalán személyes találkozás? Nyilván mindenfele laknak ezek az anyák, és nem feltétlenül tudnak utazni…

Akik jelezték, hogy jönnének, azok magasabban képzettek, az önérvényesítésük jobb, kompetensebben járnak el ezekben az ügyekben, például nem azt mondják, amikor felajánljuk a pszichológus segítségét, hogy ő nem bolond, ő nem akar pszichológussal beszélni. Viszont korlátokat szabunk, mert mindenről is Eszterrel akarnak beszélgetni.

A csoportba jöhetnek olyan nők is, akik más szervezetnél adták örökbe a gyereket?

Igen.

Egy újabb végtelen munka…

KA: Ezek hiánypótló dolgok, és jól meg tudjuk oldani.

SE: Az ernyőszemlélet nagyban javítja a munkánk minőségét minden területen, ebből keresztbe-kasul mindenki profitál, nekünk is ezért érdemes csinálni. Nekünk is könnyebb, hogy mindenkivel tudunk egy nagyon jó kapcsolatot ápolni, szövetséget kiépíteni ezeken a kapcsolatokon keresztül az örökbeadó és örökbefogadó családok közt.

Azért sose utasítotok el egy krízisanyát, mert messze lakik, mert nem fér bele az időtökbe, mert le vagytok terhelve?

KA: Nem.

Kap állami támogatást az alapítvány?

KA: Az utánkövetésre a kötelező kvótát. Pályázgatunk, de nagyon ritkán nyerünk. Bejön még az adó egy százaléka.

A sok feltűnő törvénymódosítás közt tavaly volt egy olyan is, hogy a miniszter a közvetítő szervezetet egyedi elbírálás alapján támogatásban részesíti.

KA: Nem ránk gondoltak.

Budai Ági idejében nagy téma volt, hogy vagytok most a cigány származással?  Ő nagyon ellenezte, hogy a leendő örökbefogadó kikötést tegyen a gyerek származására.

KA: Mi gyerekeket adunk örökbe, a hozzánk forduló családok gyerekeinek valami módon próbálunk segíteni. Ha ők cigány családok, akkor olyan örökbefogadót keresünk, aki őket elfogadja a származásukkal, bőrszínükkel, a nehéz történetükkel együtt. Ebben is változott az alapítvány, fontosnak tarjuk, hogy csak olyan család vigyen haza a cigány babát, aki ezzel együtt tud élni. Az nem jó, ha olyan család vállalja, hogy hátha nem lesz olyan barna, aki erre nem kész. Fontosnak tartjuk, hogy egy belső elfogadás legyen a gyerekkel kapcsolatban.

Már csak az a kérdés, hogy ki dönti el, az adott gyerek cigány származású-e…

KA: Ez segít nekünk az illesztésnél. Ha valaki azt mondja, hogy ő csak származási kikötéssel tud örökbe fogadni, akkor mi ebben erősítjük, nem nyomjuk le a torkán, hogy vállaljon roma gyereket, erőszakmentesen, szeretettel fogadjuk őket is.

SE: Vannak ilyen várakozók, és ők is sorra kerülnek.

Mi van akkor, ha a vér szerinti család nem tematizálja a származást, de ha az ember elgondolkozik ezen, arra hajlik, hogy ők bizony cigányok?

KA: Mi a gyerek érdekét nézzük, és olyan családot keresünk, akik mindenestül el tudják őt fogadni. Nem húzunk 19-re lapot. Ne menjen tönkre a gyerek élete, és a család élete, hogy ők úgy gondolják, hogy nem cigány, aztán rasszjegyei lesznek a gyereknek.

Javasoljuk, hogy menjenek találkozókra, beszélgessenek családokkal.

De ne a vér szerinti családdal való találkozón derüljön ki, hogy a származása miatt nem vállalják?

KA: Ezeket a helyzeteket nagyon igyekszünk elkerülni, és még így is előfordul, hogy az elvben nagyon elfogadó család mégis a cigánysága miatt utasítja el a kismamát.

Biztos, hogy a cigánysága miatt utasítja el? Nem a mélyszegénység miatt?

Soha nem olyan környezetben találkozunk, ami a mélyszegénységre okot adna. Igyekszünk megteremteni azt a közeget, ahol valamennyire egyenlő félként tudnak az örökbefogadók beszélgetni.

Nem mennek el az örökbeadó házába?

KA: Nem, soha.

A többi gyereket látják az örökbefogadók?

KA: Ez nem rajtunk múlik. A mélyszegénységben élők sokszor szégyenlik a körülményeiket, és nem szeretnék, hogy a közelükbe menjünk. Ha nem tudják megoldani, hogy ki vigyázzon a gyerekeikre, akkor hozzák őket is. Sokszor úgy megyünk tárgyalni, hogy viszünk még öt gyereket magunkkal.

Gondolom, minél elfogadóbb az örökbefogadó, annál hamarabb sorra kerül.

KA: Alapvetően igen, de már elég sokan vannak, akik elfogadóak, már ők se kapnak hamar gyereket, nekik is várakozniuk kell. Nem úgy vadászunk egy elfogadó családra, mint pár éve.

A három év azokra vonatkozik, akik elfogadóak a származásban, vagy akik nem?

KA: Ez egy átlag. Van, aki öt éve várakozik a Fészeknél.

Ha valaki nagyon elfogadó, az egy-két évet vár?

KA: Igen, általában. De erre sincs garancia, mindig a gyereknek keresünk szülőt.

Mi változott még?

KA: Mi is változtunk. Nőttünk. Lágyabbá vált az alapítvány ezekben a kérdésekben.

Budai Ági magáról annyit mondott az interjúban: „nagyon erőszakos vagyok”. Mondj valamit magadról te is.

KA: Jól vagyok. Szeretem ezt csinálni.

Te hogy kerültél ide?

KA: Az egyik végzettségem ápoló, aztán szociális munkás lettem. Belenőttem a segítő munkába.

Leírhatjuk, hogy te is érintett vagy az örökbefogadásban?

KA: Négy gyerekem van, két vér szerinti, ők már felnőttek, és két örökbefogadott.

Hogy tudod a gyerekek mellett ezt a munkát végezni?

KA: Jól beállt rendünk van, most járnak iskolába, és reggel 8-tól délután 4-ig sok mindent lehet csinálni, főleg, ha elindulok reggel 5-kor, akkor a férjem veszi át a fiúk ellátását reggel, és délután otthon vagyok. Nem olyan nagy ez az ország, hogy délutánra ne érjek haza, még ha Szabolcsba is megyek napközben. Van, hogy egy héten minden másnap teletankolom az autómat, és 700 kilómétert megy az autóm egy tank benzinnel.

Ti hárman főállásban vagytok az alapítványnál?

KA: Igen, ez egész emberes munka. Enikő is állásban van az alapítványnál pár hónapja, de a forrásaink szűkösek.

SE: Mi ezt nagyon szeretjük csinálni.

KA: Tele vagyunk tervekkel. Ha a COVID nem lesz, akkor a Vasúttörténeti Parkban szeretnénk egy tavaszi fészkes napot tartani, ahova állami gondozásból is jönnek gyerekek. Ez már szervezés alatt van, a pandémiás helyzeten múlik, hiszen már az advent alatt szerettük volna megcsinálni, mézeskalácssütéssel. Helyette most egy netes koncertsorozatot tartunk gyerekekkel, és elindítottuk a Fészek Cafét, ami egy online, nyilvános beszélgetés.

Ez tartós lesz? A karantén után is folytatjátok?

KA: Igen, minden hónap utolsó péntekjén vendéget hívunk vagy beszélgetünk valamiről.

És a felkészítő tanfolyamba is beszálltok.

SE: Felkészítő csoportnak hívjuk… Ez egy nem hivatalos felkészítő tanfolyam, ahol gyakorlatilag felkészítjük a jelentkezőket, de nem kapnak erről papírt. Tartjuk régóta a Váróterem csoportot, ami egy önismereti foglalkozás várakozóknak, és bár van határozatuk, mindig kiderül, hogy erről se hallottak még, arról is beszéljünk… Ezt a hiányt szerettük volna betölteni egy csoporttal, hogy garantáltnak lássuk ezt a fajta felkészültséget. Mióta nem kötelező a felkészítő tanfolyam, őrült teher az ügyintézőknek, hogy nincs mód megfelelő óraszámban elmagyarázni egy beszélgetésen az alapokat.

Előnyben részesítitek a kiválasztásnál, aki végzett tanfolyamot?

KA: Mindenkinek javasoljuk az akkreditált tanfolyam elvégzését. Nem gondoljuk, hogy bárki olyan okos magától, hogy jót tenne neki, ha felkészítő tanfolyam nélkül vágna neki az örökbefogadásnak.

SE: A gyereknek keresünk családot, és a megfelelő családot keressük, a nyitottság és rugalmasság nagyon fontos szülői tulajdonságok, nem nagyon tudok olyan indokot elképzelni, hogy valaki nem akarja ezt elvégezni.

Ez most vis major volt, nem azért nem végezték el, mert nem akarták, de a legtöbb megyében nem indult tavaly tanfolyam…

KA: Remélem, bepótolják…

SE: Mi ehhez nyújtunk alternatívát a felkészítő csoporttal. Aki biztos akar lenni benne, hogy megfelelően készül fel, az részt vehet rajta.

Próbáltok akkreditációt szeretni?

KA: Igen, jeleztük már ezt a minisztérium felé.

Korábban már tartott a Fészek hivatalos tanfolyamot.

Igen, de ezt a lehetőséget megszüntették, mikor kibővítették 40 órásra a tanfolyamot.

Visszakérés volt nálatok? (A gyermeket örökbeadó anya a csecsemő 42 napos koráig visszavonhatja ezt a nyilatkozatát.)

Egyetlen, nemrég. Megint a titok jött be, egy titkolt terhes volt, és a titok megoldódott, a család mögé állt. Csütörtökön született meg a kihelyező határozat, és vasárnap már visszakérték a babát. Az egy másik kérdés, hogy három hétig még az örökbefogadó család gondozta a gyereket, mert a gyámhivatal ennyi ideig nem tudott határozatot hozni. A hivatal nyomást próbált gyakorolni az örökbeadó családra, hogy ne kérjék vissza a babát. Pedig ezt nagyon gyorsan le lehetett volna zárni.

Mi van az anyával?

Küldi most is a babáról a képet, jóban vagyunk, beszélgetünk, boldogul. Nagyon rendben vannak.

 

Fészek Alapítvány – adatok

• Alapítás éve 2003 (2008 óta közvetítenek örökbefogadást)
• Várakozók száma: 250
• Örökbeadások száma tavaly: 36
• Örökbeadások száma a fennállás óta: 270
• Várakozási idő: 3 év
• Kik jelentkezhetnek: bárki, akinek érvényes alkalmassági határozata van (életkortól, gyerekszámtól függetlenül; egyedülállók is; olyan házaspárok is, ahol az egyik fél külföldi, ha Magyarországon élnek)
• Egyéb kikötés: a jelentkező tehet származási kikötést
• Vállalja magánutas örökbefogadások adminisztrációját: igen
• Lehet terhesség alatt megismerkedni: igen
• Regisztrációs díj: 15 ezer forint/év
• Közvetítési díj sikeres örökbefogadás esetén: 70 ezer forint

Honlap: http://feszekalapitvany.hu/